Ján. 4,1 Amint azért [észrevette,
és] megtudta az Úr, hogy a farizeusok [jelentése: elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos emberek zárt csoportja, szektája]
meghallották, hogy Jézus [Héb. Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a
megváltó) Józsué neve görög formában]
több tanítványt szerez és merít (víz)be, mint János [jelentése Jahve
kegyelmes],
Ján. 4,2 Jóllehet Jézus maga nem merítette (víz)be az
embereket, hanem csak a
tanítványai,
Ján. 4,3 Elhagyá Júdeát [jelentése: vallásos emberek szimbóluma] és elméne ismét Galileába [jelentése: a pogányok körzete]*
*Amikor bemerítő
Jánost börtönbe vetették, az Úr Jézus folytatta az Evangélium hirdetését: „Minekutána
pedig János tömlöcbe (vagyis fogságba) vettetett,
elméne Jézus Galileába, (és így hirdette), prédikálván az Isten országának evangéliumát, És
mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és
higgyetek az Evangéliumban” (Márk. 1,15).
És mindez akkor történt, amikor: „Tibériusz császár
[vagyis Cézár, (jelentése: Tiberből, mint a folyók istenéből)] uralkodásának [vagyis kormányzásának] tizenötödik
esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius [Jelentése: tengerből való] Pilátus [jelentése:
hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett] volt a helytartó [a kormányzó].
És Galileának
[jelentése: csekély, alacsony,
megvetett; a pogányok körzete] negyedes
fejedelme Heródes [jelentése: hősies]. Iturea [jelentése: nomádok
földje; túl a határokon] és
Trakhónitis [jelentése: vad, köves,
sziklás vidék; göröngyös terület] tartományának
pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep [jelentése: aki a lovakat
//a testi erőt// kedveli]. Abiléné
[jelentése: keserűség, szenvedés ligete,
siratóhely] negyedes fejedelme meg
Lisániás [jelentése: a fájdalom,
szomorúság feloldója, a gondok összetörője; ami elhajtja a bánatot; bánatot
elűző; gondűző, fájdalmat csillapító]” (Luk. 3,1)
Ján. 4,4 Ehhez Samárián
[jelentése: őrtorony, őrhegy] kell
vala pedig általmennie*
*Samáriában
pogányok laktak, mert a babilóniai fogságra vitelkor Assiria királya elhurcolta
Babilóniába a zsidókat: „És más népet telepített be Assiria
(jelentése: foglyok, megkötözöttek) királya Babilóniából (jelentése: zűrzavar; összevisszaság,
rendbontás), Kutából (jelentése:
megőrzés, kincs), Avából (jelentése: lerombolás; visszafordulás), Hámátból
(jelentése: erődítmény, vár, falaktól körülvett; központi város) és Sefárvaimból (jelentése: számos magaslat). És beszállítá (és letelepítette) őket Samária városaiba az Izráel fiai helyett, akik (vagyis: azok) birtokba vették Samáriát, és annak
városaiban laktak (és letelepedtek városaiban)” (2 Kir. 17,24).
És mindez azért történt: „Mert kettős gonoszságot követett el
(kétszeres rosszat cselekedett) az én
népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak (és
víztartókat vájjanak) maguknak; és
repedezett kutakat (repedezett falú víztartókat) ástak, amelyek nem tartják a vizet”
(Jer. 2,13).
Júda már a királyság idején bálványimádó lett: „Asának (jelentése: bántó, fájdalmat okozó; mások szerint Isten a gyógyító; Isten teremtett), a Júdabeli királynak harmincegyedik esztendejében (lett Omri Izráel
királya, és) uralkodik Omri
(jelentése: támadó) Izráelben
tizenkét esztendeig; Thirsában (jelentése: tájékozódási pont) uralkodik
hat esztendeig. És megvevé áron a Samaria hegyét Sémertől (jelentése: őriző) két tálentom ezüstön. és építe a hegyre, és nevezé a várost, a melyet
építe, Sémernek, a hegy urának nevéről, Samariának.
És gonoszul
cselekedék Omri az Úr szemei előtt, és gonoszságával meghaladta mind az őelőtte
valókat. És jár Jeroboámnak
(jelentése: akinek nagy népe van), a Nébát (jelentése: megpillantás, pillantás)
fiának minden útján és az ő bűnében,
amellyel vétekbe ejtette (azaz: céltévesztésbe vitte) az Izráelt, (hiábavalóságokkal bosszantva, és) haragra indítván az Urat, Izráel Istenét az
ő bálványozásai által” (1 Kir. 16,23-26).
