Ige: A Szabadító

Ez a prófécia is az Úr Jézusban teljesedett be: „Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek (és nem rettegek); mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből” (Ésa. 12,2-3).

 „És vezérel téged az Úr szüntelen, (kopár földön is jól tart téged, és) megelégíti egész lényedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11)

Ige: Az eledelről

Az apostol megvallása: „Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi [vagyis egyetlen egy férfi, nő vagy dolog] sem tisztátalan [vagy beszennyezett; közönséges, bemocskolt, szentségtelen] önmagában: hanem bármi [csak] annak [a személynek] tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. [csak ha valaki valamit beszennyezettnek gondol, annak az, beszennyezetté lesz]” (Róm. 14,14)

Ugyanis: „Az eledelek a hasnak [vagyis az étel a gyomorért van] és a has az eledeleknek [és a gyomor az ételért] rendeltetett. Az Isten pedig mind ezt, mind amazokat eltörli. [teljesen tétlenné, haszontalanná, teljesen működésképtelenné teszi]. A test [(szóma): a teljes valótok] azonban nem a paráznaságnak [nem fajtalankodás, házasságtörés; kicsapongásra, ás nem  bálványimádásra] rendeltetett, hanem az Úrnak, és az Úr a testnek (szóma: egész valótoknak)” (1 Kor. 6,13)

Ige: Az Úr temploma

A templomról pedig, ahol az Úr lakik így tesz bizonyságot az apostolok, a Krisztus népéhez szólva: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma [(naosz): templom magva, vagyis a Szentek Szentje, a legfőbb szentély] vagytok, és az Isten Szelleme bennetek lakik?” (1Kor. 3,16).

És hogy ki lakik a templomban, arról így beszél Isten Igéje: Az Úr pedig a Szellem [Az Úr ugyanis Szellem]” (2 Kor. 3,17).

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek (szóma = személyiségetek, legbelső énetek) a bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben (szómati = egész valótokban)” (1 Kor. 6,19-20)

Pál apostol megvallása: „...Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek” (2Kor. 6,16)

„Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Szellem által” (Eféz. 2,20-22)

Ezért „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,5)

Emeld fel kezed az ég felé

Imádság:

Uram, ha álom, csak ábránd a hitem, ébressz fel, Te mutass utat nekem!

Adj, kérlek, cselekvő, bátor életet, hogy amíg másokért élek, lehessek egészen Tied!

Ámen

(Hajdú Zoltán Levente)

A nap gondolata:

Ádám a test akaratát kereste, Jézus halálra adta testét.

Az idő 2

…méghozzá idejében küldtem! (Jeremiás 26:5)

Nézzük, mit tanít az időről Isten Igéje! A Biblia eredeti görög nyelvében alapvetően két különböző szó van az időre. Az egyik a kronosz, a másik a kairos. A kronosz azt az időt jelenti, amit percekben, órákban mérünk. Innen származik a kronológia, időszámítás szavunk. A másik kevésbé ismert. Ez a kairos, ami alkalmas időt jelent. Mi ez az alkalmas idő? Olyan idő, ami nem biztos, hogy újra megismétlődik, mert alkalomszerű. Valamire egyszer van alkalom, máskor nincs. S lehet, mint alkalom egyszer adatik az életben, s utána, soha – ismétlem – soha többé nem tér vissza és nem lesz lehetősége élnie vele az embernek. A kairost, az alkalmas időt komolyan kell venni. Mert ahogyan elszalad az élet, úgy elszaladnak a kínálkozó lehetőségek. Amíg megvan az ideje a tanulásnak, a munkának, a családalapításnak, annak, hogy emberek felé kifejezzük, hogy fontosak a számunkra, addig eljönnek olyan idők, amikor ezek már nehezen, vagy egyáltalán nem pótolhatóak.

Az alkalmas idővel való bánás a baja sok-sok embernek. Mert a világi szemlélet csak azt sulykolja belénk, hogy éld ki magad, sodródj az élettel, hajtsd a pénzt, a múlandó örömöket, ne bánj te semmit, de ezt követően jönnek a nagy megbánások és felismerések, amikor rászakad az emberre: nem bántam jól az idővel, különösen azokkal az alkalmakkal, amik engem boldoggá tehettek volna, s nincs már lehetőségem változtatni. Pál apostol így ír: Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt (kairos), mert az idők (kronosz) gonoszak. (Ef 5.16) (Berencsi Balázs)

Szép minden tél és nyár.

Szép minden tél és nyár.

Idézetek

"Naponként kell meghalnunk, hogy meg ne haljunk amikor meg kell halnunk."

Aforizmák

Sokkal jobb egy kis fényt gyújtani, mint a nagy sötétség miatt átkozódni.

Oswald Chambers: MEGIGAZULÁS HIT ÁLTAL

"Mert ha mikor ellenségei voltunk, megbékélhettünk Istennel az Ő Fiának halála által, sokkal inkább megmentetünk az ő élete által..." (Róm 5,10).

Nem a hitem ment meg engem, hit által csak megtapasztalom a szabadulást. Nem is a bűnbánat szabadít meg, a bűnbánat csak jele annak, amit Isten ajándékozott nekem Jézus Krisztusban. Veszélyes a hangsúlyt az eredményre tenni az ok helyet. Engedelmességem vagy odaszenteltségem állít helyes viszonyba Istennel? Soha! Krisztus halála által áll helyre a kapcsolatom Istennel. Amikor Isten felé fordulok és hittel elfogadom, amit Isten kijelentése szerint elfogadhatok, akkor Jézus Krisztus megdöbbentően hatalmas váltsága azonnal felemel engem az Istennel való igazi kapcsolatba. Isten kegyelmének természetfeletti csodája folytán megigazulok, nem azért, mert bánkódom bűnöm miatt, nem azért, mert megtérek, hanem azért, amit az Úr Jézus elvégzett. Isten Szent Szelleme mindent átható fénnyel mutatja ezt meg nekem, és én tudom - bár nem tudom hogyan, de -, megszabadultam.

Isten megváltása nem az emberi logikán alapszik, hanem Jézus Krisztus szentséges halálán. Újjászülethetünk Urunk váltsága alapján. Bűnös emberek új teremtéssé változnak át, nem bűnbánatuk vagy hitük folytán, hanem Isten csodálatos munkájaként, Jézus Krisztusért, mert ez minden megtapasztalást megelőz. A megigazulásnak és a megszentelődésnek egyetlen megrendíthetetlen biztosítéka maga Isten. Nem nekünk magunknak kell ezeket kimunkálnunk; már el vannak végezve a megváltásban. A természetfeletti természetessé lesz Isten csodája révén. Mindez annak a megvalósulása, amit Jézus Krisztus már megtett: "Elvégeztetett!"

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers

Hatalmas vagy erős Isten

Bölcs mondások: Szeretet

Nincs nagyobb hatalom a világon, mint az a szeretet, mely céljának eléréséért szenvedni is kész. (Fosdick) 

Gyöngyszemek

Nem ott vagyunk otthon, ahol lakunk, hanem ahol megértenek.

Christian Morgenstern

Bob Gass: Amikor gondterhelt vagy (1)

„Semmiért se aggódjatok!” (Filippi 4:6--Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.)

Az aggodalom úgy kezdődik, mint egy kis szivárgás, amely aztán csatornát váj az elménkbe, és ezen keresztül elkezdenek áradni a gondolataink.

A legtöbb aggodalom három kategóriába tartozik:

1) Aggódunk olyan dolgok miatt, amelyekkel minden embernek szembe kell néznie: ilyen az öregedés, erőnk fogyatkozása, nyugdíjazás, magányosság, anyagi bizonytalanság, balesetek, betegségek, egy szerettünk elvesztése és a halál.

2) Aggodalom olyan dolgok miatt, amit senki sem kerülhet el: döntéseket hozni, kapcsolatokat kezdeményezni és lezárni, leadni a súlyunkból, pályát módosítani, hibázni.

3) Olyan aggodalmak, melyek gondolatvilágunkat tükrözik. Ezek az aggodalmak elárulják, hogy mit gondolunk arról, hogy mennyire vagyunk képesek kezelni a dolgokat.

