Zsidókhoz írt levél 2. fejezet: Az emberiség megváltó királya; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Zsid. 2,1 Annakokáért annál is inkább [annál komolyabban,] szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy [a menekülés mellett] valaha el ne sodortassunk, [és nehogy magával ragadjon valamilyen irányzat].

»Más fordítás: Ezért a hallott igére még jobban kell figyelni, és azt teljes odaadással meg kell tartanunk, hogy a célt el ne tévesszük«

Zsid. 2,2 Mert ha az angyaloktól [(aggelosz): hírnökök, követek által] hirdetett beszéd [(logosz): ige] erős volt [(bebaiosz): megállt, szilárdnak bizonyult, és erős, stabil, rendíthetetlen, megmaradó, biztonságos, megbízható volt]. És minden bűn [(parabaszisz): félrelépés, minden áthágás] és engedetlenség [(parakoé): szándékos figyelmetlenség, és félrehallás] elvette [és megkapta] igazságos büntetését [elnyerte (endikosz): igazságos, jogos, méltányos bérét, (miszthapodoszia): viszonzását, és megfizetését]^*

*Mert: „Aki megveti (és elveti) a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra (vagyis két vagy három tanú vallomása alapján) irgalom nélkül meghal. Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát (lábbal) megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak (és közönségesnek) tartja, és a kegyelemnek Szellemét (megcsúfolja, és) bántalmazza?” (Zsid. 10,28-29).

Zsid. 2,3 Mimódon [(pósz): vagy hogyan] menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk [(ameleó): és könnyelműen semmibe veszünk] ily nagy [(télikútosz): fontos / és jelentős] üdvösséget [(szótéria): szabadulást, megmentést]? Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr [vagyis amely akkor vette kezdetét, amikor először az Úr hirdette], azok, akik hallották, [(akúó): és megértették] biztosítottak [(bebaioó): és megerősítettek] számunkra^*

*Az Evangélium bizonyságtétele: „Minekutána pedig János [elfogatott és] tömlöcbe [fogságba] vettetett elméne Jézus Galileába, prédikálván [s ott (így) hirdette] az Isten országának [királyságának] evangéliumát [örömhírét]. És mondván: Betölt [beteljesedett; letelt a kijelölt] idő, és elközelített [már közel van] az Istennek országa [királysága; Isten királyi uralma]; térjetek meg [térjetek más felismerésre; változtassátok meg gondolkodásmódotokat], és higgyetek az evangéliumban [az üdvösség jó hírében; az örömhírben]” (Márk. 1,14-15).

És az apostol így figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Vigyázzatok, (hogy el ne utasítsátok, és) meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót (elutasították, és) megvetették, sokkal kevésbbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon (aki a mennyből szól hozzánk)” (Zsid. 12,25).

Zsid. 2,4 Velük együtt bizonyságot tevén arról [(szünepimartüreó): és együtt tanúskodott, azaz egyesült velük a bizonyítékok hozzáadásában] az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel [(poikilosz) (dünamisz): változatos, különféle, és sokféle erőmegnyilvánulással] s a Szent Szellem közléseivel [(meriszmosz): Szent Szellemének szétosztásával] az ő akarata [(thelészisz): és elhatározása] szerint [vagyis kit úgy osztott szét, ahogy akarta]^*

*Az Úr Jézus mennybemenetele után a tanítványok: „… pedig kimenvén, prédikálnak [hirdették az igét] mindenütt, az Úr együtt munkálván [(szünergeó): támogatja, együttműködik] velük, és megerősítvén [(bebaioó): hitelesítve] az igét (logosz) [az igehirdetést] (csoda)jelek által, amelyek követik [(epakolútheó): kísérik] vala.

[Más fordítás: Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és csodákkal erősítette meg, hogy az örömhír, amiről beszélnek, igaz]. Ámen!” (Márk. 16,20).

Pál apostol bizonyságtétele: „…külön-külön ajándékaink [vagyis a bennünk lakozó Szent Szellem különböző megnyilvánulásai] vannak a nékünk adott [és juttatott] kegyelem szerint.. „(Róm. 12,6).

