Máté evangélium 20. fejezet: Isten országának alaptörvénye: A szeretet (revideált)

Mát. 20,1 Mert hasonlatos a mennyeknek [az Egek Istenének] országa [Isten Királysága] a gazdaemberhez, aki jó [korán] reggel kiméne, hogy munkásokat [vagyis napszámosokat] fogadjon [fel] az ő szőlejébe.

Mát. 20,2 [Megegyezett], és megszerződvén pedig a munkásokkal napi tíz pénzben [vagyis egy dénárban, aminek értéke egy munkás napszámának felelt meg], elküldé [és kiküldte] őket az ő szőlejébe.

Mát. 20,3 És [megint] kimenvén három [azaz: kilenc] óra tájban, láta másokat [más munkanélkülieket henyén ácsorogni], akik hivalkodván [és tétlenkedve] a piacon álltak vala*

*Az ókorban a nappalt 12 órára osztották. A nappali időszámítás tehát hajnalban indult. Itt a három, hat, kilenc és tizenegy óra, a mi 9, 12, 15 és 17 óránknak felel meg.

Mát. 20,4 És monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és ami igazságos [és jogos], megadom néktek [és megfelelő fizetést kaptok tőlem].

Mát. 20,5 Azok pedig elmenének. Hat és kilenc óra tájban [vagyis tizenkét óra körül és délután három óra tájban] ismét kimenvén, ugyanazon képen cselekedék [és ugyanígy tett].

Mát. 20,6 Tizenegy óra [azaz késő délután öt óra] tájban is kimenvén [a piactérre, még mindig] talála [ácsorogva] másokat [ott álldogálókat], akik hivalkodva [és tétlenül] állottak vala, és monda nékik: Miért álltok [miért ácsorogtok] itt egész napon át, hivalkodván [és tétlenkedve, henyén; Miért nem csináltok semmit]?

Mát. 20,7 Mondának néki: Mert senki sem fogadott meg  [és senki sem szerződtetett] minket. Monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és ami igazságos [és méltányos], megkapjátok.

Mát. 20,8 Mikor pedig beestveledék, monda a szőlőnek ura [és gazdája] az ő vincellérjének [a tiszttartójának; a munkások vezetőjének, az intézőnek]: Hívd elő a munkásokat, és add ki [és fizesd ki] nékik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsőkig.

[Más fordítás: Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki utoljára].

Mát. 20,9 És jövén a tizenegy órásak [vagyis azok, akik öt óra tájban álltak munkába], fejenként tíz-tíz pénzt vőnek [és kaptak egy-egy dénárt].

Mát. 20,10 Jövén azután az elsők, azt gondolják [és azt hitték] vala, hogy ők [majd] többet kapnak: de ők is tíz-tíz pénzt vőnek [de ők is csak egy-egy dénárt kaptak] fejenként.

Mát. 20,11 Amint pedig fölvevék [és átvették], zúgolódnak [és így morgolódtak] vala a házigazda ellen [és panaszkodni kezdtek a gazdának],

Mát. 20,12 Mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak [csak egy órát dolgoztak] és egyenlőkké tetted azokat velünk [és te ugyanannyit fizettél nekik, mint nekünk; és egyformán kezelted őket velünk; és ugyanúgy bántál velük, mint velünk], akik az [egész] napnak terhét és hőségét [hordoztuk, izzó hevét viseltük és] szenvedtük, [pedig mi egész nap keményen dolgoztunk a forró napon].

Mát. 20,13 Ő pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cselekszem [és nem bánok] igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben [vagyis egy dénárban] szerződtél, és [egyeztél-e] meg velem?

Mát. 20,14 Vedd [és fogd tehát], ami a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak [ennek az utolsóként érkezett munkásnak] is annyit akarok adni [és annyit szánok], mint néked.

