Zsoltár 32. A megigazult ember boldogsága és reménysége. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 32,1 „Dávid [szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] tanítása, [(maśəkíl): éneke]. Boldog, és [áldott] az, akinek hamissága [(pešaʿ): hűtlensége, lázadása] megbocsáttatott, [(násá' náśá'): elvétetett, eltöröltetett] vétke elfedeztetett*

*Pál apostol idézi a próféciát, amely beteljesedett: „Boldogok és áldottak, akiknek megbocsáttattak és elfedeztettek bűneik, hamisságaik, gonoszságaik, vagyis céltévesztésük, azaz a cél ELVÉTÉSE, és törvényszegéseik. És akinek elengedték törvénytiprásait. Boldog és áldott ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, vagyis az a személy, akinek az Úr vétkeit, azaz céltévesztését nem rója, és nem számítja fel” (Róm. 4,7-8).

Hát jöjj az Úrhoz: „Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,3).

Zsolt. 32,2 Boldog, és [áldott] ember az, akinek az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] bűnt [(ʿávôn ʿáôn): hamisságot] nem tulajdonít, [(ḥášaḇ): akinek az ÚR nem rója fel bűnét, nem tartja számon vétkét] és (rúaḥ): szellemében csalárdság [(rəmijjáh): álnokság] nincsen [nem lakik]*

*És így folytatja Dávid: „Az ártatlan kezű és tiszta [(bar): őszinte] szívű, aki nem adja magát [nem (násá' náśá'): vágyik, és sóvárog] hiábavalóságra, [(šavə' šávə'): gonoszságra] és nem esküszik meg csalárdságra [akinek az esze nem (mirəmáh): csaláson, becsapáson, félrevezetésen jár, nem esküszik hamisan]. Áldást nyer az Úrtól, [(násá' náśá' jəhóváh bəráḵáh): megajándékozza, körbeveszi Jahve, az Örökkévaló jóléttel] és igazságot [(cəḏáqáh): megigazulást] az üdvösség Istenétől [(jéšaʿ ješaʿ): a megmentő, szabadító Istentől]. (Zsolt. 24,4-5).

És mert csak az Úr végezheti el ezt, ezért kéri Dávid, hogy:  „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős szellemet újítsd meg bennem” (Zsolt. 51,12).

És Isten ezt elvégezte, de az embernek kell elfogadni: „Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette önmagával a világot. Nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét. [Más fordítás: Isten volt a Krisztusban, amikor a világot magával kiengesztelte, nem számítva fel nekik az eleséseket, a hibás lépéseket, botlásokat, baklövéseket, melléfogásokat, törvényszegéseket, sőt belénk helyezte a kibékítés, a kiengesztelődés (logoszát), igéjét]. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne, és bátorítana benneteket mi általunk: Krisztusért, a Krisztus nevében kérünk, béküljetek meg, engesztelődjetek ki az Istennel” (2 Kor. 5,19-20).

Zsolt. 32,3 Míg elhallgatám, és amíg [(ḥáraš): némán hallgatva csendben maradtam] megavultak [(báláh): tönkrementek, elerőtlenedtek, kiszáradtak, elsorvadtak (ʿecem): teljesen] csontjaim a napestig való jajgatás miatt, az [egésznapi  (šə'áḡáh): ordításomban, üvöltésemben]*

*Mert: „bánatban [(jáḡôn): szomorúságban fájdalomban] enyészik [(káláh): múlik el] életem és sóhajtásban [('ănáḥáh): nyögésben, jajgatásban] múlnak éveim; bűnöm miatt  roskadoz erőm, a [(ʿávôn ʿáôn): bűn miatti baj, csapás (kášal): elveszi erőmet, támolygok, tántorgok, kimerült vagyok], és kiasznak csontjaim, és [(ʿášéš ʿecem): elfogy, elenyészik testem]” (Zsolt. 31,11).

Hiszen már kijelentést nyert, hogy: „Aki elfedezi és (takargatja) az ő vétkeit, nem lesz jó dolga, és (annak nem lesz jó vége); aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld. 28,13).

Bizony a földi emberek közül: „Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet, tiszta vagyok az én bűnömtől (hamartia: a céltévesztéstől)” (Péld. 20,9).