 Például az elutasítástól való félelem minden kapcsolatodra kihathat az életben. Hogy elkerüld a fájdalmat, kizárod az embereket az életedből, a világod egyre jobban beszűkül, és a személyes fejlődésed lehetőségei egyre korlátozottabbak.

Sok aggodalmunkat le lehet redukálni egyetlen kérdésre: „Mi lesz, ha nem tudok megbirkózni vele?” Az elméd a csatatér, ahol a győzelem vagy vereség eldől.

Ezért kérdezd meg magad: „Akkor is aggódnék, ha biztosan tudnám, hogy bármi jönne is, képes lennék kezelni?”

A válasz: nem, akkor nem aggódnék. Az aggodalom nem tud megbénítani, és nem tudja ellopni az örömödet, ha tudod, hogy bármi történik is, képes vagy kezelni.

Azt mondod: „Ez túl egyszerűen hangzik”. Az is, ha engeded, hogy Isten is bejöjjön a képbe! Íme két nagyszerű aggodalom-megsemmisítő ige, amelyekre nehéz időkben támaszkodhatsz:

 1) „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13).

2) „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Filippi 4:6-7).

Mennyit ér az imádság?

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Az egyedüli ember, aki próbálta ezt megmérni, még mindig nem tudja. Egyszer azt gondolta, hogy kitalálja. Ez akkor történt, amikor volt egy kis zöldségüzlete a város nyugati végén. A világháborút követő karácsony előtti héten történt mindez.

Egy fáradt kinézésű asszony ment az üzletébe és kért annyi élelmiszert, ami elegendő ahhoz, hogy karácsonyi vacsorát készítsen a gyermekeinek. Az üzletes megkérdezte tőle, hogy mennyit tud rá költeni. Az asszony ezt felelte: “Férjem meghalt a háborúban, semmit nem tudok fölajánlani, csak egy kis imádságot.“

Az üzletes megvallotta utólag, hogy nem nagyon volt szentimentális azokban a napokban. A zöldségüzletet nem lehetett fönntartani imádságok alapján. Ezért így szólt: “Írja le egy papírra“, aztán folytatta munkáját. Legnagyobb meglepetésére az asszony elővett ruhája zsebéből egy papírlapot és átadta az üzletesnek, miközben ezt mondta: “Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekem ágyánál.“

A zöldséges átvette a papírt, mielőtt fölocsúdott volna meglepetéséből, és aztán már sajnálta is, hogy ezt kérte. Mert mit tudna csinálni az imádsággal, és mit tudna rá válaszolni. Aztán egy ötlet fogamzott meg benne. A mérleg egyik tányérjára, a súlyok helyére tette a papírlapot anélkül, hogy elolvasta volna és így szólt: “Meglátjuk, mennyi élelmiszert ér az imádság.“

Legnagyobb meglepetésére a mérleg nyelve nem mozdult, amikor rátett egy kenyeret a másik tányérjára. Zavarában és meglepetésében újabb élelmiszereket rakott rá, amit csak elérhetett hirtelen a kezével, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált kemény lenni, de sem sikerült neki. Arca elvörösödött és dühös volt, mert meglátszott rajta a zűrzavar. Végre így szólt: “Ez minden, amit a mérleg képes megmérni. Itt van egy zacskó. Tegye bele az élelmiszereket, mert el vagyok foglalva.“ Az asszony mélyet sóhajtva és könnyek között kézbe vette a zacskót és kezdte belepakolni az élelmet, közben ruhájának az ujjával törölgette a szemét. Az üzletes nem akart odanézni, mégis észrevette, hogy elég nagy zacskót adott az asszonynak, és nem telt meg egészen. Ekkor odagurított neki egy nagy sajtot, anélkül hogy szólt volna. Amikor az asszony távozott, az üzletes megvizsgálta a mérleget. Vakarta a fejét és meglepetésében fölfedezte a titkot. A mérleg eltört.

A zöldséges ma már idős ember. Haja fehér, de még mindig ugyanazon a helyen vakarja a fejét, amint visszaemlékezik az esetre. Sohasem látta az asszonyt ismét, de azelőtt sem találkozott vele. Mégis egész életében jobban emlékezett az asszonyra, mint bárki másra a világon, és gyakran gondolt rá. Tudta, hogy ezt az esetet nem ő találta ki, mert még mindig megvolt az a papírlap, amire az asszony az imádságot írta:

“Kérlek, Uram, add meg a mi mindennapi kenyerünket nékünk ma!“ (Máté 6: 11).

Ott a messze földön

Ige: Jónás imája

Jónás még a hal gyomrában volt, de már így imádkozott, hálát adva a szabadulásért, példaként nekünk: „Az Úr pedig egy nagy halat (oda)rendelt, hogy benyelje Jónást (és az lenyelte). És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel. És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének (és imádkozott Istenéhez az Úrhoz) a halnak gyomrából. (És így folytatja): Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem (amikor elcsüggedtem), megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem (az imádságom) te hozzád, a te szentséged templomába. (Sőt) én hálaadó szóval (és hálaéneket zengve) áldozom néked; megadom, amit fogadtam (és teljesítem). Az Úré a szabadítás (mert az ÚRtól jön a szabadulás). És szóla (és parancsot adott) az Úr a halnak, és kiveti (és az kiköpte) Jónást a szárazra (vagyis a szárazföldre)” (Jón. 2,1-2.8.10-11)

Ige: Az Evangélium

Pál apostolon keresztül így hangzik a kijelentés: „És miközben a zsidók jelt [vagyis csodajeleket] kívánnak, a görögök [a hellének, vagyis pogányok] pedig bölcsességet keresnek, [és követelnek]. Mi [pedig] a megfeszített [oszlopra feszített] Krisztust hirdetjük, [és prédikáljuk] aki a zsidóknak ugyan megütközés, [tőr, kelepce, sértő, bántó dolog, botlás köve] a pogányoknak [nemzeteknek] pedig bolondság, [balgaság, és oktalanság]” (1Kor. 1,22-23)

Ige: Az ígéret Fia

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: Csodálatos Tanácsosnak, erős Istennek, és Örökkévaló Atyának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse (és megszilárdítsa) azt jogosság (vagyis törvény) és igazság által mostantól (fogva) mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme (és féltő szeretete) mívelendi (és viszi véghez) ezt!” (Ésa. 9,6-8)

Vágyom én

Idézet

Hogyan szólott és szól Isten: Figyelembe vette népe szükségét és azt is, hogy mikor mit és mennyit képes befogadni és megérteni. Jelenti e szó továbbá azt is, hogy Isten egy alkalommal nem mindent mondott – el.

Jézus nem egy jobb vagy fejlettebb kijelentés hordozója, szemben a prófétákkal, hanem benne Isten tökéletes és örök kijelentése öltött testet. Ő Isten utolsó szava az emberekhez. (Ismeretlen)

Humor: Sámson hosszú haja

A lelkész kisfia kérdi:

- Apa, veszel nekem egy autót?

- Veszek, de csak ha levágatod végre a hosszú hajad!

- De apa, Sámsonnak és Jézusnak is hosszú haja volt!

- Igen, de látod, ők nem is jártak autóval...

Válaszd Máriát!

A következő levél Dan Taylor: Letters to My Children (Levelek gyermekeimnek) c. könyvében jelent meg (InterVarsity Press, 1989). Dan fiának, Matthew-nak írja a levelet.

Kedves Matthew!
Amikor hatodikos voltam, „kiemelkedő sportoló" díjat kaptam. Okos, atléta-alkatú, szellemes, jóképű és hihetetlenül kedves voltam. A dolgok aztán elég rosszra fordultak felsőben, de legalább ebben az évben mindenem megvolt.

Sajnálatos módon ott volt azonban Owens kisasszony is, mint tanárhelyettes. Ő volt Jenkins tanár úr segítsége. Tudta azt, hogy bár okos és hihetetlenül kedves voltam, azért volt még egy-két dolog, amiben változnom kellett.

Az általános iskolában elvárt dolog volt, hogy táncolni tanuljunk. A szüleimnek talán voltak fenntartásaik kezdetben, mivel azonban négyes tánc volt, belenyugodtak.

