Carl Eichhorn: A krisztusi lelkület és annak ellentéte

Krisztus Jézus, aki mikor Isten formájában volt, nem tartotta Istennel való egyenlőségét ragadománynak. 

(Fil 2, 6)

Természetünk szerint zsákmányleső lelkület él bennünk. A bűneset révén jutott el hozzánk. Előtte már egy angyalfejedelem rablóvá lett; a teremtett világra vágyott, ami eredeti, Istentől alkotott pompájában állott szemei előtt. Zsákmányként akarta azt magához ragadni, úrrá lenni felette. Ez okozta bukását. Önmagát akarta felemelni, ezért zuhant alá. Még most is fejedelem azért és van hatalma, sőt ő e világ istene". De csak a sötétségen uralkodhat, ameddig a bűn elér. Csak annyiban van hatalma, amennyiben a világ a bűnben él. Hatalma van a halálon, de nem az életen.

Ez az ősrabló mindnyájunk gondolkozását megfertőzte. „Olyanok lesztek, mint az Isten" - suttogta az első embernek, az pedig magához ragadta azt, amit Isten kilátásba helyezett a számára. Isteni természet részese lett volna az ember, de csak engedelmesség útján érhette volna el ezt a célt. Ajándékba kellett volna kapnia ezt a szép méltóságot, nem pedig önkényesen, zsákmányként elrabolni. Sajnos, azóta ilyen az ember jelleme: amit szeret, azt magához akarja ragadni. Mindent magának - a mások kárára is. Felfelé törekszik, másokat lehetőleg letiporva. Az emberiség egész története során állandóan megfigyelhetjük ezt az ellentétet az elnyomók és az elnyomottak között. Az újabb korban a gazdaságilag erősek akarják mindig leigázni és kizsákmányolni a gyengét. Az ember azt gondolja, ha azok kerülnek felülre, akik addig alul voltak, akkor jobb lesz. Nagy tévedés! Nem emberek-e azok is, akik eddig elnyomottak voltak? Nem ugyanaz az ő törekvésük is, hogy eddigi elnyomóiknak a nyakára hágjanak?

A zsarnoki gondolkozás öröklött természetünk alapvető hibája. Nem akarjuk elengedni azt, amit megnyertünk, hanem görcsösen fogjuk; ami pedig nem a mienk, azt minden eszközzel meg akarjuk nyerni. Némelyik nem riad vissza az igazságtalanságtól sem. Nincs tekintettel másra, ellöki és letapossa, ami útjában áll. Ez olyan mélyen él bennük, hogy másként el sem tudják képzelni az életüket. Amikor a Megváltó a kereszten függött, ezt kiáltották: „Segíts magadon, szállj le a keresztről!" Ezeknek az embereknek sejtelmük sem volt az engedelmességből való önkéntes lemondásról. Mennyire más példát adott nekünk életével az Úr Jézus!

---

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/

Pintér Béla - Angyalének zeng

Klaus Douglass: Aktivizálni a hívők egyetemes papságát

Egyetlen emberben sincs meg az összes képesség, amely ahhoz szükséges, hogy egy gyülekezetnek csak megközelítőleg is nyújtani tudja mindazt, amire szüksége van.

Tünde Guti: CSERÉPEDÉNY ÉLETEM

   Az utóbbi évek történései és a saját életemben lezajlott kemény küzdelmek, majd isteni beavatkozások egy mindenre kiható változást, szív szerinti átformálódást eredményeztek bennem.

   Isten Igéje és a Szent Szellem mélyen szántott a lelkemben, feltörve a megkeményedett rögöket, és ahogy egyre közelebb jött Jézus, úgy tettem le bűnbánattal mindazt a terhet és rossz elgondolást, ami akadály volt abban, hogy Isten akaratában járjak.

   Olyan volt ez, mint amikor a szőlőtőkéről és annak ágairól leszedi a vincellér a megkérgesedett háncsot. Sorozatos csalódáson, összetörettetésen mentem keresztül, amiben része volt a körülöttem zajló gyülekezeti eseményeknek is.

   Mindig is szerettem Isten szavát, de mostanában, megújult erővel és figyelemmel kezdtem kutatni, belső vágy hajt, hogy megismerjem Krisztus titkait és a Szent Szellem kinyilatkoztatásait, aminek eredményeként még inkább fókuszba került az evangélium lényege, Jézus váltságműve és az istenfélő, szent élet fontossága.

   A korábban és a jelenben megtapasztalt Isten általi vezetés, Jézus lényének túláradó gazdagsága és a letisztult igei meggyőződés visszafordított a vallásos „pörgésből” az eredeti irányba. Arra az útra, amin újjászületésemkor elindultam.

   Ezért nem tudok ráhangolódni arra az „Apostoli –Prófétai –Tanítványsági - mozgalomra”, ami világszerte ismertté vált, és sok gyülekezet – köztük a miénk is – erre a struktúrára építi fel közösségi életét.

Számomra ez idegenül hat, és annak ellenére, hogy hiszek a Szent Szellem csodálatos munkájában és az Egyházat építő ajándékainak dinamikus működésében, nem tudok azonosulni napjaink prófétai irányzatával, sem a Kegyelem-tan vadhajtásaival.

   Hiszem, hogy Jézus ma is munkálkodik, és Menyasszonyát felkészíti visszajövetelére. Krisztus Testének helyre kell állni, de ezt nem mozgalmak végzik el, hanem az őszinte bűnbánat, megalázkodás és Isten szenvedélyes keresése – önmagunk igazságának elengedésével. Adja az Úr, hogy mindnyájan felfrissülhessünk Jézus szeretete által!

