Zsidókhoz írott levél 8. fejezet. Jézus Krisztus a mennyei főpapunk; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Zsid. 8,1 Fődolog, a [(kephalaion): leglényegesebb pont, összegzés] pedig azokra nézve, amiket mondunk az, hogy olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének, [a felséges Isten (thronosz): trónjának] jobbjára üle,*

*Az Evangélium bizonyságtétele: „Az Úr [Jézus] azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték, felemeltetett a mennybe, és üle az Istennek jobbjára [és elfoglalta helyét az Isten jobbján]” (Márk. 16,19). 

„Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és hatóerőn és uraságon és minden néven mely neveztetik, amelyet segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak közösségének fejévé” (Eféz. 1,21-22).

Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő (Isten) dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban, Annyival kiválóbb, és feljebbvalóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál” (Zsid. 1,2-4).

Hát: „Lévén nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk megvallásunkhoz” (Zsid. 4,14).

Dávid próféciája az Úr mennybemeneteléről: „Dávidé; zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1).

István – mielőtt megkövezték – így látta az Urat: „Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, Jézust, állani az Istennek jobbja felől, És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani” (Csel. 7,55-56).

Zsid. 8,2 Mint a szent helynek és amaz igazi [(aléthinosz): valódi] sátornak [(leitúrgosz): sz.sz jelentése: a népért működő] szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített [(pégnümi): állított fel].*

*Az első sátorról így hangzik a kijelentés. Mózeshez szól az Úr: „Az első hónapban, a hónap első napján, állítsd fel a gyülekezet (a kijelentés) sátorának hajlékát” (2 Móz. 40,1).

János apostol hallja, hogy: „egy hatalmas hang szól a trónus felől, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,3).

És ez akkor következett be, amikor: „az Ige (logosz) hústestté lett és lakozék, sátrat vert, letáborozott mi közöttünk és láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét…” (Ján. 1,14).

Azóta: „ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük, és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek” (2 Kor. 6,16).

„... Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta. Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek” (1 Kor. 6,19).

„Így teljesültek be a próféciák: „És szerzek velük békességnek frigyét, örökkévaló frigy lesz ez velük; és elültetem őket és megsokasítom, és helyeztetem az én szenthelyemet közéjük örökké. És lesz az én lakhelyem felettük, és leszek nékik Istenük és ők nékem népem. És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izráelt, mikor szenthelyem közöttük lesz mindörökké” (Ezék. 37,26-28).

„Hogy az én végzéseimben járjanak (rendelkezéseim szerint éljenek) és rendeléseimet (törvényeimet) megőrizzék és cselekedjék (megtartsák és teljesítsék) azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenük” (Ezék. 11,20).

Már Mózesen keresztül kijelentette az Úr: „És az Izráel fiai között lakozom, és nékik Istenük leszek” (2 Móz. 29,45)  

„És az én hajlékomat közétek helyezem, és nem utállak meg benneteket.  És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek” (3 Móz. 26,11-12).

Zakariáson keresztül megismétli az Úr az ígéretet: „Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ímé, én megszabadítom az én népemet a napkeltének, a napkelet földéről, és a napnyugtának, a napnyugat földéről. És elhozom őket, és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek hűséggel és valósággal. Ezt mondja a Seregeknek Ura: Erősödjenek meg kezeitek, akik hallottátok e napokban e beszédeket, ezeket az igéket a próféták szájából, akik szóltak, mikor megvetteték, vagyis lerakatott a Seregek Ura házának alapja, hogy megépíttessék a templom” (Zak. 8,7-9)

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem a Seregek Ura házának alapját: „Mert más alapot, más fundamentumot senki sem vethet a meglevőn kívül, a lerakott alapon kívül, amely egyszer vettetett, mint ami már megvan, amely a Jézus Krisztus^” (1Kor. 3,11).

Zsid. 8,3 Mert minden főpap ajándékok meg áldozatok vitelére [(proszpheró): bemutatására] rendeltetik, amiért szükséges, hogy legyen valamije ennek is, amit áldozatul vigyen, és [(proszpheró): mutasson be].*

*„Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a bűnökért” (Zsid. 5,1).

