JELENÉSEK KÖNYVE 6. FEJEZET: Az első hat pecsét felnyitása;

Jel. 6,1 És látám, mikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, és hallám, hogy a négy lelkes állat [(dzóon): a négy élőlény] közül egy monda, mintegy mennydörgésnek szavával [mennydörgő hangon szólt]: Jöjj és lásd.

Jel. 6,2 És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íj vala; és adaték néki korona [(sztephanosz): koszorú]; és kijöve győzve, és hogy győzzön.*

*Dávid így prófétál Krisztusról: „Kösd derekadra kardodat [(gibbór gibbôr): erős, hatalmas, hős] vitéz! Dicsőségedet [(hôḏ): fenségedet, méltóságodat] és ékességedet. [(háḏár): fenséggel (ráḵaḇ): lovagolva, és (cáléaḥ cálaḥ): sikeresen, befejezve, bevégezve, és ('ĕmeṯ): megbízhatóvá téve az (dáḇár) igében tett ígéretet az (ʿănáváh) : alázatosoknak, szelídeknek, és (ceḏeq járé'): valóságos  csodákkal, (járá' járáh) megalapozva az (jámín) áldást]” (Zsolt. 45,4-5).

És Ő: hivatik vala Hűnek és Igaznak, és igazságosan dönt és hadakozik” (Jel. 6,2; 19,11).

És Ő teszi győzelmessé Isten igéjét, amely: „élő energia. És élesebb, és mélyrehatóbb minden kétélű kardnál: és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a szív szándékait, gondolatait” (Zsid. 4,12).

Jel. 6,3 És mikor a második pecsétet felnyitotta, hallám, hogy a második lelkes állat [(dzóon): a második élőlény] ezt mondá: Jöjj és lásd.

Jel. 6,4 És előjőve egy másik, veres [(pürrosz): tűzvörös] ló, és aki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard.

Jel. 6,5 És mikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallám, hogy a harmadik lelkes állat [(dzóon): a harmadik élőlény] mondá: Jőjj és lásd. Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, aki azon üle, egy mérleg vala kezében.

Jel. 6,6 És hallék a négy lelkes állat [(dzóon): a négy élőlény] közt szózatot, [(phóné): egy hang szól] amely ezt mondja vala: A búzának [(szitosz): a gabonának] mércéje,^* egy dénár,^** és az árpának három mércéje egy dénár; de a bort és az olajat ne bántsd, [(mé adikeó): nehogy megkárosítsd, elpusztítsd].^***

*Mérce: (khoinix): száraz (gabona) űrmérték, 1,08 liter, egy ember napi fejadagja.

**Dénár (dénarion): római ezüstpénz. Értéke egy munkás napszámának felelt meg.

***Már Mózes így prófétál erről az időről: „Mikor összetörik nálatok a kenyérnek botja, tíz asszony süti majd a ti kenyereteket egy kemencében, és megmérve viszik vissza (és kimérve adják oda) a ti kenyereiteket, és esztek (ugyan), de nem elégedtek meg (de nem laktok jól)” (3 Móz. 26,26).

Ezékiel is erről prófétál: „Mikor (šálaḥ): magatokra hagylak, az egyre súlyosabb (ráʿáḇ): éhínség gonosz veszélyes nyilai rombolnak és pusztítanak majd, mert összetörik a kenyér botja. (Ezék. 5,16).

Hóseáson keresztül azt is kijelenti az Úr, hogy mi, és miért következik be: „Esznek majd, de meg nem elégszenek, és (nem laknak jól); fajtalankodnak, de nem szaporodnak, mert megszűntek az Úrra vigyázni, (mert elhagyták az URat, nem ügyelnek rá). (Hós. 4,10).

Mikeás próféciája is erről az időről szól: „Eszel majd, de nem laksz jól, hanem éhen maradsz. Ha félreraksz is, nem mented meg, mert amit meg akarsz menteni, fegyver martalékává lesz” (Mik. 6,14).

Aggeus próféciája: „Sokat vetettetek, de keveset takartok (keveset hordtatok be). Esztek, de meg nem elégedtek (nem fogtok jóllakni); isztok, de meg nem részegedtek; ruházkodtok, de meg nem melegedtek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel, és (aki pénzért dolgozik, mintha lyukas erszénybe rakná a pénzét). Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat, hogy (mi történik veletek)! (Agge. 1,6-7).

Jel. 6,7 És mikor felnyitotta* a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat [(dzóon): a negyedik élőlény] szavát, amely ezt mondja vala: Jöjj és lásd.

