2017. március 30.
Márk. 1. BEMERÍTŐ JÁNOS JÉZUS KRISZTUST HIRDETI
Márk. 1,1 A Jézus Krisztus, az Isten Fia
Evangéliumának, örömhírének kezdete*
*Evangélium: (euángelidzó): jó hír, örömhír; győzelmi hír a győzedelmes
hadvezérről.
Márk. 1,2 Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az
én követemet* az én angyalomat, hírnökömet, küldöttemet
a Te orcád a Te színed, a Te személyed előtt,
hogy előkészítse, és aki megkészíti a Te
útadat előtted**
*Követ: [(angelosz): hírnök; angyal; küldött.
**És bemerítő Jánosban beteljesült a prófécia, amely így lett megírva: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja
előttem az utat. És mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek,
és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura” „Ímé, én
elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes
napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz,
hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal” (Malak. 3,1; 4,5-6)
Zakariás – az ő apja – így
prófétál róla: „És ez Ő előtte fog járni
az Illés szellemével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az
engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes
népet, és hogy megtanítsa népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által”
(Luk. 1,17; 1,77).
Márk. 1,3 Segélykiáltónak szava hangzik a pusztában, a magányos elhagyatott,
sivár sivatagban: Készítsétek meg az Úrnak
útját, egyengessétek meg és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit*
*A prófécia, amelyet Bemerítő János betöltött, így hangzott: „Egy szó kiált:
A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi
Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és
legyen az egyenetlen, az elgörbült, kanyargós út egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és
minden hústest látni fogja azt; - Az üdvözítő, a megmentő, szabadító Isten, az
ÚR maga mondja ezt” (Ésa. 40,3-5)
Bemerítő János a farizeusok kérdésére, hogy ki ő, így
válaszol: „Monda: Én kiáltó szó vagyok a
pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,23).
Máté így ír erről: „Azokban a napokban megjelent Bemerítő
János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: Térjetek meg, mert elközelített a
mennyek országa! Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: Kiáltó hangja
szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mát. 3,1-3)
Lukács meghatározza „azokat”
a napokat: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik
esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius Pilátus volt a helytartó, és
Galileának negyedes fejedelme Heródes.
Iturea és Trakhónitis tartományának
pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme
meg Lisániás. Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak
szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván
a megtérés, vagyis a gondolkozásmód
megváltozásának bemerítését a
bűnöknek bocsánatára” (Luk. 3,1-6).
Márk. 1,4 Előáll, és megjelent vala János, bemerítvén a
pusztában* a sivatagban, a sivár, elhagyatott magányos helyen, prédikálván
a
megtérésre, vagyis az új felismerésre térésről szóló
alámerítkezést, azaz: hirdette
a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé a bűnöknek,
azaz a céltévesztésnek, a cél
ELVÉTÉSÉNEK bocsánatára, eltörlésére, elengedésére**
*Pusztában (erémosz): sivatagban, sivár, elhagyatott, magányos helyen.
**János apostol így tesz bizonyságot Bemerítő Jánosról, és
feladatáról: „Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött
tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen
őáltala. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a
világosságról” (Ján. 1,6-8)
És aki hirdesse, hogy: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten
országa: térjetek meg, újítsátok meg a gondolkodásmódotokat, és higgyetek az
evangéliumban” (Márk. 1,15).
Márk. 1,5 És kiméne, kivonult
hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és bemerítkeznek
mindnyájan őáltala a Jordán vizében, bűneikről, azaz céltévesztésükről vallást tévén, és
mindenki a saját céltévesztését elismerve, és megvallva.
Márk. 1,6 János pedig teveszőrruhát és dereka, vagyis csípője körül bőrövet viselt
vala, és sáskát és erdei vadmézet eszik vala*
*Máté bizonyságtétele szerint Bemerítő János ruházkodás is olyan
volt, mint Illés prófétáé „Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül
bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei vadméz volt” (Mt. 3,4)
Izráel királyának – Akháziának – küldöttei így válaszolnak a király kérdésére, hogy
hogyan nézett ki akivel találkoztak: „És
felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda:
Thesbites Illés volt”
(2 Kir. 1,8).
Márk. 1,7 És prédikála ezt hirdetve, mondván: Utánam jő, aki
erősebb, hatalmasabb nálam, akinek nem vagyok méltó, és elegendő, hogy
lehajolván sarujának szíját megoldjam, és kifűzzem.
Márk. 1,8 Én vízbe merítettelek be titeket: Ő majd Szent
Szellembe fog titeket bemeríteni!*
*És
mert rendkívül fontos a kijelentés, minden apostol erről prédikál, vagy ír.
Lukács is bizonyságot tesz: „Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívében egyre azt fontolgatta
Jánosról, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, a Felkent? János így válaszolt
mindenkinek: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb
nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd
Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk.
3,15-16)
A farizeusok küldöttei jöttek: „És megkérdék őt és mondának néki: Miért
merítsz be tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta? Felele
nékik János, mondván: Én vízbe merítelek be; de köztetek van, akit ti nem
ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó,
hogy saruja szíját megoldjam” (Ján.
1,25-27)
A feltámadott Úr parancsa tanítványaihoz.
Egyben kijelentés arról, hogy miért fontos a szent Szellembe való bemerítés: „És velük összejövén, meghagyá nékik, hogy
el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet
úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban
Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva.” És: „… vesztek erőt,
minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig” (Csel. 1,4-5.8)
És beteljesültek a próféciák: „Mert
vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a
te magodra, és áldásomat a te csemetéidre” (Ésa.
44,3)
Jóel próféta is erről prófétál, kijelentve
a Szent Szellembe való bemerítés eredményét is: „És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden hústestre, és
prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok
pedig látomásokat látnak” (Jóel. 2,28)
Pál apostol is a
Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána
előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód
megváltozásának bemerítését prédikálta Izráel egész népének, és mikor be akará
végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az,
hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,24-25)
Az apostol
Efézusban prédikál: „Monda pedig Pál:
János megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód megváltozásának bemerítésével
merített be, azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higgyenek,
tudniillik a Krisztus Jézusban” (Csel. 19,4).
Márk. 1,9 És lőn, történt azokban a napokban, eljöve, és
odament Jézus a galileai Názáretből, és alámeríttette magát János által a
Jordánban
Márk. 1,10 És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket
megnyilatkozni, meghasadni, és a Szellemet, mint egy galambot, vagyis galamb
alakjában Őreá leszállani, és rajta megnyugodni*
*Az apostolok mindegyike bizonyságot tesz erről a fontos eseményről.
„Lőn
pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemerítkezett, és
imádkozott, megnyilatkozék az ég, és leszálla ő reá a Szent Szellem testi
ábrázatban, egy galamb személyében,
látható formában, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én
szerelmes Fiam, tebenned gyönyörködöm!” (Luk.
3,21-22)
Bemerítő János
bizonyságtétele: „És bizonyságot tőn
János, mondván: Láttam a Szellemet leszállani az égből, mint egy galambot; és
megnyugodni Őrajta. És én nem ismertem Őt; de aki elkülde engem, hogy vízzel
kereszteljek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta
megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot
tettem, hogy ez az Isten Fia” (Ján.
1,32-34)
Őbenne teljesedett be ez a
prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit
gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, akiben
gyönyörködöm. Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1)
Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik:
bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak, és erőnek
Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének, a szentségnek Szelleme” (Ésa. 11,2).
