Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti
haragotok felett… (Eféz. 4,26)
2012. szeptember 7.
NE FÉLJETEK!
Szerző: Guti Tünde
Különös folyamatot figyelek már régóta. Repedezik a beton az
út szélén.
Széttöredezve emelkedik fel, púposodik ez a kemény
aszfaltréteg a hatalmas nyárfa körül. Nőnek, vastagodnak, erősödnek szemmel nem
látható gyökereik, terebélyesednek, mint maga a föld felszínén magasba nyúló
fa, amely egészen mélyre, a vízhez és a tápanyaghoz bocsátja kapaszkodó
karjait, szilárdan tartva vaskos törzsét és ágas-bogas, életerős koronáját.
A szétterjeszkedett gyökérzet behálózza a talajt, áthatol
köveken, kavicson vagy agyagon.
AZ ÉLET MEGÁLLÍTHATATLAN!
Gyökerezzünk bele Krisztusba, álljunk mozdíthatatlanul,
támadjon akármilyen pusztító vihar, tépázzon bármilyen heves zivatar!
NE FÉLJETEK!
„Azért, amiképpen
vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen éljetek is Őbenne, Meggyökerezvén
[szilárddá, stabillá válva] és tovább
épülvén Őbenne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok,
bővölködvén abban [túláradó] hálaadással”
(Kol. 2,6-7)
ISTEN ÁLDÁSÁRA VÁRAKOZVA
Zsolt 27.1 Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől
félnék? Életemnek
ereje az ÚR, kitől rettegnék? 2 Ha rám támadnak is a
gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy
marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek. 3 Ha egy
egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is
bizakodom.
4 Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR
házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem
templomában.
5 Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra
mélyén, magas kősziklára helyez engem. 6 Így hát fölemelt fővel állok
ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és
éneket zengek az ÚRnak.
7 Halld meg, URam, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass
meg! 8 Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! - szívem így válaszol: Színed elé
járulok, URam!
9 Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan
szolgádat! Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító
Istenem! 10 Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem.
11 URam, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert
ellenségeim vannak!
12 Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk
támadtak rám, bosszút lihegnek.
13 De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők
földjén. 14 Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban!
ISTEN ÁLDÁSÁRA VÁRAKOZVA
De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.
(Zsolt
27,13)
Sok más indiai asszonyhoz hasonlóan háztartásvezető vagyok.
Büszke vagyok, hogy másokért dolgozhatok, és nagy kiváltságnak tekintem, hogy jól
végezhetem a munkám. Főzés, takarítás, mosás, bevásárlás – íme néhány a napi
feladataim közül. Az idő gyorsan elrepül napközben,
napkeltétől napnyugtáig. Minden második nap délután szoktunk
ivóvízhez jutni. Megtöltjük a
víztartályokat, és elraktározzuk az ivóvizet. Le kell
ereszkednem az aknába, és a tartályokhoz kell kapcsolnom a vízcsövet. Egyik
napon a víz túl lassan folyt, nagyon aggódtam, lesz-e ivóvizünk. Megkértem a
szobalányt, ellenőrizze, eléggé magasan van-e a víz, hogy a
tartályainkat megtölthessük. "Asszonyom, meg fog jönni,
csak várakozzon!" - válaszolta. Tíz perc múlva teljes nyomással jött a
víz, és minden tartályt sikerült megtöltenem.
Ugyanez igaz Isten áldásaira is. A Szentírás biztosít
bennünket, hogy az áldások "útban vannak" (Zsolt 103 és 104), bár
néha úgy tűnik, Isten lassan cselekszik. Sok kétség, bizonytalanság, kérdés lehet
bennünk, de Isten cselekedni fog.
Imádság: Istenünk, minden jó dolog adományozója, erősítsd
meg hitünket tebenned. Ámen.
Várjunk Isten áldásaira - meg fognak érkezni!
Aruna Enamela (Hyderabad, India)
Cseri Kálmán: Mindkét fiú
Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta
el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. (Lk 15,30)
Milyen fiúk voltak ezek? Az egyik rossz, a másik jó. Ó, de
felszínes gyakran a mi ítéletünk, és mennyire csak a látszat alapján mondunk
véleményt! Jézus éppen azt szemlélteti itt, hogy a példás viselkedés olykor
milyen gonosz szívet rejt. Elég egy váratlan lökés, amitől kiborul az ember
szíve, és szörnyű dolgok gurulnak szét belőle.
Ennek az idősebb fiúnak az jelentette ezt a lökést, hogy
állt a vidám családi ünnep, amikor hazajött a munkából. Erre a bezzeg-gyerekről
azonnal kiderül, hogy ugyanolyan távol áll az apjától, mint a másik, ugyanúgy
lázad ellene, szemben áll vele, ellensége. Az apjukhoz való viszonyukat és a
szív minőségét tekintve nincs különbség a két fiú között.
Jézus tanítása: emberi megítélés szerint vannak jobb és
gonoszabb emberek. De isteni megítélés szerint mindnyájan egyformán lázadunk
Isten ellen, mert mindnyájan tőle elszakadt bűnösök vagyunk. A Biblia szerint a
bűn nem erkölcsi fogalom, nem cselekedetek sokasága, hanem lelkiállapot. Az,
amibe beleszületünk mindnyájan. Ezért születik bűnben a csecsemő is. Ebben az
állapotban pedig minden ember csak bűnöket tud termelni.
Isten úgy segít rajtunk, hogy ezt a bűngyárat cseréli ki: új
szívet ad a benne hívőknek. S aki őbenne hisz, nem lázad többé ellene, tehát
képes szerinte való jót is tenni. Egyébként pedig a jó emberek is elkárhoznak,
mert nem az erkölcsi teljesítményeink, hanem az Istenhez való visszatérés
alapján lehet üdvözülni. Akár két centiméterre van valakinek az orra a víz
szintje alatt, akár egy méterre, ha ott marad, megfullad. De bármilyen mélyre
is süllyedt valaki, Isten kegyelme ki tudja emelni. Aki nincs olyan mélyen,
annak is erre a kegyelemre van szüksége.
Hisszük-e ezt, és így keressük-e az Atyához való
visszatérést?
Oswald Chambers: A SZEMPONT
"De hála az Istennek, aki mindig diadalra visz minket a
Krisztusban" (2Kor 2,14).
Isten munkatársának olyan szempontból kell néznie a
dolgokat, amely nemcsak megközelíti az elérhető legmagasabbat, hanem a
legmagasabb is. Vigyázz, hogy kitartóan Isten szempontjából nézd a dolgokat és
ezt érvényesítsd napról napra, lépésről lépésre; ne a véges dolgokat tartsd
szem előtt. Semmilyen külső erő ne téríthessen el Isten szempontjától!
Abból a szempontból kell néznünk az életünket, hogy csak
egyetlen célból vagyunk itt, azért hogy foglyok legyünk Krisztus
diadalmenetében. Nem vagyunk Isten kiállítási tárgyai. Azért vagyunk itt, hogy
egy valamit bemutassunk: mindenestül Jézus Krisztus foglyaiként élünk. Milyen
kicsinyesek a többi szempontok: "Egyedül állok Jézusért harcolva" -
"Krisztus ügyét meg kell védenem és ezt az erődítményt az Ő céljára kell
megtartanom". Pál ennyit mond: "a Győztes menetében vagyok, nem
számítanak a nehézségek, Ő mindig győzelemre vezet". Kialakul-e és győz-e
ez a szempont a gyakorlati életünkben? Pál titkos öröme az volt, hogy Isten
megragadta őt; a véreskezűt, a Krisztus ellen lázadót, foglyul ejtette és most
már egyedül csak ezért van itt. Pál öröme az volt, hogy az Úr foglya lehet, nem
érdekelte semmi más sem égen, sem földön. Szégyenletes, ha a keresztyén ember
arról beszél, hogy ő fog győzni. A Győztesnek olyan teljesen kell győznie
felettünk, hogy a győzelem mindig az Övé legyen, mi pedig általa legyünk
"felettébb diadalmasok" (Róm 8, 37).
"Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek" (2Kor
2,15), Jézus illata - az Ő indulata - áthat minket és bárhova megyünk,
csodálatos felfrissülésére leszünk Istennek, és az embereknek is.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Kathrin Kuhlman AZ ORVOS PROBLÉMÁJA Robert S. Hoyt M.D
Dr. Hoyt 1925-ben Koreában született egy misszionárius
sebész fiaként. A kaliforniai egyetemen szerzett diplomát, és orvos továbbképző
tanulmányokat folytatott patológiából a Cambridge-i egyetemen. San Franciscóban
speciális praxist folytatott.
1967. novemberében egy késő vasárnap délután ott álltam San
Franciscóban a Civic Aditorium előtt egy evangélizációs összejövetel után,
melyet Kathrin Kuhlman tartott. Elég különös hely egy orvosdoktor számára!
Életemnek sok évét töltöttem orvosi tanulmányokkal és orvosi előkészítőkben,
melyet gyakorlóév és öt éves tudományos gyakorlat követett. Ez idő alatt a test
anatómiai és pszichológiai elváltozásait tanulmányoztam, amelyet a beteg
állapot idéz elő. A patológus az emberi testben a betegség eredetét,
természetét és a modern orvosi eszközökkel a betegség lefolyását vizsgálja.
Keresztyén misszionárius családban nevelkedtem. Legkorábbi
emlékeim közé tartozik, hogy imádkozva térdeltünk a szobánkban a mindennapi
szükségletünkért és az egyházért. Tizenéves koromban fogadtam el Jézus
Krisztust Megváltómnak, és Ő vezetett át minden veszedelmen a II.
világháborúban, mikor katonai szolgálatot teljesítettem a légierőnél. A háború
után indultam az orvosi iskolába. De a bizonyosságom mind gyengébb lett. Az
orvosi előképző harmadik évében egy keresztyén doktor azt mondta nekem, hogy az
én keresztyén életem nem is létezik, örülök, hogy megmondta, mert ez
fordulópont volt az életemben. 1965-ben Etiópiába mentem egy évre, hogy a Hailé
Szelasszié egyetemen megalapítsam a patológia tanszéket. Azért mentem, hogy
eleget tegyek annak a vágyamnak, hogy a választott orvosi téren Istent szolgáljam,
mint nem hivatásos orvos-misszionárius.
Míg Afrikában voltam, szemtől-szembe találkoztam Isten
valóságos hatalmával. Különösen nagy hatást tett rám egy római katolikus nővér,
egy misszionáriusnő, akinek nagy szeretete és együttérzése a betegekkel
rendkívül meghatott. Láttam, amint Gábriel nővér átkarolta a leprásokat,
tuberkulotikusokat és olyanokat, akiknek borzasztó kiütéseik voltak a bőrükön.
Még sohase láttam ilyen szeretetet aktívan működni, és meg kellett állapítanom,
mennyire üres, erőtlen az én életem. Kezdtem vágyakozni Isten szeretete és
ereje után a saját életem számára, és ez a probléma még mélyebben érdekelt,
mint azelőtt.
Afrikában töltött évem alatt megfigyeltem a Szent Szellem
csodálatos működését a Wallamo tartományban. Ennek a történetnek a részletei,
melyek a II. világháború alatt játszódtak le, Raymond Dévis könyvében vannak
megírva „Tűz a hegyekben” címen.
Három misszionárius ment a hegyekbe, a Wallamo Provincebe
öszvérháton (ez az egyedüli szállítóeszköz volt akkor). Három év kellett, míg
megtanulták a bennszülöttek nyelvét, és további egy év, hogy meg tudják nyerni
a harmincöt bennszülött szívét. Akkor az olaszok bejöttek Etiópiába és kiűzték
a misszionáriusokat, mivel mögöttük nagyon kisszámú bennszülött állt, akik
keresztyének voltak. Egyedül egy nyersfordítású János evangélium maradt utánuk,
öt év múlva az egyik misszionáriusnak megengedték, hogy látogatóként
visszatérjen Etiópiába. Hallotta, hogy igen erős keresztyén mozgalom van a
Wallamo Provinceben. Három hónap múlva végre kierőszakolt egy látogatást a
délnyugati vidékre, és ott egy több mint tízezer főnyi gyülekezetet talált.
Szinte elállt a lélegzete. A tartományban teljes újjászületett falvak voltak,
és ami még meghatóbb, óriási módon virágzott a hitből való gyógyulás. Bénák jártak,
vakok láttak.
A helyzet az volt: mikor lefordította az evangéliumot, majd
sietve el kellett menekülnie, nem volt rá ideje, hogy figyelmeztesse őket, hogy
a csodák ideje elmúlt, és hogy a csodák, amiket Jézus tett a Szent Szellem
ereje által, ma lehetetlenek. Az új keresztyének olvasták az evangéliumot,
hittek és imádkoztak és Isten megmozdult. Hittem a misszionáriusok sikerének és
bizonyságtételének ezekről a csodákról Etiópiában, és visszatértem az USA-ba,
csodálva a Szent Szellem erejét a modern idők Afrikájában. Csodálkoztam, miért
nem mozdul meg ilyen módon Amerikában is.
Hazatérésem után hat hónapig erősen dolgoztam – nagyon
erősen – kórházi laboratóriumunkban és tanítottam is. Kevés szabadidőm alatt
megpróbáltam új felszerelést és személyzetet szerezni a laboratórium számára,
amit Etiópiában elindítottunk. Nagyon nagy szükségét éreztem, hogy életemben
több legyen Istenből. Tudtam, hogy van egy hatalom, Aki képes csodákat tenni,
mert erről első kézből hallottam Etiópiában, de hol találhatunk ilyen hatalmat
Amerikában?
Azt gondoltam, hogy a misszionáriusok ismerhetik a választ,
ezért elkezdtem olvasni misszionáriusok életrajzát, egyiket a másik után. Egy
napon egy keresztyén könyvkereskedésben újabb életrajz után kutatva rátaláltam
John Sherryll könyvére: „Más nyelveken szólnak.” Nem tudtam semmit arról, hogy
a Szent Szellemmel be lehet telni, míg el nem olvastam a Guidepost magazin eme
munkatársának könyvét és beszámolóját. Ezen az éjszakán az Úr hitet adott
nekem, hogy elhiggyem, hogy Ő beköltözik az életembe erőben, ha imádkozom a
Szent Szellem kitöltetéséért és keresztségéért. Úgy feküdtem le, hogy hittem,
másnapra megváltozott leszek, és mikor felébredtem, dicsőséges reggel volt. A
menny lejött és lelkemet dicsőség töltötte el. Jézus olyan közel volt, mintha
fizikailag jelen lett volna, járkált a házban át a szobákon. Hirtelen nagy
összefüggést fedeztem fel életem és Őközte és az örökkévalósággal. Beoltott
szőlővessző voltam, és az Ő ereje és szeretete áramlani kezdett rajtam
keresztül. Azóta sohase voltam olyan, mint azelőtt, és a valóságnak ez az
érzése Krisztussal csak erősebbé vált.
Ezután hallottam
Kathrin Kuhlmanról és tervbe vettem, hogy elmegyek egy szolgálatára a Memorial
Templ-be, Nob Hill, San Franciscoba. Ott sok minden történt, amit nem tudtam
megmagyarázni orvosi tudásommal a közönséges betegség lefolyásáról. Az egyedüli
magyarázat, hogy Istennek magasabb törvényei vannak, mint azt orvosi és
tudományos törvényekkel meg tudnánk magyarázni. A Memorial Temple szolgálaton,
amint ott álltunk, várva az áldást, figyelmünket megragadta egy atya és úgy 14
éves fia, akik az emeletről jöttek le. Az atya arcáról nem lehetett leolvasni,
hogy ámul-bámul-e, fél, vagy hitetlen-e. Akkor, egész váratlanul, szégyen
nélkül zokogni kezdett. Amint leértek az emeletről, a fiú átadott miss
Kuhlmannak két hallókészüléket és azt mondta, szinte igazolásul: „Hallok.”
