Márk evangélium 2. fejezet: kelj fel és járj! (revideált)

Márk. 2,1 Napok, vagyis néhány nap múlva pedig ismét beméne, azaz: visszatért Kapernaumba, és mihelyt elterjedt a híre, és meghallák hogy otthon van,

Márk. 2,2 És azonnal olyan sokan összejöttek, összegyülekeznek annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek, az ajtó előtti téren sem volt hely; és hirdette, prédikálta nékik az igét, a (logoszt).

Márk. 2,3 És jövének hozzá egy gutaütöttet, egy bénát hozva, akit négyen emelnek, és cipelnek vala.

Márk. 2,4 És mivel a sokaság, a tömeg miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá, és nem tudták eléje vinni, mert nem fértek a közelébe, megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala, vagyis kibontották fölötte a tetőt, és rést törvén a nyíláson át leeresztik a nyoszolyát, a hordágyat, amelyben a gutaütött, a béna feküdt.

Márk. 2,5 Jézus pedig azoknak nagy hitét látván, így szólt a bénához, és monda a gutaütöttnek: Fiam, gyermekem, megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed.

 Márk. 2,6 Valának pedig ott némely írástudók kik törvénytanítók, és törvénymagyarázók, akik ott ülnek vala, szívükben, vagyis a bensőjükben így okoskodván, így tanakodva, ezt fontolgatva, így mérlegelve a dolgot:

Márk. 2,7 Mi dolog hogy beszélhet ez így, hogy ez ilyen káromlásokat szól Istent káromolja, és gyalázza. Ki bocsáthatja meg, ki engedheti el a bűnöket, azaz a céltévesztést más, hanemha egyedül az Isten, az egyetlen Istenen kívül?*

*Dávid is így imádkozik: „Ha a bűnöket, a törvénysértéseket, törvényszegéseket számon tartod, figyeled, és feljegyzed, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, a kiengesztelés, hogy féljenek téged!” (Zsolt. 130,3-4)

Hiszen: „Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. És ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki” (Jób. 14,4).

És az Úr, vagyis: Jehova válasza, egyben kijelentés arról, hogy ki jött el megmenteni az embert: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről, törvénysértéseidről, törvényszegésedről többé nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Márk. 2,8 És Jézus azonnal észrevevé, mert belelátott gondolataikba, és felismerte gondolataikat az Ő szellemével, hogy azok magukban így okoskodnak, és tanakodnak. Átlátta, hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben.

[Más fordítás: Miért tanakodtok így, miért fontolgatjátok ezeket, és mit tűnődtök ezen szívetekben, a bensőtökben és miért okoskodtok ezen]?*

*Hiszen: „… Az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám. 16,7)

Mert: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint, és én mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli” (Jer. 17,10)

 És a feltámadott Úr kijelenti, hogy ki szólt a prófétákon keresztül: „… Ezt mondja az Isten Fia, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és akinek lábai hasonlók az izzófényű érchez, az aranyérchez: „… hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint” (Jel. 2,18.23).

Márk. 2,9 Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek, a bénának: Megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed bocsánatot nyert, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj, és járkálj?

Márk. 2,10 Azért pedig, hogy pedig megtudjátok, és lássátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani, mert felhatalmazást kapott arra, hogy a céltévesztést a földön megbocsássa, ezzel odafordult a bénához, és monda a gutaütöttnek:

Márk. 2,11 Mondom néked, kelj föl, fogd, és vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj, menj haza.

Márk. 2,12  Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek szeme láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodik, és félelem fogta el őket, csodálkoztak valamennyien, szinte magukon kívül voltak, és eksztázisban dicsőiték az Istent, ezt mondván: Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma. Soha sem láttunk ilyet, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek*

*Dávid így prófétál az Úrról: „Áldjad én lelkem az Urat, azaz Jehovát, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről, hogy mennyi jót tett veled. Aki vagyis: Ő az, Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3)

„Mert ő szólt, és amit ő mondott meglett, ő amit parancsolt előállott” (Zsolt. 33,9).

Lukács is bizonyságot tesz a béna meggyógyításáról: „És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói, a törvénytudók, akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ővele, hogy gyógyítson, és az Úr ereje gyógyításra indította őt. És ímé valami férfiak ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött, béna vala; és igyekeznek azt bevinni és ő elébe tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt miképp vigyék őt be, felhágnak, azaz felmentek a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsátják őt alá ágyastól Jézus elé a középre. És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed. Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdenek tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki ily káromlást szól, aki így káromolja az Istent? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten, vagyis az egy Istenen kívül? Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat, és átlátva gondolataikat, felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben, a ti bensőtökben? Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid, a te céltévesztésed; vagy azt mondani: Kelj fel és járj? Azért hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, a céltévesztést, monda a gutaütöttnek / a bénának/: Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent. És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsőiték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma!” (Luk. 5,17-26).

