2 Korintusi levél 10. fejezet: ne a láthatókra nézzetek! (göröggel és kapcsolódó igékkel / revideált)

2 Kor. 10,1 Magam pedig, én Pál, kérlek és emlékeztetlek titeket a Krisztus szelídségére, jóindulatúságára és engedelmességére, aki némelyek szerint szemtől szemben ugyan alázatos, és szerény vagyok, félénken viselkedek közöttetek, de távol bátor, szigorú, erélyes, és határozott vagyok irántatok;

2 Kor. 10,2 Arra kérlek pedig, hogy amikor jelen leszek, ne kelljen bátornak, szigorúnak, erélyesnek lennem, és ne kelljen szigorúan föllépnem azzal a határozottsággal, és annak a meggyőződésnek az alapján, amellyel úgy gondolom bátor, szigorú, vakmerő, merész is lehetek  némelyekkel szemben, akik úgy gondolkodnak, és vélekednek felőlünk, mintha mi hústest szerint élnénk, vagyis hogy mi is a hústól vezetve járunk. [Más fordítás: Szóval, el fogok menni hozzátok. De kérlek benneteket, ne kényszerítsetek rá, hogy keményen bánjak azokkal, akik úgy gondolják, hogy mi csak emberi módon viselkedünk]*

És így folytatja az apostol: „Gondolja meg azt, aki ilyen, és így beszél, és számoljon azonban azzal, hogy amilyenek vagyunk távollétünkben, a levelek által való beszédben, éppen olyanok leszünk, ha megjelenünk, ottlétünkkor cselekedetben is” (2 Kor. 10,11).

 Mert: „Ha pedig avatatlan vagyok is a beszédben, de nem az ismeretben; sőt mindenben, minden tekintetben nyilvánvalókká lettünk, és nyíltan álltunk előttetek” (2 Kor. 11,6).

 Hát: „Mit akartok? Vesszővel menjek-e hozzátok, avagy Isteni szeretettel és szelídségnek szellemével?” (1 Kor. 4,21).

 „Mert félek azon, hogy ha odamegyek, és amikor megérkezem nem talállak majd olyanoknak, amilyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, amilyennek nem szeretnétek; hogy valamiképpen versengések, viszálykodások, irigységek, indulatoskodások, harag, visszavonások, önzés, rágalmazások, fondorkodások, vádaskodások, felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek” (2 Kor. 12,20).

2 Kor. 10,3 Mert noha igaz ugyan, hogy hústestben élünk, de nem hústest szerint vitézkedünk, vagyis nem a hús szerint harcolunk, és hadakozunk.

2 Kor. 10,4 Mert a mi vitézkedésünk, a mi harci fegyvereink nem földiek, nem hústestiek, hanem Isten ereje által hatalmasak erősségek lerontására; [Más fordítás: A mi fegyvereink különböznek a közönséges fegyverektől! Ezek Isten által hatnak és arra képesek, hogy erősségeket romboljanak le, okoskodásokat bontsanak le; Így megcáfoljuk az ellenérveket és mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul].

2 Kor. 10,5 Ezekkel rombolunk le okoskodásokat és minden magaslatot, vitatkozást, önteltséget, amely Isten megismerése ellen emeltetett. És foglyul ejtvén, és meghódítva minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak [Más fordításban: Velük cáfoljuk meg az érveléseket és minden önhittséget, amely Isten ismerete ellen lázad, sőt velük szorítunk - és hatalmunkba ejtünk - minden értelmet a Krisztusnak tartozó hódolatra; és Krisztus iránti hódolatra kényszerítünk];

2 Kor. 10,6 És készek vagyunk tisztázni, és számon kérni minden engedetlenséget, figyelmetlenséget, szófogadatlanságot, - ha valaki elengedi a füle mellett a neki címzett szavakat, - mihelyst teljessé lesz a ti engedelmességetek. [Más fordítás: Felkészültünk arra is, hogy ezekkel a fegyverekkel minden engedetlenséget számon kérjünk, de csak akkor, ha a ti engedelmességetek már tökéletes lesz]*

*Mert így szólt az Úr a prófétán keresztül: „Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!” (Jer. 1,10).

