HÍVD AZ URAT!

 Ezek pedig kitartóan részt vettek az … imádkozásban…(ApCsel 2:42)

A hívő embert, – akiről már tudjuk, hogy az olyan, aki nem a maga módján vallásos, és aki nem csak otthon éli meg a hitét – tehát a hívő embert gyakran megkísérti az a gondolat, hogy ahol a Szentlélek kitöltetik, ott mindig történik valami nagy dolog az emberrel. Ez egyébként így is van. De! Mi mindig nagy dolgokat akarunk látni. Mi mindig nagy tettekre akarjuk az Istent rávenni, hogy nagy tettekre vegye rá az embert. Adjon, gyógyítson, cselekedjen. Építsen gyülekezetet, érintse meg a lelkeket, töltse meg a gyülekezete. Használja az embert. Használjon engem. Hadd legyek én a tettek embere!

         Egyet azonban elfelejteni nem szabad: az imádság az, ami az emberi tetteket messze felülmúlja! Mégpedig azért, mert imádkozni nem lehet úgy, hogy Istent kihagyjuk belőle, mert az nem imádság. De az állítólagos nagy tetteket végbe lehet vinni úgy, hogy Istent útközben kihagyják belőle.

Ezért pedig nekünk nem a nagy tettekre kell koncentrálnunk, hanem a kicsi imádságokra. Mert én tudom, hogy az ember csak akkor és úgy lehet a tettek embere, ha előtte imádkozó emberré lesz. Az imádkozó ember pedig Isten segítségével határokat képes átlépni.

Ettől kezdve tudom és boldogan vallom, hogy így a szenvedő enyhülést, az „örömködő” áldást, a beteg pedig gyógyulást kap. De ha nem így lenne is, a legnagyobbat, Isten Szentlelkét mindenki a szívébe zárhatja.

Ehhez kell a kapcsolat. Telefonszámot Neked sem tudok adni, de egyet igen: imádkozz, hívd az Urat! „… csúcsidőben is ingyenes, sohasem jelez foglaltat, s nem kell üzenetet hagynunk a hívott félnek. Valaki mindig fogadja a hívást a túlsó oldalon.”/K.Gy./

Higgyük el, hogy ez így van! És most, és otthon is, így  - összekulcsolt kézzel - tárcsázzuk Őt… (Lovász Krisztián)