„… mert nincs ember, aki ne vétkeznék…” (1Kir. 8,46).

„Az ÚR letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent? Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem” (Zsolt. 14,2-3).

„Bizony nincs egy igaz ember is a földön, aki jót cselekednék, és nem vétkeznék” (Préd. 7,20).

„Ha azt mondjuk [és azt állítjuk], hogy nincsen bűn mi bennünk [(hamartia ekhó): vagyis a céltévesztés nem tart hatalmában, hogy nem a céltévesztés tart irányítása alatt, és nem az igazgat], magunkat csaljuk meg [saját magunkat vezetjük félre, (planaó): és csapjuk be] és igazság [(alétheia): a valóság,vagyis  Isten szava, Igéje] nincsen mi bennünk [az Ige (hémin): nincs nekünk, és velünk]. Ha megvalljuk [(homologeó): elismerjük, és bevalljuk] bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten], hű és igaz [megbízható és igazságos], hogy megbocsássa bűneinket [hogy (aphiémi): elengedje tartozásunkat, és felmentsen a céltévesztés alól] és megtisztítson [(katharidzó): tisztának nyilvánítson] minket minden hamisságtól. [(adikia): igazságtalanságtól, istentelenségtől]” (1 Ján. 1,8-9).

A prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat és gonoszságodat önmagamért, és bűneidről, és gonoszságodról nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25)

 Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és a gonoszságot, és elengedi öröksége, vagyis népe maradékának vétkét, és gonoszságának büntetését?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk, és újra irgalmas lesz hozzánk; eltapodja álnokságainkat, és igazságtalanságunkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket, azaz céltévesztésünket!” (Mik. 7,18-19)

Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Ne feledd el, mennyi jót tett veled. Aki, vagyis Ő megbocsátja minden bűnödet és gonoszságodat, meggyógyítja minden betegségedet és fogyatékosságodat, és rosszullétedet. Aki megváltja életedet a koporsótól, és a sírtól; kegyelemmel, és szeretettel, és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4).

Zsolt. 32,4 Míg éjjel-nappal [súlyosan] rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében, »mint a nyári hőségben« Szela. [Más fordítás: Szívem olyan volt, mint a föld a tűző napon. Megtértem nyomorúságomban, midőn a tövis szurdalt].

Zsolt. 32,5 Vétkemet bevallám néked, bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh jḏʿ ʿávôn ʿáôn): vétkemet, tévedésemet, céltévesztésemet megismertem, megértettem, és a bűn következményét, a bajt, csapást megtapasztaltam], és el nem fedeztem [(kásáh): nem rejtegettem, nem takargattam tovább, és hamisságomat nem titkoltam el]. Azt mondtam [('ámar): magamban]: Bevallom hamisságomat [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat, hűtlenségemet] az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] - és te elvetted rólam bűneimnek terhét [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): céltévesztésem következményeit, bajokat, csapásokat, és eltörölted adósságom, megbocsátottad Istennélküliségemet] Szela*

*És így folytatja Dávid: „Egyedül te ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz…” (Zsolt. 51,6).

És: „… URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,5).

Hiszen: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek (tiszteljenek) téged!” (Zsolt. 130,3-4).

De: „Aki elfedezi, és (takargatja) az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld. 28.13).

Hiszen a prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat, és gonoszságodat önmagamért, és bűneidről, és gonoszságodról nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, a gonoszságot, és elengedi öröksége, a népe maradékának vétkét, gonoszságát, és büntetését?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban, és mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk, újra irgalmas lesz hozzánk; eltapodja álnokságainkat, és igazságtalanságunkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,18-19).

Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről és ne feledd el, mennyi jót tett veled. Aki - Ő - megbocsátja minden bűnödet, minden gonoszságodat, meggyógyítja minden betegségedet, és fogyatékosságodat, rosszullétedet. Aki megváltja életedet a koporsótól, és a sírtól; kegyelemmel, szeretettel és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4).

