Anthony de Mello: Az ima.

Amikor imádkozunk, Isten a szívünket nézi, nem a szövegeinket!

C. H. Spurgeon: Isten válaszol

"Teljesíti az istenfélők kívánságát, meghallja kiáltásukat és megsegíti őket" (Zsolt 145,19).

Isten Szelleme oltotta belénk a kívánságot, ezért teljasíti is azt. Bennünk lévő élete indít a kiáltásra, ezért meghallgatja azt. Az Őt félők a legszentebb befolyás alatt vannak, ezért legfőbb kívánságuk, hogy Istent dicsőítsék és Benne mindörökké örvendezzenek. Miként a Biblia nagy hívő alakjai, ők is telve vannak kívánsággal, és az Úr valóra váltja vágyaikat.

A szent kívánságok olyanok, mint a zsenge vetés, amelyet a mennyei gazda gondoz, míg gabonát nem terem a kalász. Az istenfélő emberek vágynak arra, hogy szentek, hasznosak legyenek, áldás felebarátaik számára, és így szolgálhassák Uruk dicsőségét. Vágynak megélhetésükhöz a legszükségesebbre, szükségükben segítségre, a terhek alatt erőre, a nehéz helyzetekben vezetésre, a bajban szabadulásra. Olykor ezen kívánságuk annyira erős, és ügyük oly sürgető, hogy felkiáltanak gyötrelmükben, mint a kisgyermekek fájdalmukban, és akkor az Úr megértően lehajol hozzájuk, és ígérete szerint megadja azt, amire szükségük van - "megsegíti őket".

Igen, ha féljük Istent, semmi mástól nem kell tartanunk. Ha az Úrhoz kiáltunk, szabadulásunkra biztosan számíthatunk.

Kedves olvasó, helyezd ezt az igeverset a nyelvedre, és tartsd egész nap a szádban, olyan édes lesz számodra, mint a manna.

---

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Reinhard Bonnke: Az Evangéliumról

Jézusban és az evangéliumban Isten jelenik meg. Ezt tapasztaljuk minden egyes evangélizációs alkalmunkon, amikor felragyog az evangélium páratlan dicsősége. Hatalmas tömegek özönlenek mindenfelől, mert saját vallásuk nem tudja megadni nekik, amire szükségük van. Krisztus evangéliuma viszont mindent megad. Jelek és csodák kísérik, a megváltás és megtérések csodái, csodás gyógyulások. Fénye és igazsága megvilágítja a jövőt, és beragyogja az örökkévalóságot, és a gonosz szellemek elhagyják az embereket. Krisztus azért jött, hogy megtörje az életünkre kimondott átkokat és varázsigéket, és lerombolja az ördög minden munkáját (1János 3,8). Összejöveteleinken Isten hatalmasabbnak bizonyul minden más istennél, és ezt milliók ismerik fel. Azt hirdetjük, amit Pál apostol is hirdetett: „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek (1Kor 15:3-5).

Az üzenetünk nem egy elmélet vagy ötletelés, amiről vitát lehetne nyitni. Krisztust hirdetjük, és a róla szóló üzenet az életünknek éppen olyan természetes része, mint az, hogy a Nap az égen ragyog. Ahogy magától értetődő az utóbbi, úgy kellene hinnünk az előbbiben. Ő méltó, hogy higgyünk neki! Amint az ének mondja: „Szeretete oly csodás, oly isteni, életemet, lelkemet, mindenemet átadom neki.” Neki nincs alternatívája.

Hozd ki a legtöbbet a mából!

„Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt…” (Zsoltárok 118:24)

Isten határozza meg életed napjainak számát, de te döntesz arról, hogyan töltöd azokat. A zsoltáros azt írta: „Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” A tegnap már érvénytelen csekk, a holnap egy még nem esedékes váltó, csak a ma a tiéd.

Elkezdheted jól megélni a mát, ha a következők szerint teszel: „Ma kitörlök a naplómból két napot – a tegnapot és a holnapot. A tegnap a tanulás ideje volt; holnap pedig annak a következményeit fogom aratni, amiket ma teszek. Ma azzal a meggyőződéssel nézek szembe az élettel, hogy ez a nap sohasem fog visszatérni, hogy talán ez az utolsó lehetőség, amit fel kell használnom, mert semmi garancia sincs arra, hogy meglátom a holnapot. Ma elég bátor leszek ahhoz, hogy ne szalasszam el a lehetőségeket; egyetlen alternatívám a győzelem.

