Márk Evangélium 4. fejezet: az elvetett mag sorsa. (revideált)

Márk. 4,1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság, nagy tömeg gyűlt Őhozzá, úgy hogy Ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala illetve: bárkába szállt és leült, kinn a tavon, az egész sokaság, a nagy tömeg pedig a tenger mellett, vagyis szemközt, a tenger partján, a szárazföldön vala, és a földre telepedett.

Márk. 4,2 És sokat tanítja vala őket példázatokban* és ezt mondja vala nékik tanításában:

*Példázatok (parabolé): Példabeszédek: A héber szerint: Másál. Ezek sajátos hasonlatok, vagy képes beszédek, melyek azon kívül, amit mondanak, még mást is jelentenek; a rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti. A görög szerint parabolé. egymás mellé állítás; összehasonlítás, hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány. - összevetés; Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos. Két síkon értelmezhető rövid történet, melynek valódi és szellemi jelentését egymás mellé helyezik, vagy párhuzamba állítják azért, hogy abból tanulságokat vonjanak le. A szó bizonyos értelmében Jézus egész igehirdetése döntően másál-szerű, amely lehet: általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet, rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó, találós kérdés vagy mese) és allegória. Jézus egész tanítása parabolikus jellegű, formájában is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. A példázatos tanítás célja kettős: egyrészt magyaráz és megvilágít, amikor Isten országának dolgait földi viszonylatokhoz hasonlítja; másrészt elrejti a mélyebb értelmet, és ezzel próbára teszi hallgatóit. Csak azok értik meg, akik szívük szerint egyetértenek az összehasonlításban világossá váló tartalommal. A példázat megértéséhez tudnunk kell, hogy Palesztinában csak a vetés után szántottak, és nem boronáltak. Ezért vet a magvető az útra is: szántáskor visszaszerzi a jövő évi vetés számára az önkényesen kitaposott ösvényt. Ezért vet a sziklás földbe is: csak szántáskor tűnik ki, hogy nagyon vékony földréteg van csupán a palesztinai talajban mindenütt jelen levő szikla fölött. Ezért vet a tövises gyomnövények közé is: arra számít, hogy szántáskor ezeket bele forgatja a földbe. A „normális” vetési mód ábrázolásában a példázatnak az a vonása mutatkozik meg, hogy sokszor ott van a legfontosabb mondanivalója, ahol a megszokottól elütő, túlzó mozzanatot tartalmaz. Túlzás az, hogy mennyire kevés mag jut a terméshez szükséges jó földbe. Túlzás az is, hogy ezek a magvak milyen hihetetlenül nagy termést hoznak. (Jubileumi kommentár).

Márk. 4,3 Halljátok és figyeljetek: Ímé, a magvető kiméne vetni.

Márk. 4,4 És lőn, történt vetés közben, hogy némely az út mellé, az útfélre esék, és eljövének az égi madarak és felkapkodták, fölcsipegették, és megevék azt.

Márk. 4,5 Némely pedig a köves helyre, a sziklás talajra esék, ahol nem sok földje vala, és azonnal kihajtott, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.

Márk. 4,6 Mikor pedig fölkelt és magasabbra, delelőre hágott a nap, elsűle, mert megperzselődött, kiégett a hőség megütötte, és mivelhogy nem volt gyökere, elszáradt.

Márk. 4,7 Némely pedig a tövisek, a haszontalan, tövises növények, vagy a szúrós bogáncs közé esék, és felnevekednek és megnőttek a tövisek, és a bogáncsok és teljesen elnyomják, és megfojtják, azt, és nem ada gyümölcsöt, nem ad termést.

Márk. 4,8 Némely pedig a jó földbe, a megfelelő, termékeny talajba esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.

[Más fordítás: A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is].

Márk. 4,9 Ezeket mondván, emelt hangon hozzátette, és kiált vala, és monda nékik: Akinek van füle a hallásra, hallja, és értse meg*

*Máté így írja le az Úr Jézus tanítását: „És sokat beszél nékik, és sok mindenre tanította őket példázatokban, vagyis példabeszédekben, mondván: Ímé kiméne a magvető magot vetni. És amikor ő vet vala, vetés közben némely mag az útfélre esék, az útszélre, az út mellé hullott; és eljövén a madarak, elkapdossák és felkapkodták, felcsipegették, fölették azt. Némely pedig a köves helyre esék, a sziklás talajba hullott, ahol nem sok földje vala; és hamar és kihajtott, és kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben.  De mikor a nap felkelt és magasabbra hágott elsült, mert a forró napsütésben megperzselődött, és kiégett, és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek, vagy a szúrós bogáncsok közé esék, és a tövisek, vagy a bogáncsok felnevekedvén, vagyis megnőve megfojtják azt. Némely pedig a jó földbe, a jó talajba esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit. Akinek van füle a hallásra, hallja meg” (Mát. 13,3-9).