És az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Ha megvalljuk [(homologeó): elismerjük, és bevalljuk] bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten], hű és igaz [megbízható és igazságos], hogy megbocsássa bűneinket [hogy (aphiémi): elengedje tartozásunkat, és felmentsen a céltévesztés alól] és megtisztítson [(katharidzó): tisztának nyilvánítson] minket minden hamisságtól. [(adikia): minden igazságtalanságtól, istentelenségtől]” (1 Ján. 1,9).

Zsolt. 32,6 Azért hozzád fohászkodjék [(pálal): imádkozzék, könyörögjön] minden kegyes [(ḥásíḏ): istenfélő, szent], alkalmas időben [(mácá' ʿéṯ): a szorongattatás idején, amíg megtalálhat]. Bár a [(raḇ): sok], és a nagy vizek áradnának, nem juthatnak azok el ő hozzá [(nḡʿ): nem érik el, meg sem érinthetik őt]*

*És Dávid folytatja a könyörgést, kijelentve azt is, hogy mik azok az áradó vizek: „Halál kötelei [a (máveṯ): csapás, pusztulás, romlás hullámai, fájdalmai] vettek körül, [('áp̄ap̄): kerítettek be, és kötöttek gúzsba] s az istentelenség árjai [(bəlijjaʿal): gonoszság, elvetemültség hullámai, a gonoszság örvényei, álnok embereknek pusztító áradata] rettentettek [rémítettek, háborítottak meg] engem” (Zsolt. 18,5).

„Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek elértek hozzám. Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; (örvénylő vizekbe estem, feneketlen iszapba) feneketlen örvénybe süllyedtem, és az áradat elborít (elsodor) engem. Én pedig néked könyörgök, (hozzád imádkozom) oh Uram; jókedvednek (a kegyelem) idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel. Ments ki engem (a sárból) az iszapból, hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és (az örvénylő) feneketlen vizekből” (Zsolt. 69,2-3.14-15).

„A Te orcádtól [a Te színed elől] jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat. [Más fordítás: Színed elől jöjjön igazság nekem, szemed lássa meg igazamat]” (Zsolt. 17,2).

És az Úr válasza: „Így szól az Úr: Jókedvem, vagyis a kegyelem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek, megtartalak, megőrizlek, és nép szövetségévé teszlek, és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy megépítsd a földet, és te állítsd helyre az országot, és kioszd az elpusztult örökségeket” (Ésa. 49,8).

 Mert: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává, és benned ajándékozom meg szövetségemmel a népeket, világosságommal a nemzeteket” (Ésa. 42,6)

 És az Úr Jézus Názáretben bejelenti küldetését, s hogy Ő a próféciáknak beteljesítője: „Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, a megkínzottakat. Hogy hirdessem az Úr jókedvének, és jóakaratának kedves esztendejét, meghatározott időszakát” (Luk. 4,18).

És az apostol így bátorítja a minden korban élő szenteket: „Mert Ő és az Írás is azt mondja: Kellemetes, vagyis az elfogadás, jókedv, szívesség, jóakarat meghatározott időszakában, a kellő időben, azaz a kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség, a megmenekülés, gyógyulás, ellátás, áldás, stb. napján megsegítettelek, és segítségedre siettem, és kivonultam sereggel. Ímé most van itt a kellemetes és kellő idő. Most van a kegyelem ideje, a szívesen fogadott időszak, ímé itt az üdvösség, vagyis most van a bűnbocsánat, megmenekülés, megszabadítás, oltalmazás, biztonság, jólét, egészség, boldogság, megtartatás napja” (2Kor. 6,2).

Zsolt. 32,7 Te vagy oltalmam [(siṯəráh séṯer): rejtekhelyem, menedékem, védelmem, a háborúságban, mely körülvett engem, és megóvsz engem a bajtól, szorongatástól, nyomorúságtól], Te mentesz meg, Te [(nácar): védsz, és őrzöl meg a] veszedelemtől [(cár car): ellenségtől, és megmentesz a félelemtől]. És [(sáḇaḇ pálêṭ rón): körülveszel a szabadulás örömkiáltásával]! Szela*

*És így folytatja megvallását Dávid: „Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas kősziklára helyez] engem” (Zsolt. 27,5).