Ezért: „… nem merek szólni [beszélni; prédikálni] semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak [nemzeteknek] engedelmességére, [megtéréséért; megnyerésére] szóval [logosz: Igével] és tettel. [Más fordítás: olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel]. Jelek [természetfölötti esemény, jelenségek] és csodák [rendkívüli jelenségek] ereje által, [hatalmával] az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől [a béke tanítása, megalapozása] és környékétől fogva Illyriáig [jelentése: barátok földje] betöltöttem [szétszórtam] a Krisztus evangéliumát. [Más fordítás: Csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével]” (Róm. 15,18-19).

Mert: „A kegyelmi ajándékokban [(kariszma): a kegyelem megnyilvánulása. Győzelmi ajándék, jutalom (a győztes hadvezértől) a Szellem megnyilvánulásában] pedig különbség [változatosság] van, de ugyanaz a Szellem. De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem cselekszi, [de mindezek ugyanannak az egy Szellemnek munkájából származnak; (energeó): megmutatja magát, működésben van; tevékenykedik, hat, érezteti hatását; erőt fejt ki] osztogatván mindenkinek külön, amint akarja. [tetszése szerint, amint elhatározza] (1 Kor. 12,4.11).

Hiszen: „Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint” (Eféz. 4,7).

Péter apostol bizonyságtétele a prófétai kijelentésekről: „Akiknek megjelentetett, [és kinyilatkoztatást kaptak; akik előtt leleplezték] hogy nem maguknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal [az örvendetes közlésekkel]. Amelyeket most [és mostantól] hirdetnek néktek azok, akik prédikálták néktek az Evangéliumot [vagyis amiket most az Evangélium, vagyis az örömüzenet, a győztes hadvezérről szóló jó hír hirdetői prédikálnak] nektek az egekből [vagyis a mennyből] küldött Szent Szellem által, amikbe angyalok [sóvárogva] vágyakoznak betekinteni” (1 Pét. 1,12).

Zsid. 2,5 Mert nem angyaloknak vetette alá [azaz: mert nem angyalok uralma alá rendelte] a jövendő világot [(oikúmené): az eljövendő világegyetemet, és mindent, ami benne van, hogy a következő világkorszakban uralkodjanak], amelyről szólunk.

Zsid. 2,6 Sőt [mi több] bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda [kicsoda] az ember, hogy megemlékezel ő róla [és gondolsz rá], avagy az embernek fia, hogy gondod van reá [hogy reá tekintesz; (episzkeptomai): és meglátogatod, gondoskodsz róla, és vigyázol rá]?

Zsid. 2,7 Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál [Elohim: Istennél], dicsőséggel és tisztességgel [és méltósággal] megkoronáztad [és megkoszorúztad] őt és úrrá tetted kezeid munkáin,

Zsid. 2,8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent [vagyis a mindenséget] alávetette, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden [vagyis a mindenség] alávettetette, [hogy minden uralma alatt áll]^*

*És az Úr, Őt tette: „Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és (ható)erőn és uraságon és minden néven mely neveztetik [és valamennyi névnél, amelyet segítségül hívnak]  nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem a következendőben [ami még KÖRÜL fog venni; az  eljövendő (világ)korszakban] is. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak [eklézsiának (kihívott gyülekezetnek)] fejévé. Mely az Ő teste (szóma = az Ő lénye), teljessége Őnéki [amely telítve van azzal], aki mindeneket betölt mindenekkel. [mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,21-23).

Újra és újra megismétli a Szent szellem, Aki csak az Úr Jézust dicsőíti: „Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, aki neki mindent alávetett. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben” (1 Kor. 15,27-28)

És hogy ez a hatalom a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, arról így beszél az Ige: Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10)

Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak gyülekezete – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19;

2,9-10).

Az Úr Jézus már mennybemenetele előtt, ezt a hatalmat átadta az Övéinek: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [és bennem] adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,18-19).

„És gyógyítsátok a betegeket [(aszthenész): erőtlen, gyenge, beteges, és tehetetleneket], akik ott lesznek, és [hirdessétek, és] mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa [az Isten királysága, uralma]” (Luk. 10,9).

De ez a hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).

Már a teremtéskor – a bűneset előtt –uralkodásra rendelte az embert Isten: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1 Móz. 1,26-28).

Ámulva kérdezi Jób, és Dávid: „Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá (és törődsz vele)?” (Jób. 7,17).