   Ez a folyamat gyakran nem úgy kezdődik, ahogy azt mi elképzeljük.

Mostanában sokat sírok az Úr előtt. Amikor azt hiszem, hogy végre eljutottam valahova – és tényleg lenyűgöző igazságokat érthetek meg az Úr kegyelméből - , akkor döbbenek rá, milyen keveset is tudok még!

   Amikor úgy érzem, hogy stabilan állok, akkor szembesít a Szent Szellem – belenézve a szabadság tökéletes törvényébe - , hogy mennyire nyomorult vagyok. Minél jobban megismerem Jézust, annál kisebbnek és szegényebbnek látom magam.

   Most is itt vagyok a Szentírás felett elmélyedve, és azért imádkozom, hogy könyörüljön rajtam az Úr megszámlálhatatlan mulasztásom vagy tévedésem miatt, és segítsen, hogy ne megégetésre kerülő fát, szénát és pozdorját építsek a krisztusi alapra, hanem Őszerinte való maradandót.

   Hasznos az átvilágítás. Jó ebben a tűzpróbában semmivé válni és mindent elengedni. Jó odaborulni az Atya elé, hogy feltegyen korongjára, és átgyúrja törékeny agyagedény életemet!

http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/egyeb-irasaim/cserepedeny-eletem.html

Életem legnagyobb felfedezése

ORAL ROBERTS: Ö N É L E T R A J Z: 8. fejezet

Egyik reggel, amikor nagy sietségben voltam, hogy az egyetemen korai órámat megtartsam, olyasmit tapasztaltam, ami jobb lett volna, ha már régesrég megtörtént volna velem.

Állandóan és elmélyüléssel tanulmányoztam az Evangéliumot és a Cselekedetek könyvét, ám a reggeli áhítatomkor felnyitva a Bibliát, csak úgy találomra olvastam belőle egy-egy szakaszt. Most alig jutott időm néhány vers olvasására, nehogy lekéssem a buszt. Felkapva tehát Bibliámat, a véletlenre bíztam, hogy mit is kapok belőle az napra. János 3. levelére bukkantam. Hogy miért? Nem tudom, de nyilván a gondviselés egyik különleges gondoskodása volt számomra, mert amit akkor reggel abban a kicsiny levélben olvastam, tökéletesen és azonnal megváltoztatta az életemet.

Amikor János 3. levelének 2. verséhez értem, megálltam. A szavak valósággal ugráltak a szemeim előtt. Íme a vers: "Szeretett atyámfia, imádkozom, hogy mindenben jól legyen dolgod és légy jó egészségben, amint a te lelkednek jól van dolga." Ezek a szavak valósággal ámulatba ejtettek. Alig hittem a szememnek, olyan szépek voltak, de szépségüknél még több is volt bennük. Megrázó erő. Végigolvastam János 3. levelét, hiszen rövid részecske, csupán egyetlen fejezetből áll. Mindig visszatértem a 2. vershez, mert valami szinte visszahúzott hozzá. Legalább hússzor elolvastam, mielőtt abbahagytam és olyan izgalom fogott el, hogy már nem törődtem azzal, hogy eljutok-e az egyetemre, vagy sem. A vers nekem szólt. Tudtam, hogy nekem pontosan azt mondta, amire kétségeim közepette szükségem volt és kiegészítette az isteni erőért való küzdelmemet. Néhány kérdés még feleletre várt bennem, és néhány, a gyógyítószolgálat körüli gondolatom még nem tisztázódott teljesen. Ez a vers bezárta múltam kapuját és kinyitotta azt a másikat, amelyen keresztül a Názáreti Jézus kezét láttam, amint felém int, hogy lépjek be.

Evelyn a konyhában volt, szóltam neki, hogy jöjjön be egy percre a szobába. Észrevette izgatottságomat. Mi történt, Oral? - kérdezte.

Bibliámat átnyújtva kértem, hogy olvassa el János 3. levelének 2. versét. Mikor elolvasta, megkértem, hogy olvassa fel még egyszer, hangosan. És ő felolvasta: "Szeretett Atyámfia, imádkozom, hogy mindenben jól legyen dolgod és légy jó egészségben, amint a te lelkednek jól van dolga." Miközben olvasta, Isten jelenléte végigment bennem, egész lényemet megremegtette. Nem emlékszem, hogy írott betű valaha is ennyire hatott volna rám. Gondolataimat Evelyn hangja szakította félbe:

- Oral! Ez a vers a Bibliában van?

- Persze. Hiszen most olvastad.

- Ma reggelig nem tudtad, hogy ott van?

- Nem tudtam, - válaszoltam.

- Oral, csak nem akarod azt mondani, hogy te, aki évek óta Bibliát olvasol és az utóbbi öt hónapban még éjjel - nappal is ezt tetted, hogy te nem tudtál erről a versről!

- De ez az igazság. Legalább húszszor elolvastam, és nem vettem észre.

- De hogy volt lehetséges észre nem venned, amikor százszor is elolvastad?

Nem tudtam erre a kérdésre válaszolni, mert az élet egyik nagy titka, hogy az emberek Bibliát olvasnak anélkül, hogy az igazi értelmét felfognák. Ott álltunk és hosszú percekig beszéltünk a csodálatos versről. Már kitárult új világok, új horizontok bontakoztak ki előttem és kinyílt a kapu, először életemben. Kértem Evelynt, hogy még egyszer olvassa fel e verset:

"Szeretett Atyámfia, imádkozom, hogy mindenben jól legyen dolgod és légy jó egészségben, amint a te lelkednek jól van dolga."