Márk. 2,13 És ismét kiméne a tenger mellé, vagyis a tó partjára. És az egész sokaság, az egész tömeg utána tódult, és megy vala követve őt és odagyűlt őhozzá. És Ő tanítja vala őket*

*A János írása szerinti Evangélium kijelentése: A tömegnek látnia kell a csodákat, hogy hallgassa és kövesse az Úr Jézust: "Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl, vagyis a Tiberiás tavának túlsó partjára. És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,1-2).

                                                                                                                                                                                                                                                                            

Márk. 2,14 És amikor tovaméne, és ahogy a vámnál elhaladt, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt*

*A tanítványok névszerinti elhívásáról Máté is beszámol: „És mikor Jézus onnét tovább méne, láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt” (Mát. 9,9).

Márk. 2,15 És lőn, azaz történt, illetve úgy alakult, hogy amikor Ő ennek házában asztalhoz üle, vagyis Lévi házában asztalhoz telepedett, asztalhoz dőlt, a vámszedők és bűnösök, azaz a céltévesztett emberek is sokan odaülnek, asztalhoz dőlnek vala Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának kik nyomába szegődtek, és követék őt*

*A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a történtekről: „És Lévi nagy lakomát, nagy vendégséget készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, azaz másoknak, akik ővelük együtt letelepedtek volt, és asztalhoz dőltek. És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel, azaz a céltévesztettekkel együtt? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre, a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Luk. 5,29-32).  

És ezután: „Igyekeztek, és közelgetnek vala pedig ő hozzá, vagyis Jézushoz a vámszedők és a bűnösök mind, azaz mindnyájan, hogy hallgassák őt. És zúgolódnak a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket, azaz céltévesztetteket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig erre ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, vajon nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén. És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, hogysem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, vagy lámpást, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? (A drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám). És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egyetlen bűnös ember megtérésén” (Luk. 15,1-10).

Márk. 2,16 És amikor látták az írástudók, és a törvénytanítók, és a farizeusok. Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a ti Mesteretek vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?

Márk. 2,17 És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek, és a jó erőben levőknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak. Nem azért jöttem, hogy igazakat, vagyis megigazultakat, hanem hogy bűnösöket, azaz céltévesztetteket hívjak megtérésre, azaz gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra*

*A Máté és Lukács írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot az Úr szavairól: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy megmentse, és megtartsa ami elveszett vala” (Mát. 18,11)

„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Luk. 19,10)

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, az eltévedtet visszaterelem, s a megtöröttet és sérültet kötözgetem, vagyis bekötözöm, s a beteget, a gyengét erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).

Márk. 2,18 A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?

Márk. 2,19 Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe, a lakodalmas ház fiai, a vőlegény barátai, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, ameddig maguknál láthatják a vőlegényt, nem böjtölhetnek, nem lehet böjtölniük.

Márk. 2,20 De jőnek majd azok a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, mert eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, elviszik, és erővel elveszik tőlük, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon*

*A Máté írása szerinti Evangélium is bizonyságot tesz erről: „Akkor a János tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é, és gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De eljőnek a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15)

Lukács szerint: „Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak? Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-é azt, és rávehetnétek-e a násznépet hogy a lakodalmasok böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban” (Luk. 5,33-35)

Bemerítő János így tesz bizonyságot a vőlegényről: „Ti magatok vagytok a bizonyságaim, és tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem hogy őelőtte küldettem el. Akinek jegyese van, vőlegény az. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve, és ujjongva örül a vőlegény szavának, a vőlegény hangjának. Ez az én örömem immár betelt, és teljessé lett” (Ján. 3,28-29).

Márk. 2,21 Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó, vagyis régi, öreg, ócska ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, kiegészítené, még kiszakít, kitép belőle, az új a régiből, vagyis a lyukat betöltő új magához szakítja a régit, és nagyobb, csúnyább, gonoszabb, súlyosabb szakadás, hasadás, repedés lesz és keletkezik.

Márk. 2,22 És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az újbor a tömlőket szétszakítja, szétveti, szétrepeszti. A bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak, tönkremennek, odalesznek, és kárba vesznek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni*

*Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És monda nékik példabeszédet, vagyis példázatot is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz. Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert különben az újat is megszakasztja, eltépi, és az ó a régi posztóhoz nem is illik az újból, az új ruhából való folt. És senki sem tölti az újbort ó, vagyis régi tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja, szétrepeszti a tömlőket, és a bor kiömöl, és elfolyik, és a tömlők is elvesznek, mert tönkremennek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő együtt megmarad. És senki, aki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: Jobb az ó.