Mozdulatlanul álltunk, egy hang se zavarta a csendet. Az apa gyorsan elmondta a
történetüket. A felső emeleten állt fiával együtt, mikor a fiú hozzáfordult és
azt mondta: Apám, én hallok. A fiú mindkét hallókészüléket kihúzta a füléből és
azt mondta, hogy tökéletesen hall. Ez igaz volt – tudtam.
A következő hónapok folyamán látogattam ezeket a
szolgálatokat és végül Pittsburghba hívtam Kathrin Kuhlmant és azt mondtam:
Pittsburghba megyek, és személyesen meg akarom vizsgálni azokat, akik
meggyógyultak Isten ereje által az elmúlt évben. – Úgy éreztem, közeledem
problémám megoldásához.
Kérdeztem. Vizsgáltam. Ellenőriztem. Teljesen meggyőződtem
arról, hogy Isten még mindig véghezvisz csodákat. Kathrin Kuhlman szolgálatán
át új területét fedeztem fel a hitnek az élő Krisztusban.
Mégis, a legnagyobb csoda inkább a megváltozott élet, nem a
megváltozott test. A sebész át tud plántálni egy szívet, de nem az életet!
Sohasem fogom elfelejteni, mikor fiatalok százai jöttek
előre, hogy új életbe lépjenek, bővölködő életbe; csapatostól jöttek, és az
emelvényen álltak a Shrine Auditóriumban Los Angelesben, 7.000 bizonyságtevő,
felemelt kezekkel és kérve Istent, változtassa meg az életüket.
Mindig vissza fogok emlékezni egy fiatal párra, akikkel
együtt álltam az emelvényen és házassági esküjüket ismételték meg másodszor is.
Már válófélben voltak, mert a férfi alkoholizmusa pokollá változtatta az
életüket. De Kathrin Kuhlman egyik szolgálatán megváltozott az élete és
elfogadta Krisztust Megváltójának. Felesége óvatosan, de megértéssel figyelte
hónapokon át, és végül ő is hívővé lett. Most keresztyén családdá lettek és
elfoglalták helyüket a társadalomban, mint tisztelt és hasznos tagjai a
közösségnek.
Dr. Alexis Carrol, Nobel-dijas orvos, aki elsőként
tenyésztett ki élő szövetet az emberi testen kívül, az én érzéseimet is
summázta egyik könyvében (Voyage to Lourdes, Harper, 1950):
„Mint orvos, láttam embereket, miután nem kaptak semmi
kezelést, felépülni betegségből és búskomorságból csupán az ima ereje által. Ez
olyan erő a világban, amely láthatólag felülmúlja az úgynevezett „természeti
törvényeket”. Az az alkalom, mikor az imádság drámai módon teszi ezt, „csoda”
néven van meghatározva. De állandó, nyugodtabb csoda megy végbe óránként az
emberi szívekben, akik felfedezték, hogy az imádság kielégíti őket a fenntartó
erő állandó folyamával mindennapi életükben.”
Más alkalommal Dr. Carol szembe került egy beteg
természetellenes gyógyulásával tuberkulózisból. Így ír: „A vad helytelenítésből
egyszerű tény lett. Az a tény, hogy nem tudok magyarázatot találni arra a
gyógyulásra, ami megzavar és mélyen megdöbbent. Vagy nekem kell felhagynom a
metódusunkban való hittel és elfogadni, hogy többé nem vagyok képes diagnózist
felállítani egy betegnél, vagy el kell fogadnom azt a dolgot, mint egy teljesen
új, kívülálló jelenséget, amit tanulmányoznunk kell minden elfogadható módon.
Az ilyen gyógyulások nem hozhatók létre természetes módon.”
Dr. Carol nem tudta befejezni kutatását, írását egyszerűen
imádsággal fejezte be ... imádsággal, amit minden orvosnak használnia kellene,
és mindenki másnak is, aki valamilyen kutatást végez:
Te válaszoltál imádságainkra ragyogó csodával. Meg vagyok
vakulva tőle. De életem leghőbb kívánsága, legmagasabbra törő vágyam, hinni,
szenvedélyesen hinni, feltétlenül hinni és soha többé nem elemezni, nem
kételkedni. Csak hinni!!!”
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Készítette: Lisa Szanyel
Miközben vezet téged az Én Szellemem, egyre élesebben fogod
látni, mit tárhatsz fel, és mit kell bepecsételned. Egyes dolgokat el kell
mondani, és egyes dolgokat a szívedhez közel kell tartanod. Gyakran a
körülmények számítanak és az időzítés. Mindössze annyit kell tenned, hogy
legyél érzékeny a szellemi sodrásra, és őrködj a szád beszédei fölött, és várj
a Szellemem kenetére, mondja az Úr.
Máté 7:6 "Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek; se ne
hányjátok gyöngyeiteket a disznók elé: nehogy széttapossák azokat lábaikkal, és
megfordulván széttépjenek benneteket."
Amen!
Ma is egy csodas profecia Gyuri Naplojabol, fogadjatok
szeretettel! Legyetek bosegesen megaldottak, a Jezus neveben! :)
2012. szeptember 6.
Lukács evangélium 20. fejezet: Jézus és a vallásos emberek (göröggel és kapcsolódó igékkel)
Luk. 20,1 És lőn [történt] azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és
az Evangéliumot [az örömhírt] hirdeti, előállnak [(ephisztémi): megjelentek, és hozzáléptek] a főpapok [vagyis a papi fejedelmek]
és az írástudók [(grammateusz):
törvénymagyarázók] a vénekkel egybe [vagyis a
vének társaságában],
Luk. 20,2 És mondának
néki, így szólván: Mondd meg nékünk, [miféle felhatalmazással, és] micsoda
hatalommal [milyen hatalom birtokában] cselekszed
ezeket? Vagy ki az, aki néked ezt a hatalmat [ezt a felhatalmazást] adta?
Luk. 20,3 Felelvén
pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek; mondjátok meg azért nékem:
Luk. 20,4 A János bemerítése
mennyből vala-é, vagy emberektől [való]?
Luk. 20,5 Azok pedig
tanakodnak [és így fontolgattak;
okoskodtak] maguk közt,
mondván: Ha ezt mondjuk: Mennyből; azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát
néki?
Luk. 20,6 Ha pedig ezt
mondjuk: Emberektől; az egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy
János próféta [(prophétész): Isten
nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] volt.
Luk. 20,7 Felelének
azért, hogy ők nem tudják, honnét vala.
Luk. 20,8 És Jézus
monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal [és micsoda felhatalmazással] cselekszem ezeket [a
dolgokat]*
*Pedig az Úr Jézus már korábba
kijelentette, hogy milyen hatalommal cselekszik: „Az
Úrnak Szelleme van énrajtam,
mivelhogy felkent engem, hogy a [koldus] szegényeknek [a koldusoknak örömhírt vigyek] az Evangéliumot hirdessem.
Elküldött, hogy a töredelmes [az összetört] szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak [a raboknak] szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek
megnyílását [és a vakoknak újralátást; látásuk visszanyerését], hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat
[elnyomottakat; a megkínzottakat; a szétzúzott szívűeket; a megtörteket; hogy
békességben elbocsássam a megtörteket]. Hogy
(ki)hirdessem az Úrnak kedves esztendejét
[az Úr kiengesztelődésének, kegyelmének
idejét]” (Luk.
4,18-19).
