2 Korintusi levél 4. fejezet: Isten ereje az emberi gyöngeségben. (göröggel és kapcsolódó igékkel / REVIDEÁLT)

2 Kor. 4,1 Annakokáért, mivelhogy ilyen diakónusi szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, és ahogy könyörületben részesültünk, nem csüggedünk el, nem veszítjük el bátorságunkat, és nem lankadunk nem restülünk meg]^*

*És így folytatja az apostol: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak, vagyis a nemzetekből valóknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen, és mérhetetlen gazdagságát” (Eféz. 3,8)

„Ki előbb istenkáromló, vagyis Őt káromló, és az övéit üldöző és erőszakoskodó valék, mert erőszakos ember voltam: de könyörült rajtam, és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben; Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el e világra, hogy megtartsa, vagyis üdvözítse a bűnösöket, azaz: a céltévesztőket, akik közül az első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, végtelen türelmét, példa gyanánt azoknak, akik majd hisznek Őbenne és így az örök életre jussanak” (1 Tim. 1,13.15-16)

Mert Ő az: Aki alkalmassá, és képessé tett minket, ezért elégségeseknek talált arra, hogy Újszövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé; mert a betű megöl, elpusztít, megfoszt az élettől, kioltja az életet, a Szellem pedig megelevenít, életre kelt, élővé tesz, feltámaszt, és éltet” (2 Kor. 3,6)

Ezért vallhatja: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil. 4,13)

Azért: „Hogy nyilvánvalóvá tegyem azt és hirdethessem úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,4)

Nektek: „Akik hajdan, vagyis egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezettek voltatok, és akik számára nem volt irgalom, most pedig kegyelmezettek vagytok, és irgalomra találtatok” (1 Pét. 2,10)

2 Kor. 4,2 Hanem lemondtunk a szégyellni való titkokról, a szégyenletes dolgok, és titkos bűnök takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, nem alkalmazunk cselt, és nem is hamisítjuk meg, és nem is használjuk cselvetésre az Isten igéjét, logoszát. De a kinyilatkoztatott valóság nyílt hirdetésével, és láthatóvá tételével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten színe előtt^*

*És így folytatja az apostol: „Mert sem hízelkedő beszéddel, amint tudjátok, sem telhetetlenség színében, sem leplezett kapzsisággal nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság, Ő a tanúnk” (1 Thess. 2,5)

„Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják és nyerészkedésre használják az Isten igéjét; hanem tisztán, és tiszta szívből, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban” (2 Kor. 2,17)

„Mert a mi buzdításunk, és a mi igehirdetésünk nem hitetésből van, nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, sem nem álnokságból” (1 Thess. 2,3)

„Mert nem tisztátalanságra, hanem megszentelődésre, és szentségre hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)

És: „… úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban” (2 Kor. 6,4)

 Mert: „Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, és győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk” (2 Kor. 5,11)

2 Kor. 4,3 Ha mégis leplezett, homályos, és mégsem érthető világosan a mi evangéliumunk, a mi örömüzenetünk, amit hirdetünk, azoknak leplezett, homályos, és csak azoknak nem érthető, akik elvesznek, vagyis akik elpusztulnak^*

*Mégpedig: „azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait, titkait, és titkos dolgait az én evangéliumom szerint, amelyet hirdetek Krisztus Jézus által (Róm. 2,16)

Azért: „Mert a keresztről, azaz a kínoszlopról szóló beszéd, a logosz, az Ige bolondság, ostobaság, esztelenség, képtelenség ugyan azoknak, akik elvesznek, elpusztulnak, megsemmisülnek, de nekünk, akik üdvözülünk, vagyis bűnbocsánatot nyertünk, Istennek ereje és hatalma a szabadításra / megmentésre” (1Kor. 1,18)

2 Kor. 4,4 Az ilyen hitetleneknek e világkorszak istene megvakította az elméit, a gondolkozását, értelmét hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának, örömüzenetének világosságát, aki az Isten képe, Isten képmása^* azért, hogy a Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága, fénye ne ragyogjon fel nekik^**

*És: „Aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, aki Isten dicsőségének a kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

„Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született” (Kol. 1,15)

Filep azt kéri az Úr Jézustól, hogy mutassa meg nekik az Atyát: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?” (Ján. 14,9).

