"Mikor pedig egyedül
volt, megkérdezték Őt a példázat felől azok, akik a tizenkettővel együtt
körülötte voltak" (Mk 4,10).
Az Ő egyedülléte velünk.
Amikor Isten magához von minket szenvedés, bánat, kísértés, csalódás, betegség,
meghiúsult vonzalom, összetört barátság vagy új barátság által, amikor már
teljesen egyedül vagyunk vele, mi pedig - mint a villámsújtottak - egyetlen
kérdést sem merünk feltenni neki: akkor kezd Ő magyarázni. Figyeld meg, hogyan
neveli Jézus Krisztus a tizenkettőt: maguk a tanítványok döbbentek meg, nem a
kívülálló tömeg. Folyton kérdezgették, Ő pedig folyton válaszolt; mégis csak
akkor értették meg szavait, amikor vették a Szent Szellemet (Jn 14,26).
Ha elindultál Istennel: egy
dolog világossá lesz előtted - és Isten szándéka, hogy ez az egy feltétlenül
megvilágosodjék: az a mód, ahogyan Ő veled foglalkozik. Testvéred szomorúsága
és nehézségei teljesen érthetetlenek neked. Mindaddig azt képzeljük, hogy
megértjük a másik embert, amíg Isten meg nem mutat nekünk egy jó adagot saját
szívünk pestiséből. Az önfejűségnek és tudatlanságnak nagy területei vannak még
bennünk, amelyeket a Szent Szellemnek kell feltárnia. De ez csak akkor
történhetik meg, ha egyedül vagyunk Jézus Krisztussal.
Egyedül vagyunk-e vele éppen
most? Vagy kicsinyes véleményekkel foglalkozunk, hiábavaló vállalkozásokkal
"Isten szolgálatában", vagy testi életünkre vonatkozó balga
elképzelésekkel? Jézus Krisztus addig semmit sem tud megmagyarázni, amíg értelmünk
lármás kérdései el nem hallgatnak, és egyedül nem vagyunk vele.
Oswald Chambers
"Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.