Márk Evangélium 3. fejezet: Jézus a nyugalom napján gyógyít. (revideált)

Márk. 3,1 És Jézus ismét beméne a zsinagógába, az összejöveteli helységükbe, és vala ott egy megszáradt, egy elsorvadt, béna kezű ember.

Márk. 3,2 És szemmel tartották, figyelték, és lesik vala őt, vagyis: Jézust, hogy meggyógyítja-e szombatnapon, a nyugalom napján, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján; hogy bevádolhassák Őt, mert okot akartak találni, hogy vádat emelhessenek ellene.

Márk. 3,3 Akkor monda Jézus a megszáradt, sorvadt, a béna kezű embernek: Állj elő ide a középre.

Márk. 3,4 Azoknak pedig monda: Szabad-é, meg van-e engedve szombatnapon jót vagy rosszat tenni, ártani, bajt vagy kárt okozni? Életet menteni, vagy kioltani, életet veszni, pusztulni hagyni]? De azok csendben maradtak, és hallgatnak vala.

Márk. 3,5 Ő pedig haragosan végignézett rajtuk, sajnálta őket, és elszomorodott, szívük keménysége, kérgessége, vaksága, érzéketlensége, és a makacsságuk miatt, és monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult, helyreállt, rendbe jött a keze és éppé lőn, mint a másik.

Márk. 3,6 Akkor a farizeusok* kimenvén, a Heródes pártiakkal** / vagyis a kiemelkedően vallásos emberek, a politikát a vallással egyesítőkkel együtt / mindjárt tanakodni kezdtek, hogy hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt***

*Farizeus: elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos (elkülönült, elzárkózó; elválasztó). Kiemelkedően kegyes férfiak zárt csoportja, szektája.

**Heródes pártiak (héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta

***Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És távozván, és továbbhaladva onnan máshová méne. És bement az ő zsinagógájukba, vagyis az összejöveteli helységükbe. És ímé, vala ott egy elszáradt, sorvadt, egy béna kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-e, megengedett dolog-e szombatnapon gyógyítani? Hogy vádolhassák őt, hogy vádat emelhessenek ellene. Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha, egy báránya, vagy birkája, és ha az szombatnapon a verembe, vagy egy gödörbe esik, meg nem ragadja, és nem követ el mindent hogy kihúzza, és kivonja azt? Mennyivel drágább, mennyivel értékesebb és többet ér, fontosabb, becsesebb, és több pedig az ember a juhnál, vagy a birkánál! Szabad, és megengedhető tehát szombatnapon is jót, és nemes dolgot cselekedni. Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult, és olyan éppé, egészségessé lőn, mint a másik. A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt, és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust. Amikor Jézus pedig észrevévén felismerte ezt, eltávozék onnan. És követé őt nagy sokaság, nagy tömeg, és ő meggyógyítja vala mindnyájukat” (Mát. 12,9-15).

De: „… a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös, azaz céltévesztett ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük” (Ján. 9,16)

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket.

(Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)?

Álnokságokat koholnak, és terveznek. Titokban tartják tervüket, és a kikoholt tervet végrehatják. mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember bensője és szíve” (Zsolt. 64,6-7).

Márk. 3,7 Jézus pedig elméne tanítványaival a tenger mellé, vagyis a Galileai-tóhoz; és nagy sokaság, nagy tömeg követé őt Galileából és Júdeából,

Márk. 3,8 És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is szintén nagy tömegben gyűltek köréje, amikor hallották, hogy miket művel, hogy miket tesz vala, hogy milyen nagy dolgokat visz véghez. Nagy sokasággal jövének, és csatlakoztak Őhozzá.

Márk. 3,9 És Jézus pedig szólt, és megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót, vagyis egy bárkát tartsanak néki készen a sokaság, a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt, hogy ne tolongjanak körülötte.

