2014. július 4.

A megigazulás „törvénye”

 „Mert nem azok igazak, vagyis nem azok igazulnak meg Isten előtt, és Isten szemében, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, vagyis megigazíttatni, akik a törvényt, azaz Isten útmutatását betöltik, megcselekszik, és megvalósítják* (Róm. 2,13)

*Az Úr Jézusról szóló bizonyságtétel: „...Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. ...Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért” (2Kor. 5,21; Róm. 4.25).

Az apostol levonja a következtetést: „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből, vagyis olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni egy hústest sem igazul meg Őelőtte, vagyis Isten előtt: mert a bűn ismerete, és felismerése a törvény által vagyon” (Róm. 3,20).

„hiszen a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké, Krisztushoz vezető nevelőnkké lett, hogy hitből, a hit alapján igazuljunk meg (Gal. 3,24).

És így folytatódik a kijelentés: „Mert a törvény vége bevégzése, végcélja, beteljesedése, megszűnése, befejeződése Krisztus minden hívőnek igazságára, vagyis megigazulására van annak, aki hisz” (Róm. 10,4)

„Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez” (Zsid. 7,19)

„Mert a törvény a valóságban haragot nemz munkál, és eredményez. Ahol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet, törvényszegés sincsen, tehát nem lehet áthágni sem a törvényt (Róm. 4,15)

„Minthogy a törvényben a jövendő jóknak, az eljövendő javaknak csak árnyéka, és nem maga a dolgok képe van meg, mert nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza. Ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szünetlenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1)

 „Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,17).



A Teremtő dicsérete 2.

Billy Graham: A Bibliáról

„A Biblia térkép az élethez, és míg a lelkész megmutathatja, hogy melyik a legjobb választható útvonal, neked magadnak kell megtanulnod, hogyan navigálj az élet kanyarjaiban.”


Amiről gondolkodom…

 „A te határozataidról gondolkodom, utasításaidon elmélkedem, és a te ösvényeidre nézek, és figyelek” (Zsolt. 119,15)



Gondolkozz…

Testvéreim, azokon a dolgokon gondolkodjatok, amik igazak, dicséretre méltók, igazságosak, tisztességesek, szépek, tiszteletre méltók, kiválók és dicséretesek; valami magasztos: azt vegyétek figyelembe, és arra irányuljanak gondolataitok (Fil. 4,8)


Másokon segíts, de…

Ne próbálj mindenkin segíteni, segíts csak egy valakin!

/Ismeretlen/


Amint vagyok

Cseri Kálmán: Amit kimondunk…

Amivel tele van a szívünk, az jön ki a szánkon.


SZELLEMMEL BETELJESEDVE

És meg ne részegedjetek bortól, amiben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel, beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.
- Efézus 5,18–20.

— Én valahogy nem tudok Istennek úgy hálát adni, ahogyan kellene — mondják némelyek. Képes vagy rá, ha követed Pál útmutatását az Efézus 5,18–20-ban: „…teljesedjetek be Szent Szellemmel…”

És közvetlenül azután, hogy ezt az utasítást adja ezeknek a „pünkösdi” népeknek, Pál megmutatja az útját is, ahogyan állandóan beteljesedve lehetünk a Szellemmel: „Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak.”
A túláradó szív lesz a te bizonyságtételed! Tele lesz a poharad, és csordultig! Dicséretet énekel a szíved! „Hálákat adván mindenkor mindenekért…” A szíved hálával teli. Hálákat adsz Isten minden áldásáért. Még a próbatételekért is hálát tudsz adni. Nem azért adsz hálát, amit az ördög tett, hanem az Igéért, azért a lehetőségért, hogy láthatod Istent munkálkodni, és azért az áldott igazságért, hogy Isten mindent a te javadra tud fordítani.

Megvallás: Én állandóan be vagyok teljesedve a Szent Szellemmel. Beszélgetek a Szellemben. Énekelek, és dicséretet mondok szívemben az Úrnak. És telve vagyok hálaadással.

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/



Keresztény szépségportál

Monda Jézus: "ÉN VAGYOK AZ ÉLET KENYERE – nem pedig fűszer, amely ízesíti ételeiteket!"
 Ismeretlen

www.keresztenyszepsegportal.hu


Irma Nyári


Megváltva (Pintér Béla)

2014. július 3.

