Ján. 20,1 A hétnek első napján pedig [(prói): hajnalban] jó [korán] reggel, amikor még sötétes vala, vagyis [még szürkületkor], oda méne Mária
Magdaléna a sírhoz: azaz [a sírbolthoz],
és látá, hogy elvétetett a kő a sírról [a
sírbolt elől].
Ján. 20,2 Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik
tanítványhoz, akit Jézus szeret [(phileó):
és kedvel] vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és
nem tudjuk, hová tették őt.
Ján. 20,3 Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a
sírhoz [a sírbolthoz].
Ján. 20,4 Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik
tanítvány [(takhion): gyorsabban
futva] hamar megelőzé
Pétert, és előbb [(erkhomai): érkezett],
és juta a sírhoz [a sírbolthoz].
Ján. 20,5 És lehajolván, látá, hogy ott vannak [(keimai):
ott fekszenek] a lepedők; [hogy ott hevernek (othonion): a gyolcsszalagok] mindazáltal nem megy vala
be.
Ján. 20,6 Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és
beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak [vagyis látta az ott heverő gyolcsszalagokat].
Ján. 20,7 És a keszkenő [a
kendő], amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel [nem a gyolcsszalagokkal együtt van],
hanem külön összegöngyölítve [(entülisszó): összehajtogatva] egy [másik]
helyen*
*A zsidó
temetkezési szokásokat a Lázár feltámasztásának történetében mutatja be az Ige: „És kijöve a megholt [vagyis a halott], lábain és kezein kötelékekkel megkötözve [vagyis kezén-lábán (keiria): vászoncsíkokkal / ruhából tépett hosszú
csíkokkal bepólyálva, illetve (perideó): körülkötve], és az orczája kendővel vala
leborítva [vagyis arcát kendő takarta]…” (Ján.
11,44).
Ján. 20,8 Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először
jutott a sírhoz [a sírbolthoz], és lát és hisz vala*
*Máté azt is
elmondja, hogy hogyan fogadták a vallási vezetők a feltámadás hírét: „A szombat [a világi elfoglaltságoktól való
megnyugvás] végén [vagyis
elmúltával; befejeztével] pedig, a hét első napjára virradólag [hét első napjának hajnalán], kiméne Mária Magdaléna és a másik
Mária, hogy megnézzék a sírt [Más
fordítás: A szombat utáni nap volt
a hét első napja. Ennek a napnak a hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária
elmentek, hogy megnézzék a sírüreget]. És
ímé [hirtelen] nagy
földindulás [nagy földrengés, és
nagy szélvihar] lőn [és támadt]; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén [a
sírhoz], elhengeríté a követ
a sír [vagyis a sírüreg] szájáról, és reá üle arra. A
tekintete [és a megjelenése] pedig olyan volt, mint a villámlás [mint a
fényes ragyogás], és a ruhája fehér, mint a hó
[Más
fordítás: Aki ránézett, mintha villámlást látott volna, öltözete fehér volt, mint
a hó].
Az őrizők [vagyis
az őrök] pedig tőle való féltükben
megrettenének [halálra rémültek; megijedtek az angyaltól,
hogy reszketni kezdtek a félelemtől],
és olyanokká lőnek, mint a holtak [és szinte holtra váltak]. Az angyal pedig megszólalván,
monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust
keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott [a halálból], amint megmondotta volt [előre]. Jertek, lássátok a helyet, ahol
feküdt [ahol nyugodott] vala
az Úr. És [azután pedig] menjetek gyorsan [és siessetek] és
mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból [vagyis
a halottak közül]; és ímé előttetek megy Galileába
[jelentése: Csekély, alacsony, megvetett;
a pogányok körzete]; ott meglátjátok őt [mert ott megjelenik,
megmutatkozik néktek], ímé megmondottam néktek. És
gyorsan eltávozván a sírtól [vagyis a sírbolttól] félelemmel
és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják [hogy hírül adják; megvigyék
a hírt] az ő tanítványainak. Mikor
pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé [egyszerre
csak] szembe jöve ővelük
Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve [Örvendjetek; örömöt kívánok nektek, örüljetek]! Azok pedig hozzá járulván, megragadák [megfogták] az ő lábait, és leborulának előtte [és
imádták őt]. Akkor
monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg [és vigyétek hírül] az én atyámfiainak [a testvéreimnek], hogy menjenek [hogy térjenek vissza] Galileába, és ott meglátnak [ott
majd viszontlátnak]; engem [mert megjelenek, megmutatkozom
nékik]. Mialatt pedig
ők mennek vala [vagyis az asszonyok
eltávoztak, és még úton voltak],
ímé az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének [és hírül adtak] a főpapoknak [vagyis a papi fejedelmeknek] mindent,
ami történt. És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván [határozatot
hoztak, és miután], sok ezüstpénzt adnak a vitézeknek [vagyis
a katonáknak], Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az
ő tanítványai odajövén éjjel, ellopták őt, mikor mi aluvánk. És
ha ez a helytartó fülébe jut [és ha a helytartó meghallja ezt], mi elhitetjük [majd
mi meggyőzzük; mi majd megnyugtatjuk] őt, és kimentünk titeket a bajból [és
titeket mentesítünk az aggódástól]. Azok
pedig fölvévén [vagyis elfogadták;
átvették] a pénzt, úgy cselekedének, amint megtanították [amint
kioktatták] őket [amint mondták nekik]. És elterjedt ez a hír [ez
a szóbeszéd; így aztán ez a történet
mind a mai napig jól ismert, és ezt a
beszédet a mai napig híresztelik] a
zsidók között mind e mai napig” (Mát. 28,1-15).
