Zsoltár 31. IMA A SZORONGATTATÁS IDEJÉN; (héberrel és kapcsolódó igékkel).

Zsolt. 31,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek; karvezetőnek] Dávid zsoltára (Jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember). [éneke, az elragadtatásért].

Zsolt. 31,2 Te benned bíztam, [(ḥásah): hozzád menekültem, oltalmat / menedéket keresve]! Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg [(pálaṭ): ments meg és helyezz biztonságba] engem*

*És Dávid így folytatja könyörgését: „Benned bíztak [benned reménykedtek] atyáink [őseink]; bíztak [reméltek] és te megszabadítottad [megmentetted] őket” (Zsolt. 22,5).

És én is: „Istenem [('ĕlóhím)], Benned bízom [Benned  (báṭaḥ): reménykedem]; ne [hagyd, hogy] megszégyenüljek [meg ne gyaláztassam, és meg ne piruljak]; ne örüljenek rajtam [ne nevessenek ki, ne (ʿálac): ujjongjanak fölöttem] ellenségeim [ne diadalmaskodjanak rajtam]. Senki se szégyenüljön meg, aki téged vár [aki benned reménykedik, és tebenned bízik]; szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled [akik a hűséget könnyen megszegik]. »Héber szerint: Senki se (bvš): szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, (qáváh): reményében, aki Téged vár, és Benned reménykedik. (bvš): Szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, aki (rêqám): ok nélkül (bḡḏ): hűtlenkedik, elpártol, áruló módon cselekszik« (Zsolt. 25,2-3).

Most is csak: „Te benned bízom, (Hozzád menekülök) Uram! Ne szégyenüljek meg soha. A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem” (Zsolt. 71,1-2).

És az Úr válasza: „Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és előttük zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak. És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arccal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit akik várnak, meg nem szégyenülnek” (Ésa. 49,22-23).

Zsolt. 31,3 Hajtsd hozzám [(náṭáh): fordítsd felém] füledet, hamar [(məhéráh): sietve] szabadíts [(nácal): ments] meg; légy nékem erős kőszálam, [(máʿôz cur cúr): légy megmentő erős kősziklám] erődített házam, hogy megtarts [(jášaʿ): megszabadíts, győzelmet adj, megőrizzél] engem*

*Dávidot bármilyen baj éri, a szabadító Istenhez kiált: „Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam]. »Más fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős hatalmas Istenem«” (Zsolt. 17,6).

„Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7)

És megvallja, hogy:„Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek” (Zsolt. 116,1-2)

De az Úr is erre biztatja, megígérve a szabadítást is:  „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)

És hogy ki az az Isten, akit segítségül kell hívni, arról Pál apostolon keresztül így tesz bizonyságot a szent Szellem: „Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól...., .... akik  a mi Urunk Jézus Krisztus nevét bárhol segítségül hívják” (1Kor. 1,2-3).

Zsolt. 31,4 Mert kősziklám [(selaʿ): kőszirtem] és védőváram [(məcúḏáh mácúḏ): mentsváram; sziklaváram, erődöm] vagy te; vezess [(náḥáh): és terelgess, és irányíts] hát engem a te nevedért és vezérelj [(náhal) őrizz, gondoskodj rólam, tarts el] engemet*

*Dávid így kéri az Urat: „[Te igaz vagy] Uram, vezess [igazgass, vezérelj] engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt [ha rám tör ellenségem]; egyengesd [s tedd járhatóvá, egyenessé] előttem a te útadat [ösvényedet; és utamat színed előtt]!” (Zsolt. 5,9).

És:„Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a te igazságodban (hűségesen) és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged (mindig benned reménykedem)” (Zsolt. 25,4-5).

 Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem Isten igazságát: „Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek...” (Róm. 3,22).

És az Isten útja pedig: „... Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet...”(Ján. 14,6).

És Ő: „Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat (a szelídeket). Az Úrnak minden útja (minden ösvénye) kegyelem (szeretet) és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják” (Zsolt. 25,9-10).

És az Úr válasza az imára: „A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak; (ismeretlen ösvényeken viszem őket). Előttük a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet (a rögös utat) egyenessé (simává); ezeket cselekszem velük, és őket el nem hagyom” (Ésa. 42,16).

