A sikeres gyülekezet olyan,
mint az a bizonyos égő csipkebokor: Isten beszél belőle. Szavaink az ő szavai;
ha nem azok, nem érnek semmit. Az Istenért tűzben égő gyülekezet, a szent
tűzzel égő csipkebokor jobban vonzza az embereket, mint bármilyen PR fogással
kitalált egyházi kampány.
Isten emésztő tűz, szolgái
„tűznek lángjai”. Ha magunk nem lángolunk az Úrért, senki mást nem tudunk tűzbe
hozni. Lehet az életünk egyébként teljesen rendben, tiszteletreméltóan és
kifogástalanul végezhetjük a dolgainkat, és mégis... tűz nélkül. Helyesen, de
hűvösen.
A Kármel-hegyén a pogány
papok hiába jártak el körültekintően az oltárra rakott áldozat dolgában, mégsem
jött az áldozatukra tűz. Viszont amikor Illés helyreállította az Úr oltárát -
mindent úgy, ahogy a könyvben meg van írva, a köveket, a fát, az áldozatot -,
és tüzet hívott le a mennyből, a tűz lecsapott az áldozatra! A tűz volt az
isteni pecsét. Az elfogadás tüze. Akár tetszik, akár nem: a keresztény hit vagy
tüzes, vagy kudarcos. Szívek és életek tűzben, ragyogó arcok, szenvedélytől
fütöttség és túláradó öröm. Magadra ismertél?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.