Pünkösd folytaódik

A pünkösdi csoda folyamatosan történik. Pétert a Szent Szellem Kornélius százados otthonába küldi, ahol az Úr Jézusról tesz bizonyságot. és: „Mikor még szólá Péter ez igéket, leszálla a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet (az igét). És elálmélkodnak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka. Mert hallják vala (ugyanis), hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele (megszólalt) Péter: Vajon eltilthatja-e (megtagadhatja-e) valaki a vizet, hogy ezek be ne meritkezzenek, kik vették a Szent Szellemet miképpen mi is? És parancsolá (úgy rendelkezett), hogy meritkezzenek be az Úrnak (Jézus Krisztusnak) nevében. Akkor kérék őt, hogy maradjon náluk néhány napig” (Csel. 10,44-48).  

Az Ige bizonyságtétele szerint mindenhol és mindenki, aki megkapta a Szent Szellemet, különböző nyelveken szólt: „Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván (végigjárva) a felsőbb tartományokat, Efézusba (vég) érkezik: és mikor némely tanítványokra talált, Monda nékik: Vajon vettetek-e Szent Szellemet, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-e (eljött-e már a) Szent Szellem. És monda nékik (ezután megkérdezte tőlük): Mire (hogyan) meritkeztetek be tehát? Azok pedig mondának: A János bemerítésével. Monda pedig Pál: János megtérésnek bemerítésével merített be (amikor bemerített, megtérést követelt), azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, bemeritkezének az Úr Jézusnak nevébe. És mikor Pál reájuk vetette kezét, szálla a Szent Szellem őreájuk; és szólnak vala (különböző) nyelveken, és prófétálnak vala. Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten” (Csel. 19,1-7).

Bemerítő János is a Szent Szellembe való bemerítésről prófétál: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket megtérésre [hogy más felismerésre térjetek; a gondolkozás(mód) megváltoztatás végett], de aki utánam jő, [a nyomomba lép], erősebb [hatalmasabb] nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó [alkalmas megfelelő]; Ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,11).

 A feltámadott Úr ígérete a tanítványainak: „… monda azért nékik (a tanítványainak, és a mindenkori Övéinek) Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).

A feltámadott Úr parancsa mennybemenetele előtt az Övéi részére: „És velük összejövén [egybegyűjtvén őket, és egyszer, amikor együtt evett (sózott) velük], meghagyá [megparancsolta] nékik, hogy el ne menjenek [ne távozzatok el] Jeruzsálemből, hanem várják be [türelemmel] az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva [nem sokkal e napok után]” (Csel. 1,4-5).

 Az Atya ígérete pedig így hangzott: „És lészen az után, hogy kiöntöm Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Szellememet” (Jóel. 2,28-29).

A mózesi törvény is újra-és újra prófétál a pünkösdről, és mint előképet be is mutatja: „Ezek az Úrnak ünnepei, szent gyülekezések napjai (amelyeket ki kell hirdetnetek, és) amelyekre szabott idejükben kell összegyülekeznetek. Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedikén, estennen (van) az Úrnak páskhája (húsvét ünnepe). E hónapnak tizenötödik napján pedig az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret. Az első napon szent gyülekezésetek legyen, semmi robota (semmilyen foglalkozáshoz tartozó) munkát ne végezzetek. Hét napon át pedig (mutassatok be) tűzáldozatot, áldozzatok az Úrnak, és a hetedik napon szent gyülekezésetek is legyen: semmi robota (semmilyen foglalkozáshoz tartozó) munkát ne végezzetek” (3 Móz. 23,4-8).

 A pünkösdöt, vagy hetek ünnepét a páska-ünnep után 50 nappal tartották. Csak egy napig tartott, és a búzaaratás végét jelentette: „Számláljatok azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, amelyen beviszitek a meglóbálni való (a felmutatásra szánt) kévét, hét (teljes) hetet, egészek legyenek azok. A hetedik hétre következő (a hetedik szombat utáni) napig számláljatok ötven napot, és akkor járuljatok (és mutassatok be) új ételáldozattal az Úrhoz. (És hirdessétek ki, hogy) gyülekezzetek egybe ugyanazon a napon; szent gyülekezésetek legyen néktek, semmi robota munkát (semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát) ne végezzetek. Örök rendtartás (örök rendelkezés) ez minden lakóhelyeteken a ti nemzetségeitek szerint (nemzedékről nemzedékre)” (3 Móz. 23,15-16.21).