És a hívő boldogan vallja meg, hogy: „Az igazságnak útján (ösvényén) járok, és az igazság (a megigazulás) ösvényének közepén” (Péld. 8,20).

És Dávid folytatja megvallását: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).

 Az apostol megvallása:  „…E kőszikla pedig a Krisztus volt” (1 Kor. 10,4).

És ha szorongat az ellenség, emlékeztethetjük az Urat ígéretére: „Hozzád menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem. Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts meg; légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem. Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet. Ments ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én erősségem. Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten” „Istenünk, pajzsunk, nézz ránk, tekints fölkented személyére!” „Egybegyülekeznek az igaznak élete ellen, és elítélik az ártatlannak vérét. De kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kősziklája” „Rejtekhelyem és pajzsom vagy te; igédben van az én reménységem” „Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm Ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám” (Zsolt. 31,2-6; 84,10; 94,21-22; 119,114; 144,1-2).

Ő az, aki: „Lelkemet megvidámítja, [felüdíti] az igazság [megigazultság] ösvényein vezet [hordoz] engem az ő nevéért [nevéhez híven]. »Héber szerint: (šúḇ): visszahoz, helyreállít, megújít (nep̄eš): engem, és a (ceḏeq): megigazulás (maʿəḡáláh maʿəgál): útjára (náḥáh): visszavezet az Ő (šém): nevéért«  (Zsolt. 23,3).

Zsolt. 31,5 Ments [(jácá'): szabadíts] ki engem a hálóból, [(rešeṯ): tőrből, csapdából], amelyet titkon vetettek [(ṭáman): rejtettek el] nékem; hiszen te vagy az én erősségem [(máʿôz): védelmem, menedékem]*

*Dávid vallástétele a szabadító Istenről: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)

Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4)

„Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!”  S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)

A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).

Zsolt. 31,6 Kezedre bízom [(páqaḏ): kezedbe ajánlom, helyezem] (rúaḥ): szellemem, te váltasz [(páḏáh): mentesz] meg engemet, oh Uram, hűséges [('ĕmeṯ): igazságnak Istene, igaz] Isten [('él): erős, hatalmas Isten]*

*Dávid próféciája így teljesedett be: „És [hangosan] kiáltván Jézus nagy [messze hangzó] szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondván, meghala [kilehelte, kibocsátotta szellemét]” (Luk. 23,46).

Akik az Úréi követik az Ő példáját, és egyben kijelentést nyer Isten neve is: Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz szellememet!” (Csel. 7,59).

Zsolt. 31,7 Gyűlölöm [(śáné'): utálom] a hazug [(šavə' šávə'): értéktelen] hiúságok [(haḇél heḇel): haszontalanságok] híveit* és az Úrban [(jəhóváh): Jahveban, az Örökkévalóban] bízom én.

*Mert: „A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenceik mit sem használnak (nem érnek semmit), és tanúik nem látnak, és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek” (Ésa. 44,9).

Hiszen: „Mind egyig balgatagok (ostobák) és bolondok; hiábavalóságokra tanít (hiábavaló a bálványok útmutatása); fa az. Társisból hozott lapított ezüst és Ofirból való arany; az ácsnak és az ötvös kezének munkája; öltözetük kék és piros bíbor; mesterek munkája valahány” (Jer. 10,8-9).

Zsolt. 31,8 Hadd vigadjak [(gúl gíl): örvendezzek, ujjongjak] és örüljek a te kegyelmednek, [(ḥeseḏ): szeretetednek] amiért meglátod nyomorúságomat [(ʿŏní): szenvedésemet, lealáztatásomat; megalázottságomat] és megismered a háborúságokban [(cáráh): nyomorúságban, gyötrelemben szorongattatásokban] lelkemet [(nep̄eš) életemet, személyemet]*

*És én: „Örülök és örvendezek [vigadok, és ujjongok] Tebenned, [és Benned van örömöm]. Zengedezem, [magasztalom, és zsoltárral dicsőítem], oh, Magasságos, [Felséges] a te nevedet” (Zsolt. 9,3).