Ján. 4,5 Megy vala azért Samáriának [jelentése: őrtorony, őrhegy] Sikár [jelentése: megkenés, felkenés] nevű városába,
annak a teleknek [annak a birtoknak, annak a helynek] szomszédjába
[vagyis a közelébe], amelyet Jákób
[jelentése: aki a másik helyére lép]
adott vala az ő fiának, Józsefnek [jelentése: megsokasítás]*
*Ézsauval -
testvérével - való találkozása után, újra visszatért Sikem városáig: „Azután Jákób,
(a Mezopotámiai: jelentése: két folyó
közt) Paddan-Arámból (jelentése: magasság síksága, mezeje) jövet, (minden bántás nélkül) épségben eljutott Sikem (jelentése: hegyhát) városáig, amely Kánaán (jelentése: megalázás, leigázás) földjén
van, és (letelepedik, vagyis) tábort
ütött a város előtt. A mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert (és ahol
sátorát felvonta), megvette Hámornak
(jelentése: szamár), Sikem apjának a fiaitól száz pénzért” (1 Móz. 33,18-19).
Izráel halála előtt arról
beszél fiának, amikor két fia legyilkolta Sikem lakosságát, mert megerőszakolta
Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia Dinát, a húgukat: „És mondá Izráel Józsefnek: Ímé én meghalok, de az Isten veletek lesz
és visszavisz titeket a ti atyáitok földére. Én pedig adok néked egy
osztályrészt a te atyádfiainak része felett (vagyis egy hegyháttal többet
adok, mint testvéreidnek), melyet az
Emoreustól (jelentése: hegyi lakó,
csúcson lakó) vettem fegyveremmel
(karddal) és kézívemmel (íjjal)” (1
Móz. 48,21-22).
Amikor megszabadította Isten
Izráel fiait Egyiptomból: „A József
csontjait pedig, amelyeket felhoztak vala Izráel fiai Egyiptomból, eltemették
Sikemben, a mezőnek abban a részében, amelyet szerzett vala Jákób Hámornak, a
Sikem atyjának fiaitól száz pénzén; és lőnek a József fiainak örökségévé” (Józs. 24,32)
Ján. 4,6 Ott vala pedig a Jákób forrása [vagyis a Jákób kútja].
Jézus azért, az utazástól [amelyet gyalog
tett meg] elfáradva [úgy, ahogyan
volt], azonmód leült a forráshoz [vagyis
letelepedett a kút mellé].
Mintegy hat óra vala [azaz, dél felé járt az idő].
Ján. 4,7 Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda
néki Jézus: Adj innom!
Ján. 4,8 Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy
ennivalót vegyenek.
Ján. 4,9 Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz
inni zsidó [vagyis júdeai] létedre én
tőlem, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók [vagyis a júdeaiak ugyanis] nem barátkoznak [még csak nem is nem érintkeztek,
szóba sem álltak] a samáriaiakkal*
*Isten Igéje ismét
kijelenti, hogy ki jött el hústestben: „Mert [ugyanis] Isten nem személyválogató [részlehajlás; protekció nincs nála]” (Róm.
2,11).
Péter apostol Kornélius
házában így beszél: „Péter pedig
megnyitván száját, monda: (Most kezdem igazán megérteni, és) Bizonnyal látom (is), hogy nem személyválogató az Isten; hanem
minden nemzetben (és minden nép között) kedves
Őelőtte, aki Őt féli és igazságot cselekszik” (Csel. 10,34-35).
A zsidók azért nem
érintkeztek a samáribelikkel, mert azt tartották, hogy démon van bennük. És ezt
tartották az Úr Jézusról is. Ő pedig így felelt: „Aki az Istentől van, hallgatja (és meghallja) az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az
Istentől valók. Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól mondjuk-é
mi, hogy te samáriai vagy, és ördög van
benned?” (Ján. 8,47-48)
Ján. 4,10 Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten
ajándékát [és tudnád], és hogy ki az,
aki ezt mondja néked: Adj innom! Te kérted volna őt, és adott volna néked élő
vizet*
*Az ajándékról így
szól a Szenet Szellem: „Mert úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni
magát, eggyé válni. Vagyis teljesen odaszánni, feloldódni a szeretetben] Isten e világot [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött [vagyis az egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [vagyis a Fiúban], el ne vesszen [és el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [vagyis: (ekhó): birtokolja az örök életet]” (Ján. 3,16). Ő – az
egyszülött Fiú - adja az élet vizét is – vagyis a Szent Szellemet: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig feláll
Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék.
Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak
belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az
Őbenne hívők: mert még adatott a Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőíttették
meg” (Ján. 7,37-39).
Ő az, aki a királyiszékben
ül: „És monda az, aki a királyiszéken
(vagyis a trónuson) ül vala: Ímé mindent
újjá teszek (és mindent újjáteremtek). És
monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek (megbízhatók) és igazak. És monda nékem: Meglett (megtörtént).
Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet
és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen” (Jel. 21,5-6).
És amikor ez megtörténik: „És azon a napon lesz, hogy élő vizek jőnek
ki Jeruzsálemből, felerészük a napkeleti tenger felé, felerészük pedig a
nyugati tenger felé, és nyárban és télben is úgy lesz” (Zak. 14,8). „És
megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a
kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki (mert
trónusából ered)” (Jel. 22,1).
„Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a
nap nem tűz rájuk, sem semmi (más) hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek
közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket (vagyis
elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz); és
eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17).
„És a Szellem és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És
aki (csak) hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki
akarja, vegye az élet vizét ingyen”
(Jel. 22,17)
Ján. 4,11 Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened [hiszen
merítő edényed sincs], és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?
Ján. 4,12 Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál
[jelentése: aki a másik helyére lép],
aki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?
Ján. 4,13 Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a
vízből iszik, ismét megszomjúhozik:
Ján. 4,14 Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki,
soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök
életre buzgó [és örök életre szökellő] víznek kútfeje [és forrása]
lesz őbenne*
*Mert ez a prófécia
is az Úr Jézusban teljesedett be: „Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és
nem félek (és nem rettegek); mert
erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek
vizet a szabadító kútfejéből” (Ésa.
12,2-3).
„És
vezérel téged az Úr szüntelen, (kopár földön is jól tart téged, és) megelégíti egész lényedet nagy szárazságban
is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és
mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11)
Ján. 4,15 Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet,
hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide [vizet] meríteni!
Ján. 4,16 Monda néki Jézus: Menj el, hívd [el] a férjedet, és
jöjj ide [vissza]!
Ján. 4,17 Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki
Jézus: Jól mondád, [ez igaz]
hogy: Nincs férjem;
Ján. 4,18 Mert öt férjed volt, és a mostani, [akivel
most élsz, az sem] férjed: ezt igazán mondtad. [és most igazat mondtál, ezt őszintén mondtad].
Ján. 4,19 Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta
vagy.
Ján. 4,20 A mi (ős)atyáink
ezen a hegyen imádkoztak [itt borultak le, és imádták Istent]; és ti [zsidók
azonban] azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol
imádkozni [és Istent imádni] kell*
*Az Úr Jézus
szüleiről tesz bizonyságot Lukács: „Az ő szülei pedig évenként feljártak
Jeruzsálembe a húsvét [vagyis a pászka-bárány] ünnepére [a szokásnak megfelelően]” (Luk. 2,41).
Mert így hangzott
Isten törvénye: „Hanem azt a helyet keressétek fel, és oda menjetek, amelyet kiválaszt
Istenetek az ÚR valamennyi törzsetek közül, hogy oda helyezze nevét, és ott
lakjék” (5 Móz. 12.5).
Mikor Salamon megépítette a
jeruzsálemi templomot, és imádkozott: „Megjelenék
pedig az Úr Salamonnak azon éjjel, s monda néki: Meghallgattam a te
könyörgésedet, és e helyet magamnak áldozat házául választottam” (2 Krón. 7,12).
És: „Ezt mondta neki az ÚR: Meghallgattam imádságodat és könyörgésedet,
amikor könyörögtél előttem. Megszentelem ezt a templomot, amelyet építettél,
hogy ott legyen az én nevem mindörökké. Ott lesz a szemem és a szívem is
mindenkor” (1 Kir. 9,3).
