Márk Evangélium 14. fejezet: Az ár, amit az Úr Jézus fizetett (szerkesztett)

Márk. 14,1 Két nap múlva pedig húsvét [a páska] vala és a kovásztalan kenyerek ünnepe. És a főpapok és az írástudók [törvénymagyarázók] tanakodnak vala [keresték a módját], hogy csalárdsággal [ravaszsággal, csellel] mi módon fogják meg [hogyan ejtsék őt tőrbe] és öljék meg őt.

Márk. 14,2 Mert azt mondják vala: Ne az ünnepen, hogy a nép fel ne zendüljön [fel ne lázadjon; hogy zavargás ne legyen a nép körében]

Márk. 14,3 Mikor pedig Bethániában [Jelentése: szomorúság, nyomorúság, csapás, szegénység háza] a poklos [leprás] Simon házánál vala, amint asztalhoz üle [asztalhoz dőlt], egy asszony méne oda, akinél alabástrom edény [korsócska] vala valódi és igen drága nárdus olajjal [kenettel]; és eltörvén az alabástrom edényt kitölté azt [a kenetet] az ő [Jézus] fejére.

Márk. 14,4 Némelyek pedig háborognak [(aganakteó): méltatlankodik, bosszankodik, haragszik] vala maguk között [egyesek bosszankodtak magukban, dohogtak] és mondának: Mire való volt az olajnak [e drága kenetnek] ez a tékozlása [ez a pazarlása]?

Márk. 14,5 Mert el lehetett volna azt adni háromszáz pénznél [dénárért] is többért, és odaadni [szétosztani] a szegényeknek. És zúgolódnak vala ellene [és megharagudtak az asszonyra, és szemrehányást tettek neki, és korholták öt].

Márk. 14,6 Jézus pedig monda: Hagyjatok békét néki; miért bántjátok [miért zaklatjátok] őt [mit akadékoskodtok]? Jó [nemes] dolgot cselekedett én velem.

Márk. 14,7 Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, és amikor csak akarjátok, jót tehettek velük; de én nem leszek mindenkor veletek.

Márk. 14,8 Ő, ami tőle telt, azt tevé: előre megkente az én testemet (szóma: személyemet) a temetésre.

Márk. 14,9 Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják [hirdetik] ezt az Evangéliumot [örömüzenetet; örömhírt] az egész világon, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére

Márk. 14,10 Akkor Júdás, az Iskáriótes [Jelentése: (kerióti /körülzárt/ férfi)], egy a tizenkettő közül, elméne a főpapokhoz [a papi fejedelmekhez], hogy őt azoknak elárulja [átadja; kiszolgáltassa].

Márk. 14,11 Azok pedig, amint meghallák, örvendeznek, és igérék, hogy pénzt [ezüstpénzt] adnak néki. Ő pedig keresi vala, mi módon árulhatná el őt [hogy átadhassa; hogy kiszolgáltassa] jó alkalommal [egy megfelelő pillanatban]

Márk. 14,12 És a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, mikor a húsvéti bárányt vágják vala [a pászka-bárányt leölték], mondának néki az ő tanítványai: Hol akarod, hogy elmenvén megkészítsük, hogy megehesd a húsvéti bárányt [a pászka-bárányt]?

Márk. 14,13 Akkor elkülde kettőt az ő tanítványai közül, és monda nékik: Menjetek el a városba, és egy ember jő előtökbe, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt [szegődjetek a nyomába],

Márk. 14,14 És ahová bemegy, mondjátok a házigazdának: A Mester kérdi: hol van az a szállás, ahol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt [a pászka-bárányt]?

Márk. 14,15 És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló házat berendezve [egy nagy, vánkosokkal jól berendezett felházat], készen: ott készítsétek el nékünk.

Márk. 14,16 Elmenének azért az ő tanítványai, és jutának a városba, és úgy találák, amint nékik megmondotta, és elkészíték a húsvéti bárányt [a pászka-bárányt]

Márk. 14,17 Mikor pedig este lőn, oda méne a tizenkettővel.

Márk. 14,18 És amikor leülnek [asztalhoz telepedtek, asztalhoz dőltek] és esznek vala monda Jézus: Bizony mondom néktek, egy közületek elárul [kiszolgáltat] engem, aki velem eszik.

Márk. 14,19 Ők pedig kezdenek szomorkodni és néki egyenként mondani: Csak nem én? A másik is: Csak nem én?

Márk. 14,20 Ő pedig felelvén, monda nékik: Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt [velem egyszerre] márt a tálba.