**Mert: „Mi az Istentől valók vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, az nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak, vagyis a valóságnak Szellemét és a tévelygésnek, a csalásnak, félrevezetésnek szellemét” (1 Ján. 4,6)

Ők azok: „Kik értelmükben meghomályosodtak, mert az ő elméjükre sötétség borult. Elidegenültek az isteni, és az Istennek tetsző élettől a tudatlanság miatt, mert megmaradtak tévelygésükben, ezért keményedett meg a szívük)” (Eféz. 4,18)

 „Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem az Istentől eredő, és az Istenből való Szellemet hogy megismerjük, és tudatában legyünk azoknak, amiket Isten kegyelme ajándékozott nekünk” (1Kor 2,12)

2 Kor. 4,5 Mert nem magunkat prédikáljuk és hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust, mint Urat. Magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, sőt rabszolgáitokat^* Jézusért, az Ő kedvéért^**

*Rabszolgái (dúlosz): parancsvégrehajtói; alárendeltjei; szó szerint: más irányítása ALATT EVEZŐ valaki; katonai jellegű szó. A harci gálya evezőse volt, megkülönböztetve a fedélzeten harcoló katonáktól. Nehéz, kemény munkát végző, felettesei parancsára cselekvő személy.

**„Mert úgy határoztam, és úgy döntöttem, hogy nem tudok közöttetek másról, és nem is akarok semmiről sem tudni csak Jézus Krisztusról, még pedig róla is, mint a megfeszítettről, vagyis az oszlopra feszítettről” (1Kor. 2,2)

Hát: „Úgy tekintsen, és értékeljen minket, és úgy számoljon velünk minden ember, mint Krisztus szolgáival, és Isten szent titkainak sáfáraival, gondnokaival, intézőivel” (1 Kor. 4,1).

2 Kor. 4,6 Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, fény támadjon, ő maga gyújtott, és támasztott világosságot. Ő csillant és ragyogott fel a mi szívünkben, a mi bensőnkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.

[Más fordítás: Hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik, annak a dicsőséges felismerésnek sugároztatására, mely Istennek a Krisztus orcáján megjelenő fénye]^*

*Mert: „… ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság” (1 Móz. 1,3)

Az Úr Jézus azt mondja Pál apostolnak: „Azért küldelek el, hogy megnyissad szemeiket, hogy a sötétségből világosságra, a fényre, és a Sátánnak, az ellenségnek hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek, vagyis céltévesztésüknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt, azaz örökséget nyerjenek az én bennem való hit által” (Csel. 26,18)

Az apostol pedig így szól a hívőkhöz: „Mert valátok egykor régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok és éljetek” (Eféz. 5,8)

Az Úr Jézus kijelentése: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz” (Ján. 12,46).

Dávid már így prófétál Róla: „Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet, te gyújtasz nekem mécsest; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet. Uram, fénysugarat ad nekem a sötétségben” (Zsolt. 18,29)

Mert: „Az Úrtól való szövétnek, az ÚRtól kapott mécses az embernek életet adó ereje, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét, és egészen átkutatja bensőnket” (Péld. 20,27).

2 Kor. 4,7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta, rendkívüli nagysága, és mindent felülmúló hatalma Istené legyen, Istentől, és nem belőlünk eredőnek tűnjék fel, és nem magunktól valónak látszon^*

*És az apostol így folytatja: „hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején, és hatalmán nyugodjék” (1Kor. 2,5)

„És kérem is, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek, kinyilatkoztatásnak, leleplezésnek Szellemét az Ő megismerésében

[Más fordítás: Annak a bölcsességnek és leleplezésnek Szellemét adja néktek, melyet az ő megismerése nyújt” (Eféz. 1,17)]

Hogy megtudjátok, hogy: „… mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, és mibennünk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája, hatalmas erejének bennünk munkálkodása szerint,

[Más fordítás: Hogy: Mennyire felülmúl mindent az ő nagy hatalma a mi életünkben, akik abban a mértékben hittünk, ahogy az ő erejének uralkodó hatalmát a Krisztus életében munkálkodni láttuk] (Eféz. 1,19).

