Örülj és énekelj az Úrnak!

Istenről:

„Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék (vagy, hogy bármit megbánna). Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?” (4 Móz. 23,19)

Dicsérlek Úr Jézus!

„Dicsérem az Urat, amíg élek, éneklek az Én Istenemnek, amíg vagyok” (Zsolt. 146,2)

Kenneth E. Hagin: Nincs hit megvallás nélkül.

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

A hit a megvallás útján jut kifejeződésre... A száddal vagy Istennek adsz uralmat önmagad felett, vagy a sátánnak. Ne beszéld többé az ördög nyelvét; kezdj el Isten nyelvén beszélni!”

Albert Schweitzer: Legyen időd….

“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.” 

Jöjj a szentek szentjébe

http://www.youtube.com/watch?v=cy0EriKipvY&list=PLC57E88AA3DDEB4BB&index=8&feature=plpp_video

jöjj a szentek szentjébe

www.youtube.com

John G. Lake: Kalandok Istennel. 2. rész

Egyszer részt vettem egy összejövetelen Los Angelesben. Egy idősebb fekete tartotta. A legmókásabb kifejezéseket használta, de állítom, hogy doktorok, ügyvédek és professzorok csüggtek a szavain, olyan csodálatos dolgokat mondott.

Nem is annyira a szavai hatottak rám. Ahogy a szelleméből a szívemhez szólt, az mutatta meg nekem, hogy jobban ismeri Istent, mint bárki, akivel addig találkoztam. Isten élt benne, és Ő vonzotta az embereket magához.

Egy férfi időnként felállt és közbekotyogott. (Egyeseknek mániájuk, hogy fecsegjenek.) Az öreg fekete testvér sokáig türtőztette magát. Egyszer csak az ember megint talpra állt, mire az öreg rábökött az ujjával: „Jézus Krisztus nevében, üljön le!” Az illető nem ült le. Elvágódott a földön. A barátai vitték ki onnan.

Ez csak egyike a kereszténység lényegét adó eleven tényeknek: Jézus Krisztus isteni ereje a Szent Szellem által betölti az emberek testét ésszellemét, és szent lángként átlobbanva a természetükön keresztülviszi Isten akaratát.

Van egy keresztség, amely Jézushoz tartozik, az Ő kizárólagos hatáskörébe. Sem angyal, sem ember nem adhatja tovább. Egyedül Tőle származik.

Ő az, aki „Szent Szellemmel keresztel”. (Jn 1:33) Tehát annak a személynek, aki Szent Szellemet akar, magával Jézus Krisztussal kell határozott és tudatos módon kontaktusba lépnie. Dicsőség Istennek!

Alig egy évvel az előtt, hogy Afrikába mentem, egy éjszaka imádkozás közben az Úr Szelleme teljesen elborított. Az Úr különböző helyeket mutatott, ahol azután öt éven át dolgoztam, és a mennyei megvilágosodás fényében előre láttam, hogy mindegyik területen mekkora kiterjedésű munkát végzek majd el. Utolsó színhelyként Dél-Afrikát láttam.  Miközben a földön térdeltem akkor éjjel, hirtelen Dél-Afrikában találtam magam, egy johannesburgi gyülekezetben, ahol egy ismerősöm volt a pásztor. Besétáltam a gyülekezet ajtaján, teljes hosszában végigmentem a helyiségen a frontoldalig, és ott beléptem egy kis szobába. Ott körülnéztem, és mindent megfigyeltem: a bútorokat, magát a szobát és mindent. Mindez úgy történt, hogy közben Chicago közelében, a szülővárosomban imádkoztam.

Egy év sem telt bele, s már ott voltam abban a gyülekezetben - és én voltam a pásztor! Isten művelte ezt a dolgot; nekem az egészhez semmi közöm sem volt.

Isten egy munkát kívánt elvégezni az egész földön, s miután megvilágította számomra ennek a munkának csodálatos kiterjedését és jellegét, hitre jutottam azzal kapcsolatosan, hogy amit Ő megmutatott nekem, valóra fog válni - és meg is éltem a beteljesedését.

Egy este a Sátorban Isten Szellemének ereje egyszerre csak betöltött egy Hilda nevű fiatal lányt - tizenhat-tizennyolc éves lehetett. Felkelt a székéről, és odaállt mellém az emelvényre. Azonnal felismertem, hogy Isten valamilyen üzenetet adott a lánynak, tehát egyszerűen abbahagytam a prédikálást, és vártam, míg Isten Szelleme leszáll rá.

