Zsoltár 55. szabadulásért való könyörgés; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 55,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek; karvezetőnek húros hangszerre; lantra. (maszkíl): Ének] hangszerekkel; Dávid tanítása, [tanító költeménye].

Zsolt. 55,2 Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, és ne rejtsd el magadat [(ʿálam): ne zárkózz el] az én könyörgésem elől.*

*Dávid nem szűnik meg kérni és zörgetni, mintegy példát adva nékünk: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam, és halld meg az én imádságomat! Könyörülj rajtam és hallgasd meg imám (könyörgésem)!” (Zsolt 4,2).

„Uram, figyelmezz szavaimra (figyelj beszédemre); értsd meg (vedd észre) az én sóhajtozásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára (figyelj hangos kiáltozásomra), én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! (Zsolt. 5,2-3).

„Hozzád kiáltok [(qárá'): segítségért] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]: Az én Uramnak irgalmáért könyörgök, és [(ḥánan): kegyelemért, irgalomért könyörögtem]!” (Zsolt. 30,9).

„Isten, [('ĕlóhím)] hallgasd meg az én imádságomat, [(təp̄illáh): könyörgésemet, esedezésemet] figyelmezz az én szájam beszédeire” (Zsolt. 54,4).

Ugyanilyen sürgetően hívja az Urat – Dávid és Habakuk is – Isten népéért:  „Meddig kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! (Hab. 1,2-3).

Zsolt. 55,3 Figyelmezz én reám és hallgass meg engemet; [fordulj felém, és (ʿánáh śíaḥ): válaszolj beszédemre] mert [bánatomban] keseregve [szerte] bolyongok [sóhajtozom és fohászkodom] és jajgatok!^*

*És így folytatja Dávid: „Szavamat Istenhez emelem és (hangosan) kiáltok; szavamat Istenhez emelem, (Istenhez kiáltok) hogy figyelmezzen reám” (Zsolt. 77,2).

„Figyelmezzél Uram az én imádságomra, és hallgasd meg az én könyörgésemnek szavát! Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,6-7).

 „Fennszóval hívom az Urat, (hangosan kiáltok az Úrhoz (jəhóváh): Jahvéhoz az Örökkévalóhoz) fennszóval (hangosan) könyörgök az Úrhoz. Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat” (Zsolt. 142,2-3).

Zsolt. 55,4 Az ellenségnek szaváért és a hitetlenek [(rášáʿ): az Isten nélkül élők] nyomorgatásáért, és [(ʿáqáh): elnyomása miatt]. Mert hazugságot hárítanak, és [('áven môṭ): bajt, csapást, szerencsétlenséget zúdítanak] reám, és nagy [('ap̄): haraggal], és dühösséggel ellenkeznek velem, és [(śáṭam): gyűlölve lesnek utánam, csapdát állítva nekem].*

*És így folytatja Dávid panaszát, és az Úr segítségének kérését: „Mert íme a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek. [Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta szívűekre, hogy az igaz, az egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák, leterítsék]” (Zsolt. 11,2).

 Bizony:„Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket. ...Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd az igazat, szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten!” Mert: Már megint kardját élesíti a gonosz, íját feszíti, és céloz. ...Az utcák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra. Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak. ...Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől. Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát; irányozzák nyilukat, keserű beszédüket. Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant; nagy hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek” (Zsolt. 37,14; 7,10-11; 10,8-10; 64,3-5).

Mert: „A csalárdnak eszközei gonoszak, / a gonosznak  eszközei csalárdok / ő álnokságot tervel, hogy elveszesse az alázatosokat (az elnyomott, szerencsétlen, nyomorultakat) hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is” (Ésa. 32,7).

Mert az ellenség szavakkal és tettekkel is harcol az igaz ellen, felhasználva erre az embereket is: „És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül” (Zsolt. 109,3).

 „Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak. (Más fordítás: Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)! (Zsolt. 59,13-14).

Zsolt. 55,5 Az én szívem, az én [(léḇ): bensőm] reszket [(ḥúl ḥúl qereḇ): megháborodott, és kínlódik] bennem, és a halál félelmei, a [('émáh 'êmáh): rémület, rettegés, (náp̄al): lepett meg], és vett körül engem. [Más fordítás: Szívem vergődik bennem, halálos rémület fogott el, és halálfélelem környékez].*

*És így folytatja Dávid a prófétálást: „Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam [elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]” (Zsolt. 6,3-4).

„Nézz ide (tekints rám, hallgass meg, és) felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet (és tartsd meg szemeim ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (és hogy ne jöjjön rám halálos álom,)” (Zsolt. 13,4).