A Szent Szellem korábban is leszállt a prófétákra, királyokra
és papokra, de nem”nyugodott meg” rajtuk, hanem viszament a mennybe, csak az
„Új” földön nyugodott meg, és ott is maradt. Ez az előképe az új embernek, aki
az Úr Jézus, mert Ő az új ember, az új „föld”, Akiről így szól a prófécia a Noé
történetén keresztül: „De a galamb nem
talála lábainak nyugvóhelyet, hogy leszállhasson és visszatére ő hozzá a
bárkába... És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a
bárkából. És megjöve őhozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél
vala annak szájában, a csőrében. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földről.
És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére
többé ő hozzá vissza” (1 Móz. 8,9-12).
Márk. 1,11 És szózat lőn, egy hang hallatszott az égből, a
mennyekből: Te vagy az én szerelmes, kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága
fiam, akiben én gyönyörködöm, tebenned telik kedvem; akiben én
megengeszteltettem*
*Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr
mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7).
Márk. 1,12 És a Szellem azonnal elragadá kivitte, kiküldte,
kibocsátotta őt a pusztába, a sivatagba.
[Más
fordítás: A
Szellem nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába]
Márk. 1,13 És ott volt kinn is maradt a pusztában, a sivatagban,
a sivár, elhagyatott, magányos, helyen,
Negyven napig kísértetve* a sátántól, és a vadállatokkal** vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki***
*Kísért (peiradzó):
megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire, elcsábítani bűnre,
vagyis céltévesztésre.
**Vadállatok [(thérion):
- veszélyes állat; dühös, vadállat;
szörnyeteg, fenevad; bestia; Újgörög-magyar szótár /Mohai András) szerint a thério
szó jelentései: vadállat, fenevad, bestia; sárkány, ördögi gonosz szellem.
Balázs Károly Újszövetségi Szómutató Szótár 2342. szócikk szerint: átvitt
értelemben: a vadállathoz hasonló természetű, kegyetlen, vérengző személy.
***Lukács így ír a kísértésről: „Jézus Szent Szellemmel telve visszatért a
Jordántól, és a Szellem indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át,
miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor
azok elmúltak, megéhezett. Ekkor az ördög így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy,
mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.” Jézus így válaszolt neki: „Meg
van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden
igéjével. Ezután felvitte az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatta neki egy
szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: „Neked adom mindezt a hatalmat és
dicsőséget, mert nekem adatott, és
annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Jézus
így válaszolt neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te
Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a
templom párkányára állította, és ezt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd le
magadat innen. Mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol te felőled, hogy
megőrizzenek téged; és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.”
Jézus így válaszolt neki: „Megmondatott: Ne kísértsd, illetve ne tedd próbára az Urat, a te Istenedet.”
Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre” (Lk. 4,1-11)
Az Úr Jézus megkísértetett, de nem bukott
el, ezért bátorít így az apostol: „Mert
nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan,
aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt, vagyis a céltévesztést. Járuljunk tehát
bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet
találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid.
4,15-16).
Márk. 1,14 Minekutána pedig János elfogatott és tömlöcbe, azaz
fogságba vettetett* elméne Jézus Galileába,
prédikálván, s ott így hirdette az Isten országának, Isten királyságának
evangéliumát, örömhírét.
*Ez pedig így történt: „Heródes ugyanis elfogatta
Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek a
felesége, Heródiás kedvéért. János ugyanis azt mondta neki: „Nem szabad együtt
élned vele!” Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert
prófétának tartották” (Mt.
14,3-12).
Márk. 1,15 És mondván: Betölt, beteljesedett, mert letelt a
kijelölt idő, és elközelített, és már közel van az Istennek országa, Isten
királysága, Isten királyi uralma; térjetek meg, térjetek más felismerésre,
változtassátok meg gondolkodásmódotokat, és higgyetek az evangéliumban, az
üdvösség jó hírében, az örömhírben*
*Az eseményt így jegyzi fel a többi Evangéliumíró. Máté: „Mikor
pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába.
És odahagyva Názáretet, elméne és
lakozék a tengerparti Kapernaumban, a
Zebulon és Naftali határain. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás
próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger
felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, amely
sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és
árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus
prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek
országa” (Mát. 4,12-17)
A Lukács írása
szerinti Evangélium kijelentése, a kísértő feletti győzelem jutalmáról: „Jézus pedig megtére a Szellemnek erejével Galileába: és híre méne néki az egész
környéken. És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől” (Luk. 4,14-15)
És hogy mi az
Evangélium, vagyis az örömhír, amiben hinni kell, azt a Pál apostol
bizonyságtétele magyarázza: „Mert amikor
még erőtlenek, gyengék voltunk a hústest miatt, - ami engedett a kísértésnek - a rendelt, és alkalmatos, meghatározott, és kijelölt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért, gonoszokért” (Róm. 5,6)
Tehát az
Evangéliumban való hit: „… az Istenhez
való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit…” (Csel.
20,21).
Márk. 1,16 Mikor pedig Galilea tengere mellett, vagyis a
Galileai-tó partján járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, amint a
tengerbe körhálót vetének, vagyis kerítőhálót dobtak; mert halászok valának.
Márk. 1,17 És monda nékik, és így szólította meg őket Jézus:
gyertek, kövessetek engem, és én azt művelem, azt cselekszem, hogy embereket halásszatok, mert én emberhalászokká teszlek benneteket.
Márk. 1,18 És azonnal, rögtön, tüstént elhagyván az ő
kerítőhálóikat, követék őt, csatlakoztak hozzá.
Márk. 1,19 És onnan egy kevéssé elébb menve, és továbbhaladva,
látá megpillantotta Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, amint
a halászhajóban azok is a kerítőhálókat kötözgetik, és igazgatták, javították,
rendezgették, foltozgatták, és szedték rendbe vala.
Márk. 1,20 És azonnal hívá őket. És ők atyjukat, Zebedeust a
napszámosokkal, vagyis a halászlegényekkel, és béresekkel a halászhajóban
hagyva, utána menének, a nyomába szegődtek, és követék őt*
*A
János írása szerinti Evangélium bemutatja az előzményeket: a leendő tanítványok
először hallottak Jézusról: „Másnap ismét ott állt János két
tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „íme, az
Isten Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték
Jézust. Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította
őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti:
Mester -, hol van a lakásod?” Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek
tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután
négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt,
András, Simon Péter testvére volt az egyik. Ő mihelyt találkozott testvérével,
Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti:
Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna
fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla)” (Jn. 1,35-42).
A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket
közöl a tanítványok elhívásáról: „És lőn,
hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a
Genezáret tavánál áll vala; És láta két hajót állani a vízen: a halászok pedig,
miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat. És ő bemenvén az egyik
hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől:
és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot. Mikor pedig megszűnt beszélni,
monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. És felelvén
Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk
semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén,
halaknak nagy sokaságát kerítik be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk. Intének
azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek
nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem
elsülyedének. Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván:
Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram! Mert félelem fogta körül
őt és mindazokat, akik Ővele valának, a halfogás miatt, amelyet fogtak;
Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai
valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva emberhalász leszel.