Zsolt. 12. Az Úré a szabadítás; (héberrel, és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 12,1 Az éneklőmesternek [karvezetőnek, karmesternek] a seminithre; [nyolc húrra, basszusra, nyolcadra, mélyhangú húros hangszerekre] Dávid [jelentése: szeretett] zsoltára*

*Dávid kijelöli, hogy kik és hogyan szolgáljanak és prófétáljanak az Úr templomában, amely előképe az eclézsiának: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf, Hémán és Jédutun fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal... Négyezren ajtónállók; négyezren pedig dicsérik vala az Urat minden zengő szerszámokkal, melyeket Dávid készíttetett a dicséretre” (1 Krón. 25,1; 23,5)

Ezékiás király megtérése után azonnal visszaállítja a templomi szolgálat rendjét: „És beállítá a Lévitákat az Úr házába cimbalmokkal, lantokkal és citerákkal Dávidnak és Gádnak a király prófétájának, és Nátán prófétának parancsolatja szerint; mert az Úrtól volt a parancs az ő prófétái által. Előállnak azért a Léviták a Dávid zengő szerszámaival; a papok is a trombitákkal. És megparancsolá Ezékiás, hogy egészen égőáldozatot áldozzanak az oltáron. És mikor megkezdődött az áldozás ugyanakkor megkezdődött az Úrnak éneke is és a trombiták harsonája Dávidnak az Izráel királyának szerszámaival. És az egész gyülekezet leborula, az énekesek énekelnek, és a trombitások trombitálnak mindaddig, míg az egészen égőáldozatnak vége lőn. És amikor elvégezték az áldozatokat, a király és mindnyájan a vele valók leborulván arccal, imádkoznak. És megparancsolá Ezékiás király és a fejedelmek a Lévitáknak, hogy az Urat dicsérjék a Dávid és az Asáf próféta dicséreteivel; akik, mikor nagy örömmel dicsérték az Urat, meghajoltak és leborultak. Azután szóla és monda Ezékiás: Most már felavattátok magatokat az Úrnak, azért jöjjetek, és hozzatok áldozatokat és dicsérő áldozatokat az Úr házában. És az egész gyülekezet hoza áldozatokat és dicsérő áldozatokat, és mindaz, akit a szíve indított, egészen égőáldozatot” (2 Krón. 29,25-31).

Zsolt. 12,2 Segíts [(jášaʿ): szabadíts, és őrizz meg, támogass, és győzelmet adj] Uram [Jahve], mert elfogyott a kegyes, az [(ásí): istenfélő], az igazak / megigazultak eltűntek az emberek [('áám): az ádámi / emberi faj] fiai közül.

[Más fordítás: Jöjj, segíts, Uram, az igazak eltűnnek, az emberek közt megszűnt a hűség, az igazmondás, és őszinteség]*

*Isten népének állapotát mutatja be a Szent Szellem a prófétákon keresztül: „Elveszett e földről az Istent tisztelő, és igaz / megigazult sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát. Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelőzik, és a bíró fizetésre vár; a főember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt. Aki jó közöttük, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor... ...elveszett a hűség; kiszaggattatott az ő szájukból” (Mik. 7,2-4; Jer. 7,28)

Az Úr panasza: „Bárcsak pusztába vinne engem valaki, utasok szállóhelyére, hogy elhagyhatnám az én népemet, és eltávozhatnám tőlük; mert mindnyájan paráznák, hitszegők gyülekezete! Felvonták nyelvüket, mint kézívüket, hazugsággal és nem igazsággal hatalmasok e földön; mert gonoszságból gonoszságba futnak, engem pedig nem ismernek, azt mondja az Úr. ... De a jeruzsálemi prófétákban is rútságot láttam: paráználkodnak és hazugságban járnak; sőt pártját fogják a gonoszoknak, annyira, hogy senki sem tér meg az ő gonoszságából; olyanok előttem mindnyájan, mint Sodoma, és a benne lakók, mint Gomora. ... Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megutálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle. ...Járjátok el Jeruzsálem utcáit, és nézzétek csak és tudjátok meg és tudakozzátok meg annak piacain, ha találtok-é egy embert; ha van-é valaki, aki igazán cselekszik, hűségre törekszik, és én megbocsátok néki! Még ha azt mondják is: Él az Úr! Bizony hamisan esküsznek! (Jer. 9,2-3; 23,14; Ésa. 1,4; Jer. 5,1-2)

Mert: „eltávozott a jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utcán, és az egyenesség nem juthat be. És a hűség hiányzik, és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz. És látta ezt az Úr és nem tetszék szemeinek, hogy jogosság nincsen” (Ésa. 59,14-15)

Ezért: „Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevők elragadtatnak, és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz” (Ésa. 57,1).

