Római levél 10. fejezet: A TÖRVÉNY VÉGE: KRISZTUS (revidiált)

 Róm. 10,1 Atyámfiai, [Testvérek] szívem szerint kívánom [és óhajtom] és Istentől könyörgöm [imádkozom érte] az Izráel üdvösségét.

Róm. 10,2 Mert bizonyságot teszek felőlük, [és tanúskodom mellettük]

hogy Isten iránt való buzgóság van bennük, de nem megismerés [nem felismerés] szerint. [Mert ez a nem ismerők buzgósága].

Róm. 10,3 Mert az Isten igazságát [vagyis az Istentől eredő megigazulást] nem ismervén, [nem ismerték el, és nem értették meg] és az ő tulajdon igazságukat [vagyis a maguk igazságos voltát] igyekezvén érvényesíteni, [és elismertetni] az Isten igazságának [az Istentől eredő megigazulásnak] nem engedelmeskedtek [nem vetették, nem rendelték) alá magukat]*

*És kifejti az apostol, hogy Izráel miért nem fogadta el az Isten által adott megigazulát: „Mit mondunk hát? Azt, hogy a pogányok, [vagyis a nemzetek] akik a megigazulásra nem törekedtek [és az igazságot (vagyis a megigazulást) nem követték], a megigazulást elnyerték [az igazságot (vagyis a megigazusást) megragadták, és így birtokul kapták], még pedig a hitből való megigazulást. Izráel [vagyis a zsidó nép] ellenben, mely az igazság [vagyis a megigazulás] törvényét követte, [amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, és a megigazulás törvényére] nem jutott el az igazság [vagyis a megigazulás] törvényére [azaz a törvény szerinti megigazulásra, így nem érkezett el a törvényhez]. Miért? Azért, mert nem hitből keresték [mert nem hitből akarták ezt elérni], hanem mintha a törvény cselekedeteiből [a tettekből] volna…” (Róm. 9,30-32).

Isten viszont úgy rendelkezett, hogy: „… annak, aki nem fáradozik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul. Azért hitből, hogy kegyelemből legyen; hogy erős legyen az ígéret az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, aki mindnyájunknak atyánk”

„Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Mert nincs különbség” (Róm. 4,5-6; 3,22).

Mert: „tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy (hús)test sem. (Róm. 10,6-10; Gal. 2,16).

Az apostol bizonyságtétele a testi Izráelről: Micsoda tehát? Amit Izráel keres, azt nem nyerte meg: a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek” (Róm. 11,7)

„Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk [rajtunk] kik nem (hús)test szerint járunk, [élünk] hanem Szellem szerint. [akiknek járását-kelését nem a hús vezérli, hanem a Szellem] (Róm. 8,4).

És így folytatja az apostol: „Hiszen azt tartjuk, [valljuk] hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róm. 3,28)

„Hogyan lehetséges akkor  a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit „törvénye” által” „hogy egyetlen ember [hústest] se dicsekedjék az Isten színe előtt” (Róm. 3,27;1Kor. 1,29)

„Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk” (2Tim. 1,9)

Róm. 10,4 Mert a törvény vége [bevégzése, végcélja, beteljesedése, megszűnése, befejeződése] Krisztus, minden hívőnek [vagyis annak, aki hisz] igazságára [megigazulására]*

*Ugyanis: „… az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek. Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,22-29).  

És folytatódik a kijelentés: „Mert úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magát, eggyé válni. Vagyis teljesen odaszánni, feloldódni a szeretetben] Isten e világot [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött [egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a Fiúban], el ne vesszen [el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [(ekhó): örök életetet birtokoljon]. Aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el nem kárhozik [vagyis nem esik ítélet alá, és így nem marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt]. Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt], immár elkárhozott [vagyis már ítélet alatt van, és marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt] az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18).

Róm. 10,5 Mert Mózes a törvényből való [eredő] igazságról [megigazulásról] azt írja, hogy aki azokat cselekszi, [megtartja; betölti; teljesíti; megteszi] él azok által*

*A mózesi törvény így hangzott: „(Őrizzétek), és tartsátok meg azért az én rendeleteimet és az én (döntéseimet), és végzéseimet, amelyeket ha megcselekszik az ember, él azok által. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 18,5).