És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenüket és követék őt” (Luk. 5,1-11)
Ezékiel már prófétált az „emberhalászok”- ról. Az Úr
megmutatta Ezékielnek az Új templomot: „Azután
visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól
kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az
oltártól délre folyt tovább. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki,
és a lapácra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és
meggyógyul a víz. És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e
folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz
bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És
lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől (jelentése: vadkecskék forrása /pogányok/) Énegláimig (jelentése:
a két borjú forrása /Izráel/): varsák kivető helye
lészen; nemük szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy
bőséggel” (Ez. 47,1.8-10).
Márk. 1,21 És bemenének [betértek]
Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.
Márk. 1,22 És elálmélkodának, és felzaklatta a zsinagógában
lévőket, mert megdöbbentek, az ő tanításán, az Ő tudományán; mert úgy tanítja
vala őket, mint akinek hatalma van, mint aki Istentől fennhatóságot kapott, és
nem úgy, mint az írástudók.
Márk. 1,23 Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben
tisztátalan szellem volt, egy tisztátalan szellemben levő ember, és
felkiálta, felsikoltott.
Márk. 1,24 És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, mi bajod
velünk, és mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? El innen! Názáreti Jézus. Azért
jöttél-é, hogy elveszíts, hogy elpusztíts; megsemmisíts, romlásba vigyél
minket? A vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.
Márk. 1,25 És megdorgálá, megfenyegeté őt, és ráparancsolt, keményen rászólt Jézus,
mondván: Némulj meg, és hallgass; fogd be, és kötessék be a szád; szájkosarat
rád, és menj, takarodj ki belőle.
Márk. 1,26 És a tisztátalan szellem megszaggatá őt, és erre
megrázta, és össze-vissza rángatta az embert, és fennszóval hangosan kiáltva, rikoltva,
sikítva, ordítva kiméne belőle*
*Kiált [(kradzó): rikolt, sikít,
felkiált, ordít. (A szó nem mindig értelmes megnyilatkozást jelent].
Márk. 1,27 És mindnyájan elálmélkodának, megdöbbentek,
elcsodálkoztak, elképedtek megrémültek és egymástól vitatkozva kérdezgeték
mondván: Mi ez? És ki ez? Micsoda új tudomány ez? A tanítása egészen új.
Hatalommal parancsol a tisztátalan szellemeknek is, és akkora a hatalma, ereje,
képessége, hogy engedelmeskednek néki?
Márk. 1,28 És azonnal elméne vagyis elterjedt az ő híre Galilea
egész környékére, Galilea egész vidékén*
*Lukács így írja le a történteket:
„Jézus lement Kapernaumba, Galilea egyik
városába, és tanította őket szombaton; ők pedig álmélkodtak tanításán, mert
szavának hatalma volt. A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi, azaz démoni
szellemtől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: „Ah, mi közünk hozzád
Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten
Szentje!” Jézus azonban ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az
ördög odavetette őt közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. Ekkor
rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: „Milyen beszéd ez?
Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan szellemeknek, és azok kimennek!”
És elterjedt a híre mindenütt a környéken” (Lk.
4,31-37)
A démonok hite
halott hit, mert nem cselekszik Isten akaratát, és nem hisznek Jézusban, a
Megváltóban, abban aki öröktől fogva, és mindörökké Isten, ezért rettegnek: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed.
Az ördögök, azaz a démonok is hiszik, és rettegnek. Akarod-e pedig tudni, te
hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?” (Jak. 2,19-20).
Márk. 1,29 És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt.
Márk. 1,30 A Simon napa, vagyis anyósa pedig hideglelésben betegen;
lázasan fekszik vala, és azonnal szólának néki felőle, szólnak az érdekében*
*Hideglelésben (püreszszó): tűzben van (ég).
Márk. 1,31 És ő odamenvén, kézen fogva fölemelé, felsegítette,
és talpra állította azt, annak kezét fogván. és erre mindjárt elhagyá, vagyis
elengedte azt a hideglelés, a láz, és azonnal, felszolgál vala nékik*
*Lukács is ír a történetről: „A zsinagógából eltávozva
elment Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és szóltak az
érdekében Jézusnak. Jézus ekkor fölébe hajolva ráparancsolt a lázra, mire a láz
elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik” (Lk. 4,38-39)
Máté
bizonyságtátele pedig így hangzik: „Amikor
Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Jézus
megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, az pedig felkelt, és
szolgált neki” (Mt.
8,14-15).
Márk. 1,32 Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá
vivék a betegeseket* gonoszul szenvedőket, a
súlyosan beteg, és fájdalmas rosszullévőket,
és az ördöngösöket,és a gonosz szellemtől megszállottakat, vagyis a
démonizáltakat,
*Beteg: (kakósz):
gonosz (-ul), súlyosan, nyomorúságosan, beteg, fájdalmas rosszul lévő.
Márk. 1,33 És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé, és ott
tolongott ajtó előtt.
Márk. 1,34 És meggyógyíta sokakat, akik különféle gyötrő, kínos
betegségekben* rosszullétben, krónikus
jellegű fizikai rendellenességekben, bajokban, fogyatékosságban sínylődnek, és
gyötrődnek, és gonoszul szenvednek vala. És sok ördögöt, vagyis gonosz
szellemet, azaz démont kiűze, kihajíta, kidoba, és nem hagyja, nem engedi vala
szólni, és szóhoz jutni az ördögöket, a gonosz szellemeket, azaz démonokat,
mivelhogy Őt felismerék**
*Beteg: (noszosz): egy betegség,
kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség
az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek.
**Lukács így írja le a történetet: „Napnyugtakor mindenki
hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette
a kezét, és meggyógyította őket. Sokakból pedig démonok is mentek ki,
kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván,
nem engedi őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41)
A Máté írása szerinti Evangélium kijelenti, hogy ekkor egy Ézsaiás
által mondott prófécia teljesedett be: „Az
est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, vagyis démonizáltat, és egy
szóval, egy igével kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden
beteget. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette
el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta, Ő távolította, és vitte el a mi betegségünket. Betegségeinket
Ő vette le rólunk” (Mát. 8,16-17)
Ézsaiás próféciája így
hangzik: „… a mi betegségeinket Ő viselte, a mi fájdalmainkat eltávolította.
Mi meg azt gondoltuk, és azt hittük, hogy
Isten csapása sújtotta és kínozta, hogy Istentől ostoroztatik, verettetik és
kínoztatik. Pedig a mi vétkeink, a mi botlásaink, eleséseink miatt kapott sebeket, bűneink azaz
céltévesztésünk miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk
legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ésa.
53,4-5).
Márk. 1,35 Kora reggel pedig, még szürkületkor fölkelvén,
kiméne, és eltávozott a városból, és elméne egy puszta, egy elhagyatott, lakatlan, magányos helyre és ott
imádkozék.
Márk. 1,36 Simon pedig és a vele lévők utána sietnek, hogy
megkeressék.
Márk. 1,37 És amikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki
téged keres.
Márk. 1,38 És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba,
hogy ott is prédikáljak, és hirdessem az igét a királyságról, mert azért
jöttem.
Márk. 1,39 És prédikál vala, és hirdeti az igét azoknak
zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket, vagyis démonokat űz, hajít és
dob ki vala*
*Nemcsak a tanítványok, hanem keresték Őt azok is, akik követték: „A
nap fölkeltekor pedig kimenvén, egy
puszta, elhagyatott, lakatlan, magányos helyre méne. De a sokaság felkeresé őt, és hozzámenének, és tartóztaták
őt, hogy ne menjen el tőlük. Ő pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem
kell nékem az Isten országának evangéliumát; mert azért küldettem. És prédikál
vala Galilea zsinagógáiban” (Luk.