Lukács bizonyságtétele pedig így hangzik: „Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, mert minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által: Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostatik, és az égi madarak megevék azt. És némely esék a kősziklára; és mikor kihajtott, és kikelt elszáradt, mert nem vala nedvessége. Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojtják azt. Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, és felnövekedett, százannyi hasznot, vagyis százszoros termést hoza. Ezeket mondván emelt hangon hozzátette, és kiált vala: Akinek van füle a hallásra, hallja” (Luk. 8,4-8).

 Mert: „Aki az Istentől van, hallgatja, és megérti az Isten beszédeit” (Ján. 8,47).

Meg van írva: „A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet, és minden keresményedből szerezz értelmet” (Péld. 4,7).

Azért, mert: „Szégyent vallanak a bölcsek… Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az ÚR igéjét?!” (Jer. 8,9).

A Szent Szellem így figyelmeztet: „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben…”(Kol. 3,16).

Márk. 4,10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől, hogy mi a példabeszéd értelme.

Márk. 4,11 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, mert ti megkaptátok, hogy az Isten országának, az Isten királyságának titkát tudjátok. Előttetek föltárom, hogy megismerjétek. Ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek

[Más fordítás: s Ő ezt felelte nekik: „Az Isten királyságának titka nektek van szánva, azokhoz a kívülállókhoz minden példázatokban jut el],

Márk. 4,12 Hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak, nehogy megismerjenek; és hallván halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek, hogy ne forduljanak Istenhez, és bűneik, azaz tévedéseik, hibáik, vétkeik, amit elkövettek, meg ne bocsáttassanak.

Márk. 4,13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mi módon értitek meg majd a többi példázatot?

Márk. 4,14 A magvető az igét a [logoszt] hinti, Isten üzenetét veti, azaz Krisztus tanítását, amelynek útjain kellene járni.

Márk. 4,15 Az útfélen, valók pedig azok, akiknek hintik az igét [a logoszt], de mihelyst hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívükbe a bensőjükbe vetett igét, [a logoszt].

Márk. 4,16 És hasonlóképen a köves helyre, a sziklás talajra vetettek azok, akik mihelyst hallják az igét, mindjárt örömmel, és ujjongással fogadják,

Márk. 4,17 De nincsen őbennük gyökere, nem tud mélyen belegyökerezni a szívükbe, a bensőjükbe, és nem így nem is ereszt bennük gyökeret, hanem ideig való, vagyis csak rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti, és alkalomszerű. Azután ha nyomorúság, vagyis üldözés, vagy háborúság, vagy nyomás, szorítás, szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás, baj támad az ige [a logosz] miatt, azonnal megbotránkoznak, és felháborodnak, eltántorodnak, tüstént tőrbe esnek.

Márk. 4,18 A tövisek, vagyis a tövises, szúrós növények, és a bogáncsok közé vetettek pedig azok, akik az igét [a logosz] hallják, felfogják és megértik,

Márk. 4,19 De a világ, vagyis ennek a létkornak gondjai, és az emiatti aggódás, tépelődés, törekvés, és a gazdagság csalárdsága; a vagyon, és bőség csábítása; és a csalóka, félrevezető gazdagság, és egyéb, más dolgok kívánsága, és megkívánása közbejővén; és egyéb vágyak szívükbe lopódzva, és a többi dolgokat körülrajzó vágyak belopóznak, behatolnak a szívükbe, és elfojtják, teljesen elnyomják az igét a [logoszt]. És így gyümölcstelen lesz. Úgyhogy ez sem hoz termést, meddő, eredménytelen marad.

Márk. 4,20 A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják, felfogják, és megértik az igét, és beveszik, befogadják, magukévá is teszik, és gyümölcsöt teremnek, termést hoznak, némely harminc annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit*

Az Úr Jézus Ézsaiás prófétát idézi, akinek a kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek meg. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10).

„Mert tanács-vesztett, tanácstalan nép ez és nincs bennük értelem ezért értelmetlen” (5 Móz. 32,28).

Az Úr Jézusban nem ismerik fel az ő Istenüket, ezért így szól az Úr: „Hogy beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde, amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? És az Úr karja kinek jelentetett meg és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá? Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ézsaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ézsaiás, amikor látá az Ő dicsőségét; és beszél Ő felőle” (Ján. 12,37-41).

Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyeznek meg, és nem értettek egyet egymással eloszlanak, vagyis szétoszlottak. S ekkor Pál ez egy szót, ez egy igét mondá: Jól és helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj és menj el ehhez a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok meg! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, és vegyétek tudomásul, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek üdvözítése, és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmenének eltávoztak a zsidók, maguk között sokat vetekedve, és vitatkozva” (Csel. 28,25-29).

És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett, és nem elég világos a mi Evangéliumunk, azoknak leplezett, és csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, és gondolkozását, mert hitetlenek, hogy ne lássák, és így nem is látják meg a Krisztus dicsőséges evangéliumának, vagyis a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képe, az Isten képmása” (2 Kor. 4,3-4).

Mert: „… megtompultak, megkérgesedtek, érzéketlenné váltak az ő elméik, és az érzékeik, a gondolkozásuk, értelmük, és felfogóképességük. Mert ugyanaz a lepel, ugyanaz fedél, vagy fátyol mind e mai napig megmaradt, és ott van az Ószövetség olvasásánál felfedetlenül, ezért felolvasáskor nem ismerik fel, és rajta is marad, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

[Más fordítás: De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]^” (2 Kor. 3,14).  

Hát: „Meglássátok azért, és vigyázzatok, mi módon és hogyan hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, elvétetik tőle” (Luk. 8,17-18).

Márk. 4,21 És monda nékik: Avagy azért hozzák-e és veszik elő a gyertyát, vagy a lámpást, és vajon azért van a mécs, hogy véka alá, vagy az ágy alá tegyék, hogy elrejtsék? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóba, vagy a mécstartóra tegyék?*

*A kijelentés fontossága miatt az Úr Jézus kijelentését feljegyzi minden apostola felhíva a tanítványai, és a minden korban élő hívők figyelmét: „Senki pedig, ha gyertyát, vagy lámpást gyújt, be nem fedi, és nem takarja le azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot” (Luk. 8,16).  

Mert: „Ti vagytok a világ világossága, a kozmosz fénye, ti vagytok a világ számára a fény. Nem rejtethetik el, és nem lehet eltitkolni, és titokban tartani a hegyen épített, a hegyen fekvő, ott elhelyezett várost. Gyertyát, vagy lámpást, vagy mécsest sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, - ami gyúlékony - hanem hogy a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóra, vagy a mécslábra tegyék, és fényljék, és onnan világítson; ragyogjon mindazoknak, akik a házban vannak” (Mát. 5,14-15).

Pál apostolon keresztül teszi egyértelművé a kijelentést a Szent Szellem: „Mert nem magunkat prédikáljuk és hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust, vagyis Krisztus Jézust, mint Urat; magunkat pedig, mint a ti rabszolgáitokat, a Jézusért az Ő kedvéért. Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság, és fény ragyogjon, Ő gyújtott világosságot, azaz Ő csillant, és ragyogott fel a mi szívünkben, azaz a bensőnkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.

[Más fordítás: Hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik annak a dicsőséges felismerésnek sugároztatására, mely Istennek a Krisztus orcáján megjelenő fénye]” (2 Kor. 4,5-6).

Márk. 4,22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék, és ami ki ne derülne. És semmi sem volt eltitkolva vagy elrejtve, hanem hogy nyilvánosságra, napfényre jusson, vagyis nyilvánvalóvá, ismertté, láthatóvá váljon, és megmutatkozzon.

[Más fordítások: Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül. Mert csak azért van titok, hogy kiderüljön, és rejtelem, hogy napfényre jusson]*

*Ezért Ha üldöznek benneteket: „Ne féljetek, ne rettenjetek, ne ijedjetek, ne rémüljetek, és ne riadjatok meg tőlük. Mert nincs oly rejtett, vagy leplezett, eltitkolt dolog, ami egyszer napfényre ne jőne, és le ne lepleződnék; és oly titok, oly rejtett, titkos, vagy színlelt dolog, ami ki ne tudódnék, és melyet meg ne ismernének” (Mát. 10,26).

A mindenkori hívőket figyelmezteti az Úr: „Óvakodjatok, és oltalmazzátok meg magatokat a vallásos tanításoktól, ami képmutatás: „Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne, amely le ne lepleződnék; és oly titok, mely ki ne tudódnék” (Luk. 12,2).

 „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos, és eltitkolt dologgal, akár jó, akár rossz vagy gonosz legyen az” (Préd. 12,16).

„Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.

(Más fordítás: Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat). (Jób. 12,22).

Márk. 4,23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja, és értse meg.

Márk. 4,24 És monda nékik: Megjegyezzétek, és figyeljetek arra, amit hallotok, hogy mi módon, és hogyan hallgatjátok, mert: Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok, sőt hozzá is tesznek számotokra.