Egyhangúan beszélni kezdett valami ismeretlen nyelven, majd olyasféle taglejtést tett, amilyent a mohamedán papok szoktak, miközben imát mormolnak.

A ház hátsó részében egy fiatal kelet-indiai férfira lettem figyelmes, akit ismertem is. Teljesen eksztázisba jött, és elkezdett közeledni a folyosón. Senki sem tartóztatta föl, így hát egészen előrejött, és mély csodálkozással a lány arcába bámult.

Amikor az üzenet véget ért, megszólítottam a férfit:

- Mi történt?

- Ó, ez a lány beszéli az anyanyelvemet! - felelte.

- Mit mondott? - kérdeztem.

Ő is fellépett mellém a pódiumra, és ismertette az üzenet velejét:

- A lány azt mondta, hogy az üdvösség Istentől származik. Hogy megmentse az embereket, Jézus Krisztus, aki Isten, emberré lett. Azt mondta, hogy az ember nem válthatja meg az embertársát, és Mohamed ugyanolyan ember volt, mint bárki más; nem volt rá hatalma, hogy bárkit is megmentsen a bűneitől. Jézus viszont Isten, akinek van arra hatalma, hogy felruházzon a Szellemével, és Istenhez hasonlóvá tegyen.

Amikor egy héten át az egyik dél-afrikai gyülekezetben prédikáltam, egy este egy amerikai hölgy is jelen volt, akinek a fia Iowa államban lakott.

Mielőtt az összejövetel elkezdődött, behívott a szolgálati helyiségbe. Elmondta, hogy éppen akkor kapott levelet a menyétől; azt írta, hogy a hölgy fia, aki egyetemi professzor volt, a jelek szerint tüdőbajos lett. Arra kényszerült, hogy föladja az állását, és már igen elgyengült állapotban volt.

Ahogy az anyával beszélgettem, láttam, ő is úgy hiszi, hogy tüdőbajos a fia, és meg fog halni, hacsak meg nem gyógyul gyorsan.

Visszamentem a gyülekezeti terembe, és amikor imádkozáshoz készültünk, odaléptem az anyához az emelvény végén, és elkértem tőle a levelet. A kezembe vettem és letérdeltem, közben minden jelenlevőt arra kértem, hogy ők is csatlakozzanak hozzám abban a hitben, hogy Isten meggyógyítja a férfit.

Mintha az Úr felemelte volna a szellememet, már egyáltalán nem voltam tudatában mindannak, ami körülöttem zajlott.

Egyszerre csak ott álltam a fiatalember otthonában, Johannesburgtől közel tízezer mérföldre. Egy szénkályha mellett ült, az ölében egy két év körüli kisfiúval. Alaposan szemügyre vettem. „Az arcod kemény - mondtam magamban -, a lelki érettség vagy a szellemi élet nyomai nem láthatók rajta, de ahogy a fiadhoz ragaszkodsz, az javít a képen.”

A felesége vele átellenben ült az asztalnál, és egy magazint olvasott. „No, veled aztán törököt fogott” - jegyeztem meg magamnak, őt figyelve.

A férfi mögött állva kezemet a fejére tettem, és csendben imádkoztam, hogy Isten járja őt át gyógyító kenetével, és állítsa helyre az egészségét - hogy maga is áldásul lehessen, és az édesanyja szíve megvigasztalódjon.

Nem tudom, hogyan tértem vissza. Egy pillanat alatt tudatosult bennem, hogy ott térdelek a pódiumon a gyülekezetben. Hallhatóan imádkoztam, és Isten Szellemének sűrű jelenléte nyugodott az embereken.

Úgy hat héttel később hírét vettük, hogy a fiatalember egészen jól van. Felépülése pontosan abban az időben kezdődött el, amikor tízezer mérfölddel távolabb a gyülekezetünkben imádkoztunk érte.

Guti Tünde: PALÁNTÁK SZÉLVIHARBAN

    Kis „birtokunk” él és virul az erkély alatt és a virágládákban. Igaz, meg sem közelíti a családi házak kertjét, de legalább van némi kapcsolatunk a zölddel. Cseresznye- és barackfa kandikál be a korlát fölött, a konyhaablak előtt pedig diófa álldogál.