Zsolt. 31,9 És nem rekesztesz be engem ellenség kezébe, sőt tágas térre állatod lábaimat. [Héber szerint: (sáḡar' ôjéḇ 'ójéḇ): nem adtál, nem szolgáltattál ki ellenségem hatalmának, és (jáḏ): fegyverének], sőt (merəḥáḇ): széles, tágas helyre (ʿámaḏ): helyeztél el engem*

*Amikor: „Rám jöttek [(qáḏam): rám rontottak, és megtámadtak, megrohantak engem] veszedelmem [('êḏ): szerencsétlenségem, nyomorúságom] napján; de az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló védelmemre kelt, Ő] volt az én támaszom [és oltalmam]. És kivitt [kivezetett] engem tágas helyre [tágas térre a szabadba, tágas mezőre]; kiragadott [szabadulást hozott; megmentett; megszabadított] engem, mert kedvét leli [mert gyönyörködik] bennem [mert szeretett; mert jómat kívánja énnékem]” (Zsolt. 18,19-20).

Zsolt. 31,10 Könyörülj rajtam, [(ḥánan): légy kegyelmes] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], mert szorongattatom [mert (cárar): gyötrődöm, bajban vagyok, tele vagyok félelemmel]. Elsenyved [(ʿášéš): elgyengül] a búbánat [(kaʿaś kaʿas): gyötrelem, kínzás] miatt a szemem, odavan [összetörve] testem-lelkem [(nep̄eš beṭen): egész bensőm]*

*Dávid így kiált az Úrhoz, megprófétálva a Messiás szenvedését: „Mint a víz, úgy kiöntettem [szétfolytam] csontjaim mind [kificamodtak,] széthullottak [(páraḏ): mind szétváltak egymástól]; szívem [a bensőm] olyan lett, mint a viasz, megolvadt [(másas): elgyengült a félelemtől] belső részeim között [a bensőmben]. Erőm [torkom, ajkam] kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet [lesújtottál a halál porába]” (Zsolt. 22,15-16).

És így folytatja szenvedéseiről panaszát: „Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében...” (Zsolt. 32.4)

„Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam [elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Egész személyem is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]” (Zsolt. 6,3-4).

És így folytatódik a prófécia, az Úr Jézus szenvedéséről: „Uram, haragodban (felindulásodban) ne fenyíts (ne feddj) meg engem; felgerjedésedben (lángoló haragodban) ne ostorozz meg engem! Mert nyilaid belém akadtak, (belém hatoltak) és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt (Más fordítás: Nincs ép hely testemen sújtó haragod miatt, nincs sértetlen csontom, vétkem miatt). Mert bűneim elborítják fejemet; (összecsaptak fejem fölött) súlyos teherként, erőm felett (nehezednek rám). Megsenyvedtek, megbűzhödtek, elgennyesedtek sebeim oktalanságom miatt. Mert derekam megtelt gyulladással, (égő fájdalommal van tele) és testemben semmi ép (hely) sincsen. Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok (Más fordítás: Kimerültem, végképp összetörtem, szívem gyötrelmében kiáltozom). Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem! Szívem dobogva ver, elhágy erőm, s szemem világa - az sincs már velem” (Zsolt. 38,2-6.8-11).

Ézsaiáson keresztül hangzik a kijelentés Urunk szenvedésének okáról: „Utált és (megvetett) az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig (a mi) betegségeinket ő viselte, és (a mi) fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől (hogy Isten csapása sújtotta és kínozta)! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. (Más fordítás: Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg)” (Ésa. 53,3-5).

És Isten igéje Jób történetén keresztül mutatja be, hogy mit tesz a sátán a Krisztus nélküli az emberrel. Az Úr Jézus azért vállalta a kínszenvedést, hogy ettől megmentse az embert: „Utálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átallnak pökdösni előttem (Más fordítás: Utálkozva távolodnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni). Sőt leoldják kötelüket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik. Jobb felől ifjak (csőcseléke) támad ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak. Az én utamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenük. (Más fordítás: Az én ösvényemet meg elrontják, hogy romlásomat siettessék, pedig nincs is segítőjük). Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide. (Más fordítás: Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: viharként zúdulnak rám). Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltűnt, mint a felhő. (Más fordítás: Rémület fog el. Szélvész űzi el méltóságomat, boldogságom eltűnt, mint a felleg). Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim (és kínjaim nem csillapodnak). A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra. A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz. Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám! (Más fordítás: Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz. Eléd állok, de te csak figyelsz engem). Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harcolsz ellenem. (Más fordítás: Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem). Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban. Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába” (Jób. 30,10-23).