Az Úr Jézus feltámadásáról
így hangzik Márk bizonyságtétele: „Mikor
pedig elmúlt a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé,
drága (illatos) keneteket vásárlának,
hogy elmenvén, megkenjék őt (vagyis Jézus testét). És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének
napfelkeltekor. És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a
követ a sírbolt szájáról (a bejáratáról)? És odatekintvén (felnéztek), láták,
hogy a kő el van hengerítve; mert felette (igen) nagy vala. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől,
fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A
Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé
(ez az) a hely, a hová őt helyezték. De
menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek
megyen Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek. És nagyhamar
kijövén, elfutnak a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás (remegés és
döbbenet) fogta vala el őket; és senkinek
semmit sem szólnak, mert félnek vala. Mikor pedig reggel, a hétnek első napján
föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt
űzött vala ki. Ez elmenvén, megjelenté azoknak, akik vele valának és keseregnek
és sírnak vala” (Márk. 16,1-10). Lukács
újabb részleteket tár fel: „A
hétnek első napján pedig kora reggel (vagyis kora hajnalban) a sírhoz menének, vivén az elkészített
fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velük. És a követ a sírról (azaz:
a sírbolt elől) elhengerítve találák. És
mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. És lőn, hogy mikor ők e felett
megdöbbenének (és emiatt tanácstalanul álltak), ímé két férfiú álla melléjük fényes öltözetben: És mikor ők megrémülvén
a földre hajtják orcájukat (és a földre szegezték tekintetüket), azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak
között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek (vissza) rá, mint beszélt néktek, még mikor
Galileában volt, Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek
kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni. Megemlékeznek azért az ő
szavairól. És visszatérvén a sírtól, elmondják (éshírül adták) mindezeket a tizenegynek, és mind a
többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária,
és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk
csak üres beszédnek látszék azok előtt (és üres fecsegésnek tartották ezt a
beszédet); és nem hívének nékik” (Luk.
24,1-11).
Az Úr Jézus pontosan tudta mi
vár rá, és fel akarta készíteni erre tanítványait, ezért így szólt hozzájuk: „…a pogányok [vagyis a nemzetbeliek] kezébe adják őt [és kiszolgáltatják a más nemzetekből valóknak], hogy
megcsúfolják [hogy
kigúnyolják] és megostorozzák [és megkorbácsolják] és
keresztre [kínoszlopra] feszítsék; de harmadnap feltámad [és életre kel]. De föltámadásom után
előttetek megyek majd Galileába” (Mát.
20,19; 26,32).
Ezek az asszonyok az Úr Jézus
szolgálatának kezdetétől, ott maradtak a Megfeszített haláláig, és
feltámadásáig: És némely asszonyok, akiket tisztátalan [gonosz] szellemektől [szabadított
meg] és betegségekből gyógyított meg, [a
magdalai] Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög [hét gonosz szellem, hét démon] ment ki,
Ezek az asszonyok hirdették először
az Evangéliumot, azt, hogy FELTÁMADOTT: „És
visszatérvén a sírtól, (hírül adták, és) elmondták mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig
Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelük,
akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék
azok előtt; és nem hivének nékik” (Luk. 24,9-11).
