Donald Shaw: MOST MINDEN MEGVÁLTOZOTT

Kathrin Khulman: részlet „Isten mot is megteheti” c. könyvéből

Donald Shaw igen képzett, evangélikus teológiát, felsőbb, egyetemi tanulmányokat végzett lelkész. Kórházi lelkész is volt Kansasban és Kansas Cityben.

Az egész 1965. nyarán kezdődött. Átmentem azon, amit mi, papok „Dry spell”-nek mondunk, s amit én halandzsázásnak (száraz teológiának – üres beszédnek) fordítanék le. Minden vasárnap prédikáltam, de ezek erőtlen beszédek voltak. Kevés öröm, kevés hatás és kevés erő volt bennük. Kényszerűség volt. A szombat éjjel szinte lidérces volt számomra tudva azt, hogy vasárnap beszélnem kell, mint a többi lelkésznek, és kiizzadtam valami prédikációt.

Borzadtam a vasárnapi napfelkeltétől. Ezt az állapotot hasonlíthatjuk egy baseball-játékos letörtségéhez, ami néha előfordul egy-egy játékosnál.

Július forró napjaival eljött a szabadságolásom ideje is, és feleségemmel, Pattal kirándulást tettünk a Red Feather Lakeshez, Coloradoban. Tudtuk, hogy ennek a gyerekek örülni fognak, és alkalmunk lesz rokonlátogatásra is Nebraskában.

Úgy éreztem, hogy egy pap életében a vakáció a legkellemesebb idő. A szolgálatomtól való távollét néha segített. Különben a rokonaimmal való együttlét mindig csillapító hatással volt fáradt lelkemre.

Néhány nappal megérkezésünk után apám egy reggeli után így szólt hozzám: Don, elmehetnél az öreg Mr. Hartmanhoz, mielőtt hazautaznál. Ki az a Mr. Hartman? – kérdeztem, és a második csésze kávémba tettem a cukrot. Szomszédunk és jó barátságban vagyunk. Valamikor prédikált, de már visszavonult.

Nem tudom – mondtam, és kifogáson törtem a fejem, miközben mama finom kávéját szürcsöltem. Ma délben Coloradoba szándékoztunk menni. Hol is lakik? Mindjárt jobbra az utcában – mondta apám szokatlan határozottsággal. Csupán néhány percre van és meglátogatod.

Kelletlenül mentem a látogatásra és elindultam az árnyas utcán egy blokkal arrább. Szép júliusi reggel volt. Még a természet is telve volt várakozással. A Hartman-ház kicsiny volt és kopott kinézésű. Mikor közelebb értem, megláttam őt a kertjében, ásóval a kezében. Krumplit kapált. Egy kis kosár félig volt csenevész krumplival. Alacsony, fehérhajú emberke volt, és az arcán verejték gyöngyözött. Hosszú ujjú, kék ingén is izzadságfoltok voltak, amint a forró nebraskai napon dolgozgatott. Torkomat köszörültem és megszólaltam: Mr. Hartman?

Felnézett és pislogva kereste az éles reggeli napfényben, ki szólt hozzá. Tovább mentem a szépen megkapált krumpliágy mentén. Látta, hogy jövök, és felegyenesedett, letörölve az izzadságot inge ujjával. Mr.. Hartman, Donald Shaw vagyok – mondtam, remélve, hogy nevemről felismer. Jöjjön csak be, hadd fogjak kezet önnel, fiam – mondta. Szerettem volna megismerni önt, mióta az apja beszélt nekem önről, ön a protestáns lelkész, nemde? Az erős napfény dacára szinte természetfeletti öröm ragyogott az arcán. Szeméből energia és életerő sugárzott.

Lenéztem az apró krumplival teli kosárkára és megállapítottam, hogy nem éppen megfelelő a termés. Arnoldban ebben az évben a burgonyatermés nagyon rossz volt. Még az ottani legjobb kertészek is fejcsóválva beszéltek róla. De Mr. Hartman látszólag nem volt ennek tudatában. Krumplit ásott és ugyanakkor dicsőítette Istent.

Csodálkoztam, hogy tud olyan boldog lenni? Mi a megelégedettségének a forrása? – kérdeztem magamtól. Itt él egy roskadozó öreg házban magányosan. A krumplitermése elhibázott dolog. Kint van a tűző napon, izzad, öreg kora ellenére hajlong, mégis a legboldogabbnak látszik mindazok között, akikkel valaha találkoztam. Mindezekre nem volt válasz.

Közvetlenül beszélni kezdett nekem az Úrról és Isten áldásáról az ő életében. Aztán felemelve szemét a kemény talajról és körülnézve, mondani kezdte a 19. zsoltárt: „Az egek beszélik Isten dicsőségét és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható. Szózatuk kihat az egész földre és a világ végére az ő mondásuk. A napnak csinált bennük sátort.” Fontolgattam, mit jelenthetnek ezek a szavak különös paradoxképpen a krumpliágy mellett, mikor megállított ezekkel a különös szavakkal: „Kijövetele az ég egyik szélétől s forgása a másik széléig és nincs semmi, ami elrejtőzhetnék hevétől”

Milyen különös ember! – gondoltam magamban. A beszélgetés az én egyházamról és a visszatérésem utáni terveimről folyt és arról, hogy újra tanfolyamra megyek klinikai lelkészi munkám kiegészítése céljából. Nagyon érdeklődött irántam és azt mondta: Jöjjön be egy percre, Donald. Van valami, amit meg szeretnék mutatni önnek.

Követtem a házba, leverte a földet a kapájáról és a régi falépcsőhöz támasztotta, ami a hátsó előtérbe vezetett. Jöjjön – mondta, míg feltornászta magát a régi falépcsőn. A homályos, egyszerűen bútorozott szobában motozni kezdett egy régi szekrény fiókjának zárjával. Úgy nézett ki, mint egy régi spanyol kincsesláda, és mikor lassan felemelte a fedelét, a „szentek szentje” fénysugara látszott benne.

Itt van az én legújabb termésem – mosolygott, és elővett egy egészen modern könyvet. – Megveszem a legismertebb írók könyveit. – Nagyon óvatosan, csaknem tisztelettel vette ki a „Hiszek a csodákban” c. könyvet és átnyújtotta. – Ez egy nagy élenjáró napjainkban a gyógyítás szolgálatában. Míg ön Freud analízisét és pszichiátriai gyógyítását tanulmányozza, remélem, megnyílik az elméje a szellemi gyógyítás felé is.

Szkeptikusan néztem a könyvet. Az előszót közismert szakértő írta, és ez némi tájékoztatást adott nekem a Kuhlman szolgálat mineműségéről. De ki volt ez a Kathrin Kuhlman? Miért ez az elragadtatás? Az egész épp oly különösnek látszott, mint ez a krumpliskertbeli próféta. Az idő gyorsan múlt és mire felocsúdtam, csaknem dél lett. Mennem kell – mondtam. A gyermekek szeretnének felmenni a hegyre és az ebéd után elindulunk.

 A fákkal szegélyezett utcán hazafelé ballagva gondolataim a szellemi gyógyulás felett jártak. Ez az egy területe volt a vallásnak, amit gondosan kerültem, mint a dögvészt, szemináriumi időm óta. Sokszor hallottam történeteket azokról, akik művelték ezt a saját önző céljaikra. Másrészt szerettem volna többet tudni erről, különösen, mivel a kórházi szolgálatban álltam. Lehet, hogy ez tőbb annál.

Mikor visszatértünk Conradba, elkezdtük szervezni az új egyházi évad terveinek kivitelezését. A tudományos metódusban gyakorlatom volt, de szerettem volna sokkal többet tudni arról a könyvről. Kathrin Kuhlman tényleg képes csodákat tenni? A hitből való gyógyulás lehet valódi? Sok kérdésem volt, amire nem találtam választ.

Conradban szeretetvendégségre készültünk, és legidősebb fiam, Márk tevékenyen készítette elő. Szándékunkban állt megünnepelni egyházunk 85. éves fennállását. A dolgok aktívan követték egymást, mint rendesen, de az volt az érzésem, hogy ezek az egyházi programok, csoportok és más „jó” dolgok mind csak külsőségek, és Krisztus valahogy ezeken kívül áll. Éreztem, hogy mások, mint én is, szeretnék, ha „benn” lenne, de nem tudjuk, hogyan nyissunk Neki kaput.

Két hét múlva Waterlooban voltam elfoglalva és megálltam a nyilvános könyvtárnál. Csupán kíváncsiságból megnéztem, hogy miss Kuhlman könyve ott van-e a polcokon. Meglepetésemre ott találtam és elhatároztam, hogy kiveszem. Hazatérve olvasni kezdtem – lassan, óvatosan. Kritikával közeledtem ehhez az új kezdeményezéshez, és közben más könyveket is olvastam a Szellemmel való gyógyításról. Meglepetéssel konstatáltam, hogy még a legnagyobb pszichológusok is hívő emberek voltak. Például Carl G.Jung egyszer azt mondta: „Az igazán vallásos ember... tudja, hogy Isten mindenféle különös és felfoghatatlan dolgot hoz, és a legkülönösebb utakat választja, hogy egy ember szívébe eljusson. Ezért ő mindenben érzi az isteni akarat láthatatlan jelenlétét.” És ismét „... ha a doktor segíteni kíván egy emberi lényen, el kell fogadnia úgy, amint van. És ezt csak úgy tudja valóságosan megtenni, ha már látta és elfogadta őt úgy, amint van ... A gyógyulást vallásos problémának is nevezhetjük.” Mindjobban nőtt az érdeklődésem.

A felnőtt fiatalok vasárnapi iskolájában a Cselekedetek Könyvét tanulmányoztuk. Bár a gyógyítás iránti érdeklődésem egyelőre elsősorban iskolás volt, némi érdeklődés támadt bennem a csoport iránt. Néhányan óvatosan nyilatkoztak, de egyesek kimondottan elvetették az egész eszmét. Megállapítottam, hogy nekem nincs kellő megtapasztalásom erre vonatkozólag, és ismételten elolvastam Kathrin Kuhlmant, és továbbá Don Gross és Emily Gardiner könyveit, melyek a szellemi gyógyulásról szólnak. Azt gondoltam, teljesen jól

felkészült vagyok, és jól előkészítve ezen a téren a hagyományos egyházakban végzendő szolgálatra. Sok pszichiátriai könyvet is olvastam a kórházi pásztorolás és teológiai munkákra vonatkozólag. Prédikációim tűzdelve voltak ismert pszichiátriai és pszichológus íróktól vett idézetekkel. Más szóval azt hittem, minden szükséges anyagom megvan, hogy sikeresen szolgáljak a XX. században.