Az Úr Jézus kijelenti, hogy
milyen áldozatról szól a prófécia: Hanem
nékem ma és holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, [és nem
engedhető meg] hogy a próféta
Jeruzsálemen kívül vesszen el” (Luk.
13,33)
A templomról pedig, ahol az Úr lakik így tesz bizonyságot
az apostolok, a Krisztus népéhez szólva: „Nem
tudjátok, hogy ti Isten temploma [(naosz): templom magva, vagyis a Szentek
Szentje, a legfőbb szentély] vagytok,
és az Isten Szelleme bennetek lakik?”
(1Kor. 3,16).
És pontosítja a
Szent Szellem, hogy Ő hol is lakik: Az Úr pedig a Szellem [Az Úr ugyanis
Szellem]” (2 Kor. 3,17).
„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek (szóma =
személyiségetek, legbelső énetek) a
bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a
magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti
testetekben (szómati = egész
valótokban)” (1 Kor. 6,19-20)
Pál apostol megvallása: „...Mert mi az élő Isten temploma vagyunk,
ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők
az én népem lesznek” (2Kor. 6,16)
„Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak
alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület szép
renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; Akiben ti is együtt
építtettek Isten hajlékává a Szellem által” (Eféz. 2,20-22)
Ezért „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent
papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a
Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,5)
Ján. 4,21 Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljő
az óra (vagyis bekövetkezik az az idő),
amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok [majd
Istent], az Atyát*
Ján. 4,22 Ti [samáriaiak] azt imádjátok, akit nem ismertek; mi [júdeaiak
azonban] azt imádjuk, akit
ismerünk: mert az üdvösség a zsidók (vagyis
a Júdabeliek) közül támadt [Más fordítás: mert a megmentés a Júdabeliek közül ered, hiszen a Júdeaiak közül való, aki a szabadulást hozza]*
*Azért mondja ezt
az Úr Jézus, mert a samáriaiak imádták az Urat, de a saját isteneiket is: „De azért
mindenik nép külön isteneket csinált magának (vagyis megcsinálta a maga
istenét is), és behelyezték azokat a
magaslatok házaiba (az áldozóhalmokon levő templomokba), amelyeket a Samaritánusok építettek,
mindenik nemzetség (és mindegyik nép) a
maga városában, amelyben lakott. De miután az Urat is tisztelték (és
szolgálták az ő isteneiket is ama népek szokása szerint, akik közül elhurcolták
volt őket, és) a magaslatokra papokat
állítottak a maguk tömegéből, akik ő érettük áldoztak a magaslatok házaiban” (2 Kir. 17,29.32-33).
Pedig: „… nyilvánvaló (és ismeretes), hogy
a mi Urunk Júdából támadott (Júda törzséből származott), amely nemzetségre nézve (ebből a
törzsből származó papokról) semmit sem
szólott Mózes a papságról”
(Zsid. 7,14).
Pál apostol vallástétele: „Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek
az Isten igazságáért (alétheia = valóságáért, vagyis igéjéért).
[Más fordítás: Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy
bebizonyítsa Isten igazmondását] hogy
megerősítse [valóra váltsa;
szilárdakká tegye] az atyák(nak tett) ígéreteit. A pogányok [a népek, és nemzetek] pedig (gyengéd, szerető) irgalmasságáért
[és könyörületéért] dicsőítik [és
magasztalják] Istent, amint meg van írva:
Annakokáért vallást [vagyis megvallást] teszek
rólad [és magasztallak] a pogányok
[a népek, és nemzetek] között, és
dicséretet éneklek [és zsoltárt zengek] a
te nevednek” (Róm. 15,8-9)
Ján.
4,23 De [közel az idő],
és eljő az óra, [sőt már
itt is van] és az most vagyon, amikor az igazi [a valódi] imádók szellemben,
és igazságban [azaz: valóságban, vagyis –
a Szent Szellem által adott – Igében] imádják az Atyát: mert az Atya is
ilyeneket keres, az ő imádóiul.