*Felnyit (anoigó) szellemi meglátásban részesít.

Jel. 6,8 És látám, és ímé egy sárgaszínű [(khlórosz): egy zöldessárga, fakó] ló; és aki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol [a halottak tartózkodási helye, a sír] követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel [karddal] és éhínséggel és döghalállal és a földnek fenevadai [a föld vadállatai] által.*

*A próféták – Mózestől elkezdve – mind arról beszélnek, hogy mi a következménye annak, hogy elhagyták az Urat:  „És reátok bocsátom a mezei vadakat, (és elragadják gyermekeiteket) hogy megfosszanak titeket gyermekeitektől, kiirtsák barmaitokat, és (megritkítanak benneteket), és elfogyasszanak titeket, hogy (kihaltak) pusztákká legyenek a ti újaitok. És hozok reátok bosszuló fegyvert, amely bosszút álljon a szövetség megrontásáért (a szövetségszegésért). Ha városaitokba gyülekeztek össze, akkor döghalált (dögvészt) bocsátok reátok, és az ellenség kezébe adattok. (Héber szerint: (šálaḥ): Magatokra hagylak benneteket, és a (śáḏaj śáḏeh): mező (ḥaj): vadállatai (šáḵól): gyermekeitektől megfosztanak, gyermektelenné tesznek. (káraṯ): Elpusztítják (bəhémáh): jószágaitokat. (máʿaṭ šámém): Kevéssé, elhagyatottá, magányossá lesztek, és (dereḵ): magányos lesz életutatok, sorsotok. És (bô') rátok tör (ʿár ʿír): haraggal, dühvel a (náqam): bosszúra szomjazó ('ôjéḇ 'ójéḇ): ellenség (ḥereḇ): kardja. És ha (bəríṯ): szövetségkötésre ('sp̄): gyülekeztek össze vele, akkor (deḇer): csapást, romlást, járványokat, pusztulást, halált (šálaḥ): bocsát (táveḵ): közétek. És  (jáḏ): erővel (náṯan): fogságba vet). »Héber szavak nélkül: Akkor én is Magatokra hagylak benneteket, és a mező vadállatai gyermekeitektől megfosztanak, gyermektelenné tesznek. Elpusztítják jószágaitokat. Kevéssé, elhagyatottá lesztek, és magányos lesz életutatok, sorsotok. És rátok tör haraggal, dühvel a bosszúra szomjazó ellenség kardja. És ha szövetségkötésre gyülekeztek össze vele, akkor csapást, romlást, járványokat, pusztulást, halált bocsát közétek. És erővel fogságba vet«” (3 Móz. 26,22.25).

Jeremiás is az Úr elhagyásának következményeiről prófétál: „Mert négyfélével támadok reájuk, (büntetem meg őket) ezt mondja az Úr: Fegyverrel, hogy gyilkoljon, kutyákkal, hogy tépjenek, (amelyek marcangoljanak) az ég madaraival és a mezei vadakkal, (a föld vadállataival) hogy egyenek (fölfaljanak) és pusztítsanak. (Héber szerint: Az ellenség ('arəbáʿáh 'arəbaʿ): négyfélével (páqaḏ): támad rátok, - ezt  (nə'um): üzeni (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló. (ḥereḇ): Karddal, hogy (háraḡ): pusztítson, (keleḇ): kutyákkal, hogy (sáḥaḇ): marcangoljanak, és széttépjenek, az  (šámeh šámajim ʿôp̄): ég szárnyasaival, és a  ('erec): föld (bəhémáh): vadállataival, hogy ('áḵal šáḥaṯ): elpusztítson, megsemmisítsen. //Héber szavak nélkül: Az ellenség: „Négyfélével támad rátok, - ezt üzeni Jahve, az Örökkévaló. Karddal, hogy öljön, pusztítson, kutyákkal hogy marcangoljanak, és széttépjenek, az ég szárnyasaival, és a föld vadállataival, hogy elpusztítson, megsemmisítsen” (Jer. 15,3).

Ezékiel is erről prófétál:  „A nép harmadrésze dögvészben hal meg, és éhen pusztul a városban, egyharmada fegyvertől hull el körülötte, egyharmada pedig (zárah): szétszóratik mindenfelé, és kivont kard üldözi őket. Mikor (šálaḥ): magadra hagylak, éhség, és gonosz vadállatok pusztítanak, amelyek megfosztanak gyermekeidtől, és gyermektelenné tesznek; dögvész (deḇer): csapás, járvány pusztít, és vérontás gázol át rajtad, és kard jön rád. Én, az ÚR, Jahve, az Örökkévaló megmondtam!” (Ezék. 5,12.17).

Az Úr Jézus kijelentése, az Ő mennybemenetele utáni idők eseményeiről: „Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek [és vigyázzatok, meg ne riadjatok; meg ne ijedjetek; és ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem]; mert mindezeknek meg kell lenniük [meg kell történniük; és be kell következniük]. De ez itt még nem a vég [ezzel még nem jön el a vég]. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország, ország ellen. És lesznek éhségek [és sok helyen az embereknek nem lesz mit enniük] és döghalálok [ragályos betegségek; dögvész], és földindulások [földrengések lesznek helyenként], és mindenfelé [mert a föld megrendül itt is, ott is]. Mindez pedig a sok nyomorúságnak [gyötrelmeknek; a fájdalmaknak] a kezdete. [Más fordítás: De mindez még csak olyan lesz, mint a szülési fájdalmak (a vajúdás kínjainak) kezdete]” (Mát. 24,6-8).

És: „… ezekben az időkben nincs békessége sem a kimenőnek, sem a hazajövőnek (és nincs biztonságban sem az eltávozó, sem a hazatérő), mivelhogy nagy a nyomorúsága mindazoknak (és mert sok gyötrelem szakadt mindazokra), akik e földön laknak; Annyira, hogy egy nemzetség (vagyis egyik nép) a másik nemzetséget (a másik népet) és egyik város a másik várost elpusztítja (és szétzúzza); mert az Isten gyötri őket minden sanyarúsággal (mindenféle nyomorúsággal). Ti azért bátorságosok (és erősek) legyetek, kezeiteket le ne eresszétek (és ne lankadjatok el), mert a ti munkátoknak (a ti tetteiteknek) jutalma van” (2 Krón. 15,5-7).

Jel. 6,9 És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azokat a személyeket, akik megölettek az Istennek beszédéért [az Istennek Igéjéért] és a bizonyságtételért, amelyet kaptak, és [megtartottak].

Jel. 6,10 És kiáltának nagy szóval, [(kradzó): hatalmas hangon] mondván: Uram, te szent és igaz, Te [(aléthinosz): valóságos, szavahihető Úr] meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút, nem [(ekdikeó): szolgáltatsz igazságot] a mi [(haima): kiontott] vérünkért azokon, akik a földön laknak?^*

*És hogy kinek kiáltanak, arról így tesz bizonyságot Isten igéje, az Úr Jézusról beszélve: „… Ezt mondja a Szent, az Igaz, [(aléthinosz): a valóság] akinél a Dávid kulcsa van, [(ekhó): aki birtokolja a Dávid kulcsát] aki megnyitja és senki be nem zárja, [(anoigó kleió): szellemi meglátásban részesít, és azt senki el nem zárja] és bezárja [elzárja] és senki meg nem nyitja” (Jel. 3,7).

És a kérdésre az Úr Jézus válaszol: „Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik őhozzá kiáltanak [segítségért] éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk. [nem szolgáltat-e igazságot az ő választottainak? Vajon várakoztatja-e őket]? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük [igazságot szolgáltat nekik]…” (Luk. 18,7-8).

És hogy mikor, arról Pál apostol tesz megvallást: „Mert [ugyanis] én immár megáldoztatom [(szpendó): italáldozatként feláldoztatom], és az én elköltözésem [(analüszisz kairosz): eloldódásom elrendelt] ideje [(ephisztémi): küszöbön áll] beállott. Ama nemes [(kalosz): jó, becsületes] harcot megharcoltam, [(agón): megküzdöttem] futásomat elvégeztem, [a pályát végigfutottam, futásomnak végére érkeztem] a hitet [bizonyosságot, meggyőződést, hitvallást] megtartottam [megőriztem].Végezetre [(loipon): továbbá, a jövőre nézve] eltétetett nékem [(apokeimai): készen vár rám] az igazság [a megigazultság] koronája, [győzelmi koszorúja] melyet megád nékem az Úr ama napon. Az igaz [(dikaiosz): igazságos] Bíró. De nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva [örömmel, sóvárogva] várják az ő megjelenését [az ő dicsőséges eljövetelét]” (2 Tim. 4,6-8).

Jel. 6,11 Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; [fehér köntösök], és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, és [legyenek türelemmel] amíg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjukfiainak, [testvéreiknek] száma, akiknek meg kell öletniük, amint ők is megölettek [akiket ugyanúgy megölnek, mint őket].