Márk. 14,21 Az embernek Fia jóllehet elmegy, amint meg van írva felőle; de jaj annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja [kiszolgáltatja]; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna

Márk. 14,22 És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván [megáldotta; áldást mondott], megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem [(szóma = lényem, énem, erőm)].

Márk. 14,23 És vévén a poharat, és hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan;

Márk. 14,24 És monda nékik: Ez az én vérem, az újszövetség vére, amely sokakért kiontatik.

Márk. 14,25 Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből [(gennéma): utód] mind ama napig, amikor mint újat [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő] iszom azt az Isten országában [az Isten királyságában].

Márk. 14,26 És dicséretet énekelve [(hümneó): énekelve magasztal, himnuszt énekel] kimenének az olajfák hegyére

Márk. 14,27 És monda nékik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok [tőrbe estek és megütköztök majd] bennem [és mindnyájan cserbenhagytok engem]; mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.

Márk. 14,28 De feltámadásom után előttetek fogok felmenni Galileába.

Márk. 14,29 Péter pedig monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak [megbotlanak; elfordulnak is tőled] is, de én nem.

Márk. 14,30 És monda néki Jézus: Bizony mondom néked, hogy ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor tagadsz meg engem.

Márk. 14,31 Ő pedig annál inkább erősíti vala [ő pedig magából kikelve szólt]: Ha veled együtt kell is meghalnom, semmiképpen meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólnak vala a többiek is

Márk. 14,32 És menének ama helyre, a melynek Gecsemáné [(Gethszémané): olajütő, olajprés] a neve; és monda az ő tanítványainak: Üljetek le itt, amíg imádkozom.
Márk. 14,33 És maga mellé vevé Pétert és Jakabot és Jánost, és kezde rettegni [(ekthambeó): megdöbben; megrémül, nagyon (súlyosan) meghökken. Szó szerint: áhítattal telitett lelkiállapotba került] és gyötrődni. (adémoneó: elkedvetlenedik) [Más fordítás: Aztán rémület és otthontalanság (hontalanság) érzete kezdte nyugtalanítani];

Márk. 14,34 És monda nékik: Szomorú az én lelkem (pszükhé: egész lényem) [halálos szomorúság borult a lelkemre (pszükhé: egész lényemre)] mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok [őrködjetek, és virrasszatok].

Márk. 14,35 És egy kevéssé előre menvén, a földre esék [a földre borult], és imádkozék, hogyha lehetséges, múljék el tőle ez az óra;

Márk. 14,36 És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el [távoztasd el] tőlem ezt a poharat [ments meg engem e pohártól]; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.

Márk. 14,37 Azután visszatért és aludva [szunnyadva] találá őket, és monda Péternek: Simon, alszol [szunnyadsz]? Nem bírtál egy óráig vigyázni [Nem voltál képes egyetlen órát virrasztani; Nem volt erőd egy órát ébren tölteni]?

Márk. 14,38 Vigyázzatok [virrasszatok; maradjatok ébren] és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a szellem ugyan kész [(prothümosz): készséges, hajlandó], de a (hús)test erőtlen [tehetetlen].

Márk. 14,39 És ismét elmenvén, imádkozék, ugyanazon szavakkal szólván.

Márk. 14,40 Amikor pedig visszatért, ismét aludva találá őket; mert a szemeik megnehezedtek vala [mert szemükre álom nehezedett], és nem tudták mit feleljenek néki.

Márk. 14,41 Harmadszor is jöve, és monda nékik: Aludjatok immár [tovább] és nyugodjatok. Elég [megvan a döntés]; eljött az óra; [nincs a gonosz előtt akadály] ímé az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik.

Márk. 14,42 Keljetek föl [ébredjetek], menjünk: ímé elközelgett [megérkezett], aki engem elárul [kiszolgáltat]

Márk. 14,43 És mindjárt még mikor ő szól vala, eljöve Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele együtt nagy sokaság [nagy tömeg], fegyverekkel [szablyákkal; kardokkal] és botokkal [dorongokkal], a főpapoktól[a papi fejedelmektől], az írástudóktól és a vénektől.

Márk. 14,44 Az ő elárulója [aki Őt kiszolgáltatta] pedig (előre megbeszélt)jelt ada nékik, mondván: Akit megcsókolok majd, ő az; fogjátok meg azt, és vigyétek el biztonsággal [ragadjátok meg és vezessétek el biztos kísérettel].