Ján. 4,24 Az Isten szellem:
és akik őt imádják, szükség, hogy szellemben
és igazságban [azaz: valóságban,
vagyis Isten Igéjében] imádják*
*Azért szükséges,
hogy Szellemben imádják az Atyát, mert: „… a Szellem … segítségére van
[segítségére siet] a mi erőtlenségünknek [a mi szellemi gyengeségünkben]. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene,
nem tudjuk. [hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell (helyesen) tennünk, nem tudjuk]. De
maga a Szellem esedezik [és jár közben] miérettünk
kimondhatatlan [és összefüggéstelen; nem egybefüggő, nem értelmesen elmondott
beszéddel], és fohászkodásokkal
[és szavakba nem önthető, emberileg megfoghatatlan sóhajtozásokkal].
[S Ő] Aki pedig a szíveket vizsgálja, [fürkészi; kutatja] tudja,
mi [mit kíván, és mire irányul] a
Szellem gondolata [elgondolása,
törekvése] mert Isten [tetszése, és
akarata] szerint [és Istenhez
igazodva] esedezik [jár közben;
könyörög; emel szót] a szentekért” (Róm. 8,26-27).
„Az Úr ugyanis Szellem…” (2 Kor. 3,17)
Ján. 4,25 Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő, aki
Krisztusnak [vagyis Felkentnek]
mondatik [és Krisztusnak neveztetik];
mikor Ő eljő, megjelent [és hírül ad]
nékünk mindent [és mindent tudtunkra fog
adni].
Ján. 4,26 Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek*
*És ismét mondja az
Úr: „…
Látod őt, és aki veled beszél, ő az” (Ján. 9,37)
Ján. 4,27 Eközben megjövének az ő tanítványai; és csodálkoznak
[és nagyon meglepődtek, amikor látták, hogy Jézus], asszonnyal
beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel [vagy hogy mit akart tőle]?
Vagy: Mit [és miért] beszélsz vele?
Ján. 4,28 Ott hagyá azért az asszony a vedrét [vagyis a vizeskorsóját], és elméne a
városba, és monda az embereknek:
Ján. 4,29 Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem
mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?
Ján. 4,30 Kimenének [kitódultak
az emberek] azért a városból, és hozzá menének [és odasereglettek hozzá].
Ján. 4,31 Aközben pedig kérék őt a tanítványok, mondván: Mester
[vagyis: Rabbi], egyél!
Ján. 4,32 Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, amit egyem,
amit ti nem tudtok [és nem ismertek].
Ján. 4,33 Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki
valaki enni?
Ján. 4,34 Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak
akaratát cselekedjem [és teljesítsem], aki elküldött engem,
és az ő dolgát elvégezzem, [és befejezzem azt a munkát, amivel megbízott]*
*Mikor
gyermekkorában a szülei keresték, már akkor így válaszolt: „Ő pedig monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem
tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én
Atyámnak dolgai [és hogy Atyám
házában kell lennem]” (Luk. 2,49).
És feladata továbbá az
atyának feltétel nélküli engedelmesség, és annak eredménye: „Mert miképpen egy embernek engedetlensége [figyelmetlensége] által sokan bűnösökké [céltévesztők] lettek: [sok embert a
céltévesztés állapotába döntötte] azonképpen
egynek engedelmessége [szófogadása, szolgálatkészsége] által sokan igazakká lesznek [és meg is igazultak]”
(Róm. 5,19).
Mielőtt a Golgotára ment, így
imádkozott, megvallva, hogy elvégezte a rábízott feladatot: „Én dicsőítettelek (és
megdicsőítettelek) téged e földön:
(azzal, hogy) elvégeztem a munkát, a
melyet reám bíztál, hogy végezzem azt” (Ján.
17,4).
A munkát, amit az Úr Jézusnak
el kell végeznie, már Ézsaiáson keresztül kijelenti a Szent Szellem: „Az Úr Isten (Uramnak, az Úrnak) Szelleme van (és nyugszik) énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr,
hogy a szegényeknek örömöt mondjak (hogy az alázatosaknak elnyomott, szerencsétlen, nyomorultaknak örömhírt, és győzelmi hírt vigyek, és mondjak). Elküldött, hogy bekössem a megtört szíveket,
hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást
(és szabadon bocsátást);
Hogy hirdessem az Úr jókedvének (és kegyelmének) esztendejét,
és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót; hogy tegyek
Sion gyászolóira (fejdíszt), adjak nékik ékességet a hamu (és
gyászfátyol) helyett. Örömnek kenetét (és illatos olajat) a gyász helyett, dicsőségnek palástját
(és öröméneket) a csüggedt szellem
helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak (az ÚR
ültetvényének), az Ő dicsőségére
(akik őt ékesítik)!” (Ésa. 61,1-3).
