C. H. Spurgeon: ÍGÉRET SZERINT
Csodálatos dolog, hogy az
örökkévaló Isten ígéreteket tesz saját teremtményeinek. Mielõtt szavát adta,
szabadon azt csinált, amit akart; de
miután ígéretet tett,
szavahihetõsége és becsülete kötelezte, hogy azt tegye, amit mondott.
Számára ez valójában nem
szabadságának korlátozása, mert az ígéret mindig uralkodói akaratának és
tetszésének kinyilvánítása, és neki mindig örömet szerez, ha ígérete szerint
cselekszik. Isten részérõl nagy dolog, ha vállalja egy
szövetség kötelékeit, mégis
ezt tette.
Az Úr az emberekkel
megkötötte a kegyelem szövetségét, amelyben megerõsítette az ígéreteit, nem
csak azzal, hogy szavát adta, de meg is esküdött. ’Így e két változhatatlan
tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erõs bátorításunk van
nekünk, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk
az elõttünk levõ reménységet’
(Zsid 6,18).
Ebben a szövetségben sok
becses ígéret van, amelyek mind megerõsítést nyertek Jézus Krisztusban, és örök
idõkre megalapozták Isten szavahihetõségét. Ez a mi reménységünk. Ahogy Pál
írta Titusznak: ’Az örök élet reménységére,
amelyet az Isten, aki nem
hazudik, örök idõk elõtt megígért.’
Isten ígéretet tett, és mi
eme ígéret szavahihetõségére építjük bizalmunkat örök
idõkre. Nem gondoljuk, hogy
meggondolatlanság lelkünk üdvözülését hûséges Teremtõnk ígéretére alapozni.
Hogy megkönnyítse nekünk a bizakodást, Isten az ígéreteket nemcsak szóban mondta
el, hanem írásban is rögzítette. Az emberek szeretik, ha a szerzõdéseket írásba
foglalják, és ez esetben ez megtörtént: ’A könyvtekercsben írva van.’ Az
ihletett lapokon ott a feljegyzés, és amiként hiszünk a Bibliánknak, ugyanúgy
bíznunk kell a benne levõ ígéretekben.
Sokak gyengeségének oka, hogy
Isten ígéreteit nem tekintik valóságosnak. Ha egy barátjuk ígéretet tesz nekik,
azt fontos dolognak tartják, és várják a hatást; de Isten kijelentéseit gyakran
úgy tekintik, mint sok szót, amelyeknek kevés a
jelentésük. Ez sérti az Urat,
és ártalmas számunkra.
Biztosak lehetünk afelõl,
hogy az Úr soha nem tréfál a szavakkal: ’Mond-e olyat, amit meg ne tenne?’
Mindig megtartja az ígéreteit. Dávid mondta az Úr ígéreteirõl: ’Örök
szövetséget szerzett velem, benne elrendezett és biztosított
mindent.’
Isten meggondoltan beszél,
kellõ rendben és határozottsággal, és mi bízhatunk
benne, hogy szavai
csalhatatlanok, és beteljesülnek olyan bizonyosan, mint ahogy kiejtette õket.
Csalódott-e már valaki, aki bízott az Úrban? Volt-e rá példa, hogy Istenünk
megszegte adott szavát? A történelem egyetlen bizonyítékot sem tud felmutatni
arra, hogy az ígérettevõ Jahve visszavonta volna, amit mondott.
Csodáljuk a hûséget az
emberek iránt, és nem tudjuk elképzelni, hogy hiányozna Isten jellemébõl, ezért
biztonsággal számíthatunk rá, hogy Õ pont olyan megbízható, mint a szava. Vajon
a Mindenható Úristen megszegheti-e az
ígéretét? Nem, inkább
megmozgatja a mennyet és a földet, megrázza a világegyetemet, mintsem hogy
késlekedjen ígérete teljesítésében. Õ ezt
mondta: ’Meg kell tennem.
Megígértem – megígértem, halljátok?’
Hogy teljesítse ígéretét, még
a saját Fiát sem kímélte. Inkább haljon meg Jézus,
mint hogy az Úr megszegje a
szavát. Ismétlem: bízz benne, mert az Úr komolyan gondolja, amit mond, és
ígéretének minden betûjét megtartja.
De csak a választottak
hisznek neki. Kedves olvasó, te hiszel neki?
Akárki más hazudhat, de Isten
igazat mond. Ha az egész világ összes igazságát összegyûjtenénk, csak egy csepp
lenne a tengerben Isten igazságához képest. A legbecsületesebb ember szavahihetõsége
is csak merõ hiúság Isten megbízhatóságához képest. Még a legtisztességesebb ember
megbízhatósága is csak olyan, mint a pára, de Istené olyan, mint a szikla. Ha
bízunk a jó emberekben, sokkal inkább bíznunk kell a kegyelmes Istenben.