- Evelyn, meg tudod magyarázni, hogy mit akar mondani Isten ez által a vers által?

- Igen. Azt hiszem pontosan azt jelenti a vers, amit mond.

- Én is így hiszem - szóltam.

Leültem, és úgy vizsgáltam a vers minden szavát, mintha mikroszkópon keresztül nézném. A vers a "szeretett atyámfia" (kedvesem, szerelmesem : más fordítások) szóval kezdődik. Ezzel a szóval a férfi asszonyát, anyját, gyermekét vagy drága barátját szólítja meg. További tartalma: Isten kívánsága. Mi hát Isten kívánsága? Hogy boldoguljunk, jól menjen a dolgunk és hogy egészségünk éppen úgy gyarapodjon, mint a szellemünk. Igazi boldogulás a szellemből kiindulva száll át a testbe. Mert ha szellemünk, lelkünk erős és egészséges, Isten azt kívánja, hogy testünk is jó erőben legyen Isten kegyelméből és hogy a mindennapi életünkben is jó sorsunk legyen.

Kinyilatkoztatás volt ez számomra.

Hallottam, amint legnagyobb prédikátoraink egyike azt mondta, hogy szegény szeretne lenni, hogy olyan lehessen, mint Jézus. Hallottam számtalan keresztény ember véleményét, amely szerint Isten azért küldött rájuk betegséget, hogy olyanok lehessenek, mint Jézus. Hallottam számtalan keresztény ember véleményét, amely szerint Isten azért küldött rájuk betegséget, hogy még jobb keresztényekké váljanak. Sosem hittem ebben és íme, most Isten Igéje bebizonyította azt, amiben hiszek. Megtaláltam az igazi, Szentírásbeli alapját annak, amit hittem. Azt, hogy Isten az embert boldognak, normálisnak, erősnek, egészségesnek és jósorban élőnek szereti látni. Megláttam, hogy az emberiség lelke, gondolatvilága és teste egyaránt felszabadítható, megváltható.

A következő hét folyamán még három olyan nagyszerű igét fedeztem fel, amely hozzásegített a gondolkozásomban és hitemben beállott változáshoz. A második ige a Cselekedetek könyvének 10:38 verse volt, ahol Péter azt mondja: "Isten felkente a Názáreti Jézust Szent Szellemmel és hatalommal, és szertejárt, jót cselekedve és meggyógyítva mindenkit, aki az ördög hatalma alatt volt, mert az Isten volt vele." Ez a vers még jobban felnyitotta a szemeimet. Bebizonyította, hogy Jézus felkenetett Szent Szellemmel. Azt már tudtam, hogy ha valaki megkereszteltetik Szent Szellemmel, az ugyanannyi, mintha Krisztus saját személyében állna mellette. Itt Péter bebizonyítja, hogy Jézus felkenetett Szent Szellemmel, továbbá azt is bizonyítja, hogy Jézus szertejárt jót cselekedni. Tehát semmit sem tett, ami bántó vagy rossz lett volna. Nem hozott bajt, szenvedést, gyötrelmet, szomorúságot az emberekre. Szertejárt azért, hogy jót tegyen. A vers elmondja, hogy mi volt az a jó, amit cselekedett. Gyógyította azokat, akik az ördög hatalmába kerültek. A betegek gyógyítása tehát jó cselekedet volt. Én pedig kezdtem látni, hogy Isten jóságos Isten, aki telve van jósággal és ki szertejár jót tenni. És jótettei abból álltak, hogy kigyógyította az embereket az ördögtől rájuk bocsátott betegségekből.

Láttam e versből, hogy miből gyógyította ki Jézus az embereket. "Az ördög sanyargatásából". Nem olyasvalamiből, amit Isten küldött rájuk. Itt egész világosan be van bizonyítva, hogy az ördög sanyargatásából gyógyította ki őket. A betegség tehát nem Isten adománya, vagy az egek áldása, hanem a gonosz sátán sanyargatása.

Itt aztán teljesen felnyílt a szemem. Úgy gondoltam magamban, hogy ha Isten Oral Roberts-sel van, és ő felkenetett Szent Szellemmel, akkor szertejárhat jót cselekedni, kigyógyítva az ördög hatalmában sínylődő betegeket.

A harmadik nagy ige, amit felfedeztem, a Lukács 9:56 volt. "Mert az Ember Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem, hogy megtartsa." Jézus és tanítványai Samárián mentek át. A nép hűvösen és magát távol tartva viselkedett az Urat szolgálókkal szemben. A tanítványok így szóltak: „Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: szálljon le tűz az égből és eméssze meg őket? De Ő feléjük fordult, megdorgálta őket és azt mondta: nem tudjátok, milyen szellem van bennetek. Mert az Embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy megtartsa." Mohón ragadtam meg e vers jelentőségét.

Jézus az embereket nem elpusztítani jött, hanem megmenteni. Ebben az esetben sem akarja, hogy tűz eméssze meg őket, hanem hogy továbbra is éljenek. Tehát meg akarja tartani az életüket.

Miből is áll az emberi élet? A szellem, a gondolatvilág és a test hármasságából. A betegség pusztító hatalom. Az ördög sanyargatása. A Biblia is sok helyen úgy emlegeti, mint csapást, átkot, fogságot, gyötrelmet. Jézus azért jött, hogy az emberek életét megtartsa.

