2014. augusztus 3.

Ne félj, csak higgy!

"Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: „Ne félj, csak higgy!”
Márk evangéliuma 5:36

Amikor beteg volt, még volt remény. Amikor haldoklott, csak az utolsó szikra maradt, az is csak azért, mert Jézusért ment a kislány apja. A "meghalt" üzenet elvette az utolsó sugarat is. Ekkor mondta Jézus: Ne félj, csak higgy! 

Minden elveszett, de Jézus ott volt! Jézus azt mondta, hogy a 12 éves kislány nem halt meg, hanem alszik. Pedig halott volt. Különben nem kellett volna Jézus hozzá, bárki felébreszthette volna. Jézus arról beszélt, hogy Mellette a halál mindössze alvás. Nem kell félni tőle, van belőle feltámadás. Az igazi ellenség nem a halál - bár komoly ellenség -, hanem az, hogy a félelmünk elveszi a hitünket. 

A fájdalmas események eltakarják előlünk azt a Napot, ami mindig ott ragyog az égen, még felhős napokon is. Jézus arra kérte Jairust, hogy ne arra nézzen, ami homályos, hanem arra, ami mögötte van.

Jézus miért nem mondta el Jairusnak, hogy feltámasztja a kislányt, pontosan 16 és fél perc múlva? Így könnyebb lett volna Jairusnak. Igen, de az nem hit. A félelme lehet, hogy elmúlt volna - bár hiszem, ha látom - gondolhatta. Jézus nem segített Jairusnak a pontos forgatókönyv ismertetésével. De a lehető legtöbbet tette, amikor arra kérte, hogy ne féljen, hanem higgyen.

Urunk, add nekünk is, hogy félre tudjuk tenni a félelmeinket és adj nekünk félelmek helyett erős hitet!


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/07/ne-felj-csak-higgy.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.