4,42-44)
Ő pedig: „… bejárta egész Galileát, tanított a
zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított
mindenféle betegséget, kórt,
fogyatékosságot, rosszullétet, és
erőtlenséget, enerváltságot a nép körében” (Mát. 4,23).
Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és
ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában
vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel.
10,38).
Ézsaiás így prófétál
a Messiás küldetéséről: „Az Úr Isten
Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek
örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a
foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást, és szabadon bocsátást.
Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját.
Megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik
ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját
a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr
plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa.
61,1-3).
Márk. 1,40 És jöve hozzá egy bélpoklos, vagyis egy leprás, kérvén Őt, és könyörögve és térdre borulván előtte, mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz, mert
képes volnál, hiszen van rá hatalmad, hogy megtisztíts engem.
Márk. 1,41 Jézus pedig könyörületességre indulván, szánalomra
gerjedt, és megesett rajta a szíve, és kezét kinyújtva megérinté őt, és közben
monda néki: Akarom, tisztulj meg.
Márk. 1,42 És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle
eltűnt róla a poklosság, vagyis elhagyta őt a lepra, és megtisztula.
Márk. 1,43 És erősen megfenyegetvén szigorúan, erélyesen
ráparancsolt, és keményen rászólt,
azonnal elküldvén őt,
Márk. 1,44 És monda néki: Meglásd, és vigyázz, hogy senkinek
semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel, és
ajánld fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, a
Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nékik, hogy bizonyíték legyen számukra*
*Lukács is bizonyságot tesz a történtektől: „Amikor
Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra
borult, és kérte: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Erre Jézus
kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” És
azonnal letisztult róla (és eltávozék tőle) a lepra. Ő pedig megparancsolta neki: „Senkinek ne mondd el ezt, hanem
menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot
megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik.” De a híre
annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és
meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába, és
imádkozott” (Luk. 5,12-16)
Az áldozati
törvény pedig így szólt. Vigyen egy bárányt, vagy ha erre nincs módja, akkor két gerlicét, vagy
galambfiat: „És készítse el az egyiket a gerlicék közül, vagy galambfiak közül, amelyik az ő módjától telik. Azt, ami kitelik az ő módjától: az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul az ételáldozattal egybe; így szerezzen engesztelést a pap a megtisztulandó embernek
az Úr előtt. Ez a törvénye annak, akin poklos fakadék, vagyis lepra van, de akinek nincs módja az ő megtisztulásánál” (3Móz 14,30-33)
Márk. 1,45 Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és mindenfelé hirdetni nagy hangon, és terjeszteni a dolgot,
az esetet, a történteket. Annyira ismertté tette, hogy nyilvánosan immár be sem
mehetett Jézus a városba, hanem inkább künn távoli puszta helyeken, lakatlan,
magányos, csendesebb helyeken tartózkodott vala, és az emberek oda is mennek, és
tódulnak vala hozzá mindenfelől.
2017. március 27.
Zsidókhoz írt levél 9. fejezet: Krisztus örökre eltörölte a bűnt; (göröggel és kapcsolódó igékkel)
Zsid. 9,1 Annakokáért voltak ugyan az első a
szövetségnek is istentiszteleti rendtartásai, mint szintén világi szenthelye. [Görög szöveg: (ún): szóval a [(prótosz): legelső, az
eredeti] szövetség [(latreia): szolgálatának is] volt (dikaióma): rendelkezései, előírásai, és (koszmikosz
hagion): földi, evilági szent helye].
Zsid. 9,2 Mert sátor építtetett, az első, amelyben
vala a gyertyatartó, [(lükhnia): lámpatartó, mécses tartó]
meg az asztal, és a kenyerek felrakása, [(protheszisz): kihelyezése]; ezt
nevezték szenthelynek.*
*Az Úr így
szólt Mózeshez: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő
közöttük lakozzam. Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a
hajléknak formáját, (mintáját)
és annak minden edényeinek formáját,
(és az egész fölszerelés mintáját)” (2 Móz. 25,8).
„Az első hónapban, a hónap első napján, állítsd fel a gyülekezet
sátorának hajlékát, a kijelentés sátrát!”
(2 Móz. 40,1).
Zsid.
9,3 A második kárpiton túl pedig az a
sátor, melyet neveztek szentek szentjének,*
*Az Úr így
szólt Mózeshez: Azután készíttess kárpitot kék és piros bíborból,
karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon beleszőtt kerubokkal készíttesd
azokat! Tedd ezt négy arannyal bevont akácfa oszlopra, amelyeknek aranykampóik
legyenek, négy talpa pedig ezüstből legyen!” (2Móz. 26.31).
„És egészen úgy cselekedék Mózes, amint az Úr
parancsolta néki, úgy cselekedék. Lőn azért a második év első hónapjában, a
hónap első napján, hogy felállíták a hajlékot. Mózes tehát felállítá a
hajlékot, és letevé annak talpait, a deszkáit is felállítá, beilleszté a
reteszrúdakat, és felállítá annak oszlopait. Azután kifeszíté a hajlékra a
sátort, és a sátor takaróját is reá teríté felülről, amint parancsolta vala az
Úr Mózesnek” (2 Móz. 40,16-19)
Zsid. 9,4 Melyben vala az arany füstölő oltár, az [(khrüszeosz
thümiatérion): aranyból készült illatáldozati oltár] és a szövetség
ládája beborítva minden felől [(pantothen): minden oldalról]
arannyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség
táblái.*
*Az Úr parancsa így
hangzott: „És csináljanak egy ládát sittim-fából; harmadfél sing hosszút, másfél
sing széleset, és másfél sing magasat. Borítsd meg azt tiszta arannyal, belül
is kívül is megborítsd azt, és csinálj reá köröskörül arany pártázatot (aranyszegélyt).
Csinálj fedelet is tiszta aranyból:
harmadfél sing hosszút, és másfél sing széleset. Csinálj két Kerubot is
aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek két végére. A Kerubok pedig
terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arcaik
egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A fedelet pedig
helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok néked. Ott jelenek meg néked, és szólok
hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül, melyek a bizonyság ládája felett
vannak, mindazokról, amiket általad parancsolok az Izráel fiainak” (2 Móz. 25,10-22).
És: „Csinálj oltárt a füstölő szerek füstölgésére is, (az illatáldozat
bemutatására) sittim-fából
(akácfából) csináld azt. És borítsd meg
azt tiszta arannyal, a tetejét és oldalait köröskörül, és szarvait is; arany
pártázatot (aranyszegélyt) is csinálj
hozzá köröskörül. És tedd azt a függöny (a kárpit) elé, amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van,
ahol megjelenek néked. Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert, (mutasson be
illatáldozatot); mikor a mécseket rendbe
szedi, akkor füstölögtesse (akkor mutassa be) azt. És a mikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse azt.
Szüntelen való illattétel (állandó illatáldozat) legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre. Ne áldozzatok azon
idegen füstölőszerekkel, se
égőáldozattal, se ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek reá, és (ne
mutassatok be azon idegen illatáldozatot)” (2 Móz. 30,1-9).
„Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és tégy
bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék
maradékaitok számára. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a
bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék” (2 Móz. 16,33-34).
„És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel
fiainak, és végy tőlük egy-egy vesszőt az ő atyáiknak háza szerint; az ő atyáik
házának valamennyi fejedelmétől tizenkét vesszőt; és kinek-kinek a nevét írd
fel az ő vesszejére. Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére: mert egy vessző
esik az ő atyjuk házának fejéért. És tedd le azokat a gyülekezet, (a
kijelentés) sátorában a bizonyság ládája elé, ahol megjelenek, és
(kijelentem magam) néktek. És lesz, hogy
annak a férfiúnak vesszeje, akit elválasztok, kihajt, és (ki fog
virágzani). (így csendesítem le) és
hárítom el magamról Izráel fiainak zúgolódásait, amelyekkel zúgolódnak ti
ellenetek. Szóla azért Mózes Izráel fiainak, és adának néki mind az ő
fejedelmeik egy-egy vesszőt egy-egy fejedelemért; az ő atyáiknak háza szerint
tizenkét vesszőt; az Áron vesszeje is azok között a vesszők között vala. És
letevé Mózes a vesszőket az Úr elé a bizonyság sátorában. És lőn másnap, hogy
beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való
Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott,
(bimbót fakasztott), és virágot növelt,
és mandulát érlelt. És kihozá Mózes mind azokat a vesszőket az Úr színe elől
mind az Izráel fiai elé, és miután megnézték vala, vevé kiki az ő vesszejét. És
monda az Úr Mózesnek: Vidd vissza az Áron vesszejét a bizonyság ládája elé,
hogy őriztessék ott a lázadó fiaknak jegyül, hogy megszűnjék az én ellenem való
zúgolódásuk, hogy meg ne haljanak. Mózes egészen úgy cselekedett, ahogyan
megparancsolta neki az ÚR” (4 Móz.
17,1-10).
A salamoni templomban is ott
volt az Úr szövetségládája: „bevitték a
papok az ÚR szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek
szentjébe, a kerubok szárnyai alá. És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két
kőtábla, amelyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget
kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földéből” (1Kir. 8,6.9).
Zsid. 9,5 Fölötte pedig a dicsőség kerubjai, beárnyékolva az [(hilasztérion):
engesztelés] fedelét [a kegyelemtáblát], amikről most nem szükséges
külön [részletesen] szólani.*
*Az Úr parancsa így
hangzott: „Csinálj két Kerubot is aranyból, vert aranyból csináld azokat a
fedélnek két végére. Az egyik Kerubot csináld az egyik végére innen, a másik
Kerubot a másik végére onnan: a fedélből csináljátok ki a Kerubokat annak két
végén. A Kerubok pedig terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva
szárnyaikkal a fedelet; arcaik egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél
felé forduljanak. A fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a
Bizonyságot, amelyet adok néked. Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a
fedél tetejéről, a két Kerub közül, melyek a bizonyság ládája felett vannak,
mindazokról, amiket általad parancsolok az Izráel fiainak” (2 Móz. 25,18-22).
„Azután
tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a
szentek szentjébe” (2 Móz. 26,34).
Mózes pontosan végrehajtotta
az Úr parancsát: „És vevé és betevé a bizonyságot is a ládába, a rudakat pedig a ládára
tevé, és a ládára felül helyezteté a fedelet. Azután bevivé a ládát a hajlékba,
és feltevé a takaró függönyt, a (függőkárpitot) és elfedezé a bizonyság ládáját, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek” (2 Móz. 40,20-21).
Ez pedig így volt a salamoni
templomban is: „És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére a ház
(a templom) legbelső részébe, a
szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai alá. Mert a Kerubok kiterjesztik vala
szárnyaikat a láda helye felett, és befedik (betakarták) vala a Kerubok a ládát és annak rúdjait
felülről” (1 Kir. 8,6-7).
És ismét: „És bevivék a papok az Úr szövetségének
ládáját az ő helyére, az Isten házának (a templom) legbelső részébe, a szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai alá. A
Kerubok pedig szárnyaikat kiterjesztik vala a láda felett, és befedezik vala a
Kerubok a ládát és annak rúdjait felülről”
(2 Krón. 5,7-8).
Zsid. 9,6 Ezek pedig ekképpen levén elrendezve [(kataszkeuadzó):
elkészítve]; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az
istentisztelet a [(latreia): szolgálat] elvégzésére,*
*És a szolgálatról
így szólt az Úr: „És szóla az Úr
Mózesnek, mondván: Parancsold meg Izráel
fiainak, és mondd meg nékik: Ügyeljetek, hogy az én áldozatomat, kenyeremet
kedves illatú tűzáldozatul a maga idejében (a megszabott időben) áldozzátok nékem” (4 Móz. 28,1-2).
Zsid. 9,7 A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak [(monosz):
egyedül] maga a főpap,
vérrel, [sohasem vér nélkül] melyet magáért és a nép bűneiért [(agnoéma):
a nép tudatlanságból eredő vétkeiért] áldoz [(proszpheró): mutat be
áldozatot].*
*Mert így szólt a
törvény: „Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a te
bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz engesztelést
magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést
érettük is, amint megparancsolta az Úr”
(3 Móz. 9,7).
„És áldozza meg Áron a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és
végezzen engesztelést magáért és háza népéért. Áron pedig úgy áldozza meg a
bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és úgy szerezzen engesztelést
magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az
övé” (3 Móz. 16,6.11).
„És egyszer egy esztendőben engesztelést végezzen Áron annak szarvainál
az engesztelő napi áldozat véréből; egy esztendőben egyszer végezzen
engesztelést azon, nemzetségről nemzetségre. Szentségek szentsége ez az Úrnak” (2 Móz. 30,10).
De: „Senki se
legyen a gyülekezet (a kijelentés) sátorában,
amikor bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen, egészen az ő
kijöveteléig; és végezzen engesztelést magáért, háza népéért, és Izráelnek
egész gyülekezetéért. Azután menjen ki az oltárhoz, amely az Úr (színe) előtt van, és végezzen engesztelést azért
is; vegyen ugyanis a tuloknak véréből és a baknak véréből, és kenje meg az
oltárnak szarvait köröskörül. És hintsen arra a vérből az ő ujjával hétszer;
így tegye tisztává, és így szentelje
meg azt Izráel fiainak tisztátalanságaitól. Miután pedig elvégezi a
szenthelyért, a gyülekezet (a kijelentés) sátoráért és az oltárért való engesztelést; hozza elő az élő bakot. És
tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel
fiainak minden hamisságát és minden vétkét, (és minden vétkes hitszegését),
mindenféle bűneit: és rakja azokat a
baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába, Hogy vigye el
magán a bak minden ő hamisságukat (egy távol eső) kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában. Azután
menjen be Áron a gyülekezet (a kijelentés) sátorába, és vesse le a gyolcs ruhákat, amelyeket felöltött, mikor
bement a szentélybe, és hagyja ott azokat. És mossa meg a hústestét vízben
szent helyen, és öltse fel a maga ruháit, úgy menjen ki, és készítse el a maga
egészen égőáldozatát és a nép egészen égőáldozatát, és végezzen engesztelést
magáért és a népért” (3 Móz. 16,17-24).