Zsolt. 31,11 Mert bánatban [(jáḡôn): szomorúságban

fájdalomban] enyészik [(káláh): múlik el] életem és sóhajtásban [('ănáḥáh): nyögésben, jajgatásban] múlnak éveim; bűnöm miatt  roskadoz erőm, a [(ʿávôn ʿáôn): bűn miatti baj, csapás (kášal): elveszi erőmet, támolygok, tántorgok, kimerült vagyok], és kiasznak csontjaim, és [(ʿášéš ʿecem): elfogy, elenyészik testem]*

*És így folytatja Dávid: „Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; (A sírba roskadók közé sorolnak) olyan vagyok, mint az ereje vesztett ember. A halottak közt van az én helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban feküsznek, akikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől. Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé. A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela. Szemem megsenyvedett (elbágyadt) a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet. Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy dicsérjenek (és magasztaljanak) téged? Szela. Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet (és beszélnek-e a sírban szeretetedről), hűségedet a pusztulás (az enyészet) helyén? Megtudhatják-é (ismerik-e) a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?” (Zsolt. 88, 5-8.10-13).

„Mit használ (neked a) vérem, ha sírba (vagyis a sírgödörbe) szállok? Dicsér-e téged (és hálát ad-e neked) a por (és aki porrá lett); hirdeti-é igazságodat (és hűségedet)?” (Zsolt. 30,10).

„Mert nincs emlékezés rólad a halálban, [és a halál után nem emlegetnek téged, a holtak közül ki gondol még rád] a seolban [a koporsóban, a sírban, a holtak országában] kicsoda dicsőít téged [ki ad hálát neked]” (Zsolt. 6,6).

„Mert nem a sír dicsőít (és nem a holtak hazájában magasztalnak) Téged, és nem a halál magasztal (és nem a halottak dicsőítenek) Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók (reménykedhetnek, és) várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged (csak az magasztalhat téged), akárcsak most én! Az atya a fiaknak hirdeti (és tanítja) hűségedet” (Ésa. 38,18.19).

„Nem a halottak (a meghaltak) dicsérik az Urat, (sem) nem azok, akik a csend honába tértek (akik a csendességbe alászállnak), hanem mi, mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 115,17-18).

Zsolt. 31,12 Temérdek üldözőm [minden ellenségem] miatt csúfsággá [(ḥerəpáh): gyalázattá, és gúny tárgyává] lettem, kivált szomszédaimé, és ismerőseimnek félelmévé [(paḥaḏ): rettegésére]; akik az utcán látnak, elfutnak [(náḏaḏ): elmenekülnek] tőlem. [Más fordítás: Gúny tárgya lettem ellenségeimnek, szomszédaimnak szégyenük, barátaimnak félelmük. Akik az utcán látnak, kitérnek előlem]*

*De Uram: „Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19).

Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).

És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52).

„Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim pedig messze állnak (elhúzódnak tőlem)” (Zsolt. 38,12)

„Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem: Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!” (Zsolt. 41,8-9).

 „Akik engem látnak [(rá'áh): néznek, szemlélnek, nézegetnek], mind csúfolkodnak [(láʿaḡ): csúfolnak, gúnyolnak, kinevetnek, gúnyolódnak] rajtam [gúnyt űznek belőlem], félrehúzzák [lebiggyesztik] ajkaikat és hajtogatják [csóválják] fejüket” (Zsolt. 22,8).

Az Evangélium bizonyságtétele: Beteljesültek a próféciák: Az Úr Jézus a kínoszlopon szenved, és: „Az arra menők pedig szidalmazzák [káromolják; gyalázzák, becsmérelik] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva, és rázogatva]. És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd [és mentsd] meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a kínoszlopról]! Bízott az Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa meg, óvja meg, és védelmezze] most Őt [lássuk, hogyan menti meg most Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia vagyok” (Mát. 27,39-40.43).

