„Ti
vagytok a földnek sója, ha pedig a só megízetlenül* mivel sózzák
meg, mivel lehetne ízét, és erejét visszaadni? Nem jó azután
semmire, mert semmi ereje nincs többé, nem tud győzni, hanem másra nem való,
hanem hogy kidobják és eltapossák, széttiporják
az emberek** (Mát. 5,13)
*Só: (halasz): „ha a só elveszti ízét”: az
eredetiben szó szerint: ha a só megbolondul / ostobává válik / erőtlenné válik.
A héber nyelvben ugyanis a bolond (návál) szó egyúttal erőtlent is
jelent. (návél: elgyengül, elveszti erejét) és ezen a helyen a görög is
átveszi ezt a hebraizmust – aminek minden bizonnyal üzenete van. Azt is tudnunk
kell, hogy a sót tartósításra is használják, nemcsak ízesítésre, és így még
inkább az erejéről, s nem az ízéről van szó – így a példázat értelme is újabb
dimenzióval gazdagodik, ha a tartósítás szempontjából is értelmezzük.
**A kijelentést megismétli Lukács is, újabb
részlettel kiegészítve: „Jó
a só: de ha a só megízetlenül, és elveszti
az ízét, és ostobává/erőtlenné válik,
vagyis: elgyengül, elveszti erejét, mivel sózzák meg, és hogyan tudják az
ízét, vagy erejét visszaadni? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: tehát
kivetik, kidobják azt. A kinek van füle
a hallásra, hallja” (Luk. 14,34-35)
Még teljesebbé teszi a kijelentést Márk: „Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden
áldozat, és áldozati ajándék sóval
sózatik meg. Jó a só: de ha a só ízét veszti, vagyis ízetlenné, ostobává/erőtlenné válik, vagyis:
elgyengül, elveszti erejét, mivel adtok ízt néki, hogyan adjátok vissza az
ízét? Legyen bennetek só, és legyetek, és éljetek békében egymással” (Márk. 9,49-50).
Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az
ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek, vagy a nyers tojásnak? Lelkem
iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér, és mint a romlott étel!” (Jób.
6,6-7).
A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te
ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te
áldozatodhoz sót adj. Minden
áldozatodat sóval mutasd be” (3 Móz. 2,13).
És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál
apostol: „… emlékeztetvén titeket az
Istentől nékem adott kegyelem által, hogy
amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek
közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká
legyenek” (Róm. 15,16).
Így inti Pál apostol
a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek
magatokat a kívül valók, a kívülállók
irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván, és a kedvező alkalmakat jól
használjátok fel. A ti beszédetek mindenkor kellemetes, és kedves legyen, sóval
fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek
megfelelnetek, és hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni” (Kol.
4,5-6).
Az Úr Jézus figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is,
hogy mit jelent a só – hogy a Szent
Szellem ereje nélkül nem tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És velük összejövén, és amikor együtt volt velük, meghagyá, és
megparancsolta nékik, hogy el ne menjenek, el ne távozzanak Jeruzsálemből,
hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy
János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni
nem sok nap múlva. És vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és
lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és
a földnek mind végső határáig” (Csel.
1,4-5.8).