És az apostoloktól – akik az Úr Jézus hatalmával és
erejével csodákat tettek – ugyanígy kérdezték a vallásos emberek, akkor, és
azóta is: „És mikor őket a középre állaták,
tudakozzák [kikérdezték, vallatták őket, és így faggatóztak] vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név
által [vagy kinek a nevében] cselekedtétek
ti ezt” (Csel. 4,7)
Luk. 20,9 És kezdé a
népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála [vagyis ültetett] szőlőt, és
kiadá azt [bérbe]
munkásoknak [szőlőműveseknek], és hosszú időre
elutazék [idegenbe
távozott].
Luk. 20,10 És annak idején [a kellő
időszakban] elküldé (rab)szolgáját a munkásokhoz [a szőlőművesekhez], hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből; [hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből]
a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsátják el
[és üres kézzel
elkergették].
Luk. 20,11 És még másik (rab)szolgát is külde; de azok azt is [csúffá tették], és megvervén és
meggyalázván, üresen bocsátják [és üres kézzel űzték] el.
Luk. 20,12 És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, [és sebesre verve] kiveték [kidobták]*
*Erről tesz bizonyságot a Krónikák
könyve: „És az Úr, (őseiknek), az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk
követeit jó idején (vagyis idejében), mert
(szánta), és kedvez vala az ő népének és
az ő lakhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit (és
kijelentését) megvetették, és prófétáival
gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem
vala segítség” (2 Krón. 36,15-16).
És erről tesz bizonyságot István vértanú a szanhedrin előtt: „A
próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve
hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá
lettetek” (Csel. 7,52)
Luk. 20,13 Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én [szeretett] szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik [és vele szemben majd csak megváltozik
viselkedésük].
Luk. 20,14 De mikor [azonban] azt [vagyis a fiút] meglátták a
munkások, [a szőlőművesek], tanakodnak, és [megbeszélték]
egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük
meg őt, hogy a miénk legyen az örökség!
Luk. 20,15 És kivetvén [kidobva] őt a szőlőből, megölték. Mit cselekszik azért a szőlőnek [a szőlőskertnek] ura azokkal?
Luk. 20,16 Elmegy és elveszti [elpusztítja;
megöli] azokat a
munkásokat [a szőlőműveseket], és a szőlőt [a
szőlőskertet] másoknak adja. És mikor ezt hallották,
mondának: Távol legyen az! [Szó sem lehet róla]*
*Máté is bizonyságot tesz a
történtekről: „Más példázatot halljatok [most pedig hallgassatok meg egy másik
történetet]. Vala egy házigazda, aki szőlőt [szőlő(ültetvény), szőlőskertet] plántál
[ültetett, telepített], és
azt gyepűvel [kerítéssel;
fallal; sövénnyel] körülvevé [bekerítette]. Sajtót ása le benne [borsajtót készített; belül pedig
borprést (taposógödröt) ásott], és (őr)tornyot építe, és kiadá azt [bérbe] (szőlő)munkásoknak, és elutazik [és
idegenbe távozott, messze földre ment].
Mikor pedig
a gyümölcs [a szüret] ideje
elérkezett vala, elküldé (rab)szolgáit
a munkásokhoz [a
földművesekhez], hogy vegyék át az ő gyümölcsét [hogy megkapja a termésből a neki járó
részt, hogy szedjék be a termést]. És
a munkások [a földművesek] megfogván
az ő (rab)szolgáit, az egyiket megverték,
a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Ismét küld más (rab)szolgákat,
többet mint előbb; és azokkal is úgy cselekedének [ugyanígy bántak el velük; de velük is ugyanezt tették]. [végül]
Utoljára
pedig elküldé azokhoz a maga fiát, [ezt gondolta
magában, és] ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni
[biztosan tisztelni fogják;
tiszteletben tartják; A fiammal szemben csak elszégyellik magukat]. De
a munkások, meglátván a fiút, mondának maguk közt [azt mondták egymásnak, ez a birtokos fia]: Ez az örökös; jertek,
öljük meg őt, [és akkor
miénk lesz az örökség, a birtok] és foglaljuk el az ő örökségét; [s tartsuk meg az örökrészét]. És
megfogván [megragadván] őt,
kivetik [kidobták] a
szőlőn [szőlő(ültetvény),
szőlőskerten] kívül és megölték. [mit gondoltok]
Mikor azért
megjő [megérkezik] a
szőlőnek ura, [a
szőlősgazda, vajon] mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? Mondának néki: Mint gonoszokat [(kakosz): rossz, romlott, züllött, gyalázatos,
káros, ártalmas, értéktelen, hitvány, alkalmatlan] gonoszul elveszti [elpusztítja] őket [A gonoszokat a gonoszok sorsára
juttatja]. A szőlőt pedig kiadja más munkásoknak [más bérlőknek], akik beadják [idejében beszolgáltatják]
majd néki a gyümölcsöt [át fogják adni neki a termést] annak
idejében [a megfelelő időben]” (Mát. 21,33-41).
Isten pedig bizonyságot tesz az Úr Jézusról: „És ímé [az égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én
gyönyörködöm [akiben kedvem telik]. [kiben én megengeszteltettem]” (Mát.
3,17).
És az Evangélium bizonyságtétele: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött
Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár
elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten
egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18).
És Őt: „… tette mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión):
világkorszakokat] is teremtette [(poieó):
létrehozta, alkotta]”
(Zsid. 1,2).
És az apostol teszi világossá a példázatot: „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet
tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).
Erről a szőlőről prófétál Ézsaiás: „Hadd énekelek (dalt) kedvesemről,
szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér
hegyen (hegyoldalon); Felásta és
megtisztítá a kövektől, nemes vesszőt plántált (ültetett) belé, és közepére tornyot építtetett, sőt
benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az
vadszőlőt termett! Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Júda férfiai: ítéljetek
(tegyetek igazságot) köztem és szőlőm
között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; amit meg nem tettem vele? Miért
vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat (vadszőlőt) termett?!
Azért most tudatom
veletek (és megmondom nektek), hogy
mit teszek szőlőmmel; elvonszom (lerombolom) kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék
(kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják); És
parlaggá teszem (hagyom, hogy elvaduljon); nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és
parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! A seregek Urának szőlője
pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése
(ültetvénye); és várt jogőrzésre (törvényességre),
s ím lőn jogorzás (és lett
önkényesség); és irgalomra, s ím lőn
siralom (igazságra várt, és lett kiáltó gazság)! (Ésa. 5,1-7).
A tövis pedig: „… e
világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága (amely) elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem. (Mát. 13,22).
Ennek következményéről
így prófétál Jeremiás: „A magad
gonoszsága fenyít (ver) meg téged, és a te elpártolásod büntet meg
téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad
az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a
Seregeknek Ura. Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet,
és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és
minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna (Más fordítás:
Réges-régen összetörted igádat, széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem
akarok szolgálni! De minden magas dombra és minden bujazöld fa alá lefekszel,
mint egy parázna). Pedig én úgy
plántállak (ültettelek) vala el
téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges (mint igazán valódi) magot: mi módon (hogyan) változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú
(vad) hajtásává?” (Jer. 2,19-21).
Ezért: „Elhagytam
házamat; ellöktem (magára hagytam) örökségemet,
ellenségének kezébe adtam azt, akit lelkem szeret. Az én örökségem olyanná lett
hozzám (úgy bánt velem), mint az
oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem (hangosan ordított rám); ezért gyűlölöm őt (ezért meggyűlöltem). Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem
gyűlnek-é ellene madarak mindenfelől? (körülfogják a madarak). Jöjjetek, seregeljetek (gyűljetek) össze mind ti mezei vadak; siessetek az
evésre (jöjjetek, egyetek)! Sok
pásztor pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága
örökségemet sivatag (sivár) pusztává
tették!” (Jer. 12,7-10).
