Márk. 7. fejezet: Óvás emberi rendelésektől

Márk. 7,1 És hozzá gyűlnek a farizeusok és némelyek az írástudók [törvénytanítók] közül, akik Jeruzsálemből jöttek vala.

Márk. 7,2 És látván, hogy az ő tanítványai közül némelyek közönséges [megszenteletlen], azaz mosdatlan [nem tiszta] kézzel esznek kenyeret, panaszkodnak [(memphomai): kifogásol, szemrehányást tesz].

Márk. 7,3 Mert a farizeusok és a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] mind, a régiek rendelését követve [ragaszkodnak a vének hagyományaihoz], nem esznek, hanemha kezüket erősen megmossák [egy maréknyi (tenyérnyi) vízzel];

»Más fordítás: A farizeusok ugyanis, mint minden zsidó, nem esznek addig, amíg egy adott módon kezet nem mosnak. Ezzel is megtartva tiszteletreméltó őseik tanítását«

Márk. 7,4 És piacról jövén sem esznek, ha meg nem mosakodnak. [Amikor megjönnek a piacról, sohasem esznek addig, amíg meg nem mosnak mindent, amit onnan hoztak]; és sok egyéb [sok más dolog] is van, aminek megtartását [hagyományként] átvették [és őriznek], poharaknak, korsóknak, rézedényeknek [vízbemerítése (leöblítése)] és nyoszolyáknak [fekhelyek] megmosását.

Márk. 7,5 Azután megkérdék őt a farizeusok és az írástudók [(grammateusz): törvénymagyarázó]: Mi az oka, hogy a te tanítványaid nem járnak a régiek rendelése szerint [Miért nem élnek (viselkednek) a te tanítványaid a vének (őseink) hagyományainak megfelelően], hanem mosdatlan [piszkos; tisztátalan; megszenteletlen] kézzel esznek kenyeret?*

*Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy mi teszi tisztátalanná az embert: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert” (Mát. 15,11).

Péter apostol elmélkedése közben látomást látott, és egyben kijelentést kapott: „És látá, hogy az ég megnyílt és leszálla őhozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre: Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak.

Ekkor hang hallatszott: „Kelj fel, Péter, öld és egyél!” Péter azonban így szólt: „Semmiképpen nem, Uram, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant.” De másodszor is szólt hozzá a hang: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.” (Csel. 10,11-15)

Pál apostol megvallása: „Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi [egyetlen egy (férfi, nő vagy dolog)] sem tisztátalan [beszennyezett; közönséges, bemocskolt, szentségtelen] önmagában: hanem bármi [csak] annak [a személynek] tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. [csak ha valaki valamit beszennyezettnek gondol, annak az beszennyezetté lesz]” (Róm. 14,14).

Ezért hangzik a figyelmeztetés, vigyázzatok a hamis tanítókkal és tanításaikkal kapcsolatban: „Meglássátok [ügyeljetek rá], hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet [hogy valaki rabul ne ejtsen a tudományon keresztül hiú, és üres félrevezető szavakon át] a bölcselkedés és üres [(kenósz): céltalan; sikertelen; hiábavaló; semmit érő, megfosztott, alaptalan, haszontalan] csalás által [megtévesztéssel].

Mely emberek rendelése szerint [(paradoszisz): emberek által továbbadott hagyomány, előírás, tanítás, rendelkezés], a világ elemi tanításai szerint [a világ alapelvei], és nem a Krisztus szerint való [nem pedig Krisztushoz igazodik].

»Más fordításban: „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen (meg ne csaljon) benneteket (evilági) bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson« (Kol. 2,8).

„Tudván, hogy nem veszendő holmin (romlandó, múlandó), ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló (értéktelen, üres) életetekből (életvitel, életvezetés, magatartás, életmód); Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen (be nem szennyezett, mocsoktalan) bárányén, a Krisztusén: (1Pét 1,18-19)

Márk. 7,6 Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek [találóan prófétált rólatok], képmutatók felől Ézsaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívük pedig távol van tőlem.

Márk. 7,7 Pedig hiába [(matén): hasztalanul, eredménytelenül; ostobán, tévesen] tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai [mikor tanítás közben emberi parancsolatokat hirdetnek, isteni tanítás gyanánt].

Márk. 7,8 Mert az Isten parancsolatját elhagyva [az Isten parancsait nem tartjátok meg], az emberek rendelését tartjátok meg [emberi tanításokhoz; emberek hagyományához ragaszkodtok], korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek.

Márk. 7,9 És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen [nagyon ügyesen] félre teszitek [kijátsszátok; semmibe veszitek], azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg [hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait; hogy a saját hagyományotokat őrizgessétek, és megtartsátok]*

*Ézsaiás így prófétált erről: „És (így) szólt az Úr (JHVH=Jehova): Mivel e nép (csak) szájjal közelget (közeledik) hozzám, és csak ajkaival tisztel (dicsőít) engem, szíve (bensője) pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmük (istenfélelme pedig csupán) betanított emberi parancsolat lőn.

Ezért én is csodásan cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan (azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni), és bölcseinek bölcsessége elvész (vége lesz), és értelmeseinek értelme eltűnik (homályos marad)” (Ésa. 29,13.14).

Ezékiel is erről prófétál, ami egyben figyelmeztetés is Krisztus népének: „És te, embernek fia (Emberfia), néped fiai beszélgetnek felőled (Rólad) a falak mellett s a házaknak ajtaiban (kapujában).