Márk. 3,10 Mert sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk, valami betegségük volt, vagy akiket valamilyen fájdalom, csapás, szenvedés, kín gyötört, mint akiket valami ostor vert, reá rohanának, vagyis megrohanták őt, hozzátódultak, és körülötte tolongtak, hogy illethessék, és megérinthessék Őt.

Márk. 3,11 A tisztátalan szellemek, vagyis a démonok is, mikor meglátták vala őt, elé vetették magukat, és leborulának előtte, és hangosan kiáltának rikoltanak, sikítanak, ordítanak, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.

Márk. 3,12 Ő pedig erősen fenyegeti vala őket és szigorúan, és keményen rájuk parancsolt, hogy őt ki ne jelentsék, nehogy felfedjék kilétét, hogy ne tegyék őt láthatóvá, nyilvánvalóvá*

*Az Evangélium gyógyítóként, és szabadítóként is kijelenti az Úr Jézust: „És az emberek rimánkodva kérik vala őt, hogy csak legalább az ő ruhájának, vagy köpenyének peremét, illetve szegélyét, szegélyrojtját illethessék, és megérinthessék. És akik csak illeték vala, azaz megérintették, mindnyájan meggyógyulnak, megmenekednek minden bajból” (Mát. 14,36)

 „És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy településekre, a betegeket letevék a piacokon, és a tereken, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék, és érinthessék. És valahányan csak illeték, és megérintették, meggyógyulnak” (Márk. 6,56)

 Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni, és megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,19)

Az emberek nem ismerték fel, hogy ki jött el hozzájuk, de a démonok igen. Amikor bement a zsinagógába az Úr: „Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiálta, és monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, és mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy romlásba vigyél, és elveszíts, elpusztíts, megsemmisíts, minket? a vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

[Más fordítás: Éppen ott volt a zsinagógában, egy tisztátalan szellemben levő ember, aki felkiáltott, felsikoltott, és monda: El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]” (Márk. 1,23-24)

És bármerre járt az Úr: „… meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben, különféle nyavalyákban; bajokban sínylődtek. Akiket valamilyen kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség, ártalom, baj, panasz, gyötrő, kínos betegség gyötört. Akik gonoszul szenvedtek vala. És sok ördögöt, vagyis gonosz szellemet, azaz démont kiűze, vagyis kihajított, kidobott, és nem hagyja, és nem engedte vala szólni, és beszélni az ördögöket, vagyis a gonosz szellemeket, a démonokat, mivelhogy Őt felismerték” (Márk. 1,34).

Márk. 3,13 Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, és magához hívta azokat, akiket akar, akiket kiválasztott vala; és ők hozzá menének.

Márk. 3,14 És választott tizenkettőt arra, hogy vele legyenek, és hogy azután kiküldje őket prédikálni, hogy hirdessék az igét, az Evangéliumot, az örömhírt, a győzedelmes hadvezér érkezésének jó hírét, és  őket apostoloknak nevezte,

Márk. 3,15 És hogy a tőle kapott hatalommal, hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket, a gonosz, tisztátalan szellemeket, a démonokat kiűzni, kihajítani:

Márk. 3,16 Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek Péter nevet ada;

Márk. 3,17 És kiválasztá Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, amely azt jelenti mennydörgés fiai;

Márk. 3,18 És kijelölte Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai, a buzgó, féltékenyen szerető Simont, a zélótát,

Márk. 3,19 És Iskáriótes Júdást, aki később el is árulta őt*

*Máté így ír erről: „És előszólítván magához hívta tizenkét tanítványát, és teljhatalmat, képességet, felhatalmazást, jogosultságot ada nékik a tisztátalan gonosz szellemek, a démonok felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenfajta betegséget, bajt, csapást, és minden erőtlenséget, és gyengeséget. A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon, akit Péternek hívnak, és András, az ő testvére. Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére. Filep és Bertalan. Tamás és Máté, a vámszedő. Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, akit Taddeusnak, hívtak. A vakbuzgó Simon a kananita, a zelóta, és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta, kiszolgáltatta, feladta őt, aki árulója is lett” (Mát. 10,1-4).

Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn, vagyis történt azokban a napokban, hogy kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el, és virrasztotta át. És mikor megvirrada, előszólítá, és odahívta az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Luk. 6,12-13)

Az Úr Jézus akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi ne árthasson néktek” (Luk. 10,19)

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök, vagyis démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett, és minden betegség gyógyítására. És azután elküldé őket, hogy prédikálják, hirdessék az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat, vagy botot, se táskát, tarisznyát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És amikor valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. És ha valahol valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul ő ellenük” (Luk. 9,1-5)

És Márk így folytatja a tanítványok kiküldését, ami a mindenkori tanítványokra is vonatkozik: „Majd ezek után magához szólítá, magához hívta a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek a démonok fölött. És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán, vagyis egyetlen vándorboton kívül; se táskát, vagy tarisznyát, se kenyeret, se pénzt az övükben; Hanem kössenek sarut, hogy saru viszont legyen rajtuk, de két ruhát ne öltsenek magukra. És ezt is monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét. Akik pedig nem fogadnak be titeket, sem nem hallgatnak rátok, akkor onnét kimenvén, verjétek le a port is lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,7-11)

 És hogy ez a parancs a minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem. Az apostol Antiókhiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindítják, felingerelték ellenük az istenfélő és tisztességbeli, tekintélyes asszonyokat és a városnak eleit, vagyis előkelőit, és üldözést támasztanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzik őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52)

A Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és hústest ellen van nékünk tusakodásunk, azaz harcunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok, és erők és hatalmak ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, vagyis a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért, és éppen ezért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén, és leküzdve megállhassatok. Álljatok hát elő, és álljatok meg tehát, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, vagyis a valósággal, és felöltözvén az igazságnak, vagyis a megigazulás mellvasába, páncéljába. És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván, és legyetek éberek teljes állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)

Akiket az Úr kiválaszt, azok egy akaraton vannak, és együtt maradnak. Amikor az Úr felment a mennybe: „Akkor megtérnek, vagyis ezután visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett, vagyis Jeruzsálem közelében van, egy szombatnapi járóföldre. És mikor bementek, és hazatértek, felmennek a felsőházba, a felső szobába, ahol szállva valának: mégpedig Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel, vagyis egyetértésben, közös akarattal foglalatosak valának, kitartóan részt vettek az imádkozásban és a könyörgésben…” (Csel. 1,12-14)

Már Dávid a hívők egységéről így prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak, és ha a testvérek egyetértésben élnek! Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké, és mindenkor!” (Zsolt. 133,1-3).

Márk. 3,20 Azután haza térének. És ott ismét egybegyűlt a sokaság, a tömeg, annyira, hogy még nem is ehetnek, mert még evésre sem maradt idejük.

Márk. 3,21 Amint az övéi, a hozzátartozói ezt meghallák, tudomást szereztek erről, és eljövének, hogy megfogják, és erővel elvigyék őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van, hogy nincs magánál, extázisban / önkívületben van; hogy megzavarodott; megháborodott; hogy elvesztette az eszét*

*És tették ezt azért: „Mert a testvérei sem hittek benne” (Ján. 7,5).

Márk. 3,22 Az írástudók, a törvénytanítók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele, hogy Belzebub szállta meg, és van benne. És: Az ördögök, vagyis a démonok, a gonosz szellemek fejedelme által, az ő segítségével űzi, és hajítja ki az ördögöket, vagyis a démonokat, a gonosz szellemeket.

Márk. 3,23 Ő, vagyis Jézus pedig ekkor magához híván azokat a törvénytanítókat, példázatokban monda nékik: Sátán miként, és milyen módon tud, és hogyan képes Sátánt kiűzni, kihajítani?

Márk. 3,24 És ha egy ország, egy királyság önmagában, azaz: önmagával meghasonlik, és részekre szakad, meg nem maradhat az az ország.