És hogy ez megtörténhessen,
le kell tenni, és értük oda kell adni az életét: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem (és odaadom) az én életemet, hogy újra felvegyem (és
visszavegyem) azt. Senki sem veszi (és nem is veheti) azt el én tőlem, hanem én teszem le (én
adom oda) azt én magamtól. Van hatalmam
letenni (és odaadni) azt, és van
hatalmam ismét felvenni (és ismét visszavenni) azt. Ezt a parancsolatot vettem (és ezt a küldetést kaptam) az én Atyámtól” (Ján. 10,17-18).
És az Úr Jézus kijelenttette,
hogy mindezt elvégezte: „Mikor azért
elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá
(kilehelte) Szellemét”
(Ján. 19,30)
Ján. 4,35 Ti nem azt mondjátok-é [amikor elvetitek a magot],
hogy még négy hónap és eljő az aratás [ideje,
és a betakarítás]? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és
lássátok meg a tájékokat [a mezőket],
hogy már fehérek [és készek, megértek] az aratásra.
Ján. 4,36 És aki arat, jutalmat nyer [és már most megkapja a bérét], és az örök életre gyümölcsöt gyűjt [és begyűjti a termést az örök (a természetfeletti) életre]; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen.
Ján. 4,37 Mert ebben [az
esetben] az a mondás [az a logosz:
az a kijelentés] igaz [és valóságos],
hogy más a vető, más az arató.
Ján. 4,38 Én annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti
munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok. [Más
fordítás: Én azért küldtelek el titeket, hogy betakarítsátok azt a termést, amiért
nem ti dolgoztatok. Mert mások dolgoztak vele, ti pedig learatjátok az ő
munkájuk gyümölcsét]*
*És így folytatja
az Úr Jézus: „Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás
kevés; [Imádkozzatok hát, és] kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy
küldjön munkásokat az ő aratásába” (Luk.
10,2)
Ján. 4,39 Abból a városból pedig sokan hivének benne a
Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot tett vala [és aki így tanúskodott], hogy: Mindent
megmondott [és elsorolt] nékem, amit
[valaha]
cselekedtem
Ján. 4,40 Amint azért oda mentek hozzá a Samaritánusok, kérék
őt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig.
Ján. 4,41 És sokkal többen [jutottak
hitre, és] hivének a maga beszédéért [az Ő logoszáért, Igéjéért],
Ján. 4,42 És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te
beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez
a világ üdvözítője [Szabadítója,
Megváltója, és Megmentője], a
Krisztus.
Ján. 4,43 Két nap múlva pedig kiméne onnét, és elméne Galileába
[jelentése: a pogányok körzete].
Ján. 4,44 Mert [bár]
Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége [és nincs becsülete] a maga hazájában.
Ján. 4,45 Mikor azért beméne Galileába, befogadták őt a
Galileabeliek, mivelhogy látták vala mindazt, amit Jeruzsálemben cselekedett az
ünnepen; mert ők is elmentek vala az ünnepre*
*Az Úr Jézus az
evangéliumban sehol nem Júdeát, hanem Galileát nevezi szűkebb hazájának. A
pusztai kísértés után Galileába
(jelentése: csekély, alacsony,
megvetett; a pogányok körzete) költözött, ahogy
erről Máté beszámol: „És odahagyva [elhagyva] Názáretet, elméne és lakozék
[letelepedett] a tengerparti Kapernaumban,
a Zebulon, és Nafthali határain” (Mát. 4,13).
Máté így ír erről: „És
hazájába érve [visszatért a saját
városába, és], tanítja vala őket az ő zsinagógájukban [(szünagógé): gyülekezés (helye)], annyira, hogy álmélkodnak és [megdöbbenve; meglepődve, elámulva magukon kívül voltak a megdöbbenéstől,
szörnyülködtek, és feldúltan] ezt
mondják vala: Honnét van Őbenne
ez a bölcsesség és az erők [és
honnan van csodatevő ereje]?
Nem ez-é amaz ácsmesternek
fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának (jelentése: keserűség, szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító,
más helyébe lépő], Józsénak [jelentése:
felmagasztalt], Simonnak [jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek;
akiért hálát adnak]? És az ő nőtestvérei is nem mind
minálunk vannak-e?
