2015. április 24.

Ige: A világosságról.

 „a világosság, a fény a sötétségben fénylik, világít, felragyog, tündöklik, de a sötétség nem fogadta be azt, nem fogta fel, nem ismerte meg, fel nem tartóztatta, nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni, fogva tartani. [A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]* (Ján. 1,5)

*Mert: „Az igazi világosság eljött volt már a világba.  Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden e világra jövő embert, ő jött el a világba. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt” (Ján. 1,9-10)

Ézsaiáson keresztül már hangzik az ígéret: „De nem lesz, és nem marad mindig sötétség ott, ahol most szorongatás, elnyomás van. Először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, vagyis a tenger felé vivő utat, a Jordán túlsó partját, a Jordánon túli részt, a pogányok határát, és területét. A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény, világosság ragyog fel fölöttük! (Ésa. 9,1-2).

Az Evangélium bizonyságtétele az ígéret beteljesedéséről: „Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a tenger melléke, a Jordánon túl, a pogányok Galileája. A nép, amely sötétségben ül, vagyis lakik vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek, és laknak vala, azoknak világosság támada” (Mát. 4,15-16).

Dávid megvallása Istennek: „Mert nálad van az örökéletnek forrása; a te világosságod, fényed által látunk világosságot” (Zsolt. 36,10)

  „Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet. (Más fordítás: Mert te gyújtasz nekem mécsest Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben)” (Zsolt. 18,29).

Mert:  „Az igazakra, azaz a becsületesekre,akik  nyíltak és őszinték, világosság fénylik, és ragyog a sötétben is: attól aki irgalmas, kegyelmes és igazságos” (Zsolt. 112,4).

És: „Világosság támad fel, és fényözön árad a megigazultra, és az egyenes és tiszta szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.