A negyedik felfedezésem a János 10:10 volt, amely, úgy hiszem, a Biblia minden versének a legnagyobbika. Jézus ezt mondta: "A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön, és pusztítson! Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek." Jézus először kijelenti, hogy az ördög tolvaj, aki azért jött a világba, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Az emberiség minden szenvedését és gyötrelmét egyvalakire hárítja: az ördögre. Másrészt világosan kijelenti, hogy Ő miért jött el hozzánk: "Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek." Ebből megláthattam, hogy Isten egy jóságos Isten, az ördög pedig egy gonosz ördög. S hogy Istenben nincs semmi rosszindulat, viszont az ördög tökéletesen rossz. Életemben először éreztem, hogy hitem sziklaszilárd alapokon nyugszik. Gondolkodásom egyenesbe került. Istenhez mehetek és olyannak hihetem Őt, amilyen valóságban. Nem gyötörtek többé kínzó kérdések az Ő jóságát, szeretetét, célját illetően. Ha szenvedő embert láttam, nem kérdeztem többé magamtól, hogy vajon Isten akarata-e az ő betegsége, vagy az ördög gonoszsága sújtott le rá. Tudtam, hogy a sátán hatalma alatt kínlódik. Hozzá mehetek és az Úr nevében megparancsolhatom, hogy a gonosz hatalom hagyja el a lelkét, testét, vagy elméjét. Beszélhetek Jézus Krisztus nevében, mert hiszek, és rá tehetem kezemet, hogy megszabaduljon. Tudtam, hogy ezentúl nem kell síró hangon kérve, koldulva imádkoznom, hanem hatalmat kapok az emberiség gyötrelmei felett, mert a Názáreti Jézus Krisztus nevében elűzhetem őket. Remegés járta át a lelkemet, melyet még ma is érzek. Tűz gyulladt ki bennem, amely még most is itt ég a szívemben.

Olyan tudást szereztem Jézus Krisztusról, amely felrázza a világot. Róla való víziómat megerősítette a Szentírás. Ő felken engem, ha Benne így haladok tovább.

Mondanivalóm volt az árnyak völgyében ülők számára, és hittem, hogy ha prédikálok és imádkozom, mindezek felkelnek és talpra állnak majd új reménnyel a szívükben. Ettől az órától kezdve Oral Roberts új emberré változott!

Keresztény szépségportál

A megbocsátás az a kulcs, ami kinyitja a megbántódás ajtaját és lehullanak a gyűlölet bilincsei. Linda Dillow

www.keresztenyszepsegportal.hu

Irma Nyári

Életmentő Jézus (Varga Szabolcs)

Ige: Minden korban élő szentnek szóló apostoli áldás.

Gal. 1,1 Pál, apostol meghatalmazott, teljhatalmú megbízott, aki Jézus Krisztus hatalmával szól, és cselekszik, nem emberektől, sem nem ember által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, vagyis az Atya Isten által, aki feltámasztotta őt a halálból**

**Ez pedig így történt: Amikor Listrában hirdette az Evangéliumot: „Jövének… Antiókiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván, hogy meghalt. De mikor körülvették őt a tanítványok, felkelvén, beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe” (Csel. 14,19-20).

Gal. 1,2 És a velem levő összes atyafiak, testvérek, írjuk ezt a levelet Galácia kihívott közösségeinek, vagyis eklézsiáinak:

Gal. 1,3 Kegyelem* azaz Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása néktek. És békesség** vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában az Atya Istentől, azaz, a mi Urunk Jézus Krisztustól***

*Kegyelem (kharisz): Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása az ember iránt. Így is megfogalmazhatjuk: A kegyelem Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása az emberért, az emberen és az emberben.

**Békesség (g: eiréné): az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.

***Az apostol Isten népének minden helyen az Istentől nyerhető örömet, és azt a békességet kívánja, amely csak Krisztusban nyerhető el: „Az Isten kihívott gyülekezetének, eklézsiájának amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek hivatalos, elhívott szenteknek, akik már kapcsolatba kerültek Istennel, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett. Mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét, hatalmát, tekintélyét bárhol, mind az ő helyükön mind a miénken, és mind az ő helyzetükben, és körülményeikben segítségül hívják. Kegyelem, vagyis Isten jótéteménye, amely örömet vált ki néktek és békesség, vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában Istentől, a mi Atyánktól, azaz, az Úr Jézus Krisztustól” (1 Kor. 1, 2.3)

És ez nemcsak egy jókívánság, hanem áldás. Tehát az apostol minden gyülekezetet – amely Krisztusban van – és minden szentet így áld meg: „Mindeneknek, és mindenkinek, akik Rómában – Isten erejében - vagytok, Isten szerelmeseinek, vagyis Isten kedvesen, nagyon szeretett, drágáinak, hivatalos szenteknek: akik Istennek szenteltettek, és Isten tulajdona vagytok. Akiket ő elhívott és megszentelt, akik ezért Isten szerinti, tökéletesek, hibátlanok, tiszták, Istenhez méltók vagytok. Kegyelem, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása néktek és békesség, vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség. Boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól” (Róm. 1,7).

Feltámadt Jézusomnak szolgálok

66-os ZSOLTÁR

Az ima

Az ima olyan, mint a menny és a föld között kitámasztott lajtorja, melyen a Paradicsomba emelkedhetünk.

C. H. Spurgeon: ISTEN ÍGÉRETEIről

Amit Isten megígért valakinek, azt bizonyosan meg is adja neki. Legyen az bölcsesség, vagy kegyelem – ha az Úr megígérte, akkor nem hagyja, hogy holt betû maradjon.

Aki Szent Szellem által szól, az csak az Úr Jézusról beszél, mert:

 „Ő - a Szent Szellem - engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, mert engem foglal magába és azt jelenti ki néktek” (Ján. 16,14)

Az elégedetlenség Istenhez kergetett engem.