Ma befektetem legértékesebb forrásomat, az időmet, a legértékesebb tulajdonomba, az életembe, melyet Istentől kaptam. Minden percet céltudatosan élek meg, a mai napomat különleges lehetőséggé formálom. Megbirkózom minden akadállyal, tudva, hogy Isten segítségével győzhetek. Ma ellenállok a kétségnek és borúlátásnak, és felmelegítem a körülöttem lévő világot egy mosollyal. Megőrzöm hitemet erősnek, mindig a legjobbra számítok, időt szakítok arra, hogy boldog legyek, minden feladatot lehetőségnek tekintek arra, hogy Istent dicsőítsem általa, és arra törekszem, hogy ott hagyjam Isten lábnyomát azok szívén, akikkel ma találkozom.”

John Boykin írta: „Az idő az életed – sem több, sem kevesebb. Ahogy óráidat és napjaidat töltöd, úgy töltöd az életedet.” Imádkozz tehát így: „Uram, segíts, hogy a legtöbbet tudjam kihozni a mai napból!”

http://maiige.hu/

Lent a Via Dolorosán

Jézus igazsága felülmúlja Ádám bűnét 301

Veled van az Úr!

„Közösségben van az Úr az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket. Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. ”

Zsoltárok könyve 25:14-15

Ma reggel, ahogy ezt az igét olvasod, barátom, képzeld magad mellé Istent. Képzeld el, ahogy ott ül melletted a kanapén, és rád mosolyog. Összeborzolja a hajad, és veled együtt nevet úgy, hogy még a könnye is kicsordul. Vagy képzeld el úgy, mint aki veled együtt hallgat át egy egész napot a tó partján, és csak örül a szavak nélkül együtt töltött időnek.

Képzeld el, ahogy figyelmesen meghallgatja vágyaidat, álmaidat, örömödet és bánatodat, és együttérez veled, hiszen tudja, miken mész keresztül, mert mindezeket veled élte át. Képzeld el, ahogy néhány könnycseppet töröl le az arcáról, ahogy veled együtt visz virágot a temetőbe. Képzeld el, ahogy veled együtt kap a szívéhez egy különleges jó hír hallatán. Képzeld el, ahogy ott ül melletted, kezét válladra teszi, miközben te ugyanígy hallgatod meg a barátodat, és próbálod vigasztalni.

Képzeld magad elé, amikor büszkén kihúzza magát, mert épp a közös történetetekről beszélsz valakinek, épp azt ecseteled, milyen sokat jelent számodra Isten. És képzeld el, ahogy tárt karokkal vár a menny kapujában, szorosan átölel téged, a hazatért tékozlót, és kezdetét veszi egy öröklétnyi nosztalgiázás.

Isten veled van, Barátom, nem hagy magadra sohasem. Hát éld át igazán ezt a különleges szövetséget! Engedd, hogy közel jöjjön hozzád, egészen közel, és várd, hogy felgördüljön a függöny, és végre megláthasd az Isten arcát!

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/06/veled-van-az-ur.html

Guti Tünde: ŰZÖTT VADKÉNT ÉRKEZTEM HOZZÁD

Űzött vadként rohanok,

bolyongva, sűrű erdőn át,

tépve, tövises pusztában,

bogáncs szaggatta ruhám rongyokban lóg.

Sarum elkopott, kövek sebzik lábam,

és hamisságok sötét fellege rettent.

Szívem helyén, mintha követ cipelnék,

lelkemben az űr jajongva tátong.

Féligazságok kínálják zavaros vizüket,

nyugalommal kecsegtet az ámítás délibábja,

s hazug ábrándok harsány virágai tűnnek fel

a végtelennek látszó, rögös úton.

Szomjasan zihálva futok és keresek,

a kétes magyarázatok kitartanak nyomomban,

és vallásos szabályok akarnak térdre kényszeríteni.

De kihunynak az idegen fények.

Fölém magasodik egy sugárzó, kedves arc,

hangja megvigasztal, érintése gyógyulás,

közelsége remény, jelenléte szentség,

s az Igazság ösvényén vezet.

Uram, kegyelmed jobb, mint az élet!

Guti Tünde

http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/verseim/uzott-vadkent-erkeztem-hozzad.html

A fiú, akiben senki sem hitt.

