C. H. Spurgeon: ÍGÉRET SZERINT
’Ti pedig, testvéreim, Izsák
módjára az ígéret gyermekei vagytok. De amint akkor a test szerint született
üldözte a Szellem szerintit, úgy van ez most is.’ (Gal 4,28-29)
Ha a testvérek annyira
különböznek, mint Izmael és Izsák, nem meglepõ, ha összevesznek, és
barátságtalan érzéseket táplálnak egymás iránt. Izmael idõsebb volt, mint
Izsák, és amikor eljött az idõ, hogy Izsákot elválaszszák, anyja, Sára látta,
hogy a rabszolganõ fia kigúnyolja az õ gyermekét. Ilyen korán megmutatkozott a
születés- és a rangbeli különbség.
Ez jól mutatja számunkra,
hogy mit várhatunk, ha birtokoljuk az Istentõl kapott
életet, és örökösök vagyunk
az ígéret szerint. Azok, akik a törvény rabságában élnek, nem tudják szeretni
azokat, akik szabadnak születtek az evangélium által, és így vagy úgy, de elõbb-utóbb
kimutatják ellenségességüket. Most nem a gonosz világ és a hívõk Gyülekezete közötti
ellenségességre gondolok, hanem arra, ami a pusztán természeti vallású és az
Istentõl született emberek között van.
Nem a filiszteusokról beszélek,
akik Izsák ellenségei voltak, hanem bátyjáról, Izmaelrõl, aki kigúnyolta õt. A
legélesebb ellentét éppen a külsõségekben vallásos emberek és azok között van,
akik felülrõl születtek, és szívükbõl és valóságosan imádják Istent. Isten sok
hûséges gyermeke szenvedett méltatlanul azok kegyetlen gyûlöletétõl, akik azt
vallották, hogy a hittestvéreik.
Izmael indítéka valószínûleg
az irigység volt; nem tudta elviselni, hogy a kisebb fiú felsõbb rendû, mint õ.
Ezt mondhatta: ’Ez az örökös, ezért gyûlölöm õt.’ Talán mint örököst gúnyolta Izsákot,
és azzal dicsekedett, hogy neki is éppen
annyi joga van a birtokra,
mint az ígéret gyermekének.
Ugyanígy irigyelik a pusztán
vallásosak az igazi hívõk állapotát, és úgy gondolják, hogy õk is vannak olyan
jók, mint azok, akik Isten kegyelmétõl várják az üdvözülést. Õk nem vágynak
Isten kegyelmére, mégis, mint irigy kutyák, nem tudják elviselni, hogy mások
részesülnek belõle. Irigylik a szentektõl reménységüket, lelkük békéjét és azt,
hogy élvezik Isten
pártfogását. Ha bárki
közületek ezt tapasztalja, ne legyen meglepõdve.
Izmael irigysége legjobban
azon a nagy ünnepségen mutatkozott meg, amelyet öccse elválasztásakor tartottak.
A külsõleg vallásosokat is – akárcsak az idõsebb fiút az evangéliumban – az
ingerli a legjobban, ha valamilyen alkalom nyílik az Atya szeretett gyermekének
ünneplésére. Az igazi család zenéje és tánca epe és üröm a büszke, külsõ
vallásosok számára. Amikor a teljes bizonyosságot elválasztják a kétségtõl, és a
szent örömöt a világtól, akkor a test szerinti,
vakbuzgó ember megvetõen
nevezi az istenfélõ embert õrültnek vagy fanatikusnak, vagy mogorva keserûséggel
dünnyögi: ’Szegény bolondok!
Ne törõdjetek velük; szánalmasan
rászedett népség.’ Azok, akik vallásosak, de nem újultak meg igazából, akik
üdvözülésüket saját érdemeiktõl várják, általában keserû gyûlöletet éreznek azok
iránt, akik az ígéret szerint születtek.
Néha a hívõk erélytelenségét
gúnyolják. Lehet, hogy Izmael csecsemõnek nevezte Izsákot, akit éppen hogy
elválasztottak.
A hívõk is sokszor gyöngék,
és fölöttébb valószínû, hogy kiváltják
azok gúnyolódását, akik
erélyesnek képzelik magukat. Izsák nem tagadta gyengeségét, és a hívõk sem
tagadhatják, hogy tökéletlenek, és ki vannak téve olyan gyengeségeknek, amelyek
miatt joggal marasztalhatók el. De a világ
igazságtalanul felnagyítja
ezeket, és gúnyolódik a szenteken olyan gyengeségek miatt, amelyek fölött mások
esetében szemet huny. Ne lepõdjünk meg, ha jelentéktelenségünk és
tökéletlenségünk arra bátorítja a büszke és képmutató farizeusokat, hogy
gúnyolódjanak rajtunk és az evangéliumon. Gyakran a hívõ törekvéseibõl ûznek
tréfát.