Zsolt. 12,3 Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér): beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával. hizelkedő ajakkal [(eləqáh śep̄e śáp̄áh): mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen beszélnek]*

*Dávid újra-és újra erről prófétál: „Nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige]. Belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).

 „Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7).

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33)

„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8)

 „Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16)

Mert nem ismerték meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6)

 Akiről már a próféták is így szóltak „… és hívják nevét: … békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6)

Aki így bátorítja az övéit: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján. 14,27)

És akinek neve: Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14)

Akik Őt nem ismerik, arról így szól a Szent Szellem: „Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek)! Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” (Ésa. 48,22; 57,21).

Ezért a hitetlenek csak: „Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájukat, és nyelvük eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9; Jób. 20,12-13)

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy eltelhetnek évezredek, de az ember nem változik: „Nyitott, tátongó, és megnyílt sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, és alattomosan rászednek, becsapnak, csalárdságot beszélnek, áspis, vagyis vipera kígyóméreg az ajkukon. szájuk átokkal, átkozódással, és keserűséggel, keserű beszéddel van tele. Lábuk gyors a vérontásra. Romlás, baj, csapás, pusztulás, romok, nyomorúság, és nyomorgatás, szerencsétlenség, azaz csapás, és sanyarúság jár a nyomukban, az ő ösvényeiken, és útjaikon. És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik” (Róm. 3,13-17).

Mert: „A bűnös (vagyis céltévesztett) ember szíve mélyén (az ő bensőjében) ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).

Hát: „Ne irígykedjél a gonosztevőkre, se ne kivánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívük, és bajt szólnak az ő ajkaik” (Péld. 24,1-2).

Ezek rombolják a mások hitét: Elteltek évszázadok és évezredek, de a hitetők módszere nem változott: „Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak; és nyájas beszéddel, meg hízelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét” (Róm. 16,18)

 „Ezek... érzékiek, kikben nincsen Szent Szellem” és: „az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek” (Júd. 1,19; Fil. 3,19).

Zsolt. 12,4 Vágja, és [irtsa] ki [veszítse, pusztítsa el, semmisítse meg] az Úr mind a hizelkedő [(eləqáh): mézesmázos, alakoskodó, sima, álnok, hazug] ajkakat, [(óláh gáôl): a büszke, gőgös, fennhéjázó, és kérkedő, dicsekvő, kevély] nyelvet, amely nagyokat mond*

*Mert: „Gúnyolódnak (gonoszul beszélnek) és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással (és elnyomással fenyegetőznek dölyfösen). Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet” (Zsolt. 73,8-9).

Zsolt. 12,5 [Azokét], akik ezt mondják, és azzal [('ámar): dicsekednek]: Nyelvünkkel felülkerekedünk, [(ar): győzedelmeskedünk, diadalmaskodunk, nyelvünkben az erőnk, ezért mindent megtehetünk] ajkaink velünk vannak, [szánk a segítőnk] ki lehetne Úr felettünk?

[Más fordítás: Akik EZT mondják: "Beszédünk naggyá tesz minket, nyelvünkkel uralkodunk, ugyan ki lehetne Urrá felettünk]?

Zsolt. 12,6 A szegények [(ʿání): elnyomottak, szerencsétlenek, gyöngék, szűkölködők, nyomorultak szerencsétlensége, szenvedése, fájdalma], elnyomása [(šô šó): pusztítása, nyomorúsága, nyomora, kifosztása] miatt, a nyomorultak [('eəjôn): segítségre szoruló, szegény, nincstelen koldusok]  nyögése [('ănáqáh): sóhajtozása, siránkozása, fohászkodása] miatt legott, vagyis [most azonnal] felkelek, azt mondja az Úr [Jahve]. Biztosságba helyezem, és [(jéšaʿ ješaʿ): segítséget, szabadulást, biztonságot, jólétet, megmenekülést, oltalmat, védelmet; épséget, egészséget, megtartást adok mindenkinek] aki arra [sóvárogva] vágyik, és [megszabadítom azokat, kiket törbe ejtett az ellenség* s bizalmat gerjesztek bennük]**

*A héber szerint: megszabadítom azokat, kik ellen lihegnek vagy fújnak, azaz: biztosságba helyezem azokat, kik az istentelenektől annyira üldöztetnek.