ORAL ROBERTS:  Ö N É L E T R A J Z. 3. fejezet

Mama és Papa minden este házi istentiszteletet tartottak. Minket, gyermekeket is bevontak és sohasem felejtették el, hogy nevünket az Úr előtt megemlítsék. Papa körülbelül így imádkozott: "És most drága Urunk áldd meg Elmert, áldd meg Vadent és áldd meg Oralt. Őrizd meg őket a sátán hatalmától és tartsd kezedet életükön!

Mama imádsága ilyesféle volt: "Drága Jézusom, én felajánlottam neked ezeket a gyermekeket, amikor megszülettek, az oltárra helyeztem és szolgálatodra áldoztam őket. Áldd meg Elmert, Jewelt, Vadent és Oralt, és csinálj belőlük olyan férfiakat és asszonyokat, akik felrázzák a világot!"

Ha véletlenül kihagyták a nevemet, felálltam és így szóltam: "Papa, nem mondtad a nevemet Jézusnak." Vagy ha Mama tévedett, őt is figyelmeztettem! "Mama, kifelejtetted a nevemet." Erre ők visszatérdeltek és felsorolták az én nevemet is. És mintha jóvá akarták volna tenni a hibát, még egy kicsit külön is imádkoztak értem, megmondva az Úrnak, hogy mit szeretnének kérni Tőle a számomra.

Engem mindig villamos ütésként ért, és valósággal végigbizsergetett, ha ima közben meghallottam a nevemet. Papa és Mama hittek abban, hogy gyermekeik valamilyen különös jelentőséggel bírnak Isten előtt, és azt akarták, hogy Ő tartsa rajtunk a kezét, őrködjön felettünk, és hogy egy napon az Ő segítségével áldássá váljunk a világ számára. Mire már elég nagy voltam arra, hogy megértsem, furcsa történetet mondott el nekem:

- "Oral, még a szívem alatt hordoztalak, amikor az Úr megmondta nekem, hogy te az Övé vagy. Azt mondta, hogy a kezét rajtad tartja, még mielőtt a világra jössz, és később is, amíg csak élsz. Fiam, te Isten tulajdona vagy! Az Övé vagy!"

Egy napon Papa kijelentést kapott a jövőmmel kapcsolatban. Úgy emlékszem a szavaira ma is, mintha csak tegnap mondta volna. Szemembe nézett és így szólt:

- "Oral, te valamikor prédikátor leszel. Isten azoknak az időknek legnagyobb hallgatóságát adja neked. Olyan hatalmasak lesznek ezek az összejövetelek, hogy mások készítik elő az odavezető utadat. Neked csak prédikálnod kell és megtartanod az Istentiszteletet a tömeg számára."

Emlékszem, hogy ezt kérdeztem erre:

- Papa, de hát miről beszélsz te tulajdonképpen?

- Fiam, rólad beszélek. Isten keze rajtad nyugszik, és tudom, hogy ezek a dolgok valóra válnak, majd meglátod!

- De Papa, én még csak beszélni sem tudok. Hebegek és dadogok, annyira, hogy még iskolába sem szeretek járni és most te ilyesmiket mondasz.

- Fiam, jegyezd meg a szavaimat, minden úgy történik majd veled.

Az emberek, ha minket gyermekeket megnéztek, gyakran mondogatták: "Ez az egyik, ez még egyszer sokra viszi." Vaden bátyám mindig remek egyéniség volt és az emberek szerették. Kedvence volt az egész rokonságnak, de nekem is ő volt a kedvencem. Én Vadennek pontosan az ellentéte voltam. Gyenge testalkatú, dadogó beszédű, és senki sem vágyott velem együtt lenni. Ha Vaden meg én valami kis zűrbe keveredtünk, mindig Vaden volt az, aki beszédével kimentett bennünket. Ha Papától vagy Mamától kérni szerettem volna valamit, mindig Vaden kérte helyettem. Ha társaságban voltunk, mindenki csak Vadenhez beszélt. Ha szólni próbáltam valamit, csak nevettek rajtam, és csúfoltak. Tudom, hogy hebegésem nevetséges volt számukra, számomra viszont egyáltalán nem. Nagyon sok ízben elszaladtam, hogy elbújjak a ház mögé, ahol nem találnak rám. Ha Vaden erőteljes alakját láttam, ha beszédét hallgattam, ha elbűvölő személyiségét figyeltem, szerettem volna felkiáltani: "Olyan szeretnék lenni, amilyen Vaden!"

Vaden mindig kiállt értem, és sohasem nevetett rajtam. Nem az ő hibája volt, hogy az emberek nem törődtek velem.

