Máté evangélium 17. fejezet: az Úr Jézus dicsőségben jelenik meg (revideált)

Mát. 17,1 És hat nap múlva magához [vagyis maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban [külön] egy [igen] magas hegyre.

Mát. 17,2 És elváltozék [és átalakult] előttük, [ott szemük láttára], és az ő orcája ragyog [fénylik, és világítani kezdett] vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn [és fehéren ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [és úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár; mert ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának].

Mát. 17,3 És ímé megjelenék [és egyszerre láthatóvá lett] ő nékik [és megjelent előttük] Mózes és Illés, akik beszélnek [illetve beszélgettek] vala Ővele [vagyis Jézussal].

Mát. 17,4 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, eszményi szép, és kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk [én felállítok] itt három hajlékot [három sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Mát. 17,5 Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes [és fénylő, ragyogó, világos] felhő borítá [és takarta, árnyékolta] be. [És hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé körül] őket. és ímé szózat lőn [és hang hallatszott] a felhőből [vagyis a ködből], mondván: Ez az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam, akiben én gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam; ő nyerte el tetszésemet; Őbenne telik kedvem]: Őt hallgassátok [és reá hallgassatok].

Mát. 17,6 És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon és roppant megijedtek, megrettentek, és nagy félelem fogta el őket].

Mát. 17,7 Jézus pedig hozzájuk menvén [és hozzájuk lépve], illeti [ás megérintette] őket, és monda: Keljetek [és álljatok] fel és ne féljetek!

Mát. 17,8 Mikor pedig szemeiket [vagyis tekintetüket] fölemelik [és felnéztek, feltekintettek], senkit sem látnak, hanem csak Jézust egyedül^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És hat nap múlva magához (vagyis maga mellé) vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük (az ő szemük láttára); És a ruhája fényes lőn, igen fehér (és olyan tündöklő fehérré lett), mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet. És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot (három sátrat), néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. De nem tudja vala mit beszél (és nem tudta, mit mondjon), mivelhogy megrémülének (mert annyira megrettentek). És felhő támada, mely őket befogá (és beárnyékolta), és a felhőből szózat jöve (és hang hallatszott), mondván: Ez az én szerelmes (szeretett) Fiam; őt hallgassátok (és reá hallgassatok). És mikor nagyhirtelen körültekintenek, senkit sem látnak többé maguk körül (már senki mást nem láttak maguk mellett csak), egyedül Jézust” (Márk. 9,2-8)

(az időpont megjelölésében: „hat nap múlva”, nem számítja a határnapokat, míg a római módon számító Lukács nyolc napról beszél). 

Lukács bizonyságtétele szerint, amikor az Úr Jézus a tizenkét tanítványát kiküldte az evangélium hirdetésére: „És lőn e beszédek (elhangzása) után mintegy nyolcad nappal (vagyis mintegy nyolc nap múlva), hogy (Jézus) maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni. És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn (és fehéren tündöklött). És ímé két férfiú beszél vala Ővele, kik valának Mózes és Illés. Kik dicsőségben megjelenvén, (élete végéről szólottak, és) beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni (amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie) Pétert pedig és a vele lévőket (vagyis a társait) elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele (ott) állnak vala. És lőn, mikor azok eltávoztak Őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot (vagyis készítsünk három sátrat), egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond. És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és azokat (vagyis őket) beárnyékozá; ők pedig megfélemlének (és nagyon megrémültek), mikor azok bementek a felhőbe (amikor a felhőbe kerültek). És szózat lőn (és hang hallatszott) a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam (akit kiválasztottam), őt hallgassátok (és reá hallgassatok). És mikor a szózat lőn (és a hang hallatszott), találtaték Jézus csak maga (már Jézust egyedül találták). Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban” (Luk. 9,28-36)

Péter apostol bizonyságtétele: „Mert nem mesterkélt (és nem kitalált) meséket (mítoszokat) követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (és megjelenését); hanem mint akik szemlélői voltunk az Ö nagyságának (mert szemtanúi voltunk isteni fenségének). Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott (és ilyen szózatot intézett): Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből (vagyis a mennyből) jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18)

Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok (és őreá hallgassatok)! Mind a szerint (egészen úgy), amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a (össze)gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé (mert nem tudom tovább hallgatni) az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé (mert nem tudom tovább nézni) ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak (mert meghalok)! Az Úr pedig (így szólt hozzám és) monda nékem: Jól mondták, amit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, és (ő pedig) megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (és azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,15-19)

És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a prófécia: „Mert (maga) Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai (vagyis testvéreitek) közül, mint engem (vagyis olyat, mint én); őt hallgassátok mindenben, amit csak szólánd (és amit csak mond) néktek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23)

Ézsaiás pedig így beszél az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (és akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam ő belé (mert Szellememmel ajándékoztam meg), törvényt beszél (és hirdet) a népeknek” (Ésa. 42,1)

Mát. 17,9 És mikor a hegyről alájövének, megparancsolá [és meghagyta, a lelkükre kötötte] nékik Jézus, mondván: Senkinek se mondjátok el amit láttatok [vagyis ezt a látomást], míg fel nem támadt [és életre nem kelt] az embernek Fia a halálból [és a halottak közül].

Mát. 17,10 És [erre] megkérdezték Őt az Ő tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók [és miért tanítják azt a törvénytanítók], hogy előbb [vagyis először] Illésnek kell eljőnie?

Mát. 17,11 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony [valóban] eljő előbb, és mindent helyreállít;

Mát. 17,12 De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerték meg őt [de nem ismerték fel], hanem azt mívelék vele, és [kényük-kedvük szerint bántak vele, és azt tették], amit [csak] akarának. Ezenképpen [és ilyen módon, és hasonlóan fog] az Emberfia is szenvedni^* majd őtőlük.

260 Szenvedni: (paszkhó): átél, megtapasztal; elvisel, eltűr.

Mát. 17,13 Ekkor [látták be, és] értették meg a tanítványok, hogy Bemerítő Jánosról szól [és beszél] nékik^*

*Márk bizonyságtétele: „És megkérdezték őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? De mondom néktek, hogy Illés (már el) is eljött, és azt cselekedték (és tették) vele, amit (csak) akartak, amint meg van írva ő felőle” (Márk. 9,11-13)

Lukács így számol be Bemerítő János sorsáról: „Mikor pedig Heródes, a negyedes fejedelem, megfeddetett (és megintetett) ő tőle Heródiásért, az ő testvérének, Filepnek feleségéért és mindama gonoszságokért (vagyis minden gonosz tettéért), amiket Heródes cselekedett, Ez még azzal tetézte mindezeket, hogy Jánost tömlöcbe vetteté (tömlöcbe csukatta)” (Luk. 3,19-20)

 „Majd elküldvén [embereit a király], fejét véteté Jánosnak [vagyis lefejeztette Jánost] a tömlöcben [a börtönben]” (Mát. 14,10)  

És így folytatja az Úr Jézus: „Mert ő az, akiről meg van írva: Ímé én elküldöm az én (hírvivő) követemet [vagyis angyalomat] a te orcád [a te színed] előtt, aki megkészíti előtted a te útadat, [hogy előtted járva előkészítse a te útadat]. Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek [az asszonyok magzatai] között nem támadott [és nem lépett fel] nagyobb Bemerítő Jánosnál [mert Ő legnagyobb azok között, akik valaha is megszülettek erre a világra]; de aki legkisebb a mennyeknek országában [az egek Istenének Királyságában], nagyobb nálánál” (Mát. 11,10-11)

Zakariáshoz angyalt küldött az Úr, hogy bejelentse az örömhírt, fia születik, és a születendő gyermek feladatáról így szól: „Monda pedig az angyal néki: … nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő [vagyis mámorító, és bódító] italt nem iszik; és betelik Szent Szellemmel még az ő anyjának méhétől fogva. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít [vagyis visszafordít] az Úrhoz, az ő Istenükhöz. És az Ő [vagyis az Úrnak színe] előtt fog járni az Illés szellemével [jelentése: erősségem az Úr] és erejével [(dünamisz) képességével, és erejével, hatalmával]. Hogy az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse [és visszafordítsa], és az engedetleneket [a meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [vagyis a megigazultak vagy megigazítottak, igaznak nyilvánítottak] bölcsességére [okosságára térítse, és vezesse; és a megigazultak észjárására, és megfontoltságára hozza; vagyis az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa]. Hogy készítsen az Úrnak [és állítson az Úr elé] tökéletes [és alkalmas; és tökéletesen felkészült] népet” (Luk. 1,13-17)

És őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (és egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (vagyis hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön (sőt jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (és téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal (és hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6)

Mát. 17,14 És mikor [visszamentek és] a sokasághoz [a tömeghez] értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén [térdre borult, térdre hullott] Őelőtte [és így kérlelte őt],

Mát. 17,15 És mondván: Uram, könyörülj [segíts] az én fiamon, mert holdkóros [epilepsziás és nagyon sokat] és kegyetlenül [gonoszul] szenved [és rosszul van]; mivelhogy [sokszor megtörténik vele, hogy] gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.

Mát. 17,16 És [amikor] elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták [nem voltak képesek; de ők képtelenek voltak] őt meggyógyítani^*

*Lukács így mondja el a történetet: „És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak (vagyis lejöttek), sok nép (és nagy sokaság) méne elébe. És ímé egy (ember) a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem: És ímé (időnként valami) szellem megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja (és rázza) őt, annyira, hogy tajtékot túr (vagyis tajtékzik), és nehezen megy el tőle (miután meggyötörte), szaggatván őt. És kértem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták” (Luk. 9,37-40)

Márk beszámolója a tanítványok tehetetlenségéről, így hangzik: „És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengenek (és vitatkoztak) vala. És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodik (és megdöbbent), és hozzásietvén (és eléje futva) köszönté őt. Ő pedig megkérdezi az írástudókat: Mit versengetek ezekkel, (miről vitatkoztok velük)? És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma szellem van. És ahol csak előfogja (megragadja), szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr (mert úgy leteperi őt, hogy tajtékzik), a fogát csikorgatja, és elfonnyad (és megmerevedik). Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták” (Márk. 9,14-18)

Mát. 17,17 Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult [elfordított, eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott, torz] nemzetség [és nemzedék]! Vajon meddig leszek veletek [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]? Vajon meddig szenvedlek titeket [meddig kell még türelmesnek lennem veletek; meddig foglak még elviselni benneteket]? Hozzátok őt [azt a fiút] ide nékem [vagyis hozzám].

Mát. 17,18 És megdorgálá őt Jézus [rákiáltott; ráparancsolt; keményen, szigorúan rászólt], és kiméne belőle az ördög [vagyis a démon, a gonosz szellem]; és meggyógyult a gyermek azon órától fogva [és attól az órától fogva egészséges lett a gyermek]²⁶³

Mát. 17,19 Ekkor [amikor Jézus egyedül volt] a tanítványok magukban Jézushoz menvén [odamentek hozzá], és mondának néki: Mi miért nem tudtuk [miért nem voltunk képesek] azt [a gonosz szellemet] kiűzni [kihaj(í)tani]

Mát. 17,20 Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt [a ti kishitűségetek miatt. Mert kevés, gyenge a hitetek]. Mert bizony [és igazán] mondom néktek: Ha [csak] akkora [annyi] hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek [és számotokra].

Mát. 17,21 Ez a fajzat pedig ki nem megy [mert ez a fajta pedig nem távozik el], hanemha könyörgés [vagyis imádság] és böjtölés által^*

Az Úr azért mondja ezt a tanítványainak, mert nem sokkal korábban történt, hogy: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [és gonosz] szellemek felett. Hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget]” (Mát. 10,1)

Lukács is bizonyságot tesz arról, hogy az Úr mielőtt kiküldi a tanítványait: „… ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (vagyis minden démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására. (Luk. 9,1)

És Márktól megtudjuk, hogy az Úr: „… kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek (démonok) fölött.” (Márk. 6,7)

Mert a hitetlenség szellemét csak ima és böjt által lehet kiűzni: „És Jézus … monda nékik: Legyen hitetek (és higgyetek) Istenben. (Más fordítás: legyen Isten hite bennetek). Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj (és emelkedjél) fel és ugorjál (vesd magadat) a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki (mert annak meg is adatik az), amit mondott” (Márk. 11,22-23)