Zsolt. 31,13 Töröltettem, akár a halott, az emlékezetből; olyanná lettem, mint az elroshadt edény, »mint egy kallódó tárgy«. [Héber szerint: (léḇ šáḵéaḥ šáḵaḥ mámôṯ): A szívek elfeledkeznek rólam, mintha halott volnék. Olyanná lettem, mint ('áḇaḏ): a veszendő, összetört edény]*

*És így folytatja próféciáját Dávid: „Dávidé (jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember). [Dávid zsoltára]. Hozzád kiáltok, [(qárá'): Téged hívlak] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], én szirtem; [(cur cúr): Kősziklám, erősségem, Istenem] ne fordulj el szótlanul [(ḥáraš):némán] tőlem, [(ḥášáh): ne zárd be előlem füled; ne légy hallgatag irántam] hogy ne legyek, ha néma maradnál, a sírba szállókhoz [(bôr mášal): a sírba roskadókhoz] hasonló. [Más fordítás: Ha nem hallgatsz meg, ha némán elfordulsz, olyan leszek, mint a sírba szállók (a sírverembe roskadók; (járaḏ): sírgödörbe lemenők]” (Zsolt. 28,1).

Zsolt. 31,14 Mert hallottam sokak rágalmát, iszonyatosságot mindenfelől, amint együtt tanácskoztak ellenem, és tervezték, hogy elrabolják életemet [Héber szerint: (šámaʿ): hallottam, és megértettem a (dibbáh) rágalmakat, a rosszindulatú beszédeket, (səḇíḇáh sáḇíḇ) minden oldalról, (máḡúr máḡôr) félelem, rettegés, csupa borzadály. (jaḥaḏ) egymással (jásaḏ) tanácskoztak és azt (zámam) tervezték, azt tűzték ki célul, hogy (láqaḥ) elveszik (nep̄eš) életemet]*

*Dávid újra -és újra így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak és terveznek, titokban tartják tervüket, és a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan. Mert kifürkészhetetlen az ember szíve, azaz belseje” (Zsolt. 64,6-7).

És az Evangélium jelenti ki, hogy kikről prófétál Dávid: „A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt. És elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust” (Mát. 12,14).

És: „tanácsot tartának mind a főpapok [vagyis az összes papi fejedelmek] és a nép vénei [és azt a határozatot hozták] Jézus ellen, hogy őt megöljék [vagyis hogy halálra juttatják; és kimondották, hogy halálra adják őt]. (Mát. 27,1).

Zsolt. 31,15 De én benned bízom, és [(báṭaḥ): reménykedem] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]! Azt mondom: Te vagy Istenem [Elohim]*

*És így folytatja megvallását Dávid: „Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem [és biztonságba helyeztél] anyámnak emlőin. [Más fordítás: Te hoztál elő az anyaméhből, jó voltodból gond nélkül pihenhettem, anyám ölén; te vagy reménységem anyám emlője óta]. Születésem óta a te gondod voltam; [A tiéd vagyok kezdettől fogva]; anyám méhétől fogva te voltál [az én Erős, hatalmas] Istenem [Más fordítás: Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem]” (Zsolt. 22,10-11)

És megvallja az Úrnak : „Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, Istenem, én bizodalmam gyermekségemtől fogva! Reád támaszkodom születésem óta; anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen. Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam” (Zsolt. 71,5-7).

Zsolt. 31,16 Életem ideje kezedben van: szabadíts [(nácal):

ragadj ki, ments] meg [engem] ellenségeim kezéből és üldözőim [hatalmából].

Zsolt. 31,17 Világosítsd meg [('ôr): ragyogtasd fel] orcádat [(páním) jelenlétedet] a te szolgádon, tarts [ments; szabadíts] meg engem [(jášaʿ): adj győzelmet] jóvoltodból, [(ḥeseḏ): kegyelmedből]*

*És folytatja Dávid: „Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? [ki fordul még jóval felénk? Bár jó napokat látnánk] Hozd fel [ragyogtasd] reánk [fordítsd felénk] arcodnak világosságát, oh Uram! [Ránk van jegyezve, Uram, orcád világossága; Ragyogtasd ránk jelként arcod fényességét]” (Zsolt. 4,7).

És Dávid újra -és újra ezt kéri: „A te orcádat világosítsd meg a te szolgádon (ragyogó arccal nézz szolgádra), és taníts meg a te rendeléseidre!” (Zsolt. 119,135).

