ZsoltÁR 52. A gonoszok, és az igazak sorsa. (REVIDEÁLT)

Zsolt. 52,1 Az éneklőmesternek; [(nácaḥ): a karmesternek, karvezetőnek] Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] tanítása; [(maśəkíl): éneke, tanító költeménye].

Zsolt. 52,2 [Abból az időből] mikor az Idumeus [('ăḏômí 'ăḏómí): edómita; jelentése: Ádámi a földből való, a testi] Dóeg [jelentése: félénk, aggódó, reszkető, aggodalmaskodó] eljött és hírt vitt Saulnak, [jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt] és ezt mondá néki: Dávid az Akhimélek [jelentése: a fivérem király, a király fivére, a király rokona] házába ment be.*

*Amikor Saul elől menekülve Dávid Akhimélek pap segítségét kérte: „Vala pedig ott azon a napon Saul szolgái közül egy ember, ott tartózkodva az Úr (színe) előtt, akit Doégnak hívtak, aki Edomita volt, Saul pásztorainak számadója (felügyelője)” (1 Sám. 21,7-8).

 A Saul panaszára Doég válaszol: „ Hiszen ti mind összeesküdtetek ellenem, mert senki sem leplezte le előttem, hogy saját fiam kötött szövetséget Isai fiával. Senki sem szánt meg engem, és nem mondta meg nekem, hogy a saját fiam lázította ellenem a szolgámat, hogy leselkedjék rám. Bizony így van ez! Akkor felele az Edomita Doég, aki Saul szolgái közt (udvari emberei mellett) állott: Én láttam, hogy az Isai (jelentése: Jahve van, létezik; életképes; a férfias, bátor, szilárd; Isten embere) fia Nóbba (magaslat, magasan fekvő falu) ment vala az Akhitób (a fivérem jóságos, a jóság fivére vagy barátja, jó testvér) fiához, Akhimélek paphoz. A ki ő érette megkérdé az Urat, és (útravaló) eleséget adott néki, sőt a Filiszteus (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) Góliáth (jelentése: száműzetés, száműzött, menekült; elűző; fénylő; varázsló, jós) kardját is néki adá” (1 Sám. 22,8-10).

Zsolt. 52,3 Mit dicsekedsz, és [(hálal): kérkedsz] gonoszságban, a te [gonoszságoddal], oh te [(ráʿ): hitvány, gonosz, rosszindulatú] magabíró [(gibbór gibbôr): te nagy hős]? Az [('él): erős, hatalmas] Istennek kegyelme, és [(ḥeseḏ): szeretete] szüntelen való, és [mindig megmarad]!*

*Igen: „A bolondnak szájában van kevélységnek pálcája, szájából gőg sarjad…” (Péld. 14,3).

És az Úr terve velük:  „És megjelenté magát füleimben a seregek Ura: Meg nem bocsáttatik e bűn tinéktek, míg meg nem haltok; szól az Úr, a seregek Ura” (Ésa. 22,14).

Zsolt. 52,4 [(havváh): Romlásomra, pusztulásomra törsz, te cselszövő]. Nyelved [rosszindulattal van tele, elméd] ártalmakon elmélkedik, [gonoszságot (ḥášaḇ): gondol és tervel ki] s olyan, mint az éles olló, [(taʿar): mint az éles borotva, rágalommal sebez] te álnokságnak [(rəmijjáh): csalásnak, becsapásnak, félrevezetésnek] mestere!^*

*És így folytatja Dávid: „A szádat gonoszságra tátod, [szádból (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú beszéd jön ki] és a nyelved csalárdságot [(mirəmáh cámaḏ): csalást, becsapást, félrevezetést tervez] sző” (Zsolt. 50,19).

Igen: „nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige], belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).

„Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér): beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával. hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen beszélnek]” (Zsolt. 12,3).

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33)

„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8)

 „Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16) ^.