 És a prófétán keresztül megerősíti a Szent Szellem a kijelentést. Mert aki: „Az én parancsolatimban jár (és rendelkezéseim szerint él) és törvényeimet megőrzi, (és megtartja és hűségesen teljesíti) hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él, ezt mondja az Úr Isten” (Ezék. 18,9).

Egy törvénytudó az Úr Jézus kérdésére így válaszol a törvényről: „…Szeresd [(agapaó): Vagyis teljesen szánd oda magad Istennek] az Urat, a te Istenedet teljes szívedből [vagyis teljes bensődből] és teljes lelkedből [(pszükhé): teljes életeddel] és minden erődből  és teljes elmédből [(dianoia): és minden gondolatoddal; és teljes értelmedből]; és [szeresd (agapaó): szeresd önzetlenül, érdemeitől függetlenül] a te felebarátodat [és a legközelebbi (plészion): embertársadat, és szomszédodat is], mint önmagadat. Monda pedig annak: Jól [helyesen] feleltél; ezt cselekedd, és élsz” (Luk. 10,27-28).

És Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem az egyetlen törvényt, a hit törvényét: „Hiszen azt tartjuk, [és állítjuk] hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róm. 3,28).

És: „Az igaz (vagyis a megigazult ember) pedig hitből él…” (Zsid. 10,38)

 Így vallja meg Pál apostol a hitét: „Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből [vagyis a tettei alapján], hanem a Jézus Krisztusban való hit által. [vagyis Jézus Krisztus hite által]. Mi is Krisztus Jézusban hittünk [és elfogadtuk Jézus Krisztus hitét], hogy megigazuljunk [vagyis igazzá váljunk] a Krisztusban való hitből [azaz: Krisztus hite által] és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy (hús)test sem. [vagyis a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá]” (Gal. 2,16).

Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés (nem számít), és nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem (csak) a szeretet által munkálkodó hit” (Gal. 5,3-6)

Mert: „Aki pedig nem fáradozik, [nem visz végbe tetteket;(és nem munkálkodik)] hanem hisz abban, aki megigazítja [vagyis megigazulttá nyilvánítja] az istentelent (azokat akikben nincs Isten, az Isten nélkül élőket) annak a hite számít [és tulajdoníttatik] igazságnak. [vagyis megigazulásul] (az Isten kegyelmének végzése szerint). Azért hitből, hogy kegyelemből legyen; hogy erős legyen az ígéret az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, aki mindnyájunknak atyánk”„Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Mert nincs különbség” (Róm. 4,5-6; 3,22).

És az apostol folytatja: „Mert (ugyanis) az előbbi (egy korábbi) parancsolat eltöröltetik, mivelhogy erőtelen és haszontalan (és használhatatlan)” (Zsid. 7,18)

Róm. 10,6 A hitből való [a hitből eredő, származó, és fakadó] igazság [vagyis megigazulás] pedig így szól: Ne mondd [és ne kérdezd] a te szívedben: [a bensődben], kicsoda megy föl a mennybe? Azért tudniillik, hogy Krisztust aláhozza; [vagyis lehozza].

Róm. 10,7 Avagy: Kicsoda száll [és megy] le a [feneketlen] mélységbe? [vagyis az alvilágba]* azaz, hogy Krisztust a halálból [vagyis a holtak országából,  a halottak közül, akikből hiányzik az élet] felhozza [és visszahívja]**

*Mélységbe (ábüszszosz): - aljzat nélküli, feneketlen mélység; mély, (feneketlen) árok, szakadék. Egyidejűleg-elmerült. A lemerült káoszra utal. (Ugyanez a görög szó szerepel az 1 Mózes 1fejezet 2-es versében).

**Már Mózes így prófétál az Igéről – Aki hústestté lett: „Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: Kicsoda hág fel érettünk a mennybe, hogy elhozza azt nékünk, és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át érettünk a tengeren, hogy elhozza azt nékünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sőt felette közel van hozzád ez íge: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt” (5 Móz. 30,12-14).