Mát. 20,15 Avagy nem szabad-é nékem a magaméval [az én javaimmal] azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok

[Más fordítás: Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Irigy vagy, mert én jót teszek ezekkel az emberekkel; Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok]*

*A szőlő ura a törvény – mégpedig a szeretet törvénye – szerint  cselekedett, amely kimondja: „A te felebarátodat ne zsarold ki (és ne zsákmányold ki), se ki ne rabold. A napszámos bére ne maradjon nálad (másnap) reggelig” (3 Móz. 19,13)

„A szegény és szűkölködő (nyomorult) napszámoson ne erőszakoskodjál (és ne zsákmányold ki), akár atyádfiai, akár a te jövevényeid azok, akik a te földeden a te kapuid között vannak (és városaidban laknak). Azon a napon add meg az ő bérét, és le se menjen felette a nap (vagyis még aznap add meg a bérét, mielőtt lemegy a nap); mert szegény (és nyomorult) ő, és kívánkozik (sóvárog) utána, hogy ellened ne kiáltson az Úrhoz, és bűn ne legyen rajtad” (5 Móz. 24,14-15)

Mát. 20,16 Ekképpen [és így] lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók. Mert sokan vannak a hivatalosok [mert sok a meghívott], de kevesen a választottak [kevés a kiválasztott]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Mert sokan vannak a hivatalosok (az elhívottak); (azokra vonatkozik, akiket meghívtak és elfogadták a meghívást), de kevesen a választottak. (választott egy tisztségre)” (Mát. 22,14)

És hogy kik a választottak, arról így szól a Szent Szellem: Amikor Júdás helyett apostolt akartak választani, akkor: „Így imádkoztak, és mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg (és Te jelöld ki) a kettő közül egyiket, akit kiválasztottál (magadnak), Hogy elnyerje (és megkapja) az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak…” (Csel. 1,24-25)  

Összegyűltek az apostolok és vének, hogy eldöntsék, hogy a pogányokból megtértekre milyen törvény vonatkozik „És mikor nagy vetekedés (és vita) támadt, felkelvén (vagyis felállt) Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét (igéjét), és higgyenek” (Csel. 15,7)

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                           

Mát. 20,17 És mikor [Jeruzsálem felé tartott, és] felment vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, [félrehívta őket, és] monda nékik

[Más fordítás: Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik]:

Mát. 20,18 [Jól figyeljetek]! Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik [mert elárultatik, és kiszolgáltatják] a főpapoknak [vagyis a papi fejedelmeknek] és írástudóknak [vagyis a törvénytanítóknak, és törvénymagyarázóknak], és halálra kárhoztatják [halálra ítélik] őt,

Mát. 20,19 És a pogányok [vagyis a nemzetbeliek] kezébe adják őt [és kiszolgáltatják a más nemzetekből valóknak], hogy megcsúfolják [és hogy kigúnyolják] és megostorozzák [és megkorbácsolják] és keresztre [vagyis kínoszlopra] feszítsék; de harmadnap feltámad [és életre kel]*

*Az Úr Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek be a próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni [jelezni, és elmagyarázni] az ő tanítványainak [és kezdett a tanítványai előtt arra célozgatni; őket előkészíteni, többször fölhívta tanítványai figyelmét arra], hogy néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat szenvedni [sok szenvedést eltűrnie, átélni, megtapasztalni, elviselni] a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól [és a törvénytanítóktól], és megöletni, és harmadnapon föltámadni [és életre kelni]” (Mát. 16,21).

Majd később: „Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: „Az Emberfia emberek kezébe adatik. És megölik őt, de harmadnapon föltámad. És (ekkor) felettébb megszomorodának” (Mát. 17,22-23) 

És Újra: „Kezdé őket tanítani (arra), hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni (és el kell vettetnie) a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni” (Márk. 8,31)

És ismét: „… maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik (és kigúnyoltatik), és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad. Ők pedig ezekből semmit nem értének (semmit sem fogtak fel); és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel (és nem értették meg) a mondottakat” (Luk. 18,31-34)  

És mielőtt visszajön dicsőségbe az Úr: „… előbb sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől (és e nemzedéktől)” (Luk. 17,24-25)

A tanítványok ezt csak a Szent Szellem kitöltése után értették meg, és hirdették: „Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket (ezeket az igéket): A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek (és akit az Isten igazolt előttetek) erők, csudatételek és jelek által, melyeket Őáltala cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából (elhatározott döntése) és rendeléséből (és terve szerint) adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel (és a pogányok keze által) keresztfára (sztaurosz: cölöp, pózna, kínoszlopra) felszegeztétek és megöltétek. Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia” (Csel. 2,22-24)