Zsolt. 52,5 Szereted a gonoszt inkább, hogy nem a jót, és a hazugságot inkább, mint igazságot szólni. Szela. [Héber szöveg: Inkább ('áhéḇ 'áhaḇ ráʿ): gyönyörködsz a rosszaságban, a hitvány, veszélyes, rosszindulatú gonoszságban, mint a (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott dolgokban. Inkább szeretsz (šeqer dibbér): beszélni hamisságot, csalást, félrevezetést, becsapást, álnokságot, mint az (ceḏeq): igazságot].^*

*Jeremiás prófétán keresztül folyatódik a kijelentés: „Nyelvük olyan, mint a kifeszített íj, hazugsággal és nem igazsággal hatalmaskodnak az országban! Egyik gonoszságot a másik után követik el, de engem nem ismernek - így szól az ÚR” (Jer. 9,2).

Zsolt. 52,6 Szeretsz minden ártalmas [(belaʿ): romlást, pusztulást hozó] beszédet, [szeretsz bántó szavakat mondani], és az álnok [(mirəmáh): félrevezető] nyelvet.^*

*A hitetlenekről, és a vallásos emberekről így szól a Szent Szellem: „Szája telve [átokkal, és túlcsorduló] átkozódással, csalárdsággal [(mirəmáh): ravaszsággal, csalással, durvasággal, becsapással, félrevezetéssel, csellel, csapdával, és hazugsággal] és erőszakossággal; [(tôḵ tóḵ): elnyomással, durvasággal, keserűséggel]. Nyelve alatt hamisság [(ʿámál): hazugság, csalás, szenvedés, gyötrődés, vesződés, kellemetlenség, fájdalom, zaklatságott, gond, baj, fáradtság] és álnokság [romlottság, gonoszság, igazságtalanság, ártalom, nyomorgatás, baj, csapás, szerencsétlenség romlás és gazság rejtőzik, nyomorúságot és bajt okoz]” (Zsolt. 10,7).

„Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájukat, és nyelvük eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9; Jób. 20,12-13)

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).

Mert: „A bűnös (vagyis céltévesztett) ember szíve mélyén (az ő bensőjében) ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).

Hát: „Ne irígykedjél a gonosztevőkre, se ne kívánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívük, és bajt szólnak az ő ajkaik” (Péld. 24,1-2).

Zsolt. 52,7 Meg is ront [(náṯac): ledönt, lerombol, elpusztít] az [('él): erős, hatalmas] Isten téged, teljesen eltakarít, kigyomlál téged a te hajlékodból, [(nécaḥ necaḥ ḥáṯáh násaḥ'óhel): teljesen, megragad, kitép, kigyomlál, kiránt sátradból] és kiszaggat téged az élők földéről [(šáraš ḥaj): kitép gyökerestül az élők földjéből]. Szela.^*

*Így mutatja be Isten igéje azoknak a sorsát, akik azt hiszik, hogy Istent szolgálják, de a sátán uralma alatt maradnak: „Van olyan út (életút, életvitel, vagy vallási szokás, és istentiszteleti mód), mely helyesnek (és egyenesnek) látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út (de végül halálos betegség, csapás pusztulás, romlás, mely a halálba vezet)” (Péld. 14,12).

Mert: „A gonoszok [az istentelenek, vagyis akik Isten nélküli életmódot folytatnak] pedig a földről kivágattatnak [kivesznek, mert eltöröltetnek, és elvesznek], és a hitetlenül cselekedők [a törvényen kívüliek] kiszaggattatnak abból [akik hűtlenek, és elpártolnak, akik gonoszul, áruló módon cselekednek, és becsapók, félrevezetők, azokat kitépik, kigyomlálják, és kipusztulnak. Elűzetnek a földről]” (Péld. 2,22).

Az Úr figyelmeztetése: „Magatokért bosszút ne álljatok, és ne szolgáltassatok a magatok ügyében igazságot szerelmeseim, hanem adjatok helyet a gonosz = a sátán ellen irányuló haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, az igazságszolgáltatás, és a megvédelmezés, én megfizetek, és igazságot szolgáltatok, és megigazítok, ezt mondja az Úr” (Róm. 12,19).

Mert: „Enyém a bosszúállás, és az igazságszolgáltatás és a megfizetés, amikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmük napja, és siet, ami rájuk vár! Bizony, ítél az ÚR népe ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja” (5 Móz. 32,35-36).

„Mert igazságot szolgáltat népének az ÚR, és megkönyörül szolgáin” (Zsolt. 135,14).