   Muskátli, paprikavirág és brazilrózsa között jól megférnek a paradicsompalánták is. Szépen fejlődnek, és a sok, apró sárga virág között már akad néhány kis zöld paradicsom. Karókkal kellett megtámasztani magasba nyúló szárukat.

   Múltkor nagy vihar volt. Olyan erős szél fújt, hogy még a vastag törzsű fák is hajlongtak…

   Másnap szomorú látvány fogadott. Legkisebb palántánk derékba tört. Valószínű, ő volt a leggyengébb is… Haldokolva tűrte, hogy felegyenesítsem, összeillesztgessem, és újra karót szúrjak le mellé. „Ki kellett volna kötnünk” – villant át a fejemben, s bizony fájt a mulasztás!

   Mára fonnyadtan, teljesen élettelenül lógott a karó mellett…

    Mennyi vihar szaggatja, cibálja a nemrég megtért keresztyén „palántákat”! S hányszor felejtünk el milliónyi fontos dolgunk mellett melléjük állni karóként, hogy ki ne dőljenek a szélvészben! Nem stabilizáljuk őket a gondoskodó szeretet kötelével, így a hirtelen támadt fergetegben tehetetlenül eltörnek, még mielőtt gyümölcsöt teremhettek volna… Azonban kellő védelem mellett megerősödnek, mélyre eresztik gyökereiket, és ellenállóvá válnak.

   Ne várjuk meg a szíveket tépő, viharos nehézségeket! A megpróbáltatások így is, úgy is megérkeznek! Idejében ellenőrizzük a szeretetteljes „kötéseket”! Törődjünk egymással, bátorítsunk, vigasztaljunk, intsünk, tanácsoljunk, legyen mindenkinek embere, hogy Krisztus Testéből egyetlen tag se vesszen el!

Spurgeon: Akinek érzékeny a lelkiismerete

„...igazságot teszek bárány és bárány között!" (Ez 34,22).

   Vannak, akik természetüknél fogva erősek, és ezért kíméletlenek a 
gyengékkel szemben. Ez súlyos bűn, és sok szomorúságot okoz. A 
szeretetlen tolakodás, a gyengék és betegek félreállítása sajnos 
előfordul még a hitvallók gyülekezetében is. Az Úr azonban látja ezt a 
büszke és kegyetlen magatartást, és nagyon haragszik miatta, mert Ő 
szereti a gyengéket.

   Kedves olvasóm, te is a gyengék között vagy? Azok között, akik 
szomorúak a tolakodás miatt, és akiket megbélyegeztek érzékeny 
lelkiismeretük miatt? Kemény szívűek hozzád a testvérek? Ne neheztelj 
rájuk viselkedésükért, és főleg ne akard nekik visszaadni a tolakodást 
és a könyöklést. Tedd ügyedet az Úr kezébe". Legyen Ő a bíró! Miért is 
avatkoznál a dolgába? Sokkal jobban és igazságosabban tud elintézni 
mindent, mint mi. Ő a legmegfelelőbb időben ítél, miért is siettetnénk?
  

A kemény szívű elnyomó pedig reszkessen! Még ha úgy látszik is, 
hogy most büntetlenül léphet másokon keresztül, minden büszke és bántó 
szava fel van jegyezve és mindegyikért számot kell majd adnia a Nagy 
Bíró ítélőszéke előtt.

   Légy türelemmel, én lelkem! Az Úr ismeri szomorúságodat, és 
meglátod, megsegít.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Napi elgondolkoztató.

Készítette: Vallás-mém

Meghallgat az Úr!!

Készítette: Bölcsesség Biblia

Szeretem az Urat,
mert meghallgatja esedezéseim szavát.
Mert az ő fülét felém fordítja,
azért segítségül hívom őt egész életemben.
Körülvettek engem a halál kötelei,
és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem;
nyomorúságba és ínségbe jutottam.
És az Úrnak nevét segítségül hívám:
Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!
Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas.
Az Úr megőrzi az alázatosokat;
én ügyefogyott voltam és megszabadított engem.
Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba,
mert az Úr jól tett teveled.
Minthogy megszabadítottad lelkemet a haláltól,
szemeimet a könyhullatástól és lábamat az eséstől:
Az Úr orczája előtt fogok járni az élőknek földén.
(Zsoltárok 116:1-9 KAR)

Nincs más Isten (klasszikus kísérettel)

Ige: Bizonyságtétel Ábrahámról, és az ő MAGVÁRÓL

István (jelentése: megkoronázott, vagyis a kenet alatt lévő) bizonyságot tesz a vallási vezetők előtt:

Csel. 7,1 Monda pedig a főpap: Vajjon [csakugyan] így vannak-é hát ezek [a dolgok]?