Miért tûnik olyan rendkívüli dolognak
megbízni Isten ígéretében? Sokak
számára valami ködös,
szentimentális, misztikus dolognak tûnik; de ha higgadtan szemléljük, ez a
leggyakorlatiasabb dolog a világon. Isten valóságos, minden más bizonytalan. Õ
bizonyos, minden más vitatható. Neki meg kell tartania a szavát, ez abszolút
szükségszerûség; különben hogyan lehetne Isten? Istennek hinni a józan ész
cselekedete, és nem kell hozzá nagy erõfeszítés. Még ha fel is merülnek
nehézségek, az egyszerû és tiszta szívû ember ezt mondja:
’Igaz az Isten, az emberek
pedig valamennyien hazugok.’ Ha nem hiszünk fenntartás nélkül Istenben, akkor
megfosztjuk attól a tisztelettõl, ami megilleti makulátlan szentségét. Istennel
szembeni kötelességünk megköveteli, hogy elfogadjuk ígéretét, és aszerint cselekedjünk.
Minden becsületes embernek
joga van a bizalomra, és az igazság Istene még sokkal inkább megérdemli. Az
ígéretet úgy kell tekintenünk, mint magát a megígért dolgot, amiként egy ember
csekkjére is úgy tekintünk, mintha
ténylegesen fizetett volna.
Isten ígéreteit is készpénznek vehetjük. Higgyük el, hogy megadja nekünk, amit
imáinkban kértünk tõle. Õ kezeskedik ezért, és azt ígéri, hogy megjutalmazza az
ilyen hitet. Tekintsük úgy az ígéretet, mint egészen biztos dolgot,
cselekedjünk aszerint, és tegyük a legfontosabb tényezõvé számításainkban. Az
Úr örök életet ígér azoknak, akik hisznek Jézus
Krisztusban; ezért ha valóban
hiszünk benne, arra a következtetésre jutunk, hogy örök életünk van, örüljünk
hát a nagy kiváltságnak.
Isten ígérete a legjobb biztosíték;
sokkal biztosabb, mint az álmok és látomások vagy a képzelt kinyilatkoztatások;
és sokkal megbízhatóbbak, mint az érzések – akár öröm, akár bánat. Írva van:
’Aki hisz õbenne, az nem jut ítéletre.’ Hiszek Jézusban, ezért nem jutok
ítéletre. Ez logikus érvelés, és a következtetés kétségbevonhatatlan. Ha Isten
ezt mondta, akkor úgy is van, kétséget kizáróan. Semmi sem lehet bizonyosabb, mint
az, amit maga Isten jelent ki; semmi
sem történik meg biztosabban,
mint az, amiért Õ kezeskedett saját aláírásával és pecsétjével.
Amikor valaki ítélet elõtt
áll, az Úr fenyegetéseit a hit rendkívüli figyelemmel érzékeli, ami nagyon
figyelemre méltó, hiszen megfélemlített hite a szívét elárasztó rettegésben és
döbbenetben vesztegel. Miért ne fogadnánk el az ígéreteket hasonló
felismeréssel? Ha eljut a tudatig, hogy aki nem hisz, az elkárhozik, akkor
hasonló bizonyossággal kell elfogadni, hogy aki hisz és
megkeresztelkedik, az
üdvözül, hiszen az utóbbi ugyanúgy Isten szava, mint az elõbbi.
A tudatra ébredt elme
hajlamos arra, hogy Isten szavának csak a sötét oldalát lássa, és annak érezze
teljes erejét; ugyanakkor figyelmen kívül hagyja az
Írás világosabb oldalát, és
kétségbe vonja azt, mintha túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Ez dõreség.
Minden áldás túl jó ahhoz,
hogy megkapjuk, ha méltatlanságunkkal mérjük; de
Isten számára egy áldás sem
túl jó ahhoz, hogy megadja, ha az Õ mindent felülmúló tökéletességével mérjük.
A szeretet Istenének természetéhez
tartozik, hogy mérhetetlen
áldásokat adjon.
Ha Nagy Sándor úgy adott,
mint egy király, akkor Jahve nem úgy ad-e, mint egy Isten. Gyakran halljuk ezt
a szólást: ’biztos, mint a halál’; azt javaslom, hogy helyette mondjuk ezt: ’biztos,
mint Isten ígéretei’. Az isteni dolgok éppen
olyan biztosak, mint a ’félelmetes
dolgok az igazságban’. ’Aki hisz Jézusban, el ne vesszen, hanem örök élete
legyen.’ Ennek így kell lennie, mert Isten mondta, és Õ nem tévedhet.
Igen, az Úr komolyan
gondolja, amit mond. Õ sohasem csúfolja meg az embereket üres és meddõ
szavakkal. Miért csapná be teremtményeit, és kérne tõlük hiábavaló bizalmat? Az
Úr gyakran túlteljesíti az ígéretét, többet ad, mint
amennyit ígért, de sohasem ad
kevesebbet. Ígéreteit a legnagyvonalúbb skálán értelmezhetjük. Õ sohasem ad
kevesebbet, mint ami az ígéret értelmezése
alapján várható. A hit még
sohasem múlta felül az Úr nagylelkûségét. Fogadjuk el az ígéretet, és
örvendezzünk, hogy anyag és nem árnyék. Már most örüljünk neki, mint
reménységünk valóságának!