Dávid pedig így
imádkozik, – példát adva a minden korban élő hívőknek – és így prófétál: „Seregek Istene, állíts helyre minket
(újíts meg bennünket); világoltasd
(ragyogtasd ránk) a te orcádat, hogy
megszabaduljunk! Egyiptomból szőlőt(őt) hoztál
ki, kiűzéd a pogányokat (a népeket) és
azt (meg) elültetéd. Helyet
egyengettél előtte (helyét elegyengetted), és gyökeret eresztett, és ellepi a földet. Hegyeket fogott el
(borított be) az árnyéka, és a vesszei
olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái (vesszői vetekednek a hatalmas
cédrusokkal). Sarjait (indáit) a tengerig
ereszté (növesztette), és hajtásait a
folyamig. Miért rontottad el annak gyepűit (miért romboltad le kerítéseit),
hogy szaggathassa minden járókelő
(hogy szedhessen róla, aki csak arra jár)? Pusztítja
azt a vaddisznó (lerágja az erdei vadkan), és (le)legeli a mezei vad. Oh
Seregek Istene! kérlek, térj vissza (fordulj hozzánk), tekints alá az egekből és lásd és tekintsd meg (és gondozd) e szőlőtőt (és ezt a szőlőt)! És a
csemetét, amit jobbod ültetett (oltalmazd), a sarjat (és a fiút), melyet
(akit magadnak) felneveltél! Elégett a tűzben, levágatott; arcod
haragjától elvesznek (pusztuljanak el dorgálásodtól, akik fölperzselték,
levagdalták). Legyen a te kezed a te
jobbodnak férfiján, és az embernek fián, akit megerősítettél magadnak (legyen
kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél), Hogy el ne térjünk tőled (és mi nem
pártolunk el tőled). Eleveníts meg minket
(tarts életben bennünket) és imádjuk
(és segítségül hívjuk) a te nevedet” (Zsolt. 80,8-19).
Az Úr Jézus így szól tanítványaihoz és egyben kijelentést ad
a szőlőtőről, és a szőlőről: „Én vagyok
az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves (a szőlősgazda). Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők…” (Ján. 15,1.5)
Luk. 20,17 Ő pedig reájuk tekintvén, [és
végignézve rajtuk] monda: Mi az tehát, ami meg van írva: Amely követ az építők megvetettek [(apodokimadzó): elutasítottak, és visszautasítottak, és a próbán elvetettek], az lett a szeglet fejévé [a sarokkővé]?
Luk. 20,18 Valaki erre a kőre esik, szétzúzatik [vagyis össze fog zúzódni mindenki, aki arra a kőre esik]; akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja [és agyonzúzza] azt*
*A vallásos
zsidókhoz így szól az Úr Jézus: „…
Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az lett a
szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Ezért
mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik,
amely megtermi annak gyümölcsét” (Mát. 21,42-43).
És a Szent Szellem
megismétli: „Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és
nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt
más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel. 4,11-12).
Ez a prófécia is az Úr
Jézus Krisztusban teljesedett be: „Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra
(Jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet)
egy követ teszek le alapul, szilárd
követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézs. 28,16).
Pál apostol idézi a
próféciát, ezzel kijelentve, hogy ez az Úr Jézusban beteljesedett: „Amint meg
van írva. Ímé beleütközés [megütközés;
botlás] kövét és megbotránkozás [botrány; KELEPCE; bűnre csábítás; eltántorítás;
megütközés, vagy felháborodás] (kő)szikláját teszem Sionba (kiszáradt, megperzselt hely); és
aki hisz Őbenne, [magát rábízza] nem
szégyenül meg [nem fog csalódni]”
(Róm. 9,33).
Az Úr Jézushoz megtért pogányokhoz így szól az Úr Péter apostolon
keresztül: „Akihez járulván, mint élő
(eleven), az emberektől ugyan megvetett (elvetett)
(elutasított, megtagadott) (akit emberek a próbán elvetettek ugyan), de Istennél (ki)választott, becses
(megbecsült, megtisztelt) (nagyra értékelt) kőhöz.
Ti magatok is mint élő (eleven) kövek
épüljetek fel szellemi házzá (templommá), szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek
(jóváhagyott, elfogadható) Istennek a
Jézus Krisztus által (hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves szellemi
áldozatokat mutassatok be). Azért van meg
az Írásban (ezért mondja az Írás): Ímé
szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses (megbecsült); és aki hisz (bízik) abban, meg nem szégyenül (azt szégyen nem éri).
Tisztesség (megbecsülés, tisztelet) azért néktek, akik hisztek (tiétek, a
hívőké a tisztesség) (számotokra, hívők számára tehát érték). Az engedetleneknek (nem hisz,
szándékosan és önfejűen, hitetlen) pedig:
A kő, amelyet az építők megvetettek (a próbán elvetettek), (megtagad,
elutasít), az lett a szegletnek fejévé
(szegletkővé) és (egyben) megütközésnek (botlás) kövévé s botránkozásnak (botrány) sziklájává” (1Pét 2,4-7).
És ennek
eredménye az lett, hogy: „Azért immár nem
vagytok jövevények és zsellérek [idegenek],
hanem polgártársai a szenteknek és cselédei [háza népe; családtagjai] az Istennek. Kik fölépíttettetek [Isten házává], az apostoloknak és prófétáknak alapkövén lévén a szegletkő [sarokkő] maga Jézus Krisztus” (Eféz.
2,19-20).
Mert: „Az a kő,
amelyet az építők megvetettek
(elutasítottak, visszautasítottak), szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez,
csodálatos ez a mi szemeink előtt. [Más fordítás:
Az Úr művelte ezeket, csodálatos
szemünk előtt, amit cselekedett]!
(Zsolt. 118,22-23).
Ézsaiás pedig hirdeti, hogy ki ez a kő: „A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt
féljétek, és Őt rettegjétek! (akkor ő is megszentel). És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás
sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. És
megütköznek (és megbotlanak) köztük
sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak! Kösd be e
bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást (tanítványaimba) ” (Ésa.
8,13-16).
Dániel is erről a kőről prófétál: „… egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és
letöri azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor
eggyé zúzódik a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek, mint a nyári szérűn
a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyüket sem találák azoknak. Az a kő
pedig, amely leüté az állóképet nagy heggyé lőn, és betölté az egész földet. És
„… támaszt az egek Istene birodalmat,
(egy királyságot) mely soha örökké meg
nem romol, (nem semmisül meg soha) és
ez a birodalom (a királyi uralom) más
népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat,
(királyságokat) maga pedig megáll örökké” (Dán. 2,34-35.44)
Luk. 20,19 És igyekeznek vala a főpapok [a papi fejedelmek] és az írástudók [törvénymagyarázók]
kezeiket ő reá vetni [és elfogni] azon órában; de
félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenük mondta e példázatot.
[Más fordítás: Az írástudók és főpapok
abban az időben lehetőséget kerestek, hogy kezüket rávessék, de féltek a néptől,
mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot].
Luk. 20,20 Annakokáért vigyázván őreá, leselkedőket [felbérelt megfigyelőket] küldének ki, akik
igazaknak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a
felsőbbségnek [Más fordítás: Ezután állandóan szemmel tartották őt, és cselvető kémeket küldtek utána,
hogy Jézust a
saját szavaival fogják meg, és kiszolgáltassák és átadhassák, a hatóságnak] és a helytartó hatalmának*
*Máté is
bizonyságot tesz a történtekről: „Ekkor a farizeusok elmenvén [félrevonultak], és tanácsot [vagyis tanácskozást] tartának
[és elhatározták, és kitervelték], hogy
szóval ejtsék őt tőrbe, [vagyis beszédben csalják kelepcébe,
és hogy szavaiban fogják meg Őt].