Mikor olvastam, csodálkozni kezdtem: elég az én tudásom? Szemem előtt egész más, új területe nyílt meg a szolgálatnak. Hol voltam

egész életemben? Idő kellett hozzá, hogy összeegyeztessem a csodálatos gyógyítások eszméjét azzal, amit tanultam, mert amit tanultam, teljesen ellenkező volt az ilyen ideákkal. Nehéz volt visszautasítani azoknak a bizonyságtételét, akik meggyógyultak.

Természettől fogva szkeptikus voltam, mert nagyon intelligens és szkeptikus családban nőttem fel. Mi mindig a nevelésünkre voltunk büszkék. Megtisztelve éreztem magam, hogy Amerika egyik legjobb pszichiátriai központjának növendéke lehettem. Ezt a kulturális és intellektuális sorompót nehéz volt ledönteni.

Mikor az iskola 1966-ban véget ért, komolyan terveztük, hogy elfogadunk egy ajánlatot, mely szerint Kansas City vidékére mennénk, ahol felvenném kórházi lelkészi munkámat. Úgy terveztem, hogy az egyik kórházban káplánként szolgálnék, és tagja lennék a pszichiátriai csoportnak, mivel magasabb rendű munkát végeznék a klinika programjában. Minden esetre két héttel elutazásunk előtt kirándulást tettem Waterlooba, hogy néhány könyvet visszavigyek a könyvtárba. Miután behelyeztem őket, különös érzésem támadt, nevezetesen, hogy keresgéljek a könyvek között. Furcsa, gondoltam. Azért jöttem ide, hogy visszahozzak könyveket, és nem, hogy másikat keressek olvasni. Mégis átkutattam egy halom könyvet és szokás szerint azon kaptam magam, hogy a „Vallás” jelzésű könyvek előtt állok. Na, újra itt van. Szinte kibökte a cím a szememet: „Hiszek a csodákban.” Félhangon csodálkoztam: mit akar mondani nekem Isten? Levettem a könyvet és forgattam a kezemben. Egyszerre valami eszembe ötlött: vedd ki a könyvet és vidd haza. Mit? – gondoltam. Hiszen már kétszer elolvastam. Különben, nem egészen két hét múlva elköltözöm ebből az államból. Mit használ ez a könyv? Nem volt mit tenni, erős kényszert éreztem, hogy hazavigyem a könyvet. Így, saját bolondságom felett fejemet csóválva, visszatértem az első pulthoz és kikölcsönöztem a könyvet. Nos, mi kényszerített, hogy ilyen bolondságot tegyek? – töprengtem, miközben a kopott lépcsőn lementem a kocsimhoz.

Másnap már megtudtam. Késő este volt. A szomszédom megmetszette a sövényét, és az utca tele volt szórva gallyal. Beszélgettünk, elég hangosan, mikor felnéztem és megláttam, hogy Harold Selby jön az út szélén imbolyogva, két botjára támaszkodva. Megdöbbentett ez a valamikor életerős fiatalember, akit letepert a nagy nyomorító, a

szklerózis multiplex. Egy olyan kis városban, mint Conrad, az emberek többnyire ismerik egymást. De mi nemrég költöztünk ide, és én egyszer vagy kétszer találkoztam Harolddal. Megszólítottam. Mosolygott. Kínos mosolygás volt. Néhány percig beszélgettünk. Észrevettem, hogy nehezére esik a szemét ránk összpontosítani. Rövidesen el is ment. Hirtelen feltámadt részvétet éreztem iránta, annyira nyomorult, reménytelen és szenvedő volt. Harold, várjon egy kicsit! Valamit akarok adni önnek! Besiettem a házba és felkaptam a „Hiszek a csodákban” c. könyvet és visszatérve a járdán várakozóhoz, odaadtam neki. Ez egy kissé valószínűtlennek látszik, tudom, de indíttatva érzem magam, hogy odaadjam önnek és a feleségének. Sok minden van benne, ami új számomra. Ha nehezére esne olvasni, talán Arlene tudna segíteni. – Mohón nyúlt a könyv után, aztán elimbolygott a háza felé.

Néhány nap múlva visszajött és a könyvről beszélt. A hátsó szobánkban álltunk, és ezt mondta: Don, én hiszek ezekben a históriákban, amikről olvastam. Miért ne történhetnének meg ilyenfélék, ha valakinek hite van és igazán imádkozik Istenhez?

Én egyiket se értem – mondtam. Lehet, hogy vannak valamiféle erők, amelyek felszabadulnak egy csoportban, amely telítve van várakozással és hittel. Szeretném ezt tudni és megismerni. Őszintén szólva, számomra rejtély az egész. Szünetet tartottam, kissé zavarban voltam azért, amit mondani akartam: mellékesen nagyon kérem, vigye vissza a Waterlooi könyvtárba. Mi a jövő héten elköltözünk.

Új parókiám Greeleyben (Kansas) csupán 12 mérföldnyire volt Osawatomie kórháztól, ahol káplánként szolgáltam másodmagammal. A munka nagyon érdekes volt. Adair, a komplexus egyik része, a Menninger-féle terápiát alkalmazta. Itt a kollégák részéről szeretetet és megértést tapasztaltam, ami munkámnak igazi értelmet adott. Mind az orvosok, mind a pszichológusok és a többi munkatárs őszintén tisztelték a keresztyén hitet, és a betegeket is biztatták, hogy ugyanilyen magatartást tanúsítsanak. A káplánfelügyelők mérhetetlen

türelemmel és jóakarattal rendelkeztek. Gyakran inkább éreztem Krisztus jelenlétét ezek Között a megtört emberek között az állami kórházban, mint a világi külvárosi társaságok között, melyek a divatos

egyházakban tömörültek.

Mióta eljöttünk Conradból, nem hallottam semmit Selbyék-ről. A legnagyobb munkában voltunk, mikor Pat és én levelet kaptunk Arlenetől, amelyben Harold csodálatos gyógyulásáról számolt be Pittsburghban. Meg voltam lepve. Alig tudtam elhinni. De nem tudtam kételkedni Harold igazmondásában. A kérdés most már az volt: Tartós lesz-e a gyógyulása?

Közben Harold beiratkozott az ohioi egyetemre és meghívott, látogassam meg a tavaszi ünnepek folyamán. Valami állásról is szó lett volna. De engem más érdekelt – valami szilárd talajt kerestem, amire a szellemi életem támaszkodni tudna. Igaz, hogy már évek óta megtértem, de éreztem, hogy a szolgálatomban hiányzik az öröm, lelkesedés és erő, amire nagyon nagy szükségem lett volna. Hogy tudnék a hitről prédikálni, mikor az én hitem nagyon gyéren csordogál? Visszaemlékeztem arra, amit Sámuel Shoemaker irt: „Ha hitet akarsz, menj oda, hol hit van.” Talán ez volt, ami arra késztetett, hogy meglátogassam Haroldot. Nem tudtam egészen hitelt adni a lelkesedésnek és az állandó optimizmusnak, amit a tőle kapott levelekben találtunk. Én régebben voltam keresztyén, mint ő. Kétféle teológiát tanultam és keresztyén pszichológiát. És most itt állok anélkül, hogy alapja lenne mindennek – hit nélkül. Nem tudom megosztani a gyülekezetemmel azt, amim nincs – mondtam Patnak egy reggel. Ha Isten valami új területre tört be, amint Harold írja, megyek, és megkeresem. Nemcsak látni akarom Haroldot, hanem magamnak is meg kell néznem ezt a csodaszolgálatot. Ezért mentem én a következő pénteken felfelé a Camegie Hall lépcsőin. Nagyon vegyes társaságban találtam magam, akik majdnem két óra hosszat várakoztak. Szegények és gazdagok, felsőbb, alsóbb és középosztálybeliek, képzettek és egyszerű emberek gyűltek itt össze igazi gyülekezetet alkotva.

Az egyik várakozó ott a lépcsőn dr. Thomas Asirvatham volt, kitűnő sebész az ismert Dindiguli (India) szemkórházból. Valami továbbképző tanfolyam miatt jött az USAba. Meggyőződése volt, hogy ez a mozgalom a Szent Szellem munkája. Ha valaki, akinek ilyen rangja van, hisz, – gondoltam – akkor én mért kétségeskedném?

A szolgálat megkezdődött és én csodálkozva figyeltem rá, hogy az emberek örömmel kapcsolódtak bele dicsőítve Istent és hálát adva Neki. Az volt a látszat, mintha csakugyan jelen lenne, ami szinte áthatotta az atmoszférát. Ez a valami nem volt analizálható. Telítve látszott lenni ez a jelenlét agapé-szeretettel, örömmel, reménységgel és megelégedettséggel.

Drága Uram, szeretném megkapni, amit számomra tartogatsz – imádkoztam. De, Istenem, ha megteszed, tedd azt, kérlek, jó, természetes, nyugodt, tiszteletreméltó módon. Semmi érzelmesség. Ne legyen részemről.

Amint a szolgálat folytatódott, imádságom így változott: Uram! Amit akarsz, elfogadom. Legyen meg a Te akaratod! Aztán megtörtént. Úgy tetszett, mintha Isten szeretete lejött volna, és lényemnek minden atomját betölti. Új hitet, új reményt, új életet nyertem. A hely megtelt Isten dicsőségével. Valami olyat éreztem, amit János érezhetett, mikor „szellemben” volt az Úr Napján, és leírta Krisztus jelenlétének véghetetlen voltát, megmérhetetlenségét. Akármi történt, olyan volt, mintha egy világítótorony fénye hatolt volna be egy hideg, halott presbiteriánus papba, és én azonnal ízleltem a Szent Szellem teljességének új borát. Már előzőleg tudtam, hogy ezt a „Vigasztalót görögül Paraklétosznak hívják. Azt tanultam, hogy Ő a keresztyénekkel van, de nem mindenkinek van meg a teljessége. Első tapasztalatom arra vezetett, hogy elhiggyem, hogy velem volt, de csak úgy, mint ahogy velünk van a nap egy felhős napon. De most a felhők eltakarodtak, és a napsugár valóságosan áttört és minden egyszerre új és derűs lett.