Egy vasárnap néhány vendég jött hozzánk és rajtam szórakoztak. Folyton hallani akarták, hogy miként dadogok. Mivel nem szűntek meg engem gyötörni, hátraszöktem és elbújtam a ház hátsó bejárata mögé. Mikor láttam, hogy senki sem keres már, kiálltam a bejárati lépcső szélére, és kezemet a kabátom hátsó zsebébe mélyesztve, átnéztem a távoli dombok felé, találgatva, hogy vajon lesz-e belőlem egyszer még valaki? És látom-e valaha, hogy mi is van odaát, a dombok másik oldalán?

Volt olyan eset, hogy Vadennek meg nekem ki kellett maradnunk az iskolából az első hat hétre, hogy gyapotot szedhessünk. Az így keresett pénzből vettük meg az iskolába járáshoz szükséges ruháinkat. Egész eddigi életünkben rövid nadrágot viseltünk, és ábrándozva gondoltunk az első hosszú nadrág gyönyörűségére.

Most, hogy volt elég pénzünk, már kora reggel felkeltünk és bementünk a városba, hogy megvegyük az első hosszú nadrágunkat. Meg is cselekedtük, és ha élt még két büszke kisfiú a világon, azok mi voltunk. Először vidéki kis faházunkba mentünk, ott átöltöztünk új ruháinkba, majd kivonultunk az elülső udvarba, s ott járkáltunk fel és alá, abban reménykedve, hogy arra jön valaki és meglát bennünket.

Hamarosan megérkezett a nagybátyánk és a leányai közül is kettő vele jött. Felvonultunk előttük, mutogatva hosszú nadrágunkat. Elragadtatással nézegették Vadent s azt mondták, hogy olyan szép ruhát mint az övé, soha életükben nem láttak. Mivel engem észre sem vettek, tüntetőleg közel mentem hozzájuk, hogy végre meglássanak. Egyetlen pillantással végigmértek, és nevetésben törtek ki. Az egyik leány azt mondta: "Ez aztán a legfurcsább figura, akit valaha is láttam." A másik meg így szólt: "Oral, hol a rövid nadrágod?" - és majd meghaltak a nevetéstől.

Néhány nap múlva Vadennek születésnapja volt. A leányok eljöttek hozzánk, hogy meghívják Vadent magukhoz, mert sütöttek neki születésnapi tortát és fagylaltot is készítettek a tiszteletére. Engem nem hívtak meg. Majd megszakadt a szívem, de két órával később elhatároztam, hogy elmegyek én is. Felvettem a hosszúnadrágomat és félmérföldnyi gyaloglás után megérkeztem a házuk elé. Leültem a főbejárat lépcsőjére és addig üldögéltem ott, amíg kijöttek és behívtak. Az emberek többször mondogatták Papának:

- Roberts testvér! Vadenből prédikátor lesz.

Papa erre így válaszolt: Vaden derék fiú és egy napon lesz is belőle valami, de Isten keze ezen a kis hebegő, dadogó gyermeken nyugszik.

Ilyenkor magához vont engem, megsimogatta a fejemet és rám mutatott! Ez az a gyermek. Senki sem hitt apámnak. A legidősebb testvére, Willis ezt mondta:

- Ellis, elment az eszed. Hiszen Oral még rendesen beszélni sem tud! - de Papa így felelt:

- Várj csak, Willis, majd meglátod!

E barátságtalan és hitetlen világban hallottam apám hangját: "Várj és meglátod! Isten keze rajta van!"

Ez is egyik oka annak, hogy ma apámnak és anyámnak annyira gondjukat viselem. Mert mellettem álltak megpróbáltatásokkal és mellőzésekkel telt hosszú gyermekéveimen keresztül. Betegségem alatt megígértem nekik, hogy ha valamikor felgyógyulnék és Isten megsegítene, ők soha többé nem éheznének, soha többé szükséget nem látnának. Soha sem volt egy rendes kocsijuk, amivel kényelmesen közlekedhettek volna, soha nem volt rendes otthonuk, ahol kényelmesen lakhattak volna, egészen addig, amíg Isten engem fel nem emelt és segített jól élnem. Ma már van jó kocsijuk, új otthonuk és havonta annyi pénzük, hogy nyugodtan élhetnek belőle. Amíg nekem jól megy a sorsom, addig Papa és Mama is ugyanolyan jó viszonyok között élhetnek majd, mint én.