[Más fordításban: Hiszen az a királyság, amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem képes megállni].

Márk. 3,25 És ha egy ház önmagában, és önmagával meghasonlik, és részekre szakad, meg nem maradhat, és meg nem állhat az a ház.

[Más fordítás: És ha egy háznép, egy család, amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem maradhat fönn többé az a háznép, az a család].

Márk. 3,26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, nem képes megállani tovább, hanem vége van, és elpusztul*

*Az Evangélium beszámolója szerint többször vittek az Úr Jézushoz gonosz szellemektől megszállott, vak és néma embert: „Akkor egy vak és néma ördöngőst, egy megszállottat hoztak ő eléje, és vittek oda hozzá; és Ő meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodott, elcsodálkozott az egész sokaság, és ezt monda: Vajon nem ez-é Dávidnak ama Fia? A farizeusok pedig ezt hallván kijelentették, és mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, a démonokat másként, hanemha csak Belzebubbal, az ördögök, vagyis a démonok fejedelmével, azaz a démonok fejedelmének a segítségével. Jézus pedig, tudva, és ismerve az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely önmagával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, és maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; és akkor hogyan, és mi módon állhat meg, és maradhat fenn tehát az ő országa? És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig én Isten ujjával, vagyis Istennek Szelleme által űzöm ki az ördögöket,a démonokat, akkor bizony kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Mát. 12,22-28)

A tömeg csodálkozik, és megdöbben a történteken, de a farizeusok nem így látják az Úr cselekedeteit: „És az ördögöt, a démont, a gonosz szellemet kiűzvén belőle, megszólalt a néma. És a sokaság, a tömeg csodálkozik, és megdöbben vala, mondván: Soha nem láttak még ilyet, ilyen hatalmas dolog még soha nem történt Izráelben! A farizeusok pedig kijelentették, és ezt mondják vala: Az ördögök, a démonok, a gonosz szellemek fejedelme által, annak segítségével űzi ki az ördögöket, a démonokat, a gonosz szellemeket” (Mát. 9,33-34)

Később már bármit jelent ki az Úr, a sokaság is azt mondja: „… Ördög, vagyis démon van benned…” (Ján. 7,20)

Az Úr Jézus az örökélet feltételét jelenti ki, és a tömeg válasza: „Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké. Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, és most már tudjuk, hogy ördög, vagyis démon van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak; és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, az én igémet, nem kóstol, nem ízleli meg a halált soha örökké” (Ján. 8,51-52)

Az Úr Jézus arról beszél, hogy Ő maga fogja letenni az életét, mert azt senki el nem veheti Tőle, és a zsidók válasza: „És sokan mondják vala közülük: Ördög, vagyis démon van benne és bolondozik, őrjöng, mit hallgattok reá?” (Ján. 10,20).

Márk. 3,27 Nem rabolhatja el, és nem dúlhatja fel, nem foszthatja ki senki az erősnek, az erős harcosnak, a hatalmasnak kincseit, javait, vagyonát, holmiját, és nem hatolhat, és nem törhet be annak házába, hanemha elébb az erőset, az erős vitézt megkötözi, és azután rabolja, és csak azután foszthatja ki annak házát*

*Lukács bizonyságtétele: „Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, amije van, békességben van, a vagyona biztonságban van; De mikor a nálánál erősebb reá jövén rátör és legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja” (Luk. 11,21-22)

A prófétán keresztül így szól a Megváltó: „Elvétethetik-é a préda az erőstől, és el lehet-e venni a zsákmányt a hőstől, és megszabadulhatnak-e az gonosz foglyai, vagy megmenekülhetnek-e a foglyok az erőszakostól? Igen, így szól az Úr, az erőstől, a hőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul, és megmenekül a kegyetlen, az erőszakos zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, perlőiddel én fogok perelni, és én szabadítom meg fiaidat. És etetem elnyomóiddal, és nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, vérüktől megrészegednek, és megtudja minden hústest, hogy én vagyok az Úr; megtartód, szabadítód és megváltód, Jákóbnak erős Istene!” (Ésa. 49,24-26)