És Péter apostol folytatja a kijelentést: „Mert Krisztus… halálra adatott (hús)test szerint, de megeleveníttetett Szellem szerint. Így ment el a börtönben levő szellemekhez is, és prédikált azoknak, akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Noé napjaiban a bárka készítésekor” „Mert azért hirdettetett az evangélium a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint (hús)testben, de éljenek Isten szerint szellemben” (1 Pét. 3,18-20; 4,6).

Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr, hogy hova szállott le: „Ez okáért mondja az Írás: Fölmenvén [(anabainó): felmegy, felemelkedik, felszáll] a magasságba … Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire [vagyis hogy előzőleg le is szállt erre a földre]. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél [majd felemelkedett az egek fölé], hogy mindeneket [vagyis a mindenséget] betöltsön [(pléroó): teljessé tegye]” (Eféz. 4,8-10).

Az Evangélium jelenti ki, hogy hol van a holtak országa, az alvilág, a börtön, ahol sötétségben, és a halál árnyékában élnek, ahová eljött a testté lett Ige, hirdetve a szabadulást: „Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé [a tenger menti út], a Jordánon (jelentése: halál folyón) túl [vagyis a túlsó parton]. A pogányok [vagyis a nemzetek] Galileája [jelentése: jelentése: a pogányok körzete]. A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot [nagy fényt], és akik a halálnak földében [és országában] és árnyékában ülnek [és laknak] vala, azoknak világosság támada. [fény virradt rájuk];

(Más fordítás: a sötétségben lakó nép nagy fényt látott, s a halál országában és árnyékában lakók felett fény ragyogott fel!). Ettől fogva kezde Jézus prédikálni [és hirdetni], és ezt mondani: Térjetek meg [térjetek új felismerésre; változtassátok meg gondolkozás(mód)otokat], mert elközelgetett a mennyeknek országa, [vagyis a mennyek királysága, Isten királyi uralma]” (Mát. 4,15-17)

Ekkor teljesedett be az Ézsaiás prófétán keresztül hangzó ígéret: „De nem lesz (nem marad) mindig sötét(ség) ott, ahol most szorongatás (és elnyomás) van. Először megalázta Zebulon (A név jelentése: Ő a megadott menyasszonyi váltságdíj) és Nafthali (jelentése: harcok, küzdve, harcolva) földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját (a tenger felé vivő utat), a Jordán túlsó partját (a Jordánon túli részt) és a pogányok határát (és a pogányok területét). A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény (és világosság) ragyog fel fölöttük! (Ésa. 9,1-2)

Az Evangélium kijelentése a megjelent világosságról: „Kezdetben [már] vala az Ige és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ő kezdetben az Istennél vala. Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [és fénye]. És a világosság [a fény] a sötétségben fénylik [világít; felragyog; tündöklik], de a sötétség nem fogadta be azt. [nem fogta fel; nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva tartani. Itt: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]” (Ján. 1,1-2.4-5)

Mert: „Az igazi világosság eljött volt már a világba (Az Ige volt az igazi világosság), amely megvilágosít minden (e világra jövő) embert (ő jött el a világba). A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt” (Ján. 1,9-10).

Róm. 10,8 De mit mond? [tehát az Írás]? Közel hozzád a beszéd [az Ige; a (rhéma): a kijelentés, a kinyilatkoztatás], a szádban és a szívedben (vagyis a bensődben) van* azaz [tudniillik] a hit beszéde, [a hit igéje, kijelentése, kinyilatkoztatása] amelyet mi hirdetünk [mi prédikálunk]**

*És ismét: a törvény így prófétál a Krisztusba vetett hitről, és annak megvallásáról: „Mert ez a parancsolat, amelyet én ma megparancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra, és nincs távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod: Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!” (5 Móz. 30,11-14)

Mert azt hirdetjük, hogy: Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született. Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk. Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1 Ján. 5,1-3).

**A hit beszéde pedig Isten Igéje: „Mert minden test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, és virága elhull: De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd [evangélium], amely néktek hirdettetett” (1 Pét. 1,24-25).

Dávid is erről prófétál, kijelentve azt is, hogy ez által lehet csak újonnan születni: „Irgalmadból újjáéledek, s megtartom szád bizonyságait. Uram, a szavad (logoszod: Igéd) örökké megmarad, szilárd, mint az ég dicsősége” (Zsolt 119,88-89).