És hogy miért kéri ezt Dávid: „Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orcáját rajtunk. Szela. Hogy megismerjék e földön a te útadat, minden nép közt a te szabadításodat.” (Zsolt. 67,2-3)

„Oh Isten, állíts helyre minket, és világoltasd  a te orcádat, hogy megszabaduljunk. Perpatvarrá tevél minket szomszédaink között, és a mi ellenségeink csúfkodnak rajtunk. Seregek Istene, állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Hogy el ne térjünk tőled. Eleveníts meg minket és imádjuk a te nevedet. Seregek Ura, Istene! állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsolt. 80,4.7-8.19-20)

„Isten, saját fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a régi időkben. Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad. Nemzeteket zúztál össze, őket pedig a helyükre küldted. Mert nem a maguk fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket. Te vagy királyom, ó Isten! Parancsodra megszabadul Jákób.” (Zsolt. 44,2-5)

„Igazság és jog trónodnak támasza, szeretet és hűség jár előtted. Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram! Nevednek örvendeznek mindennap, és igazságod fölmagasztalja őket, mert te vagy díszük és erejük. Kegyelmed által emelkedik hatalmunk, mert az Úrtól van a pajzsunk, Izráel Szentjétől a királyunk.” (Zsolt. 89,15-19)

Pál apostolon keresztül mutatja meg a Szent Szellem, hogy mit kért valójában Dávid Istentől: „Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon (fel), ő gyújtott világosságot a mi szívünkben (a bensőnkben) az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett (hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán)” (2 Kor. 4,6)

Mert:  „… Krisztus, … az Isten képe” (2 Kor. 4,4)

Mert: „Ő a láthatatlan Isten képe … ” (Kol. 1,15)

„Aki az ő dicsőségének visszatükröződése (Ő Isten dicsőségének a kisugárzása), és az ő valóságának (és lényének) képmása, aki hatalma szavával fenntartja (és hordozza) a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3).

Zsolt. 31,18 Uram, ne szégyenüljek meg, [(bvš): ne hagyj cserben], mivelhogy [(qárá'): segítségül] hívlak téged; a gonoszok [az Isten nélkül élő céltévesztettek] szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba [(dámam): némuljanak el és szálljanak sírba]*

*Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem harcolni az ellenség ellen: „Érje szégyen és gyalázat azokat, akik életemre törnek! Hátráljanak meg, és piruljanak, akik rosszat terveznek ellenem! (Zsolt. 35,4).

 „Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik bajomat kívánják” (Zsolt. 40,15).

Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18).

Dávid újra - és újra így kiált az Úrhoz:  „Istenem [('ĕlóhím)], Benned bízom [Benned  (báṭaḥ): reménykedem]; ne [hagyd, hogy] megszégyenüljek [meg ne gyaláztassam, és meg ne piruljak]; ne örüljenek rajtam [ne nevessenek ki, ne (ʿálac): ujjongjanak fölöttem] ellenségeim [ne diadalmaskodjanak rajtam]” (Zsolt. 25,2).

„Nézz ide, (tekints rám, hallgass meg), és felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, (tartsd meg szemem ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (ne jöjjön rám halálos álom); Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt; (Végeztem vele) háborgatóim ne örüljenek (ellenfeleim ne ujjonghassanak), hogy tántorgok (hogy ingadozom)” (Zsolt. 13,4-5).

Én most is csak: „Te benned bízom, (Hozzád menekülök) Uram! Ne szégyenüljek meg soha. A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem” (Zsolt. 71,1-2).

Már: „Korán hallasd velem kegyelmedet, (hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy) mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád vágyódom. Szabadíts (ments) meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök (nálad keresek oltalmat)!” (Zsolt. 143,8-9).

Az Újszövetségben pedig azt is kijelenti az Úr, hogy ki az ellenség, aki ellen harcolt Dávid – aki próféta volt, – és hogyan kell harcolni ellene: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög... Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben” (1 Pét. 5,8-9).

Zsolt. 31,19 A hazug [(šeqer): félrevezető, becsapó, álnok] ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően [(ga'ăváh): büszkén, gőgösen, fennhéjázva, dölyfösen] szólnak az igaz [(caddíq): megigazult] ellen, kevélységgel [rátarti gőggel (ʿáṯáq): vakmerőn, arcátlanul, arrogánsan] és megvetéssel [(búz): lenézéssel, semmibevevéssel

beszélnek a megigazultról]*

*Mert: „Hamisságot szól egyik a másiknak; hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak (Más fordítás: Hazug módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek)” (Zsolt. 12,3)

 „Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak (Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)” (Zsolt. 59,13).

 „Mert nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige], belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).

„Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7)

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).

Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek (elnyomással fenyegetőznek) fennhéjázással (dölyfösen). Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet” (Zsolt. 73,8-9).

„Piszkolódnak, (hangoskodnak) keményen szólnak (kihívóan beszélnek); kérkednek mindnyájan a hamisság cselekedői” (Zsolt. 94,4).

„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8)

 „Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16)

Mert nem ismerték meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6)

Akiről már a próféták is így szóltak „… és hívják nevét: … békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6)

Aki így bátorítja az övéit: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján. 14,27)

És akinek neve: Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14)

Akik Őt nem ismerik, arról így szól a Szent Szellem: „Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek)! Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” (Ésa. 48,22; 57,21).

Zsolt. 31,20 Mily bőséges [mily (raḇ): nagy, és túláradó] a te jóságod, amelyet [(cáp̄an) félretettél] fenntartasz a téged félőknek [(járé'): a téged tisztelőknek], és megbizonyítasz a tebenned bízókon az emberek fiai előtt [Más fordítás: Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára]*

*Ézsaiás így prófétál erről: „Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna Isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért” (Ézs. 64,3).

Mert: „Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt [az én (cárar): üldözőim, szorongatóim (páním) szeme láttára]; elárasztod [megkened] fejem olajjal; csordultig van [színültig töltötted] a poharam. „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,5 -6).

És így folytatódik a kijelentés: „magasra növeszted az én szarvamat, mint az egyszarvúét; elárasztatom csillogó olajjal. És legeltetem szememet az én ellenségeimen, és az ellenem támadó gonosztevőkön mulat majd a fülem. (Más fordítás: És engem olyan erőssé tettél, mint mikor a bivaly öklel, és friss olajjal kentél meg engem. Szemem nyugodtan nézi azokat, akik leselkednek rám, fülem nyugodtan hallja, hogy rám akarnak támadni a gonoszok). (Zsolt. 92,11-12).  

„Bizony hiszem, és [biztos vagyok benne] hogy meglátom az Úr jóságát, és [dicsőségét] az élőknek földén [az élők honában]!” (Zsolt. 27,13).

Hát: „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki Őbenne bízik. Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert akik őt félik, nincs fogyatkozásuk” (Zsolt. 34,9-10).

Mert: „Aki megérti az igét, annak jó dolga lesz, és boldog az, aki bízik az Úrban” (Péld. 16,20).

 És mi: „hirdetjük, és prédikáljuk amint meg van írva: Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve, vagyis a bensőnk meg sem sejtett, föl nem fogott, és meg sem gondolt azt készítette el az Isten az őt szeretőknek, azoknak, akik magukat teljesen átadják Istennek, és eggyé válnak vele” (1Kor. 2,9).

Zsolt. 31,21 Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései [(róḵes): összeesküvése, háborgása, zavargása] elől; sátorban őrzöd, és [(cáp̄an): megközelíthetetlenné teszed] őket a perpatvarkodó [a perlekedő] nyelvektől, a [(riḇ ríḇ lášón lášôn): ellentmondó, ellenkező beszédektől]. »Más fordítás: Tekinteted pajzsával befödöd őket az emberek támadása elől. Sátradban, a Te hajlékodban megvéded, megoltalmazod, megőrzöd, őket a nyelvek rágalma elől]*

*Bizony: „A nyelvek ostora [(lášón lášôn): rágalmazás, átkozás] elől rejtve leszel [biztonságban vagy], és nem kell félned [(járé'): remegned, megijedned, megrémülnöd], hogy a pusztulás rád következik, hogy a [(šôḏ šóḏ bô'): pusztulás rád tör, elér, rád szakad]” (Jób. 5,21).

Mert: „Tollaival fedez be (takar be) téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége” (Zsolt. 91,4).

És: „Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, (célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak) és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, (mely törvénykezni mer veled) kárhoztatsz (meghazudtolsz): ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr” (Ésa. 54,17).  

És Dávid boldogan vallj, hogy: „Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem” (Zsolt. 27,5).

Zsolt. 31,22 Áldott az Úr, hogy csodálatossá [(pálá'): különlegessé, rendkívülivé] tette kegyelmét, és [(ḥeseḏ): szeretetét] rajtam, mint egy [(mácúr mácôr): ostromlott], és megerősített városon!