2 Kor. 4,8 Mindenütt nyomorgattatunk, mindenfelől szorongatnak, zaklatnak minket, de meg nem szoríttatunk, de össze nem zúznak, nem szorítanak zsákutcába; kétségeskedünk, és kétségek között, tanácstalanok vagyunk, bizonytalanságban élünk, nem látjuk a kiutat, de nem esünk kétségbe^*

*És így folytatja az apostol: „Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk, háborúságunk, szorongattatásunk, üldöztetésünk felől, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, hogy képességünket messze felülmúló teher, és nyomás nehezedett reánk. Úgyhogy életünk vagyis életben maradásunk felől is kétségben  valánk, és bizonytalanok, végsőkig tanácstalanok, elcsüggedtek és zavarban voltunk. Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem abban az Istenben, aki feltámasztja, és életre kelti a holtakat. Aki ilyen nagy halálból, ilyen nagy halálos veszedelemből kiragadott, és megszabadított bennünket, és megszabadít minket: akiben reménykedünk, és akire elváró reménységgel számítunk, és akiben megbízunk, hogy ezután is meg fog szabadítani, és ki fog menteni” (2 Kor. 1,8-10)

„Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi hústestünknek, sőt mindenképen nyomorogtunk, és gyötrődtünk; kívül harc, belűl félelem” (2 Kor. 7,5)

De Dáviddal együtt vallja: „Ha elfogyatkozik, és ha elenyészik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, és te maradsz, oh Isten, mindörökké!” (Zsolt. 73,26)

Mert: „Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod, és te tartod kezedben az én sorsomat” (Zsolt. 16,5)

„Azért tehát nem csüggedünk, nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket, és bátorságunkat; sőt ha a mi külső emberünk tönkre is megy, elpusztul, megsemmisül, a belső emberünk mindazáltal napról-napra megújul, és minden nap épül. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy, sőt minden mértéket meghaladó örök dicsőséget szerez nékünk (2 Kor. 4,16-17)

„Mert azt tartom, és állítom, hogy amiket most, a jelenlegi időszakban szenvedünk, megtapasztalunk, ami történik velünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.

[Más fordítás: Véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul, és láthatóvá lesz; ki fog nyilatkozni rajtunk. Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő, vagyis ennek az életnek szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyre értünk egyszer a lepel le fog hullani]” (Róm. 8,18).

2 Kor. 4,9 Üldöztetünk, háborúságot szenvedünk, és megaláztatunk, de el nem hagyatunk, de nem leszünk cserbenhagyottakká; tiportatunk, levernek, és földre terítenek bennünket, de el nem veszünk; el nem pusztulunk^*

*És azért nem pusztulunk el, ahogy Dávid megvallja: „Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli. az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem terül el, és nem marad fekve, mert az Úr támogatja kezével” (Zsolt. 37,23-24)

„Mert ha hétszer elesik, összeomlik, megbuki, is az igaz, ugyan mégis felkél azért; az istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők, a hitetlenek pedig csak egy nyavalyával is elvesznek, mert elbuknak a bajban” (Péld. 24,16)

„De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét. Benne reménykedem; mert meghallgat engem az én Istenem! Hát: „Ne örülj bajomnak, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” (Mik. 7,7-8)

Az Úr Jézus előre figyelmezteti az Övéit, hogy nem rendkívüli dolog történik velük: „Emlékezzetek meg ama beszédekről, azokról az igékről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet, az én igémet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem” (Ján. 15,20-21).

