2012. november 11.

Ige: Az örökélet


 „Őbenne (az Úr Jézusban) vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]

És a világosság [a fény] a sötétségben fénylik [világít; felragyog;  tündöklik], de a sötétség nem fogadta be azt. [nem fogta fel; nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva tartani. A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]” (Ján. 1,4-5)

Mert: „Az igazi világosság eljött volt már a világba (Az Ige volt az igazi világosság), amely megvilágosít minden (e világra jövő) embert (ő jött el a világba). A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt” (Ján. 1,9-10)

Ézsaiáson keresztül már hangzik az ígéret: „De nem lesz (nem marad) mindig sötét(ség) ott, ahol most szorongatás (elnyomás) van. Először megalázta Zebulon (A név jelentése: Ő a megadott menyasszonyi váltságdíj) és Nafthali (jelentése: harcok, küzdve, harcolva) földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját (a tenger felé vivő utat), a Jordán túlsó partját (a Jordánon túli részt) és a pogányok határát (területét). A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény (világosság) ragyog fel fölöttük! (Ésa. 9,1-2)

Az Evangélium bizonyságtétele az ígéret beteljesedéséről: „Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé (a tenger melléke), a Jordánon (jelentése: az alájövő, siető; lejövő) túl, a pogányok Galileája (jelentése: csekély, alacsony, megvetett). A nép, amely sötétségben ül (lakik) vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek (laknak) vala, azoknak világosság támada” (Mát. 4,15-16)

Dávid megvallása Istennek: „Mert nálad van az (örök)életnek forrása; a te világosságod (fényed) által látunk világosságot” (Zsolt. 36,10)  

„Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet (Mert te gyújtasz nekem mécsest Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben)” (Zsolt. 18,29)

Mert:  „Az igazakra (becsületesekre //egyenes, nyílt őszinte//) világosság fénylik (ragyog) a sötétben (is): attól aki irgalmas, kegyelmes és igaz(ságos)(Zsolt. 112,4)

És: „Világosság támad fel (és fényözön árad) az igazra (a megigazultra), és az egyenes (tiszta) szívűekre öröm” (Zsolt. 97.11


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.