ORAL ROBERTS: Ö N É L E T R A J Z. 7. fejezet

Ezekben az időkben történt velem, hogy Enidben súlyos elégületlenség fogott el. Úgy találtam, hogy templomba járni éppen csak magáért a templombajárásért, a legostobább dolog, amit az ember tehet. Ha Isten kegyelme nem árad a nép fölé, ha az Ő személye nincs jelen, nincs ami az ember lelkét érdekelhetné. Ilyen alkalmakkor gyakorta kívántam, hogy bár volnék valahol egészen máshol.

Gyülekezetem meghallgatta prédikációimat. Amikor a bibliai idők nagy csodatételeiről beszéltem nekik és arról, hogy mennyire szomjazom hasonló erők után, szép figyelmesen hallgatták, majd felkeltek és hazamentek. Sokkal inkább érdekelte őket búzatermésük, munkájuk, apró-cseprő dolgaik, életük kis problémái, mint az, hogy isteni erők után kutassanak. Az egyházhoz hűséggel viseltettek, megfizették adóikat, eljöttek az Istentiszteletekre, és jóravaló emberek voltak, rendes életet éltek. Szerettem őket és ők is engem. De hát ez volt egész vallási életük. És nekem nem volt elég hatalmam ahhoz, hogy hitüket újjá változtassam. Hogy hinni tudjanak Istennek MAI erejében úgy, ahogy az ősi egyház hitt Őbenne akkoron.

         Ha nem is szállott rám Istennek ereje, hogy betegeket gyógyíthassak, kétségbeesetten szomjaztam Utána, Istent kerestem éjjel és nappal. Megdöbbentem attól, hogy híveimből mennyire hiányzik a jelek és csodák iránti vágyakozás. Egyszerűen nem törődtek azzal, hogy a betegek meggyógyulnak-e, vagy sem, vagy hogy a démonok kiűzetnek-e? Nem lángoltak Istenért, de nem voltak ellene sem. Lelkészük nem tudott jeleket és csodákat felmutatni, hogy megszabadítsa őket, de ők megelégedtek velem, úgy, ahogy voltam.

Ha én magam meg nem változom, valószínű, hogy a templomukban maradok a következő 10 vagy 20 évre is. Ameddig látogattam őket, temettem halottaikat, eskettem az élőket, templomukban beszéltem, mindenben rendelkezésükre álltam, és jó keresztény életet éltem, teljesen meg voltak velem elégedve. Fizetésemet heti 55 dollárra emelték, - ez a legnagyobb fizetés, melyet lelkész valaha is kapott.

De én nem voltam elégedett. Nyomorultul boldogtalan voltam. Isten szava fülembe csengett és minden, amit magam előtt láttam, nem volt egyéb, mint az a látomásszerű elképzelés, amit Isten gyermekei cselekedtek az ősi egyházban. Mikor elfoglaltam a szószéket, hogy prédikáljak, úgy ahogy azt híveim elvárták tőlem, úgy éreztem magamat, akár egy elítélt.

Lelkileg már elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy érezzem: Nincs jogom prédikálni addig, amíg Isten meg nem erősíti az Ő szavát a "követő jelekkel". Az a tudat, hogy nem vagyok olyan, mint az ősi egyház igehirdetői, lesújtott. A Bibliát olvasva összehasonlítottam az ő szolgálataikat az én egyházaméival. Ez pedig meggyőzött arról, hogy egészen rossz úton járok és egy napon felelősséggel terhelten állok majd Isten színe előtt, mert nem volt bennem az Ő ereje, hogy híveimet felszabadíthassam.

Híveim körében akadtak olyanok, akik nem tartották szükségesnek azt, hogy mi a mostani időkben betegeket gyógyítsunk. Olyanok is akadtak, akik szerint Isten küldte a betegségeket egyesekre. Mások úgy vélekedtek, hogy Isten nem is akarja, hogy minden beteg meggyógyuljon. Mások pedig úgy hitték, hogy ha Isten akarja, úgyis meggyógyulnak. Sohasem jutott eszükbe, hogy a személyes hit, döntő szerepet játszhat testi tagjaik gyógyulásában. Istenre vártak - Isten pedig rájuk. Így sohasem történt semmi. Mégis, ezekben az időkben is állandóan éreztem valami gondviselésszerű rendeltetést. Kezem ügyében volt a csodás erő. Éreztem, bár átitatódtam és megteltem lelki vívódásokkal, de mégis megsejtettem, hogy az isteni erő belép az életembe. És hogy általa felszabadíthatom az emberiséget. Nem könnyű dolog ellentmondások, vívódások, megoldatlan kérdések közepette élni. Az egyetlen mód, hogy kivonjam magamat Isten felszólító hangjának hatása alól, az volt, hogy belemerültem a munkába.

Elláttam a templomunk lelkészi teendőjét, egyetemre jártam, hetenként egyszer az Oklahoma City Southeastern College -ben tanítottam. Tizennyolc órát dolgoztam naponta és így sem erőmből, sem időmből nem futotta további gondolkodásra. Ilyenmódon sikerült egy kevéske békét teremteni a lelkemben. Ennek ellenére, ha magamba térve gondolkodni kezdtem, összehasonlítva saját életemet az ősi igehirdetőkével, ismét felettem lobogott a kárhozat. Fel és alá futkosva, kezemet égre emelve könyörögtem: Uram, mindent megtennék, ha megadnád a hatalmat. Ha Te megajándékozol kegyelmeddel, és felszabadítom az emberiséget, úgy prédikálok, hogy jelek kövessék a szolgálatomat!