Izsákot ’örökösnek’ nevezték,
és Izmael hallani sem szerette ezt. ’Nézd csak – mondja a törvényeskedõ –, ez
az ember nemrég még ismert bûnözõ volt; most pedig azt mondja, hogy hisz Jézus Krisztusban,
ezért tudja, hogy üdvözült és
elfogadtatott, és biztos a
mennyben. Hallottál már ilyen elbizakodottságot?’ Õ, aki örül a rabláncnak, gyûlöli
egy szabad ember jelenlétét; õ, aki elutasítja Isten irgalmát, mert büszkén a
saját érdemeiben bízik, haragszik arra, aki örvendezik,
mert kegyelem által üdvözült.
Talán a kis Izsák, koros
szüleinek gyermeke furcsának és különösnek tûnt a fiatal félvér egyiptomi
számára. Senki sem olyan idegen embertársai számára, mint a fentrõl született
ember. Azt hinnénk, hogy ha valaki az Isten ígéretében
való hitben él, azt a világ
leghelyénvalóbb és legtermészetesebb dolgának tartják, de nem így van. Ellenkezõleg,
azokat, akik hisznek Istenben és e hit alapján cselekszenek, különös lényeknek
tartják. Az utcán a rossz fiúk még
mindig kigúnyolják a
külföldieket, és a világias emberek még mindig kigúnyolják az igaz hívõket nem
evilági lelkületük és életvitelük miatt.
Számunkra ez örök
tanúbizonyság, mert Urunk ezt mondta: ’Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné
a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki
titeket a világból, azért gyûlöl titeket a világ’ (Jn 15,19).
A hívõt ezerféle módon – sok
közülük olyan kicsinyes, hogy említésre sem érdemes – lehet kitenni a
’kegyetlen gúnyolódás megpróbáltatásainak’, és neki fel kell erre készülnie.
Végül is nem olyan nagy dolog az üldöztetés manapság,
hiszen a máglyák már nem
égnek, és hüvelykszorítókat sem használnak. Bátorság, jó testvérem! Ha ki is
nevetnek, nem törik a csontod, és ha elég bátor vagy, hogy megvesd a
lekicsinylést, álmodat sem zavarja semmi.
Az, hogy Izmael kigúnyolta
Izsákot, csak egy annak az ellenségességnek a számtalan bizonyítéka közül,
amely az asszony utóda és a kígyó ivadéka között van. E kettõnek a keveredése
Ábrahám házában azáltal vált lehetségessé, hogy
Ábrahám lement Egyiptomba, és
hitetlen módon cselekedett a fáraóval szemben. Ekkor Sára kapott egy egyiptomi
rabszolganõt, és a gonoszság bekerült a táborba. Sára egy rossz órában odaadta
férjének a rabszolganõt; innen a tengernyi bánat. A meg nem újult ember hiába csatlakozik
Isten népéhez, az nem fogja megváltoztatni a természetét. Egy Izmael hiába él Ábrahám
táborhelyén, attól még Izmael
marad.
Manapság Isten igazságának
legádázabb ellenségei a közösségünkben lévõ idegenek, azok, akik az egészséges
evangéliumi tanítás hívõit úgy tüntetik fel, mint idegeneket azokban a
gyülekezetekben, amelyeket az Írás tanaira alapoztak. Idegenekké tesznek minket
saját országunkban. Elnézõek mindenféle eretnekséggel, de a kegyelem tanaiban
hívõt kigúnyolják mint régimódi és bigott embert – mint elkésett halandót, akinek
gyorsan keresnie kellene egy sírt, ahol eltemetheti magát.
De aki bízik Istenében és
hisz szövetségében, képes lesz túlélni a gúnyolódást,
mert a Krisztus miatti
szégyen nagyobb gazdagság, mint Egyiptom összes kincse. Semmiképpen sem szégyen
Istenben bízni. Ellenkezõleg, a jó emberek számára becsületbeli kérdés bízni
abban, aki hû és igaz, és ha szenvedniük
kell ezért, örömmel teszik.
Övezzétek fel hát magatokat szent bátorsággal, ti, akik kegyelem és hit által
tanultatok meg Isten ígéretén élni. Nem a nagy Családfõ volt-e, akit
megvetettek és elutasítottak az emberek? Vajon a többi testvérnek nem kell-e az
Elsõszülötthöz igazodnia? Ha részt vállalunk Krisztus szenvedéseibõl, részesei leszünk
dicsõségének is; annak okáért vegyük ki részünket a Megfeszítettnek, minden dolog
örökösének szenvedésébõl és sorsából.
.jpg)
.jpg)