 És így szól a kijelentés arról, hogy mit kell pusztítani és irtani: „Mert meg van írva: „Elvesztem, eltörlöm a bölcsek bölcsességét, a műveltek tudását, és az értelmesek, az okosak, éles eszűek, megfontoltak értelmét, okosságát, tudását elvetem, félretolom, eltörlöm” (1Kor. 1,19)

 „Mert hiszen e világ bölcsessége bolondság, ostobaság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban, álokoskodásukban” (1 Kor. 3,19)

Az Úr azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy milyen fegyvert kell használni: „Mert az Istennek beszéde - igéje - élő és ható. Élő energia, és élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, azaz kardnál.  És áthatol a szívnek, azaz a személy egész lényének, és szellemének, és az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig szétválásáig. És megkülönbözteti a szívnek, azaz a bensőnek gondolatait, nézetét, véleményét, gondolkodását és szándékait. És nincsen oly teremtmény, amely láthatatlan, rejtett, ismeretlen volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek  annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. Neki kell majd számot adnunk. (Zsid. 4,12-13)

Az Úr szolgájának pedig olyannak kell lennie: „Aki szelíden neveli az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére. (Más fordítás: hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot), És felocsúdnának az ördög tőréből, csapdájából, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára, arra hogy Isten akaratát teljesítsék” (2 Tim. 2,25-26).

132 Hát: „Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet” (Ján. 7,24).

Mert mi: „Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz hatalmában van” (1 Ján. 5,19).

Igen: „Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak Szellemét és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).

2 Kor. 10,7 A szem előtt valókra, a látszatra néztek? Ha valaki azt hiszi magáról, hogy ő a Krisztusé, viszont azt is gondolja meg önmagában és számoljon azzal, hogy amint ő maga a Krisztusé, azonképpen mi is a Krisztuséi vagyunk*

*Hát: „Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet” (Ján. 7,24).

Mert mi: „Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz hatalmában van” (1 Ján. 5,19).

Igen: „Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak Szellemét és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).

2 Kor. 10,8 Mert ha még egy kissé túlzottan, és a kelleténél többet dicsekedem is a mi hatalmunkkal, azzal a felhatalmazással, amelyet az Úr a ti építésetekre és nem megrontásotokra, nem rombolásotokra adott, amit nem arra adott, hogy ártsak vele; én nem vallok szégyent;

2 Kor. 10,9 Hogy ne láttassam, nem akarom azt a látszatot kelteni, mintha csak ijesztgetnélek, vagy fenyegetnélek a leveleim által.

2 Kor. 10,10 Mert, úgy mondják, a levelei ugyan súlyosak, tekintélyesek és kemények, szigorúak; de a maga jelenvolta, a személyes megjelenése erőtlen, és beszéde silány, jelentéktelen, szánalmas; mert ő maga gyenge, és szava megvetendő, beszéde gyatra, és fellépésében nincs erő.

2 Kor. 10,11 Gondolja meg azt az ilyen bíráló, és számoljon azonban azzal, hogy amilyenek vagyunk távollétünkben a levelek által való beszédben, éppen olyanok leszünk, ha megjelenünk, ottlétünkkor tetteinkben is*

*Az apostol elmondja, hogy miért vannak ilyen vélekedések róla: „Mert úgy határoztam, és úgy döntöttem, hogy nem tudok közöttetek másról, vagyis nem akarok semmiről sem tudni, csak Jézus Krisztusról, még pedig róla is, mint a megfeszítettről, mint az oszlopra feszítettről. És én erőtlenség, és gyöngeség, félelem, és a félelem miatt elerőtlenedve, és nagy rettegés, reszketés, és remegés között félve és nagyon elfogódottan jelentem meg nálatok, és érkeztem meg hozzátok. És az én beszédem és az én prédikálásom, az én igehirdetésem nem emberi bölcsességnek hitető beszédeiben, nem a bölcsesség meggyőző és rábeszélő szavaiból állott, és nem tudományos szavakkal szólott, hanem Szellemnek és erőnek, hatalomnak, és csodatevő erőnek megmutatásában, és megnyilvánulásában. Hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején, és hatalmán nyugodjék” (1Kor. 2,2-5).

 „Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért” (2 Kor. 4,5).  

„Mert… azért küldött engem Krisztus, ...hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy a Krisztus kínoszlopa el ne veszítse erejét” (1Kor. 1,17).

És mi: „Ezeket hirdetjük…, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Szellemtől jött tanítással, a szellemi dolgokat a szellemi embereknek magyarázva” (1Kor. 2,13).

„Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben” (1 Kor. 4,20).

És: „… ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy az Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek” (2Kor. 1,12).

„az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel” (2Kor. 6,7).

 „Ha pedig avatatlan, iskolázatlan vagyok is a beszédben, az ékesszólásban, de nem az ismeretben; sőt mindenben, mindenképen nyilvánvalókká lettünk, és nyíltan álltunk előttetek minden tekintetben” (2 Kor. 11,6).

„Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem, mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit hall tőlem” (2 Kor. 12,6).