Róm. 10,9 Mert ha a te száddal (meg)vallást teszel [elismered, ugyanazt mondva] az Úr Jézusról [vagyis: Úrnak vallod Jézust]^* és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta [vagyis életre keltette] Őt a halálból, [a halottak közül]^** üdvözülsz^***

*Az Úr Jézus ígérete: „Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt” (Mát. 10,32).

**Azért mert: „… Őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt” (Csel. 2,24).

 „Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,9-11).

 De: „… tudtotokra adom néktek, hogy… senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Szellem által” (1Kor. 12,3).

***Üdvözülsz (szódzó): vagyis: bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből; mindenfajta problémából, bajból). Megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatást nyersz].

Róm. 10,10 Mert szívvel hiszünk az igazságra [vagyis hogy megigazuljunk], szájjal teszünk pedig vallást [vagyis ezzel elismerjük, és ugyanazt mondjuk, amit Isten mond] az üdvösségre [vagyis hogy megszabaduljunk, megmeneküljünk]*

*Dávid minden üldözés közepette is így beszél: „Hittem, azért szóltam; noha igen megaláztatott valék” (Zsolt. 116,10)

És ez nem változott az Újszövetségben sem, ahogy erről Pál apostol megvallást tesz: „Mivelhogy pedig a hitnek mibennünk is ugyanaz a Szelleme van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk” (2 Kor. 4,13).

Róm. 10,11 Mert azt mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül*

*Mert azt ígéri az Úr: „Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut!” (Ésa. 28,16).

És Dáviddal együtt vallhatjuk meg, hogy: „Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis Őbenne bízom én” „Nem félek a rossz hírtől, erős a szívem, bízik az Úrban. Rendületlen a szívem, nem fél, végül megvetéssel nézek ellenségeimre” (Zsolt. 27,3; Zsolt. 112,7-8).

Róm. 10,12 Mert nincs különbség [és megkülönböztetés] zsidó [vagyis judeai] meg görög [vagyis pogány] között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, [és mindnyájunknak] aki kegyelemben gazdag mindenekhez, [és bőkezű mindazokhoz] akik Őt segítségül hívják*

*Péter apostol a római százados, Kornélius házában így beszél: „Bizonynyal látom, (és most kezdem igazán megérteni) hogy nem személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik (vagyis a megigazulásáért munkálkodik)” (Csel. 10,34-35).

Mert Istennek igazsága az Úr Jézusban jelent meg: „Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Mert nincs különbség. Vagy Isten kizárólag a zsidóké? Nem a pogányoké is? Bizony, a pogányoké is” (Róm. 3,22.29).

„Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés” (Gal. 6,15).

„Hiszen egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté (szóma = személyiséggé; egésszé) meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg” (1 Kor. 12,13).

„Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus” (Kol. 3,11).

„Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat” (Eféz. 2,14).

Róm. 10,13 Mert minden [vagyis mindenki], aki segítségül hívja az Úr nevét, [vagyis személyét, és hatalmát, tekintélyét] megtartatik, [vagyis üdvözül]^*

*Már a próféták azt hirdették, hogy: „… mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül (vagyis üdvözül); mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32).

Ezt a próféciát idézi Péter apostol a Szent Szellem kitöltése után:  „És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, üdvözül”  (Csel. 2,21).

 És hogy ki az az Úr, akinek a nevét segítségül kell hívni, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „…akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” (1 Kor. 1,2).

Róm. 10,14 Mimódon [és hogyan] hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? [vagyis amíg nem hisznek benne]. Mimódon hisznek [és hogyan higgyenek] pedig abban, aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló [igehirdető, tanító, és hírnök] nélkül*

*Az Úr Jézus mennybemenetele előtt azt parancsolta a mindenkori tanítványainak: „Elmenvén e széles világra [és a föld minden részére], hirdessétek az evangéliumot [vagyis az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden embernek]” (Márk. 16,15).