2 Kor. 4,10 Mindenkor testünkben, teljes lényünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, az Ő halálra adatását, és kínszenvedését azért, hogy a Jézusnak élete is szemmel látható legyen, és megnyilvánuljon a mi testünkben, egész lényünkben^*

*Az apostol megvallása: „Mert amint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk, és megbátorodásunk is Krisztus által” (2 Kor. 1,5)

De: „Most örülök a ti érettetek való, az érettetek elviselt szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, vagyis a Krisztusért való szorongattatásaimnak az én hústestemben az Ő testéért, vagyis az Ő személyéért, ami az egyház, vagyis a kihívottak közössége” (Kol. 1,24)

„Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

(Más fordítás: Naponként halálos veszélyben forgok, ami olyan igaz testvérek, mint az, hogy dicsekvésem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (1 Kor. 15,31)

„Annakokáért tehát mindent elszenvedek, és állhatatosan eltűrök, elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget, azaz a megváltást, megmenekülést, szabadulást, egészséget, megmentést, örök mennyei dicsőséggel együtt, vagyis az örök dicsőségben” (2 Tim. 2,10).

2 Kor. 4,11 Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk. Akiknek a természeti, fizikai, biológiai életünk állandóan ki van téve a halálnak Jézusért, hogy a Jézus természetfeletti, örök élete is látható legyen, megnyilvánuljon, megmutatkozzon a mi halandó hústestünkben.

2 Kor. 4,12 Azért így hát a halál mi bennünk munkálkodik, működik, végzi munkáját, az élet pedig ti bennetek^*

*És így folytatja az apostol: „Mert úgy vélem, és úgy látom, hogy az Isten minket, az apostolokat, a kiküldötteket, vagyis az evangélium nagyköveteit, utolsókul állított, és tett szemlére, utolsókként mutatott be, mintegy halálra szántakul, halálra kijelöltnek. Mert színházi látványossága, csodája lettünk a világnak, az egész világegyetemnek, úgy angyaloknak, mint embereknek” (1 Kor. 4,9).

2 Kor. 4,13 Mivel pedig a hitnek mibennünk is ugyanaz a Szelleme él, mint amiről írva van: Hittem és azért szóltam, azért beszéltem. Hiszünk mi is, és annak megfelelően szólunk, és beszélünk^*

*Dávid is így beszél minden üldözés közepette is: „Hittem, azért szóltam; noha igen megaláztatott, és nyomorult valék” (Zsolt. 116,10)

Mert: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a remélt dolgokban való bizalom, és nem a látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid. 11.1)

Az Úr Jézus kijelentése, és ígérete: „Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj, és emelkedjél fel és ugorjál, vesd magadat a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, annak meg is adatik az, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, amiért imádkoztok, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és megkapjátok, és meglészen néktek, és meg is adatik nektek” (Márk. 11,23-24)

Az apostol megvallása: „Mert szívvel hiszünk az igazságra, vagyis hogy megigazuljunk, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre, vagyis hogy üdvözüljünk, azaz hogy megszabaduljunk, megmeneküljünk” (Róm. 10,10).

2 Kor. 4,14 Tudván, hogy aki feltámasztotta, életre keltette az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, életre kelt, és veletek együtt maga elé állít^*

* „Mert: amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek, mindenki életre is kel, vagyis: emberen át jött a halottak feltámadása is. Mindenki pedig a maga rendje szerint, amikor sorra kerül. Első zsengeként támadt fel a Krisztus; azután, és attól kezdve, mindnyájan akik a Krisztuséi, akik Krisztushoz tartoznak, az ő eljövetelekor, az Ő megjelenésekor” (1 Kor. 15,22-23)

Isten az Ő hatalmát: „Amelyet megmutatott hatékonyan a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, amikor életre keltette a halottak közül, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és hatóerőn és uraságon és minden néven mely neveztetik, és valamennyi névnél, amelyet segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a következendőben, ami még KÖRÜL fog venni, vagyis az eljövendő világkorszakban is” (Eféz. 1,20-21)