A mi Főpapunk: „Krisztus Önmagát adta miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul [Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,2).

„Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul…” (Róm. 3,25).

És Ő: „önmagát adta értünk…” (Róm. 4,25).

És ismét: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, céltévesztésünkért… Az Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, és elhatározása szerint” (Gal. 1,4).

Zsid. 8,4 Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, lévén olyan papok, akik a törvény szerint áldoznak ajándékokkal [(proszpheró dóron): ajánlanak fel áldozati ajándékokat],

Zsid. 8,5 Akik a mennyei dolgok ábrázolatának [(hüpodeigma): képmásának, előképének], és árnyékának szolgálnak, amint Isten mondotta [(khrématidzó): kinyilatkoztatta, kijelentette] Mózesnek [jelentése: a kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek], mikor be akarta végezni [(melló epiteleó): befejezni készült] a sátort. Meglásd, és [(horaó): vigyázz] úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, amely a hegyen mutattatott néked.*

*Az Úr így rendelkezett: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttük lakozzam. Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a hajléknak formáját, és annak minden edényeinek formáját. Vigyázz, hogy arra a formára csináld, amely a hegyen mutattatott néked” (2 Móz. 25,8-9.40).

És mert rendkívül fontos a kijelentés, újra –és újra megismétli az Úr: „A hajlékot pedig azon a módon (és pontosan úgy) állítsd fel, amint néked a hegyen mutattatott” (2 Móz. 26,30).

Izráel fiai pedig: „Így végezteték el a gyülekezet sátora hajlékának (a kijelentés sátrának) egész munkája; és az Izráel fiai egészen úgy csinálák, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek, úgy csinálták. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, egészen úgy csinálának az Izráel fiai minden munkát. És megtekinte Mózes minden munkát, és ímé elkészíték azt, úgy készíték el, amint az Úr parancsolta vala, és megáldá őket Mózes” (2 Móz. 39,32.42-43). 

István vértanú bizonyságtétele az első sátorról: „A bizonyságnak [a Bizonyságtétel vagy a szövetségnek, Isten jelenlétének] sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, amint parancsolta [(diatasszó): elrendelte] az, aki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára [(tüposz): alakra, és formára] csinálja, melyet látott vala. Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval [(iészúsz): Jehósua = Jézus: az Úr a szabadulás, a menekülés, az üdvösség], mikor birodalmukba vették a pogányokat, [meghódították a pogányok / nemzetek földjét]; kiket kiűzött az Isten a mi atyáink színe elől, mind a Dávidnak napjaiig [és birtokukban volt e sátor egészen Dávid napjaiig]” (Csel. 7,44-45).

 De ezek: „csak árnyékai [(szkia): a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak, de a valóság [(szóma): teljes lényetek, személyiségetek, az énetek] a Krisztusban van” (Kol. 2,17).

„Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).

Zsid. 8,6 Most azonban [a mi főpapunk] annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.

Zsid. 8,7 Mert ha az az első kifogástalan volt [(amemptosz): hibátlan, tökéletes lett] volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak.

Zsid. 8,8 Mert dorgálván [(memphomai): megfeddve hibáztatja] őket, [amikor] így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel [jelentése: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, egyenesen Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten győzedelmeskedik] házával és Júdának [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz] házával új szövetséget kötök.

Zsid. 8,9 Nem azon szövetség szerint, és [nem azon szövetség (kata): mellett, és értelmében] amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor [(epilambanomai): felkaroltam], és kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, [jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság, a Ptah szellemének háza] mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velük, és nem [(ameleó): gondoskodtam róluk] mondja az Úr.*

*Pedig az Úr szólt: „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; (az én tulajdonom) bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2Móz. 19,5-6).

De már akkor, amikor Mózes az Úr jelenlétében tartózkodott:  „Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Égyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek maguknak, azt tisztelik (az előtt borulnak le) és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, akik téged kihoztak Egyiptom földéből” (2 Móz. 32,7-8).