„Tekints reám (és fordulj felém), könyörülj rajtam, mert árva (és magányos) és szegény (és nyomorult) vagyok. Eláradtak szívemnek szorongásai (Te enyhítsd szívem szorongását), nyomorúságaimból szabadíts meg engem (és szorult helyzetemből szabadíts ki). Lásd meg szegénységemet (és nyomorúságomat), gyötrelmemet (és gyötrődésemet); bocsásd meg minden bűnömet (minden céltévesztésemet)” (Zsolt. 25,16-17).

Hát: „Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).

És: „A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd felém, és); hajtsd hozzám füledet és tarts meg (és segíts meg) engem” (Zsolt. 71,2).

„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok (hozzád), éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (és figyelj esedezésemre)! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal (tele vagyok bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához)” (Zsolt. 88,2-4).

„Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem (mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, (siess, és) hamar hallgass meg engem” (Zsolt. 102,2-3).

Zsolt. 55,6 Félelem és rettegés esett én reám [(rəʿáḏáh raʿaḏ): reszketés lepett meg, (bô'): tört rám, és borzongás járt át], és borzadály vett körül engem [(pallácúṯ kásáh): félelem, aggódás kerít hatalmába, és borzalom tölt el, és sötétség borított be engem].*

*Az Úr Jézus szenvedéséről szóló próféciát így folytatja Ézsaiás: „Háborog a szívem, reszketés fogott el. Az eddig áhított alkonyat rettenetes lett nekem” (Ézs. 21,4).

Zsolt. 55,7 Mondám: Vajha szárnyam volna, mint a galambnak! Elrepülnék és nyugodnám. [(šáḵan): megállapodva lakóhelyhez jutnék].

Zsolt. 55,8 Ímé, messze elmennék [(náḏaḏ): repülve menekülnék] és a pusztában [(miḏəbár): sivár lakatlan sivatagban] lakoznám. Szela.

Zsolt. 55,9 Sietnék kiszabadulni e sebes szélből, e forgószélből. [Más fordítás: Hagy fussak menedékhelyre a szélvihar elől, és ott várjam azt, aki megszabadít a szélvésztől és a vihartól].

Zsolt. 55,10 Rontsd meg [sújts le] Uram, és oszlasd meg az ő nyelvüket; mert erőszakot és háborgást látok a városban. [Héber szöveg: (blʿ): hiúsítsd, és akadályozd meg, oszlasd szét őket Uram ('ăḏónáj), és (pálaḡ): Zavard össze az ő nyelvüket, (lášón lášôn): mely a rágalmazás, és átkozás eszköze. Mert csak (ḥámás): erőszakot, kegyetlenséget, elnyomást, (riḇ ríḇ): vitát, veszekedést, és vetekedést, viszályt, és (ʿár ʿír): haragot, dühöt, és félelmet (rá'áh): látok a városban].

Zsolt. 55,11 Nappal és éjjel körüljárják azt annak kőfalainál, bent hamisság [('áven): hazugság, csalás, romlottság, gonoszság, igazságtalanság], és ártalom [(ʿámál): szenvedés, gyötrődés, vesződés] van abban, a [(qereḇ): közepében].

Zsolt. 55,12 Veszedelem [(havváh): rosszindulat, gonoszság, romlás, pusztulás] van bensőjében [(qereḇ): közepében]; s nem távozik annak teréről a zsarnokság, és az [(tôḵ tóḵ): elnyomás, erőszak] és csalárdság [(mirəmáh): csalás, becsapás, félrevezetés].*

*És így folytatja Dávid: „Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér): beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával. Hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen beszélnek” (Zsolt. 12,3).

Ézsaiás is erről prófétál: „Háttérbe szorul a törvény és eltávozott a jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utcán, és a (tereken) és az egyenesség nem juthat be” (Ésa. 59,14).

Zsolt. 55,13 Mert nem ellenség szidalmazott [(ḥárap̄): szórt rám átkokat, ócsárolt, gyalázott,] engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elől:

Zsolt. 55,14 Hanem te, hozzám hasonló halandó [magamfajta ember, kit hozzám hasonlónak tartottam], én [megbízottam] barátom és ismerősöm. [Más fordítás: De te voltál az, aki társam vagy, te lettél ellenségem, akiben megbíztam],*

*És folytatja Dávid, igen: „Még az én jóakaróm [(šálóm šálôm): a legjobb barátom] is, akiben bíztam, aki kenyeremet (velem együtt) ette, fölemelte sarkát ellenem [és alattomosan ellenem támadt]” (Zsolt. 41,10).