Mielőtt hazatértem, még egy másik Kathrin Kuhlman szolgálaton is résztvettem. Ezt a pittsburghi alsóvárosi First presbyterián Churchben tartotta. Ez ugyanazon várakozás, reménység, buzgóság és hit jegyében folyt le. Találkoztam ennek a nagy egyháznak a lelkészével, és mindketten osztoztunk abban a meggyőződésünkben, hogy ezekben a napokban mennyire kinyilatkoztatta magát a Szent Szellem.

Életemben a nagy változás az, hogy a Szentírás megelevenedett előttem. Természetesen a Biblia ugyanaz, amelyből ezután is prédikáltam, de most másképp. Másmilyen, mert a Szent Szellem, Aki ihlette azokat, akik megírták, most engem ihletett meg, hogy szeressem és megértsem azt. Sőt megtanultam azt, hogy az Úr Igéje megnyilatkoztatik „nem erővel, sem hatalommal, hanem az Én Szellememmel” – mondja a seregeknek Ura (Zak. 4,6.).

Miss Kuhlmannak levelet írtam. Talán ez jobban kifejezi mindazt, amit szóval el tudnék mondani: „Remélem, ön mindig úgy fogja lefolytatni szolgálatait, mint most, és sohase fog elkedvetlenedni vagy megszomorodni az egyháziak hidegsége miatt, akik gúnyolódnak a hiten és a csodákon és Krisztuson, Aki a vizet borrá változtatta. Ezek a szkeptikusok talán még jóakaratúak is, de elvakultságukban azt teszik, ami még hihetetlenebb: a bort vízzé változtatják. Ők a megáldott, Szent Szellem kinyilatkoztatása által, csodával és ihlettel borrá változtatott vizet a humanizmus vizévé, Sabellianizmussá változtatják, és az örökös Pelagianizmussá, amely oly annyira áthatja napjaink teológiáját. Még egyet. Tudja-e ön realizálni, miss Kuhlman, hogy a Szent Szellem megszentelése és ereje által ön pontosan azt teszi, amit napjaink szekuláris pszichoterápiája megkísérel alkalmazni, de amit sokszor elhibáz? Az ön szolgálatának sikerült eljutnia az érzelmek gyógyítására.”

„Dr. Robert White a Harvard egyetemről, aki a mi felsőbb oktatású iskolánk abnormális pszichológiáról szóló tankönyvét írta, a pszichoterápiáról úgy emlékezik meg, hogy az „korrektív érzelmi megtapasztalás”. Tudja-e ön, hogy ön a szolgálata által gyakran éppen ezt viszi véghez? A Szent Szellem által ön nemcsak a félelem, bosszúvágy, harag és kétségbeesés negatív érzelmeivel foglalkozik, mert ott van egy különleges Jelenlét, mely a részvét valóságos dinamójává változik, gyengédséggé, mélyenjáró békévé, végtelen örömmé, szelídséggé, jósággá és különlegesen szelíd dicséretté és imádattá az áldott Megváltó, Jézus Krisztus iránt.

A mi modern egyházaink tele vannak jó emberekkel (jó a szó szokásos értelmében), akik megrémülnek arra a gondolatra, hogy a vallásban érzelem legyen. Ha jól tudom, Clovis Chappel volt az, aki egyszer azt mondta nekünk, hogy hallotta egyszer, amint egy nagyon álbölcselkedő gyülekezet lelkésze óva intette híveit a „vallásban való érzelmek veszélyétől”. – És ugyancsak Chappel mondta: megfigyeltem, hogy a bérelt székek, amiken ültek, több érzésről tettek tanúbizonyságot, mint az emberek.”

Milyen tragikus, hogy mi, humanisták, humanizmusunkban arra törekedünk, hogy féljünk attól a bizonyos erőtől, amely gyógyít.

A szív és hit szerepe

Hogy élj, használd a szíved.. Hogy túlélj, használd a hited…

Diadalmas gyõztesek

...Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket..." (2Korinthus 2:14)

Jézus azt mondta: E világon nyomorúságtok lészen..." (János 16:33 Károli).

Ha problémáid vannak, az nem azt jelenti, hogy nem vagy igazi hívõ, hogy kudarcot vallottál, vagy, hogy Isten nem kedvel. A vihar a hívõ házát éppúgy próbára tette, mint a hitetlenét (ld. Máté 7:24-27). A hívõ azonban felülkerekedett rajta. Mi tehát Isten célja? Az, hogy gyõztessé neveljen, ne szabadulómûvésszé! Hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket." Igen, Isten meg fog szabadítani, de elõször tanítani fog.

Vannak olyan problémák, melyeket nem kerülhetsz el, amiket mindenképpen kezelned kell. Ilyen például a külsõd, amelyet örököltél. A mai társadalom annyira megszállottja a külsõ megjelenésnek. Lehet, hogy te is elégedetlen vagy a kinézeteddel? Úgy érzed, túl magas, túl alacsony, túl átlagos, nem atlétikus, alma formájú, körte formájú vagy, az orrod pedig tényleg csúnya? Szeplõs vagy, nagy a tokád vagy elállnak a füleid? Próbáltál már sötétebb árnyalatot és világosabb árnyalatot is? Hangsúlyoztad, elrejtetted, kisebbíttetted, nagyobbíttattad, de sosem úgy néz ki, ahogy szeretnéd? Óvakodj a kultúra testies normáitól. ...azok magukat magukhoz mérvén és magukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cselekesznek" (2Korinthus 10:12 Károli).

A Biblia azt mondja: Jaj annak, aki perbe száll alkotójával... Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz? És a készítmény ezt: Nem ügyes a kezed?" (Ézsaiás 45:9). Tekints arra, ami a legjobb benned, és fogadd el azt, amin nem tudsz változtatni. Isten nem hibázik. Ne légy olyan, mint azok, akik nem okosan cselekesznek"! Az ember azt nézi, ami a szeme elõtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van" (1Sámuel 16:7). Isten mércéjét használd, ne az emberekét! Kezdd el értékelni önmagad!

www.maiige.hu

Használd a memória izmod!

"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek." (Kolossé 3:16.)

Az egyik módja, hogy Isten beszéde benned lakjon, hogy emlékszel rá. Az emlékezésre való képesség Isten ajándéka. Lehet azt hiszed, hogy rossz a memóriád, de az igazság az, hogy milliónyi ötlet, tény, alakzat van az emlékezetedben. Arra emlékszel, ami neked fontos. Ha Isten Szava fontos neked, akkor időt töltesz azzal, hogy az emlékezetedbe vésd.

Hatalmas haszna van annak, ha emlékszel a Biblia igeverseire. Segít ellenállni a kísértésnek, bölcs döntéseket hozni, csökkenteni a stresszt, bizalmat építeni, jó tanácsokat adni, és megosztani a hitedet másokkal.

A memória olyan, mint az izom. Minél többet használod, annál erősebb lesz, és egyre könnyebben tudsz majd emlékezni az Igére. Lehet azzal kezded, hogy választasz néhány igeverset, ami megérintett és leírod őket egy kis kártyára, amit magadnál hordhatsz, és napközben átnézheted.

Bárhol emlékezhetsz az Igére: mialatt dolgozol, gyakorolsz, vezett, várakozol vagy este lefekvéskor. Az ige memorizálásának három kulcsa az ismétlés, ismétlés, ismétlés!

"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek." (Kolossé 3:16.)

Mennyire változhatna meg az életed, ha egy kis "extra" időt töltenél el a Bibliával, úgy, mint a Facebookkal vagy a barátokkal való csevegéssel?

Kérd meg egy barátodat, hogy legyen felelősségteljes társad az Ige memorizálásában. Osszátok meg egymással, hogy mit tanított nektek Isten Szava!

(Daily Hope by Rick Warren, 2011.01.23.)

http://napiremeny.blog.hu/2012/01/30/hasznald_a_memoria_izmod

Film gyere csatlakoz jézushoz csilla664

C. H. Spurgeon: Világbéke

Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul" (Ézs 2,4).

Bárcsak már itt lenne ez a boldog idő! Most fegyverkeznek a népek, egyre borzalmasabb fegyvereket találnak fel, mintha az ember fő célja az lenne, hogy embertársai milliárdjait elpusztítsa. Egyszer azonban béke lesz, olyan mindent átható és igazi béke, hogy a harci szerszámokból jobb célokra alkalmas eszközöket formálnak.

De hogyan lesz ez lehetséges? A gazdaság fejlesztésével? A kultúra emelésével? Tárgyalások és szerződések útján? Bizonnyal nem! A múlt tapasztalatai alapján nem bízhatunk ilyen gyenge eszközökben. A béke csak a Békesség Fejedelmének uralkodása alatt valósulhat meg. Amikor Ő tanítja az embereket Szent Szelleme által, Ő újítja meg szívüket kegyelméből, és egyedül Ő uralkodik fölöttük hatalmasan. Akkor felhagynak majd az emberek azzal, hogy egymást megrontsák, tönkretegyék és megöljék.

A felhevült indulatú ember szörnyeteggé tud lenni, de Krisztus ezt a vadállatot báránnyá tudja változtatni. Átformálja az ember szívét és eltűnik belőle a vérszomj. Kedves olvasóm, könyörögj ma a békesség Urához és adományozójához, hogy sietve vessen véget minden háborúskodásnak, és hozza el a békességet az egész világ számára.

---

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Guti Tünde: A kereszt mint sziget

   2009. január 11-én megdöbbentő élményben volt részem. Szokásomtól eltérően a középső szektorban ültem. A dicsőítés igazán dinamikus volt, engem is betöltött az Úr öröme, s boldoggá tett a megtapasztalt szabadság. Szinte forrt a levegő, mindenütt mosolygós, átszellemült arcok, kezek a magasban. Tényleg nagyon jó volt, nem adatik ez meg minden vasárnap.

