2013. szeptember 25.

Dr-Kováts György: AZ IGAZSÁG BESZÉDE

 (Kol 1,5-6.)
5 A mennyekben nektek eltett reménységért, amelyet [már] előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangélium:
6 Mely eljutott hozzátok, miképpen az egész világra is, és gyümölcsöt terem, úgy mint nálatok is a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igazán:

Van valami, ami a mennyben vár rád. Van, amiben itt, ezen a földön is jársz, de van, amit csak ott veszel át az örökségedből. Van, ami ott van félretéve a számodra, de ahogy itt a földön a hit által jársz, megkapod, hogy fel tudd használni, s győzelemre segítsen téged a földi harcokban.

A végső megítélés, a jutalmazás, az, hogy minden fájdalom és minden sóhaj el fog tűnni, a mennyben lesz a tiéd. Az ott elkészített otthonod is. Olyan közeg, olyan környezet, olyan légkör, amit el sem tudunk képzelni. Ezek a mennyben, nektek eltett reménységhez tartoznak.

Vannak ugyanakkor olyan kincsek is, amik a mennyben vannak, onnan származnak, és onnan érnek el téged, jutnak el hozzád – ha a hit által jársz. Neked vannak elkészítve, és számodra vannak rendelkezésre tartva. De csak akkor lesznek a tiéid – ezen a földön – ha „lehívod” őket. Ha a hit által igénybe veszed őket. Békességes tűrés, hit, és imádság által lesznek a tiéid. Bölcsesség, erő, ajándékok, gondoskodás, új szolgálati területek, megnyílt kapuk, gyógyulás, szabadulás, munkatársak, anyagi ellátás, megváltoztatott körülmények, vagy éppen megváltoztatott körülmények ellenére való angyali, természetfeletti beavatkozás. Sok-sok érték, kincs, ami úgy van eltéve a mennyben, hogy ez valójában rád vár, arra, hogy igényeld, igénybe vedd, és akkor eljön, kiárad, odajön, beköltözik az életedbe.


Erről szól az evangélium. Ilyen – mennyben, számodra eltett, rendelkezésre tartott – érték a kegyelem, a békesség, a megbocsátás, az igazság, az Úr öröme, a Szent Lélek vezetése, megszenteltetésed, átformálódásod, megújulásod is. Ami az evangélium szíve. Az új élet. Élet Jézus Krisztustól. Az Ő Szent Szelleme és az Ő Igéje által. Világosság a sötétségben. Só a földön. Hegyen épített város – ez már a te életed, a ti életetek, ahogy Vele jártok. Elhívás. Járás a Mindenség Urával, a hétköznapokban. Mint Ádám az Édenben. Napról-napra Isteneddel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.