És elküldék hozzá tanítványaikat a
Heródes pártiakkal [együtt] (Mát. 22,15)
Márk bizonyságtétele
pedig így hangzik: „És küldének hozzá
némelyeket a farizeusok [(Phariszaiosz): elkülönülő, kiemelkedően, vagyis
kirekesztően vallásos emberek zárt csoportja, szektája] és
a Heródes pártiak [(héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család
és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta] közül,
hogy megfogják őt a beszédben. [vagyis hogy szóval csalják tőrbe]”
(Márk. 12,13)
Luk. 20,21 Kik [vagyis a kémek] megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és
tanítasz, és személyt nem válogatsz [és
nem nézed senki személyét; nem a
külsőre vagy tekintettel], hanem az Istennek
útját igazán [az igazsághoz ragaszkodva; az igazság alapján] tanítod:
Luk. 20,22 Szabad-é [megengedett-e]
nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?
Luk. 20,23 Ő pedig észrevévén [felismerte] álnokságukat [ravaszkodásukat; mélyére látott alattomosságuknak, és], monda nékik:
Mit kísértetek engem?
Luk. 20,24 Mutassatok nékem egy pénzt [egy dénárt]; kinek a képe és
felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.
Luk. 20,25 Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és
ami az Istené, az Istennek.
Luk. 20,26 És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt; és csodálkozván az ő
feleletén, elhallgatnak.
[Más fordítás: Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, hanem
elcsodálkoztak válaszán, és megdöbbenve elhallgattak]*
*Máté is
bizonyságot tesz az Úr Jézus megkísértéséről. Jöttek a kiküldött kémek? „Akik ezt mondják vala: Mester [vagyis Tanító],
tudjuk, hogy igaz [és igazságos] vagy, és az Isten útját igazán [az
igazsághoz ragaszkodva, a valóságnak (alétheia:
az Igének) megfelelően] tanítod. és nem törődsz senkivel [és hogy nem tartasz senkitől, és
téged nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak] mert embereknek személyére
nem nézel [és nem veszed
figyelembe az emberek tekintélyét. Számodra minden ember egyforma; mert nem
vagy emberek személye iránt részrehajló, és nem igazodol emberi tekintélyhez]. Mondd
meg azért nékünk, mit gondolsz [mi
a véleményed]: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy
nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat [felismerve, és jól látva gonosz szándékukat; átlátott
álnokságukon], monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók
[színészkedők kétszínűek]?
Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás?
Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré
a császárnak; és ami az Istené, az Istennek. És ezt hallván, elcsodálkoznak
[meglepődtek]; és
ott hagyván őt, elmenének [eltávoztak,
eloldalogtak]
(Mát. 22, 16-22).
Márk
bizonyságtétele így hangzik: Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem?
Fizessünk-e vagy ne fizessünk? Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, monda
nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt (egy dénárt), (hogy
megnézzem), és hogy lássam. Azok pedig hoznak (egyet). És monda nékik (Jézus): Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig
mondának néki: A Császáré. És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a
Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodnak (és
igen elcsodálkoztak) őrajta” (Márk. 12,14-17).
„Ezt pedig azért mondák, hogy
megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk…” (Ján. 8,6).
Pál
apostolon keresztül megerősíti az Úr Jézus parancsát - a kijelentést - a Szent
Szellem: „Adjátok meg azért mindenkinek,
amivel tartoztok: [ami jár neki; (ami
megilleti)] akinek az adóval, a [kirótt, kiszabott] adót akinek
a vámmal, a vámot, akinek a félelemmel, a félelmet; [akinek hódolattal,
annak a hódolatot] akinek a tisztességgel,
a tisztességet. [akinek megbecsüléssel, a megbecsülést]”
(Róm. 13,7).
Péter apostol is így figyelmezteti a hívőket: „Engedelmeskedjetek azért minden emberi
rendelésnek (vessétek magatokat minden emberi felettes hatóság, méltóság
alá) az Úrért: akár királynak
(császárnak), mint feljebbvalónak
(mint legfölsőbbnek, fölöttes úrnak)” (1Pét 2:13)
Luk. 20,27 Hozzá menvén pedig a sadduczeusok [vallási felekezet, (szekta) de elsősorban politikai párt volt, amely a
vallási és politikai hatalmat összekapcsolta,] közül
némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdék őt,
Luk. 20,28 Mondván: Mester, Mózes megírta [vagyis előírta] nékünk, ha valakinek
testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak
testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot [vagyis utódot] az ő
testvérének*
*A mózesi törvény kimondta. hogy:
„Ha testvérek laknak együtt, és meghal
egyik közülük, és nincs annak fia (fiúgyermeke): a megholtnak (az elhunytnak) felesége
ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; hanem a sógora menjen be hozzá, és
vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban. És majd az
elsőszülött, akit szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki
ne töröltessék Izráelből” (5Móz. 25,5-6)
Luk. 20,29 Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok
nélkül;
Luk. 20,30 A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt
meg;
Luk. 20,31 Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem
hagytak magot, és meghaltak.
Luk. 20,32 Mind ezek után pedig [végül] meghalt az asszony is.
Luk. 20,33 A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülük? Mert mind a hétnek
felesége volt.
Luk. 20,34 És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak [(aión):
e világ korszak] fiai házasodnak és férjhez adatnak:
Luk. 20,35 De akik méltókká tétetnek, [(tügkhanó): vagyis célba érnek] hogy ama
világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem
férjhez nem adatnak:
[Más fordítás „De akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világkorszakra, hogy részük
legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és
férjhez sem mennek]*
*Máté bizonyságtételében így felel a
sadduceusoknak az Úr Jézus: „Jézus
pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek [és tévedésben vagytok],
mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat,
sem az Istennek hatalmát [és erejét]. Mert
a feltámadáskor [vagyis a feltámadt
testben ugyanis] sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek,
hanem olyanok lesznek [és úgy
élnek], mint az Isten angyalai a mennyben” (Mát. 22,23-30).
Luk. 20,36 Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten
fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai*
*Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai,
hiszen az Úr kijelentette, hogy: „…
Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25).
A jövendő világra csak azok lesznek méltók, akik újonnan
születtek, vagyis Istenből születtek: „Valakik
pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget,
jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra],
hogy Isten fiaivá legyenek
[gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az
Ő nevében hisznek; Akik nem
vérből, sem a (hús)testnek akaratából
[ösztönéből], sem a férfiúnak
indulatjából [vágyából], hanem
Istentől [Istenből] születtek” (Ján.
1,12-13)
Luk. 20,37 Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette [(ménüó): tudtul adta, közölte, jelentette] a
csipkebokornál [(batosz):
gyümölcstelen tüskebokornál], mikor az Urat Ábrahám [jelentése: sokaság atyja] Istenének és Izsák [jelentése:
nevetés] Istenének és
Jákób [jelentése: sarokfogó vagy
mást kiszorító, más helyébe lépő] Istenének
mondja*
*Ez pedig így
történt. Mózes elmenekülve Egyiptomból, a midianiák földjére jutott, és mikor: Mózes
(jelentése: kihúzott) pedig őrzi (és
legelteti) vala az ő ipának (vagyis
az ő apósának), Jethrónak (jelentése:
előkelő, fejedelem) a Midián (jelentése: civódás, viszály, küzdelem. Arab néptörzs) papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten
hegyéhez, Hórebhez (jelentése: (pusztaság,
sivatag; száraz, forró); vagy Sínai
hegy (csipkézett sziklák, szirtek; Szin
puszta hegye). SZIN (sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos,
agyagos; az ingovány városa v. vidéke).
Ott megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy
csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor (tűzben) ég
vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala (vagyis mégsem ég el). S monda Mózes: Odamegyek, hogy lássam e nagy
csodát, miért nem ég el a csipkebokor. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni,
(kiáltott neki) és szólítá őt Isten a
csipkebokorból, (vagyis a csipkebokor közepéből) mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Ne jöjj
ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld (H: a kadadból, amely a. m. ’levágni’;
kultikus értelemben ’elkülöníteni, elhatárolni attól, ami tisztátalan,
közönséges, hétköznapi (profán), és Isten szolgálatára lefoglalni). És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene,
Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő
orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. (2 Móz. 3,1-6).