Dávid
így prófétált ezekről az asszonyokról: „Az
Úr ad vala szólniuk az örömhírt (az Evangéliumot) vivő asszonyok nagy csapatának” (Zsolt. 68,12).
Ján. 20,9 Mert nem tudják [nem
értették] vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból [a halottak közül]*
*Az apostolok a
Szent szellem kitöltése után így tesznek bizonyságot az Úr Jézus
feltámadásáról: „Előre látván ezt,
szólott / Dávid /a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé):
élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak
birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora):
bomlás, pusztulás, enyészet] nem
látott” (Csel. 2,31).
És így magyarázzák a
próféciát: „Hogy pedig feltámasztotta őt
halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe (az elmúlásba) visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a
Dávid biztos szent javait (nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent
ígéreteket). Azért mondja másutt is: Nem
engeded, hogy a te Szented rothadást (elmúlást) lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében (a maga
nemzedékében) szolgált az Isten
akaratának (az Isten akarata szerint),
elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz (és eltemették atyái mellé), és rothadást (tehát elmúlást) látott. De akit Isten feltámasztott, az nem
látott rothadást (elmúlást)” (Csel. 13,34-37).
Ján. 20,10 Visszamenének [ezután
hazamentek] azért a tanítványok az övéikhez.
Ján. 20,11 Mária pedig künn áll vala a sírnál [a sírbolt felé fordulva állt] sírva, és [(klaió): sírt, zokogott,
jajgatott]. Amíg azonban siránkozék, behajol, és [(paraküptó): benéz] vala a sírba [a sírboltba];
Ján. 20,12 És [(theóreó): megpillantott] láta két angyalt [fehérben,
vagyis] fehér ruhában
ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste, vagyis [(szóma: hotteste)] feküdt
vala.
Ján. 20,13 És mondának azok néki: Asszony mit sírsz, és miért [(klaió): zokogsz, és
jajgatsz]? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem
tudom, hova tették őt.
Ján. 20,14 És mikor ezeket mondotta, [(opiszó sztrephó): megfordult],
vagyis hátra fordula, és látá Jézust ott
állani, vagyis [(theóreó): észrevette az
ott álló Jézust] és nem
tudja vala, [de nem ismerte fel] hogy
Jézus az.
Ján. 20,15 Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz, [(klaió): zokogsz, és
jajgatsz]? Kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész,
a [(képúrosz):
kert őre] az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg
nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.
Ján. 20,16 Monda néki Jézus [nevén
szólítva:]: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! ami azt teszi:
Mester!
Ján. 20,17 Monda néki Jézus: Ne illess [(haptomai): ne fogj tovább, engedj el, és ne tartóztass fel] engem; mert nem mentem
még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz [az én testvéreimhez] és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a
ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Ján. 20,18 Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak,
hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki.
Ján. 20,19 Mikor azért [beesteledett,
és] estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva
valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól, vagyis a [(iúdaiosz):
júdeaiaktól] való félelem miatt, eljöve, azaz [(erkhomai):
megjelent] Jézus és megálla a
középen, és monda nékik: Békesség néktek!
Ján. 20,20 És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az
oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat*
*Az apostolok a
Szent szellem kitöltése után így tesznek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról: „Előre látván ezt, szólott / Dávid /a Krisztus
feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak
birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora):
bomlás, pusztulás, enyészet] nem
látott” (Csel. 2,31).
És így magyarázzák a
próféciát: „Hogy pedig feltámasztotta őt
halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe (az elmúlásba) visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a
Dávid biztos szent javait (nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent
ígéreteket). Azért mondja másutt is: Nem
engeded, hogy a te Szented rothadást (elmúlást) lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében (a maga
nemzedékében) szolgált az Isten
akaratának (az Isten akarata szerint),
elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz (és eltemették atyái mellé), és rothadást (tehát elmúlást) látott. De akit Isten feltámasztott, az nem
látott rothadást (elmúlást)” (Csel. 13,34-37).
Ján. 20,21 Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek!
Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.
Ján. 20,22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, [(emphüszaó): rájuk fújt] és monda nékik: Vegyetek, és [(lambanó): fogadjátok be] a Szent Szellemet:
Ján. 20,23 Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak
azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak*
*Az Úr Jézus
szenvedése előtt már így imádkozott: „Amiképen [(kathósz): és
ahogyan] te küldtél engem e világba, úgy [vagyis
ugyanúgy] küldtem én is őket e világba”
(Ján.