Amikor prófétákat küldött az Úr, akkor így válaszoltak az üzenetre: „Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene, mondván: Ti és a ti feleségeitek szóltatok a ti szájatokkal, és végbevittétek a ti kezeitekkel, mondván: Bizonyára teljesítjük a mi fogadásainkat, amelyeket fogadtunk az ég királynőjének, hogy (tömjénezzünk), és füstölve áldozzunk, és néki italáldozatot vigyünk. Megerősítvén megerősítettétek a ti fogadásaitokat, és megcselekedvén megcselekedtétek a ti fogadásaitokat. Azért halljátok meg az Úr szavát (az ÚR Jahve, az Örökkévaló igéjét) mind, ti Júdabeliek, akik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni, mondván: Él az Úr Isten, (és hogy: Az én Uramra, az élő Úrra mondom) egész Égyiptom földén!” (Jer. 44,25-26)

Zsid. 8,10 Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe [az ő bensőjükbe] írom [(epigraphó): vésem be] azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem.*

*És megismétli az Úr, kijelentve az Új szövetség eredményét is: „Ez az a szövetség, melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, (az ő bensőjükbe) és az ő elméjükbe írom (vésem) be azokat, Azután így szól: És az ő bűneikről (és gonoszságaikról) és álnokságaikról többé meg nem emlékezem” (Zsid. 10,16-17).

Jeremiáson keresztül már hangzott az ígéret: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal (őseikkel) kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de akik megrontották  (párar: megszegték, megtörték) az én szövetségemet, de én Uruk maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után (ha eljön az ideje) az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe (bensőjükbe) írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek” (Jer. 31,31-34).

És Ezékiel is erről prófétál: „Én megemlékezem frigyemről, (szövetségemről) amelyet veled ifjúságod napjaiban kötöttem, és örök frigyet vetek (örök szövetségre lépek) veled. És te megemlékezel útjaidról és megszégyelled magadat, mikor hozzád veszed nőtestvéreidet, akik nagyobbak nálad, (gəḏóláh gáḏôl: számosabbak, hatalmasabbak, erősebbek), együtt azokkal, akik kisebbek, (qáṭón qáṭán: fiatalabbak) s adom őket néked leányaidul, de nem a te frigyedből, (bəríṯ): nem a veled kötött szövetségből). És én szövetségre lépek veled, és megismered, hogy én vagyok az Úr (Jahve, az Örökkévaló). Hogy megemlékezzél és pirulj, és (szégyenkezz, és gyalázatod miatt) meg ne nyissad többé szádat, mikor megkegyelmezek néked mindenekben, valamit cselekedtél, (megbocsátom mindazt, amit elkövettél) azt mondja az Úr Isten, az én Uram, az Úr (Jahve, az Örökkévaló)” (Ezék. 16,60-63).

„És őket szemmel tartom az ő javukra, és visszahozom e földre, (ebbe az országba) és megépítem, és el nem rontom, (le nem rombolom) és beplántálom, és ki nem szaggatom (ki nem gyomlálom őket). És olyan szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr (Jahve, az Örökkévaló), és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám” (Jer. 24,6-7).

„És adok nékik egy szívet, és új szellemet adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nékik hússzívet; Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenük” (Ezék. 11,19-20).

Zsid. 8,11 És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.*

*És az Úr gyermekeihez így szól az Úr: „És néktek  kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. [Más fordítás: És ti a (khriszma: kenet birtokosai vagytok a Szenttől, és ez által szellemi hatalom birtokosaivá váltatok, és ezt tudjátok, és (eidó oida): tisztába is vagytok vele mindnyájan]. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az [(aléthész): az a valóság] és nem hazugság [(pszeudosz): hamisság, valótlanság, kitalálás, csalás, becsapás], és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne” (1 Ján. 2,20.27).

És így folytatódik a kijelentés: „Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért [(ún): valóban] az Atyától hallott, és tanult [(manthanó): és megértette, amit tanult], én hozzám jő” (Ján. 6,45).