És egyik a másikkal szól (így beszélgetnek maguk közt egymással), kiki az ő atyjafiával, mondván: Jertek (gyertek csak), kérlek, és halljátok (és hallgassátok): micsoda beszéd (miféle ige) az, amely az Úrtól jő ki? És (azután) eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jőni (mintha népgyűlésre jönnének), s oda ülnek elődbe, mint az én népem (odaül eléd az én népem), és hallgatják beszédedet, de nem cselekszik (nem a szerint élnek), hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, (pajzán dallá lesz az a szájukban,) szívük (az eszük) pedig nyereség után jár.

És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs (Csak ennyi vagy nekik: Pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot); csak hallják (hallgatják) beszédidet, de nem cselekszik azokat (és nem a szerint élnek)” (Ezék. 33,30-32).

És újabb figyelmeztetés Krisztus népének: „E bizonyság (ez a vélemény) igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek (hogy egészséges legyen a hitük).

Nem ügyelvén zsidó mesékre (ne foglalkozzanak zsidó mondákkal, mítoszokkal), és az igazságot megvető (és az igazságtól elfordult) emberek parancsolataira/val.

Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett (sőt szennyes) azoknak mind elméjük, mind (a) lelkiismeretük.

Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy utálatosak és hitetlenek (és engedetlenek) és minden jó cselekedetre méltatlanok (és teljesen alkalmatlanok)” (Tit. 1,13-16)

Márk. 7,10 Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: Aki atyját vagy anyját szidalmazza [gyalázza; gonoszat, rosszat mond; becsmérli, ócsárolja, átkozza], halállal haljon meg [meghal].

Márk. 7,11 Ti pedig azt mondjátok [azt tanítjátok]: Ha valaki ezt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán, azaz: templomi [vagyis áldozati, oltári, fogadalmi] ajándék az, amivel megsegíthetnélek [ami tőlem neked járna;

>>Más fordítás: Van ugyan valamim, amivel megsegíthetnélek, de az Istennek van félretéve; Ezzel lehetek csak hasznodra<<]:

Márk. 7,12 Úgy már nem engeditek, hogy az atyjával vagy anyjával valami jót tegyen [Akkor ti ezzel teljesen felmentitek a felelősség alól, hogy segítsen apjának vagy anyjának; hogy bármit tegyen is apjáért vagy anyjáért],

Márk. 7,13 Eltörölvén az Isten beszédét [(aküroó): és így érvénytelenné teszitek, megerőtlenítitek, hatálytalanítjátok; semmibe veszitek; megsemmisítitek az Isten igéjét] a ti rendelésetekkel [hagyományotokkal], amelyet rendeltetek [amelyet továbbadtatok]; és sok effélét [sok más ehhez hasonlót] is cselekesztek

[Más fordítás: A tanításokkal, amelyeket kaptatok és továbbadtok az embereknek, teljesen érvénytelenné teszitek Isten Igéjét]*

*És ezt a parancsolatot is megváltoztatták a vallásos zsidók, előképül és figyelmeztetésül a Krisztus népének: „Tiszteld atyádat és anyádat (amint megparancsolta néked az Úr, a te Istened;), hogy hosszú ideig élj (és jó dolgod lehessen) azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked” (2 Móz. 20,12; 5 Móz. 5,16).

Mert „Aki megveri (vagy valaki szidalmazza, vagy gyalázza, vagy ócsárolja) az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon (bűnhődjék; vére rajta)” (2 Móz. 21,15; 3 Móz. 20,9).

És: „Aki az ő atyját vagy anyját megátkozza, annak kialszik szövétneke (mécsese) a legnagyobb sötétségben” (Péld. 20,20).

Mert: „Átkozott, aki kevésre becsüli (és gyalázza) az ő atyját vagy anyját! És mondja az egész nép: Ámen” (5 Móz. 27,16).

Hanem: „Hallgasd a te atyádat, aki nemzett téged; és meg ne utáld (és ne vesd meg) a te anyádat, mikor megvénhedik (ha megöregszik)” (Péld. 23,22).

És Pál apostolon keresztül így hangzik a figyelmeztetés Krisztus népének: „Ti gyermekek szót fogadjatok (és engedelmeskedjetek) a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz (és ez a helyes).

Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat, (ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez:) Hogy jól legyen néked dolgod (hogy jó dolgod legyen) és hosszú életű légy e földön” (Eféz. 6,1-3).

Mert jön olyan idő, amikor: „… lesznek az emberek magukat szeretők (önzők), pénzsóvárgók, kérkedők (dicsekvők), kevélyek (gőgösek), káromkodók (istenkáromlók), szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok (szentségtelenek)” (2 Tim. 3,2)

Márk. 7,14 És előszólítván [ismét odahívta] az egész sokaságot [tömeget], monda nékik: Hallgassatok reám mindnyájan és értsétek meg:

Márk. 7,15 Nincs semmi az emberen kívül való, ami bemenvén [(eiszporeuomai): bekerülve] őbelé, megfertőztethetné [tisztátalanná tehetné; ami megszentségtelenítené; ami beszennyezhetné] őt [mert: Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut be a testébe]; hanem amik belőle jőnek ki [(ekporeuomai): kiömlik, ered], azok fertőztetik meg [az teszi tisztátalanná] az embert.

Márk. 7,16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja [meg]*

*Mert: „Amik… a szájból jőnek ki, a szívből (a szellemi élet középpontjából) származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert…” (Mát. 15,18-20).