És a golgotai kínoszlopon ez megtörtént, mert az Úr Jézus: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, és nyilvánosan megszégyenítette, diadalt vévén rajtuk, mert diadalmaskodott felettük magában” (Kol. 2,15)

 Mert: „… az ördög kezdettől fogva bűnben, vagyis célrévesztésben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1 Ján. 3,8)

Az Úr Jézus felhatalmazása szerint, a munkát folytatni kell az Ő testének, vagyis a kihívottak gyülekezetének: „Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát. 18,18).

Márk. 3,28 Bizony mondom néktek, hogy minden vétek, tévedés, hiba, vagy céltévesztés megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, és minden rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás, istenkáromlás, amit kimondanak, amelyekkel káromlanak, és bármennyi káromlást szólnak, bármennyi káromlás hagyja is el a szájukat:

Márk. 3,29 De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, aki a Szent Szellemet gyalázza, rágalmazza, becsméreli, nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké. Mert olyan bűnt követett el, amelyet soha nem lehet megbocsátani, ezért örök véteknek terhe nyomja, és örök kárhozatra méltó.  / a görög szerint ez azt jelenti, hogy: alá van vetve a sátánnak, az ő hatálya, vádja alá eső, és vádolható. A sátán rabja marad /;

Márk. 3,30 Jézus azért mondta ezt, mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan, szennyes, gonosz szellem, démon van Őbenne, hogy Jézust tisztátalan szellem vette birtokába, és szállta meg.

Márk. 3,31 És megérkeznek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldenek hozzá, és üzentek neki, hívatván őt.

Márk. 3,32 Körülötte pedig sokaság, azaz tömeg ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.

Márk. 3,33 Ő pedig felele nékik, mondván: Tudjátok, hogy valójában ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?

Márk. 3,34 Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, és végighordozta tekintetét azokon, akik körülötte körben ültek, és monda: Ímé itt van az én anyám, és itt vannak az én testvéreim.

Márk. 3,35 Mert aki az Isten, az én mennyei Atyám akaratát cselekszi, és teljesíti, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám*

*Lukács bizonyságtételében az Úr Jézus a magvetőt hallgatókról beszél, amikor: „Jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai, vagyis testvérei, de nem tudtak hozzá, vagyis Jézushoz jutni a sokaság miatt. És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai, a te testvéreid künn állnak, téged akarván látni. Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai, az én testvéreim ezek, akik az Isten beszédét, az Isten igéjét hallgatják, és megtartják, és megcselekszik azt” (Luk. 8,19-21)

Máté így írja le a történetet: „Mikor pedig még szóla, amikor még beszélt a sokaságnak, a tömegeknek, ímé az ő anyja és az ő testvérei megállanak vala odakünn, akarván, és igyekezve ő vele beszélni. És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és beszélni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És erre kinyújtván kezét, azaz kitárta karját, és az ő tanítványaira mutatott, és monda: Ímé itt van, ez az én anyám és itt vannak az én testvéreim! Mert mindenki, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem mind fivérem, nővérem és az én anyám” (Mát. 12,46-50)

Pál apostol így ír az Úr Jézus testvéreiről. Isten: „… akiket eleve ismert, akiket öröktől fogva tudott, kiválasztott, felismert, eleve el is rendelte, és a többiektől előre különválasztotta. Hogy azok az ő Fia ábrázatához, képéhez hasonlatosak legyenek

[Más fordítás: Hogy az Ő Fiának képmását öltsék magukra, és hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, akivel együttformáltak. Hogy ő legyen az elsőszülött, vagyis legelőször előhozott, azaz az új emberiség elsőszülöttje, első példánya sok atyafi, sok testvér között” (Róm. 8,29)

„Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók, egytől származnak mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyelli őket atyjafiainak hívni, vagyis testvéreinek nevezni” (Zsid. 2,11)