Honnét vannak tehát ennél
mindezek. [És honnan kapta mind e
hatalmat]? És megbotránkoznak
vala ő benne [és nem tudták őt elfogadni,
és belebotolva tőrbe és csapdába estek].
Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül [és megbecsülés híján; és nem vetik meg a prófétát, nem becsülik,
és nem tisztelik], hanem csak az ő hazájában [a saját szülővárosában] és házában” (Mát. 13,54-57)
Márk
bizonyságtétele: Az Úr Jézus feltámasztja
Jairus leányát: „És (Jézus akkor) kiméne (és eltávozott) onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt
az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a
zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét
vannak ennél ezek (és honnan veszi ezeket)?
És mely bölcsesség az, ami néki adatott, (és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak)
hogy ily csodadolgok is történnek általa?
Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és
Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És
megbotránkoznak vala ő benne. Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség
nélkül (és nem vetik meg a prófétát másutt) csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában” (Márk. 6,1-5).
Lukács a felháborodás, és
megütközés okáról is bizonyságot tesz: „És
méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a
zsinagógába, és felállt olvasni. És adák (és odanyújtották) néki az Ézsaiás próféta könyvét; és a
könyvet feltárván, (és megkereste azt a helyet, és) arra a helyre nyita, ahol ez
vala írva.
Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent
engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a
töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és
a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat (a megkínzottakat). Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És behajtván a könyvet
(vagyis ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset), átadá a szolgának, és leült. És a zsinagógában mindenek szemei őreá
valának függesztve.
Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez
az Írás a ti hallástokra. És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle (és egyetértettek vele), és elálmélkodnak kedves beszédein, amelyek szájából származtak
(majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti), és mondának: Avagy nem a József fia-é ez? És monda nékik: Bizonyára azt
a példabeszédet (és közmondást) mondjátok
nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban
történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony
mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában” (Luk. 4,16-24)
Ján. 4,46 Ismét a galileai Kánába [jelentése: nádszál, nád; nádas] méne azért Jézus,
ahol a vizet borrá változtatta. És volt Kapernaumban egy királyi ember [egy
királyi tisztviselő], akinek a fia beteg vala.
Ján. 4,47 Mikor ez meghallá, hogy Jézus Júdeából Galileába
érkezett, hozzá méne és kéré őt, hogy menjen el és gyógyítsa meg az ő fiát;
mert halálán vala [mert haldoklott].
Ján. 4,48 Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem
láttok, nem hisztek.
Ján. 4,49 Monda néki a királyi ember [a királyi tisztviselő]:
Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal.
Ján. 4,50 Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az
ember a szónak [a logosznak, az igének],
amit Jézus mondott néki, és elment.
Ján. 4,51 Amint pedig már megy vala, elébe jövének az ő (rab)szolgái, és hírt hoznak néki,
mondván, hogy: A te fiad él.
Ján. 4,52 Megtudakozta azért tőlük az órát, amelyben
megkönnyebbedett vala [vagyis hogy mikor lett jobban a gyermek];
és mondának néki: Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz [vagyis hogy előző nap délután
egykor múlt el a láza];
Ján. 4,53 [Visszaemlékezett], és megérté
azért az atya, hogy abban az órában, amelyben azt mondá néki a Jézus, hogy: a
te fiad él. És hitt ő, és az ő egész háza népe.
Ján. 4,54 Ezt ismét második jel gyanánt tevé. [és ez
volt a második csoda, amit tett] Jézus, mikor Júdeából Galileába
ment*
*Kánában
változtatta az Úr borrá a vizet: „Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé
[szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti jelként tette; Ezzel kezdte
meg csodajeleit] Jézus, és megmutatá
[így jelentette ki, és vele láthatóvá tette, és ezzel kinyilvánította,
kinyilatkoztatta] az ő dicsőségét; és
[erre] hívének benne az ő tanítványai” (Ján.
2,11).
Már Ézsaiás prófétán
keresztül kijelentette az Úr: „Mert mint
leszáll (és lehull) az eső és a hó az
égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, és
gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Így
lesz az én beszédem (az én igém rémám = kijelentésem), amely számból
kimegy. nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, (és véghezviszi) amit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová
küldöttem (és eléri célját, amiért küldtem)” (Ésa. 55,10-11)