Mintha csak körbe-körbe keringtem volna. Szomjaztam Istent, de nem tudtam elérni Őt. Olyan szerencsétlen voltam, hogy a munkába kellett menekülnöm a gondolataim elől. Azután egy napon csodálatos dolog történt velem.

         Rájöttem, hogy ezt az én nagy problémámat sohasem oldhatom meg azáltal, hogy a saját fejemet töröm rajta, vagy, hogy más emberekkel beszélek róla. Elhatároztam, hogy belekezdek Jézus Krisztus és az Ő apostolai életének személyes és bensőséges tanulmányozásába. Visszatérve a négy evangéliumra és a Cselekedetek könyvére, innen első kézből tanulmányozom az életüket. Ma már elmondhatom: ha nem tértem volna vissza a 4 evangéliumra és a Cselekedetek könyvére, Jézusról és az apostolokról való tudomásaink eredeti forrására, sohasem láttam volna meg a Biblia felszabadító világosságát, nem kaptam volna meg ennek a szolgálatnak a megértését, amelyet Isten kívánt tőlem.

Sokszor végigolvastam már a Bibliát, az Újtestamentumot legalább vagy százszor, de most úgy kezdtem bele a négy evangélium és a Cselekedetek olvasásába, mintha ezelőtt sohasem olvastam volna őket.

Többnyire térden állva végeztem tanulmányaimat. Bementem a szobámba, magamra zártam az ajtót, azután ágyam elé térdelve kitettem magam elé a Bibliát és úgy kezdtem meg olvasását. Akkor hagytam csak abba, amikor térdeim már annyira elmerevedtek, hogy alig bírtam felállni. De mialatt olvastam, szívem imádsággal telt meg, és egészen csodálatos dolgok történtek velem. Amíg így olvastam, és imádkoztam, Jézusról azt a benyomást szereztem, hogy erőteljes, részvétteljes és tettrekész ember volt. Minden bonyolultság nélküli, egyszerű ember. Azért jött, hogy levegye a népről azokat a terheket, amelyeket a sátán rakott rá. Felfedeztem, hogy nem életet megrövidítő, hanem életmentő szándékkal jött. Az emberiség négy ellensége ellen jött megküzdeni. Ez a négy ellenség a bűn, a démonok, a betegség és a félelem.

Ő az emberek embere volt. Erős testben, erős lélekben, erős gondolataiban: szeretettel és gyengédséggel teljes.

Gyógyító volt és csodatevő. Idejének kétharmadát betegek gyógyításával töltötte. A betegségre úgy tekintett, mint gonosz hatalomra és az Ő saját hatalmával küzdött ellene. Ezeket olvastam most ki a Szentírásból. Amit Ő cselekedett, azt kívánta tanítványaitól is. Ugyanezt a hitet és részvétet várta el a szenvedő emberiség megszabadítására, mint amilyen az Övé volt. Hatalmát és erejét rájuk ruházta és ők tovább folytatták munkáját. Ördögöket űzve ki, betegeket gyógyítva, evangéliumot hirdetve, népeket térítve meg. 70 embert rendelt erre a tisztségre. S egy általános megbízást adott azok számára, akik hisznek az Ő nevében, hogy kezüket a betegekre rátéve azok meggyógyuljanak, és hogy az Ő nevében való hitükön keresztül képesek legyenek a démonok kiűzésére is. Ami Jézus személye körül leginkább megragadta képzeletemet, az Ő hatalma volt és hogy Ő ezt a hatalmát miként használta fel.

Tanítványaiban is megvolt ez a hatalom és ők ezt a hatalmat a népek lelki, szellemi és testi felszabadítására fordították. Megvilágosodott bennem az a tudat, hogy a mai egyházak túlságosan elvonatkoztatva tüntetik fel Jézus Krisztus életét. Elvették tőle az Ő hatalmas, betegségek és a démonok feletti fizikai, valóságos erejét. Csak egyik oldalát mutatják a népeknek, a szellemit. Nem fektetnek elég hangsúlyt a betegek gyógyításának szolgálatára. Emlékszem, hogy mennyire kívántam, bár élhettem volna Vele egyidőben, beszélhettem volna Vele, hogy tegyen vállamra a kezét és bízzon meg a betegek gyógyításával. Hittem, hogy fizikai közellétét érezve, az Ő dicsőségére bármilyen csodára képes lettem volna.

Azután az egyik napon kijelentést kaptam Istentől. János evangéliumát olvastam, ahol Jézus így szól: "Ha majd elmegyek... nem hagylak titeket árvákul. Én kérem az Atyát és más Vigasztalót ad majd néktek, hogy veletek maradjon mindörökké, az igazságnak a Szellemét" (Jn. 14:3, 18, 16, 17.) Ez annyit jelent, hogy amíg Jézus a tanítványokkal volt, Ő volt vigaszuk, támaszuk. Azért tudtak betegeket gyógyítani, mert fizikailag is mellettük volt. Ő azonban tudta, hogy testben nem maradhat továbbra is velük. Ezt Ő soha nem tervezte így, mert ha az emberek hite nem az Ő testi jelenléte körül épül fel, akkor igen kevesen válnak képessé az Ő erejével cselekedni. Azt mondta, hogy "másik Vigasztalót" küld nekik, aki majd UGYANAZT jelenti számunkra, mint amit Jézus Krisztus fizikai jelenléte jelentett. Ha velük van a Szent Szellem, az annyi, minha az Úr testileg is együtt volna velük.

