Guti Tünde: KIÁBRÁNDULÁS

         Életünk sok területén érkezhetünk el olyan pontra, amikor csalódunk valamiben vagy valakiben. Elveszítjük hozzá fűzött reményünket, összedől egy elmélet, netán hitelüket vesztik azok a személyek, akikben megbíztunk. Tragikus, ha gondosan felépített teóriák romjai alatt keresztyének vajúdnak!

     Előfordult már ilyen az évszázadok során. De nem kell túl messzire tekintenünk, elég, ha a közelmúltat és napjainkat vizsgáljuk.

     Nagy megújulások, nagy lánggal fellobbanó tüzek izzottak, sokezres tömegeket megmozgatva Jézus nevében. Megtért emberek fordultak el őszintén a bűntől, és átadták szívüket az Úrnak. Megváltozott életek, megváltozott célok, letisztult gondolkodás és Istenbe vetett hit alapozta meg mindennapjaikat.

     Aztán lassan, észrevétlenül hajlottak el az üzenetek attól az egyetlen abszolút igazságtól, ami maga Krisztus. A tanítások széles körben elsekélyesedtek, központba került a szellemi ajándékok témája és azok használata, miközben olyan viselkedési megnyilvánulások váltak természetessé, amelyek egyre inkább távolodtak Jézus jellemétől.

    Nem akarom felsorolni a visszásságok okát, nem is ismerem mindet pontosan, de szeretném hangsúlyozni - senkit nem kárhoztatva -, hogy globális jelenség tapasztalható az Egyházban, leginkább a magukat karizmatikusnak tartó körökben. Begyűrűzött az Apostoli-Prófétai-Tanítványsági mozgalom a maga utóhatásaival együtt, ami sajnos kemény súrlódásokat és keserű szétszóródást is eredményezett.

    Jól indult gyülekezetek távolodtak el a krisztusi normáktól és a szeretetben gyümölcsöző élettől. Oly annyira, hogy felismerések, vágyak, célok és vélemények ütköztek, aminek testvérek megbotránkozása és egymástól való eltávolodása lett a következménye. Sokan hagyták el a közösségeket.

    Fájdalomban vergődtem én is, látva, átérezve az események súlyát, veszélyét, görnyedve a káros és egyáltalán nem krisztusi megoldások miatt.

    Eljutottam a kiábrándulásig. Nem Istenből, nem Jézusból, nem a keresztyénségből, hanem mindabból, amit a hívők Jézus neve alatt tesznek. Mindabból, ami mű, ami utánzat, Krisztust helyettesítve az embert emeli, mindabból, ami fanyar gyümölcsöket hozott.

   A kiábrándulás legdrámaibb mélypontja azonban mégis az, amikor az ember szembesül esendő önmagával. Azzal az énképpel, ami ha Isten szívének tüzes, szent tégelyébe kerül, megolvad. Tüzes kemencébe vezetett engem is az Úr, hogy az Eklézsia romlásán érzett vajúdás mellett meglássam saját szegénységemet is.

   Istenfélelem szállt rám, és gyakran töprengek, vajon milyen szakaszhoz érkeztem keresztyén életemben.

   Jézust keresem. Megváltómat, aki elindított a keskeny úton, és meg is tart mindvégig. Lecsupaszított előttem minden emberi cicomát, hiúságot, pozíciót. Nincs szükség világias külsőségekre, értéktelen kellékekre, sem magam vagy mások gyártotta elképzelésekhez szabott ötletekre!

   Krisztus és az evangélium, akire építenünk kell, de nem fát, szénát, pozdorját! Nem humanista, egocentrikus, s mégis vallásos mázzal bevont rendszereket! Nem emberi bölcselettel torzított teológiához szabott intézményeket!

A Szent Szellem szentségben és szabadságban munkálkodik. „A szél fúj, ahonnan akar, és nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van mindenki, aki Szellemtől született” – mondta Jézus Nikodémusnak.

Ha Rá figyelünk, megtermi bennünk gyümölcsét és elvezet minden igazságra. Útjelző táblánk az Ige.

   Hiszek a dinamikusan szolgáló keresztyénségben! Hiszek egy egészségesen élő organikus gyülekezetben és abban, hogy a Szentlélek ajándékai az Egyház épülésére adattak, és Ő AZ, AKI EZEKET OSZTJA ÉS MŰKÖDTETI.

Reménykedve várom azt az időt, amikor a keresztyének alázatosan, megszentelődve, Krisztus képére átformálódva és Hozzá szenvedélyesen ragaszkodva járnak szeretetben, irgalmas szívvel támogatva egymást, elfordulva tévtanításoktól, büszke rangoktól és istentelen szennytől, bizonysággá válva az Isten nélkül élő embereknek.

   Köztük akarok lenni, ezért várom az Úr érintését, hogy kiábrándult szívem új élettel teljen, kegyelmében meggyógyuljon, s lángra lobbanjon bennem az első szeretet tüze, hogy megteremjem annak gyümölcseit!

Nagyon megdöbbentett, amikor felismertem, hogy az első szeretet nem csupán érzés, hanem CSELEKEDET:

   „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnan estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.”

Jelenések 2:4-5.

     Többet kellene csendben maradni és figyelni! Isten ezt kéri:

  „Hallgass, én népem, hadd szóljak!” Zsoltárok 50:7.

http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/egyeb-irasaim/kiabrandulas.html

2014. március 3