Zsolt. 31,23 Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: Elvettettem [(grz): kivágattam] szemeid elől [hogy eltaszítottál magadtól] de mégis, meghallgattad [(taḥănúnáh taḥănún): könyörgésemet], esedezéseimnek szavát, mikor [(šávaʿ): segítségért] kiáltottam hozzád*

*Ézsaiás is így szól: „Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élők földében, nem szemlélek embert többé a világ lakói közt. Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végez velem!” (Ésa. 38,11-12).

És az Úr válasza: „az elvetemültek kivágattatnak; de akik az Urat várják, öröklik a földet” (Zsolt. 37,9).

Zsolt. 31,24 Szeressétek [('áhéḇ 'áhaḇ): kívánjátok] az Urat mind ti ő kedveltjei [(ḥásíḏ): Ő szentjei]. A hűségeseket [('áman): hűséges, megbízható szavahihető, őszintéket, akik szilárdan hisznek, és bíznak] megőrzi [(nácar): szemmel tartja, megvédi és oltalmazza] az Úr, és bőven megfizet a kevélyen [(ga'ăváh): gőgösen, fennhéjázva, dölyfösen] cselekvőknek*

*Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem az igét: „Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei, az ő tevékenysége, eredménye, teljesítménye szerint. Azoknak, akik állhatatosan, és kitartóan jót cselekedve, jótettekkel, jó munkával törekszenek és igyekeznek dicsőségre, megbecsülésre, tiszteletre, tisztességre és halhatatlanságra, romolhatatlanságra, és múlhatatlanságra, örök életet ad, vagyis természetfeletti életet, az életnek egy más létezési formáját adja. De fizet majd haraggal és megtorlással, búsulással, bosszankodással annak, aki haszonleső, viszálykodó, perlekedő, önérdek keresője, hajszolója s nem hajlik, és nem hisz szándékosan és önfejűen az igazságra, vagyis nem engedelmeskedik a valóságnak, az Igének, Krisztusnak. Hanem a gonoszsággal, a hazugsággal, istentelenséggel, Igével ellentétesen tart, mert engedi magát meggyőzni, és az Igével ellentétesen hisz. Mindenkit, vagyis minden embert, aki gonoszat, vagyis rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt művel, és elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj, keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség. És a gyötrelem, és ínség, szorongató veszedelem, szorongás, szorongatás, szükséghelyzet elsősorban, és először is a zsidót, azután a pogányt, vagyis görögöt, hellént. Ámde dicsőség, tisztelet, megbecsülés, méltóság, rang, tisztesség és békesség vár, vagyis épség, jó egészség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás jut majd osztályrészül mindenkinek, aki jót tesz, és aki a jót folyamatosan munkálja. Kezdetben a júdeaiakra, azután a pogányra, vagyis görögre” (Róm. 2,6-9).

És hogy milyen cselekedetek alapján fizet az Úr, arról így szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, aki vizsgálja az elméket, ő érti, és aki őrzi a te életedet, ő tudja? És kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet” (Péld. 24,11).

Elihu így szól Istenről Jóbnak: „… Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság! Sőt inkább, amint cselekszik az ember, úgy fizet néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, amit keres. Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!” (Jób. 34,10-12).

Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az ítélet, vagyis a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8)

„Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” De mi „… atyámfiai, nem vagyunk adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk: Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a hústest cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek” (Róm. 8,5-7.12-13)

A Szellem gondolata élet: „Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utolér közülük valakit, ez a maga vétke miatt éretett utol, de vérét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék. 33,6-9).

Zsolt. 31,25 Legyetek erősek [(ḥázaq) elkötelezettek, szilárdak] és bátorodjék [('ámac): erősítsétek meg] a ti szívetek [(léḇáḇ): bensőtöket] mindnyájan, akik várjátok az Urat! [Cselekedjetek férfiasan, és erősítsétek meg szíveteket mindnyájan, kik az Úrban bíztok]*

*Hát: „Várjad az Urat, és [(qáváh): reménykedj az Úrban], légy erős [és bátor szívű, légy férfias]; bátorodjék szíved [('ámac): és erősítsd meg a te szívedet] és várjad az Urat [(qáváh): reménykedj az Úrban]” (Zsolt. 27,14).

„Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz (és hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz)! El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, (ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását) hanem (tanulmányozd), és gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utjaidon és akkor boldogulsz. Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz” (Józs. 1,7-9)