És hogy életünk legyen, Isten: „titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti hústesteteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára, azaz a kínoszlopra” (Kol. 2,13-14)

 „Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt. 103,11-13)

„Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az is bizonyos hogy az Isten előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által Ővele együtt” (1 Thess. 4,14)

„Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, minket is feltámaszt az ő hatalma által” (1 Kor. 6,14)

 És az apostol bizonyságtétele: „A bemerítésben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül, a halálból. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben, azaz a félre-csúszásokban, botlás és eleséseitekben és a ti hústesteteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, azaz félre-csúszásotokat, botlás és eleséseiteket” (Kol. 2,12-13)

Mert: „Minket, kik meg voltunk halva, és halottak voltunk a vétkek, azaz a hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás miatt, megelevenített, életre keltett együtt a Krisztussal, mert kegyelemből tartattatok meg; kegyelemből van üdvösségetek! És vele együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekbe, Krisztus Jézusban: (Eféz. 2,5-6)  

„Annakokáért ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel” (Kol. 3,1-2).

2 Kor. 4,15 Mert minden ti érettetek van, és mi is mindezeket ti érettetek szenvedjük, hogy a kegyelem sokasodva, és amely sokakon általmenve megsokasodik sokak által a hálaadást bőségessé, túláradóvá tegye az Isten dicsőségére.

2 Kor. 4,16 Azért nem csüggedünk, és nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket, és bátorságunkat; sőt ha a mi külső emberünk megromol, tönkre is megy, és elfogyatkozik, a belső emberünk mindazáltal napról-napra megújul, és minden nap épül^*

*Az Úr Jézus így szól a tanítványaihoz: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mát. 5,11-12)

És az apostol megvallása így hangzik: „Most örülök a ti érettetek elviselt szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm ami híja van a Krisztusért való szorongattatásaimnak, az én hústestemben az Ő testéért, az Ő személyéért, ami az egyház, vagyis a kihívottak közössége” (Kol. 1,24)

„De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papi szolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal” (Fil. 2,17)

„Annakokáért tehát mindent állhatatosan elszenvedek, eltűrök, és elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget, vagyis a megmenekülést, szabadulást, egészséget, megváltást, megmentést örök mennyei dicsőséggel egyben, az örök dicsőségben” (2 Tim. 2,10)

Már Dávid is azt vallja az üldözések közepette: „Ha elfogyatkozik, elenyészik is hústestem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, és te maradsz, oh Isten, mindörökké!” (Zsolt. 73,26)

„Aki jóval tölti be a te ékességedet, betölti javaival életedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé” (Zsolt. 103,5)

Mert: „… a kik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ésa. 40,31).

2 Kor. 4,17 Mert a mi mostani pillanatnyi, könnyű, és könnyen elviselhető, jelentéktelen szenvedésünk, nyomorúságunk, szorongattatásunk, gyötrésünk, megpróbáltatásunk, gyötrődésünk, és szorongásunk igen-igen nagy, és minden mértéket meghaladó örök dicsőséget szerez nékünk. Ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk, és munkál ki számunkra^*

*És így folytatódik a kijelentés: „De akár nyomorgattatunk, elnyomást, megpróbáltatást szenvedünk, szorongattatunk, háborgattatunk, kínoztatunk, zaklatnak, gyötörnek, szorult helyzetbe jutunk, a ti vigasztalástokért és üdvösségetekért van az. Vagyis: a bűnbocsánatért, megmenekülésetekért megszabadításotokért, oltalmazásotokért, biztonságotokért, jólétetekért, és jóllétetekért, azaz egészségetekért, és megtarttatásotokért van az, mely hathatós, és hatékonyan működik és erőt ad ugyanazon szenvedések - amit átéltek és megtapasztaltok - elviselésére, elhordozására, türelmes, kitartó várakozásra, amelyeket mi is szenvedünk. Akár megvigasztaltatunk a ti vigasztalástokért, és üdvösségekért van az. És a mi reménységünk erős, szilárd, és bizonyos felőletek” (2 Kor. 1,6)

„Mert azt tartom, és állítom, hogy amiket most, a jelenlegi időszakban szenvedünk, amit megtapasztalunk, és ami történik velünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.