17,18).
Hogy megvallhassák: „Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a
[koldus] szegényeknek [a koldusoknak
örömhírt vigyek] az Evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes [az
összetört] szívűeket meggyógyítsam, hogy
a foglyoknak [a raboknak] szabadulást
hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását [és a vakoknak újralátást;
látásuk visszanyerését], hogy szabadon
bocsássam a lesújtottakat [elnyomottakat; a megkínzottakat; a szétzúzott
szívűeket; a megtörteket; hogy békességben elbocsássam a megtörteket]. Hogy
(ki)hirdessem az Úrnak kedves esztendejét
[az Úr kiengesztelődésének, kegyelmének
idejét]” (Luk. 4,18-19).
Mert: ez a hatalom csak
azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek
[kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és
Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).
Hogy a feladatotokat jól
tudjátok teljesíteni, minden hívőnek személy szerint ezt mondja az Úr: „És néked adom a mennyek országának [a
mennyek Királyságának; az Isten Királyságának] kulcsait. És amit megkötsz [és megkötözöl] a földön, a mennyekben is
kötve lészen. és amit meg / vagy feloldasz [elengedsz, vagyis ha a bűnöst feloldozod] a földön, a mennyekben is
oldva lészen. [Más fordításban: „Ha bármit kijelentesz, hogy meg van kötve
ezen a földön, az a mennyben is meg lesz kötve. Ha bármit kijelentesz, hogy fel
van oldva itt a földön, az a mennyben is fel lesz oldva]” (Mát. 16,19).
És így folytatódik a kijelentés: „Bizony
mondom néktek: „Amit megköttök a földön,
a mennyben is kötve lészen; és amit (fel, vagy)megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát. 18,18).
„Elmenvén
azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén
őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába,
dicsőségébe, erejébe], Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit
én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ
végezetéig [vagyis e
kor célba érkezéséig, beteljesedéséig].
Ámen!” (Mát. 28,19-20).
És: „Aki hiszen [aki hitre jut] és
bemeritkezik [alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik [A görög kifejezés mondanivalója:
a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad; az elvész]” (Márk. 16,16).
Ján. 20,24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Kettősnek [akit (Didümosz): dupla,
azaz Ikernek] hívtak, nem vala ővelük, amikor eljött [amikor (erkhomai):
megjelent] vala Jézus.
Ján. 20,25 Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az
Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom [és
nem érintem meg ujjammal] az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom
ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába,
semmiképen el nem hiszem.
Ján. 20,26 És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő
tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és
megálla a középen és monda: Békesség néktek!
Ján. 20,27 Azután monda Tamásnak: Hozd [nyújtsd] ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [nyújtsd] ide a te kezedet, és bocsássad
az én oldalamba [és tedd az oldalamra]:
és ne légy hitetlen, hanem hívő.
Ján. 20,28 És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!*
*János apostol
bizonyságtétele a feltámadott, élő Úrról:
„Ami kezdettől fogva, és [(arkhé):
Aki eredetileg] vala, amit hallottunk
[(akúó):
felfogtunk, és megértettünk], amit
szemeinkkel láttunk [aki nekünk
megjelent], amit szemléltünk, [és
akit egészen közelről figyeltünk, bámultunk, és megcsodáltunk], és kezeinkkel [is] illettünk [(pszélaphaó): megérintettük, megtapintottunk és éreztünk], az életnek [(logoszáról)] Ígéjéről” (1 Ján. 1,1).
Ján. 20,29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás,
hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek*
Ján. 20,30 Sok más jelt is művelt [(polüsz pollé polü szémeion poieó): és számos csodát
tett] ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, [a tanítványai szeme láttára] amelyek
nincsenek megírva ebben a könyvben;
Ján. 20,31 Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy
Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő
nevében, vagyis Őbenne*
*Mert, bár: „Van sok egyéb
is, amiket Jézus cselekedett vala, amelyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem,
hogy maga a világ sem foghatná be (és tudná befogadni) a könyveket, amelyeket írnának. Ámen” (Ján. 21,25). „Ezt (pedig) azért
írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van” (1 Ján. 5,13)
+(1).jpg)
.jpg)
.jpg)
