Ige: A Megváltóról

Dávid így prófétál a Megváltóról, megvallva, hogy: „Senki sem válthatja meg atyjafiát (vagy önmagát), nem adhat érte (vagy magáért) váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla (abba kell hagynia örökre)” (Zsolt. 49,8-9).

De Isten: „Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve” (Zsolt. 111,9).

És az apostol folytatja a megvallást: „az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének (szómato: teljes lényének) feláldozása által egyszer s mindenkorra” (Zsid. 10,10).

 „És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért (hamartia: céltévesztés, a cél ELVÉTÉSE); de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért (az egész világ céltévesztéséért) is” (1 Ján. 2,2).

Ő, vagyis: „Krisztus váltott meg minket [kivásárolt bennünket; váltságdíj ellenében felszabadított] a törvény átkától [a törvény átka alól]” (Gal. 3,13).

Mert Isten: „… azt, aki bűnt (hamartia: céltévesztés) nem ismert, bűnné (hamartia: céltévesztés) tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne” (2 Kor. 5,21).

 „Őbenne van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7).

Mert Ő azért jött: „hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5).

„Őbenne van a mi váltságunk [kiváltásunk; váltságdíjunk kifizetése] az Ő vére által, bűneinknek [céltévesztésünknek] bocsánata; (eltörlése, elengedése; megbocsátása).

[Más fordítás: „aki által a megváltás és a (céltévesztés) bocsánata is birtokunkká lett]” (Kol. 1,14).

Mert Az Úr Jézus pontosan ismerte az Atya akaratát, és ezt ki is jelentette:  „… az Emberfia … azért jött, … életét adja váltságul sokakért” (Mt. 20,28).

Pál apostol búcsúzik az efézusi vénektől, s egyben kijelentést nyer, hogy ki a Szabadító, aki népet szerzett magának:  „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká (őrizőkké) tett, az Isten anyaszentegyházának (ekklészia: kihívottak közösségének) legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28).

Ezt már Isten kijelentette Ézsaiás prófétán keresztül: „Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR (JHVH= Jehova) -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett (alkottatott) Isten, és utánam sem lesz. Én, én vagyok az ÚR (JHVH= Jehova), rajtam kívül nincs szabadító” (Ésa. 43,10-11).

És így folytatja a próféciát Ézsaiás: „Kelj föl, kelj föl, (ébredj, ébredj, szedd össze erődet), és  öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja! kelj föl, (ébredj) mint a régi időben, mint hajdanában, az ősrégi nemzedékek idején! Avagy nem te vagy-é, aki Ráhábot (ketté vágta), és kivágta, és a sárkányt (a tengeri szörnyet) átdöfte? Nem te vagy-é, aki a tengert megszáraztotta, (és kiszárította) a nagy mélység vizeit; a ki a tenger fenekét úttá változtatta, (és te készítettél utat a tenger medrén át) hogy (átkelhessenek), és átmenjenek a megváltottak?!” (Ésa. 51,9-10)