**Így panaszkodik a prédikátor: „... látám én mind a nyomorgatásokat, amelyek a nap alatt történnek, és ímé, nyilván van azoknak, - akik nyomorgattatnak - könnyhullatások, és vigasztalójuk nincs nékik. És az őket nyomorgatóknak kezekből erőszaktételt szenvednek, és vigasztalójuk nincs nékik. De ne csodálkozz: „Ha a szegénynek az elnyomását, a jog és az igazság megrövidítését látod az országban, ne csodálkozz el a dolgon; mert a magas rangúra vigyáz a magasabb rangú, rájuk pedig a még magasabb rangúak” (Préd. 4,1; 5,7)

De az Úr nem nézi ezt tétlenül, hanem: „Az elnyomástól és erőszaktól megmenti őket, és vérük drága az ő szemében” (Zsolt. 72,14)

Nemcsak a világi vezetők nyomják el a szegényt, ezért: „Az Úr törvénybe megy népe véneivel és fejedelmeivel: Hiszen ti lelegeltétek a szőlőt, szegénytől rablott holmi van házaitokban: Mi dolog, hogy népemet összezúzzátok, és a szegények orcáját összetöritek? Ezt mondja az Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 3,15)

Mert: „A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése; és várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás; és irgalomra, s ím lőn siralom! Jaj azoknak, akik a házhoz házat ragasztanak, és mezőt foglalnak a mezőkhöz, míg egy helyecske sem marad, és csak ti magatok laktok itt e földön! Hallásomra megesküdt a seregeknek Ura, hogy sok házak pusztasággá lesznek, a nagyok és szépek lakos nélkül” (Ésa. 5,7-9)

„Azért így szól Izráel Szentje: Mivel megutáltátok e beszédet, és bíztok a nyomorgatásban és a hamisságban, és ezekre támaszkodtok. Azért e bűn olyan lesz tinéktek, mint a leesendő falhasadék, amely már kiáll a magas kőfalon, amelynek aztán nagy hirtelen jő el romlása. És romlása olyan lesz, mint a fazekasok edényének romlása, amely kímélés nélkül eltöretik, és nem találni töredéki közt oly cserepet, amelyen tűzhelyről tüzet lehetne vinni, avagy vizet meríteni a tócsából” (Ésa. 30,12-14)

A prófétán keresztül jelenti ki az Úr, hogy milyen állapotban van az Ő népe: „Elpártoltunk és megtagadtuk az Urat, és eltávozánk a mi Istenünktől, szóltunk nyomorgatásról és elszakadásról, gondoltunk és szóltunk szívünkből hazug beszédeket. És eltávozott a jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utcán, és az egyenesség nem juthat be. És a hűség hiányzik, és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz. És látta ezt az Úr és nem tetszék szemeinek, hogy jogosság nincsen. És látá, hogy nincsen senki, és álmélkodott, hogy nincsen közbenjáró; ezért karja segít néki, és igazsága gyámolítja őt” (Ésa. 59,13-16)

És válaszol Isten: „Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Egyiptomban van, és az ő fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam; most azért jöjj, elküldelek téged Egyiptomba” (Csel. 7,34)

És elküldte az Ő Fiát, Aki kijelenti: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Ján. 15,1.2.5).