Ezt az ígéretet akkor tettem, amikor azt hittem, hogy meghalok. És ezt az ígéretet ma is betartom. Azt azonban, ahogyan a rokonságom vélekedett rólam serdülő gyermekkoromban, soha nem tudtam lerázni magamról. Ők nem hittek benne, de nem is szántak rám időt, hogy velem egyáltalán foglalkozzanak. Gyötörtek és bosszantottak. Talán nem is akartak vele rosszat, de magatartásuk nyomait egész életemen át viselni fogom.

Hatalmas "katedrális" sátorunknak olyan óriási befogadóképessége volt, hogy rendszerint csak nagyvárosokban rendeztünk benne összejöveteleket. Ám most arra vágytam, hogy ezt a sátrat elvigyem abba a városkába, ahol felnőttem: Adába, Oklahomába. Adától 12 mérföldnyire születtem, kinn a környékbeli erdős vidéken s ott is éltem kamaszkoromig. Akkor apám átköltöztetett bennünket Adába, amely Tontosso megyében van, s itt több Roberts nevű család él, mint más nevű.

Elvittem tehát a sátrat Adába és azon a helyen állítottam fel, ahol a tbc-ből felgyógyultam... Barátaim azt jósolgatták, hogy Adában sohasem telhet meg a sátor. Ada akkoriban csak 15.000 lakossal bírt, és így senki sem bízott abban, hogy ez az óriási méretű sátor megtelhet. Mégis égető vágy hajtott ide. És Isten már az első éjszakán kiárasztotta az emberekre Szent Szellemét, küldve őket hozzám mindenfelől.

Megtelt a sátor és ezrek állottak köröskörül. Még sohasem fordult elő a város történetében ekkora tömeg-összejövetel. Földieim még a megye legtávolabbi részeiből is összesereglettek. Ismertek még mint gyermeket, most hallották rólam, hogy az evangéliumot prédikálom, és hogy nagy tömegeket gyűjtök egybe. De ilyen nagy hallgatóságra még se számítottam. Sokaknak állni kellett. Ezen okulva, az összejövetel többi estéjén a Robertsek már délben megjelentek, hogy jó helyet kapjanak és ott várakoztak az esti fél nyolckor kezdődő Istentiszteletre. Prédikációim lenyűgözően hatottak rájuk.

Willis nagybátyám is, aki egykor azt mondta apámnak, hogy sohasem prédikálhatok, mert hiszen még beszélni sem tudok, eljött egy összejövetelre, s mivel nem kapott ülőhelyet, végigállta az Istentiszteletet. Az első estén a "Negyedik férfi"-ről beszéltem és Isten valóban áthatotta szavaimat. Két órán át megállás nélkül prédikáltam, és a hallgatóság az Úr hatalmának igézete alá került. Willis bácsi sohasem járt valami sűrűn templomba, de most ott állt a sátor hátsó sarkában az emberek között és minden szavamat szomjasan itta. Még azt is elfelejtette, hogy hol van. Elragadtatásában még a száját is nyitva felejtette. Az Istentisztelet után még mindig ott állt egyhelyben. Még gyűrűzött a tömeg a sátor körül, amikor Papa rátalált Willis bácsira, aki úgy állt ott, arcát kezeibe temetve, s a szeméből patakzottak a könnyei. "Mi baj Willis?" kérdezte Papa tőle. Willis bácsi feltekintett és látva Papát, így szólt:

- Ellis, ezen csodálkozom, hogy ez vajon ugyanaz a hebegő kisfiú-e, akiről én azt mondtam, hogy sohasem prédikálhat?..."

- És most mi a véleményed róla? - kérdezte apám.

- Ellis, ez a legnagyszerűbb dolog, amit valaha is tapasztaltam. Minden tulajdonomat, mindent, amim csak van ezen a világon, odaadnám azért, ha olyan lelkem lehetne, mint amilyen az övé.

Mikor vidékről a városba költöztünk, és én a városi iskolába kezdtem járni, tanulótársaim rám sütötték, hogy dadogok. Szünet és tízórai szünet alatt körém gyűltek és csúfoltak. Minden seregben van egy vezéregyéniség, és ezt itt Brumleynek hívták. Egy fejjel magasabb és három évvel idősebb volt nálam. Nevetett rajtam, gúnyt űzött belőlem, hátba vágott és mindenáron beszédre akart bírni. Többnyire sarkon fordultam és elmenekültem előle. Egyik napon hazafelé menet utánam rohantak és ordítva kergettek végig az egész úton. Házunkhoz érve végigvágódtam a kapunk lépcsőjén. Mama meghallotta és elém sietett, hogy felsegítsen. Mikor a fiúk meglátták őt, elszaladtak. Mama ekkor így szólt hozzám:

- Oral, ne törődj velük, ne is figyelj rájuk. Egyszer majd minden megváltozik. Te majd nem dadogsz már, és meglátod, hogy ezek a fiúk akkor milyen másmilyennek neveznek.