És: „Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben, vagyis ottlétemkor ne kelljen keményen viselkednem, ne kelljen keményen bánnom veletek ama hatalom szerint, amelyet az Úr adott nékem építésre és nem rontásra, nem rombolásra” (2 Kor. 13,10)

2 Kor. 10,12 Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani, vagy hasonlítani, akik magukat ajánlják; de azok magukat magukhoz mérvén és magukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cselekesznek. [Más fordítás: Mi ugyan nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, - mert nem vagyunk oly vakmerők, hogy azokkal vessük össze magunkat, - akik ajánlgatják magukat, és akik magukat nagyra tartják. Balgaságukban saját magukat teszik meg mértéknek, és önmagukból veszik az összehasonlítást, és nem veszik észre, hogy milyen ostobák, és értelmetlenek]*

*És azt kérdezi az apostol: „Elkezdjük-e ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, - vagy rászorulunk, - mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?” (2 Kor. 3,1).

Hát nem: Mert nem ajánljuk ismét magunkat néktek, hanem alkalmat, és lehetőséget adunk tinéktek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek a színből és nem szívből dicsekedőknek. Hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. Akik külső megjelenéssel dicsekednek és nem szívvel, akik dicsőségüket a látszatban keresik és nem a szívük igazságában” (2Kor. 5,12).

Pedig már a Szent Szellem kijelentette, hogy ahogyan: „Igen sok mézet enni nem jó; hát a magunk dicsőségét keresni dicsőség?” (Péld. 25,27).

2 Kor. 10,13 De mi nem dicsekszünk mértéktelenül, és nem kérkedünk, hanem ama  mérőzsinór mértéke szerint, amelyet Isten adott nékünk mértékül. [A görög szerint: az Isten normatívája szerinti mérték szerint, hogy hozzátok is elérjünk, eljussunk]; »Más fordítás: Mi azonban nem fogunk túlságosan dicsekedni. Csak azzal a munkával, amit Isten ránk bízott. Ebben azonban ti is benne vagytok, hiszen hozzátok is eljutottunk«

2 Kor. 10,14 Mert nem feszítjük túl magunkat, nem mentünk túl a nekünk kiszabott határon, mintha nem értünk volna el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus Evangéliumával, örömüzenetével; [Más fordítás: Mert mi nem ok nélkül dicsekszünk! Ez lenne a helyzet, ha soha nem mentünk volna el hozzátok. De bizony elmentünk! Sőt, mi voltunk az elsők, akik a Krisztus örömhírét elvitték nektek; Nekünk tehát nem kell átlépnünk hatáskörünket, mintha másként nem jutnánk el hozzátok, hiszen Krisztus evangéliumával hozzátok is eljutottunk].

2 Kor. 10,15 Akik nem dicsekszünk mértéktelenül mások munkájával, a mások fáradságának gyümölcsével, de reméljük, hogy hitetek megnőttével nagyokká leszünk köztetek a mi mérőzsinórunk szerint, a mi munkaterületünkön.

2 Kor. 10,16 Hogy rajtatok túl, vagyis a rajtatok túl eső területeken is hirdessük az Evangéliumot, nem dicsekedvén más mértéke szerint a késszel, azaz anélkül hogy idegen területen azzal dicsekednénk, amit más végzett el*

*Mert: „…tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek: [Más fordítás: hogy az örömüzenetet úgy hirdessem, hogy ne a mások rakta idegen alapra építsek, hanem ott, ahol a Krisztus nevét még nem említették]” (Róm. 15,20)

2 Kor. 10,17 Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.

2 Kor. 10,18 Mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl [Más fordítás: Mert nem az a megbízható, aki önmagát annak tartja, és nem az érdemel hitelt, hanem az, akit az Úr tart megbízhatónak]*

*Meg van írva, hogy: „Dicsérjen meg téged más, és ne a te szájad; az idegen, és ne a te ajkaid” (Péld. 27,2).

És a prófétán keresztül így szól a Szent Szellem: „Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával. Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem. Hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, szeretetet, és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr” (Jer. 9,23-24).

Pál apostol vallástétele: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, azaz kínoszlopában, aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak” (Gal. 6,14).

„Hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék” (1 Kor. 1,31).

Dávid megvallása is így hangzik: „Dicsekedik lelkem az Úrban; s hallják ezt a szegények és örülnek” (Zsolt. 34,3).

Akik önmagukat ajánlva dicsekednek, azok: „Nem jó szándékkal buzgólkodnak érettetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, el akarnak fordítani benneteket tőlem, hogy velük tartsatok, hogy mellettük, és értük buzgólkodjatok” (Gal. 4,17)