 „Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle (hogy törődsz vele), és az embernek fia, hogy gondod van reá?” (Zsolt. 144,3).

Zsid. 2,9 Azt azonban látjuk, hogy [az a] Jézus, aki egy kevés [egy rövid] időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel [hírnévvel, tekintéllyel, méltósággal] és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje [(geuomai): megtapasztalja] a halált^*

*És folytatódik a kijelentés: „Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt [mindenek fölé], és ajándékoza néki oly nevet, amely minden [más] név fölött való; [amely minden névnél nagyobb].

Más fordítás: „ezért azután Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és hatalom fölött áll”. Isten azért tette ezt, mert azt akarja], hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké [égieké], földieké és föld alatt  valóké [(katakhthoniosz): földalatti; alvilági, sátáni, sötét: (Mohay András: Újgörög-Magyar kéziszótár 318. oldal)].

És minden nyelv vallja [hirdesse; vallást tegyen arról], hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. [Más fordítás: „Mindenki el fogja ismerni, és ki fogja mondani: „Jézus Krisztus az Úr”. Ez pedig dicsőségére lesz az Atya Istennek]” (Fil. 2,9-11).

És az Ő: „Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura” (Jel. 19,16).

Zsid. 2,10 Mert illendő vala [és az volt méltó Istenhez], hogy akiért minden [vagyis a mindenség] és aki által minden [vagyis hogy őt, akiért, és akin keresztül a mindenséget teremtették], sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük [(arkhégosz): szerzőjét, és] fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé [és vigye végcélba, és dicsőítse meg]^*

*És az apostlon keresztül folytatódik a kijelentés arról, hogy ki a Teremtő, és Megváltó: „Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek, [mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség]. Övé a dicsőség mindörökké [és a dicsőség Neki jár az örökkévalóságban is]. Ámen” (Róm. 11,36).

Az apostol vallástétele: „… nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is Őáltala” (1 Kor. 8,6)

„Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn. 1,3)

„Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,16-17)

 „Hiszen egy atyánk van mindnyájunknak, egy Isten teremtett bennünket!” (Mal. 2,10) Az apostol megvallja a prófétai szót: „Egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben” (Eféz. 4,6).

Zsid. 2,11 Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan [(heisz hen): vagyis egyetlenből származnak], amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni [vagyis testvéreinek nevezni]^*

*Az Úr Krisztus a Megszentelő, akinek az akarata volt ez: „Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által. Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket. (Zsid. 10,10.14).

„Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére (tulajdon élete) által a népet, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).

Zsid. 2,12 Mondván: Hirdetem [és (apaggelló): kijelentem] a te nevedet [(onomá): hatalmadat, jellemedet, dicsőségedet, és erődet] az én atyámfiainak [az én testvéreimnek], az anyaszentegyháznak [(ekklészia meszosz): vagyis a kihívottak közösségének] közepette dícséretet mondok néked [(hümneó): énekelve magasztallak, és újra meg újra elmondom].

Zsid. 2,13 És ismét: Én Őbenne bízom [és Őbenne reménykedem]; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nékem adott [(didómi): nekem ajándékozott, és rám bízott].

Zsid. 2,14 Mivel tehát a gyermekek [a görög: szó szerinti jelentése a megütött] (hús)testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse [(katargeó): hogy erejét veszítse, szószerint: teljesen működésképtelenné, hatástalanná tegye] azt, akinek hatalma van [aki erőt és hatalmat birtokol] a halálon, tudniillik az ördögöt [(diabolosz): a vádlót, rágalmazót, hibáztatót, félrevezetőt, ellenséget, ellenállót, vagyis a sátánt].

 »Más fordítás: miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót«

Zsid. 2,15 És megszabadítsa [és szabadon bocsáthassa, és felszabadítsa] azokat, akik a haláltól való félelem [(phobosz): és rettegés] miatt teljes életükben rabok [kiszolgáltatottak, és rabszolgaságban tartottak] valának^*

*Zakariás így prófétál Isten ígéretéről, amiről a próféták ősidők óta szóltak: „Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít [megment, biztonságba helyez], és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek); Hogy megszabadulván [kiragadva] a mi ellenségeink [gyűlölőink] kezéből, félelem nélkül [félelmet nem ismerve, Istent tisztelve] szolgáljunk néki” (Luk. 1,71.74).