Azt mondtam anyámnak:

-  Ezzel a Brumleyvel egyszer még elbánok, akármi legyen belőlem.

Hogy hogyan fogom ezt véghezvinni, arról fogalmam sem volt, de hogy megteszem, abban biztos voltam.

1950 augusztusában elvittük a nagy sátort Oklahoma Citybe. A sátort amelyben 7000 ülőhely volt, Oklahoma állam vásártelületén állítottuk fel. Egész Oklahomából odajöttek az emberek és a sátor zsúfolásig megtelt. Egyike volt ez a legnépszerűbb Istentiszteleteimnek. A város polgármestere kijelentette, hogy ilyen hatalmas vallásos összejövetel még nem volt Oklahomában. A táborozás második felében már két órával az Istentisztelet előtt minden helyet elfoglaltak, és fél nyolckor hatalmas tömeg állta körül a sátrat. A záró összejövetelen 20.000 ember vett részt, és több mint 5000 ember tért meg ezen a táborozáson. Egyik este, amikor a sátor sarkában álltam és vártam, hogy megkezdjem a prédikációimat, egy vaskos, nagytermetű fickó lépett hozzám, a vállamra ütött és megkérdezte tőlem: "Oral, tudod-e ki vagyok?" Ránéztem, és láttam, hogy az a bizonyos hetvenkedő volt, azoknak a vezére, akik annyit gyötörtek és csúfoltak iskolásfiú koromban. Majdnem kicsúszott a számon, hogy 'hát elfelejthetlek-e valaha?' De ehelyett azt mondtam:

- Te a Brumley fiú vagy, mit csinálsz itt?

- Oral, - válaszolta - hallottam, hogy itt vagy, gondoltam megnézem, hogy mi történik itt, de ami itt történt, te fiú, én még ehhez hasonlót sohasem láttam!

- Nagy lelki adományokat kaptam - szóltam - azóta, mióta az Úr megtérített és meggyógyított, s beszélni is tudok.

- Nem tudtam - folytatta - több estén itt voltam, és engedd meg, hogy megmondjam: soha még így prédikálni nem hallottam senkit. Brumley még tovább is akart volna velem beszélni, de prédikálásra hívtak, s így otthagytam őt.

Beszédemet bevégezve felszólítottam a bűnösöket, hogy lépjenek előre és adják át a szívüket Jézus Krisztusnak. Négy-ötszázan jelentkeztek megtérésre. Mikor kezüket felemelték, hogy utánam mondják a bűnösök imáját, végignéztem a soraikon. Közöttük ott állt a Brumley fiú is. Könnyek folytak végig az arcán, amikor ezt mondta: "Isten légy irgalmas hozzám, bűnöshöz." (Lk. 18:13)

Elbántam tehát vele... Igen. Igaz, hogy másként, mint azt valaha gondoltam.

Lydia magazin

Irma Nyári

Hit Gyülekezete - Végre nevet a föld

Ige: Az emberek

 „Isten igazságát, vagyis a valóságot, Isten Igéjét hamissággal, hazugsággal, valótlansággal, kitalálással cserélték fel, és változtatták át, s inkább a teremtmények, és a teremtett dolgok előtt hódoltak, azokat tisztelték, imádták és szolgálták, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké, az örökkévalóságon át áldott, és imádni való. Ámen*

Ezért szolgáltatta ki, és hagyta, és engedte át őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek, a megvetendő, szégyenteljes, gyalázatos és tisztátalan indulatoknak. Asszonyaik a természetes szokást, a természetes érintkezést, a természetnek megfelelő, veleszületett kapcsolatot; a nemi érintkezést természetellenessel váltották fel**

A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes, ösztönös életet, vagyis a természetnek megfelelő közösülést; érintkezést, és bujaságukban egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot, és fertelmeskedett, és fajtalankodtak. De meg is kapták tévelygésük megszolgált, és méltó, és megérdemelt bérét, jutalmát, díját, elvévén önmagukban***(Róm 1,25-27)

*Ezért aztán: „Az Isten pedig elfordult tőlük, és adta, és kiszolgáltatta őket, hogy szolgáljanak az ég seregének, és hogy imádják az ég csillagseregét” (Csel. 7,42).