Márk. 14,45 És odajutván [amikor odaért], azonnal hozzá méne [azonnal hozzálépett], és monda: Mester! Mester! [Rabbi] és megcsókolá őt.

Márk. 14,46 Azok pedig ráveték kezeiket, és megfogák [elfogták] őt.

Márk. 14,47 De egy az ott állók közül az ő szablyáját kivonván, [kirántotta a kardját] a főpap (rab)szolgájához csapa [sújt], és levágá annak fülét.

Márk. 14,48 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Mint egy rablóra [mint egy haramiára], úgy jöttetek-e reám [úgy vonultatok ki ellenem, mint valami bűnöző ellen] fegyverekkel [szablyákkal; kardokkal] és botokkal [fadorongokkal], hogy megfogjatok engem?!

Márk. 14,49 Naponta nálatok valék, a templomban tanítva, és nem fogtatok meg engem; de szükség, hogy az írások beteljesedjenek.

Márk. 14,50 Akkor elhagyván [otthagyták] őt, mindnyájan elfutnak.

Márk. 14,51 Egy ifjú pedig követé őt, akinek [meztelen] testét csak egy gyolcs ing takarta [egy lepedő burkolta]; és megfogák [megragadták] őt az ifjak.

Márk. 14,52 De ő ott hagyva az ingét [kezükben hagyta a lepedőt], meztelenül elszaladt tőlük [elmenekült; elfutott]

Márk. 14,53 És vivék [elvezették] Jézust a főpaphoz. És oda gyűlnek [összeültek] mindnyájan a főpapok [papi fejedelmek], a vének és az írástudók.

Márk. 14,54 Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap [palotájának] udvaráig: és ott üle [együtt leül] a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél.

Márk. 14,55 A főpapok [papi fejedelmek] pedig és az egész tanács [(szünedrion): Szanhedrin: főpapokból, vénekből és írástudókból álló bírói és törvényhozó testület volt Izraelben] bizonyságot [bizonyítékot] keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék [hogy halálra adhassák, hogy halálra ítélhessék] őt; de nem találnak vala.

Márk. 14,56 Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot [hamis tanúvallomást] ellene, de a bizonyságtételek [a vallomások] nem valának megegyezők [nem voltak egybehangzók].

Márk. 14,57 És némelyek fölkelének [felállnak] és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván:

Márk. 14,58 Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom [lerombolom] ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt [és harmad napra] mást építek, amely nem kézzel csináltatott.

Márk. 14,59 De még így sem vala egyező [egybehangzó] az ő bizonyságtételük [vallomásuk].

Márk. 14,60 Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é? Miféle bizonyságot tesznek [vallanak] ezek te ellened?

Márk. 14,61 Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia?

Márk. 14,62 Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak [a Hatalmas, a Mindenható] jobbján [amint az erő jobbján ül], és eljőni az ég felhőivel/ben.

Márk. 14,63 A főpap pedig megszaggatván ruháit [köntösét], monda: Mi szükségünk van még tanúkra?

Márk. 14,64 Hallátok a káromlást [az istenkáromlást]. Mi tetszik néktek [mi a ti véleményetek erről]? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan.

Márk. 14,65 És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orcáját elfedni, és őt öklözni [ütlegelni; és ököllel verték], és mondani néki: [most] Prófétálj [mondd meg ki ütött]! A szolgák pedig arcul csapdossák vala őt

Márk. 14,66 Amint pedig Péter lent vala az udvarban, odajöve egy a főpap szolgálói közül;

Márk. 14,67 És meglátván Pétert, amint melegszik vala, rátekintvén, monda: Te is a Názáreti Jézussal valál!

Márk. 14,68 Ő pedig megtagadá, mondván: Nem ismerem, s nem is értem, mit mondasz. És kiméne a tornácra [az előcsarnokba]; és a kakas megszólala.

Márk. 14,69 A szolgáló pedig meglátva őt, kezdé ismét mondani az ott állóknak: Ez közülük való.

Márk. 14,70 Ő pedig ismét megtagadá. De kevés idő múlva az ott állók ismét mondják vala Péternek: Bizony közülük való vagy; mert Galileabeli is vagy, és a beszéded is hasonló [és a beszéded is elárul téged].

Márk. 14,71 Ő pedig kezde átkozódni és esküdözni, hogy: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.

Márk. 14,72 És másodszor szóla a kakas. És Péternek eszébe juta a beszéd [(réma): kijelentés], amelyet néki Jézus mondott vala, hogy mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor megtagadsz engem. És sírva fakada