Ige: Az Úr Jézus

„… az ő szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át ismételten megjelenvén nékik megláttatta magát, és szólván az Isten országára, az Isten királyságára, királyi uralmára tartozó dolgokról*(Csel. 1,3)

*Az Evangélium részletesen beszámol a feltámadott Úr megjelenéseiről. Így írja le Márk: „Mikor pedig kora reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki. Ő elmenvén, megjelenté azoknak, akik vele valának, megvitte a hírt követőinek, akik most keseregnek, gyászolnak és sírnak vala. Azok pedig mikor meghallották, hogy él és Ő - Mária- látta vala, nem hitték el. Ezután pedig közülük kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor vidékre mennek vala. Ezek is elmenvén, megjelenték, megvitték a hírt a többieknek; de nekik sem hittek. Azután, végül mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek is, és szemükre hányá az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hittek” (Márk. 16,9-14).

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. És beszélgetnek maguk közt mindazokról, amik történtek. És lőn, hogy amint beszélgetnek, és egymástól kérdezősködnek, és vitatkoznak egymással, maga Jézus hozzájuk menvén melléjük szegődött, és velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak, látásukat valami akadályozta, hogy őt meg ne ismerjék. Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? miről beszélgettek egymással útközben? És miért vagytok szomorú ábrázattal? Erre szomorúan megálltak. Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás monda néki: Csak te vagy-é jövevény, idegen Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban? Mi történt ott e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok? Mi történt kérdezte tőlük.  Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És hogyan adták át a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszíttették meg Őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek történtek. Hanem ezenfelül valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál; És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és mindent úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. Akkor ő így szólt hozzájuk: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik ő felőle megírattak. Elközelítenek pedig a faluhoz, amelybe igyekeztek vala, és ő úgy tőn, mintha tovább akarna menni. De unszolták és kérték őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velük maradjon. És lőn, mikor leült velük, és asztalhoz telepedett, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén megtörte, és nékik adá. És erre megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltűnt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-e, nem hevült-e a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázza nékünk, és feltárta előttünk az írásokat? És felkelvén azon órában útra keltek és visszatérének Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr valóban, és megjelent Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megtöréséről. És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség néktek! Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok, és miért rémültetek meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások, és kétségek? Nézzétek meg az én kezeimet és lábaimat, hogy valóban én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem mertek hinni az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami ennivalótok? Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépes mézet. Melyeket elvőn, és szemük láttára evék. És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az Írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból, a halottak közül harmadnapon: És prédikáltatni, és hirdetni az Ő nevében a megtérésnek, a gondolkozásmód megváltozásnak, az Isten felé fordulásnak, és a bűnök bocsánatának minden pogányok, minden nép között Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai, ti vagytok erre a tanúk” (Luk. 24,13-48).

János is bizonyságot tesz a következőképpen: „Mária pedig a sírbolton kívül áll sírva. Amint ott sírt, behajol vala a sírboltba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony miért sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Jézus nevén szólítva monda néki: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt jelenti: Mester! Monda néki Jézus: Ne fogj tovább, engedj el, és ne tartóztass fel engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz, a testvéreimhez és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna - a magdalai Mária – hirdetvén, és hírül adva a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki. Mikor azért beesteledett azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendeznek azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet: Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak, azok bűnei megmaradnak. És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: nyújtsd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és nyújtsd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (Ján. 20,12-23.26-29).

„Ezek után ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképpen: Együtt valának Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek, Ikernek hívtak, és Nátánael, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül. Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit. Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban nem tudták, mert nem ismerék meg, hogy Jézus van ott. Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen! Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága miatt. Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét, mert mezítelen vala, és beveté magát a tengerbe. A többi tanítványok pedig a hajón menének, mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire, kétszáz könyöknyire, és kivonták vala a hálót a halakkal. Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér. Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok. Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló. Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr ő. Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen a halat is. Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus az ő tanítványainak minekutána feltámadt a halálból, a halottak közül” (Ján. 21,1-14).

Pál apostol bizonyságtétele: „Mert azt adtam előtökbe, arra tanítottalak főképpen, amit én is úgy vettem, amit magam is kaptam, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért, a mi céltévesztésünkért az írások szerint. És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott, életre kelt a harmadik napon az írások szerint. És hogy megjelent Kéfásnak - Péternek - azután a tizenkettőnek. Azután megjelent, láthatóvá lett, és megmutatta magát több mint ötszáz atyafinak, testvérnek egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak, elhunytak. Azután megjelent Jakabnak; azután mind az összes apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, egy koraszülöttnek, mint félresikerültnek, nékem is megjelent” (1 Kor. 15,3-8).

Péter apostol is bizonyságot tesz: „És mi vagyunk bizonyságai, tanúi mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. De Őt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy Ő megjelenjék láthatóan. Nem az egész népnek, hanem az Istentől előre kiválasztott bizonyságoknak, tanúknak, nékünk, kik együtt ettünk, és együtt ittunk Ővele, minekutána feltámadott halottaiból, a halálból. És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az Ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,39-43).