Zsolt. 52,8 És látják ezt az igazak, és félnek, és nevetnek rajta [(rá'áh caddíq járé' śáḥaq): látják megrémülésüket a megigazult hívők, és kinevetik, kigúnyolják]:^*

*És hogy kikről mondja ezt a prófécia?: „Akik azt mondják vala Istennek: Távozzál el tőlünk! Mit tehet értünk a Mindenható? Ő mégis megtöltötte házukat javaival. De az istentelenek tanácsa távol legyen tőlem. Látják ezt az igazak és örülnek rajta, az ártatlan pedig csúfolja (és így gúnyolja) őket: Bizony, kiirtották ellenségeinket, tűz emészti meg még maradékukat is!” (Jób. 22,17-20).

De: „A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését.

(Zsolt. 91,8).

Zsolt. 52,9 Ímé az a férfiú, aki nem Istent fogadta erősségévé, [akinek nem kellett Isten oltalma] hanem az ő gazdagságának sokaságában bízott, és ereje az ő gonoszságában volt. [Héber: Íme az az [(geḇer'ĕlóhím): ember, aki nem Istent (śím śúm) tette, helyezte, állította, (máʿôz): védelemül, menedékül, hanem a (ʿóšer): gazdagsága (róḇ): sokaságában, nagyságában (báṭaḥ): bízott, és (havváh): rosszindulata, gonoszsága tette (ʿázaz): erőssé, hatalmassá]!^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Mert mit használ, és ugyan mi haszna lenne abból az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az életével fizet érte, ha elveszítené az életét? Avagy micsoda váltságot, vagy váltságdíjat adhat az ember az ő életéért? Mit tud majd fizetni azért, hogy visszakapja az életét; vagy mit adhat az ember cserébe az ő életéért?” (Mát. 16,26).

Mert: „Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk, nagy vagyonuk, sok pénzük, világi bölcsességük van! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni. [Más fordítás: Kevesebb fáradtsággal megy át egy teve a tű fokán, mint egy gazdag az Isten királyságába]!” (Márk. 10,23.25).

Azok, akik így szólnak: „És [azután majd elégedetten] ezt mondom az én lelkemnek [vagyis magamnak]: Én lelkem [azaz: én énem, életem], sok javaid vannak sok esztendőre eltéve [mert annyi jó dolgot halmoztál fel, ami több évre is elegendő lesz]. Tedd magadat kényelembe [pihenj], egyél, igyál, gyönyörködjél [örvendezz, és vigadozzál, mulassál, s élj jól, élvezd az életet]! Monda pedig néki az Isten: Bolond [esztelen, ostoba, öntelt, és meggondolatlan], ez éjjel elkérik [visszakövetelik] a te lelkedet [a te életedet] te tőled; amiket pedig készítettél [a vagyon, amit összegyűjtöttél; amit felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél], kiéi lesznek?” (Luk. 12,19-20).

 „Mert dicsekszik [(hálal): kérkedik] a gonosz [a céltévesztő hitetlen] a maga kívánságával, [önző vágyával, kedvteléseivel, kapzsiságával] és a fösvény [a haszonleső, nyerészkedő] megveti [semmibe veszi] és szidja [áldást mondva önmagára] az Urat, és [(ná'ac): kineveti, kicsúfolja, kigúnyolja, megveti, és elutasítja]” (Zsolt. 10,3).

Mert: „A gazdagnak a vagyon az erős városa, magas várfalnak képzeli” (Péld. 18,11).

Igen: „A gazdagnak a vagyon az erős városa…” (Péld. 10,15).

Pedig: „Aki bízik az ő gazdagságában, elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak” (Péld. 11,28).

 És azt kérdezi az Úr: „Mit dicsekszel termékeny völgyeiddel, te engedetlen, elbizakodott leány, aki kincseidben bízol, és azt mondod: Kicsoda támad ellenem? Ki törhetne rám? Ímé félelem, rettegés jön reád, azt mondja az Úr, [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] a Seregek Ura, minden szomszédod felől, és szétrebbentek, (szétszóródtok) egymástól, ki merre lát és nem lesz, aki összegyűjtse az elszéledteket. (Jer. 49,4-5).