Valahányszor táncórára mentünk, mindannyiszor megismétlődött ugyanaz a szörnyűség: a fiúk felsorakoztak az ajtóban, majd egymás után választottak egy-egy lányt táncpartnerül. A lányok ezalatt a padban ültek. Ahogy kiválasztották őket, felálltak, és csatlakoztak azokhoz a taknyos kölykökhöz, akik ebben a kegyben részesítették őket.

Hidd el nekem, a fiúk nem szerették ezt - legalábbis én nem. De képzeld csak magad a lányok helyébe! Gondolj bele, milyen arra várni, hogy kiválasszanak! Gondolj bele, milyen azt látni, hogy kit választanak előtted! Gondolj bele, milyen azon izgulni, nehogy olyan valaki válasszon, akit ki nem állhatsz! Gondolj bele, milyen attól rettegni, hogy egyáltalán kiválaszt-e valaki!

Képzeld magad Mária helyébe! Jobb oldalt ült, majdnem egészen elöl. Nem volt szép, sem túl okos. Szellemesnek sem volt mondható. Kedvesnek kedves volt, de akkoriban ez nem volt elég. Sportosnak meg egyáltalán nem volt nevezhető az alkata. Sőt, kiskorában gyermekbénulása vagy valami ilyesmi volt, és egyik karját esetlenül tartotta, egyik lábával valami baj volt, ráadásul még egy kicsit kövér is volt.

Na és hogy jön mindehhez Owens kisasszony? Egy napon félrehívott, és így szólt hozzám: „Dan, szeretném, ha a következő táncórán Máriát választanád!" Ez annyi volt, mintha azt kérte volna, hogy repüljek el a Marsra. Olyan új és hihetetlen ötlet volt számomra, hogy sehogy nem fért a fejembe.

„Még hogy én ne a legjobb, legcsinosabb, legnépszerűbb lányt válasszam, amikor rám kerül a sor?!" Ez olyan volt számomra, mintha egy törvényszerűséget rúgnék fel, vagy valami ahhoz hasonló.

Azután meg egy igazán undorító dolgot tett Owens kisasszony! Azt mondta, hogy egy keresztyénnek ezt kell tennie. Rögtön tudtam, hogy nekem végem van. Végem, mert tudtam, hogy igaza van. Jézus is pontosan ezt tette volna. Tulajdonképpen szinte meg voltam lepődve, hogy a vasárnapi iskolában nem láttam még a flaneltáblára kitéve, hogy „Jézus a sánta lányt választja a Jeshiva táncnál". Ennek feltétlenül benne kell lennie a Bibliában!

Gyötrődtem. Ha most Máriát választom, búcsút inthetek annak a vonzó képnek, amit magamról, mint vagány srácról kialakítottam.

Eljött a nap, amikor újból négyes tánc következett. Ha Isten szeret engem, - gondoltam magamban - akkor megadja, hogy én legyek az utolsó. Akkor nem kelt nagy feltűnést, ha Máriát választom. Azt fogom tenni, ami helyes, és semmibe sem kerül nekem.

Kitalálod-e, hová kerültem? Valamilyen oknál fogva Jenkins tanár úr a sor elejére állított. Ott álltam, a szívem hevesen kalapált - most már tudtam, hogyan érezheti magát némelyik lány.
A lányok tekintete felém fordult, néhányan mosolyogtak. Ránéztem Máriára, s azt láttam, hogy félig-meddig hátrafordult, és fejét lehajtva a padot nézte. Ekkor megszólalt Jenkins úr:
- Nos, Dan, válaszd ki a táncpartnered!

Emlékszem, úgy éreztem, mintha valahol nagyon messze lettem volna. Hallottam a saját hangomat megszólalni: „Máriát választom."

Vonakodó erény még soha nem részesült ilyen jutalomban. Még ma is élesen látom magam előtt az arcát. Felemelte a fejét, és arcán, amit egyszerre öntött el a pír az örömtől, a meglepetéstől és a zavartságtól, az öröm hamisítatlan kifejeződése, sőt, büszkeség volt látható - úgy, ahogy sem azelőtt, sem azóta nem láttam ilyesmit megnyilvánulni. Olyan tiszta volt mindez, hogy el kellett fordítanom a fejemet, mert tudtam, hogy nem érdemeltem meg.
Mária odajött, karon fogott, ahogyan tanítottak bennünket, és úgy jött mellettem a beteg lábával és egyéb hiányosságaival, akárcsak egy hercegnő.

Mária velem egyidős. Az után az iskolai év után soha többé nem láttam. Nem tudom, hogyan alakult az élete azóta, vagy mit csinál. De merem remélni, hogy legalább egy napról kellemes emléke maradt a hatodik osztályból. Tudom, hogy nekem igen.

---

Az evangélium jó híre számunkra az, hogy Isten kiválasztott bennünket. Te különleges vagy Isten szemében. Isten szétnézett az egész földön, és valamilyen őrült oknál fogva meglátott téged és engem, és azt mondta: Jenőt választom, Melindát választom,  ....... -t választom. Életed legnagyszerűbb napja volt az a nap, amikor Isten kiválasztott téged. Igen, neked megadatott az a lehetőség, hogy elfogadd Krisztust, mint Megváltódat, de csak azért lehet részed ebben a kiváltságban, mert előbb Ő választott ki téged. „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon" (Jn 15,16).

http://johir.neobase.hu/content/book/V%C3%A1laszd_M%C3%A1ri%C3%A1t

Imádság:

Uram, megváltó Krisztusom! Az életem, a hitem tele van valami különös emberi kettősséggel.

Kereslek és boldog vagyok, amikor rád találok, amikor rám találsz előled és önmagam elől rejtőzködő mindennapjaimban, de – látod –, milyen kétségek gyötörnek, emésztenek ugyanakkor engem. Félelmek és fájdalmak környékeznek, gyengeség vesz erőt rajtam, testi és lelki értelemben egyaránt.

Vergődök, csak vergődök ebben a kettősségben – nélküled. Kérlek, Uram, ölelj át, emelj fel, fogd meg a kezem! Szereteteddel békíts meg önmagamban, békíts meg önmagaddal és önmagammal.

Indíts el, mutass nekem utat, vezess! Add, hogy a rád talált hit bizonyosságában járva, élve mindenestől, aki vagyok, aki melletted, veled lehetek, dicsőítselek és áldjalak téged!

 Ámen (Hajdú Zoltán Levente)

A nap gondolata:

Ádám vétkét Évára kente, Jézus az egész világ bűnét magára vette.

Az IDŐ

 …méghozzá idejében küldtem! (Jeremiás 26:5)

Van valami, amiből úgy látszik, egyre kevesebbje van a ma emberének, s ez az idő. Pedig napjainkban is 24 óra egy nap, mégis úgy érezzük modern emberként, hogy milyen hamar elszalad egy hét, egy hónap, vagy akár egy év is.  Milyen sokan döbbennek rá, hogy olyan rövid ez a földi élet és annyi, de annyi bepótolni valójuk van.

Az idő értékes. Nemrégen kaptam egy kis összefoglaló írást arról, hogy mennyire így van ez. Az írója szerint nagyon viszonylagos az idő. Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek évet kell ismételnie. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét a lapkiadás előtt. Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki épp elkerült egy balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián.

Minden pillanat kincs, ami a tied. Becsüld meg jobban, sőt, oszd meg másokkal. A tegnap történelem, a holnap rejtély. A ma ajándék. Az angol nyelvben a jelen szava, present, ajándékot is jelent. Némely nemzet tehát őrzi ezt az üzenetet, hogy az idő értékes. Talán nem véletlen a másik mondás is: az idő pénz. S az idővel való gazdálkodás legalább annyira fontos, mint az anyagiakért való küzdelem. Amerikában pl. van olyan állam, ahol idődollárt használnak.