 (Más fordítás: Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jobb)” (Luk. 5,36-39)

 Az új tömlőről az apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés, új teremtmény az; a régiek elmúltak, megszűnt a régi, és ímé, újjá lett minden, és valami új valósult meg, új jött létre” (2 Kor. 5,17).

Márk. 2,23 És lőn, vagyis történt egyszer, hogy szombatnapon a vetések közt, a gabonaföldeken megy vala által, mert vetésen vitt keresztül az útja, és az ő tanítványai mentükben a búzakalászokat kezdék vala szaggatni, és tépdesni.

Márk. 2,24 Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik, miért teszik azt szombatnapon, amit nem szabad, ami tilos?

Márk. 2,25 Erre ő ezt kérdezte, és monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit művelt, mit tett Dávid, mikor megszűkült, amikor szükségben volt, ínséget szenvedett, és nélkülözött, és megéhezett vala társaival egybe?

Márk. 2,26 Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap, azaz Abiátár papi fejedelemsége idejében és ette meg az Istennek szánt, az Istennek felajánlott, és kitett szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?

Márk. 2,27 S monda nékik: A szombat lőn, a szombat rendeltetett az emberért, nem az ember a szombatért*

*A törvény világosan kijelenti a szombat célját: „Hat napon át munkálkodjál, dolgozz, és végezd minden dolgodat, és mindenféle munkádat. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja, a nyugalom napja, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja. Semmi dolgot se tégy, és ne végezz azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminemű barmod, és semmiféle állatod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék, és hadd pihenjen a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad, vagyis hozzád hasonlóan” (5 Móz. 5,13-14)

A tízparancsolatba is belefoglaltatott a szombatra, a nyugalom napjára vonatkozó parancs: „Hat napon át végezd dolgaidat, és munkáidat, a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy nyugodjék, és pihenjen a te ökröd és szamarad, és megpihenjen és lélegzethez jusson a te szolgálód fia és a jövevény” (2 Móz. 23,12)

Az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy a sabbat törvénye csak előképe a Krisztusban való életnek: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,16-17).

Márk. 2,28 Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is Ura, azaz Úr a szombat fölött is*

*Máté is bizonyságot tesz a történetről: „Abban az időben a vetéseken át haladt, vagyis a gabonaföldeken ment át Jézus szombatnapon. Tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni. Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, és olyat tesznek, amit nem szabad szombatnapon cselekedni és tenni. Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett, mit tett Dávid, mikor megéhezett vala ő, és akik vele valának, vagyis a kíséretével együtt? Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt, vagyis az Istennek elkülönített kenyereket, amelyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, akik ő vele valának, vagyis az ő kíséretének, hanem csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik, és megszegik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig tudnátok, és értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok, azaz nem ítéltétek volna el az ártatlanokat, azokat, akik nem vétkeztek. Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia” (Mát. 12,1-8)

Lukács további részletekkel egészíti ki a történetet: „Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között, vagyis a gabonaföldeken méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván, vagyis kalászokat tépdesve, és azokat kezeikkel a tenyerük között kimorzsolván, ettek. Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, és miért tesztek olyat amit szombatnapokon nem szabad cselekedni? És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett, mit tett Dávid, mikor megéhezett ő és azok is akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig nem lett volna szabad megenni, hanem csak a papoknak? És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.” (Luk. 6,1-5)

Az Úr Jézus feleletéből kijelentést nyer, hogy a törvény szellemi: „Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, ami van, vagy ami éppen akad. És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt, azaz Istennek elkülönített kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magukat, legalább az asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulnék, és a szolgák holmija, edénye is tiszta vala, jóllehet az út közönséges: azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben, vagyis a bensőnkben. Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak áldozati szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, amelyen az előbbit elvevék” (1 Sám. 21,3-6)

Az apostolon keresztül hangzik a kijelentés minden emberre vonatkozóan, akik még nem születtek újjá víztől és Szellemtől: „Mert tudjuk ugyanis, hogy a törvény szellemi; de én hústesti vagyok, a bűn alá rekesztve, és eladva rabszolgának a bűn alá” (Róm. 7,14)

 Azért, hogy Isten kegyelme kiáradhasson kivétel nélkül minden emberre: „… az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,22)

A törvény egyébként is így szólt: „Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, az ő gabonája közé, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod, a te embertársad vetésébe” (5 Móz. 23,25)