2012. november 15.

Karácsonyi üzenet


1,30 Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél!
1,31 Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.
1,34 Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?"
1,35 Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.
1,38 Ekkor így szólt Mária: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" (Lukács)

Így is történt.
Krisztus megszületett.
Mi pedig tűnődünk. Vajon milyen lehetett? Isten benned. A világmindenség Alkotója benned lakozik. Érzed, ahogy mozgolódik, fészkelődik, könyökével megbök, és így szólsz magadban: „Az Istenség bennem mocorog!” Milyen lehetett?

A válasz kézenfekvőbb, mint gondolnád.
Isten ugyanazt az ajánlatot teszi neked is, mint Máriának: természetfeletti módon belehelyezi az Ő Fiát az életedbe. Jézus benne él Isten gyermekeiben.

1,27 Krisztus, aki bennetek lakik, reménysége az eljövendő dicsőségnek. (Kolossé – angolból fordítva)
3,24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk. (1 János)

Bennünk van. Krisztus nem csak mellettünk van, velünk van, vagy értünk van; Ő többet akar, annyira közel akar lenni, hogy bennünk él. Isten ugyanazt a karácsonyi ajándékot ajánlja fel neked, mint Máriának: Fiát, aki benned lakozik. Krisztus növekedett Máriában, azután amikor eljött az idő, előjött. Krisztus benned is növekedni fog, mígnem előjön. Előjön a beszédedben, a cselekedeteidben, a döntéseidben. Akárhol is élsz, az Betlehemmé válik, és minden napod karácsony lesz. Máriához hasonlóan, te is Krisztust adod a világnak.

Máriában kis magzatként volt, benned pedig a hatalmas erőként. Ő megteszi, amit te nem tudsz. Ugye ezt ígérte Jézus?

Ugyanaz a kéz, ami elhengerítette a követ a sír ajtaja elől, elbánik a csüggedtségeddel. Ugyanaz az erő, ami életre keltette Jézust, képes életre kelteni lankadó hitedet. Ugyanaz az erő, ami térdre kényszerítette Sátánt, le tudja, és le is fogja győzni őt az életedben. Ugyanaz az erő, ami Krisztust Mária világába hozta, elhozza Őt a te életedbe.
Fel tudjuk fogni ennek az ígéretnek a mélységét?

Isten Ádámmal és Évával volt. Isten Ábrahámmal volt. Isten Mózessel volt és Izrael fiaival.
De most benned él. Meg fogja tenni, amit te nem tudsz.

Nem tudsz úrrá lenni az aggodalmaskodáson? Krisztus igen. És Ő benned él.
Nem tudsz megbocsátani annak az alaknak, nem tudod elfelejteni a múltat, vagy nem tudsz úrrá lenni a rossz szokásaid fölött? Krisztus igen. És Ő benned él!

1,68 Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.
1,69 Erős üdvözítőt támasztott nekünk… (Lukács)
Max Lucado
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.