Ott egy kis régióban nincs elegendő pénzük az embereknek, de az idejükkel fizetnek egymásnak, az idejüket cserélik ki egymás közt és olyan jól beosztják, hogy évtizedek óta oldja meg mindenféle szükségeiket. Ne menjünk el az idő mellett. Becsüljük meg! (Berencsi Balázs)

Prófétikus dicsőítés KREDIT

A kegyelem evangéliuma 2. rész - Kubinyi Károly (Szeráf Gyülekezet)

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Az unalomérzet, amit nemrég átéltél, most félre fog állni, hogy utat engedjen a friss izgatottságnak és az új kalandnak. Egy másik váltást is meg fogsz tapasztalni, amely során ajtók nyílnak meg a Szellemben, hogy új lehetőségeket biztosítsanak a fejlődésre, a természetes és a szellemi területeken is. Ne félj elengedni azt, ami eddig volt, hogy kinyújthasd a kezed arra, ami előtted van. Az unalom legtöbbször a változás előjele. Légy készen a továbblépésre, mondja az Úr.

2 Mózes 40:36 Valahányszor fölszállt a felhő a hajlékról, útnak indultak Izráel fiai egész vándorlásuk alatt.

http://gyurinaploja.blogspot.com/

Bob Gass: Te milyen látást kaptál?

„Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul.” (Péld  29:18 Károli)

Amikor bajok támadnak, a látásunk gyakran az, hogy először is jól csapjunk oda az asztalra. Ez azért van, mert az életet nem olyannak látjuk, amilyen az valójában, hanem olyannak, amilyenek mi vagyunk.

A Biblia azt mondja: „Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul” [zabolátlanul és irányíthatatlanul él].

Amikor Isten látást ad az életedre nézve, akkor elkezdesz úgy nézni a dolgokra, ahogy Ő látja azokat. Mózes „látta” az Ígéret Földjét, amikor körülötte mindenki csak sivatagot látott, fel akarták adni, és vissza akartak menni Egyiptomba (ld. Zsidók 11:27).

Mózes megértette, hogy el fog jutni oda Isten menetrendje szerint, Isten terve szerint, lépésről lépésre haladva. Sokszor nyomasztónak tűnnek a feladatok, ha csak a méretüket nézed. De ha kis lépésekre bontod őket, és elképzeled, ahogy megteszed az első lépést, el fogsz csodálkozni az előrehaladásodon. Képes vagy egy napig csinálni valamit, amire nem köteleznéd el magad egy egész hónapra – kérdezz csak meg akárkit, aki valamilyen függőségben élt!

 Egy keresztyén vezető mondta: „A látás, éppúgy, mint a bátorság és a fegyelem, olyan jellemvonás, amit bárki kifejleszthet magában, ha hajlandó keményen dolgozni, és mindennapjai részévé tenni.”

A költő így fogalmazott: „Két ember nézett ki a börtön rácsain át, az egyik sarat látott, a másik csillagokat”. Te mit „látsz” a jövődben? Azt hiszed, hogy Isten csak úgy az öledbe pottyantja a sikert? Nem, neked kell táplálnod a látásodat hit által, és lendületet adni neki kemény munkával!

Az az ige, amely így szól: „Bennünk pedig Krisztus értelme van” (1Korinthus 2:16), azt sugallja, hogy Isten átáramoltatja rajtunk gondolatait. Ez ám a haszon! Jézus azt mondta tanítványának: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” (Lukács 5:4); és mivel Isten gyermeke vagy, a földi világ korlátai nem határozzák meg az ellátmányodat! Tehát, mi a látásod?

Úrban bízom......

Orvosi szempontból nincs remény...

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Erzsébet 17 éves. A télen barátnőivel síelni ment a hegyekbe. és ott olyan szerencsétlenül esett, hogy úgy vitték le hordágyon a völgybe. Ilyesmi gyakran megtörténik a hegyekben. Erzsébet nem törte el sem a kezét, sem a lábát, mozdulni mégsem tudott többé. Először az esés közben bekövetkezett sokk hatására gondoltak, de később megállapították: hátgerincének néhány csigolyája úgy összezúzódott, hogy minden kis mozdulás óriási fájdalmat jelentett a számára

Az eset reménytelennek tűnt. Megoperálni nem lehetett. A lány 2 évig feküdt nyakig gipszben. Csak a fejét mozdíthatta kissé.

Édesanyja vasárnaponként vonattal utazott lányához a a kórházba Útközben elnézte a kirándulók örömet sugárzó arcát, és azon gondolkodott, mit is mond majd szerencsétlen lányának. Befejező szavai minden látogatáskor ezek voltak:

- Erzsikém légy bátor. Egy napon meggyógyulsz.

Erzsébet pedig azt felelte minden alkalommal:

- Soha többé nem leszek én egészséges, mama...

Anyja erőltetve mosolygott, és biztatta:

- Dehogynem, az orvosok megígérték nekem....

Két év múlt el és Erzsébet még nem gyógyult fel. Amikor betegtársai egymás után elhagyták a kórházat, elköszöntek tőle és ezt mondogatták:

- Te is itt hagyod egyszer a kórházat Erzsébet. Hinned kell ebben!

Az anyja pedig hozzátette:

- Gyermekem, higyj Istenben!

- Ah milyen messze van az Isten...

A kórház otthonná tud változni. Ha valaki két évet tölt benne, elveszti reményét, hogy valaha is elhagyja. Még az ablakon sem tudott kinézni, azt is másoknak kellett megmondani:

-Már rügyeznek az orgonák. Pár nap múlva ki is virágoznak.

Máskor meg ezt:

- Milyen gyönyörűen nyílnak a rózsák a kertben.

Erzsébet nagyon sok virágot kapott. A látogatók megrendültek a fiatal lány szerencsétlenségén és néhány szál virágot helyeztek ágyára minden alkalommal. Erzsébet hálásan mosolygott. Mégis akkor örült a legjobban, amikor valaki szappant vitt neki ajándékba. Akkor a betegápoló nővér azzal mosdatta minden reggel és este. Ha a fejét megfordította, a párnáján érezte a levendula erős illatát, és közben gyermekkoráról ábrándozott, amint szülőfaluja domboldalán virágot gyűjtögetett.

Ágnes nővér Erzsébet körül foglalatoskodott, mert látogatónap volt, vasárnap.

- Nővér, megérkezett már az édesanyám? - kérdezte Erzsébet.

- Igen, lent van és beszélget az orvossal.

- Az orvossal? Miért?

- Nem tudom.

Amikor édesanyja a szobába lépett, arca szinte át volt szellemülve.

- Gyermekem! - mondta, és örömet mutatva ölelte át a gipsztömeget, amely a lányát körülvette. - Gyermekem, gyermekem! - mondogatta, és könnyek árasztották el az arcát.

- Te sírsz, mama?

- Örömömben! Éppen most beszéltem az orvossal. Azt mondja, hogy néhány hónap múlva felkelhetsz. Csak erős akaratod legyen, és meggyógyulsz.

- Orvosi szempontból nincs többé remény - közölte valójában az orvos.- Tegnap újra megvizsgáltuk a lányát. Ami a legrosszabb, teljesen elvesztette a reményét és átadta magát szerencsétlenségének. Mit csináljunk? Csodák sajnos nem léteznek...

Két emelet választotta el leánya szobáját a folyosótól, ahol az orvossal beszélgettek

Két szörnyű emelet. Az anya lassan, nehézkesen haladt felfelé a lépcsőkön. Azon gondolkodott mit is tegyen. Hogyan segíthetne gyermekén, hogy visszanyerje bizalmát, reményét, még ha sohasem gyógyulhat is meg.

Amikor gyermeke ágyára ült, minden tisztázódott előtte. Észrevette leánya arcán a hitetlenkedést: szemmel láthatólag nem hitt az orvossal való beszélgetés meséjében.

- Mama kérlek ne mondj hazugságokat!

- Miért hazudnék? - mondta csodálkozva az anya, és hangja másként rezgett, mint szokott. - Jövő vasárnap majd meglátod, bebizonyítom, hogy hamarosan meggyógyulsz.

- Bebizonyítod? Hogyan?

- Hozok neked valamit, amit még a megbetegedésed előtt kívántál.