„Mert minden főpap emberek közül választatván,
emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki elnéző tud
lenni az értelmetlenekkel] és
tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal [asztheneia):
erőtlenséggel]. És ezért köteles,
miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a
bűnökért” (Zsid. 5,1-3).
Mert a törvény szerint: „… minden
főpapot ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek…Ezek a papok a mennyei
dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak...” (Zsid. 8,3.5).
„Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a
dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza,
ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül
visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az
odajárulókat” (Zsid. 10,1).
Mert ezek: „csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak, de teljes lényetek, személyetek, az énetek a
Krisztusban van. (Kol. 2,17).
Zsid. 9,8 Azt
jelentvén ki, azt [(déloó): leplezi le]
ezzel a Szent Szellem, hogy még
nem nyílt meg a szentély útja, [még nem lett
[(phaneroó)]: nyilvánvaló, még nem járható, még nem
nyittatott meg az Isten felé vezető út] fennállván még az első sátor.*
*Az Úr
Jézusban megnyílt az út: mert az Úr Jézus golgotai halálakor: a templom kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét
elválasztó kárpit a jeruzsálemi
Templomban] középen kettéhasadt”
(Luk. 23,32-45).
„Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk, és (szabad utunk) van a szentélybe való bemenetelre a Jézus
vére által, Azon az úton, amelyet ő szentelt nékünk, és (nyitott meg
előttünk) új és élő út gyanánt, a kárpit,
azaz az ő (szarx): (hús)teste által” (Zsid. 10,19-20).
Zsid. 9,9 Ami példázat a jelenkori időre, mikor
áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret
szerint tökéletessé tenni a szolgálattevőt,
Zsid. 9,10 Csakis ételekkel meg italokkal és különböző [rituális]
mosakodásokkal, és [(baptiszmosz): bemerítésekkel] - melyek [(szarx): hús]testi
rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezők, ezek a [(diorthószisz kairosz epikeimai): helyreállítás elrendelt idejéig vannak érvényben].*
*De ezek: „csak
árnyékai a következendő, a jövendő
dolgoknak, de teljes lényetek,
személyetek, az énetek a Krisztusban van” (Kol. 2,17).
„Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet, [(údeisz
údemia úden): nem tett bevégzetté, nem vitt végcélba], de beáll [(epeiszagógé): bevezetést
nyert] a jobb (kreittón): felette
álló, erősebb] reménység, amely által, és
[(hosz hé ho dia): akin, és amin
keresztül] közeledünk az Istenhez. [Más fordítás: A törvény tudniillik nem vezetett el a
tökéletességre, csak előkészítője volt egy jobb reménynek, amely közelebb visz
az Istenhez]” (Zsid. 7,19).
Zsid. 9,11 Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak
főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból
való [(ktiszisz): nem ebből a teremtésből való,] sátoron keresztül,*
*És mert: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki
áthatolt az egeken, Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó)
és Józsué neve görög formában], az
Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz, [megvallásunkhoz].” (Zsid. 4,14).
Ezért: „Annakokáért szent atyafiak
[szent testvéreim], mennyei elhívásnak
részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak [(homologia): a mi
megvallásunk] apostolára [(aposztolosz): követére] és főpapjára,
Krisztus Jézusra [Más fordítás: értsétek
meg Jézust, mint apostolt, és mint főpapot]” (Zsid. 3,1).
„… aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje
szerint” (Zsid. 6,20).
És így: „… olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára
üle, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr, és
nem ember épített” (Zsid. 8,1-2).
Zsid. 9,12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az
ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök
váltságot szerezve.
Zsid. 9,13 Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén
hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek [(szarx): hústestnek]
tisztaságára:
Zsid. 9,14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki
örökké való Szellem
által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti
lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.*
*Mert: „minden főpap emberek közül választatván,
emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró):
mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a
tudatlanokkal [aki elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van
véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért,
azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot
bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).
Ezért: „minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az
áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban, egy
áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára; Mert
egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,11-12.14).
Az
apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért,
- hogy kifizesse a váltságdíjat minden emberért, - mint tanúbizonyság a maga
idejében” (1 Tim. 2,6).
Ugyanis:
„Senki sem válthatja meg atyjafiát, vagy
önmagát. nem adhat érte, vagy magáért váltságdíjat Istennek. [Héber: Egy ember sem adhat testvéréért váltságdíjat az
Úrnak]. Minthogy életüknek váltsága
drága, abba kell hagynia örökre. [Héber szerint:
Az élet ára túl magas volna, meg nem fizetheti senki soha, végképp le kell
tennie róla]” (Zsolt. 49,8-9).
De
Isten: „Gondoskodott népe megváltásáról,
örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve” (Zsolt. 111,9).
„Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, és
így aztán Ő bűnhődött a mi
céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész teremtett, látható
világért is” (1 Ján. 2,2).
Az Úr Jézus megvallása: „És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy
ők is megszenteltekké legyenek az igazságban [(alétheia): a valóságban]” (Ján. 17,19).
Azokért: „Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében,
engedelmességre és Jézus Krisztus
vérével való meghintésre…” (1 Pét.
1,2).
„Amely
akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének teljes lényének megáldozása által” (Zsid. 10,10).
Aki: „… egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a
megszentelteket” (Zsid. 10,14).
Az Úr Jézus az: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi
bűneinkért, a mi céltévesztésünkért, és tévedéseinkért, hibáinkért. Hogy
kiszabadítson, kiragadjon, kimentsen, kivegyen, kiemeljen minket magának e
jelenvaló gonosz, káros, veszélyes,
ellenséges züllött világból, a jelen
világ gonoszságából, ebből a gonosz korszak létkorából az Istennek és a mi
Atyánknak akarata, rendelése, elhatározása szerint. (Gal. 1,4).
A Szent Szellem újra - és
újra kijelenti, hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi
megigazulásunkért”„aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden
gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre
törekszik (Tit. 2,14; Róm. 4,25)
És így folytatódik a
kijelentés: „Tudván, hogy nem veszendő
holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló
életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a
Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19).
Az apostol így figyelmezteti
Isten népének vezetőit, és egyben kijelentést nyer, hogy kijött el megváltani
az embereket: „Viseljetek gondot azért magatokra
és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten egyházának legeltetésére,
melyet tulajdon vérével szerzett. (Csel.
20,28).
Bizony: „Nagy áron vétettetek meg, nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne
legyetek, és ezért ne váljatok embereknek rabszolgáivá” (1 Kor. 7,23).
Ő: „Aki nem [(szarkikosz): hús]testi parancsolatnak törvénye szerint, [nem
vérségi leszármazás útján] hanem
enyészhetetlen [(akatalütosz): elpusztíthatatlan,
kiolthatatlan, leronthatatlan, romolhatatlan, halhatatlan, örök] életnek ereje [hatalma] szerint lett. Akinek nincs szüksége, mint a
főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a
népéiért, mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, maga-magát megáldozván. (Zsid. 7,16.27).
Zsid. 9,15 És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő,
hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék
az örökkévaló örökségnek ígéretét.*
*Az Úr Jézus azért
jött: „Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, és kivásárolja, hogy elnyerjük, hogy visszanyerjük a
fiúságot, és ismét Isten fiaivá
legyünk” (Gal. 4,5).
János apostol megvallása: „És mi
láttuk és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte
a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján.
4,14).