Márk. 4,25 Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van*

*Mikor tanítványai megkérdezik, hogy miért tanít példázatokban: „Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának, Isten királyságának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik, úgyhogy feleslege lesz; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van, vagy amiről azt hiszi, hogy van” (Mát. 13,11-12).

Az Úr azt tanítja, hogy vigyázzunk: „Mert amilyen ítélettel bírálgattok, és ítéltek, amilyen ítélettel felebarátjaitok magatartását megítélitek, elbíráljátok, elmarasztaló ítéletet, véleményt alkottok, olyannal ítéltettek, olyannal fognak titeket is megítélni, és fölöttetek is ítélkezni. és amilyen mértékkel mértek másoknak, olyannal mérnek majd vissza néktek is” (Mát. 7,2).

Márk. 4,26 És monda: Úgy van az Isten országa, az Isten királysága, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.

Márk. 4,27 És alszik és felébred, és fölkel éjjel és nappal, közben múlnak az éjszakák és a nappalok; a mag pedig kihajt, kisarjad és nő, és a szár megnyúlik és felnő, ő maga sem tudja miképpen.

[Más fordítás: Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga a gazda sem tudja hogyan].

Márk. 4,28 Mert magától terem a föld, először füvet, vagyis először zöld sarjat, szárat, azután kalászt, azután teljes búzát, vagyis érett magot a kalászban.

Márk. 4,29 Mihelyt pedig a gabona arra való, vagyis amikor beérett a termés, a gazda azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás, a betakarítás ideje elérkezett*

*Jóel prófétán keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy mit jelent az Úr Jézus példázata az aratásról: Serkenjenek fel és induljanak és jöjjenek fel és vonuljanak a népek a Josafát, azaz a döntés völgyébe; mert ott ülök törvényt, és ott tartok ítéletet, hogy megítéljek, azaz különbséget tegyek, szétválasszak, és megkülönböztessek minden népeket. Eresszétek néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok, mert tetézve a taposókád, csordultig vannak, és ömlenek a sajtók! Mert megsokasult és nagy az ő gonoszságuk! Tömegek, tömegek! Hatalmas tömeg van az ítélet azaz: a döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja az ítélet, azaz a döntés völgyében!” (Jóel. 4,12-14).

János apostol elragadtatásban így látta ezt az aratást: „És látám, és ímé vala egy fehér felhő; és a felhőn üle valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében éles sarló. És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván annak, aki a felhőn ül vala: Indítsd, és ereszd neki a sarlódat és arass, mert itt az aratás órája. Mert a földnek aratni valója beérett, és megszáradt. Bocsátá és ledobta azért, aki a felhőn ül vala az ő sarlóját a földre; és learattaték a föld. (Jel. 14,14-16).

Az Úr Jézus így mutatja be az aratást, amelyben az aratás az emberek megtisztítása, és meggyógyítása, a sarló pedig az Evangélium: „És körüljárja, vagyis bejárta vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten, a mennyek országának Evangéliumát, az Isten királyságáról szóló örömhírt, királyi uralmának jó hírét, a győztes hadvezér érkezésének hírét. És gyógyítván mindenféle, és mindenfajta betegséget és mindenféle erőtlenséget, gyengeséget, minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket a nép között. Mikor pedig látta vala a sokaságot, a tömeget, könyörületességre indult rajtuk, megszánta őket; megesett rajtuk a szíve, mert el voltak gyötörve és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak, és szét voltak szórva, mint a pásztor nélkül való juhok. Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Mát. 9,35-38).

Márk. 4,30 És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, az Isten királyságát? Avagy milyen példában példázzuk, milyen példába foglaljuk; vagy milyen példázattal szemléltessük azt?

Márk. 4,31 A mustármaghoz, amely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,

Márk. 4,32 És mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz, és fává terebélyesedik, és nagy hosszú, magas, hatalmas ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak*

*A Szent Szellem még nem töltetett ki, ezért: „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, hogy mit jelent, amit szól vala nékik” (Ján. 10,6).

Mert Isten országa az Úr Jézusban jelent meg, és folytatódott – és növekedett – az Ő teste, vagyis a kihívottak közössége által. Ezért Péter apostol így buzdítja a mindenkori hívőket: „… növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó, üdvözítő Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen és Övé a dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké, vagyis most és az örökkévalóságban. Ámen” (2 Pét. 3,18).

De hogy Isten országa megnyilvánuljon a jelenvalóvilágban, ahhoz a hitnek is növekedni kell. A tanítványok nem tudtak kiűzni egy démont, és: „Ekkor a tanítványok - külön - magukban Jézushoz menvén, megkérdezték és mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni? Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,19-20).