 És Pál apostol megvallja, hogy ezért: „…. rendeltettem én hirdetővé [követté] és apostollá Igazságot (vagyis valóságot) szólok [azt, ami megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG] a Krisztusban, nem hazudok, [és nem állítok valótlanságot]. Pogányok [vagyis nemzetek] tanítójává hitben és igazságban [vagyis, hogy a hitre és az igazságra, vagyis a valóságra, vagyis arra, ami megegyezik, és megfelel a tényeknek, ami maga a VALÓSÁG, és ami Isten Igéje, és a testben megjelent Ige, azaz: KRISZTUS JÉZUS, és a Szent Szellem]” (1 Tim. 2,7).

Róm. 10,15 Mimódon prédikálnak pedig, [és hogyan hirdetnék, és tanítanák az Igét] ha el nem küldetnek? Amiképpen meg van írva: Mily szépek [ékesek, és gyönyörűségesek] a békesség* hirdetőknek lábai, akik jókat [jó hírt, örömhírt, azaz evangéliumot] hirdetnek**

*Békesség (eiréné): az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás.

**A próféták már előre hirdették: „Mily szépek a hegyeken az örömhírt hozónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!” (Ésa. 52,7).

„Ímé a hegyeken örömhírhozónak lábai! Békességet hirdet. Ünnepeld Júda ünnepeidet, fizesd le fogadásaidat; mert nem vonul át rajtad többé a semmirekellő; mindenestől kiirtatott” (Náh. 1,15).

 Így szól az Úr, jelezve, hogy Ő jön el először hirdetni az örömhírt: „Sionnak először én hirdetém, ímé itt vannak a tanúk, és örömmondót adtam Jeruzsálemnek” (Ésa. 41,27).  

És hogy ki az, aki ezeket mondja a próféciákban, azt az Újszövetségben jelenti ki a Szent Szellem: „Azt az igét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által (Ő mindeneknek Ura). A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele” (Csel. 10,36.38)

És hogy ki volt Ő, arról így hangzik a kijelentés: „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! Ímé, az Úr (JHVH: Jahve) Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat, és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ézs. 40,9-11).

Róm. 10,16 De nem mindenek [nem mindenki és nem mindnyájan] engedelmeskedtek az evangéliumnak [vagyis hallgattak az örömüzenetre]. Mert Ézsaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek [a mi igehirdetésünknek]*

*Ézsaiás így prófétál az Úr Jézusról: „Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az ÚR hatalma?” (Ésa. 53,1)

 János apostol pedig idézi a próféciát: „Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?” (Jn. 12,37-38)

Az apostol figyelmeztet, hogy ne csak hallgassuk az Úr üzenetét, hanem hittel fogadjuk: „Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták” (Zsid. 4,2)

 
Róm. 10,17 Azért [tehát] a hit hallásból van, [vagyis az Ige hallásából fakad] a hallás pedig Isten Igéje által. [azaz: Krisztus (beszéde; igéje;/rémája = kijelentése/) által].

 »Más fordítás: Tehát a hit a meghallott üzenetből, a meghallott üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van«

Róm. 10,18 De mondom: [és kérdezem]. Avagy [vajon] nem hallották-e? Sőt [kétségen kívül] inkább az egész földre elhatott az ő hangjuk, [az ő szózatuk, és kiáltásuk] és a lakóföld véghatáráig [vagyis a lakott földkerekség végére] az ő beszédük (rémájuk: az ő kijelentésük).

[Más fordítás: Hiszen: Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk]*

*Dávid így prófátál erről: „Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható: Szózatuk (eljut, és) kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk (az ő szavuk). A napnak csinált bennük sátort. (Más fordítás: Sátrat készített a napnak)” (Zsolt. 19,4-5).

Róm. 10,19 De mondom: Avagy nem ismerte-e [vagy nem értette meg? Nem ismerte fel az Istent] Izráel? Először [vagyis már kezdetben] Mózes mondja: Én titeket felingerellek [és féltékennyé teszlek] egy nem néppel, értelmetlen néppel haragítalak meg titeket. [Más fordítás: Féltékenységre ingerellek benneteket azok ellen, akik nem népem, haragra gerjesztelek az értelmetlen (tudatlan, goromba; értetlen; esztelen; oktalan; ostoba) nép ellen (illetve nemzetség által)*

*Mózesen keresztül így szól az Úr: „Semmit érő istenekkel ingereltek, hiábavalóságokkal bosszantottak. Semmit érő néppel ingerlem én is, bolond nemzettel bosszantom őket” (5 Móz. 32,21).