[Más fordítás: Véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul, és láthatóvá lesz, és ki fog nyilatkozni rajtunk. Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő, vagyis ennek az életnek szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyre értünk egyszer a lepel le fog hullani]” (Róm. 8,18)

 „Akiket Isten hatalma őriz egy helyőrséggel, és megvéd hit, meggyőződés, hitvallás, és hűség által az üdvösségre, a megmenekülésre, amely készen van és készen vár, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen, és lelepleződjék. Amelyben örvendeztek, és ugrálva ujjongtok, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések ingerlés, provokáció, és a gonoszság megtapasztalása között, a sokféle, sokrétű kísértés miatt” (1Pét 1:5-6).

Hát: „Szeretteim, ne rémüljetek, és ne ütközzetek meg attól a tűztől, amely kísértés végett támadt köztetek, amelyen kell átjutnotok, mintha valami rémületes, szokatlan dolog történnék, és fordulna elő veletek” (1Pét 4:12).

„Sőt, amennyiben részetek van, vagyis részt vehettek a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor, lelepleződésekor, kinyilvánulásakor is vigadozva rendkívüli módon örülve, és ujjongva örvendezhessetek. A legteljesebb mértékben boldogok, és áldottak vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak, ha szidalmat kaptok, ha ócsárolnak titeket, mert megnyugszik, megpihen rajtatok a dicsőségnek, az Istennek Szelleme. Akit amazok káromolnak, becsmérelnek, és tiszteletlenül beszélnek Róla ugyan, de ti dicsőítitek azt” (1Pét 4:13-14)

„A mindenkegyelemnek szerzője, és Istene pedig, aki az ő örök dicsőségébe hívott el minket a Krisztus Jézusban. Titeket, akik rövid ideig keveset szenvedtetek, rövid szenvedéstek után, ő maga tesz tökéletesekké, alkalmassá, erősekké, szilárdakká, és támogat, és megalapoz, megszilárdít a szellemi ismeretekben és hatalomban” (1Pét 5:10).

Ezért: „Teljes örömnek tartsátok testvéreim, ha sokféle kísértésbe estek provokáció és a gonoszság megtapasztalása által” (Jak. 1,2)

Mert: „Aki az ő tulajdon az Ő saját Fiának nem kedvezett, nem kímélte, hanem őt mindnyájunkért odaadta, és áldozatul kiszolgáltatta mimódon ne ajándékozna, és miért ne adna ingyen; kegyelemből az ö Fiával együtt mindent minékünk?” (Róm. 8,32).

2 Kor. 4,18 Mivelhogy nem a láthatókra, nem a rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti dolgokra és történésekre nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók^*

*És: „Mert reménységben tartattunk meg, ugyanis megváltásunk még reménybeli, met bár a megváltásunk már megtörtént, de a földi élet látható jelenségei ezt nem kinyilatkoztatják, hanem elrejtik. Ez a remény a mi bensőnkben a Szellemmel együtt van elhelyezve, és ez még nem látszik, mármint a mi „bensőnk”, vagy „belső emberünk. A reménység pedig, ha láttatik, amit már teljesedni látunk, többé nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, kitartással, állhatatosan, örömteli és békességes tűréssel, türelemmel várjuk” (Róm. 8,24-25)

És hogy mire várunk, arról így szól a Szent Szellem: „arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra” (1 Pét. 1,4)

A türelmes várakozás jutalma pedig: „tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát” (Kol. 3,24)

Már Dávidon keresztül is azt tanácsolja a Szent Szellem: „Légy csendben, és várj az Úrra…” (Zsolt. 37,7)

És mi: „… hirdetjük, és prédikáljuk amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, föl nem fogta, meg se gondolt, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9)

Mert: „… hitben járunk, nem látásban” (2Kor. 5,7)