Amikor az anya hazautazott, otthon átkutatta az egész házat, összetörte az agyagmalacot, de nem sok pénzt tudott összeszedni. Minden héten el kellett mennie a kórházba, és nem mehetett üres kézzel, a csekély nyugdíjból pedig nem sokat takaríthatott meg. Gondolkozott. Azután levette jegygyűrűjét és megsimogatta. Akkor határozottan felállt és elment az ékszerészhez.

- Asszonyom, nagyon vékony - mondta az ékszerész

- Igen tudom, éveken át hordtam.

Az ékszerész leszámolta a pénzt. És az anya olyasvalamit vásárolt, ami lánya számára a legszükségtelenebb a világon: egy gyönyörű új kerékpárt. Amilyet Erzsébet mindig is kívánt.

És megint eljött a vasárnap. Az anya a kórház bejáratánál állt kimelegedve, kicsit kócosan. Hozta magával a csillogó új kerékpárt..

- Kerékpár, mama! - nyitotta tágra szemét Erzsébet a csodálkozástól. - Te komolyan hiszed, hogy fel fogok kelni? Hát mégis igaz, amit az orvos mondott? Meggyógyulok! mama, Ó milyen boldog vagyok!...

A csoda elkezdődött. Amit nem tudott elérni az orvostudomány, azt véghezvitte egy csillogó kerékpár. Nyolc hét múlva Erzsébet először hagyta el az ágyát. Milyenek voltak azok az első lépések...!

Ma minden nehézség nélkül kerékpározik, azon a kerékpáron, amit édesanyja, maga is reménytelenségbe esve, utolsó pénzéből vásárolt.

Igen, így történt. És egészen bizonyos, hogy ha majd egyszer Erzsébet édesanyja a jó Isten trónusa elé áll, különös mosollyal a tekintetében fogja mondani:

"Ugye megbocsátod nekem, Uram, hogy én magam sem hittem a dologban..."

Amikor az Ige elnémul

|Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Elmondom egy Biblia történetét, amelyet valahol Ausztriában mutattak nekem. Vastag kötet volt, és igen régi. A disznóbőrbe kötött fedőtáblákat súlyos ezüstkapcsok fogták össze. Ha az ember a kezébe vette, magától kinyílt A zsoltárok könyvénél. S azon a helyen furcsa, sötétbarna foltok, odaspriccelt cseppek látszottak. „Ez itt vér – magyarázták nekem –, embervér.”

Megrendülten hallgattam végig a beszámolót erről a Bibliáról.

A 18. században az Osztrák Birodalom területén szigorúan tiltották a Szentírás olvasását.

Súlyos büntetéssel számolhatott, akinél ezt a „veszélyes” könyvet megtalálták… Koromsötét éjszaka van. Csak egy magányos tanyán ég még a lámpa. Az ablakok külső tábláit szorosan bezárták, hogy semmi fény ne szűrődjön ki. A tágas szobában együtt ül a ház népe. Néhány szomszéd is van közöttük. A házigazda most lehajol, felemel néhány padlódeszkát, és rejtekhelyéről előveszi a vastag Bibliát. Áhítatosan közelebb tolja a lámpához, majd kinyitja.

Az emberek figyelmesen, az Élet szavát szomjazva szorongnak mind körülötte. A gazda olvasni kezd: „Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől” (Zsolt 18, 2-4).

A férfi hirtelen megszakítja az olvasást. Valamennyien felfigyelnek, mert valaki erősen zörget a külső ablaktáblán. Durva férfihang üvölt: „Azonnal kinyitni!” Egy pillanatig mind riadtan állnak. De még mielőtt mozdulni tudnának, az ajtót recsegve betörik, és vadul beront egy csapat katona, akiket a gúnyosan vigyorgó szomszéd vezet.

Az elöl álló férfi máris megpillantja a Bibliát. „Aha, gazda, végül csak sikerült elcsípni téged!”

– kiált, és erőszakosan a könyv után nyúl.

A megmerevedett gazda egyszerre felriad. Kemény kézzel megragadja a Bibliát, és magához szorítja.

„Ember, add ide azt a könyvet!” – kiabál dühösen az őrmester. A gazda hallgat. Arca halálsápadt, de ujjai vaskapocsként szorítják a drága Szentírást.

„Add ide azt a könyvet!” – kap oda az őrmester, és néma huzavona indul meg az asztalon.

„Ereszd el!” – ordítja ismét az őrmester. A gazda hallgat. Ujjai belekapaszkodnak a kinyitott Bibliába.

A katonát elönti a düh. Gyors mozdulattal becsapja a nehéz könyvet, és a lapok közé préseli a gazda ujját. Mikor ez még mindig nem enged, az őrmester kemény ököllel összenyomja a Bibliát. A gazda ujjaiból spriccel a vér, de… nem enged…

Ezeket az embereket választás elé állították: vagy lemondanak a Bibliáról, vagy mindent elhagynak, és száműzetésbe mennek. Ők mindent veszni hagytak, pedig még gyermekeiket sem vihették magukkal. Egyedül a Bibliával a kezükben vonultak a nyomorúságba. Vajon ostobák voltak vagy egészen őrültek? Vallási fanatizmusból tették?

Valóban bolondok voltak? Próbáljunk belegondolni. Ezek a gazdák így mérlegeltek: „Ha nem lesz többé Bibliánk, nem fogjuk tudni, mi a rossz és mi a jó; nem leszünk képesek megállapítani, melyik út vezet Istenhez; ki leszünk szolgáltatva minden félrevezetőnek; bolyongunk, mint akik idegen, ismeretlen földön elvesztették a térképüket.

Ha elhagyjuk a Bibliát, nem lesz tapasztalatunk többé Isten hozzánk szóló üdvözítő evangéliumáról, s az emberek saját, kitalált evangéliumukat akarják ránk kényszeríteni. Akkor elveszítjük az igazság mérőzsinórját, nem találunk sehol eligazítást…”

Mondjátok, nem volt igazuk? 

Csodálatos élet.dv

Uram áldlak és imádlak

Kegyelem és Törvény

A fesztivál dala: a reményem - Reménység Fesztivál 2012

Lukács evangélium 15. fejezet: Öröm a mennyben (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 15,1 Közelgetnek vala pedig ő hozzá [és Jézus köré gyűltek] a vámszedők és a bűnösök [azaz: a célt eltévesztők] mind [és mindnyájan igyekeztek Jézushoz], hogy hallgassák őt.

Luk. 15,2 És zúgolódnak [és így morgolódtak, és méltatlankodtak egymás közt] a farizeusok [jelentése: elkülönülő (elkülönült, elzárkózó; elválasztó), vagyis kirekesztően vallásos emberek zárt csoportja, szektája] és az írástudók [és a törvénymagyarázók], mondván: Ez [az ember] bűnösöket [azaz: céltévesztőket] fogad magához [vagyis elfogadja őket], és velük [érintkezik], és együtt eszik*

*Amikor az Úr Jézus Lévit, azaz: Mátét elhívja, hogy kövesse Őt, akkor: „Lévi nagy lakomát (nagy vendégséget) készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek (vagyis másoknak), akik ővelük (együtt) letelepedtek volt (vagyis asztalhoz dőltek). És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel (hamartólosz: céltévesztettekkel) (együtt)? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre (vagyis a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé)” (Luk. 5,29-32).

Hiszen Isten már a prófétán keresztül kijelentette ezzel kapcsolatos akaratát: „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen” (Ezék. 18,23)

Luk. 15,3 Ő pedig ezt a példázatot beszélé nékik, mondván:

Luk. 15,4 Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a [magányos, elhagyatott] pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?

Luk. 15,5 És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén [és örömében örvendezve, vidáman].

Luk. 15,6 És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik: Örvendezzetek [és ünnepeljetek, és vigadjatok] én velem, mert megtaláltam az én juhomat [vagyis az én bárányomat], amely elveszett vala.