A prófécia pedig így szól az Úr Jézusról és az Ő testéről, a kihívottak közösségéről: „Így szól az Úr Isten, az én Uram, az ÚR): És veszek én ama magas cédrus tetejéből, és elültetem. Felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen.

(Más fordítás: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen).

Izráel magasságos hegyén plántálom, ültetem el őt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem s nagyságos és pompás cédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak, és ágainak és lombjának árnyékában fognak lakozni. És akkor majd megtudja, és megismeri a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát magassá; megszárasztottam a zöldellő fát, és zölddé és virulóvá tettem az aszú, a kiszáradt fát. Mert amit én, az ÚR, megmondok, azt meg is teszem! Én, az Úr szólottam és megcselekedtem” (Ezék. 17,22-24).

Márk. 4,33 És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az igét a [logoszt]: Isten üzenetét, úgy amint megérthetik, ahogy felfoghatják vala.

[Más fordítás: Még sok hasonló példázattal prédikált nekik, ameddig csak figyelni tudtak rá, hogy képesek legyenek megérteni]*

*És az Úr Jézus azért beszélt példázatokban:  „Hogy beteljesedjék a kijelentés, amit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra, vagyis példabeszédekre. És kitárom, amik e világ, a teremtett világ alapítása, vagyis ledobása, levetése, / Isten színe elől való elvetése / óta rejtve valának.

[Más fordítás: Példázatokra nyitom ajkamat, elmondom, ami a világ levettetése óta rejtve volt]^.

A prófécia így hangzik a továbbiakban, de már az Úr Jézusról: „… Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből, és ősrégi titkokat akarok hirdetni” (Zsolt. 78,1-2)

„Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány, szívemnek gondolatai értelmesek. Példabeszédre hajtom fülemet, és példázatra figyel fülem, hárfaszóval nyitom meg mesémet, és hárfakísérettel adom elő talányomat” (Zsolt. 49,4-5) .

Márk. 4,34 Példázat nélkül pedig nem szól, és nem tanít vala nékik; maguk közt azonban, amikor egyedül voltak, a tanítványoknak mindent megmagyaráz és kifejt vala*

*A Szent Szellem kitöltetése előtt az Úr Jézus ezt mondta tanítványainak: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Ján. 16,12).

És azért nem hordozhatták el, mert a Szent Szellemmel való beteljesedés előtt még a „hús” szerint gondolkodik az ember: „Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti” (Róm. 8,5-8).

Ezért: „Érzéki / hústesti, vagyis természeti / ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg” (1 Kor. 2,14) .

Márk. 4,35 Azután monda nékik azon a napon alkonyatkor, amint este lőn: Menjünk, evezzünk át a túlsó partra.

Márk. 4,36 Elbocsátván azért a sokaságot, a tömeget, elvivék őt úgy amint a hajóban, vagyis a bárkában vala; de más hajók is valának vele, több bárka kísérte őket.

Márk. 4,37 Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

Márk. 4,38 Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk, hogy elpusztulunk?

Márk. 4,39 És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És erre elállt a szél, a vihar, és lőn nagy csendesség, és teljes szélcsend lett.

Márk. 4,40 És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek, miért féltek ennyire? Hogy van, hogy nincsen hitetek. Még mindig nem hisztek?

Márk. 4,41 És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek, és engedelmeskednek néki?*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Látván pedig Jézus a nagy sokaságot, a tömeget maga körül, parancsolá, hogy menjenek, és keljenek át a tó túlsó partjára^. És mikor a hajóra szállt vala, és beszállt a bárkába, követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn, és heves vihar nagy rengés támadt a tengeren, a tavon, annyira, hogy a hajót, vagy a bárkát már-már elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és szunnyadott vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felébresztik őt, mondván: Urunk, ments, és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, meghalunk^” (Mát. 8,18.23-25).

Már Dávid így prófétál: „Szólott ugyanis és szélvészt támaszt, és szavára forgószél támadt, amely felduzzasztá a habokat, és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek, majd a mélybe zuhantak; lelkük elolvadt az ínségben, kétségbeestek a veszedelemben. Szédülnek, imbolyogtak és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala, és bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból kivezeti és kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette, és megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok, elcsitultak a hullámok. És amikor azok elsimultak örülnek, hogy lecsillapodtak vala, és a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,25-30).

 „Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj, ébredj fel, ne vess, ne taszíts el minket végképp örökké!” (Zsolt. 7,7).

Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8).

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren; mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

 Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől, és semmiért ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal, és mindenkor hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat, és kéréseiteket az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7).