**De: „… amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen” (Ef. 5,12)

„Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira. Ne vegyetek tehát részt ezekben” (Eféz. 5,6-7)

***Már Mózesen keresztül figyelmezteti az Úr az Ő népét, hogy: „Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosság az” (3 Móz. 18,22).

„És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal szoktak hálni: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérük rajtuk” (3 Móz. 20,13)

Dicsérem az Urat

Spurgeon: Az ígéret birtokba vétele

Nem látás és érzékelés, hanem hit által ’nyerjük meg az ígéreteket’.

Jézus!

Én Téged választottalak!!

Reinhard Bonnke: A hitről

Meglehet a szamárlétrán egyre feljebb kapaszkodunk, az életben azonban kudarcot kudarcra halmozunk - jó gázsi, kiüresedett, silány élet -, de a „kegyesség mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete” (1Timóteus 4:8). A hit kikényszerít minket a mókuskerékből, hogy teljesen Istenért éljünk. 

Vaden meg én

Oral Roberts: Ö n é l e t r a j z 2. fejezet

Öt testvér között Vaden meg én voltunk a legfiatalabbak és mivel csupán két év volt közöttünk, csaknem úgy nőttünk fel, mint az ikrek. Kisfiú korunkban apánk gyakran ment el evangélizáló összejöveteleket tartani. Egyik nyáron több hétig távol volt hazulról. Hallgatósága igen csekély támogatásban részesítette, úgyhogy nem tudott anyánknak elég pénzt küldeni élelemre. Sovány tartalékaink hamarosan eltünedeztek.

Egyik este anyánk kijött a kapuba és odaszólította Vadent és engem is. "Fiaim gyertek ide egy percre." - mondta. Felszaladtunk a kapuhoz, mire ő így szólt: "Fiúk, ma nincs mit ennünk vacsorára."

Vaden kijelentette, hogy Papának haza kellene jönnie az evangélizáló összejöveteleiről és gondunkat kellene viselnie. Én viszont arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű dolog lehet a Papának prédikálnia. És így az ő pártjára álltam. Végül Mama így döntött: "Fiúk, egyelőre látogatóba megyünk ma este." Elindultunk tehát, hogy meglátogassuk az öreg Campbell testvért, egy többgyermekes özvegyet. Akkor érkeztünk oda, mikor éppen vacsorához ültek.

- Ó testvér, éppen jókor érkeztetek, hogy velünk vacsorázzatok!" - mondta az asszony. De Mama túlságosan büszke volt, s ezt felelte: "Ó, mi nem vagyunk éhesek!" Jó, hogy nem kérdezte meg Vadent vagy engem, mert mi nem ezt feleltük volna.

Kilenc óra tájban Mama hazatérésre indított, mire Campbell testvér azt ajánlotta, hogy előbb imádkozzunk. Mikor belekezdtek, már tudtam, hogy mi következik. Mama sugárzó boldogsággal dicsérte az Urat, hozzánk való jóságáért. Ekkor Vaden a bordámba bökte a könyökét, és azt súgta: "Hozzám ugyan nem volt valami jóságos." Visszasúgtam neki, hogy okosabban teszi, ha hallgat. Hazafelé menet így szólt: "Mondd, Mama, miért imádkoztál így? Nagyon jól tudod, hogy Isten nem túl jó hozzánk, hiszen nincs mit ennünk. Papa elment evangélizálni és te még azt sem engedted meg, hogy Campbell testvérnél együnk valamit ma este." Vadenhez fordultam, s ezt mondtam: "Most már tartsd a nyelvedet Vaden, Isten gondunkat viseli, légy csendben és majd meglátod, hogy mit cselekszik az Úr!" Nem voltam hívő lélek, de a legkisebb kételyem sem volt abban, hogy Isten vigyáz ránk. Szívemből jöttek ezek a szavak.

Hazaérkezve, Vaden előreszaladt fel a bejárathoz, hogy kinyissa a kaput.

- Mama, valami van az ajtó mögött. Nem bírom kinyitni.

