2014. február 22.

Folytasd!

„…Ő ráütött a földre háromszor, azután megállt.” (2Királyok 13:18)
Amikor Izráelt ellenséges hadsereg fenyegette, a király Elizeus prófétához fordult segítségért. Elizeus azt mondta neki, hogy fogjon a kezébe néhány nyílvesszőt, és üssön velük a földre többször egymás után. A király mindössze háromszor ütött a földre, aztán abbahagyta. Elizeus ezért megharagudott, és ezt mondta: „Ötször vagy hatszor kellett volna ütnöd, akkor teljesen levernéd Arámot, de így csak háromszor vered meg Arámot” (2Királyok 13:19).

Ez a történet egy részleges győzelemről szól, ami teljes lehetett volna, ha a király többet beleadott volna. Értsd meg: a végeredményt nem csupán a kínálkozó lehetőség, hanem az ember hozzáállása határozza meg. Isten megadja neked az esélyt arra, hogy nyerj, de a te elkötelezettséged határozza meg a győzelmed mértékét. Pál azt írja: „teljes szívvel szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek” (Efezus 6:7 NIV). Pálnak semmi más nem számított, csak a misszió. „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról” (ApCsel 20:24).

Azok az emberek, akik hatással vannak a világra, így gondolkodnak. Íme a kérdés: „Szívvel-lélekkel csinálod, amit csinálsz? Beleadsz mindent?” Amikor Paul Hogant, a Crocodile Dundee című film főszerepét játszó színészt megkérdezték, hogyan lett ilyen sikeres, azt válaszolta: „A sikerem titka, hogy egy kicsivel nagyobbat harapok, mint amennyit meg tudok rágni, és olyan gyorsan rágok, amilyen gyorsan csak tudok!” A mennyei látást nem olcsón és nem könnyen kapjuk – minél nagyobb a látás, annál nagyobb az ára is. Valóra váltásának titka – rágj tovább!

http://maiige.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.