A vallásos embereknek – akik csak beszélnek az Úr Jézusról, de nem fogadták be, és a szívükben nem Ő él, azoknak – azt mondja az Úr: „Mérges kígyóknak [viperáknak] fajzatai [ivadékai], mi módon [hogyan] szólhattok jókat [hogy is volnátok képesek jót beszélni], holott gonoszak [rossz, káros, semmirekellő, hitvány] vagytok? Mert a szívnek teljességéből [bőségéből] szól a száj [Mert amivel csordultig van, amitől túlárad a szív, azt szólja a száj]. De mondom néktek: Minden hivalkodó [haszontalan, hiábavaló, felesleges, hatástalan, eredménytelen] beszédért [(réma): mondás, megnyilatkozás, Ige], amit beszélnek [amit valaha kimondanak] az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.

Mert a te beszédedből [(logosz): szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs] ismertetel [szavaid alapján nyilvánítanak] igaznak [igazulsz meg]. És a te beszédidből ismertetel hamisnak [mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged és vonsz magadra ítéletet]” (Mát. 12,34.36-37).

Pál apostol vallástétele: „Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi [egyetlen egy (férfi, nő vagy dolog)] sem tisztátalan [beszennyezett; közönséges, bemocskolt, szentségtelen] önmagában: hanem bármi [csak] annak [a személynek] tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. [csak ha valaki valamit beszennyezettnek gondol, annak az, beszennyezetté lesz]” (Róm. 14,14) .

Mert: „Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett (sőt szennyes) azoknak mind elméjük, mind lelkiismeretük” (Tit. 1,15).

„Mert Istennek minden teremtett állata (minden teremtménye) jó, és semmi sem meg/el/vetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által” (1 Tim. 4,4-5).

Ezért az apostol így figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk” (1Kor. 8,8)

Márk. 7,17 És mikor házba [otthonába] ment vala be a sokaság [tömeg] közül, megkérdezék őt tanítványai a példázat felől.

Márk. 7,18 És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok [(aszünetosz): értelmetlen, értetlen, ostoba; oktalanok] vagytok-é? Nem értitek-é, hogy ami kívülről megy az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt [nem teheti tisztátalanná; semmi sem képes megszentségteleníteni; az nem szennyezheti be az embert]?

Márk. 7,19 Mert nem a szívébe [(kardia): bensőjébe, a szellemi életének központjába] megy be, hanem a gyomrába [a hasba]; és az árnyékszékbe kerül [távozik], amely minden eledelt megtisztít [Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt].

Márk. 7,20 Monda továbbá: Ami az emberből jő ki [(ekporeuomai) ömlik ki], az fertőzteti meg [az teszi tisztátalanná] az embert.

Márk. 7,21 Mert onnan belülről, az emberek szívéből [(kardia): bensőjébő, a szellemi életének központjából] származnak (ekporeuomai): törnek elő, származik, ered; ömlik ki] a gonosz [(kakosz): romlott, züllött, káros, ártalmas] gondolatok [(dialogiszmosz): okoskodás, számítgatás, fontolgatás, meggondolás, vitatkozás, kétely, aggodalmaskodás; a gonosz megfontolások; minden gonosz számítgatás; gonosz tervek], házasságtörések, paráznaságok [fajtalankodás, paráználkodás, bálványimádás], gyilkosságok,

Márk. 7,22 Lopások, telhetetlenségek [(pleonexia): kapzsiság, mohóság, fösvénység, telhetetlenség, önzés]. gonoszságok [rosszindulat; romlottság, ellenségeskedés]. Álnokság [ravaszság, csalás]. szemérmetlenség [(aszelgeia): szemtelenség, arcátlanság; kicsapongás, féktelenség, bujaság], gonosz szem [irigység; rosszindulatú tekintet], káromlás, [(blaszphémia): rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás; istenkáromlás; gonosz beszéd mások ellen] kevélység [büszkeség; gőg; fennhéjázás; felfuvalkodottság], bolondság [esztelenség; meggondolatlanság; léhaság; a józanész hiánya]:

Márk. 7,23 Mind ezek a gonoszságok [gonosz dolgok] belülről jőnek ki [az ember belsejéből származnak], és megfertőztetik [ezek

szennyezik be; teszik tisztátalanná és szentségtelenné] az embert*

*Már a vízözön előtt így szólt az Úr: „És látá az Úr, hogy megsokasult (elhatalmasodott) az ember (h: áḏám: emberi faj) gonoszsága a földön, és hogy szíve (bensője: a szellemi élet központja) gondolatának minden (szándéka, gondolata, és) alkotása (h: maḥăšeḇeṯ maḥăšáḇáh: elgondolás, elképzelés, terv, cél, és kivitelezése) szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5).

Noé a megtisztított, és megújult földön áldozatot mutat be az Úrnak: „És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért (h: áḏám: emberi faj miatt). Mert az ember szívének (h. jécer: gondolat, képzelet, elképzelés, terv, és szándék) gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem” (1 Móz. 8,21).

Hiszen: „Álnokság (diasztrephó: elhajlott, fonák, romlott, torz; fonákság) van az ő szívében (bensőjében a szellemi élet központja), gonoszt forral minden időben (rosszat kohol, eszel ki mindenkor), háborúságot (máḏôn: vita, veszekedés, perlekedés) indít (és viszálykodást szít)” (Péld. 6,14).