Felrohantam én is, hogy segítsek neki, és együttesen benyomtuk az ajtót, majd világosságot gyújtottunk, s s megnéztük, hogy mi volt az ajtó mögött. A legnagyobb élelmiszercsomag, amit valaha is láttam! A Mama örömrivalgásban tört ki, és megköszönte az Úrnak, hogy ilyen jó hozzánk. Azután így szólt:

- Fiúk! Fogjátok meg ezt az élelmiszeres ládát és rakjátok fel a konyhaasztalra!

Megtettük. Vaden és én nem győztük kihuzigálni a finom ennivalókat. Vaden lenyúlt a láda sarkába és egy óriási falusi sonkát emelt ki onnan. Diadalmasan mutatta fel nekünk, hogy hadd lássuk jól. Én egy zsák ír burgonyát és egy zsák lisztet bányásztam ki. Hamarosan megtelt az asztal. Mama egyetlen pillantással végigmérte, majd levett a szegről egy kötényt és maga elé kötötte. Éles kést vett ki a fiókból és kezdte a sonkát szeletelni, a krumplit hámozni és a kenyeret készíteni.

Éjféltájban csak ennyit mondott:

- Gyertek fiúk, elkészült!

Az asztalon nagy tál házisonka, egy tál forró kétszersült és egy tál ír burgonya állott. Evés közben a sonka majd elolvadt a számban, a kétszersültek gyorsan tünedeztek és én még a falatozás kellős közepén mondtam Vadennek:

- Nézz ide Vaden. Ugye megmondtam, hogy Isten gondoskodik rólunk?

Mire ő nevetve válaszolta:

- Bizony, de még mennyire!

Joel Osteen: Kihívások közepette

2,12 Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. (Ruth)

A Biblia sokszor mutat be nekünk embereket, akik valami nagy problémával néztek szembe, majd Isten kegyelme jóra fordította a helyzetet. Például az 1 Mózes 6-ban, Noéval találkozunk, aki élete legnagyobb kihívását élte meg.

Az egész földet özönvíz fogja elpusztítani. Teljesen reménytelennek tűnt a helyzet, azonban ezt mondja az Írás: „De Noé kegyelmet talált az Úr előtt” (1 Mózes 6:8). Noé felépítette a bárkát és megmentette a családját.

Ruth könyve elmondja nekünk, hogy Ruth-ot milyen nagy csapás érte: elveszítette a férjét. Idegen helyre kellett költöznie, anyagi források nélkül. Épphogy megélt. Azonban Ruth elnyerte Boáz jóindulatát (Ruth 2:10,13). Boáz nagyon gazdag ember volt. Feleségül vette Ruth-ot, aki ezután bőségben és boldogságban élt.

Az 1 Mózes 37-ben Józsefről olvasunk, akit a testvérei elárultak és eladtak rabszolgának. Azonban József jóindulatra talált, bármerre járt (1 Mózes 39:2-4, 21-23). Hullámhegyeken és hullámvölgyeken ment keresztül, de végül a fáraó szemében is jóindulatra lelt, aki az Egyiptomi Birodalom másod-uralkodójává tette őt (1 Mózes 41:40-43).

Minden esetben Isten kegyelme a kihívások közepette jött. Jött az özönvíz idején, az éhínség idején, és amikor valakivel rosszul bántak. Amikor kemény az élet, valami igazságtalanság történik, mint Józseffel, amikor nehéz az anyagi helyzet, mint Ruthnál, vagy amikor szétesik a világ körülöttünk, mint Noé esetében, ne csüggedj el. Ne kezdj el panaszkodni, és ne aggódd agyon magad. Még inkább, mint valaha, kiálts Mennyei Atyádhoz. Mondd neki: „Atyám, köszönöm, hogy a te kegyelmes jobbod most is velem van. Én most nem látom még az utat, de tudom, hogy Te már elkészítetted azt.” Ha Hozzá kiáltasz, Ő meghallgat. Ha befogadod a szeretetét, az erőt ad. Ha a jóságára, kegyelmére összpontosítasz, akkor az Ő jósága és kegyelme megnyugszanak rajtad, és nem hagyják, hogy az ellenség győzzön feletted.

A nehéz időkben emlékezz arra, hogy győztes vagy és nem áldozat, Jézus Krisztus miatt, aki benned él! Valld meg, hogy Ő az Úr, és Ő jó. Valld meg, hogy az Ő békessége és jóindulata veled vannak a nehéz időkben!

Joel Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joel-osteen/225-kihivasok-kozepette.html

Hillsong - Believe (magyarul)