   S ekkor váratlan látomás tárult elém. Annyira nagy volt a kontraszt a kép és az engem körülvevő valóság között, hogy szinte megdermedtem! Íme:

   Az egész gyülekezet egy tágas táncparketten énekelt. Ki ugrált, ki a karjait nyújtotta az  ég felé, sokan táncoltak, s volt, aki csupán átszellemülten énekelt. Egységben volt a közösség.

   Ekkor a táncparkett sűrű mocsárrá változott. Középen egy hatalmas,  elfektetett, vaskos kereszt, mint egy sziget, kezdett el kiemelkedni. Akik pont rajta álltak, megmenekültek, a kereszttel együtt emelkedtek felfelé. A többiek kétségbeesve, kapálózva süllyedtek bele az ingoványba.

   Beleborzongtam a látvány erejébe, úgy éreztem, elhagy az erőm! Körülöttem élő dicsőítés, aminek én is részese vagyok, s egy kép előttem, ami rettentéssel tölt el.

   Figyelmeztet, hogy hitünk és életünk alapja Krisztus keresztje! A kereszt, az Úr Jézus megváltói műve ad stabilitást, megmenekülést.

    "A keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje!"  I. Kor. 1:18.

                                                                                                                

Dr-Kováts György: - JÉZUS MOSOLYOG...

Luk 5:4 Mikor pedig megszűnt beszélni, mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. Luk 5:5 És felelvén Simon, mondta neki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. Luk 5:6 És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát kerítették be; szakadozott pedig az ő hálójuk.

És Jézus mosolyog. Amikor megfogod életed eddigi legnagyobb zsákmányát, Jézus mosolyog. Szeret, és tudja, hogy a hit útján jársz, és tudja, hogy ez a dicsőség útja, és erre az útra hívott el téged. Azt akarta, hogy megismerd ezt, és megismerd Őt, és azt, ahogy Ő gondolkodik, (és ahogy Ő gondoskodik).

Engedtél neki – „a mélyre eveztél és kivetetted a hálót fogásra” – és megismerted azt, ahogy Ő vezet. A hit által jártál, és a szíved mélyén most eldőlt, hogy a hit által akarsz járni mostantól fogva, mindenkor.

És Jézus mosolyog. Ez az Ő öröme. Amikor jót tehet veled. Amikor megismered Őt, és együtt munkálkodsz Vele. Ez az Úr dicsősége. A menny dicsősége a menny öröme. Megismered Őt, úgy amint Ő van, jársz Vele, úgy, ahogy Ő vezet, amit Ő mond, és amilyen Ő, és ezen a világon sokan-sokan megismerik Őt ugyanígy. Akarod ezt? Én is. És Jézus mosolyog. Szereti, amikor az Ő népe ebben jár. Szeret téged és szereti az Ő népét.

Ő megszabadít – Kenneth E. Hagin

Mivelhogy [a hívő] ragaszkodik hozzám [Istenhez], megszabadítom őt… (ZSOLTÁROK 91,14.) 

Az angol nyelvben az ‘I will’ (= ‘akarom [tenni]’) és az ‘I shall’ (‘meg fogom [tenni]’) a lehető legerőteljesebb kinyilvánítása az akaratnak. A 91. Zsoltár utolsó verseiben pedig hét dolgot említ Isten – Aki több, mint elegendő -: amit meg akar tenni, azt meg is fogja tenni azért az emberért, aki szeretettel ragaszkodik Őhozzá. (Hála Istennek, én szeretettel ragaszkodom Őhozzá — ugye te is?) 

Figyeld meg, Isten nem azt mondta: „Lehet, hogy megteszem” vagy „Ha bírom erővel, megteszem. Ha ki nem merülök, akkor megteszem.” Nem! Aki túlcsordulóan elegendő, Ő azt mondta: „Meg akarom tenni.” Először tehát azt mondta Isten: „Meg akarom szabadítani őket…” 

Ez az Isten, aki több, mint elegendő, a szabadítás Istene. Megtartotta az Ábrahámnak adott szavát, és megszabadította Izraelt — és még ma is Ő a szabadító! 

A mi Istenünk nem az elnyomó; Ő a szabadító! Az Apostolok cselekedetei 10,38 világossá teszi ezt. A sátán az emberiség elnyomója, Jézus pedig a mi szabadítónk. 

Megvallás:
Én ragaszkodom Istenhez; ezért Õ megszabadít engem. Õ a szabadítás Istene. És Isten több, mint elegendõ. Mindig bírja erővel, sosem merül ki. Isten mindazt megteszi, amiről kijelentette, hogy meg fogja tenni. Ő az, Aki teljesen elegendő, és Ő MEG FOGJA TENNI! 

A "SZUPER KEGYELEM" HIRDETÉSÉNEK VESZÉLYE - Michael Brown

Készítette: Lisa Szanyel

A kegyelem bibliai üzenete csodálatos, dicsőséges és életet átformáló. Nem élhetünk a nélkül az életünk egyetlen másodpercében sem. Azonban a kegyelem erőteljes igazságát veszélyes elferdítésekkel összekeverve a kegyelem nevében egy veszélyes tanítást hirdetnek ma mindenfelé. Ezt én “szuper-kegyelemnek” hívom.

A “szuper-kegyelem” tanítás egyik alapvető jellemzője az, hogy miután Jézus vére által megigazultunk, azt követően Isten már nem nézi az ő gyermekinek a bűnét, és minden múltbeli, jelenbeli és jövőbeli bűnünk elfelejtésre került.

Ebből az következik, hogy a Szent Szellem sosem ítéli meg a hívőket bűn tekintetében, hogy a hívőknek sosem kell megvallaniuk a bűneiket Istennek és hogy a hívőknek sosem kell megtérniük a bűneikből, mert Isten tökéletesnek látja őket a saját szemében.

Könnyű belátni, hogy egy ilyen tanítás mennyire veszélyes, különösen egy olyan hívőre nézve, aki a megalkuvás kísértésével néz szembe.

A “szuper-kegyelemről” szóló egyik tanítás ezt írja: “Amikor Isten rám néz, nem Krisztus vérén keresztül tekint rám, hanem egyszerűen tisztának lát engem! Ugyanilyen módon szentnek és megigazultnak is lát minket. Úgy szeret bennünket, amilyennek lát minket!”

Valóban? Állandóan? Isten mindig szereti azt, amit lát, amikor az ő népére tekint?

Igen, szeret bennünket, de mindig szereti azt, amit lát?

Szerette Jézus, amit akkor látott, amikor a Jelenések 2-3-ban lévő hét kis-ázsiai gyülekezet közül ötöt megdorgált? Pál az Úr nevében a galáciabelieknek írt levelében szerette azt, amit látott, hogy kiestek a kegyelemből és visszamentek a törvény alá? Jakab az Úr szolgájaként írva a levelét szintén szerette azt, amit látott, amikor megdorgálta az olvasóit, amiért a “világ barátai” voltak és “házasságtörők”?

Ha az Úr nem nézi a mi bűneinket, akkor Jakab miért írta azt, hogy egy hívő azért volt beteg, mert bűnt követett el, de megvallotta a bűnét egy másik hívőnek és Isten megbocsátott neki és meggyógyította őt (lásd Jakab 5:14-16)? Ha Isten nem nézi a mi bűneinket, akkor miért fenyítette meg az Úr a Korinthusban lévő hívőket a bűneik miatt (lásd 1 Kor. 11:27-32)? (És van egy elgondolkodtató figyelmeztetés az 1 Korinthus 11:32-ben is: “Amikor az Úr megítél bennünket, azzal tanít, hogy a világgal együtt el ne kárhozzunk.”)

Ha Jézus nem néz a bűneinkre, miért mondja az Efézusban lévő gyülekezetnek: “Az a panaszom ellened, hogy elhagytad az első szeretetedet” (Jel. 2:4)? Miért mondja a Sárdisban lévő gyülekezetnek a következőt: “Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, akik haló félben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek. Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.” (Jel. 3:1-3)

Nem úgy hangzik ez, hogy az Úrnak nem tetszett az, amit Efézusban és Sárdisban látott?

Ha az Úr mindig “szenteknek és igazaknak lát minket” és mindig “szereti azt, amit lát,” akkor miért dorgálta meg a Laodiceában lévő hívőket a következőt mondva nekik: “te vagy a nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen” (Jel. 3:17)? Miért nem mondta, hogy “csodálatosan felöltözöttnek, egészségesnek és gazdagnak látlak benneteket?”

Ha olyan elégedett volt azzal, amit Laodíceában látott, miért fenyegette meg őket azzal, hogy kihányja/kiokádja őket (lásd Jel 3:16)?

Ha a hívőknek szükségük van arra, hogy megtérjenek a bűneikből, miért mondta Jézus: “Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.” (Jel. 3:19)? Nem érdekes, hogy az Úr a Jel. 3.19-ben ugyanazt a görög szót használja mint a János 16:8-ban is, ahol Jézus azt mondja, hogy a Szent Szellem meg fogja ítélni a világot a bűne miatt (ott “megfedd”-nek van fordítva és figyeljük meg, hogy a Jel. 3:22 szerint ezt a Szent Szellem mondja!).

Isten azért fedd meg minket, mert szeret bennünket (nem elítél minket) és ez azért van, mert a bűn olyan ártalmas és ezért arra hív minket, hogy forduljunk el attól. Ez Isten jósága és ez az, amit a kegyelem cselekszik. Pál azt írja a Titus 2:11-12-ben: “Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon.”

Mennyire tragikus, hogy Isten emberei összetévesztik az Ő szerető hangját a Sátán elítélő hangjával, és milyen kár, hogy ellene állnak a Szent Szellem megtisztító munkájának azt állítva, hogy nem kell semmit megtisztítani, mert Isten már nem látja a bűneiket.

Megigazultunk Jézus Vére által? Teljes mértékben. Elkülönített bennünket a Maga számára, mint szenteket? Kétség nélkül. Elhívott bennünket, hogy az Ő gyermekei legyünk, az Ő szeretete és kegyelme által? Igen, így van. Pál erről azt Pál írta, hogy ezek a dolgok a következők miatt vannak: “Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vívén véghez a mi megszentelésünket.” (2 Kor. 7:1).

Milyen csodálatos és magasztos elhívás. Ne engedje senki ellopni ezt tőletek.
Keszitette: Dora Simon
Charisma Magazin

Friderika - Jézus megtartom Igéd

János Evangélium 2. fejezet: A kánai menyegző (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 2,1 És harmadnapon menyegző [lakodalom] lőn a galileai [jelentése: csekély, alacsony, megvetett] Kánában [jelentése: nád; nádas]; és ott volt a Jézus anyja [is];

Ján. 2,2 És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe [a lakodalomba].

Ján. 2,3 És [hamar] elfogyván a bor [mert kevés volt], a Jézus anyja monda [megjegyezte] néki: Nincs [több] boruk.

Ján. 2,4 Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony [Mi dolgunk nekünk egymással, miért mondod ezt nekem, vajon énrám tartozik ez, vagy terád. Ez az én dolgom nem a tiéd, miért avatkozol bele]? Nem jött még el az én órám [az én időm]

Ján. 2,5 Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.

Ján. 2,6 Vala pedig ott hat kőveder [kőből készült víztartó, víztároló edény; vizes kőkorsó] elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint [A zsidók tisztálkodási szokásának elvégzésére], melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala [egyenként két vagy három (métréta, folyadék mérésére használt űrmértéke, kb. 40 liter) víz fért]*

A kővedrek azért álltak ott: „Mert a farizeusok és (általában) a zsidók mind, a régiek rendelését követve, nem esznek, hanemha kezüket erősen megmossák (egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományaihoz)” (Márk. 7,39)

Ján. 2,7 Monda nékik [megparancsolta a szolgáknak] Jézus: Töltsétek meg a vedreket [a vizeskorsókat] vízzel. És megtölték azokat színig [csordultig].

Ján. 2,8 És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.

Ján. 2,9 Amint pedig megízlelé [megkóstolta] a násznagy a borrá lett [borrá változott] vizet, és [ő] nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá [odahívta] a násznagy a vőlegényt,

Ján. 2,10 És monda néki [s szemére vetette]: Minden ember a jó [a legjobb, a kitűnő (az eszményi jó)] bort adja [szolgálja] fel először, és mikor [a vendégek] megittasodtak [és már részegek], akkor az alábbvalót [akkor hozzák az olcsó bort, a silányabbat, a rosszabbat]. Te [pedig] a jó [a legjobb; a kitűnő (az eszményi jó)] bort ekkorra [mostanáig, a jelenre] tartottad*

*A kánai menyegző – ahol a bort – az örömöt az Úrral való örök együttélés adja – előképe a mennyei menyegzőnek, ahol a menyasszony: „Csupa ékesség (csupa dísz) a királylány odabent, vont aranyból van (arannyal van átszőve) a ruhája. Hímes öltözetben (hímzett ruhákban) viszik (vezetik) a királyhoz, szüzek vonulnak utána, az ő társnői (barátnői); néked hozzák őket (így vonulnak hozzád). Bevezetik őket (ujjongó) örömmel, vígsággal; bemennek (úgy vonulnak be) a király palotájába” (Zsolt. 45,14-16)

Ján. 2,11 Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé [szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti jelként tette; Ezzel kezdte meg csodajeleit] Jézus, és megmutatá [így jelentette ki, és vele láthatóvá tette, és ezzel kinyilvánította, kinyilatkoztatta] az ő dicsőségét; és [erre] hívének benne az ő tanítványai.

Ján. 2,12 Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a testvérei és tanítványai; és ott maradnak [ott tartózkodtak] néhány napig*

*Mert az Úr Jézus a galileai Kapernaumba költözött, a Máté írása szerint: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe  vettetett [fogságra vitetett; kiszolgáltatták], visszatért [visszavonult; félrevonult] Galileába. És odahagyva [elhagyva] Názáretet, elméne és lakozik [letelepedett]  a tengerparti Kapernaumba [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva], a Zebulon [jelentése: lakás, lakóhely, magasságos] és Nafthali [jelentése: harcok, küzdve, harcolva] határain [vidékére költözött]” (Mát. 4,12-13)

Ján. 2,13 Mert közel vala a zsidók húsvétja [a zsidók ünnepe, a Pászka], és [ezért] felméne Jézus [is] Jeruzsálembe.

Ján. 2,14 És ott találá [a kalmárokat; kereskedőket] a templomban [a szenthelyen] az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint [asztalaiknál] ülnek vala [akik ott telepedtek le]:

Ján. 2,15 És (káka)kötélből ostort [korbácsot] csinálván [ostort font], kiűzé mindnyájukat [és kizavarta, kihaj(í)totta őket] a templomból [a szenthelyről], az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók [a nyerészkedők] pénzét kitölté [szétszórta], az asztalokat pedig feldönté [felborította; felforgatta];

Ján. 2,16 És a galambárusoknak monda: Hordjátok el [vigyétek ki] ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává [vásárcsarnokká. Ne csináljatok piacot az én Atyám házából]*

*Máté így ad hírt a történtekről: „És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá (felborította). És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek. És menének hozzá vakok és sánták (és bénák) a templomban; és meggyógyítá őket” (Mát. 21,12-14)

Márk is bizonyságot tesz: „És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárusok székeit pedig felforgatá (felborította); És nem engedi vala, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül. És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-e megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt” (Márk. 11,15-17)

Lukács is ír erről: „És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni (az árusokat) azokat, akik adnak és vesznek vala abban, Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza (legyen); ti pedig azt latroknak (rablók) barlangjává tettétek” (Luk. 19,45-46)

Azokról így szól az Úr, akik megőrzik a szövetséget: „Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket (és örömet szerzek nekik) imádságom házában; … mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!” (Ésa. 56,7)

Az Úr így szól az Ő népéhez: „Nemde loptok, öltök (gyilkoltok) és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok (tömjéneztek) és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertek: És eljőtök (ide), és megálltok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok barlangjává lett-e ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok (majd én is annak nézem), azt mondja az Úr” (Jer. 7,9-11)

Ján. 2,17 Megemlékeznek [eszébe jutott]  pedig az ő tanítványai/nak, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet [buzgóság] emészt [eléget] engem*

*Ez pedig így lett megírva: „Atyámfiai előtt (testvéreim számára) idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé (anyám fiai sem ismernek rám). Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullnak reám” (Zsolt. 69,9-10)

Ján. 2,18 Felelének azért a zsidók [akik azonban szót emeltek] és mondának néki [és ezekkel a szavakkal fordultak hozzá]: Micsoda jelt [csodajelet] mutatsz nékünk [annak igazolására, hogy ezeket mered tenni], hogy ezeket cselekszed [hogy jogod van ilyeneket tenni]?*

*Az Úr Jézustól a zsidók állandóan mennyei jelt kértek. Az Úr a Benne való hitre hívja a zsidókat, s a válaszuk:  „Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?” (Ján. 6,30)

Az Úr Jézus hatalommal szólja Isten igéjét, és: „...az írástudók [törvénymagyarázók] és farizeusok...” válasza: Mester [Tanító], (csoda)jelt akarnánk látni te tőled. Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert amiképpen Jónás (jelentése: galamb) három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában” (Mát. 12,38-40)

Az Úr Jézus ötezer embert etet meg: „És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén, kérik őt, hogy mutasson nékik mennyei jelt” (Mát. 16,1)

Az Úr Jézus négyezer embert etet meg: „És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni (és vitatkozni kezdtek vele), mennyei jelt kívánván (követelve) tőle, hogy kísértsék őt” (Márk. 8,11)

Az Úr Jézus démonokat űz, de: „Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak (követeltek) tőle” (Luk. 11,16)

Ján. 2,19 Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok [romboljátok; bontsátok] le [ezt] a templomot, és három nap alatt megépítem [újra felépítem] azt.

 Ján. 2,20 [A zsidók megütköztek ezen, és] Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig [éven át] épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?

Ján. 2,21 Ő pedig az ő [saját] testének [(szóma):lényének] templomáról szól [beszélt, mondta ezt] vala*

*És Hogy mit jelent az Úr Jézus válasza, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, így szólva a mindenkori hívőkhöz:  „Ti pedig a Krisztus teste [szóma = teljes lénye] vagytok, és tagjai  rész szerint [melosz = egy-egy funkciót végző tagja vagyunk, egyenként]” (1 Kor. 12,27)

„Mert az Ő testének (szómato = az Ő személyiségének, teljes lényének)  tagjai vagyunk, az Ő testéből (szarx = húsából) és az Ő csontjaiból valók” (Eféz. 5,30)

Mert Isten: „… Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, Mely az Ő teste (szóma: lénye), teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel” (Eféz. 1, 22.23)

 És hogy ki Ő, erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma [(naosz): templom magva, vagyis a Szentek Szentje, a legfőbb szentély] vagytok, és az Isten Szelleme bennetek lakik?” (1Kor. 3,16)

És pontosítja a Szent Szellem, hogy Ő hol is lakik: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek (szóma = személyiségetek, legbelső énetek) a bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?  (1 Kor. 6,19)

Ján. 2,22 Mikor azért [miután] feltámadt [életre kelt] a halálból [a halottak közül], megemlékeznek  [visszaemlékeztek] az ő tanítványai, hogy ezt mondta [amit ekkor mondott]; és hívének az írásnak, és a beszédnek [annak a (logosz): Igének], amelyet Jézus mondott vala*

*Ez pedig akkor történt, amikor beteljesült az Úr Jézus ígérete: „Ama Vigasztaló (Pártfogó) pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Ján. 14,26)

Ján. 2,23 Amint pedig Jeruzsálemben vala húsvétkor az ünnepen, sokan hívének az ő nevében, látván [figyelve] az ő jeleit [a csodákat], amelyeket cselekszik [tett] vala.

Ján. 2,24 Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájuk, amiatt, hogy ő ismeri mindnyájokat,

Ján. 2,25 És mivelhogy nem szorult rá [nem volt szüksége arra], hogy valaki [bárki] bizonyságot tegyen [tanúskodjék, tanúságot tegyen]  az emberről; mert magától is tudta [jól], mi volt [és mi lakozik] az emberben [mi van a szívükben]^*

*Már Mózesen keresztül kijelentette az Úr: „… mert tudom az ő gondolatát (ismerem szándékát), amely szerint cselekszik már most is (amelyet már most készít), minekelőtte bevinném őt arra a földre, amely felől megesküdtem vala (amelyet esküvel ígértem neki)” (5 Móz. 31,21)

És hogy ki az, aki ismeri az ember gondolatait, és szíve szándékait, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Én, az Úr (JHVH=Jahve) vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. (és mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli)” (Jer. 17,10)

Dávid így tesz vallást az Úrnak: „Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet (vagy ha felállok), messziről érted gondolatomat (messziről is észreveszed szándékomat). Járásomra és fekvésemre ügyelsz (szemmel tartod), minden utamat jól tudod (gondod van minden utamra). Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt (te már pontosan tudod) Uram! Elől és hátul körülzártál engem (minden oldalról körülfogtál), és fölöttem (rajtam) tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos (igen magas), nem érthetem azt (nem tudom felfogni)” (Zsolt. 139,1-6)

 „… mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét”

(1 Kir. 8,39)

Meghajlok Előtted Uram

Hatalmas Atyám dicsőítlek Téged

Ha az ellenség támad rád, és:

 „Ha azt mondod a te szívedben: Többen vannak e népek, mint én, miképpen űzhetem én ki őket? Ne félj tőlük; emlékezzél meg csak azokról, amiket cselekedett az Úr, a te Istened a Fáraóval és mind az égyiptombeliekkel” (5 Móz. 7,17-18)

David Shepperd: Az Egyházról

Az egyház azért lett, hogy visszatükrözze Isten jellemét a világban.  

Isten akarata

„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát” (1 Pét. 2,15 

Imádság:

 Hűséges Istenünk, segíts nekünk, hogy megtanuljunk minden körülmények között rád hagyatkozni, különösen, amikor értelmetlennek tűnik az élet. Zaklatott értelmünket te csendesítsd békességeddel. Ámen.

Ő vezet minket

119,105 Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. (Zsoltárok)

Isten nem teszi lehetővé, hogy lássuk a távoli képet. Így talán jobb, ha nem is próbáljuk kikutatni. Ő lámpást ígért, ami a lábunk előtt megvilágítja az utat, nem pedig jövőbe látó kristálygömböt.

Nem szükséges tudnunk, mi fog történni holnap. Csak arra van szükségünk, hogy tudjuk: Ő vezet minket, és kegyelmet találunk, amikor szükségünk van rá.

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/max-lucado/171-o-vezet-minket.html

AZ IGAZI SZÜKSÉG

AZ IGAZI SZÜKSÉG

1 Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2 amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. 3 Egykor mi is mindnyájan
közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppenúgy, mint a többiek. 4 De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5 minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! –

6 és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, 7 hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való
jóságából Krisztus Jézusban. 8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre
elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Ef 2,1-10.

                         AZ IGAZI SZÜKSÉG


Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. (Zsolt 130,5)

Évekkel ezelőtt volt egy kancánk, aki szép, egészséges csikónak adott életet. Úgy tűnt, mama és gyermeke egyaránt jól vannak. Néhány nap múltán azonban azt láttuk, hogy a kanca a földet kapálja, és eszi. Ez a viselkedés súlyos gyomorproblémákhoz, akár halálhoz is vezethet a lovaknál. Nagyon aggódtunk. Régi barátunk, akinek több tapasztalata volt a lovakkal, eljött megnézni a csikót, és a kanca furcsa viselkedését látva elmagyarázta: "Sóra van szüksége." Az ellés stressze kimerítette a kanca sókészleteit. Elláttuk egy adag ásványkoncentrátummal, és azonnal megszűnt a furcsa viselkedése; ehelyett a sótömböt nyalogatta, amíg
szervezetében helyre nem állt az egyensúly.

Ez a tapasztalat arra emlékeztetett, hogy az emberekben természetes vágyakozás van az Istennel való kapcsolatra. Ha ezt nem a Jézus Krisztus ismeretével töltik be, lehet, hogy más, néha egészségtelen módokkal próbálkoznak. A világ sokféle pótszert kínál, amelyek átmenetileg eltompíthatják az üresség okozta fájdalmat, de ezek egyike sem ad igazi és tartós megoldást. Az csak az Istennel való kapcsolatból származik.

Imádság: Szerető Megváltónk, segíts, hogy közeli kapcsolatban élhessünk veled, és engedd, hogy kegyelmed eszközei lehessünk embertársaink számára. Ámen.

Istenünkkel való kapcsolatra vagyunk teremtve.
DeVonna R. Allison (Michigan, USA)

http://csendespercek.hu

Botos Lajos-Benne hinni

Bob Gass: Te nem mentheted meg magad!

„…ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Efézus 2:

Ha egy életmentő meg akar menteni, nagy hiba, ha segíteni próbálsz neki. Először ez talán nem tűnik problémának, hiszen végtére is általában arra szoktuk biztatni az embereket, hogy segítsenek magukon. De ha mély vízben kapálódzol, könnyen elfáradsz, és gyorsabban elsüllyedsz – sőt még másokat is lerántasz magaddal. Ezért mondja az életmentő, hogy hagyd abba a küszködést, és bízz benne.

 Értsd meg: Istennek nincs szüksége a te segítségedre ahhoz, hogy megmentsen!

A Biblia azt mondja: „Elvette bűneinket… és életre keltett Krisztusban. Ezt ő egyedül végezte el, a mi segítségünk nélkül… csak annyit kell tennünk, hogy bízunk benne… Isten ajándéka ez az elejétől a végéig!

Nem mi játsszuk a főszerepet. Ha rajtunk múlt volna, akkor most azzal kérkednénk, hogy mi tettük mindezt!” (Efézus 2:4-9 TM).

Amikor Nikodémus elment Jézushoz, hogy a megváltásról beszélgessen vele, azt gondolta, Jézus majd azt fogja mondani, hogy bizonyos vallásos tantételeket és cselekedeteket kell betartania. Amit ez a kiváló vallási vezető képtelen volt felfogni, az a megváltás mindent átölelő lényege: hogy nem tudjuk kiérdemelni azt, hogy Isten elfogadjon. Őt nem fogják meghatni a jó cselekedeteink; az Ő szemében: „…minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha…”(Ézs64:6).

 Ez valóban alázatra késztető gondolat!

Robert Lowry írta: „Semmi sincs, ami engesztelés lenne bűneimért, csak Jézus vére. Összes jótettem sem elég, csak Jézus vére. Ó, drága ez az áradat, hófehérre mos engem. Semmi más ilyen forrást nem találok, csak Jézus vérét.”*

 Pál azt írja: „… Isten kegyelme… ingyen ajándék…” (Róma 3:24 NCV), és ezt az ajándékot ma neked is kínálja. Elfogadod? *

 Robert Lowry ismert énekét magyarul is énekeljük. Műfordítása: „Mi tisztít meg bűnömtől? Csak a bárány Jézus vére. Hol gyógyulok meg ebből? Jézusomnak sebeibe’! Ó, drága ez az ár, itt jóvá lesz a kár, itt megnyugszik lelkem a Bárány Jézus vérében.”

Az életről

Készítette: Guruló Egyetem

„Az élet egy malomkő. Egyedül tőled függ, hogy felőröl-e, vagy megcsiszol.“

Cavett Robert

Smith Wigglesworth élete (rövid részlet)

Készítette: Lisa Szanyel

Elkezdődött a hitből való gyógyulás Bradfordban. Az Úr megáldotta a szolgálatát. Ekkor tizenöten jöttek előre a beszéd után gyógyulásra. Az egyik egy skót volt, aki két mankóval járt. Imádkozott érte, és azonnal meggyógyult. Ez a többieket is felbátorította, hogy higgyenek Istenben, és mindenki meggyógyult.
Sok sürgönyt kapott, hogy menjen egy fiatalemberhez, aki nagyon beteg. Mikor megérkezett, egy asszony állt az ajtóban.
"Ön Wigglesworth?" - kérdezte.
"Igen" - felelte.
"Nagyon sajnálom, hogy későn jött, a fiamnak már semmi sem kell többé."
"Isten még sehova sem küldött későn." - válaszolta.
Kérte, hogy mutassa meg a fiát. A fiú a fal felé fordulva feküdt, és úgy lihegett, mintha meg akarna halni. A szíve már nagyon gyenge volt.
"Imádkozom az Úrhoz, hogy erősítse meg önt."- mondta.
Azokban a napokban sokat imádkozott és böjtölt. Tudta, hogy ez az eset emberi számítás szerint reménytelen, ezért az éjszaka nagy részét imádkozással töltötte. Másnap, korán reggel a közeli mezőre kiment imádkozni.
Ott, a mezőn Isten kinyilatkoztatta neki, hogy valami új kezdődik az életében.
Amikor visszament a házba, kérte, hogy vegyék elő a beteg ruháit, és szárítsák meg, mert az Úr felsegíti.
Nem hittek neki, és nem csináltak semmit a ruhákkal. Ez vasárnap reggel volt.
Elment a közeli ősi metodista egyház kápolnájába, ahol felkérték az Ige szolgálatára. Az Úr Igéje által hit ébredt az emberek szívében, és azt mondogatták:
"Máté fel fog kelni!"
Amikor visszament a beteghez, akkor újra szólt a háziaknak, akik szégyenkezve elővették a ruhákat, és a tűz mellé tették.
Ezután bement a beteghez, és elmondta látomását.
"Ha kezemet önre helyezem, az Úr dicsősége betölti ezt a helyet, és én nem tudok a helyemen megállni."
Azután kiment, behozta a beteg ruháit, és szólt az ott állónak, hogy adja rá a harisnyáját.
"Most kimehetnek a szobából." - mondta. Az ajtót becsukták.
"Imádkoztam, hogy történjen a látomás szerint, és hirtelen, amint megérintettem a fiatalembert, Isten ereje betöltötte a szobát, mely olyan hatalmas volt, hogy én a földre estem. Orrom és szám érintette a földet, és a dicsőségben kb. egy negyed óráig feküdtem ott. Ez idő alatt Máté az ágyban kiáltozott:

"Uram, ez a Te dicsőségedért van!"

Az ágy egyszerűen megrázkódott, mint minden más is a szobában Isten ereje által. Máté ereje, élete, szíve, - amelyet a leggyengébbnek tartottak mind megújultak. Én még a földön feküdtem a dicsőségben, mikor ő már felkelt, és öltözködni kezdett. Miután felöltözött, fel-alá kezdett járkálni a szobában és kiabált:

"Felkeltem a Te dicsőségedre!
Felkeltem a Te dicsőségedre!"
Kinyitotta az ajtót, és kikiabált:
"Papa, Isten meggyógyított engem!
Meggyógyultam!"

A dicsőség betöltötte a konyhát is; az apa és az anya is földre estek, és leányuk, akit kihoztak a menhelyről, akinek elméje kissé gyenge volt, ezen a napon teljesen meggyógyult."

Ébredés kezdődött a faluban.
Kérték, hogy jöjjön vissza,
és maradjon náluk hosszabb ideig.

Smith Wigglesworth

Forras:
Albert Hibbert: Egy Isten szíve szerint való ember
Stanley Howard Frodsham: Hit apostola c. könyvek alapján

http://www.vargamakai.com/smithwigglesworth.html

Várj három napot!

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Szép tavaszi nap volt. A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett. Megállt egy pillanatra a lépcsőknél, amelyek a főutcára vezettek, és amely már tele volt munkába siető emberekkel. A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idős virágárus néni.

A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait. A néni mosolygott; idős, ráncos arca valamilyen benső örömtől sugárzott.

A fiatalasszony nem sokat gondolkodva lehajolt, kiválasztott egy csokrot és közben megkérdezte a nénitől:

-Ahogy nézem, ma boldog, ugye?
-Miért ne lennék? - válaszolta. -Minden rendben van, hát nem?
Toprongyos volt és nagyon öreg. A fiatalasszony ezért meglepődött a matróna válaszán.
-Maga már évek óta itt ül. És mindég mosolyog. Úgy látszik jól viseli a bajokat!
-Aki ilyen magas életkort megélt, az nem kerülheti el a bajokat. Tudja, kedvesem, olyan ez, mint Jézus és a nagypéntek... S akkor elhallgatott.
-Mint micsoda?- kérdezte a fiatalasszony.
-Mondom, mint Jézus és a nagypéntek... Amikor Jézus pénteken meghalt a kereszten, ez volt az emberiség legrosszabb napja. S amikor jönnek a bajok, nekem mindig ez jut az eszembe. Mert ilyenkor az is eszembe jut, mi történt harmadnap, húsvétkor. Jézus feltámadt a halálból. Amikor a dolgok rosszul mennek, már megszoktam, hogy várok három napot, mert akkor valahogy minden jóra fordul.

A fiatalasszony búcsúzásul a nénire mosolygott, majd továbbment. Azóta, amikor csak gondjai támadnak, mindig eszébe jutnak a néni szavai:

"Adj alkalmat Istennek, hogy segítsen. Várj három napot!"

Álkeresztyének

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Nemrég megjelent az újságban egy történet a huszonnyolc éves Mark Carverről, aki egy nagy kórház orvosaként és orvosigazgató-helyetteseként dolgozott.

A probléma, mint kiderült, az volt, hogy Mark sosem végzett egyetemet vagy egészségügyi iskolát. Állítólag papírokat hamisított, hogy megkapja az orvosi állást, és elég orvosi szakkifejezést ismert ahhoz, hogy mindenkivel elhitesse, hogy valóban orvos.

Ha elítélik, hét évet tölthet a börtönben rabot játszva (erre a pozícióra talán alkalmasabb).

Sajnos Mark sok olyan emberre emlékeztet bennünket, akik keresztyénnek nevezik magukat. Járnak templomba. Nem káromkodnak, és nem isznak túl sokat. Időnként még imádkoznak is. Eleget beszélnek „kánaániul" ahhoz, hogy valódinak higgyék őket.

De csak a külsőségeket tudják utánozni. Soha nem hoztak személyes döntést Krisztus mellett.

Pál azt mondja, hogy az utolsó időkben „az emberek... önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent" (2Tim 3,1-5). Hű! Micsoda lista!

Azt is mondja, hogy sokan fenntartják a vallásos látszatot, de megtagadják Isten erejét. Más szóval, kívülről keresztyénnek néznek ki, de belül nincs ott az erő.

Legtöbben nem szeretnénk, ha egy áldoktor venné ki a vakbelünket. Istennek sincs szüksége álkeresztyénekre. Nem mintha nehéz lenne egy héten egyszer a gyülekezetben elvégezni a megfelelő mozdulatokat, vagy a megfelelő dolgokat mondani az ifjúságin. A legtöbben biztos kihúznánk így egy darabig.

De miért ne fogadnánk el Krisztust valóságosan és ismernénk meg az erőt, amit az ad, ha valóban vele élünk?

Keresztelő Srácok - Kaotikus a pap arca

Ige: Pál apostol megvallása múltjáról, és Istenünk végtelen szeretetéről

Pál apostol újra-és újra bizonyságot tesz megtérése előtti énjéről a nemzetekből megtértek, és zsidók előtt: „Én zsidó ember vagyok, születtem a ciliciai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint (itt kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint). Buzgó lévén az Istenhez, (és én is így rajongtam Istenért) miként ti mindnyájan vagytok ma: És ezt a tudományt üldöztem mind halálig (e tanítás, ez út követőit halálra üldöztem), megkötözvén és tömlöcbe vetvén (tömlöcbe juttatva) mind férfiakat, mind asszonyokat” (Csel. 22,3-4).

A Galatáknak így ír: „Mert hallottátok, mint forgolódtam [viseltem magamat] én egykor a zsidóságban [a zsidó vallásban], hogy én felette igen háborgattam [könyörtelenül üldöztem] az Isten anyaszentegyházát [kihívott gyülekezetét (eklézsiáját)], és pusztítottam azt, [és a romlására (pusztulására) törtem]. És felülmúltam a zsidóságban [a zsidó vallásosságban] nemzetembeli [fajtámbeli] sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért. [mert fölöttébb (vak)buzgó követője voltam atyáim (őseim) hagyományainak]” (Gal. 1,13-14).

A római százados előtt is erről beszél: „Az én ifjúságomtól fogva való életemet tehát, mely kezdetétől az én népem közt Jeruzsálemben folyt le, tudják (és ifjúságomtól fogva ismerik) a zsidók mindnyájan. Kik tudják rólam eleitől fogva (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus

(Más fordítás: Mivel ők kezdettől fogva ismernek, tanúsíthatják, ha akarják, hogy kegyességünk legszigorúbb irányzata szerint éltem, mint farizeus).

Én (egykor) bizonyára elvégeztem vala (elhatároztam) magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem. Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sőt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam. És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenük (féktelen őrjöngésemben), kergettem (üldöztem őket) mind az idegen városokig is” (Csel. 26,4-5.9-11).

 De az Úr lehajolt hozzá, és szolgálatra rendelte, ezért írja: „És hálát adok annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt (mert megbízhatónak tartott). Rendelvén a szolgálatra, Ki előbb istenkáromló (őt káromló, az övéit), üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam (mégis irgalmat nyertem), mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben” (1 Tim. 1,12-13)

Ige: Ima, és vágyakozás a testvérekkel való személyes találkozás után

 „Hálát adok az Istennek, akinek szolgálok őseimtől [(progonosz): ős-szülőktől] fogva tiszta [(katharosz): tiszta, mocsoktalan; érintetlen; vegyítetlen, hamisítatlan, valódi, tiszta eredetű; őszinte, romlatlan, becsületes] lelkiismerettel [(szüneidészisz): szellemi együttészleléssel; szellem-önismerettel]. Hogy szüntelen [(adialeiptosz): megszakítás nélkül, állandóan] gondolok reád [(mneia): megemlékezem; említést teszek] könyörgéseimben [imádságomban] éjjel és nappal,

Kívánván [(epipotheó): vágyakozva] téged látni, megemlékezvén a te könnyhullatásaidról, hogy örömmel teljesedjem be” (2 Tim. 1,3-4)

Hitben járok

Az Úr Jézus kijelentése

„Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem” (Ján.7,16)

Spurgeon: A szeretetről

A szeretet az egyetlen zsebkendő, mellyel a szomorú ember könnyei felszáríthatók.

A KIRÁLY GYERMEKE

Szép nyári nap volt. A cipész műhelye előtt ült és szorgalmasan dolgozott egy pár agyonhasznált papucson. Feje fölött kalitka lógott, benne vidáman ugrált egy szarka. Mintha éppen a gazdájával beszélgetett volna.

-  Jancsikám - magyarázta Wulle, a cipész, miközben felpillantott -, szerencsés madár vagy. Semmi bajod nálam. Én is szerencsés vagyok, hiszen Isten olyan sok jóval ajándékozott meg. Ezzel kedvenc énekeit kezdte énekelni. Olyan szorgalmasan dolgozott, hogy észre sem vette, amikor egy fiú állt meg előtte.

-  Milyen  boldog  embernek  látszik - szólalt meg hirtelen egy hang. A fiú diák volt és zsidó. Wulle mester csodálkozva nézett fel, majd így válaszolt:

-  Boldog? Természetesen, de hát miért ne lennék boldog?

A diák felsóhajtott:

-  Sok olyan embert ismerek, aki nem boldog. Azt hiszem, a szegénysége éppen elég ok lenne a szomorúságra. Önnek biztosan senkiről sem kell gondoskodnia, csak erről a madárról.

-  Téved, uram, mert rajta kívül feleségem meg hét gyermekem van, akiket el kell tartanom. Mégis minden okom megvan rá, hogy vidáman énekeljek.

A fiú nem válaszolt. Gondolatban összehasonlította saját magát a boldog cipésszel. Fényes jövő állt előtte, mégis gyakran fogta el a szomorúság. Nyugtalanság töltötte el, amikor a halálra vagy az örökkévalóságra gondolt. Nem tudta, mit várhat a halál után. Időnként eszébe jutott Isten, de ettől még nem lett békessége.