Mert: „Csalárdabb (h: áqóḇ): csalárd, csalfa, álnok) a szív (kardia: szív: a bensője, a szellemi élet központja) mindennél, és gonosz (h: 'ánúš: beteg, gyógyíthatatlan, szenvedést okozó és javíthatatlan) az; kicsoda ismerhetné (ki tudná kiismerni) azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem (Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója és megítélője) és a veséket vizsgálom…” (Jer. 17,9-10)

Márk. 7,24 És onnét fölkelvén, elméne Tírus [jelentése: sziklák városa] és Sídon [jelentése: a halfogás helye] határaiba; és házba menvén, nem akará, hogy valaki észrevegye, de nem titkolhatá el magát [(lanthanó): nem tud észrevétlen maradni].

Márk. 7,25 Mert hallván felőle egy asszony, akinek leányában tisztátalan [(akathartosz): szennyes, tisztát(a)lan, feslett, gonosz] szellem [démon] vala, eljőve és lábaihoz [a földre] borula.

Márk. 7,26 Ez az asszony pedig pogány [(hellénisz): görög (görög kultúrájú) nő] vala síro-fenicziai származású. És [mégis] kéré őt, hogy űzze [dobja] ki az ő leányából az ördögöt [a gonosz szellemet; a démont hajtsa ki a leányából].

Márk. 7,27 Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy először a fiak elégíttessenek meg [hadd lakjanak jól először a gyermekek]. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.

Márk. 7,28 Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból.

Márk. 7,29 Erre monda néki: E beszédért, eredj el; az ördög [a gonosz szellem, a démon már] kiment a te leányodból.

Márk. 7,30 És haza menvén, úgy találá, hogy az ördög [a gonosz szellem, a démon valóban] kiment, a leány pedig az ágyon feküvék*

*Máté is ír a történetről, további részleteket is közölve: „És elmenvén [továbbment] onnét [és visszavonult] Jézus, Tirus és Sidon vidékeire [területére] tére. És ímé [ekkor] egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból [arról a környékről (vidékről) jött], kiált [kiabál, lármázik, ordít] vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj [segíts] rajtam!

Az én leányom az ördögtől [a gonosz szellemtől, démontól] gonoszul [kegyetlenül] gyötörtetik. Ő pedig egy szót [(logosz)= Igét] sem felele néki [Ő szóra sem méltatta]. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt [oldd fel, szabadítsd meg, teljesítsd kérését], mert [folyton] utánunk [jön, és] kiált [mögöttünk hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít].

Ő pedig felelvén [így válaszolt, és], monda: Nem küldettem [máshoz], csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte [mégis odajött hozzá, és e szavakkal borult le előtte, s úgy kérte], mondván: Uram, légy segítségül nékem! Ő pedig [visszautasította] felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni [nem helyes, ha elvesszük a gyermekektől a kenyeret, hogy odadobjuk a kutyáknak].

Az pedig monda: Úgy van [igazad van], Uram; de hiszen az ebek [a kutyák] is esznek a morzsalékokból [a maradékból], amik az ő uruknak [gazdájuknak] asztaláról aláhullnak [amely lekerül uruk asztaláról]. Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked [történjék veled] a te akaratod szerint [legyen úgy, amint kívánod]. És meggyógyult az ő leánya attól a pillanattól fogva [még abban az órában]” (Mát. 15,21-28)

Márk. 7,31 Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros [Dekapolisz] határain át.

Márk. 7,32 És hoznak néki egy nehezen szóló [egy dadogó] süketet [süketnémát], és kérik vala őt, hogy vesse [tegye] reá kezét.

Márk. 7,33 Ő pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az ujjait annak fülébe bocsátá, és [ujjára] köpvén illeté [megérintette] annak nyelvét,

Márk. 7,34 És föltekintvén az égre, fohászkodék [felsóhajtott], és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg.

Márk. 7,35 És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele [bilincse is azonnal] megoldódék, és helyesen [hibátlanul; értelmesen] beszél vala.

Márk. 7,36 És [szigorúan] megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelik.

Márk. 7,37 És szerfelett álmélkodnak vala [s minden mértéket felülmúló döbbenettel szóltak], ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a süketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké*

*Az Úr Jézus – mielőtt visszatért a mennybe – felhatalmazott minden korban élő hívőt, akik Őt hittel hirdetik: „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen (ezek a) jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek (ki); új nyelveken szólnak.

Kígyókat vesznek föl (a kezükbe); és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik (teszik rá a) kezeiket, és (azok) meggyógyulnak.

Az Úr (Jézus) azért, minekutána szólott vala (és ezeket mondta) nékik, felviteték (felemeltetett) a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén (elmentek), prédikálnak (hirdették az igét) mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az igét (az igehirdetést) a (nyomában járó) jelek által, amelyek követik vala. Ámen!” (Márk. 16,17-20).

Pál apostolon – és minden hittel és Szent Szellemmel teljes hívőn /lásd: Filep/ – keresztül mutatja be a Szent Szellem, hogy aki hirdeti a Krisztust, annál hogyan teljesedik be az Úr ígérete: És nem közönséges (nem mindennapi) csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által. Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket (kendőket), vagy kötényeket, és eltávoznak azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek (szellemek, démonok pedig) kimenének belőlük” (Csel. 19,11-12).

Így teljesedett – és teljesedik – be a prófécia, és egyben kijelentést nyerünk, hogy ki ellen jő bosszúra az Úr, hiszen a gonosz szellemeket kiűzi, az embereket pedig megszabadítja: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok (tegyétek erőssé) a tántorgó (roskadozó) térdeket.

Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő (és bosszút áll), az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz (szökellni fog), mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben” (Ésa. 35,3-6)

Márk Evangélium. 6. Akik "ismerik Jézust "

Márk. 6,1 És kiméne [eltávozott] onnét, és méne az ő hazájába [a saját (patrisz): szülővárosába], és követék őt az ő tanítványai.

Márk. 6,2 És amint eljött vala a szombat [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás, a nyugalom napja], tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván [megdöbbenve szóltak; feldúltan mondogatták]: Honnét [(pothen): milyen forrásból vagy okból] vannak ennél ezek? [Honnan tanulta mindezeket; Honnan kapta ez ezeket az adományokat]. És mely bölcsesség az, ami néki adatott [miként kaphatott ekkora bölcsességet], hogy ily csodadolgok is történnek általa.

[Más fordítás: Micsoda tudomány az, melyet kapott, hogy az isteni hatalomnak ekkora megnyilvánulásai támadnak kezétől; és mik azok az erő-megnyilvánulások, amelyek a keze nyomán végbemennek]?

Márk. 6,3 Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala [megütköztek] Őbenne [kelepce fogta meg őket, ezért nem tudták elfogadni őt].

Márk. 6,4 Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül [nem vetik meg a prófétát másutt, és nincs becsülete a prófétának] csak a maga hazájában [szülővárosában], és a rokonai között és a maga házában.

Márk. 6,5 Nem is tehet vala [nem is tudott tenni] ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit

[Más fordítás: Nem is mutathatta meg ott egy csodában sem hatalmát, csak kevés gyengélkedőre vetette rá kezét, hogy gyógyítsa őket].

Márk. 6,6 És csodálkozik vala [meg volt döbbenve] azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a [környező] falvakat, tanítván*

*Máté is leírja a történetet, a következő módon: „És hazájába érve [visszatért a saját városába, és] tanítja vala őket az ő zsinagógájukban [(szünagógé): gyülekezés (helye)], annyira, hogy álmélkodnak és [megdöbbenve; meglepődve, elámulva magukon kívül voltak a megdöbbenéstől, szörnyülködtek, és feldúltan] ezt mondják vala. Honnét van Őbenne ez a bölcsesség és az erők [és csodatevő ereje]?

Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának (jelentése: keserűség, szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő], Józsénak [jelentése: felmagasztalt], Simonnak [jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek; akiért hálát adnak]?

És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e? Honnét vannak tehát ennél mindezek. [Honnan kapta mind e hatalmat]?

És megbotránkoznak vala ő benne [és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe (csapdába) estek].

Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül [megbecsülés híján; nem vetik meg a prófétát, nem becsülik, és nem tisztelik], hanem csak az ő hazájában [a saját szülővárosában] és házában.

Nem is tőn ott sok csodát [nem is mutatta ott meg hatalmának egy jelét sem], az ő hitetlenségük miatt” (Mát. 13,54-58).

Lukács a felháborodás, és megütközés okáról is bizonyságot tesz: „És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni.

És adák (odanyújtották) néki az Ézsaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, (és megkereste azt a helyet, és) arra a helyre nyita, ahol ez vala írva. Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem.

Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat (a megkínzottakat).

Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És behajtván a könyvet (ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset), átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.

Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra. És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle (egyetértettek vele), és elálmélkodának kedves beszédein, amelyek szájából származtak (majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti), és mondának: Avagy nem a József fia-é ez?

És monda nékik: Bizonyára azt a példabeszédet (közmondást) mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában” (Luk. 4,16-24)

Amikor az Úr kijelenti, hogy Ő honnan való, a zsidók reakciója: „És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?” (Ján. 6,42)

Mert aki azt hiszi, hogy ismeri Őt, az így nyilatkozik: „De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, (róla) senki sem tudja, honnan való” (Ján. 7,27)

Pedig már Mózesen keresztül előre figyelmezteti népét az Úr: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (5 Móz. 18,15)

És így figyelmezteti Krisztus népét a Szent Szellem: „Mert nékünk is hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak (is): de nem használt nékik a hallott beszéd (a hirdetett ige), mivel nem párosították hittel azok, akik hallották” (Zsid. 4,2)

Márk. 6,7 Majd magához szólítá [magához hívta] a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni [szétküldeni] kettőnként [kettesével], és ada nékik hatalmat [felhatalmazást; teljhatalmat] a tisztátalan [gonosz] szellemeken [szellemek felett].

Márk. 6,8 És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán [vándorboton] kívül; se táskát [tarisznyát], se kenyeret, se pénzt az övükben;

Márk. 6,9 Hanem kössenek [húzzanak] sarut, de két ruhát [köntöst] ne öltsenek.

Márk. 6,10 És monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét [amíg el nem hagyjátok a várost].

Márk. 6,11 Akik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. [ez figyelmeztetés lesz számukra]. Bizony mondom néktek: Szodomának [(Szodoma): körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék; meszes hely] vagy Gomorának [(Gomora): elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; kévék országa; gabonabőség; hasadék, szakadék] tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak*

*Máté írása további részleteket közöl a kiküldetésről: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget].

Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá [ezt a rendelkezést adta] nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, [pogányokhoz (a nemzetekhez) vivő úton el ne induljatok] és Szamaritánusok [jelentése: őrtorony, őrhegy; őrséghez tartozó] városába ne menjetek [ne térjetek] be; Hanem menjetek inkább Izráel házának [népének] eltévelyedett [elveszett] juhaihoz.

Elmenvén [menjetek el, (hírnökként)] pedig és prédikáljatok [és ezt hirdessétek nekik], mondván: Elközelített [közel jött] a mennyeknek országa [királysága; az Egek (Istenének) királyi uralma].

Betegeket [erőtleneket; gyengélkedőket] gyógyítsatok, poklosokat [leprásokat] tisztítsatok [meg], halottakat támasszatok [keltsetek életre], ördögöket [ördögi, gonosz szellemeket, démonokat] űzzetek. Ingyen vettétek [ajándékba kaptátok], ingyen [ajándékba] adjátok.

Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe [övetekbe]. [Ne vigyetek az útra se poggyászt] se útitáskát [tarisznyát], se két (felső)ruhát [köntöst], se sarut, se pálcát [se vándorbotot ne vigyetek]; mert méltó a munkás az ő táplálékára [az ő kenyerére; a munkás ugyanis megérdemli, hogy gondoskodjanak róla].

Amely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg [érdeklődjetek, hogy kire számíthattok; kutassátok ki hogy], ki abban méltó; és ott [annál] maradjatok, amíg tovább [nem] mehettek [indultok].

Ha pedig bementek [beléptek] a házba, köszöntsétek azt [a ház népét e szavakkal: Békesség (eiréné: vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás), a háznak]. És ha méltó [erre az] a ház (az a háznép), szálljon a ti békességetek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességetek rátok térjen vissza.

És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket [meg sem hallgatja szavaitokat (logosz: Igéiteket), távozzatok abból a házból, vagy városból, és] mikor kimentek abból a házból, vagy városból, [még] lábaitok porát is verjétek [rázzátok] le [lábatokról].

Bizony mondom néktek: Az ítélet [(kriszisz): döntés, (meg)ítélés, válság] napján könnyebb [elviselhetőbb (tűrhetőbb, kíméletesebb) sorsa, helyzete] lesz (volt) a Szodoma [jelentése: körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék] és Gomora [jelentése: elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; hasadék, szakadék] földjének. Mint annak a városnak” (Mát. 10,1.5-15).

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt az Övéinek: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására. És (azután) elküldé őket, hogy prédikálják (hirdessék) az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.

És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat (botot), se táskát (tarisznyát), se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És (amikor) valamely házba bementek (betértek), ott maradjatok, és onnét induljatok tovább.

És (ha valahol) valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul (bizonyítékul) ő ellenük” (Luk. 9,1-5).

Megjegyzés: A görög szöveg – sem a eredeti latin Vulgata, sem a német, katolikus, református fordítások – nem tartalmazzák ezt a részt: „Bizony mondom néktek: Szodomának [(Szodoma): körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék; meszes hely] vagy Gomorának [(Gomorra): elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; kévék országa; gabonabőség; hasadék, szakadék] tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.

(A Szent István társulat megjegyzésében az szerepel, hogy: Több görög kézirat hozzá teszi: Bizony mondom nektek, tűrhetőbb sorsa lesz Szodomának és Gomorának ítélet napján, mint annak a városnak)

Márk. 6,12 Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg [hirdették az embereknek, hogy változtassák meg gondolkozásmódjukat, és ahogyan élnek; hogy más, új felismerésre kell térni].

Márk. 6,13 És sok ördögöt [gonosz szellemet, démont] űznek vala ki [kihajtottak], és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala*

*Lukács röviden így ad hírt a tanítványok szolgálatáról: „(Útra keltek, és) kimenvén annakokáért, bejárták a falukat, hirdetvén az evangéliumot, és gyógyítván mindenütt” (Luk. 9,6).

Jakab apostol a szétszórtságban élő hívőknek így ír, kijelentve a betegség okát, és azt, hogy miért támadhatta meg az ellenség a hívőt: „Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget (megszabadítja a szenvedőt, meggyógyítja), és az Úr felsegíti őt.

És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.

Nagy az ereje az igaz (megigazult) ember buzgó könyörgésének” (Jak. 5,14-16).

Már Dávid próféciájában kijelentést nyer a betegség oka, és az Úr megbocsátó szeretete: „Az ÚR megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön; nem engedi át ellenségei dühének. Az ÚR enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik. Ezt mondom: Uram, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,3-5)

Márk. 6,14 És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá lőn [mindenfelé ismertté vált] az ő neve) és monda: Bemerítő János támadt fel a halálból és azért működnek benne [hatnak általa] ez [a hatalmas] csodatevő(erő).

Márk. 6,15 Némelyek azt mondják vala, hogy Illés Ő; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül.

Márk. 6,16 Heródes pedig ezeket hallván, monda: Akinek én fejét vétetém [lefejeztettem], az a János ez; ő támadt fel a halálból.

Márk. 6,17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette [és bilincseltette] vala [meg a] börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.

Márk. 6,18 Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned [nem szabad neked (feleségül) venned a testvéred feleségét]

Márk. 6,19 Heródiás pedig ólálkodik vala utána [ármánykodott, áskálódott ellene; gyűlölte Jánost], és meg akarja vala őt ölni; de nem teheti [nem tudta].

Márk. 6,20 Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá őt [megvédte; vigyázott rá]; és ráhallgatván [gyakran zavarba jött; tanácstalanul állt vele szemben, de] sok dologban követi, és örömest [szívesen] hallgatja vala őt.