Hiszen: „az Úré [(jəhóváh): Jahvéé, az Örökkévalóé] a királyi hatalom [a királyság], uralkodik a pogányokon [a nemzetek felett] is. Esznek és leborulnak [imádják őt] a föld gazdagjai mind; Őelőtte hajtanak térdet, akik a porba hullnak, és aki életben nem tarthatja magát. [Más fordítás: Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, előtte hajolnak meg mind, és térdet hajtanak előtte, s csak őt imádja minden halandó, akik a földben alszanak, akik nem tudják életüket megtartani]” (Zsolt. 22,29-30).

Azok is: „Akik gazdagságukban [(ḥajil): erejükben, hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben, gazdagságukban] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek]” (Zsolt. 49,7).

Zsolt. 52,10 Én pedig mint zöldellő olajfa [(raʿănán): virulni fogok] Isten házában, [('ĕlóhím bajiṯ):Elohim sátorában] bízom, ezért [(báṭaḥ): biztonságban vagyok] Isten kegyelmében [(ḥeseḏ): szeretetében] mind örökkön örökké [(ʿólám ʿôlám): most és mindenkor, egész életemen át].*

*Az Úr ígérete az Ő Igéjét (törvényét) szeretőknek: „Olyan [lesz], mint a víz [folyóvizek] partjára ültetett [plántáltatott] (termő)fa, amely kellő időben [a maga idejében] gyümölcsöt terem, [gyümölcsét meghozza] és levelei nem hervadnak [el nem hullanak]. Siker koronázza minden tettét. [Más fordítás: Boldogul minden munkájában; (mindenben, amit tesz jó szerencsés lesz)]” (Zsolt 1,3)

„Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik” (Jer. 17.8)

„Bő nedvességű ez a napfényen is, és ágazata túlnő a kertjén” (Jób. 8,16)

A megtért Jób megvallása: „Gyökerem a vízig nyúlik, ágamra éjjel harmat száll” (Jób. 29,19)

Dávidon keresztül hangzik az ígéret, amely gyermekeinkre is kiterjed: „Boldog az ember, aki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik. Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik. Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad” (Zsolt. 112,1-3).

Ha engedelmes leszek, akkor azt ígéri az Úr: „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).

Bizony: „Az igaz virágzik, mint a pálmafa, magasra nő, mint a cédrus a Libanonon. Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornácaiban virágzanak. Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek; Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne!” (Zsolt. 92,13-16).

Mert: „Én, az ÚR vagyok az őrizője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki ne bánthassa” (Ésa. 27,3)

„Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. És nevekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál” (Ésa. 44,3-4).

Dávid megvallása: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).

Ezt kéri Dávid, követendő példaként minden hívő számára:„Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét (láthassam, milyen jóságos az ÚR) és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt (megóv) engem az ő hajlékába (az ő sátrában) a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, (elrejt sátra mélyén) sziklára emel fel engem, (magas kősziklára helyez engem)” (Zsolt. 27,4-5).

Zsolt. 52,11 Áldlak téged örökké, [hogy így cselekedtél; nevedben remélek, mert jóságos vagy, a te híveid előtt. [Héber: (jáḏáh): hálát adva vallak meg, (ʿólám ʿôlám): egész életemen át, azért mert ezt (ʿáśáh): tetted. (šém): nevedben (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott minden(ḥásíḏ): szented, mert kegyelmes vagy].*

*És ők: „Eljönnek s hirdetik az ő igazságát az ő utánuk való népnek, hogy ezt cselekedte. [Más fordítás: Az Úrról fog neveztetni a következő nemzedék; és az egek hirdetni fogják az ő igazságát a népnek, mely születik, melyet az Úr teremtett]!” (Zsolt. 22,32).

Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról, akit, és amit hirdetnek: „Mi a megfeszített, vagyis kínoszlopra feszített Krisztust hirdetjük, és prédikáljuk…” (1Kor. 1,23). 

És az újjá teremtett nép: „… hirdeti a Krisztust” (Fil. 1,15).

„Akiről neveztetik, és akitől nevét nyerte minden nemzetség, azaz a leszármazottak összessége, mennyen és földön” (Eféz. 3,15).