Jel. 6,12 Azután látám, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és ímé nagy földindulás lőn, [(megasz szeiszmosz ginomai): hatalmas földrengés támadt] és a nap feketévé lőn mint a szőrzsák, [elsötétült, mint egy fekete szőrcsuha] és a hold [a telihold] egészen olyan lőn, mint a vér;

Jel. 6,13 És az ég csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza.

Jel. 6,14 És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; [az ég is eltűnt, mint egy felgöngyölődő (biblion): könyvtekercs] és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték.^*

*Ézsaiás is erről prófétál: „(Széthull), és elporhad az ég minden serege, és az ég, mint írás egybehajtatik, (összecsavarodik, mint egy tekercs) és minden serege lehull, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb” (Ésa. 34,4).

És a kijelentés folytatódik: „Az ég és a föld [vagyis a föld mint látható világ] elmúlnak [de nem a végleges megsemmisülés értelmében, hanem csak továbbhalad, eltűnik, (Más fordításban: megváltoznak, más (jobb) állapotba mennek át)], de az én beszédeim [az én szavaim (logoszaim: Igéim) azonban] semmiképpen el nem múlnak [semmiképp sem veszítik érvényüket]” (Mát. 24,35).

Márk is ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Az ég és a föld elmúlnak…” (Márk. 13,31).

Dávid így prófétál Arról, aki: „Régente fundáltad a földet (és Te vetettél hajdan alapot a földnek), s az egek is a te kezednek munkája (és alkotása). Azok elvesznek (és elpusztulnak)…; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és (ők) elváltoznak….” (Zsolt. 102,26-28).

 Az apostol idézi a Dávid által mondott próféciát: „Te Uram kezdetben alapítottad [(themelioó): alapot vetettél, és megalapoztad] a földet [(gé): földet, mint látható világot] és a te kezeidnek művei [és alkotása] az egek [(úranosz): a látható, és láthatatlan eget]. Azok elvesznek [elpusztulnak; megsemmisülnek, azok el fognak tűnni]… és mindazok, mint a ruha megavulnak [(palaioó): hanyatlik, bomlik, romlik, elöregszik, elkopik, tönkremennek]. És palástként összehajtod [összegöngyölíted] azokat és [mint a ruha] elváltoznak [(allasszó): megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled]…” [Más fordítás: Mint egy fátyolt úgy göngyölöd össze őket, vagy mint egy köpenyt, és elváltoznak…]” (Zsid. 1,10-12).

Mert az egész teremtett világ mulandó: „Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek (és tekintsetek le) a földre ide alá. mert az egek, mint a füst elfogynak (és szétfoszlanak), és a föld, mint a ruha megavul (és szétmállik), és lakosai hasonlókép elvesznek (és úgy elhullnak, mint a legyek). De szabadításom örökre megmarad, és igazságom (az Isten által ajándékozott, és a hit által való megigazulás) meg nem romol (meg nem rendül)” (Ésa. 51,6)

És én: „… ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek (és a régire nem is emlékeznek), még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17).

Az apostolon keresztül pedig kijelentést nyer, hogy miért történik mindez: „Mert a teremtett világ, vagyis a teremtmények, és az egész természet sóvárogva, epedő sóvársággal, feszülten várja az Isten fiainak megjelenését, megnyilvánulását, kijelentését, kinyilatkozását. Mert a teremtett világ hiábavalóság, mulandóság, üresség, haszontalanság, sikertelenség alá vettetett, és minden teremtmény mulandóságnak van alávetve. Nem önként, nem önszántából, készségesen, és szabad akaratból, hanem azért, és az által, aki az alá vetette. Azzal a nekünk adott reménységgel, hittel és bizalommal, hogy maga a teremtett világ is megszabadul, hogy a teremtett világot is fel fogja szabadítani a romlandóság rabszolgaságától, a mulandóság szolgai állapotából az Isten fiai dicsőségének szabadságára és hogy a teremtett világ is átjut az Isten fiainak dicsőséges szabadságába. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, a teremtmények, és az egész természet együtt: egyetemben fohászkodik, sóhajtozik, nyög, nyöszörög és vajúdik, a szülés fájdalmaiban kínlódik mind idáig, egészen mostanáig. Sőt, nemcsak ez a világ, hanem maguk a Szellem zsengéjének, kezdetének birtokosai, akik mint a Szellem teljességéből az első részlet, mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Szellem zsengéjét, fohászkodunk, sóhajtozunk, és nyögünk magunkban, bensőnkben, a szellemünkben. Várván a fiúságot, egy fiú helyére helyezést, és hogy méltóvá tétessünk az apa teljes jogaiba, kiváltságaiba, és méltóságaiba való belépésre. A mi testünknek megváltását, a holttestünkből való, váltság általi megszabadítást” (Róm. 8,19-23).