És ismét: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárultatok (és kiszolgáltattátok), és megtagadátok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, (és úgy döntött) hogy elbocsátja. Ti pedig azt a Szentet és Igazat megtagadátok és kívánátok (és azt kértétek), hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek (a ti kedvetekért). Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai (és tanúi)” (Csel. 3,13-15)

Mert csak ekkor értették meg a próféciákat, amelyek alapján az Úr Jézus kijelentette, hogy mi fog történni vele: Így ír erről Ézsaiás: „Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk (és mindenki a maga útját járta); de az Úr mindnyájunk vétkét Őreá veté (és Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért (hamartia: céltévesztéséért). Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre (vagyis vágóhídra) vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt (és mely némán tűri, hogy nyírják); és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség

(Más fordítás: Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés)?!

És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (és nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában (és nem beszélt álnokul). És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét (vagyis életét) áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz

(Más fordítás: Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele).

Mert lelke (vagyis az Ő énje) szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket (hamartia: céltévesztésüket) Ő viseli

(Más fordítás: Lelki (pszükhé: énje) gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket)” (Ésa. 53,6-11)

Dávid pedig így prófétál: „Tulkok sokasága kerített be engem (hatalmas bikák vettek körül), körülfogtak engem Básán bikái (bekerítettek a básáni bivalyok). Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó (és marcangoló) és ordító oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem (szétfolytam); csontjaim mind széthullottak (kificamodtak); szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm (és torkom) kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektettél engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott (a gonoszok bandája kerített be); átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám” (Zsolt. 22,13-18)

Mát. 20,20 Ekkor hozzá méne a Zebedeus [jelentése: az Úr ajándéka] fiainak anyja az ő fiaival együtt, leborulván [lábához] és kérvén Őtőle valamit.

Mát. 20,21 Ő pedig monda néki: Mit akarsz [kérdezte őt az Úr; Mit szeretnél]? Monda néki: Mondd [és ígérd meg, rendeld el, és intézd úgy], hogy ez az én két fiam üljön a te országodban [a Te királyságodban] egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől.

Mát. 20,22 Jézus pedig felelvén, [ezt] monda: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, amelyet én megiszom [amit nekem ki kell innom] és bemerítkezhettek-é abba a bemerítkezésbe, amelybe én bemeritkezem? Mondának néki: Meg.

[Más fordítás: Ki tudjátok-e, képesek vagytok-e kiinni a szenvedés poharát? Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelyből, amelyből én iszom? Ők így feleltek: "Ki tudjuk; képesek vagyunk].

Mát. 20,23 És monda nékik: Az én poharamat [a szenvedés poharát, kelyhemet] megisszátok ugyan, és a bemerítéssel, bemerítkeztek, [amelybe én bemeritkezem]. de az én jobb és balkezem felől [jobb és a bal oldalamon] való ülést nem az én dolgom megadni [és nem én döntöm el; mert azt nincs hatalmamban megadni nektek], hanem azoké lesz az [és azok fogják megkapni], akiknek az én Atyám elkészítette [és akiknek Atyám szánta].

Mát. 20,24 És hallva ezt a [többi] tíz, megbosszankodék [és megharagudott, megneheztelt] a két testvérre*

*Az Úr Jézus szenvedéséről és haláláról tett kijelentését annyira nem értették tanítványai, hogy ilyen kéréssel fordultak Hozzá: „És hozzájárulnak Jakab és János, a Zebedeus fiai, ezt mondván: Mester, szeretnénk, hogy amire kérünk, tedd meg nékünk. Ő pedig monda nékik: Mit kívántok, hogy tegyek veletek (mit tegyek meg nektek)? Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben (a Te dicsőséges uralkodásod idején).