Mát. 17,22 Mikor pedig [újra együtt voltak, és] Galileában jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik [mert szükségszerű, hogy az Emberfiát átadják majd az embereknek];

Mát. 17,23 És megölik őt, de harmadnapon föltámad [és életre kel]. És [erre] felettébb megszomorodnak^*

*Márk bizonyságtétele: „És onnét (elindulva, és) kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja (és felismerje). Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad. De ők nem értik vala e mondást (ezt a beszédet), és féltek őt megkérdezni” (Márk. 9,30-32)

Lukács is bizonyságot tesz: „… monda az ő tanítványainak: Vegyétek füleitekbe (és jegyezzétek meg jól) ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni. De ők nem érték e mondást (ezt a kijelentést), mivel el vala rejtve előlük, hogy ne értsék (és hogy fel ne fogják) azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől (a kijelentés értelméről)” (Luk. 9,43-45)

 Az Úr Jézus feltámadása, és a Szent Szellem kitöltetése után az apostolok központi üzenete ez, azt is kijelentve, hogy miért történt mindez: „Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket (ezeket az igéket). A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert (akit az Isten igazolt) előttetek erők, csudatételek és jelek által. Melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből (az Isten elhatározott döntése és terve szerint) adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára (vagyis kínoszlopra) feszítve megölétek (mert ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek): Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia” (Csel. 2,22-24)

Pál apostol kísérőivel Thessalonikába érkezett, ahol volt a zsidóknak zsinagógájúk, és: „Pál pedig, amint szokása vala, beméne hozzájuk, és három szombaton át vetekedék (és vitába szállt) velük az írásokból (vagyis az Írások alapján). Megmagyarázva és kimutatva (és bizonyította nekik), hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek” (Csel. 17,2-3)

Mert Ő az: „aki halálra adatott [vagyis halált szenvedett; mert ki lett szolgáltatva] bűneinkért [azaz: vétkeinkért, azaz: félrecsúszásainkért (botlásainkért és elhajlásainkért] és feltámasztatott [vagyis feltámadt] megigazulásunkért [felmentésünkért, vagyis: igazzá nyilvánításunkért]. De Ő nemcsak meghalt, hanem: „...Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak” (Róm. 4,25; 1Kor. 15,20)

És minden városban ezt hirdeti az apostol, példát adva minden igehirdetőnek: „Mert azt adtam előtökbe [erre tanítottalak] főképpen [és elsősorban azt hagytam rátok], amit én is úgy vettem [amit magam is kaptam; (melyet én is tanultam)], hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért [vagyis céltévesztésünkért] az írások szerint. És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott [és életre kelt] a harmadik napon az írások szerint” (1 Kor. 15,3-4)

Mát. 17,24 Mikor pedig eljutottak [és megérkeztek] vala Kapernaumba, a kétdrahma-szedők [akik a templomadót szedték] Péterhez mennek és mondának néki: A ti mesteretek [a ti tanítótok] nem fizeti-é a kétdrahmát [a templomadót? (a kétdrahma = fél siklus (20 krajcárnyi értékű)]

Mát. 17,25 Monda: [de] Igen. És mikor beméne a házba, megelőzi őt Jézus, mondván: Mit gondolsz [és hogy vélekedsz] Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? A fiaiktól-e, vagy az idegenektől [vagyis másoktól]?

Mát. 17,26 Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: Tehát a fiak szabadok [ezek szerint a fiaiknak nem kell fizetni; akkor tehát a fiak adómentesek].