És ismét hangzik a parancs. „Tartsd meg a hetek ünnepét, amikor búzád első termését aratod (a búza zsengének aratásakor); és a betakarítás ünnepét is az esztendő fordulóján (az esztendő végén)” (2 Móz. 34,22)

„Számlálj azután magadnak hét hetet; attól fogva kezdjed számlálni a hét hetet, hogy sarlódat a vetésbe bocsátod (hogy sarlóval kezdenek aratni). És tarts hetek ünnepét az Úrnak, a te Istenednek, a te kezednek szabad akarat szerint való adományával (és adj önkéntes áldozatot), amelyet ahhoz képest adj, amint megáldott téged az Úr, a te Istened. És örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, te és a te fiad, és leányod, szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, aki a te kapuidon belől van. és a jövevény, az árva és az özvegy, akik te közötted vannak. azon a helyen, amelyet kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az ő nevét (hogy ott lakjék). És emlékezzél meg róla, hogy te is szolga voltál Egyiptomban; és (azért) tartsd meg, és teljesítsd e rendeléseket” (5 Móz. 16,9-12).

A Szent Szellemről, mint Teremtőről így prófétál Dávid: „Az Úr szavára lettek az egek (Az ÚR igéje alkotta az eget), és szájának leheletére minden seregük” (Zsolt. 33,6).

„Kibocsátod (kiárasztod) a te Szellemedet, megújulnak (új teremtmények keletkeznek), és újjá teszed (megújítod) a földnek (fel)színét. Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben (alkotásainak)” (Zsolt. 104,30-31).

Az új teremtményekről így beszél az Úr Jézus Nikodémusznak (jelentése: diadalmas a népe között): „… Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld (ne csodálkozz), hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,5-7).

 A mielőtt a Golgotára megy az Úr: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig feláll Jézus és (így) kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az Őbenne hívők: mert még nem vala (mert még nem adatott a) Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg” (Ján. 7,37-39).

Az Ézsaiáson keresztül mondott próféciának beteljesedését jelenti ki az Úr: „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is (kopár földön is jól tart téged), és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).

 És kijelenti az Úr Jézus, hogy ki a Szent Szellem, és milyen feladatokat lát el az Őt vevő hívők körül: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót (Pártfogót) ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (nem kaphat meg), mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én ti bennetek. (Ján. 14,16-20).

 „Ama Vigasztaló (Pártfogó) pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek. (Ján. 14,26).

„Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló (a Pártfogó), akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő tesz majd énrólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok” (Ján. 15,26-27).

„De én az igazat (alétheia: valóságot) mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló (a Pártfogó): ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok.  És Ő, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság (megigazulás) és ítélet tekintetében (leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság (a megigazulás) és mi az ítélet). Bűn tekintetében (a bűn az), hogy nem hisznek énbennem. És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Mert) mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden (a teljes) igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). »hodégeó: utat mutat, vezet, irányít, kísér«. Mert nem Önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket (az eljövendő dolgokat is) megjelenti (kijelenti) néktek. Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből (merít, és) vesz, és megjelenti (és azt jelenti ki) néktek” (Ján. 16,7-11.13-14).

Ő – a Szent Szellem – ad bátorságot az igehirdetéshez: „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és bátran hirdették az Isten igéjét” (Csel. 4,31). Ő eleveníti meg az Igét, hogy az örökélet birtokába jussunk: „Ő szólni fog hozzád (hirdet neked) olyan igéket, melyek által megtartatol (üdvözülsz) te és a te egész házad népe. Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Szellem Őreájuk, miképpen mireánk is kezdetben. (Ekkor eszembe jutott, és) megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondá: János ugyan vízbe merített, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni. Ha tehát az Isten hasonló (ugyanazt az) ajándékát adta nékik (is), mint nékünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam (akadályozhattam) volna? Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsőítik az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!” (Csel. 11,14-18).

Az Ő vételének jele a nyelveken szólás: „Monda nékik: Vajon vettetek-e (kaptatok-e) Szent Szellemet, minekutána (amikor) hívőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-e (hogy eljött volna már a) Szent Szellem. És monda nékik: Mire (hogyan) meritkeztetek be tehát? Azok pedig mondának: A János bemerítésével. Monda pedig Pál: János megtérésnek bemerítésével merített alá (János, amikor bemerített, megtérést követelt), azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, bemeritkezének az Úr Jézusnak nevébe. És mikor Pál reájuk vetette (rájuk tette) kezét, szálla a Szent Szellem őreájuk; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala” (Csel. 19,2-6)