Az egész teremtett világ pedig azt várja, hogy visszaálljon az eredeti –  a teremtéskori, vagyis paradicsomi – állapot, és: „A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak, és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr” (Ésa. 65,25).

János apostolnak megadatott, hogy lássa az új teremtést: „Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala (és a tenger sincs többé). És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Jel. 21,1-2).

Jel. 6,15 És a földnek királyai és a fejedelmek, az [(megisztanesz megisztan): előkelőségek, és főrangú emberek] és a gazdagok és a vezérek, a [(khiliarkhosz): hadvezérek] és az [(dünatosz): erősek], és hatalmasak, és minden szolga, és [(dúlosz): rabszolga] és minden szabad, elrejték magukat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba;

Jel. 6,16 És [(legó): szólnak], és mondának  a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek [(piptó) omoljatok] mi reánk és rejtsetek el minket annak színe [(proszópon) jelenléte, és tekintete] elől, aki a királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, és a Bárány [(orgé): indulatától, felháborodásától] haragjától:^*

*Az Úr Jézus a Golgotára menve kijelenti, hogy: „ímé jőnek napok, melyeken ezt mondják: Boldogok a meddők, és amely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak! Akkor kezdik [kiáltani], és mondani a hegyeknek: Essetek mi reánk; és a halmoknak: Borítsatok [(kalüptó): rejtsetek] el minket!” (Luk. 23,29-30).

És az ok: „Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók [amikor bekövetkezett az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás]! De most elrejtettek a te szemeid elől. [Más fordítás: bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől]. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek [és sáncot húznak és ostromfalat építenek ellened], és körülvesznek [körülzárnak; bekerítenek] téged, és mindenfelől megszorítanak [szorongatnak; és mindenfelől ostromolnak] téged. És a földre tipornak téged, [(edaphidzó): földig lerombolnak, és a földdel egyenlővé tesznek] és a te fiaidat te benned [akik tebenned laknak]; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét. [Más fordítás: mert nem ismerted fel azt az időt, (kairosz): alkalmas / megfelelő időt, a kijelölt, és elrendelt időszakot) amikor Isten eljött hozzád, hogy megmentsen téged]” (Luk. 19,42-44).

Ekkor: „Menj be a kősziklába, és rejtőzzél el a porba az Úr félelmes fensége és méltósága elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt. A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága és a halandók nagysága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon. Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, mindenki ellen, aki nagyra tartja magát, és az megaláztatik. És Libánon minden cédrusai ellen, amelyek magasak és felemelkedettek, s Básánnak minden tölgyfái ellen. Minden magas hegyek ellen, és minden felemelkedett, kiemelkedő halmok ellen; Minden magas, büszke torony ellen, és minden erős vár, és kőfal ellen; És porba hajtatik a közember kevélysége, az ember büszkesége, és megaláztatik a főemberek, és a halandók magassága, nagysága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon. És a bálványokat teljességgel elveszti. A bálványok pedig semmivé lesznek egészen. És bemennek, bebújnak a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba, repedéseibe, az ÚR félelmes fensége és méltósága, és nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet. Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek, Hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékiba, az ÚR félelmes fensége és méltósága elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet” (Ésa. 2,10-15.17-21).

„Elpusztulnak a bét-áveni áldozóhalmok, ahol Izráel vétkezik, gaz és bogáncs növi be oltárait. Azt mondják majd a hegyeknek: Takarjatok el! - a halmoknak pedig: Omoljatok ránk!” (Hós. 10,8).

Mert azt mondja az Úr: „meglátogatom a földön a bűnt, (a világ gonoszságát) és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek (az Isten nélkül élőknek) kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom. Drágábbá teszem az embert (a halandót) a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál” (Ésa. 13,11-12).

Jel. 6,17 Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?*

*Erről az időről szólnak a próféták: „Reszket előtte a föld, és megrendülnek az egek; a nap és hold elsötétednek, a csillagok is bevonják, és elvesztik fényüket. És megzendül az Úrnak szava az ő serege előtt, mert felette nagy az ő tábora; mert hatalmas az ő rendeletének végrehajtója. Bizony nagy az Úrnak napja és igen rettenetes! Ki állhatja ki azt?” (Jóel. 2,10-11).

„De kicsoda szenvedheti el, ki bírja majd ki az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja!” (Malak. 3,2)