Márk. 6,21 De egy alkalmatos nap [a kedvező alkalom] jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala,

Márk. 6,22 És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és táncola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom néked.

Márk. 6,23 És megesküvék néki [esküvel fogadja], hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom [királyságom] felét is.

Márk. 6,24 Az pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Bemerítő János fejét.

Márk. 6,25 És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Bemerítő János fejét egy tálban.

Márk. 6,26 A király pedig noha igen megszomorodék, esküje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani [esküjét megszegni].

Márk. 6,27 És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.

Márk. 6,28 Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak [lefejezte őt] a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.

Márk. 6,29 A tanítványai pedig, amikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a (holt)testét, és sírba tevék [egy sírboltba helyezték].

Márk. 6,30 És az apostolok összegyülekeznek Jézushoz, és elbeszélnek néki mindent, azt is, amiket cselekedtek, azt is, amiket tanítottak vala.

Márk. 6,31 Ő pedig monda nékik: Jertek el [velem] csupán ti magatok valamely puszta [lakatlan; csendes; elhagyatott] helyre és pihenjetek [nyugodjatok] meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők [Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek], és még evésre sem volt alkalmas idejük [lehetőségük].

Márk. 6,32 És elmenének hajón egy puszta [lakatlan; csendes; elhagyatott] helyre csupán ő maguk, [hogy magukban legyenek].

Márk. 6,33 A sokaság pedig meglátá őket, amint mennek vala, és sokan megismerik őt; és minden városból egybefutnak oda gyalog, és megelőzik őket, és hozzá gyülekeznek.

Márk. 6,34 És kimenvén Jézus nagy sokaságot [tömeget] láta, és megszáná [megsajnálta] őket [megesett rajtuk a szíve], mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra [sok mindenre] tanítani.

Márk. 6,35 Mikor pedig immár nagy idő vala [amikor az idő már későre járt; beesteledett], hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta [lakatlan; elhagyatott] ez a hely, és immár nagy idő van, [az idő már későre jár]:

Márk. 6,36 Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő [a környező] majorokba [településekre] és falvakba, vegyenek maguknak kenyeret; mert nincs mit enniük.

Márk. 6,37 Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniük. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-e kétszáz pénz [kétszáz dénár] árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?

Márk. 6,38 Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt [kenyerünk van], és két halunk.

Márk. 6,39 És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.

Márk. 6,40 Letelepednek azért szakaszonként, százával és ötvenével [száz és ötvenfős csoportokban].

Márk. 6,41 Ő pedig [kézbe] vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, [megáldotta] hálákat ada [Istennek]; és megszegé [megtörte] a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájuk között.

Márk. 6,42 Evének azért mindnyájan, és megelégednek, [és jól is laktak];

Márk. 6,43 És maradékot is szedének fel [összeszedték a kenyérdarabokat] tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

Márk. 6,44 A kik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezren valának [csak a] férfiak*

*Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus által tett csodáról: „Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek néki mindent, amit cselekedtek (tettek). És azokat maga mellé vévén, elvonult (velük külön) magánosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére.

A sokaság pedig ezt megtudván (amikor észrevette), követé őt (utánament): és Ő (Jézus) örömmel fogadván őket, szóla (beszélt) nékik az Isten országáról, és akiknek gyógyulásra volt szükségük (a gyógyulásra szorulókat), azokat meggyógyítá.

A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettő ő hozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló (a környező településekre a) falvakba és majorokba (hogy ott) megszálljanak, és eledelt találjanak (és élelmet szerezzenek), mert itt puszta (lakatlan) helyen vagyunk.

Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk eledelt (ennek) az egész sokaságnak.

Mert valának ott mintegy ötezren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével (ötvenenként).

És akképpen cselekednek (így tettek), és leültették valamennyit. Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, (feltekintett az égre és) a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé (megtörte); és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék.

Evének azért és megelégednek (jóllaktak) mindnyájan; és (azután) felszedik, ami darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral” (Luk. 9,10-17).

János is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatettéről: „Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl (Tiberiás tavának túlsó partjára). És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala (azokat a jeleket) az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik (tett) vala a betegeken.

Felméne pedig Jézus a hegyre, és leült ott a tanítványaival. Közel vala pedig húsvét, a zsidók ünnepe. Mikor azért felemelé Jézus a szemeit (amikor körültekintett), és látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga (már) tudta, mit akar vala cselekedni (mit fog tenni).

Felele néki Filep: Kétszáz dénár (dénár: Római ezüstpénz, értéke egy napszám) áru kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset. Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?

Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülnek (letelepedtek) azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta (és kiosztotta) a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen (osztott) a halakból is, amennyit akarnak (amennyit kívántak) vala.

Amint pedig betelének (jóllaktak), monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen (hogy semmi ne menjen kárba).

Összeszedik azért, és megtöltenek tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők után” (Ján. 6,1-13).

Dávid így prófétál az Úr Jézus tetteiről: „Dicsérjétek az Urat (JHVH=Jehova)… Nagyok az Úrnak cselekedetei (tettei); kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban (kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne).

Dicsőség és méltóság az ő cselekedete (munkája fenséges és ékes), és igazsága megmarad mindvégig (örökre).

Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak (emlékezetessé tette csodáit); kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,1-5).