Jézus pedig monda nékik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, amelyet én megiszom; és bemerítkezhettek-é abba a bemerítkezésbe, amelybe én bemeritkezem? Azok pedig mondának néki: Megtehetjük. Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, amelyet én megiszom, megisszátok, és a bemerítkezésbe, amelybe én bemeritkezem, bemerítkeztek; De az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek elkészíttetett. És hallván ezt a tíz tanítvány, haragudni kezdenek Jakabra és Jánosra” (Márk. 10,35-41)

Mert ők csak arra figyeltek, hogy az Úr Jézus megígérte, hogy uralkodni fognak, és ebben kérték az elsőbbséget a többi tanítvánnyal szemben: „… Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor [és a megújult világban], amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe [és helyet foglal dicsőségének trónján], ti is beültök majd tizenkét királyi székbe [és ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon], és [s így] ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét [és törzsét]” (Mát. 19,28) 

Mát. 20,25 Jézus pedig előszólítván őket, monda: Tudjátok, hogy a pogányok [vagyis a népek, nemzetek] fejedelmei uralkodnak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtok.

 [Más fordítás: Tudjátok, hogy a pogányok felett fejedelmek uralkodnak, és a nemzeteket fejedelmeik uralmuk alá hajtják, zsarnokoskodnak, és hatalmaskodnak az embereken, és fontos embereik szeretik a hatalmukat éreztetni velük; s nagyjaik visszaélnek a hatalmukkal].

Mát. 20,26 De ne így legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok;

Mát. 20,27 És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti (rab)szolgátok*

*Az Úr Jézus kijelentéséről Márk is bizonyságot tesz: „Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük (és rajtuk), és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így lesz közöttetek; hanem, aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti (rab)szolgátok; És aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen” (Márk. 10,42-44)

Lukács így emlékezik meg az Úr kijelentéséről: „Ő pedig monda nékik: A pogányokon (vagyis a népeken) uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van (és akik hatalmuk alá hajtják őket), jóltévőknek hívatnak (és hívatják magukat). De ti ne így cselekedjetek: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő (aki vezet), mint aki szolgál” (Luk. 22,25-26)

És: „Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!” (Mt. 23,11)

És ismét: „… Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek (mindenki) között (az) utolsó és mindeneknek (és mindenkinek) szolgája” (Márk. 9,35)

Péter apostol így figyelmezteti a kihívott gyülekezetek vezetőit:  „Legeltessétek (pásztorként felügyelve, és vigyázva) az Istennek köztetek lévő (és rátok bízott) nyáját, gondot viselvén (és szorgalmasan figyelve, felügyeletet gyakorolva, és vigyázva) arra nem kényszerítésből (vagyis kényszer[űség]ből), hanem örömest (szabad akaratból, készségesen,). Sem nem rút nyerészkedésből (nyereség miatt, és haszonlesésből), hanem jóindulattal (odaadással, készségesen, jó szívvel). Sem nem úgy, hogy (letiporva, zsarnokoskodva) uralkodjatok (hatalmaskodjatok, kontrolláljátok, és leigázva) a gyülekezeteket (a választottak fölött), hanem mint példányképei (és a nyáj példaképévé, mintájává válva)” (1Pét 5:2-3)

És Pál apostol az Úr Jézus kijelentése szerint szolgál. „Mert én, noha mindenkivel szemben [és mindenkitől] szabad [és független] vagyok, magamat mindenkinek (rab)szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem” (1 Kor. 9,19)

„Avagy vétkeztem-é, amikor megaláztam önmagamat, hogy ti felmagasztaltassatok…?” (2 Kor. 11,7)

Mát. 20,28 Valamint [éppen úgy, mint ahogy] az embernek Fia nem azért jött [el a földre], hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul [vagyis váltságdíjul] sokakért, [és ezáltal sok embert megmentsen]*

*Az apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki adta önmagát váltságul mindenekért (és mindenkiért), mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6)

Ugyanis: „Senki sem válthatja meg atyjafiát (vagy önmagát), nem adhat érte (vagy magáért) váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla (és abba kell hagynia örökre)” (Zsolt. 49,8-9)

 De Isten: „Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve” (Zsolt. 111,9)

 „az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének (szómato: teljes lényének) feláldozása által egyszer s mindenkorra” (Zsid. 10,10)

„És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért (hamartia: céltévesztés, a cél ELVÉTÉSÉÉRT); de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért (vagyis az egész világ céltévesztéséért) is” (1 Ján. 2,2)

Mát. 20,29 És mikor Jerikóból (jelentése: hold városa, illatozó, illatos hely; illat helye; pálmák városa) [elindultak, és] távozának, nagy sokaság [nagy tömeg] követé őt.