Csel. 7,2 Ő pedig monda: Férfiak, atyámfiai [testvéreim] és atyák, halljátok, és [(akúó): értsétek] meg! A dicsőségnek [(doxa): a fény, a ragyogás] Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak [jelentése: sokaság Atyja], mikor Mezopotámiában [Jelentése: két folyó közt] vala, minekelőtte [(prin): aki korábban] Háránban [jelentése: napégette, száraz hegyen] lakott, [(katoikeó): tartózkodott]

Csel. 7,3 És monda néki: Eredj ki a te földedből és a te nemzetséged [(szüggeneia): családod, és rokonaid] közül, és jer [menj] arra a földre, amelyet mutatok néked.

Csel. 7,4 Akkor kimenvén a Káldeusok földéből, [letelepedett, és] lakozék Háránban [jelentése: napégette, száraz, hegy]: és onnét, minekutána megholt az ő atyja, kihozta [és Isten áttelepítette] őt e földre, amelyen ti most laktok

Csel. 7,5 És nem adott néki abban örökséget [örökrészt] csak egy lábnyomnyit is [vagyis még egy talpalatnyit sem]: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul [(kataszkheszisz): visszatartás, feltartóztatás, halasztás, halogatás, másik jelentése a szónak: elfoglalás, birtokbavétel] és az ő magvának ő utána, holott [még] nem vala néki gyermeke*

*Ez pedig így történt: Az Úr szólt Ábrámnak, aki: „És felvevé Ábrám (jelentése: felmagasztalás, felemelés atyja) az ő feleségét Szárait (jelentése: fejedelmi nő), és Lótot (jelentése: lepel, fátyol, takaró; elrejtettség; sötét színű; égés), az ő atyjafiának (az ő testvérének) fiát, és minden szerzeményüket, amelyet szereztek vala, és a cselédeket, akikre Háránban (út, utca; hegyes vidék) tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán (jelentése: lapály, mélyföld; megalázás, leigázás) földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére. És általméne (átvonult) Ábrám a földön mind Sikhem (jelentése: hegyhát) vidékéig (a sikemi szenthelyig), Móréh (korai eső, tanító; termékeny; hajító, íjász; engedetlen, ellenálló) tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön. És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; aki megjelent vala néki” (1 Móz. 12,5-7).

Amikor elvált Ábrám Lóttól, megismételte az Úr az ígéretet: „Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tőle Lót: Emeld fel szemeidet (tekintetedet) és tekints arról (és nézz szét) a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra. Mert mind az egész földet, amelyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre. És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz. Kelj fel, (és indulj) járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt. Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré (Hebronban) tölgyesében, mely Hebronban (jelentése: a szövetség helye) van, és oltárt építe ott az Úrnak” (1 Móz. 13,14-18).

Majd később Isten újra megerősítte az ígéretet: „Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem (az én színem előtt, az én jelenlétmben), és légy tökéletes (és légy támím: feddhetetlen ép, fogyatkozás nélküli, hibátlan, ártatlan). És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged. És arcára borúla (arcára esik) Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: Ami engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszel. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled. És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod (a te vándorlásod) földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik” (1 Móz. 17,1-8).

Az apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy ki az Ábrahám magva: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak [Ábrahámnak lettek kijelentve] és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3,16).

És a pogányokból (nemzetekből) megtérteknek is így szól az Úr: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).

Ezért: „Nincs [többé] zsidó, sem görög [hellén, azaz: pogány]; nincs (rab)szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok [eggyé lettetek] a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,28).

„Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).

Az apostolon keresztül az is kijelentést nyer, hogy a hit hősei soha nem nyerték el az ígéretet: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy (induljon el, és) menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és (elindult, és) kiméne, nem tudván, hová megy. Hit által (költözött át, és) lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok (és jövevények) a földön” (Zsid. 11,8-9.13).