Bátorítva a minden korban élő hívőket: „És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején, és [az alkalmas időben segítője]. Azért te benned [(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak, akik ismerik a te nevedet, [akik igazán ismernek Téged], mert nem hagytad el [soha] Uram, akik keresnek téged, [akik hozzád fordultak segítségért]” (Zsolt. 9,10-11).

Mert: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)

Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4)

„Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).

És Dávid folytatja: „Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől. Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon!” „Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az ő száját. A bölcs az eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét!” „Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 31,21-22; 107,42-43; 117,2).

Zsolt. 32,8 Bölccsé teszlek [értelmet adok neked, hogy (śáḵal): okosan, megfontoltan körültekintően viselkedj, és cselekedj], és megtanítlak téged az útra, és [(járá' járáh dereḵ zú jálaḵ): mutatom neked az utat, azt mondva: ez, ez itt] amelyen járj; szemeimmel [(ʿajin): tekintetemmel] tanácsollak téged, és [(jáʿac): vigyázok rád, őrizlek téged]*

*Dávid így imádkozott előzőleg: „Útjaidat, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. Vezess [hűségesen és oktass] engem a Te igazságodban [a Te ('ĕmeṯ): igazságod szerint] és taníts engem, mert te vagy az én szabadító [megmentő, üdvözítő] Istenem, [és gyámolom] mindennap várlak téged [mindig benned reménykedem, és tebenned bízom szüntelen]” (Zsolt. 25,4-5).

Már Mózes így könyörög az Úrhoz: „Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, (ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem) és mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted…” (2 Móz. 33,13).

Jób azt kéri: „Amit át nem látok, arra te taníts meg engemet; ha gonoszságot cselekedtem (ha álnokságot követtem el), többet nem teszem!” (Jób. 34,32).

Dávid pedig így folytatja könyörgését: „[Te igaz vagy] Uram, vezess [igazgass, vezérelj] engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt [ha rám tör ellenségem]; egyengesd [s tedd járhatóvá, egyenessé] előttem a te útadat [ösvényedet; és utamat színed előtt]!” (Zsolt. 5,9).

„Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül! Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel tiszteljem nevedet” (Zsolt. 86,10-11).

„Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó Szellemed vezéreljen engem az egyenes úton” (Zsolt. 143,10).

Mert az én ellenségeim azok: „Akik gonoszt gondolnak (és rosszat terveznek) szívükben, és minden nap háborút kezdenek (háborúságot szítanak). Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge (viperaméreg) van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,3-4)

Ezért kérem, hogy: „Taníts meg engem a te utadra, oh Uram! Vezérelj (vezess) engem egyenes (a helyes) ösvényen, az én üldözőim miatt (mert ellenségeim vannak)” (Zsolt. 27,11).

És az Úr válasza: „Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ésa. 30,21).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem Istenútját: Aki: „... Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet...” (Ján. 14,6).

Zsolt. 32,9 Ne legyetek oktalanok, [(bín): értelem híján] mint a ló, mint az öszvér, amelyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát [(bálam): fékezni szilajságát,], mert [másként] nem közelít hozzád*

*És az apostol a nyelv megfékezését példázza ezzel a képpel: „Ímé a lovaknak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nékünk, és az ő egész testüket [(szóma): teljes valójukat] igazgatjuk [(metagó): irányíthatjuk, és kormányozhatjuk]” (Jak. 3,3).

Zsolt. 32,10 Sok bánata van a gonosznak [(raḇ maḵə'ôḇ maḵə'óḇ rášáʿ): sok fájdalom, szenvedés, csapás éri a céltévesztőket], de aki bízik az Úrban, [(jəhóváh): Jahvéban, az Örökkévalóban,

(báṭaḥ): biztonságban van, annak nincs félnivalója, mert Ő] kegyelemmel [(ḥeseḏ): szeretettel] veszi azt körül, és Ő azt [(sáḇaḇ): megváltoztatja]*

*Mert: „A bűnösöket, (azaz a céltévesztőket) követi a gonosz; az igazaknak pedig jóval fizet Isten” (Péld. 13,21).

Ezért: „üldözi őket a baj, az igazaknak pedig szép jutalmuk lesz” (Péld. 13,21).

Mert: „akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ésa. 40,31).