Zsolt. 12,7 Az Úr [Jahve] beszédei [szavai, ígéretei, kijelentései] tiszta [(áhór áhôr): nem kevert, szent, érintetlen, egyenes] beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott, és [a földtől elválasztott, tűzzel megpróbált, salaktalan] ezüst, [melyet földbe vájt formába öntöttek], hétszer megtisztítva*

*Dávid újra és újra megvallja, amit megtapasztalt: „Az Istennek útja tökéletes; az Úrnak beszéde tiszta; paizsuk ő mindazoknak, akik bíznak benne” (Zsolt. 18,31)

 „Ímé, kívánkozom a te határozataid után; éltess engem a te igazságod (a Te Igéd) által” (Zsolt. 119,40)

A Szent Szellem megerősíti a kijelentést, s egyben figyelmeztet is: „Az Istennek teljes beszéde igen tiszta, és pajzs az ahhoz folyamodóknak. Ne tégy az ő beszédéhez; hogy meg ne feddjen téged, és hazug ne légy” (Péld. 30,5-6)

És újra és újra hangzik a figyelmeztetés: „Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket én parancsolok néktek” (5 Móz. 4,2)

„Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak” (Jel. 22,18-19)

Pál apostolon keresztül teszi teljessé a kijelentést a Szent Szellem: „Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangéliumra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen” (Gal. 1,6-9).

Zsolt. 12,8 Te Uram, tartsd meg őket; őrizd meg őket e nemzetségtől örökké.

[Más fordítás: URam, te megtartod ígéreteidet, minket pedig megőrzöl, és megoltalmazol, megvédsz, és megszabadítasz ettől a nemzedéktől mindenkor]*

*A testté lett Ige kérése az Atyához: „És nem vagyok többé e világban, de ők a világban vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, őrizd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál… Mikor velük valék a világban, én megtartám őket a te nevedben, amelyet nékem adtál. Megőrizém, és senki el nem veszett közülük, csak a veszedelemnek [a romlás, és pusztulásnak] fia…” (Ján. 17,11-12).

Zsolt. 12,9 Köröskörül járnak a gonoszok [gáncsoskodók, az istentelenek], mihelyt az alávalóság felmagasztaltatik az emberek fiai közt.

[Más fordítás: Még ha bűnösök járkálnak, ólálkodnak, kerengnek is körülöttünk, és az alávalóságot, hitványságot, aljasságot, és értéktelenséget magasztalják az emberek]*

*A Szent Szellem többszörösen megerősíti a kijelentést:Mikor örvendeznek, és (vigadnak) az igazak, nagy ékesség (nagy dicsőséget jelent) az; mikor pedig az istentelenek (az Isten nélkül élők) feltámadnak (felülkerülnek), keresni kell az embert” (Péld. 28,12)

„Mikor felemeltetnek a gonoszok (az istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők), elrejti magát az ember; de mikor azok megbuknak, (elvesznek, és elpusztulnak) nő az igazak száma (és sokan lesznek az igazak).” (Péld. 28,28)

 „Ha az igazak jutnak hatalomra, örül a nép, de ha az istentelenek, vagyis (az Isten nélkül élők) uralkodnak, nyög a nép” (Péld. 29,2).

 „Az igazak javán örül (vigad) a város; és mikor elvesznek az istentelenek, örvendezés (és ujjongás) van. Az igazaknak áldása által emelkedik (és épül) a város; az istentelenek (az Isten nélkül élők) szája által pedig megromol” (Péld. 11,10-11).

Ezért így imádkozik, és prófétál Dávid: „Rontsd meg Uram, és oszlasd meg (és zavard össze) az ő nyelvüket; mert erőszakot és háborgást (és viszályt) látok a városban. Ez megy éjjel-nappal falai közt, vész és nyomor van benne. Veszedelem van bensejében; (romlás uralkodik benne) s nem távozik annak teréről a zsarnokság és csalás” (Zsolt. 55,10-12)




Én Istenem, Királyom

Megvallás.

Mennyei Atyám, ahogy hittel kimondom a Te Szavadat, a Krisztus Jézusban lévő Élet Szelleme megszabadít engem a bűn és a halál törvényétől. Minden sejtet a Te Életed energizál a testemben. (Róma 8:2)


Charles Capps: Isten gyógyszere


Vida Sándor: Mézcseppek:

- Jézus Krisztus kopogtat, s úgy kér bebocsájtást. A Sátán besurran.


Az Úr Jézus kijelentése, a minden korban élő tanítványainak

 „Ha engem szerettek [(agapaó): ha teljesen átadjátok, vagyis teljesen odaszánjátok magatokat nekem], az én parancsolataimat megtartsátok [(téreó): megőrizzétek, és óvjátok meg, és ügyeljetek arra, hogy megtartsátok] (Ján. 14,15.21.23)


A győztesek

Mert mindaz, aki az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!” (1 Ján. 5,4-5).