Feltámadása után Jézus megparancsolta nekik, hogy ne menjenek el Jeruzsálemből, hanem várják meg az Atya ígéretét... És felmentek a felső szobába. (Csel.1:4, 12) Engedelmeskedtek. És pünkösd napján megteltek Szent Szellemmel, új nyelveken kezdtek beszélni, amelyeknek kiejtését a Szellem sugalmazta nekik. A Szent Szellem megjelenése életükben annyi volt, mint Jézus fizikai jelenléte. Amíg a hús-vér Jézussal jártak, igen bátrak voltak. Most, pünkösd napján, Szent Szellemmel az életükben, ugyanolyan bátrakká váltak. Szétszéledtek Jeruzsálem utcáin, prédikálva és bizonyságot téve; és pünkösd napjától kezdve térítették és gyógyították az embereket. A Szent Szellem erejével bensejükben sok jelet és csodát cselekedtek az Úr Jézus nevében.

Tizenkét évvel ezelőtt én is megkereszteltettem SzentSzellemmel, de akkor nem fogtam fel teljes jelentőségét annak a pünkösdi eseménynek. Most az Úr megérttette velem, hogy a Szent Szellem keresztsége ugyanazt jelenti a szívemben, mint Jézus személyes jelenléte. Nem kell visszatérnem a bibliai időkbe, Jézus személyes körébe azért, hogy betegeket gyógyíthassak, mert megkaptam a Szent Szellem-keresztséget, és ez annyi, mint Krisztus személyes jelenléte. Így tehát a Szent Szellem dicsőséges jelenléte képessé tehet engem a betegek gyógyítására és a démonok kiűzésére. Mindezt egyszeriben világosan láttam. Azt kérdeztem magamtól: mire is vártam eddig? Hiszen a hatalom már megvolt bennem. Jézus azt mondta a tanítványainak: "Amikor a Szent Szellem eljön rátok, vesztek erőt." (Csel. 1:8) És megkapták ezt a hatalmat. Ugyanez a hatalom bennem is megvolt 12 év óta már, és én nem tudtam róla.

Most már Jézust magát tanulmányoztam. Mit mondott, merre járt, mit csinált és hogyan viselkedett az emberekkel szemben. Azután ismét nekiestem a Cselekedetek könyvének, amely nem más, mint az ősi egyház működésének története. A Cselekedetek könyve Istennek erő-tárháza. Olvasása közben szinte hallottam a szentgépezet moraját. S rájöttem, hogy tulajdonképpen nincsen befejezése. Vajon miért? Mert mai napig sem fejeződött be. A Cselekedetek könyvét vérükkel, hitükkel, munkájukkal, még továbbra is írják Isten szentjei.

A Cselekedetek könyvében még a következő dolgokat fedeztem fel. Az ősi egyház vezetői, Péter és János, betegeket gyógyító hatalommal voltak felruházva. Péter árnyéka rávetődött a jeruzsálemi betegre, amitől az meggyógyult. Az ősi egyház némely diakónusa is bírt csodetevő erőkkel, úgymint István és Fülöp.

Pál olyan gyógyító hatalommal rendelkezett, hogy egyedül testén viselt kendője, meg kötője is gyógyulást hozott a betegekre, vagy démoni megszállottakra.

A gyógyítási csodák nem ritkaság, hanem általánosság számba mentek az ősi egyház igehirdetésének szolgálatában.

A 4 evangélium és a Cselekedetek könyvének tanulmányozása arra késztetett, hogy egyházi felekezetekkel hasonlítsam össze őket. Lesújtott az ijesztő ellentét. Úgy találtam, hogy a hivatalos egyházi világ egyre távolodik a jelektől és a csodáktól, és egyre közeledik a materiális valláshoz, rítusokhoz, szertartásokhoz, külső formaságokhoz.

Láttam, hogy az ősi egyházban közönséges gyakorlat volt a beteggyógyítás, az ördögűzés és a prédikáción keresztül a jelek és csodák elvárása. Láttam, hogy a mi hivatalos egyházi világunkban ilyesfajta gyakorlatról, várakozásról szó sincsen. Láttam, hogy az egyetlen dolog, amely a mai egyházunknak újraéledést hozna: a pünkösd megismétlése. Jelek és csodák újraéledése, Isten hatalmának reánk zúduló látogatása a Szent Szellem szerteömlésén keresztül.

Amikor megláttam ezeket az igazságokat, kinyílt a szemem. Lelkem szabadon szárnyalt. Elhatároztam, hogy mindaddig nem hirdetem az igét, amíg jelek és csodák nem kísérik a szolgálatomat. Ha nem tudok Jézushoz és az Ő tanítványaihoz hasonlóvá válni, akkor nem állok fel többé szószéken, mint holmi hivatalos visszhang. Vágytam cselekedni valamit egyházamért, híveimért, de nem láttam ennek lehetőségét, ha olyan szerettem volna lenni, mint a Megváltó és az Ő apostolai.

Egyházunk egyes vezetői nyugtalanságomat állhatatlanságnak vélték és egész egyszerűen azt mondták, hogy maradjak nyugton és legyek megelégedve. Milyen balgák voltak! Vajon őket soha nem égették lobogó gondolataik? Sohasem hallották Isten hangját fülükbe csengeni, vagy az elveszettek és szenvedő emberiség kísérteties sírását szívükben jajdulni? Úgy, mint én? És éppen ez a nyughatatlanság, ez a kielégületlenség hajszolt egyre tovább, hogy végre feleletet találjak az emberi szenvedés kérdéseire, hogy megkapjam Istentől a hatalmat a betegek gyógyítására, démonok kiűzésére és hogy tehessek valamit embertársaimért.

Bob Gass: Mozdulj együtt Istennel!

