2015. április 20.

Max Lucado: Mennyei Atyád képes

Ha egyszer Isten az Atyánk, és problémánk akad, mit tegyünk? A Biblia elmondja nekünk pontosan.

Túl nagy a problémád? Az Efezusi 3:20 ezt mondja: „A bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni” (Egyszerű fordítás).

Túl nagy a szükséged? A 2 Korinthus 9:8 emlékeztet minket, hogy „(Isten) szívesen rátok zúdítja minden kegyelmét, és eláraszt jóságával. Annyira meg tud áldani benneteket, hogy minden körülmények között mindent megkapjatok, amire csak szükségetek van. Sőt még azon felül is, hogy adakozhassatok…” (Egyszerű Fordítás).

Túl nagy a kísértés? A Zsidók 2:18-ban ezt olvassuk: „Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést. Ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket kísértések tesznek próbára” (Egyszerű fordítás).

Ijesztőnek tűnik a jövő? A Júdás 24-25 ezzel bátorít minket: „Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes benneteket hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! Ő az egyetlen Isten, és egyedül Ő tud megmenteni bennünket” (Egyszerű Fordítás).

Tedd ezeket a verseket a napi „étrended” részévé. Isten képes beteljesíteni, gondoskodni, segíteni, megmenteni, megtartani, megfékezni. Képes megtenni mindazt, amit te nem tudsz. Bátran menj Hozzá.

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/max-lucado/256-mennyei-atyad-kepes.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.