Sokszor úgy érzem, összeroskadok...

Morzsák az élet kenyeréből

Összegyűjtötte: Vida Sándor
                          

A tudatos gyengeség Isten gyermekét mindig arra indítja, hogy soha egy lépést se tegyen Isten nélkül.


Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól


Keresztény idézetek ツ


a "véletlenek" Istentől rendelt alkalmak...!


Isten Szeretete

Istennek felelünk az életünkért, nem pedig egymásnak, ezért nem kell egymást kritikusan megítélnünk. 
(Joyce Meyer)


Hős leszel! - Fejes Zoltán - Cornerstone Club

2014. július 2.

Ige: A boldogok…

 „Boldogok* a szellemben, a Szellem által a szegények, a szellemi nincstelenek, a szellem koldusai: mert övék a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, királyi uralma** (Mát. 5,3)

*Boldog (makariosz): boldog; szerencsés. Az anyagi jólétet is magában foglalja. A boldogság, mely az Istennel való közösségből fakad, Isten ajándéka.

**A Lukács írása szerinti Evangéliumban az Úr Jézus az Ő tanítványainak mondja, hiszen még nem kapták meg a Szent Szellemet: „Ő pedig felemelvén szemeit az ő tanítványaira, monda: Boldogok vagytok ti szegények: mert tiétek az Isten országa, az Isten királysága, királyi uralma (Luk. 6,20)

És hogy kik és miért boldogok, azt Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr: „Mert így szól a magasságos, a magasztos és felséges, aki örökké az Ő örök hajlékában lakozik, és akinek neve szent. Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal, a megtörttel és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem, és felüdítsem az alázatosok lelkét, azaz: életét, és megelevenítsem, és felüdítsem a megtörtek szívét” (Ésa. 57,15)

Mert: „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes szellem; a töredelmes és megtört szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,19)



Isten jó szeretete örökké tart

Teréz anya: Az ima

A csend gyümölcse az ima.
Az imádság gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.

A szeretet gyümölcse a szolgálat.


Gary Chapman: A szeretet

A szeretet a keresztények ismertetőjegye. 


A beszédről.

 „Ne beszéljetek oly sokat, büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket Ő méri le. A hősök íja összetörik, de az elesettek erőt öveznek fel” (1Sám. 2,3-4)


Max Lucado: Az Ő remekműve

Egy halászokból álló társaság pihent egy tengerparti skót fogadóban. Miközben egyikőjük nagy mozdulatokkal gesztikulálva próbálta bemutatni a halat, ami elkerülte horgát, véletlenül kilökte a pincér kezéből a tálcát. A tálcán lévő poharak tartalma a falra fröccsent egy csúfos barna foltot hagyva.

A fogadós nagyot sóhajtott: „Festethetem újra az egész falat!”

„Talán nem lesz rá szükség” – vetette közbe az egyik vendég – „Engedje meg, hogy egy kicsit dolgozzak rajta.”

A férfi ecsetet és olajfestéket vett elő. Eltűntette a csúf foltot. Egy gyönyörű, hatalmas agancsú szarvas képe elevenedett meg. Alatta a következő aláírás: Sir Edwin Landseer. A híres természetkép festő. A kezei között egy hiba remekművé változott!

Isten kezei ugyanezt teszik. Fogja életünk széthullott darabkáit és szépen összeilleszti. Az Efezusi 2:7 ezt írja: „Isten azért tette ezt, hogy megmutassa… kegyelme határtalan gazdagságát.” Isten kegyelmének a példái vagyunk. Az Ő remekművei vagyunk!

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/max-lucado/234-az-o-remekmuve.html

Én még mit sem tudtam rólad...

Joyce Meyer: A hit cselekedetei

Dr-Kováts György: ÁTMENTÜNK-9.

1Jn 3,14.
Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. Aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad.

A szeretet az élet. Az örök élet a szeretet élete. Ha ott van benned, szeretsz. Nagyon. Felemelő módon. Úgy, hogy jó melletted lenni.
Gondoltál arra, hogy akiben ott az örök élet – és működik, a benne levő szeretet által, érezhetően, tapasztalhatóan – azzal jó együtt lenni?