HALLELUJA, HALLELUJA

Joyce Meyer: Nézz szembe a félelemmel

Istenünkről:

Mert Istenetek, az ÚR, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni” (5 Móz. 10,14-17)

Abraham Lincoln: jobb hallgatni…

“Jobb csendben maradni, és hagyni, hogy azt gondolják buták vagyunk; mint megszólalni, és minden kétséget elolszlatni e felől”

Megvallás

Részlet: Charles Capps: Isten gyógyszere

Ahogy Mózessel Isten vele volt, ugyanúgy velem is velem van. A látásom nem homályosodik el, és az életerőm sem fogyatkozik meg. Szemeim áldottak, mert látnak, és áldottak a füleim is, mert hallanak. (5Mózes 34:7)

Unos-untalan

„A hitetleneknek útjára ne menj, se ne járj a gonoszok ösvényén.” Példabeszédek 4,14

Ha van valami, amit minden ember un, ha van valami, amit mindenki gyerekkorától már ezerszer is hallott, az ez. „Ne tedd ezt! Ne tedd azt! Ez így nem helyes, másképp kellene! Hallgass rám! …” Mégis olykor a legnagyobb, a legfontosabb igazságok a legelcsépeltebbek is egyben.

Miért kell Istennek állandóan csak figyelmeztetni bennünket? Miért van tele a Biblia azzal, hogy ne legyünk rosszak, hogy kerüljük a gonoszságot? Sokan gondolják, hogy ez már nagyon unalmas, és nem akarják többet hallani. Tegyük fel, hogy Isten valóban az, akinek mondja megát: Mindannyiunk csodálatos mennyei Apukája, aki nagyon, de nagyon szeret bennünket. Annyira, hogy képes volt értünk adni az életét. Vajon miért mondja akkor mindig ezeket nekünk? Miért van tele a nekünk írt levele mindezzel? A válasz szerintem egyértelmű: mert szükségünk van rá!

Vagyis mi emberek, mindannyian bűnösek vagyunk és hajlamosak vagyunk inkább a helytelen dolgokat megtenni, mint a helyeset. Nézzünk néhány példát! Mit választanál: Egy csokifagyis kelyhet a legfinomabb krémes öntettel, vagy egy tál epret? Inkább megnéznéd a legújabb szuperprodukciót a moziba, vagy elmennél meglátogatni néhány öreget az öregotthonba. Na ugye! Nem azt mondom, hogy mindig a rosszat tesszük, hanem azt, hogy arra hajlunk inkább. Arra vágyunk, arra csábulunk, amelyikről tudjuk, hogy rossz. Még a párkapcsolatok esetében is izgalmasabbnak látjuk a rosszfiút, vagy az úgynevezett belevaló csajt. Ilyenkor mindig szükségünk van arra, hogy a józan eszünkre hallgassunk. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy ez a józan ész legtöbb esetben komoly összeköttetésben áll Isten akaratával. Mindazokkal a figyelmeztetésekkel, melyekkel Isten szeretne óvni bennünket.

Te unod, vagy engeded?

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/04/unos-untalan.html

A hit látja a szivárványt

"Amikor felhőt borítok a földre, és feltűnik az ív a felhőn..." (1Móz 9,14).

Felhő most is van bőven, de nem félünk attól, hogy a világot özönvíz pusztítja el. Elég gyakran látjuk a szivárványt ahhoz, hogy ne legyenek ilyen aggályaink. A szövetség, amelyet az Úr Nóéval kötött, szilárdan áll, és mi nem kételkedünk benne. Akkor hát miért gondoljuk, hogy a bajok felhői, amelyek most elhomályosítják életünk egét, végül is romlásunkat tudnák okozni? Hagyjunk fel az ilyen alaptalan és méltatlan gondolatokkal!

Ahol földi érzékeink csak a nyomorúság felhőit látják, ott a hit mindig látja a szövetség ígéretének szivárványát. Istennek van olyan íja, amelyből a pusztulás nyilait lőhetné ki; de íme, az íj most fölfelé van irányítva. Nincs húrja és nincsenek nyílvesszői; olyan íj, amelyet csak nézni kell, nem hadakozásra való. Sok színből áll, örömet és gyönyörűséget fejez ki, nem vérvörös a mészárlástól, nem fekete a haragtól. Ezért bátorodjunk fel! Isten soha nem sötétíti el felettünk úgy az eget, hogy ne adná szövetségének tanújelét, de még ha meg is tenné, akkor is bízzunk benne, mert Ő nem változik, nem hazudik és semmi meg nem akadályozhatja abban, hogy békessége szövetségét megtartsa.

---

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok