Csel. 1,1 Első könyvemet [(logosz): beszámolómat] írtam, Theofilus [jelentése: Istent szerető, Isten barátja; akit Isten
szeret], mindazokról, amiket [kezdettől
fogva] kezdett Jézus [Jehosua
= az Úr (JHVH= Jahve) a szabadulás, a menekülés, az üdvösség] cselekedni [tenni] és tanítani.
Csel. 1,2 Mind a napig [egészen addig], melyen fölviteték [felemelteték az égbe], minekutána parancsolatokat [megparancsolta, elrendelte, meghagyta, és
megbízást, utasításokat, útbaigazítást] adott a Szent Szellem
által [a kiválasztott] apostoloknak
kiket választott vala magának
Csel. 1,3 Kiknek az ő szenvedése [kínszenvedése] után sok [bizonyító, csalhatatlan] jel által [és sok bizonyítékkal] meg is mutatta,
hogy ő él, negyven napon át [ismételten]
megjelenvén nékik [láthatták őt, megláttatta magát], és szólván az Isten
országára [az Isten királyságára, királyi
uralmára] tartozó dolgokról
Csel. 1,4 És velük összejövén [egybegyűjtvén őket, és egyszer, amikor együtt evett (sózott) velük],
meghagyá [megparancsolta] nékik, hogy
el ne menjenek [ne távozzatok el]
Jeruzsálemből, hanem várják be [türelemmel]
az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem:
Csel. 1,5 Hogy János ugyan vízbe merített, ti azonban
Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva [nem sokkal e
napok után]
Csel. 1,6 Mikor azért [a parancsra] azok egybegyűltek, megkérdék [tudakozódtak Tőle, és faggatták] őt, mondván: Uram, avagy nem ez [nem a mai] időben [mostanában] állítod-é helyre az országot [állítod fel újra a királyságot] Izráelnek?
Csel.
1,7 Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni [ismerni] az időket vagy alkalmakat [az időpontokat, vagy időszakokat, az időket és a korszakokat; (kairosz): alkalom, alkalmas / megfelelő idő;
kijelölt, elrendelt idő(pont)], melyeket az Atya a maga hatalmába [hatáskörébe] helyezett.
[Más
fordítás: Egyedül
az Atyának van hatalma ezeket meghatározni, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg].
Csel. 1,8 Hanem vesztek [kaptok] erőt [hatalmat],
minekutána a Szent Szellem eljő
[leszáll]
reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim]
úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig.
Csel. 1,9 És mikor ezeket mondotta, az ő láttukra
felemelteték, és felhő fogá el [takarta
el] őt szemeik elől [Más fordítás: felemelkedett,
azután felhő vette hátára, s elszakította szemüktől].
Csel. 1,10 És amint szemeiket az égre függesztették [De mialatt meredten néztek a mennybe távozó
után, hogy hogyan emelkedik az égbe],
mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,
Csel. 1,11 Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit
állotok [itt] nézve a mennybe [égre emelt tekintettel]? Ez a Jézus, aki
felviteték [fölemelkedett] tőletek a
mennybe [égbe], akképpen [ugyanazon a módon] jő [majd] el [ismét], amiképpen [ahogy]
láttátok őt felmenni a mennybe [ahogyan
szemetek láttára (szemlélve őt) elment az égbe]
Csel. 1,12 Akkor megtérnek [ezután visszatértek] Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák
hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre [ez a rabbinikus
értelmezés szerint annyi lehetett, mint a pusztai táboron átvezető út, azaz
2000 lépés, ami kb. 880 méter].
Csel. 1,13 És mikor bementek [hazatértek], felmennek a felsőházba [a felső szobába], ahol szállva valának: Péter és Jakab, János és
András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és [buzgó] Simon, a zelóta, és Júdás, a
Jakab fia.
Csel. 1,14 Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel [egy indulattal s állandóan, kitartóan, állhatatosan] foglalatosak valának [vettek részt] az imádkozásban és a
könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az Ő
atyjafiaival [testvéreivel]
együtt.
Csel. 1,15 És azokban a napokban felkelvén Péter a
tanítványok [a testvérek] között,
monda (vala pedig ott együtt mintegy százhúsz főnyi sokaság [tömeg]):
Csel. 1,16 Atyámfiai [testvéreim], férfiak, szükség volt
betelni [beteljesedni] annak az
írásnak, melyet megjövendölt [előre
megmondott, kinyilatkoztatott] a
Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik
megfogták [elfogták] Jézust.
Csel. 1,17 Mert mi közénk számláltatott [közénk tartozott], és elnyerte ennek a
szolgálatnak az osztályrészét [a mi
szolgálatunk részese volt]. (Más fordítási
lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki
örökségül)
Csel. 1,18 (Ez hát mezőt [telket] szerze hamisságának [gonoszságának,
istentelenségének] béréből [ennek a gonosztettnek jutalmából]; és [felakasztván magát] alázuhanván [és fejjel lezuhant], elhasadt középen [kettészakadt derékban], és minden belső
része kiomlott [kifordult].
Csel. 1,19 És ez tudtukra lőn [közismertté is vált] mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak [tartózkodnak]; úgy hogy az a mező [az a telek] tulajdon [saját] nyelvükön Akeldamának, azaz
Vérmezőnek neveztetett el.
Csel. 1,20 Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében:
Legyen az ő lakóhelye [szállása, hajléka] puszta [elhagyatott, váljék sivataggá], és ne legyen [ne éljen] lakó abban [ne
lakja senki sátrukat]. És: Az ő püspökségét [hivatalát, felvigyázói tisztét, tisztségét pedig] más vegye [foglalja] el [más nyerje el]
Csel. 1,21 Szükség azért, hogy azok közül a férfiak
közül, akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk
járt-kelt,
Csel. 1,22
A János bemerítésétől kezdve mind a napig, melyen fölviteték tőlünk, azok
közül egy [még valaki] az ő
feltámadásának bizonysága [tanúja]
legyen mivelünk egyetemben.
Csel. 1,23 Állatának azért elő [kijelöltek; felállítottak] kettőt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak
[jelentése: Sabbas fia, a hűségeskü fia;
a bővölködés, megelégítés fia; a
szombaton született], kinek mellékneve Jusstus [jelentése: az igaz, igazságos] vala, és Mátyást
[jelentése: Isten ajándéka].
Csel. 1,24 És [így]
imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered [ki belelátsz mindenkinek a szívébe],
mutasd meg [te jelöld ki, jelentsd meg] a kettő közül egyiket,
akit kiválasztottál [magadnak; kire esik választásod],
Csel. 1,25 Hogy elnyerje [megkapja; átvegye; elfoglalja] az osztályrészét e
szolgálatnak és apostolságnak [hogy ebben
a szolgálatban és apostolságban azt a helyet], melytől eltévelyedik [amelyet hűtlenül elhagyott] Júdás, hogy
az ő saját helyére [az őt megillető
helyre] jusson.
Csel. 1,26 Sorsot vetének azért reájuk, és esék a
sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték [sorolták őt]