Pál apostolon
keresztül nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés
nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, és valóban nagy a
hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá,
nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott hústestben,
megigazíttatott, és igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott,
megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a
pogányok, a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon,
felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).
Így beteljesült ez a prófécia is: „És megjelenik az Úr, Jahve
dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; mert az Úr szája szólt, mert
az ÚR, Jahve
az Örökkévaló maga mondja ezt” (Ésa.
40,5)
Dávid pedig így dicséri az Urat: „Kicsoda olyan
Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának
büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy
kegyelmet ad” (Mik. 7,18).
„És
mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, őáltala
mindenki, aki hisz, megigazul” (Csel.
13,39).
Mert: „a törvénynek cselekedeteiből, az olyan
tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy hústest sem igazul meg
Őelőtte, Isten előtt: mert a bűn, a céltévesztés ismerete és felismerése a
törvény által vagyon” (Róm. 3,20).
De
Isten: „amikor még erőtlenek,
gyengék, és tehetetlenek voltunk a
hústest miatt, ami engedett a kísértésnek,
a rendelt, az alkalmatos, a meghatározott, és kijelölt időben halt meg
Krisztus értünk, istentelenekért, Isten nélkül élőkért” (Róm. 5,6).
„Az
Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét,
isteni természetét abban
mutatta meg, azzal bizonyítja, hogy abban az időben, mikor még bűnösök, céltévesztők voltunk, Krisztus már
akkor érettünk meghalt” (Róm. 5,8).
Zsid. 9,16 Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy a
végrendelkező halála bekövetkezzék.
Zsid. 9,17 Mivel a végrendelet holtak után jogerős,
különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes.*
*És így
folytatja az apostol: „Atyámfiai, testvéreim! Ember szerint szólok,
emberi szokásra hivatkozom. Lám
az embernek megerősített, jogerős,
hitelesített testámentomát, végrendeletét, szövetségkötését senki
erőtlenné nem teheti, senki sem
hatálytalaníthatja, érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz
hozzá nem adhat, nem toldhatja meg,
vagy záradékkal nem láthatja el”
(Gal. 3,15).
Zsid. 9,18 Innét van, hogy az első [szövetség]
sem szenteltetett meg vér nélkül, [az
első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül].
Zsid. 9,19 Mert mikor Mózes a törvény szerint minden
parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét,
vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész
népet meghintette,*
*Ez pedig így
történt: „Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét (minden igéjét) és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval (egyhangúan) felele, mondván: Mindazokat a dolgokat,
amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden
beszédét, (összes igéjét) és felkele
reggel és oltárt építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izráel tizenkét
nemzetsége szerint. Azután elküldé az Izráel fiainak ifjait, és áldozának égő
áldozatokat, és hálaáldozatul tulkokat ölének az Úrnak. Mózes pedig vevé a
vérnek felét, és tölté a medencékbe: a vérnek másik felét pedig az oltárra
hinté. Azután vevé a szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig
mondának: Mindent megteszünk, amit az
Úr parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vevé a vért, és ráhinté a
népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek,
mindama beszédek szerint (mindezeknek az igéknek az alapján)” (2
Móz. 24,3-8).
Zsid. 9,20 Mondván: Ez azon szövetség vére, amelyet
Isten számotokra rendelt.
Zsid. 9,21 Majd a sátort is és az istentiszteletre, a [(leitúrgia):
szolgálatra] való összes edényeket [(szkeuosz): és felszerelést]
hasonlóképen meghintette vérrel.*
*Mert így
szólt a törvény: „Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené
a hajlékot minden benne valóval egybe, és felszentelé azokat. És hinte abból az
oltárra is hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, és
(minden fölszerelését) a mosdómedencét is
a lábával együtt, hogy azokat megszentelje. Az Áron fejére is tölte a kenetnek
olajából, és megkené (fölkente) őt, hogy felszentelje őt. És előállatá Mózes
az Áron fiait is, és felöltözteté azokat is az ő köntöseikbe, és felövezé őket
övvel, felköté nékik a süvegeket is, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
Azután előhoza egy tulkot a bűnért való áldozatra, és Áron az ő fiaival egybe a
bűnért való áldozat tulkának fejére tevé
az ő kezét. És miután megölték azt, vőn Mózes annak véréből, és tőn az ujjával
az oltárnak szarvaira köröskörül, és megtisztítá az oltárt, a többi vért pedig
önté az oltárnak aljára; és felszentelte azt, hogy engesztelést szerezzen
rajta. Azután előállatá az égőáldozatra való kost, és Áron és az ő fiai rátevék
kezeiket a kos fejére. És megölék azt; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra
köröskörül. Azután előállatá a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék
Áron és az ő fiai kezeiket a kos fejére. És megölék azt; Mózes pedig vőn annak
véréből, és tőn abból az Áron jobb fülének cimpájára, és jobb kezének
hüvelykére és jobb lábának hüvelykére. Előállatá az Áron fiait is, és tőn Mózes
a vérből azok jobb fülének cimpájára,
és jobb kezüknek hüvelykére és jobb lábuknak hüvelykére; azután oda tölté Mózes
a vért az oltárra köröskörül. Azután vőn Mózes a kenetnek olajából és a vérből,
amely az oltáron vala, és meghinté Áront és az ő ruháit, az ő fiait és az ő
fiainak ruháit ő vele együtt, és megszentelé Áront és az ő ruháit, és az ő
fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt”
(3 Móz. 8,10-15.18-19.22-30).
Zsid. 9,22 És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a
törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat, nincs [(apheszisz):
nincs bűnök
eltörlése].*
*Ezért így
rendelkezett a törvény: „Mert a hústestnek élete a vérben van, én
pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért,
mert a vér a benne levő élet által
szerez engesztelést” (3 Móz. 17,11).
Zsid. 9,23 Annakokáért szükséges, hogy a mennyei
dolgoknak ábrázolatai [(hüpodeigma): mintái, képmásai] effélékkel tisztíttassanak meg, maguk a
mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal.*
* „Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért
rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy
ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a bűnökért” (Zsid. 5,1).
De ezek: „csak árnyékai [(szkia): a jövendőnek az
árnyéka, árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak, de a valóság [(szóma): teljes lényetek,
személyiségetek, az énetek] a
Krisztusban van” (Kol. 2,17).
„Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a
dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza,
ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek,
és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az
odajárulókat” (Zsid. 10,1).
„Viszont a mi Főpapunk:
„Krisztus Önmagát adta miérettünk
ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul [Más fordítás: S
odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az
Istennek]” (Eféz. 5,2).
„Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta
engesztelő véres áldozatul…” (Róm.
3,25).
És Ő: „önmagát adta értünk…” (Róm. 4,25).
És ismét: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, céltévesztésünkért… Az Istennek és
a mi Atyánknak akarata, rendelése, és elhatározása szerint” (Gal. 1,4).
Zsid. 9,24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak a [(aléthinosz):
valóságosnak] csak másolatába [(antitüpon): amely csak képmása, előképe] ment be Krisztus, hanem
magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk, hogy [(emphanidzó
hémón): bemutasson minket].*
*És így folytatódik
a kijelentés: „Mint a szent helynek és amaz igazi [(aléthinosz): valódi] sátornak [(leitúrgosz): sz.sz jelentése: a népért működő] szolgája,
amelyet az Úr és nem ember épített [(pégnümi): állított fel]”
(Zsid. 8,2).