„…Isten Szellem lebegett…” (1Mózes 1:2)// A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Szelleme lebeg vala a vizek felett.//

Krisztus tanítványai otthagyták mindenüket, hogy kövessenek valakit, akit alig tudtak megérteni. Olyan Messiásról álmodtak, aki földi királyságot fog létrehozni és megdönti Róma uralmát, így a keresztre feszítés sokkolóan hatott rájuk. Ugyanígy a feltámadás is, mert mostantól olyan üzenetet kellett hirdetniük, ami az életükbe is kerülhetett.

Néha azt sem tudták, mit gondoljanak Jézusról: „Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak” (Máté 14:26).

Amikor nem sokkal feltámadása után együtt reggelizett velük a parton, „senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő” (János 21:12). Ha Istennel akarsz járni, készülj fel arra, hogy a hitednek át kell lépnie eddigi határait.

Az első dolog, amit Istenről olvasunk a Szentírásban, az, hogy mozgott (lebegett). Ha azt tervezed, hogy ebben az évben vele együtt akarsz mozdulni, le kell győznöd két dolgot. Először is az önelégültséget. Tudósok végeztek egy olyan kísérletet, amelyben egy amőbát teljesen stresszmentes környezetben helyeztek el. A körülmények ideálisak voltak, nem kellett semmihez sem alkalmazkodnia. Mégis elpusztult. Miért? Mert a változásra és a kihívásokra éppúgy szükség van, mint az élelemre és a vízre. A rosszul értelmezett elégedettség megölhet.

Másodszor: kerülnöd kell a panaszkodást. Izráelnek negyven évig kellett rónia köreit a pusztában, mert nem ismerték el Isten jóságát: „Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Kor 10:11

--// Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. //Károli//).

 Két gyerek ült le az asztalhoz enni. Az egyik kinyitotta az uzsonnás dobozát, és nyafogni kezdett: „Már megint sonkás szendvics? Már negyedik napja ugyanez van. Elegem van a sonkás szendvicsekből!”

A barátja így szólt: „Fogadjunk, hogy ha szólsz anyukádnak, hogy nem szereted a sonkás szendvicset, akkor készít neked valami mást.” „Még hogy az anyám?” – válaszolt az előbbi gyerek – „Majd csinálok én magamnak uzsonnát.” Hahó!

Van valami problémád, ami miatt panaszkodsz? Oldd meg! Szánd rá magad arra, hogy együtt mozdulj Istennel!

Hit gyülekezete - Te jöttél

Joyce Meyer: félünk....

Reinhard Bonnke: Az ember útjai

Az életben mi magunk tesszük tekervényes labirintussá az útjainkat, amelyek sehova se vezetnek, terelőutakkal, vargabetűkkel, kanyargásokkal, míg a végén már magunk sem tudjuk, hol vagyunk. Az Úr azonban tudja, hol talál meg minket, és soha nem téveszti a nyomunkat. Mi útakadályokat emelünk, de ő tudja, hogyan kerülje ki azokat. Az Éden kertjében Isten így hívta Ádámot: „Hol vagy?” (1Mózes 3,9), és bár Ádám nem mondta meg, hova rejtőzött el, azért Istennek nem okozott gondot megtalálni őt. Jézus azért jött, hogy megkeressen minket ebben a labirintusban, és üdvözítsen minket: nem csak egyetlen napra, egy hétre vagy egy hónapra, hanem „örökre” (Zsidók 7,25). Ő az „örök üdvösség szerzője”, kezében biztonságban vagyunk. REINHARD BONNKE

Megelégedettség

„Ne legyetek pénzsóvárak, elégedjetek meg azzal, amitek van, mert ő mondta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.”

Zsidókhoz írt levél 13:5

Egy fiatalember vezetés közben balesetet szenvedett, és elég látványosan összetörte az autóját. Mikor megérkezett a rendőr, a fiatalembert az autója mellett állt, és magában motyogott. Ahogy a rendőrtiszt közelebb ért, hallotta, amint a férfi ezt mondja: „Óh, a BMW-m, óh, a BMV-m, óh a BMW-m!” A rendőr végignézett a fiatalemberen, és azt mondta: „Maga megőrült, nézze meg milyen állapotban van a keze. A bal karja teljesen össze van roncsolódva”. A fiatalember lenézett és azt mondta: „Óh, a Rolexem, a Rolexem…”

Lehet, hogy nem túl életszerű a történet, naponta érhetnek bennünket különböző veszteségekSokszor egy élet munkájával összegyűjtött vagyon válik semmivé pillanatok alatt. Mi marad ilyenkor? Keserűség, és összeomlás? Vagy hála, hogy életben vagyunk, és reménység, hogy Isten megsegít?

A pénz irányította világban sokan adják oda magukat élő áldozatként, hogy olyan dolgokat szerezzenek meg, amelyeket aztán nem tarthatnak meg. Pénzre szükségünk van a tisztességes élethez, de pénzsóvárgás felemészti az embert, mert sohasem mondja ki: „ez nekem épp elég”, nem vágyom többre. A pénzsóvárgás céltévesztés, mert a megszerzett tárgyak csak egy rövid ideig adnak örömet és kielégülést, utána még több kell – bármi áron.

A pénz világában sok a kísértés, de van rá orvosság: a hála, és elégedettség, ill. bizalom Istenben. A hála segít arra figyelni ami van, legyen az bármilyen kevés, vagy sok – Isten azt megtudja áldani.

Az Istenbe vetett bizalom pedig azért fontos, mert egyedül ő megbízható. Ő tartja a szavát, és a legnagyobb bajokban is számíthatsz gondoskodására, szeretetére. Ha Isten azt ígéri, hogy velünk lesz, és megőriz, miért kételkednénk benne?

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/06/megelegedettseg.html