Luk. 15,7 Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm [és ujjongás] lesz a mennyben [vagyis a mennyek országában] egy megtérő bűnösön [azaz: egy céltévesztett gondolkodásmód megváltoztatásán, észre térésén, ha az más felismerésre tér és aki  megváltoztatja az életét], hogysem kilencvenkilenc igaz [vagyis megigazult] emberen, akinek nincs szüksége megtérésre [vagyis a gondolkodásmód megváltoztatására; nincs szüksége arra,hogy más felismerésre térjen; és nincs szüksége arra, hogy megváltoztassa az életét]*

*Máté így ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Mit gondoltok [és mi a véleményetek]? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik [vagyis eltéved, elkóborol, elcsatangol, mert eltévelyítették, félrevezették, eltérítették, becsapták]: vajon a kilencvenkilencet nem hagyja-e ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-e azt, amelyik eltévelyedett [és elveszett, nem keresi-e az eltévedtet]? És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon [és jobban örül neki], mint a kilencvenkilencen, amely el nem tévelyedett [és amelyik nem tévedt el]. Ekképpen [és ugyanígy] a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen [vagy elpusztuljon, tönkremenjen, megsemmisüljön] e kicsinyek közül” (Mát. 18,12-14).

„Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa [és üdvözítse, vagyis, hogy: megtartsa, megőrizze, megmentse, kiszabadítsa, biztonságba helyezze, meggyógyítsa] azt, [aki] elveszett vala [és aki tönkrement]” (Mát. 18,11).

És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét (vagyis életét), hanem hogy megtartsa, (és megmentse)….” (Luk. 9,56).

„Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világba, hogy kárhoztassa (vagyis hogy elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék (és hogy üdvözüljön) a világ általa.” (Ján. 3,17).

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (és sérültet) kötözgetem (és bekötözöm), s a beteget (és a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).

Luk. 15,8 Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája [tíz ezüstpénze] van, és egy drakhmát [egy ezüstpénzt, ami körülbelül egy napi munkabérnek felel meg] elveszt, nem gyújt-é gyertyát [vagy lámpást, vagy mécset; nem gyújt-e világot], és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?

Luk. 15,9 És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: Örüljetek [és örvendjetek] én velem, mert megtaláltam a drakhmát [az ezüstpénzemet], melyet elvesztettem vala!

Luk. 15,10 Ezenképpen, mondom néktek, [hogy ilyen öröm, és] örvendezés [és ujjongás] van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén [vagyis egyetlen gondolkozását megváltoztató bűnösön, aki más felismerésre tér, aki megváltoztatja az életét].

Luk. 15,11 [Azután így folytatta], és monda: Egy embernek vala két fia;

Luk. 15,12 És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztük a vagyont.

Luk. 15,13 Nem sok nap [vagyis nem sok idő] múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre [egy távoli, messze tartományba] költözik; és ott eltékozlá [elpazarolta, elfecsérelte, szétszórta] vagyonát, mivelhogy tobzódva élt. [vagyis mert kicsapongó életet folytatott, és léhán, feslett életet élve, és züllött életmódjával]

Luk. 15,14 Minekutána pedig mindent elköltött, és [elpazarolt, és elpocsékolt], támada nagy éhség [azaz nagy éhínség] azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni [vagyis nélkülözni kezdett].

Luk. 15,15 Akkor elmenvén, hozzá szegődött annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.

Luk. 15,16 És kívánja vala megtölteni [vagyis szívesen megtöltötte volna] az ő gyomrát azzal a moslékkal [azzal a szentjánoskenyérrel], amit a disznók ettek [Más fordítás: Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek]; és senki sem ád vala néki.

Luk. 15,17 Mikor aztán magába szállt, [és így bánkódott] monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben [és hány béres dúskál ennivalóban], én pedig éhen halok meg!

Luk. 15,18 Fölkelvén [útra kelek, és] elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, [hibáztam], és vétkeztem  az ég ellen és te ellened.

Luk. 15,19 És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!

Luk. 15,20 És felkelvén [fölkerekedett és útra kelve], elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, [már messziről] meglátá őt az ő atyja, és megesett [és megindult] rajta [és elszorult] a szíve [és megszánta, és megkönyörült rajta], és [elébe futott, és] oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.

Luk. 15,21 És monda néki a fia: Atyám, [hibáztam], és vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam!

Luk. 15,22 Az atyja pedig monda az ő (rab)szolgáinak: [Siessetek], és hozzátok ki a legszebb [a legdrágább, a kezdeti, az eredeti] ruháját, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!

Luk. 15,23 És előhozván a hízott tulkot [vagyis a hízott borjút], vágjátok le, és együnk [lakomázzunk], és vigadjunk.

Luk. 15,24 Mert ez az én fiam meghalt, [vagyis halott volt], és feltámadott [vagyis életre kelt]; elveszett, és megtaláltatott [ím megkerült]. Kezdenek azért vigadni*

*És az Úr Jézusra kell tekinteni ahhoz, hogy megértsük, amit tett velünk az Úr: „Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben” (Eféz. 1,20).  

És: „[Vele együtt] titeket is megelevenített [és életre keltett; feltámasztott], akik [megölötten] holtak valátok a ti vétkeitek [hibás lépéseitek, botlásaitok, eleséseitek] és bűneitek [céltévesztésetek] miatt, [vagyis a céltévesztés következtében]” (Eféz. 2,1).

„De az Isten gazdag lévén irgalmasságban [és könyörületben], az Ő nagy szerelméből [az Ő nagy szeretetéért] mellyel minket szeretett

[Más fordítás: De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk], hogy minket, kik meg voltunk halva a vétkek [vagyis eleséseink] miatt, megelevenített [és életre keltett] együtt a Krisztussal. (Kegyelemből tartattatok meg, (és kaptátok a megváltást); [kinek kegyelme által megszabadultatok, vagyis üdvözültetek].

 És [vele] együtt feltámasztott [életre keltett] és [vele] együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [az ég(iek)en túliakban) minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,4-6).

„Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által [az Ő vére árán], a bűnöknek bocsánata [és eltörlése] az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7).

Mert bizony minket is: „Eltemettetvén Ővele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe (Isten beavatkozásába, és működő erejébe) vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból (vagyis a halottak közül).

És titeket, kik holtak valátok a bűnökben (vagyis a hibás lépésekben, botlásokban, melléfogásokban) és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített (és életre keltett) együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket (vagyis minden félre-csúszásotokat botlás vagy elhajlásotokat).

„Avagy nem tudjátok-é, [hát nem értitek] hogy [mi] akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk [azaz szellemben hasonlóvá váltunk] azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott [és életre kelt] Krisztus a halálból [vagyis a halottak közül] az Atyának dicsősége [fényessége, ragyogása] által, azonképpen mi is új életben [új állapotban] járjunk.

Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [vagyis oszlopra feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen] a bűnnek teste, (az amartias szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön (elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló test (vagyis a céltévesztett én)] hogy ezután ne szolgáljunk [és ne legyünk rabszolgája] a bűnnek. [a céltévesztésnek]” (Róm. 6,3-4.6).

Így teljesedett be a prófécia: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben” (Mik. 7,18-20).

„Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt. 103,11-13).

 Dávid így imádkozik, prófétálva a Krisztus népéről: „Oh Isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat (a te csodáidat). Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat (a te hatalmadat) e nemzetségnek (és e nemzedéknek), és minden következendőnek a te nagy tetteidet.

Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat (és fölér) a (magas) égig, mert nagyságos (és hatalmas) dolgokat cselekedtél (és vittél véghez); kicsoda hasonló te hozzád (és ki olyan, mint te), oh Isten?! Aki sok bajt (kakosz: rosszat, szerencsétlenségeket, viszontagságokat) és nyomorúságot (thlipszisz: nyomást, szorítást, szorongattatást, megpróbáltatást, gyötrődést, szorongást) láttattál velünk, de ismét (és újra) megelevenítesz (újra életet adsz; életre hívsz), és a föld (feneketlen) mélységéből (vagyis az abüsszosz: a pokol feneketlen mélységéből) ismét felhozol (és kiemelsz) minket” (Zsolt. 71,17-20).

Luk. 15,25 Az ő nagyobbik [vagyis az idősebbik] fia pedig [ezalatt] a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot.

Luk. 15,26 És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozza, mi dolog az [és hogy mi történik itt]?

Luk. 15,27 Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatta a hízott tulkot [vagyis a hízott borjút], mivelhogy egészségben nyerte [és kapta] őt vissza.