Ézsaiás így prófétál arról, hogy mit tett Isten, és miért: „Feltűrte (felfedte, lemeztelenítette, levetkőztette) az Úr szent karját (erejét, és hatalmát) minden népeknek szemei előtt (és minden nemzet szeme láttára), hogy lássák a föld minden határai (a föld végén is) Istenünk szabadítását!” (Ésa. 52,10).

És a prófécia a testté lett Igében, az Úr Jézusban beteljesedett, Ő Isten karja: „Mert önmagát megüresíté szolgai formát vévén föl [szolgai alakot öltött], emberekhez hasonlóvá lévén [és külsejét tekintve olyan lett (úgy jelent meg), mint egy ember (és magatartásában is embernek bizonyult)].

 »Más fordításban: …azzal, hogy rabszolgai alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette magát, mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga« És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember [(szkhéma): alakjára nézve embernek bizonyult; vagy formájában embernek mutatkozott], megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának [vagyis a kínoszlopon való] haláláig.

[Más fordítások: sőt még akkor is, mikor külső idomban olyan volt már, mint egy ember, megalázta magát azzal, hogy a halálig engedelmes lett, éspedig a kereszt (vagyis a kínoszlopon bekövetkezett) haláláig].

»Még más fordítás: Amikor külsejét tekintve úgy élt, mint ember, megalázkodott, és tökéletesen engedelmeskedett Istennek. Még akkor is engedelmes volt, amikor emiatt meg kellett halnia. Igen, a kereszten (kínoszlopon) történt halála pillanatáig engedelmes maradt«” (Fil. 2,7-8).

Simeon (Jelentése: az Úr meghallgatott) mielőtt az Úrhoz költözik, a gyermek Jézust karjáben tartva, így szól: „Már (meg)látták az én szemeim a te üdvösségedet [azaz Üdvözítődet; megváltásodat; megmentő hatalmadat; szabadításodat], Amelyet készítettél [és rendeltél] minden népeknek [nemzeteknek] szeme láttára [és számára hogy megjelenjék] világosságul [fényül] a pogányok [nemzetek] megvilágosítására [hogy azt nemzeteknek leleplezd; kinyilatkoztasd], és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére” (Luk. 2,30).

Mert ők azok, akikről így prófétál Péter apostol: „Akik hajdan nem nép [voltatok], most pedig Isten népe [vagytok]; akik nem kegyelmezettek [voltatok], és egykor könyörület nélkül éltetek, nem nyertetek irgalmat), most pedig kegyelmezettek [vagytok] (és könyörületet nyertetek, irgalomra találtatok)” (1Pét 2:10)

Róm. 10,20 Ézsaiás pedig bátorságosan [nyíltan; merészen] ezt mondja: Megtaláltak [és megnyertek] azok, akik engem nem kerestek, [akik nem tudakozódtak, nem kutattak, és nem is kérdezősködtek utánam]; nyilvánvaló lettem [mert megjelentem, kinyilvánítottam, láthatóvá tettem magam] azoknak, akik felőlem nem kérdezősködtek*

*Így hangzott a prófécia: „Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! - mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet” (Ézs. 65,1).

Ezért így figyelmeztet az apostol: „Óvakodjunk tehát, és gondosan ügyeljünk arra … hogy közülünk valaki fogyatkozásban levőnek ne láttassék. Mert nékünk is hirdettetett az Evangélium, miképen azoknak: de nem használt nékik a hallott beszéd (a hirdetett ige), mivel nem párosították hittel azok, akik hallották” (Zsid. 4,1-2).

Róm. 10,21 Az Izraelről pedig ezt mondja: Egész napon kiterjesztettem kezeimet [és kitártam karjaimat] az engedetlenkedő [a hitetlen] és ellenmondó [ellenszegülő, vitatkozó, visszautasító, és ellenem harcoló] néphez [vagyis nép felé]*

* Már a prófétán keresztül így szólt az Úr: „Kitártam kezemet naphosszat a lázadó nép (Laosz = néptömeg) felé, amely nem a jó úton jár, hanem saját gondolatai után” (Ézs. 65,2)