Zsolt. 55,15 Akik együtt édes bizalomban [(sôḏ): meghitt együttlétben] éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben [a nép sokaságával].*

*És: „Mikor ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben; [(šáp̄aḵ): kiöntöm egész lényemet]. Mert nagy csoportban [(sáḵ): nagy tömeggel] vonultam ezelőtt és ujjongó örömmel [hangos ujjongással, és (rinnáh qól qôl): örömkiáltással, mint víz zúgás hangjával]. És hálaadással vezettem őket, az ünneplő [(ḥáḡaḡ): forgó, táncoló] sokaságot, az Isten [('ĕlóhím)] házáig [(bajiṯ): sátráig]” (Zsolt. 42,5).

Zsolt. 55,16 A halál vegye őket körül [(máveṯ): halálos betegség, csapás, pusztulás, romlás törjön rájuk], elevenen szálljanak a Seolba [a holtak hazájába]; mert gonoszság van lakásukban, keblükben, [mert (ráʿ): rosszasággal, gonoszsággal, rosszindulattal van tele (máḡur máḡúr): életük, (qereḇ): bensőjük].*

*És így folytatódik a kijelentés az Isten nélkül élőkről: „Szárazság és hőség elnyeli a hó levét, a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek, akik (ḥṭ': eltévesztették a célt). Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz (csemegéjévé), édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa” (Jób. 24,19-20).

„Mint juhok roskadnak a holtak hazájába; a halál pásztorolja őket. Alakjuk reggelre elenyészik, s a holtak hazája lesz lakóhelyük s az igaz szívűek taposnak sírjaikon]” (Zsolt. 49,15).

 „Hirtelen, és [(piṯə'óm piṯə'ôm): váratlanul] eljő [(bô') rátör] az ő nyomorúsága, [('êḏ): szerencsétlenség, baj, csapás, romlás] gyorsan, egy [(peṯaʿ): szempillantás alatt] megrontatik, [(šáḇar): összetörik, elvész, elpusztul] s nem lesz gyógyulása [(marəpé'): és nincs számára gyógymód]. »Más fordítás: Az ilyenre hirtelen rászakad romlása, hirtelen tör rá a veszedelem, és váratlanul összeroppan; egy pillanat alatt összetörik menthetetlenül; tönkremegy és nincs menekvése«” (Péld. 6,15).  

Mert amikor ezt mondják: „Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra, és semmiképpen meg nem menekednek. [Más fordítás: Mert mialatt ezt mondják, és hangoztatják, és azzal dicsekednek: Békesség, Itt van az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség, jó egészség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás és biztonság, rendíthetetlenség, szilárdság, megingathatatlanság, akkor hirtelen, és váratlanul, rajtaütésszerűen  veszedelem jön rájuk. Váratlanul bekövetkezik a pusztulás, romlás, végveszély, halál, megsemmisülés úgy, ahogyan a szülési fájdalom, ahogyan vajúdáskor az éles, tűrhetetlen kín a terhes asszonyra, és fogva tartja. És semmiképpen meg nem menekednek” (1 Thess. 5,3).

Az engedetlen Kóréhon mutatja be az ige az Isten nélkül élők sorsát: „Megnyitotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével együtt, a Kórahhoz tartozó összes embereket minden jószágukkal együtt. Elevenen szálltak le a holtak hazájába mindenükkel együtt, és befödte őket a föld. Így vesztek ki a gyülekezetből” (4Móz. 16,32-33).

Zsolt. 55,17 Én az Istenhez kiáltok, és az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] megszabadít. [Ő (jášaʿ): megsegít, megment győzedelmeskedik, biztonságba helyez] engem.

Zsolt. 55,18 Este, reggel és délben panaszkodom és sóhajtozom, [imádkozom színe előtt], és ő meghallja az én szómat, [az én hangomat].*

*Dávid így imádkozik például minden kor hívőinek: „Uram, szabadító Istenem, hozzád kiáltok éjjel-nappal. Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (figyelj esedezésemre)!” (Zsolt. 88,2-3).

„Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], figyelmezz szavaimra [figyelj beszédemre, hallgasd meg szavam]; értsd [figyelj; vedd füleidbe; halld, és értsd] meg az én sóhajtásomat [esdeklésemet; gondolatomat; kiáltásomat; panaszomat]! Ügyelj [figyelj, méltasd figyelmedre; jusson eléd; ügyelj] az én kiáltásom szavára [hangos kiáltozásomra, imádságomra; könyörgésemre], én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom [Hozzád intézem imádságomat, könyörgésemet]! „Uram, jó reggel hallgasd meg [hamar] az én szómat [virradatkor, minden dolgaim előtt, már hajnalban hallod kiáltozásomat]; jó [korán] reggel készülök hozzád [eléd állok, és eléd tárom kérésemet] és vigyázok [várlak, rád vetem pillantásom, és várom a te segítségedet]” (Zsolt. 5.2-4).

És így folytatja imádságát Dávid: „Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet! (Más fordítások: Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem); Reggelente hadd érezzem jóságodat, hiszen bízom benned. Mutasd meg, melyik úton járjak, hozzád emelem egész lényem” (Zsolt. 143,8).

 Ézsaiás is így kiált az Úrhoz: „Uram, könyörülj rajtunk (kegyelmezz / irgalmazz / nekünk, mert benned reménykedünk)! Téged várunk; légy (erős) karunk (segítségünk) reggelenként, és szabadítónk a szorongatásnak (a nyomorúság) idején!” „Szívem utánad vágyott éjszaka, egész lényem is bensőmben Téged keresett...” (Más fordítások: Egész lényem hozzád vágyódik, éjjel teljes szívből kereslek téged)” (Ésa. 33,2; 26,9).

És: „… én hozzád rimánkodom (fohászkodom), Uram, és (már) jó reggel (hozzád száll, és) elédbe jut az én imádságom” „(Ébren vagyok virradatkor, és) hajnal előtt felkelek, kiáltok (és fohászkodom) hozzád; a te beszédedben van reménységem (igédben reménykedem)” (Zsolt. 88,14; 119.147).

A Szent Szellem Dánielt mutatja be példaként, aki a tiltás, és veszély ellenére „… háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dicséretet tőn az ő Istene előtt...” (Dán. 6,10). Az Úr Jézus is arra buzdít: „… hogy mindig [(pantote) és mindenkor, azaz minden időben, szüntelen] imádkozni kell, és meg nem restülni [(ekkakeó egkakeó): nem szabad belefáradniuk, meglankadniuk, kimerülniük, és nem szabad feladniuk; az imádkozásban hanyagokká ne legyenek; és nem szabad elcsüggedni; elmulasztani, kihagyni, hibázni, elhanyagolni]. (Luk. 18,1).

Ezért így buzdítja a mindenkori hívőket az apostolon keresztül a Szent Szellem: „… legyetek a könyörgésben [imádságban] állhatatosak [szorgalmasok; kitartók; ragaszkodók]” (Róm. 12,12).

És az apostol minden gyülekezetben így buzdítja a hívőket: „… szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz. 5,16-18).

Ezért: „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által [Szellemben], és ugyanezen dologban vigyázván [legyetek éberek, és evégett virrasszatok minden kitartással] minden [teljes] állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért. [Más fordítás: Minden helyzetben imádkozzatok a Szent Szellem által. Gyakoroljátok az imádkozás és kérés minden fajtáját! Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, és tartsatok ki az imádkozásban]” (Eféz. 6,18).

És ismét: „Az imádságban állhatatosak [kitartóak és éberek] legyetek, vigyázván [és őrködve virrasszatok] abban hálaadással” (Kol. 4,2).

Zsolt. 55,19 Megszabadít, [(páḏáh): megment, és megőriz] engem békességre, és [(šálóm šálôm): biztonságra] a rám támadó hadtól [támadóimtól a (qəráḇ): csatában], mert sokan vannak ellenem.

Zsolt. 55,20 Meghallja [az Erős] Isten és megfelel nékik, és [megrontja őket] akik nem akarnak megváltozni és nem félik, nem [(járé'): tisztelik] az Istent. [Más fordítás: Meghallgat Isten, és megalázza őket az, aki ősidők óta trónján ül, aki örökké uralkodik. (Szela.)]

Zsolt. 55,21 Kezeit felemelte a vele békességben lévőkre; megszegte az ő szövetségét [Más fordítás: Kezet emelt jóbarátjára, és meggyalázta a szövetséget].

Zsolt. 55,22 A vajnál simább az ő szája, pedig szívében [(léḇ): bensőjében] háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák [(pəṯíḥá): kivont éles kardok] azok.*

*Így folytatja Dávid: „Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér): beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával, hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen beszélnek]” (Zsolt. 12,3).