Luk. 15,28 Erre ő megharaguvék, és nem akart bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérleli őt.

Luk. 15,29 Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam [és meg nem szegtem és soha meg nem kerültem]: és nékem soha nem adtál egy kecske fiat [vagyis kecskegidát; kecskegödölyét sem], hogy az én barátaimmal vigadjak [és mulathassak].

Luk. 15,30 Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat [és aki parázna nőkkel, cédákkal, szajhákkal ette fel, és tékozolta el], levágattad néki a hízott tulkot [vagyis a hízott borjút].

Luk. 15,31 Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd!

Luk. 15,32 Vigadnod és örülnöd [és örvendezned] kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt [mert halott volt], és feltámadott [és életre kelt (megelevenedett)]; és elveszett, és megtaláltatott*

*És így folytatódik a kijelentés: „Avagy nem szabad-é nékem a magaméval [a javaimmal] azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok [vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Irigy vagy, mert én jót teszek ezekkel az emberekkel; Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok]?” (Mát. 20,15).

Ézsaiáson keresztül kerül kijelentésre, hogy kikről beszél az Úr: „Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejükön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj” (Ésa. 35,10)

Casting Crowns - Prayer For A Friend

Válogatás C.S.Lewis gondolataiból

Mennyire erős bennünk a gonosz hatalma, először akkor érezzük meg, amikor szabadulni akarunk tőle.

Bob Gass: A szeretet elhívása (2)

„Éljetek szeretetben!” (Efézus 5:2-. És járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul. )

Van egy állapot, amit úgy hívnak „aktív tehetetlenség”. Akkor történik ez, ha ragaszkodunk olyan régi elkötelezettségekhez, melyeknek nincs többé értelmük. Néhány esetben ez akár rombolhatja az egészségünket, a családi életünket és a lelki egészségünket is.

 Egészen addig folytatódhat, míg kritikus pontot érünk el.

Például: Egy elfoglalt apa, akinek elhanyagolt lánya megszökött otthonról, és beszippantotta a függőség, hirtelen talál időt arra, hogy az egész országot átkutassa érte, aztán heteket tölt azzal, hogy megfelelő klinikát keressen a lánya kezeltetésére.

 Egy házaspárnak, akik túl elfoglaltak voltak egymás számára, hirtelen rengeteg idejük lesz tanácsadásra, ügyvédekre, jogi számlákra és lakáskeresésre, amikor a házasságuk szétesik.

 Egy munkamániás hirtelen talál időt arra, hogy feltegye a kérdést, mit is jelent valójában az élet, amikor szövettani jelentése megérkezik az orvosához, és ez van ráírva: „rosszindulatú”.

Dr. Timothy Johnson írja: „A regényolvasás egyik öröme éppen abban rejlik, hogy nem tudjuk, hogyan fog alakulni a történet, amíg el nem jutunk az utolsó oldalra – aztán pedig abban, hogy visszagondolunk arra, hogyan élhettek volna a szereplők másként, ha tudták volna, hogy mi lesz a történet vége.

A való életben azonban van egy sürgető tény, ami annyira különbözik a fantázia világától – az, hogy a végén nem lehet változtatni. Az élet jelentősége éppen az, hogy véget ér.

Sohasem fogunk rájönni, hogyan kellene élnünk az életünket, ha nem értjük meg annak a ténynek a jelentőségét, hogy az élet véget fog érni. És akkor mi lesz?” Tehát állj meg, és kérdezd meg magadtól, hogy amit éppen most teszel (vagy nem teszel), azt nem fogod-e bánni később? Az élet története mindig előre halad; nem lehet visszafelé lejátszani. Pál tanácsa ebben a témában ez: „Éljetek szeretetben!”.

The GOSPEL by Propaganda (magyar felirattal)

Christian Dance - Alive in Christ

A kegyelem evangéliuma 1. rész - Kubinyi Károly (Szeráf Gyülekezet)

Imádság:

Álom csak az álom, vagy igédet látom most beteljesedni?

Szavam puszta szó csak, mit kövekre szórtak? Ennyi lenne lenni?

Az álom is elég, hogyha te rendeléd: ébredést keresni.

Ámen (Hajdú Zoltán Levente)

A nap gondolata:

Lásd csak, oly rövid az életünk, hogy nagyon kevés időnk van jót tenni. Minden óra, amit felesleges alvással töltünk, elveszett idő a mennyország számára. S minden perc, amit elveszünk a nélkülözhető éjszakai nyugalomtól, meghosszabbítja az életünket. (Don Bosco)

A tékozló fiú

Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta… (Lukács 15:20)

Chuck Colson írja: „Amikor a Buckingham Palotában jártam… Fülöp herceg megkérdezte tőlem: »Mit tehetnénk a bűnözés ellen Angliában?« Így feleltem: »Küldjünk több gyereket vasárnapi iskolába«. Azt hitte, csak tréfálok. De rámutattam Christy Davies szociológus tanulmányára, aki felfedezte, hogy az 1800-as évek első felének brit társadalmát nagyarányú bűnözés és erőszak jellemezte, amely drámai módon csökkent az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején. Mi változtatta meg egy egész nemzet jellemét? Abban az időszakban a vasárnapi iskolák látogatottsága egyenletesen növekedett, 1888-ra Angliában a gyermekek 75%-a járt.

Miután a részvétel lecsökkent… ennek arányában növekedett a bűnözés és rendzavarás. Ha megtöltjük a vasárnapi iskolákat, meg tudjuk változtatni a szíveket, és helyre tudjuk állítani a társadalmat.”

Azt jelenti ez, hogy a mi gyermekeink soha nem fogják elvéteni az utat? Nem, ez csupán azt jelenti, hogy fel fogják ismerni az igazságot, amire tanították őket, vissza fognak emlékezni az „atyai ház” örömeire, és vissza fognak térni, mert tudják, hogy szeretettel fogadják őket.

Figyeld csak meg: a tékozló fiú apját nem vádolták azzal, hogy elhanyagolta gyermekét. Ő nagyszerű példakép volt. Támogatta gyermekeit anyagilag és érzelmileg. Utat mutatott nekik, de nem erőszakolta ki az alkalmazkodást. Teret adott arra is, hogy elbukjanak – és helyet biztosított a visszatéréshez. Az mutatja meg, hogy milyen szülők vagyunk, ahogy a gyermekeinkkel bánunk. Lehet, hogy a gyermeked még távol van, de tudnia kell, hogy törődsz vele, szereted, imádkozol érte, és szeretettel fogadod őt, mikor hazatér.

(Forrás: www.maiige.hu)

___________________________________________________________

Csend van bennem

Albert Schweitzer - Egy élet Afrikáért

Ima esőért, bő termésért

(Szellemi értelemben is elmondható, a Szent Szellem kiáradásáért)

Drága Mennyei Atyám, hálát adok Neked végtelen jóságodért és irgalmadért, mert esőt adsz mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Magasztallak Téged, mert megöntözöd a földet alkalmas időben. (Mát. 5,45.)

Drága Mennyei Atyám, meg van írva a Te szent Igédben: Meglátogatod a földet és elárasztod; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát szerzel nékem, mert úgy rendelted azt. Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod; záporesővel meglágyítod azt, termését megáldod. Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a Te nyomdokaidon kövérség fakad; csepegnek a puszta legelői és a halmokat vígság övezi. A legelők megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona borítja; ezért örvendezek és énekelek. (Zsolt. 65,10–14.)

Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhők follyanak igazsággal, nyíljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt; én az Úr teremtettem azt. (Ésa. 45,8.)

A vetés békességes lészen, a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják harmatjukat, és az Úr örökössé tesz engem mindezeken. (Zak. 8,12.)

Mivel én megtartom parancsolatodat és szeretetben járok, Te esőt adsz nékem idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét. Az én cséplésem ott éri a szüretet, és a szüret ott éri a vetést, és elégségig eszem kenyerem, és bátorságosan lakozom az én földemen. (3Móz. 26,3–5.)