Az apostol pedig így bátorítja Timóteust, és minden Istent szeretőt: „Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét (a mi Urunkról szóló bizonyságtételt), se engem, az ő foglyát; hanem együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint (Isten ereje által). Aki megtartott (Ő szabadított meg) minket és hívott (el) szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint (alapján), hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek (kezdete) előtt.  Megjelentetett (nyilvánvalóvá lett) pedig most a mi Megtartónknak (Üdvözítőnknek), Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte (teljesen működésképtelenné, hatástalanná tette, érvénytelenítette) a halált (megtörte a halál erejét). Világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot (az elmúlhatatlan életet) az evangélium által” (2 Tim. 1,8-10).

Mert Isten: „… elveszi (leveszi) e hegyen a fátyolt (leplet), mely beboríta minden népeket (nemzetet), és a takarót, mely befödött (betakart) vala minden népségeket (nemzetet). Elveszti a halált (véget vet a halálnak, megsemmisíti) örökre, és letörli az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) a könnyhullatást minden orcáról. És népe gyalázatát eltávolítja (leveszi) az egész földről; mert az Úr szólott (ezt ígérte). És szólnak (ezt mondják) ama (azon a) napon: Ímé (itt van a mi) Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart (benne reménykedtünk, hogy megszabadít) minket. Ez az Úr (Itt van az ÚR), akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk (vigadjunk) szabadításában!” (Ésa. 25,7-9).

Mert Isten ígérete így hangzik: „Megváltom (kifizetem a váltságdíjat; kiváltom, kiszabadítom) őket a Seol hatalmából (a holtak hazájából, az alvilág torkából)! Megmentem (megváltom) őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed (tövised, mérged), oh halál?! Hol van a te romlásod (fullánkod), oh Seol (holtak hazája, alvilág)?! Megbánás (nincs bennem) elrejtetett én előlem (Elrejtőzött a részvét szemem elől)” (Hós. 13,14).

És a prófécia beteljesült Krisztusban: „Mert [drága; nagy] áron vétettetek [vásároltattok] meg; [Nagy volt a váltságdíjatok] dicsőítsétek [meg tehát, és hordozzátok] azért az Istent a ti testetekben [(szóma): egész valótokban] (és szellemetekben, amelyek az Istenéi)” (1 Kor. 6,20).

 Ő az: „Aki megszabadított [kiragadott] minket a sötétség hatalmából [fennhatóságából], és általvitt [áthelyezett] az Ő szerelmes [és szeretett] Fiának országába [királyságába]” (Kol. 1,13).

Zsid. 2,16 Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. [Más fordítás: Mert bizonyára nem angyaloknak megy a segítségére, hanem Ábrahám magvának visz segítséget, és viseli gondját, s mellettük kötelezi el magát]^*

*Isten ugyanis így szólt Ábrahámhoz: „…A te magodnak adom ezt a földet” (1Móz. 12,7)

És az apostolon keresztül megvilágítja a Szent Szellem a kijelentést:  „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3,16)

Ezért akik a Krisztuséi, azokhoz így szól az apostol: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, (akkor) tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29)

 „Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28).

És folytatódik a kijelentés: „Azaz, nem a (hús)testnek fiai az Istennek fiai; [nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei]  hanem az ígéret fiait [gyermekeit] tekinti [nevezi] magul” (Róm. 9,8).

Zsid. 2,17 Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő [irgalmas] legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti szolgálatban], hogy engesztelést szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt legyen] a nép bűneiért [(hamartia): vagyis céltévesztéséért]^*

*És Ő: „… önmagát megüresíté szolgai formát vévén föl [szolgai alakot öltött], emberekhez hasonlóvá lévén [és külsejét tekintve olyan lett (úgy jelent meg), mint egy ember (és magatartásában is embernek bizonyult)]. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember [(szkhéma): alakjára nézve embernek bizonyult; vagy formájában embernek mutatkozott], megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának [kínoszlopon való] haláláig. (Fil. 2,7-8).

Zsid. 2,18 Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek [Más fordítás: Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek]^*

* „Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, (erőtlenségeinken) hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt (a céltévesztést)” (Zsid. 4,15)