A régi természet – az önző, a maga körül forgó, a morgó, az elégedetlen, a zúgolódó, haragvó – hajlamos ismét felütni a fejét. De az új élet, ha engeded, uralomra jut. Ellene állsz a gonosz természetnek, a réginek, halálba adod, és az új természet, az örök élet, amit Istentől kaptál, és ami onnan, a mennyből kapja mindig a szeretet-töltetet, ez az új természet győzelemre van rendelve. Győzni is fog minden mogorvaság, önzés felett, és kiárad a szeretet körülötted. Lehet, hogy eleinte újra és újra bocsánatkérésben látszik majd meg – az alázat, ami a bocsánatkéréshez kell, is a szeretet munkája benned – de ahogy engeded, és ahogy az új élet, a szeretet egyre többször nyer teret benned, olyan ragyogással fog körülvenni téged, hogy jó érzés lesz majd ott lenni körülötted. Elhiszed? Ez a valóság.


Azt mondta valaki tegnap – „azóta, hogy újjászülettem, minden napom karácsony” – és sugárzó tekintete, kedves mosolya, és derűje, aláhúzta szavait. S az a tény is, hogy tizenhat éves fia az elmúlt héten átadta életét az Úr Jézusnak, szintén bizonyítja ezt. Tudod, aki több mint huszonöt éven át alkoholista és gyógyszerfüggő (rivotril!) volt, s egyik hétről a másikra megszabadul, akinek gondolkodása gyökeresen elkezd megváltozni, s a félelem helyett a szeretet költözik be mindennapjaiba, a szeretet ragyogását adja tovább. S ezt látják mások, és jó mellette lenni.

Kenneth E Hagin: Miért mulasztják el sokan elfogadni a gyógyulásukat?

Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. (Filippi 2,13)

Az első számú indok, ami miatt az emberek kudarcot vallanak a gyógyulásuk elfogadásában, hogy nem hiszik el, hogy Isten akarata az, hogy egészségesek legyenek. Sokan azt mondják: lehet, hogy a betegséggel Istennek bizonyos tervei vannak. Nem, neki ilyen tervei nincsenek!

Isten akarata számodra és számomra is az, hogy egészségesek legyünk. Tehát én egészséges maradok, mert tudom, hogy ez az Ő akarata. A Filippi 2,13 szerint Isten munkálja bennem mind az akarást, mind a cselekvést az Ő tetszésére. Ő munkálja bennem - mindennap - az Ő jó tetszéséből az én akarásomat és cselekvésemet.

A gyógyulást illetően, Isten akaratával kapcsolatban szükséges feltenned egy kérdést: hogyan tudod ezt magadban tisztázni? Hogyan fogsz rájönni, mi Isten akarata? Menj az Újszövetséghez, és találd meg a választ.

Egy végrendelet elolvasásakor valaki felolvassa az utolsó rendelkezést, akaratot - a végrendeletet. A végrendelet egy rendelkezés, és az Újszövetség (Újtestamentum=végrendelet) Isten akarata. Ez az Ő terve, célja. Amit csak akar, hogy birtokolj az életben, az mind megtalálható ebben a szövetségben.

Isten akarata nem csak az, hogy meggyógyítson téged, de az is, hogy mindenkit meggyógyítson, aki beteg. Mert a gyógyulás Isten megváltói tervében benne van. Ezt fogadd el egyszer s mindenkorra az elmédben és a szívedben. Már nincs szükség arra, hogy megkérdőjelezd. És arra sincs szükség, hogy ezen csodálkozz. Mert ezt már tudod!

Megvallás: Isten azt akarja, hogy jól legyek, hogy egészséges legyek. Az Isten akarata, hogy teljes egészségben legyek, hogy itt a földön életem teljes hosszát leéljem betegségek, gyengeségek, fájdalmak nélkül. Ez Isten akarata! Ma elfogadom az Ő akaratát!

Fordította: O.T
„Health food” (Egészséges étel) c. könyvből




Mai Ige
 



Figyelj oda az emberekre, törödj velük, hogy Jézus rajtad keresztlül szerethessen egy meggyötört világot! 

Idézet a "Győzelem a veszteség fájdalma felett" című kiadványból 


www.maiige.hu



A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

Isten szava bölcsességet kínál, hogy országaink és a világ meggyógyuljon. 

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/


Átölel jelenléted - Pintér Béla - Ez az a nap! Roadshow Arad 20