Ugyanis: „Mindenkit, vagyis minden embert, aki gonoszat, vagyis rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt művel, és elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj, keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség. És a gyötrelem, és ínség, szorongató veszedelem, szorongás, szorongatás, szükséghelyzet elsősorban, és először is a zsidót, azután a pogányt, vagyis görögöt, hellént. Ámde dicsőség, tisztelet, megbecsülés, méltóság, rang, tisztesség és békesség vár, vagyis épség, jó egészség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás jut majd osztályrészül mindenkinek, aki jót tesz, és aki a jót folyamatosan munkálja. Kezdetben a júdeaiakra, azután a pogányra, vagyis görögre” (Róm 2,9-10).

És a próféta megvallása: „Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel” (Zsolt. 30,12).

Mert. „Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké. [Más fordítás: Megmutatod nekem az élet útját, az öröm teljességét színed előtt, és a gyönyörűséget jobbodon mindörökké] (Zsolt. 16,11).

Zsolt. 32,11 Örüljetek, és [(śámaḥ): örvendezzetek] az Úrban [(jəhóváh): Jahvéban, az Örökkévalóban], vigadozzatok [(gúl gíl): ujjongjatok, remegjetek, ugráljatok örömötökben] ti igazak [(caddíq): igaznak nyilvánítottak]! Örvendezzetek [(ránan) ujjongva rikoltsatok örömötökben, örömkiáltást hallassatok] mindnyájan ti igaz [(jášár): megigazult] szívűek, [és dicsekedve énekeljetek mindnyájan]!*

*Mert Isten: „Váltságot küldött az ő népének, gondoskodott népe megváltásáról, elrendelte szövetségét örökre; szent és fenséges az ő neve” (Zsolt. 111,9).

Hát: „Örvendezzetek (vigadjatok) ti igazak (megigazultak), az Úrban; a hívekhez (Az igaz /megigazult / emberekhez) illik a dicséret” (Zsolt. 33,1).

 „Dicsérjétek az Urat citerával; tízhúrú hárfával zengjetek néki. Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón (szépen zengjenek hangszereitek). Mert az Úr szava (igéje) igaz, és minden cselekedete hűséges… és kegyelmével telve a föld” (Zsolt. 33,2-5).

Bizony: „Az igazak örvendeznek és vígadnak az Isten (színe) előtt, és ujjongnak örömmel. Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az ő nevének; csináljatok utat annak, aki jön a pusztákon át, (a pusztában száguldónak!) akinek Jah a neve, és örüljetek előtte” (Zsolt. 68,4-5).

És Mária így örvendezik,mert befogadta a Megváltót: „És örvendez az én szellemem az én megtartó, üdvözítő Istenemben, és ujjongásba tör ki. Mert reá tekintett, és meglátta az ő szolgáló leányának alázatos állapotát, alacsony voltát; mert ímé mostantól fogva boldognak, és áldottnak mondanak, és hirdetnek engem minden nemzetségek, és minden nemzedékek. Mert nagy, fenséges dolgokat cselekedék velem a Hatalmas, a Mindenható; és szent az ő neve!” (Luk. 1,47-49).

 Az apostol újra-és újra arra buzdítja a Krisztusban élőket, hogy: „atyámfiai, testvéreim, örüljetek, és örvendezzetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem restellem, és nincs terhemre; engem nem fáraszt, tinéktek pedig bátorságos, és szükséges, mert biztonságot jelent, és titeket megerősít” (Fil. 3,1).

És ismét: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek” (Fil. 4,4).

Mert: „… a Szellem gyümölcse: öröm…” (Gal. 5,22).

Hát: „Azonképpen ti is örüljetek, és örüljetek, örvendezzetek együtt velem” (Fil. 2,18).

És ismét: „Mindenkor, és minden időben örüljetek” (1 Thess. 5,16).

Mert: „Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked” (Sof. 3,17).

Ezért: „Örvendezzetek Istennek, a mi erősségünknek; ujjongjatok a Jákób Istenének (Más fordítás: Vigadjatok a mi erős Istenünk előtt, ujjongjatok Jákób Istene előtt)!” (Zsolt. 81,2).

„…és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségetek” (Nehem. 8,10).