István vértanú a
szanhedrin előtt tett bizonyságtételében hivatkozik erre az eseményre: „És negyven esztendő elteltével megjelenék
néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.
Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy
megszemlélje, lőn az Úrnak szava ő hozzá: Én vagyok a te atyáidnak Istene,
Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig
megrémülvén, nem meri megnézni. Az Úr
pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz,
szent föld” (Csel. 7,30-33)
Luk. 20,38 Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek
élnek ő néki [Más fordítás: Mert Őbenne mindenki él].
Luk. 20,39 Felelvén pedig némelyek az írástudók [törvénymagyarázók] közül, mondának:
Mester, jól [(kalósz): helyesen, pontosan] mondád!
Luk. 20,40 És többé semmit sem mertek tőle kérdezni.
Luk. 20,41 Monda pedig nékik: Mi módon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?
Luk. 20,42 Holott maga Dávid mondja a zsoltárok [(pszalmosz): hangszerkísérettel
énekelt dal; dicsőítés] könyvében: Monda az Úr
az én Úr ülj le jobbomon],
Luk. 20,43 Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.
Luk. 20,44 Dávid azért Urának mondja őt, mi módon fia tehát néki?*
*Máté
bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig a farizeusok összegyülekeztek
[és együtt voltak], kérdezi
őket Jézus, Mondván: Miképpen
vélekedtek ti a Krisztus felől [mi
a véleményetek a Krisztusról, a Messiásról]? Kinek a fia? Mondának
néki: A Dávidé. [Majd újabb
kérdést tett fel nekik és] monda nékik: Miképpen hívja [nevezheti] tehát őt Dávid a Szent Szellem által Urának, ezt
mondván: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől [az én jobbomra], míglen vetem [alázom] a te [valamennyi] ellenségeidet a te lábaid
alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja [szólítja] őt, mi módon [miképpen lehet a] fia? És senki egy szót sem felelhet vala
néki; sem pedig nem meri vala Őt e
naptól fogva többé senki megkérdezni” (Mát. 22,41-46).
Márk is
bizonyságot tesz a történetről: „És felele Jézus és monda, amint a
templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak
Fia? Hiszen Dávid maga mondotta a Szent
Szellem által: Monda az Úr az én Uramnak: ülj az én jobb kezem felől,
míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. Tehát maga Dávid nevezi
őt Urának, (akkor) mi módon
(hogyan lehet a) fia hát néki? És a nagy
sokaság örömest (szívesen) hallgatja
vala őt” (Márk. 12,35-37).
Péter apostol
vallástétele a zsidók előtt: „Mert nem
Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én
Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), Míglen vetem a te ellenségeidet [(ekhthrosz): ellenfél (ellenség)
(különösen a Sátán)] lábaid alá zsámolyul (amíg ellenségeidet
hatalmad alá vetem). Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza (teljes
bizonyossággal), hogy Úrrá és Krisztussá
tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek” (Csel. 2,34-35).
»Hiszen:
Ő a Messiás, a Szabadító. Ő az, aki a
Seregek Ura nevét viseli, vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr = lehetőségeinek
nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges létmódban van«
(Jubileumi kommentár).
Dávid próféciája pedig
így hangzott: „Dávidé, zsoltár. Monda az
Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te
lábaid alá” (Zsolt. 110,1).
És: „Az
Úrnak Szelleme szólott én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által (Más
fordítás: Az ÚR Szelleme beszélt általam,
az ő szava volt nyelvemen)” (2
Sám. 23,2).
Angyal sem lehetett,
mert azt mondja az Írás „Melyik angyalnak
(közülük kinek) mondotta pedig valaha:
Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem?” (Zsid. 1,13)
Luk. 20,45 És az egész nép hallására [és
miközben az
egész nép hallgatta őt, így szólt], és monda az ő
tanítványainak:
Luk. 20,46 Oltalmazzátok meg magatokat [(proszekhó): őrizkedjetek, és óvakodjatok] az
írástudóktól [a
törvénymagyarázóktól]. Akik hosszú [és díszes] köntösökben akarnak
járni, [és akik előszeretettel
járkálnak díszes köntösökben]
és szeretik [és szívesen
veszik] a piacokon [és a tereken]
való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első
ülést, [a zsinagógákban
szeretik a főhelyeket] és a lakomákon a
főhelyeket [(prótokliszia): szó szerint: első helyen fekvést];
Luk. 20,47 Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből [(prophaszisz):
látszatra, színlelésből szerepjátszásból]
hosszan [(makrosz): hosszadalmasan,
terjengősen] imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek
[(perisszosz krima lambanó): ezeknél a kelleténél több, haszontalan vita
előzi meg döntésüket valami mellett vagy ellen, hogy azt elfogadják, vagy
befogadják]*
*Így tanítja
az Úr Jézus az embereket a törvény magyarázóktól való óvakodásra, és annak
okára: „Akkor szóla Jézus a sokaságnak [a tömegnek; a népnek] és az ő tanítványainak. Minden ő dolgaikat
pedig csak azért cselekszik [minden
tettüket az vezeti; arra törekszenek],
hogy lássák [bámulják] őket az emberek [hogy feltűnjenek az embereknek]. Mert megszélesítik az ő
homlokszíjaikat [imaszíjaikat,
és Ezért tesznek magukra nagyobb imadobozt]; és megnagyobbítják az ő
köntöseik peremét [szegélybojtjait;
hosszú bojtokat raknak magukra]; És szeretik a lakomákon [díszebédeken] a főhelyet [szó szerint: első helyen fekvést], és a gyülekezetekben [és a zsinagógákban] az
elölűlést [az első helyre
(díszhelyre) ülni]. És a piacokon [és vásártereken] való köszöntéseket [üdvözléseket], és hogy az emberek így
hívják [és így szólítják] őket:
Mester, Mester [Rabbi,
Rabbi; tanító]!
De: Jaj néktek képmutató [kétszínű, színlelő] írástudók
[törvénytanítók,
törvénymagyarázók] és farizeusok, mert [nagyokat imádkozva] felemésztitek
[fölélitek] az
özvegyek házát [arra
hivatkozva, hogy sokat imádkoztok],
és színből [színlelésből, külső
látszatra] hosszan [terjengősen] imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetésetek [ezzel rendkívüli ítéletet vontok
magatokra]
(Mát. 23,1.5-7.14).
Erről így prófétált
Ézsaiás próféta:: „Jaj a hamis
határozatok határozóinak (akik jogtalan rendeleteket hoznak), és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek
(és irataik csak terheket rónak ki), Hogy
elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől (elnyújtják a nincstelenek perét), s elrabolják népem szegényeinek igazságát
(megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait), hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk (az özvegyeket
kizsákmányolják), és az árvákban
zsákmányt vessenek (és az árvákat kifosztják). S vajon mit műveltek a meglátogatásnak (a megtorlás napján) és a messzünnen rátok jövő pusztulásnak
napján (amikor megjön messziről az ítéletidő)? Kihez futtok (majd) segítségért,
és hol hagyjátok dicsőségeteket (kincseiteket)?” (Ésa. 10,1-3).
Az Úr parancsa így
szólt a ruhák szegélyeire varrt bojtokról, és azok céljáról: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik,
hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire (szegélyére) az ő nemzetségeik szerint (nemzedékről
nemzedékre), és tegyenek a szeglet
bojtjára kék (bíbor-) zsinórt. És
arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt (valahányszor
ránéztek), megemlékezzetek az Úrnak
minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti
szívetek után, és a ti szemeitek után (és ne csábítson el titeket sem a
szívetek, sem a szemetek), amelyek után
ti paráználkodtok (amelyek paráznaságba vihetnek benneteket). Hogy megemlegessétek (emlékezzetek), és megcselekedjétek (és teljesítsétek) minden én parancsolatomat, és legyetek szentek
a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41).
„Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt (az Isten ismeretét), és az ő szájából törvényt (tanítást) várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok (letértetek)
ez (erről az) útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel (és tanításotok
miatt sokan elbuktak), felbontottátok (megrontottátok) Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek
Ura” (Malak. 2,7-8).
Pedig: „A gonosznak (a bűnösnek) pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te
rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet (hogy mered emlegetni
rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet)? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést (a feddést), és hátad mögé veted rendelésimet (és elveted igéimet)! Ha lopót (tolvajt) látsz, mellé adod magad (vele cimborálsz), és ha paráznákat, társalkodol velük (és a paráznákkal tartasz). A szádat gonoszságra tátod (szádból
gonosz beszéd jön ki), és a nyelved
csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19).
Péter apostol így
beszél a vének tanácskozásán a törvénynek a pogányok által való betartásáról: „Most azért mit kísértitek (azzal) az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly
igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább
az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok
is (Más fordítás: Ellenben abban
hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. éppen úgy, mint ők)” (Csel.
15,10-11).
És Pál apostol így
folytatja: „Mert magok a
körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti
körülmetélkedjetek, hogy a ti (hús)testetekkel
dicsekedjenek” (Gal. 6,13)
NÉZZ RÁM!
Szerző: Guti Tünde
Kedves, meghitt, 13-14 évvel ezelőtti történetre emlékezem…
Kicsi kezeivel megfogta az arcomat és maga felé fordította.
Éreztem bőre bársonyosságát, ahogy vékony ujjacskáival megérintett az állam.
Volt benne valami halaszthatatlan sürgetés. Kisfiam látni akarta a
tekintetemet. Ahogy odafordultam hozzá, észrevettem szemeiben a boldog
várakozást. Szinte sóvárogva mondta:
- Mosolyogj
rám! Úgy szeretem, ha mosolyogsz!
Ki tudna ellenállni egy ilyen kérésnek, belenézve egy
ártatlanul csillogó szempárba? Azóta is sokszor eszembe jut. A szülők gyakran
tanulhatnak kisgyermekeiktől…
Ezt mondja az Úr: „Szemeimmel tanácsollak téged.” Milyen
nagyszerű, mély kapcsolatra utal ez a kijelentés, ami ígéret is egyben!
Bámulatos, hogy akit így vezetnek, annak nincs szüksége sem útjelző táblákra,
sem távirányítóra!
„Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen
nem mehettek be a mennyek országába!” Bizonyára fel tudnánk sorolni azokat az
emberi tulajdonságokat, amik miatt ezt a feltételt állította Jézus a
tanítványok elé a mennybe jutás kérdésében…
A kisbabáknak létfontosságú, hogy lássák szüleik arcát.
Egyszerűen nem érzik jól magukat, ha nincs rajtuk az a kedves, odafigyelő,
számukra életet és biztonságot jelentő szempár, telve elfogadással.
Amikor szorongunk, homályos a jövőnk és megoldatlan
problémák terhelnek, még ha rövid ideig is, de elhagyatottnak érezzük magunkat.
Pedig mennyei Atyánk védelmező szeretete körülvesz, Ő szüntelenül vigyáz ránk.
Talán levettük szemünket az egyedüli Vigasztalóról, békességünk és örömünk
forrásáról…
„Az én orcámat keressétek és éltek” – tanácsolja az Úr.
Mennyire vágyik rá, hogy miként a kisgyermek az édesanyja arca után, mi is
sóvárogva forduljunk mindig felé, hogy tekintetünk találkozhasson az övével, és
szemeivel tanácsoljon, atyai szeretetével türelmesen vezessen, mert nem akarja,
hogy egy is elvesszen közülünk…
Ő nem csak lenéz ránk a mennyből, hanem lát, ismer, nem
rejthetünk el semmit, szívünk ott van előtte csupaszon, leplezetlenül.
A 139. Zsoltár az egyik legkedvesebb zsoltárom. Így
kezdődik:
„Uram, megvizsgáltál engem és ismersz… Messziről érted
gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz…” Lenyűgöz és rabul ejt ez a
tudás, ez az odafigyelés, törődés! Isten ellenállhatatlanul magához vont
szeretete és páratlan gondoskodása által.
Amikor Jézus a földön járt, meglátta a vak Bartimeust, akit
csitítottak, hogy hallgasson már el. Észrevette és lehívta a fa lombja közt
megbújó Zákeust, és nem sajnálta a pillantást, hogy az Őt éppen megtagadó
Péterre nézzen. Jézus irgalma az Atya irgalma!
Szemeivel kíséri lépteinket akkor is, amikor
engedetlenségünkben eltévedünk az úton, néz, figyel, kezét nyújtja, hogy
segíthessen. Keressük az Úr arcát! Aki egyszer a szemébe néz, az soha többé nem
tudja elfelejteni. Ő az, aki minden belső sóvárgásunkat, ürességünket betölti
szerető lényével.
Mikor kértük Őt utoljára?
- Nézz rám!
Fordítsd felém az arcodat és tanácsolj szemeiddel!
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Azokhoz szólok, akik robotpilótára kapcsoltátok az
életeteket, mert azt gondoljátok, hogy nem kell tennetek semmit azért, hogy a
kijelölt útvonalon maradjatok. De Én igazán mondom nektek, hogy nektek is meg
kell tennetek a magatok részét ahhoz, hogy szellemi kapcsolatban maradjatok.
Továbbra is keresnetek kell az arcomat, figyelnetek kell a hangomat, és
engedelmeskednetek kell az Én igémnek. A lelketek ellensége minden tőle
telhetőt megtesz, hogy egy olyan ösvényre tereljen titeket, ahonnan nehéz
visszatérni. Gerjesszétek fel a parazsat, amitől újra fellángol a vágy, hogy
édes kettesben legyetek közösségben Velem, mondja az Úr.
1 Péter 5:8 Legyetek józanok, legyetek éberek; mert az
ellenségetek, az ördög ordító oroszlánként járkál, és azt keresi, hogy kit tud
felfalni.
http://gyurinaploja.blogspot.com
Szeresd és kövesd az igazi bölcsességet
„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem,
akik keresnek" (Péld 8,17).
A bölcsesség azokat szereti, akik azt szeretik, és azokat
keresi, akik azt keresik. Aki igyekszik bölcs lenni, az máris bölcs, aki pedig
szorgalmasan keresi a bölcsességet, már csaknem megtalálta azt. Ami általában
érvényes a bölcsességre, az kiváltképpen érvényes a mi Urunk Jézus Krisztusban
testet öltött bölcsességre. Őt kell szeretnünk és keresnünk, akkor meg fogjuk
tapasztalni szeretetét, és megtaláljuk Őt magát is.
Keressük Őt már ifjúságunk idején! Boldogok azok az ifjak,
akik életük reggelét az Úr Jézussal töltik. Sohasem kereshetjük Őt túl korán,
de aki korán keresi, bizonyosan megtalálja. A szorgos kereskedők általában korán
kelők, a szorgalmas hívő is korán kezdi keresni az Urat. Mindenki, aki már
megtalálta Krisztusban a gazdagságot, teljes szívvel kereste Őt. Először Őt
kell keresnünk, előbb, mint bármi mást. Krisztusé legyen az Őt megillető első
hely.
A keresésben az az öröm, hogy meg is találjuk Őt. Ahogyan
keressük, egyre világosabban megmutatja magát, egyre szorosabb közösségbe von
önmagával. Boldogok az Őt keresők, mert ha egyszer megtalálták, velük marad
mindörökké, és egyre drágább kincs lesz szívük és értelmük számára.
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)













.jpg)