-  Mégsem értem - szólalt meg egy idő múlva - hogy lehet ilyen boldog egy olyan szegény cipész, mint ön.

A mester elnevette magát.

-  Én szegény? - kiáltotta. - Honnan tudja, hogy mennyi pénzem van a bankban? Gazdagabb vagyok, mint hinné.

-  Nem is úgy néz ki - viccelt vele a diák.

-  Fiam - felelte komolyan Wuíle mester -, biztosíthatom, hogy nem vagyok szegény, igazán nem kell sajnálnia engem. Tudja, én egy király gyermeke vagyok.

A fiú e szavak hallatára megijedt. Gyorsan elbúcsúzott, megfordult és sietve elment.

-  Szegény ember - mormogta magában -, csak azért olyan boldog, mert hiányzik egy kereke.

Egy hét múlva újra a cipész háza előtt ment el. A mester most is műhelye előtt ült és vidáman kopácsolt.

-  Jó estét, királyi fenség - üdvözölte a diák, és mély meghajtással köszöntötte.

- Várjon csak, barátom - kiáltotta utána Wulle mester -, szeretnék önnek valamit mondani. Legutóbb talán azt hitte, hogy nem vagyok normális, de szerencsére tévedett. Hála Istennek, egyáltalán nem vagyok őrült. Én valóban egy király gyermeke vagyok. Amikor legutóbb itt járt, éppen az ő országáról énekeltem. Nem akarja még egyszer hallani?

-  Szívesen, ha királyi őfelsége azt kívánja - válaszolta nevetve a diák.

Wulle mester elénekelte azt az éneket, amely Krisztus eljövendő országáról szól. A fiú figyelmesen hallgatta. A cipész megkérdezte, hogy érti-e az éneket, de ő csak a fejét rázta. Wulle elkezdett neki az Úr Jézusról beszélni, születésétől egészen a haláláig és feltámadásáig.

-  Isten gyermeke és örököse lettem, mert hiszek Krisztus nevében - fejezte be magyarázatát.

- És mert Krisztus örököstársa vagyok, vele együtt fogok uralkodni. Nincs jogom azt mondani, hogy a Király gyermeke vagyok?

A fiatal izraelita gondolataiba merült. Ilyesmit még sohasem hallott. Nem, ez az ember nem elmebeteg, mint hitte, hanem meggyőződésből beszélt.

Wulle mester részvéttel nézett a fiúra. Amikor az egy szót sem szólt, megkérdezte:

-  Fiam, hisz a prófétáknak? Úgy látom, igen. De hisz-e abban is, akiről jövendöltek? Mert csak így lehet olyan boldog, mint én.

-  Hol hallhatok még arról, ami önt olyan boldoggá teszi? - kérdezte a diák.

-  Itt - felelte Wulle és egy Újszövetséget adott neki. - Olvassa ezt a könyvet. Megtalál benne mindent, ami örökre boldoggá teszi.

A fiú megszorította a cipész kezét és továbbment.

Otthon rögtön, leült olvasni. Megtudta, az Úr Jézus, azért jött a Földre, hogy a bűnösöket megbékítse Istennel. Megértette, hogy az ő bűnei büntetését is viselte a kereszten, amelynek most tudatára ébredt és megvallotta. Szívét csodálatos békesség töltötte be. Megértette, hogy joggal mondhatta a cipész: "Király gyermeke vagyok..."

Isten minden elveszettet keres, hogy örökre örömet adjon nekik. A tékozló fiú történetében így szól az apa a bűnét beismerő, hazatérő fiához:

"Együnk és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek" (Lk 15,24)

http://csendespercek.gportal.hu/gindex.php?pg=2199&nid=2951090

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Egyfolytában azt a szót hallottam a szellememben, hogy "repedés", és hallottam, hogy ezt mondja az Úr: Zárjátok le a réseket, és javítsátok ki a repedéseket, hogy az ellenség ne tudjon helyrehozhatatlan károkat okozni a kapcsolataitokban, amelyek létfontosságúak a rátok szabott terveimhez.

A kritika, az ítélkezés és a megbántások nem csak a lelketeknek és a szellemeteknek károsak, hanem az ördög előtt is megnyitják az ajtót, hogy bemehessen és nagy pusztítást végezzen, a ti megkeményedett szívetek következményeképpen. Válasszátok a békességet és a megbékélést a testvéreitekkel Isten királyságában.

Példabeszédek 18:19 A megbántott testvért nehezebb megnyerni, mint az erős várost, a vitatkozások pedig olyanok, mint a várkastély zárjai.

http://gyurinaploja.blogspot.com

Oswald Chambers: SZENTSÉG VAGY MEGKEMÉNYEDÉS ISTENNEL SZEMBEN

"Álmélkodott, hogy nincsen közbenjáró" (Ézs 59,16).

Sokan azért hagyjuk abba az imádkozást és keményedünk meg Istennel szemben, mert csupán érzelmileg vagyunk érdekelve az imádkozásban. Jól hangzik, ha elmondjuk, hogy imádkozunk; könyveket olvasunk az imádságról, amelyek megmondják, hogy az imádságnak jótékony, áldott hatása van, lelkünk megnyugszik, szellemünk felemelkedik, amikor imádkozunk; de Ézsaiás szavai arra mutatnak, hogy Istent ámulatba ejtik az ilyen gondolatok az imádságról.

Az imádatnak és a közbenjáró imádságnak kéz a kézben kell haladnia; egyik sem lehetséges a másik nélkül. Másokért imádkozni azt jelenti: figyelni, hogy Krisztus állásfoglalását felismerjük azzal szemben, akiért imádkozunk. Ahelyett, hogy imádnánk Istent, gyakran csak megállapításokat tákolunk össze arról, miként hat az imádság. Magasztaljuk Istent, vagy vitába szállunk vele? "Nem látom, hogyan hajtod ezt végre." Ez biztos jele annak, hogy nem imádjuk Őt. Amikor elveszítjük Istent a szemünk elől, akkor kemények és dogmatikusak leszünk. Önfejűen árasztjuk el trónját kéréseinkkel, és szinte diktáljuk neki, hogy mit tegyen.

Nem imádjuk Istent, nem törekszünk arra, hogy Krisztus gondolkozása kiformálódjék a szívünkben. Ha Istennel szemben megkeményedünk, akkor az emberek iránt is kemények leszünk.

Úgy imádjuk-e Istent, hogy magunkat összeszedve Őt megragadjuk és így felfoghatjuk az Ő gondolatait azokról, akikért imádkozunk? Szent, szinte rokoni kapcsolatban élünk Istennel, vagy kemények és dogmatikusak vagyunk?

"De hiszen úgy sincs senki, aki igazán közbenjár másokért!" Akkor légy te magad az az egyetlen, aki imádja Istent és szent közösségben él vele! Kezdd el a közbenjáró imádság igazi munkáját és gondold meg, hogy ez olyan munka, amelyhez minden erőre szükség van; de ez a munka nem ejt tőrbe. Az evangélium hirdetése tőrbe ejthet, de a közbenjáró imádság soha.

---

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers

Michael W. Smith - Följebb minden hatalomnál...

Guti Tünde: ORVOSI MŰHIBÁK A FOGADÓHÁZBAN

   Az irgalmas samaritánus példázatán gondolkodtam ma reggel. Sokan prédikáltak már erről a történetről, kiemelve belőle a lehajló, képmutatás nélküli jézusi szeretetet.

   Nekem most ez a mondat vált hangsúlyossá:

   „Viselj gondot róla, amíg visszajövök! Amit költesz rá, megfizetem neked.”

   Szerintem a vendégfogadó ház, ma az EGYHÁZ. Sebesülteket, a bűn által megkínzottakat és a világ által megrabolt embereket bízott rám és rád az Úr Jézus, hogy törődjünk velük, ápoljuk őket és vigyázzunk rájuk! Az árat is megfizette már, a kereszten…

   Ha szétnézünk Krisztus Testében, sajnos elég sok sérült, magába roskadt, lelkében összevert és sorsára hagyott testvér szenved megfelelő ellátás hiányában, akik állapotuknál fogva képtelenek gondoskodni magukról (sőt, olykor kifejezetten a meggondolatlan és hiányos hozzáállás miatt sínylődnek, és nincs módjuk „beperelni” a bántást okozót a „műhibáért”, ahogy teszik ezt a világ fiai).

   Jézus, aki az irgalmas samaritánus, nemsokára visszatér, és megnézi, hogyan bántam a rám bízottakkal! Átkötöztem a sebeiket, nem a magam hasznát keresve? Etettem-itattam, felöltöztettem őket önzetlenül? Biztattam jó szóval, elláttam tanáccsal? Igazságot szólt a szám?

  

   A „műhibáinkért” egyszer felelnünk kell Krisztus ítélőszéke előtt.

Igyekezzünk könyörületes lelkülettel betölteni küldetésünket, amíg van időnk jót tenni!

2013. febr. 28.                                          

A szeszfőzde ellenőrzés

Készítette: Nagy az Isten állatkertje

Kiszáll a NAV a tanyára, hogy ellenőrizzék az illegális szeszfőzést. Az öreg gazda mondja nekik, hogy bárhova bemehetnek, csak a gépszín háta mögötti mezőn lévő fészerhez, oda ne menjenek. Na, erre nagy arrogánsan előhúzza a pénzügyőr a szolgálati igazolványát.

- Látja ezt az igazolványt bátyám! Én ezzel minden mezőgazdasági
létesítmény, akármelyik részlegébe bemehetek, úgy hogy nem maga fogja megmondani nekem, hogy mit csináljak.

- Rendben van, maga tudja.

A pénzügyőr átlép a kerítésen, és eltűnik, majd kisvártatva üvöltözve sprintel visszafelé, mögötte a svájci díjnyertes tenyészbika. Láthatóan az életéért fut, és a bika minden egyes méteren teret nyer. Az öreg azonnal eldobja a kezéből a vödröt, rohan a kerítéshez és teli torokból kiáltja neki:

- AZ IGAZOLVÁNYT! MUTASSA NEKI AZ IGAZOLVÁNYT!!!