Mát. 17,27 De hogy őket meg ne botránkoztassuk [fel ne háborítsuk; hogy belénk ne ütközzenek, és tőrbe ne essenek], menj a tengerre [vagyis eredj a tóra], vesd be a horgot, és vond [fogd] ki az első halat, amely rá akad: és felnyitván a száját, egy státert [egy ezüstpénzt] találsz [majd] benne: azt kivévén, add oda nékik én érettem és te éretted [a kettőnk templomadójaként]^*

*Az Úr Jézus kijelentése a templomadó (vagyis a szent sátor adója) céljáról: „Azután szólt az Úr Mózesnek, mondván: Mikor Izráel fiait (a számba veendőket) fejenként számba (vagyis névjegyzékbe) veszed, adja meg kiki életének váltságát az Úrnak az ő megszámláltatásakor (vagyis adjon mindenki váltságdíjat magáért az Úrnak), hogy csapás ne legyen rajtok (hogy ne érje őket csapás (ptószisz): romlás, összeomlás, bukás) az ő megszámláltatásuk miatt. Ezt adja mindaz, aki átesik a számláláson (vagyis a számba vételen): fél siklust (argürion): ezüstpénz, drachma vagy sékel=siklus) a szent siklus szerint (egy siklus húsz gera); a siklusnak fele áldozat az Úrnak (vagyis fele legyen az Úrnak szóló felajánlás). Mindaz, aki átesik a számláláson, húsz esztendőstől fogva felfelé, adja meg az áldozatot az Úrnak. A gazdag ne adjon többet, és a szegény (a nincstelen) ne adjon kevesebbet fél siklusnál, amikor megadják az áldozatot az Úrnak engesztelésül a ti életetekért (vagyis amikor megadjátok az Úrnak szóló felajánlást váltságdíjul magatokért, életetekért). És szedd be az engesztelési pénzt (a váltságdíjat) az Izráel fiaitól, és add azt a gyülekezet (vagyis a kijelentés) sátorának szolgálatára, hogy az Izráel fiainak emlékezetéül legyen az, az Úr előtt, (a meglátogatás, az Úr jelenlétében) engesztelésül a ti életetekért (hogy mint értetek adott váltságdíj emlékeztesse az Urat Izráel fiaira)” (2 Móz. 30,11-16)

És az Úr Jézuskijelentése: „Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek (és sáncot húznak), és körülvesznek (körülzárnak) téged, és mindenfelől megszorítanak (és szorongatnak) téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned (akik benned laknak); és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg (és nem ismerted fel) a te meglátogatásodnak (episzkopé: vagyis a meglátogatás) idejét” (Luk. 19,43-44)

---

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség (és nemzedék), meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám. És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a szellem azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala

(Más fordítás: és amikor meglátta őt a szellem, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett és tajtékzott).

És megkérdezé (az Úr Jézus) az atyját (vagyis a fiú apjától): Mennyi ideje, hogy ez esett rajta (hogy ő így van)? Az pedig monda: Gyermeksége (vagyis gyermekkora) óta. És gyakorta (és sokszor) veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse (hogy elpusztítsa) őt; de ha valamit tehetsz (szánj meg minket), légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk. Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek

(Más fordítás: Jézus ezt mondta neki: „Ha lehet valamit tennem? - Minden lehetséges annak, aki hisz).

A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek (és segíts a hitetlenségemen). Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul (és összefut), megdorgálá a tisztátalan szellemet (és ráparancsolt), mondván néki: Te néma és süket szellem, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj! És kiáltás és erős szaggatás között kiméne

(Más fordítás: Erre az felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle);

az (a gyermek) pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt (hogy vége van). Jézus pedig megfogván (megragadta a) kezét, fölemeli (és magához térítette); és az fölkele” (Márk. 9,19-27)

 Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség (és nemzedék)! Meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek (és szenvedlek még) titeket? Hozd (és vezesd) ide a te fiadat! Amíg pedig az (a fiú feléje tartott, és) odaméne, azon közben az ördög (vagyis a démon, a tisztátalan szellem) földhöz üté (leteperte és megrázta) azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá (és ráparancsolt) a tisztátalan szellemet, és meggyógyítá a gyermeket, és (vissza)adá azt az ő atyjának (az apjának). Elálmélkodnak pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején (és nagyságán). Mikor pedig mindnyájan csodálkoznak mind azokon, amiket Jézus cselekedik, monda az ő tanítványainak” (Luk. 9,41-43)

„… Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába” (Mát. 18,3)

Mózesen keresztül pedig így hangzik a prófécia: „Gonoszak voltak hozzá (elromlottak), nem fiai (már), a magok gyalázatja; romlott és elvetemült (hitvány, fonák és hamis) nemzedék (ez)” (5 Móz. 32,5)