És ezután már: „… nem tanítja többé senki az ő felebarátját, (sem egyik ember a másikat) és senki az ő atyjafiát, (sem ember az embertársát) mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem” (Jer. 31,34).

Ezután: „És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége” (Ésa. 54,13).

És Ő, aki tanít, nem más, mint: „Ama Vigasztaló [(paraklétosz): Pártfogó, Bátorító, Segítő, Védő, Közbenjáró, Védőügyvéd, szószóló] akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, [és emlékeztetni fog mindarra] amiket mondottam néktek” (Ján. 14,26).

 Akit így ígért meg az Úr Jézus: „És ímé én [(aposztelló): kibocsátom], és elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában [ti pedig (kathidzó): tartózkodjatok, és várakozzatok a városban], mígnem felruháztattok mennyei erővel [(endüó): amíg a mennyből jövő hatalmat nem öltöttétek magatokra]” (Luk. 24,49).

Mert akkor: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).

Mert Ő a: „… bölcseségnek (ḥáḵəmáh: szakértelemnek, és ügyességnek), értelemnek  (bínáh: ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek) Szelleme, tanácsnak (ʿécáh: előrejelzésnek) és hatalomnak Szelleme. Erőnek (gəḇúráh: vitézségnek, bátorságnak) Szelleme, az Úr ismeretének és tiszteletének Szelleme” (Ésa. 11,2)

És: „… mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). Mert nem önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek (és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek). Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz (merít), és megjelenti néktek (és azt jelenti ki nektek)” (Ján. 16,13-14).

„Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló (a Pártfogó, Bátorító, Szószóló), akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok” (Ján. 15,26-27).

„De én az igazat (alétheia: valóságot) mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló (a Pártfogó): ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok.  És Ő, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság (megigazulás) és ítélet tekintetében (leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság (a megigazulás) és mi az ítélet). Bűn tekintetében (a bűn az), hogy nem hisznek énbennem. És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Mert) mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden (a teljes) igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). »hodégeó: utat mutat, vezet, irányít, kísér«” (Ján. 16,7-11).

Az Úr Anániást azért küldte Saulhoz – aki Pál lett – hogy vegye a Szent Szellemet: „Elméne azért Anániás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda. Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Szellemmel, a Szent Szellem teljességével.” Csak ezután értette meg az Írásokat, és hirdette a Krisztust: „És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, bemerítkezett; És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia” (Csel. 9,17.18.20)

Így teljesedett be – és ma is így teljesedik be minden hívő életében – az Úr Jézus szava: „...ami adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szent Szellem... Mert a Szent Szellem azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok” (Márk. 13,11; Luk. 12,12).

És az Úr Jézus - aki maga az Isten, - Ő az: „Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít, megszilárdít, és felken a Szent Szellem erejével és hatalmával, a küldetés külső jegyével és pecsétjével, az Isten az” (2 Kor. 1,21).

Így válunk eggyé a Krisztusban: „Mert hiszen egy Szellem által [Szellemben] mi mindnyájan egy testté [szóma = személlyé] meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, [pogányok; hellének] akár szolgák, [rabszolgák] akár szabadok; és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg. [valamennyiünket egy Szellem itatott át]” (1Kor. 12,13).

Zsid. 8,12 Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, [(hileósz adikia): irgalmas és kegyelmes leszek igazságtalanságukkal, Istennélküliségükkel szemben] és az ő bűneikről [(hamartia): céltévesztésükről] és gonoszságaikról [(anomia): törvénynélküli állapotukról] meg nem emlékezem.

Zsid. 8,13 Mikor újról [(kainosz): új; szokatlan, meglepőről] beszél, óvá tette [(palaioó): elavultnak nyilvánította] az elsőt, a [(prótosz): korábbit]; ami pedig megavul és megvénhedik, [(géraszkó): megöregszik, elavul] közel van az enyészethez [az (eggüsz aphaniszmosz): nemsokára, hamar eltűnik, elmúlik, megsemmisül].