Az én földem az égnek esőjéből iszik vizet, oly föld az, amelyre az Úr, az én Istenem visel gondot; mindenkor rajta függenek az Úrnak, az én Istenemnek szemei az esztendő kezdetétől az esztendő végéig. (5Móz. 11,11. 12.)

Mert Te ezt mondtad: „Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat. Füvet is adok a te meződre a te barmaidnak; te pedig eszel és megelégszel.” (5Móz. 11,14. 15.)

Megnyitja nekem az Úr az Ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon az én földemnek alkalmas időben, és megáldja kezemnek minden munkáját, és kölcsönt adok sok népnek, én pedig nem veszek kölcsönt. (5Móz. 28,12.)

Te hasítasz nyílást a záporesőnek, hogy megitasd a pusztát, a sivatagot, és sarjassz zsenge pázsitot. Te vagy Atyja az esőnek, és Te szülted a harmat cseppjeit. (Jób 38,25. 28.)

Te megöntözöd a hegyeket a Te palotádból, a Te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. (Zsolt. 104,13.)

Hálaadással éneklek Neked Uram, mert Te vagy, aki beborítod az eget felhővel, esőt készítesz a föld számára, és füvet sarjasztasz a hegyeken. (Zsolt. 147,7. 8.)

A Te szent esőid által bő gabona legyen az országban a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a Libanon, s viruljon a városok népe, mint a földnek füve. (Zsolt. 72,16.)

És ad az Úr esőt a magra, amellyel a földet bevetem, és a kenyér, a föld termése tápláló lesz, és széles mezőn legelnek nyájaim. (Ésa. 30,23.)

Előhívom a gabonát és megsokasítom azt, és megsokasítom a fa gyümölcsét és a mező termését — én az Úr mondtam és megcselekszem azt. (Ezék. 36,29. 30.)

A mező fája megadja gyümölcsét, s a föld megadja termését, és bátorságosan laktok földeteken, és megtudjátok,  hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármotok keresztfáit, és kimentelek titeket a szorongató kezéből. (Ezék. 34,27.)

És megismeritek, hogy ti az én juhaim, legelőm nyája vagytok, én pedig Istenetek vagyok. (Ezék. 34,31.)

Az Úr kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljön hozzánk, mint az eső,mint a késői eső, amely megáztatja a földet. (Hós. 6,3.)

Igazságra vetek; kegyelem szerint aratok! Új szántást szántok, mert ideje keresnem az Urat, mígnem eljön, hogy igazság esőjét adja nekem. (Hós. 10,12.)

Örvendezek és vigadok az Úrban, az én Istenemben; mert megadja nekem az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat nékem. (Jóel 2,23.)

Így szól az Úr: „És adok reájok és az én magaslatom környékére áldást, és bocsátom az esőt idejében; áldott esők lesznek.” (Ezék. 34,26.)

Az Úr nem hagyja magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőm az Úr, ad mennyből esőket és termő időket, és betölti eledellel és örömmel az én szívemet. (Csel. 14,17.)

Olyan vagyok, mint a föld, amely beissza a reáhulló gyakori esőt és hasznos termést hozok és áldást nyerek Istentől. (Zsid. 6,7.)

Atyám, béketűréssel várom a földnek drága gyümölcsét, míg reggeli és estvéli esőt kap Jézus nevében! (Jak. 5,7.)

http://mennyeihir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2&Itemid=7

Én vagyok a Folyó

 Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Egyes kelet-afrikai törzseknél, ha ikrek születnek, még mindig érvényes a régi szabály: Az egyik gyermeket ki kell tenni, mert két gyermeknek nincs meg az esélye az életben maradásra. Két gyermeket nem tud szoptatni az anyjuk, az egyiknek tehát meg kell halnia, hogy a másik felnőhes­sen. A sztyeppén egy-egy bokor alá teszik, hogy a hiénák egyék meg, vagy egy fo­lyóba vetik, hogy a krokodilok falják fel.

Amikor egy bennszülött lelkészt egy, a Kilimandzsárótól délre eső faluba hívtak, hogy keresztelje meg az előkészítő oktatáson átment keresztelendőket, talált ott egy idős asszonyt. Már vagy hatvanéves lehe­tett, s volt mellette egy hatéves kisfiú. Az ő fia, állította az asszony. A lelkész úgy vélte, hogy semmi esetre sem lehet az ő gyermeke, legfeljebb az unokája. De az asszony csak nevetett és megismételte:

- De igen, ez az én fiam! - Ott volt a felnőtt fia is és ő elmondta, hogyan jutott az anyja a kisfiúhoz.

Mintegy hat évvel azelőtt volt, hogy ő vízért ment a folyóra. Ezt ott a Pangani felső folyásánál a férfiak végzik. Másutt lányok és asszonyok járnak nagy korsókkal a vízért, de ebben a folyóban sok a krokodilus, ezért a férfiak a veszélyes vízmerítést nem engedik a nőknek, maguk mennek vízért.

Visszafelé jövet találkozott egy emberrel a faluból, aki egy újszülöttet vitt a karján. Kérdezte tőle, hogy hova viszi a gyermeket, az pedig ezt felelte:

- A feleségem ikreket szült, két fiút. Az egyik öregasszony, aki segített neki a szülésnél, a karomba tette ezt a gyermeket, hogy vigyem a folyóra. Tudod, hogy az ősök akarata szerint csak egy gyermek maradhat életben.

A vízhordó ezt felelte:

- De ezt nem teheted meg!

Az ember azonban kitartott a szándéka mellett:

- Ez a szokás! - mondta. - A szokás ellen nem tehetünk semmit.

- De Isten parancsolatot adott az embernek, s az így szól: Ne ölj! - S amikor látta, hogy a gyermek apja még mindig vonakodik, egyre nyomatékosabban magyarázta neki, hogy a gyermeket nem szabad a folyóba dobnia. Végül az ember így kiáltott fel:

- Jól van. Hajlítsd be a karod!

A vízhordó letette a korsót, behajlította a karját, az ember pedig beletette a gyermeket, és így szólt:

- Te vagy a folyó, amelybe a gyermekemet vetem. Ha hazamegyek, ezt mondom: A folyóba vetettem a gyereket. Számomra meghalt, örökre meghalt!

Ezzel elment, a vízhordó pedig csak állt ott karján a gyermekkel. Majd hazavitte az anyjához, az pedig elfogadta, táplálta és felnevelte. És ez a gyermek most ott volt a keresztelendők között.

Következménye van annak, ha valaki ezt mondja egy másik embernek: "De Isten parancsolatot adott nekünk..." Az ilyet akkor a szaván lehet fogni. Ha bármilyen formában Istenre hivatkozunk - pl. azzal is, hogy "keresztyén"-nek mondjuk magunkat - akkor másoknak joguk van ahhoz, hogy szavunkon fogjanak.

Mert az olyan hit, amelynek nincsenek következményei, semmit sem ér! Ezt mások néha jobban tudják, mint mi magunk. Minden pillanatban, minden mozdulatnál felvetődik számunkra a kérdés, hogy amit igaznak ismertünk fel, azt hogyan váltjuk cselekedetre. Ez a szükséges próba: Megfelelnek-e a tetteink a szavainknak?

Kit ismersz?

Készítette: Reni Kovacs

Két úr ült egymás mellett a vasúti kocsiban. Az egyik előkelő idős férfi, a másik fiatal tudós. Az ifjú sok mindenről beszélt, amit az egyetemen tanult. Egyszerre ezzel a kérdéssel fordult az öreg úrhoz:
- Ismeri ön Nietszchét?
- Nem ismerem – válaszolta az.
- Hát Schopenhauert?
- Őt sem.
- De Hauptmann Gerhardot, az írót csak ismeri?
Az öreg ismét nemmel válaszolt. A fiatal ember egészen elvesztette türelmét és idegesen így szólt:
- Ugyan kit ismer hát ön, uram?
- Fiatalember – hangzott a válasz, mikor én olyan idős voltam, mint ön most, három szakból tettem doktorátust és sok mindent tudtam és ismertem. Ma csak egyet ismerek, a világ Megváltóját, az én Megváltómat, akit ismerni örök élet.

"Hillsong" "Darlene Zschech- Let The Peace of God Reign