Mát. 20,30 És ímé, két vak, aki az út mellett ül vala, meghallván, hogy Jézus arra megy el, [így] kiált [hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít] vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj [és segíts] rajtunk! 

 

Mát. 20,31 A sokaság [a tömeg] pedig dorgálja vala [csitította, és rendreutasította] őket [és rájuk szólt], hogy hallgassanak [el; maradjanak csendben]; de azok annál jobban [és még hangosabban] kiáltanak [rikoltottak, sikítottak, és ordítottak] vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj [és segíts] rajtunk!

Mát. 20,32 És megállván Jézus, megszólítá őket és monda: Mit akartok, hogy cselekedjem [mit tegyek] veletek?

Mát. 20,33 Mondának néki: Azt, Uram, hogy megnyíljanak a mi szemeink [Uram! Szeretnénk újra látni].

Mát. 20,34 Jézus pedig megszánván [megsajnálta] őket [megkönyörült; szánalomra gerjedt irántuk; megindult rajtuk], és illeté [vagyis megérintette] az ő szemeiket; és szemeik azonnal megnyíltak [azonnal visszanyerték látásukat; Attól a pillanattól újra láttak]; és követék őt. [vagyis Jézust, és csatlakoztak hozzá]*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És Jerikóba érkezének: és mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság (kifelé ment) Jerikóból (és) kimennek vala, a Timeus (Jelentése: nagyra becsült, nagyra értékelt) fia, a vak Bartimeus, ott ül az úton, koldulván. És amikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! És sokan feddik vala őt (és többen is rászóltak), hogy hallgasson; de ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő (vagyis hívjátok ide). És előhívják (és odahívták) vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet. Az pedig felső ruháját ledobván, és felkelvén (felugrott), Jézushoz méne. És felelvén Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled (mit kívánsz, mit tegyek veled)? A vak pedig monda néki: Mester, hogy (újra) lássak. Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szeme világa (és újra látott), és követi vala Jézust az úton” (Márk. 10,46-52)

Lukács is bizonyságot tesz a történtekről:  „Lőn (történt) pedig, mikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ül vala az út mellett koldulván. És mikor hallotta a mellette elmenő sokaságot, tudakozódik (és kérdezősködött), mi dolog az? Megmondják pedig néki, hogy a Názáretbeli Jézus megy el arra. És kiált, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Akik pedig elől mentek, dorgálják őt, (és rászóltak) hogy hallgasson (el); de ő annál inkább kiálta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

És Jézus megállván, parancsolá, hogy vigyék (és vezessék) azt hozzá; és mikor közel ért, megkérdé őt, Mondván: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled (mit kívánsz, mit tegyek veled)? Az pedig monda: Uram, hogy az én szemem világa megjöjjön, (hogy lássak). És Jézus monda néki: Láss, a te hited téged megtartott. És azonnal megjöve annak szeme világa, és követé őt, dicsőítvén az Istent. Az egész sokaság pedig ezt látván, dicsőséget ada az Istennek” (Luk. 18,35-43)

Az Úr Jézus mindenkinek visszaadta a szeme világát, aki hittel kérte: „s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak [csatlakozott hozzá] követé őt [és nyomába szegődött], kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk [légy irgalmas hozzánk], Dávidnak fia! Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem [hogy meg tudom ezt tenni]? Mondának néki: Igen, Uram. Akkor illeté [és megérintette] az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek [és történjen] a ti hitetek szerint [vagyis ahogyan hittétek]. És megnyilatkozának azoknak szemei…” (Mát. 9,27-30)

Így teljesült be a prófécia: „Az Úr (JHVH= Jahve) megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8)

 „És meghallják ama napon a siketek (is) az írás beszédeit (a könyvtekercs logoszát: Igéjét), és a homályból és sötétből a vakoknak szemei látni fognak (mert a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után). És nagy örömük lesz a szenvedőknek (és újra örömüket lelik az (a szűkölködők elnyomottak, szerencsétlenek, és nyomorultak) az Úrban, és a szegény emberek vígadnak (ujjongva, ugrálnak örömükben) Izráel Szentjében” (Ésa. 29,18-19)