„Mert Krisztus szenvedett
egyszer a bűnökért,a céltévesztésért,
mint igaz a nem igazakért, Azért
hogy minket Istenhez vezéreljen…” És: „Ő egy
áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára, Mert
egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,12.14).
„Ennek okáért ő mindenképen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak
Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük” (Zsid. 7,25).
Zsid. 9,25 Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul,
mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;
Zsid. 9,26 Mert különben sokszor kellett volna
szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az
időknek végén, [a látható világba]
hogy áldozatával [egyszer s mindenkorra] eltörölje a bűnt [(hamartia): a céltévesztést].*
*Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mikor pedig
eljött, elérkezett az időnek
teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól
született, aki törvény alatt lett, a törvénynek alávetve, mert a törvény alá
adatott, Hogy a törvény alatt
levőket megváltsa, kivásárolja, hogy elnyerjük, és visszanyerjük a fiúságot, és
Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,4-5).
Ugyanis:
„Valaki a bűnt (hamartia:
a cél elvétését) cselekszi, az
a törvénytelenséget is cselekszi; [(anomia):
törvényszegést követ el]. A bűn pedig
a törvénytelenség. [Más fordítás: Mindenki,
aki (hamartia: céltévesztő) az a törvényt is megrontja, kai): ugyanis a (hamartia: a céltévesztés törvénynélküli állapotot (poieó): eredményez]. És tudjátok, hogy ő azért jelent meg [(phaneroó): ő
azért lett láthatóvá], hogy a mi
bűneinket [(hamartia):
céltévesztésünket] elvegye; [(airó) viselve eltávolítsa] és [(kai): ugyanis] ő benne nincsen bűn [(hamartia): Ő nem vétette el a célt]” (1 Ján. 3,4-5.)
Isten: „Mert azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem
ismert, bűnné [(hamartia): céltévesztetté]
tette értünk [helyettünk], hogy mi Isten igazsága [igazságossága] legyünk Őbenne
[hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21).
„Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz):
univerzum, a világegyetem, beleértve a
lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az
embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért,
hogy megmentse őket általa]” (Ján.
3,17).
Bemerítő János is az Ő céljáról, és feladatáról
tesz bizonyságot: „Másnap [amikor] látá János Jézust őhozzá menni, és
[hogy Jézus feléje tart], monda [így szólt: nézzétek]: Ímé az
Istennek ama Báránya, aki elveszi [hordozza; magára veszi; eltávolítja] a
világ bűneit [(hamartia): céltévesztését]!” (Ján. 1,29).
Péter
apostol bizonyságtétele szerint, Őt: „Aki
bűnt nem cselekedett (nem követett el) (hamartia: nem vétette el a célt), sem a szájában álnokság nem találtatott
(csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában). Aki szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol, gyaláz), viszont nem szidalmazott (a szidalmat
nem viszonozta) (mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem fenyegetőzött. Hanem hagyta
az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra hagyott) (átadta ügyét
az igazságosan ítélőnek). Aki a mi
bűneinket (hamartia: céltévesztésünket) maga vitte fel testében (testén) a fára, hogy a bűnöknek meghalván (hamartia: a céltévesztésre ne legyünk
kaphatók), az igazságnak
(igazságosságnak, megigazult életet) éljünk.
Akinek sebeivel gyógyultatok meg
(véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket, teljessé, éppé tett) (az ő sajgó
sebei által gyógyultatok meg)” (1Pét
2:22-24)
Ézsaiás így prófétál Róla: „A fogságból és ítéletből ragadtatott el
(fogság és ítélet nélkül hurcolták el). És
kortársainál ki gondolt arra (ki törődött azzal), hogy kivágatott az élők földéből (hogy amikor kiirtják a földön
élők közül), hogy népem bűnéért (anomia: törvénytelenség,
törvénysértés, törvényszegés) lőn rajta
vereség (népe törvényszegése miatt éri a büntetés)?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos
halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (nem követett el gonoszságot),
és álnokság sem találtatott szájában
(és nem beszélt álnokul)” (Ésa. 53,8-9)
És tette ezt Isten azért: „Mert ami a törvénynek lehetetlen vala,
[mivel a törvény a maga részéről tehetetlenséget mutatott] mivelhogy erőtlen vala a
(hús)test miatt [melyet a
(hús)test gyengévé tett]. Az Isten
[azt megtette] az ő [saját] Fiát elbocsátván [elküldve] bűn [a céltévesztés] (hús)testének
hasonlatosságában [hasonmásában] és a
bűnért, [a céltévesztés
miatt]. Kárhoztatá a bűnt [a céltévesztést] a (hús)testben. [hogy elítélje a (hús)testben levő bűnt (céltévesztést]” (Róm. 8,3)
Azért, hogy az embert
kiszabadítsa az ördög hatalmából: „Mivel tehát a gyermekek (hús)testből
és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által
megsemmisítse (működésképtelenné tegye) azt, akinek hatalma van a
halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való
félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15)
„Krisztus váltott meg minket [kivásárolt
bennünket; szabadított fel váltságdíj ellenében] a törvény átkától [átka
alól] átokká [az átok hordozójává] levén [átok alá került] érettünk; mert meg van írva: Átkozott
minden, aki (száraz)fán függ. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon [szálljon a nemzetekre], hogy a Szellem ígéretét elnyerjük [és
befogadjuk] hit által, [a hiten keresztül]” (Gal.
3,13-14)
„Őbenne
van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek (céltévesztésünknek) bocsánata
(eltörlése, elengedése; megbocsátása). Az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7)
„hogy
a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal.
4,5)
Így váltunk szabaddá: „Mert a Jézus
Krisztusban való élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a
halál törvényétől” (Róm. 8,2).
Zsid. 9,27 És miképpen elvégezett [elrendeltetett] dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután
az ítélet, a [(kriszisz): a megítélés]:
Zsid. 9,28 Azonképpen Krisztus is egyszer
megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, [elhordozására] másodszor bűn [hordozása] nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.*
*Az Úr
kijelenti a céltévesztés – a halál ura befogadásának – következményét: „Orcád
verítékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból
vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19).
„A por visszatér a földbe, olyan
lesz, mint volt, a szellem pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Préd. 12,9).
„Ha kimegy, és elszáll a szelleme; visszatér a földbe, és aznapon
elvesznek az ő tervei” (Zsolt. 146,4).
De az apostolok újra és
újra megvallják, hogy az Úr Jézus helyettünk vállalta a halált: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és
feltámasztatott a mi megigazulásunkért. Kit
az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy
megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt. És ő engesztelő
áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (Róm. 4,25; 3,25; 1 Ján. 2,2).
Hát: „Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük
Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő
áldozatul bűneinkért, céltévesztésünkért” (1 Ján. 4,10).
És a nemzetbeliekhez
így szól a Szent Szellem: „Titeket is,
kik hajdan elidegenültek, és idegenek
voltatok, mert elszakadtatok, és ezért ellenségek
valátok, és ellenséges gondolkozásúak,
és érzületűek voltatok gonosz cselekedetekben, haszontalan, káros tetteitekben
gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis
megbékéltetett, most nektek is megszerezte a kiengesztelődést”
(Kol. 1,21).
„…hiszen Ő az Isten kegyelméből
mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, hogy akiért van a
mindenség és aki által van a mindenség, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő
üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé” (Zsid. 2,9-10).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)