2012. november 13.

Júda oroszlánja: Légy résen!


Ismét van az Úrnak szava a Gyülekezetekhez és a Szentekhez!

„Egy álmot kaptam május másodikán, ebben az álomban egy hatalmas épület előtt álltam, több emeletes és hosszú ház volt ez.  Ebben a nagy épületben tudtam, hogy sokan laknak, de voltak benne irodák is, ahol dolgoztak emberek, ezt nem láttam, de tudtam.  Mellette volt egy kisebb, utána pedig egy magasabb épület. A kisebb házakon azt láttam, hogy az oldalainál levő tűzfalon egy – egy ember mászik fel a tűzlétrán, a nagyobb házon lévő személy magasabbra jutott, mint a kisebb épületen lévő. De a legnagyobb házra nem láttam senkit felmászni.

A mellettem lévő emberrel (nem tudom, hogy ki volt) együtt néztük ezt a látványt, és egyszer csak azt láttuk, hogy a legnagyobb ház óriási kéménye elkezdett iszonyatosan füstölni, majd mindenféle szemetek és korom, sok-sok korom jött ki ebből a kéményből. Félelmetes volt, mert elég nagy szél volt és fújta a szemetet magasra. Egy idő után már nagyon szenes, félig megégett dolgok kezdtek kijönni abból a kéményből, úgy hogy fel lehetett ismerni ezeket az anyagokat. Mindenféle székek félig megégve, kormosan kezdtek el repülni, szőnyegek, plédek, különböző szobaberendezések és fadarabok, törmelékek stb. Egyre félelmetesebb volt, amint ez a füst és korom mindent áthatott és szállt a magasba.

A mellette lévő emberek, akik a tűzfalra másztak fel, igen nagy veszélybe voltak, és azt láttam, hogy, aki a nagyobb ház oldalán mászott fel, őt eltalálta egy füstös, kormos félig megégett takaró, ami teljesen befedte őt, ahogy a szél ráfújta, és mintegy lepelt köré csavarta.

Abban a pillanatban ez az ember elvesztette az egyensúlyát, mert nem látott semmit maga körül, hátra bukott és fejjel lefele a mélybe zuhant. Mi pedig lent szörnyülködtünk és figyelmeztettük a többieket, a kisebb házakon fölfele mászókat, hogy vigyázzanak magukra, ők csak bólintottak, hogy vigyáznak, megértették.

 Félelmetes volt az egész látvány.”

Először azt hittem, hogy egy rossz álom volt csupán, de amikor elmondtam a férjemnek, ő a magyarázatot azonnal megkapta, mert neki a magyarázat ajándéka is megvan.

A Szent Szellem megmutatta, hogy a nagy ház az intézményes egyházat jelképezi, a közepes méretű ház, az intézményes egyházból kijött feltörekvő közösségeket jelentik, akik még a történelmi egyház befolyása és hatása alatt vannak. Így nem tudtak teljesen attól szellemben elszakadni, leválni. A legkisebb ház az új nemzedékhez tartozó Bibliai alapokra épülő, megújult kis közösségeket jelenti, akik már kijövetelük után a Szent Szellem vezetése alapján kezdik igei alapokon az építkezést.

A legnagyobb, füstölgő házon Isten szent tüze által elkezdődött az ítélet és egy belső megtisztítást kezdett el az Úr, ami sok esetben már látható. Minden, ami nem Istentől való és nem az Ő akarata szerint épült, megsemmisülhet, a felhalmozott, harácsolt eszközök, és az így feleslegesen annak működtetéséhez szükséges dolgok meg lesznek ítélve.

De nem csak az ítélet füstje ez, amely messziről látszik, hanem a hamis tanítások, a törvénykező beszédek és a leuraló, kárhoztató – vádló beszédek füstje is, amely rátelepedhet az onnan kijött emberekre, veszélybe sodorva ezzel őket.

Minden szolgáló számára fontos felismerni, meglátni azt, hogy mi még az életében vagy a szolgálatában az óemberi, vagy az egyházból hozott kötelék, befolyás vagy hamis szövetség. Nem elég csupán fizikailag kijönni az intézményes keretek közül, le kell építeni minden  Babiloni gondolkodást, értelmi magaslatokat, meg kell szabadulni a vallási  varázslás és a törvénykező vallás hatalmából, ami a rendszeren belül lehetetlen, vagy életveszélyes konfrontációval jár.

 A közepes házra felmászó személy, bár nem tartozik a nagy épülethez, mégis veszélybe van, mert nem történt gyökérkezelés, nem történt megtérés a bálványimádásból, a szellemi paráznaságból, a hamis tekintély gyakorlásából,a régi struktúra nyomait nem vetkőzte még le, ami a látás elvesztését okozva életveszélyt jelenthet számára. Ez szellemi halált eredményez,

de fizikai következményei is lehetnek. Látható a legkisebb épületnél levő embernél, akit nem árasztott el a füst,  a korom és a szellemi szmog, hogy fontos a szellemi éberség, a tisztán látás és hogy ne legyen befolyásolható és megalkuvó, így maradhatott talpon és juthatott előre.

Az a füst, ami elárasztotta ezt az embert, a varázslás, a kárhoztató, vádló beszédek, átkok füstje, amit nagyon fontos szellemben meglátni, és megtanulni védekezni ellene, hogy életben maradjanak.

Dánielt is be akarták vádolni Babilonban, de nem találtak nála semmilyen rést és ürügyet, ezért még az oroszlán verméből is meg tudott szabadulni természetfeletti módon, mert Isten védelme alatt volt. Legyen így az álomban említett elhívottakkal is.

Dániel 6:27-28

„Az Ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz, égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlán karmából.”


Such  Attila  és Ica

http://www.judaoroszlanja.gportal.hu/gindex.php?pg=35043051

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.