Jeremiás prófétán keresztül folyatódik a kijelentés: „Nyelvük olyan, mint a kifeszített íj, hazugsággal és nem igazsággal hatalmaskodnak az országban! Egyik gonoszságot a másik után követik el, de engem nem ismernek - így szól az ÚR” (Jer. 9,2).

Zsolt. 55,23 Vessed az Úrra a te terhedet, [(jəháḇ): minden gondodat, problémádat] ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék [(môṭ): támolyogjon, tántorogjon] az igaz [ (caddíq): A megigazult].*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek, a ti személyetek felől, hogy mibe öltözködjetek, és hogy mivel ruházkodjatok. Az élet több, hogysem az eledel, a táplálék, és a test, a személyetek több, hogysem az öltözet, a ruházat. Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, vagy kamrájuk, sem csűrűk; és az Isten mégis eltartja őket: mennyivel drágábbak, és értékesebbek vagytok ti a madaraknál? Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal, vagy ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani az életidejét? Annakokáért ha a mi legkisebb dolog, azt sem tehetitek, és ha a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, mit aggodalmaskodtok a többi felől? Tekintsétek meg a liliomokat, mi módon növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza, és öltözteti az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek, és ne nyugtalankodjatok. Mert mind ezeket a világi pogányok, a nemzetekből valók kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. Csak inkább keressétek az Isten országát, és ezek is ráadásul mind megadatnak néktek” (Luk. 12,22-31)

Mert: „Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniük?” (Jób. 39,3)

„Aki megadja táplálékát a baromnak, az állatoknak, a holló-fiaknak, amelyek kárognak” (Zsolt. 147,9)

Ezért: „Semmi felől, és semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal, és mindenkor hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat, kéréseiteket az Isten előtt” (Fil. 4,6)

És: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19)

 Mert: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Mert akit az Úr, Jahve az Örökkévaló szeret, az Ő szerelmesének álmában is ad eleget” (Zsolt. 127,2)

Hát: „Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek, és szándékaid teljesülnek” (Péld. 16,3).

Hiszen megmondta az Úr: „Az én szőlőmre, mely én reám néz, nékem gondom lesz: ...” (Én. 8,12).

Zsolt. 55,24 Te, Isten, a veszedelem vermébe [(šaḥaṯ): a sírnak mélyére, az örvény (bə'ér): kútjába, a pusztulás vermébe] taszítod őket; a vérszopó és álnok [(dám mirəmáh): a vérengző, csaló, és félrevezető] emberek életüknek felét sem élik meg; én pedig te benned bízom.*

*És folytatódik a kijelentés: „Azért ifjúságukban halnak meg, és életűk a paráznákéhoz, a házasságtörőkhöz hasonló” (Jób. 36,14).

Mert csak: „Az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] félelme [(jirə'áh): tisztelete] hosszabbítja [szaporítja, sokasítja] meg a napokat, és [(jôm): éveket]; az istenteleneknek [(rášáʿ): az Isten nélkül élőknek] pedig esztendeik [éveik] megrövidülnek” (Péld. 10,27).

Igen: „Aki az Urat, Jahvét az Örökkévalót féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az. Az Úrnak Jahvénak, az Örökkévalónak félelme az élet forrása a halál csapdáinak kikerülésére” (Péld. 14,26-27).

És: „napoknak [a földi életnek] hosszú voltát, és [számos napot] és sok esztendős életet, [magas életkort, és szerencsés éveket] és [ráadásul, és / azon felül még ad] békességet, [boldogulást; jólétet; boldogságot, és bőséges gazdagságot] hoznak néked bőven. [mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked]” (Péld. 3,2).

„Sőt még amit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsőséget... És ha az én útjaimon jársz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolataimat...: meghosszabbítom életed idejét” (1 Kir. 3,13-14)

 Ezért: „Hagyjátok el az együgyűséget, és éljetek, és járjatok az értelem útján!” (Péld. 9,6)

„Mert én általam sokasodnak meg a te napjaid, és meghosszabbítják néked életednek esztendeit.” (Péld. 9,11).

De az Isten nélkül élőknek: „Időnap előtt vége lesz, ága nem zöldül ki, mint ahogy a szőlő ledobja az éretlen szemeket, és az olajfa elhullatja virágát” (Jób. 15,32-34).

Hát: „Tartsátok meg azért mind a parancsolatokat, amelyeket én ma parancsolok néked, hogy megerősödjetek, És sok ideig élhessetek a földön...” (5 Móz. 11,8).

Ezért: „Ne légy felettébb gonosz, és ne légy balgatag; miért halnál meg időd előtt?” (Préd. 7,17).