„Mindenki szemei tereád vigyáznak (mindenki várakozva néz rád), és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élő(lény)t ingyen (kegyelmesen).

Igaz az Úr (JHVH=Jehova) minden ő útjában (az Úrnak minden útja igaz), és minden dolgában kegyelmes (és minden tette jóságos)” (Zsolt. 145,15-17).

Egy előképben pedig így hangzik a prófécia az Úr Jézus csodatettéről, Aki több mint egy próféta, és nagyobbak a tettei is: „(Egyszer) jöve pedig egy férfi Baál Sálisából (jelentése: a harmad ura), és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit (az első termésből készült kenyeret), húsz árpakenyeret, és megzsendült (meg friss) gabonafejeket az ő ruhájában (a tarisznyájában).

De ő (Elizeus: jelentése: az én Istenem üdvösség, szabadító) monda: Add (oda) a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek (és hogyan) adjam ezt száz embernek?

Ő pedig monda ismét: Add (oda) a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt (hagytak) is belőle, az Úrnak beszéde szerint (ahogyan az ÚR megmondta)” (2 Kir. 4,42-44)

Márk. 6,45 És azonnal kényszerítette [sürgette] tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra Bethsaida felé, amíg Ő a sokaságot elbocsátja.

Márk. 6,46 Minekutána pedig elbocsátotta őket, felméne a hegyre imádkozni.

Márk. 6,47 És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, Ő pedig egymaga [egyedül] a szárazon [a parton; a szárazföldön].

Márk. 6,48 És látá őket, amint vesződnek [küszködnek; kínlódnak] az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velük [ellenszelük volt]; és az éj negyedik szakában [a negyedik éjszakai őrváltás idején, vagyis hajnali háromkor] hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.

Márk. 6,49 Azok pedig látván Őt a tengeren járni, kísértetnek vélték, és felkiáltanak;

Márk. 6,50 Mert mindnyájan látják vala Őt és megrémülének [megrettentek; és nyugtalanság fogta el őket]. De Ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

Márk. 6,51 Ekkor beméne [beszállt] hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak [meghökkentek, megdöbbentek] és csodálkoznak vala [úgyhogy egészen magukon kívül voltak; (exisztémi): extázisban / önkívületben kerültek]*

*Mert Ő az, akiről így hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait (tetteit), és az ő csodáit a mélységben (a mélységes tengeren). Szólott ugyanis és szélvészt támaszta (szavára forgószél támadt), amely felduzzasztá a habokat (és fölemelték őket a hullámok). Az égig emelkedének, a fenékig süllyedének (majd a mélybe zuhantak); lelkük elolvada az ínségben (kétségbeestek a veszedelemben).

Szédülének (imbolyogtak) és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala (bölcsességük egészen odalett). De az Úrhoz kiáltának az ő szorultságukban (nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeté őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből).

Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék (lecsendesítette a forgószelet), és megcsendesedtek a habok (elcsitultak a hullámok). És örülének, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és vezérlé őket az ő kívánságuknak partjára (és a kívánt kikötőbe vezette őket)” (Zsolt. 107,24-30)

Hiszen Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos (a tenger hullámhegyein lépdel)” (Jób. 9,8)

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10)

Márk. 6,52 Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg vala keményedve. [Más fordítás: És bár látták, hogy Jézus hogyan sokasította meg a kenyeret, mégsem értették, mit jelent, mert kemény volt (meg volt kövesedve) a szívük (és a bensőjük még érzéketlen volt)].

Márk. 6,53 És átkelve, eljutnak a Genezáret [jelentése: a fejedelem kertje] földére, és kikötnek.

Márk. 6,54 De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerik [felismerték] Őt [az emberek].

Márk. 6,55 És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy Ő ott van. [Más fordítás: Sietve bejárták azt az egész vidéket s elkezdték azokat, akik gonoszul szenvedtek, ide is, oda is hordozni, ahol csak hallották, hogy jelen van, hogy megjelent].

Márk. 6,56 És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba [vagy más településekre], a betegeket letevék a piacokon [tereken], és kérik vala őt [könyörögtek Jézusnak], hogy legalább a ruhája [a köntöse] szegélyét [szegélyrojtját; köpenyének bojtját] illethessék [érinthessék]. És valahányan csak illeték [megérintették], meggyógyulnak [megmenekültek bajuktól]*

*Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (megérinteni): mert erő származék (áradt ki) belőle, és mindeneket meggyógyít” (Luk. 6,19).

És az emberek megtapasztalták Isten országának jelenlétét: „Mert sokakat [sok embert] meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt [betegségük; akiket valamilyen fájdalom gyötört, akiket csak valami ostor vert], reá rohanának [megrohanták őt, körülötte tolongtak; hozzátódultak], hogy illethessék [hogy megérinthessék] őt” (Márk. 3,10)

Biblia, Újszövetség, Márk Evangélium. 6. Akik "ismerik Jézust "

Márk. 6,1 És kiméne [eltávozott] onnét, és méne az ő hazájába [a saját (patrisz): szülővárosába], és követék őt az ő tanítványai.

Márk. 6,2 És amint eljött vala a szombat [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás, a nyugalom napja], tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván [megdöbbenve szóltak; feldúltan mondogatták]: Honnét [(pothen): milyen forrásból vagy okból] vannak ennél ezek? [Honnan tanulta mindezeket; Honnan kapta ez ezeket az adományokat]. És mely bölcsesség az, ami néki adatott [miként kaphatott ekkora bölcsességet], hogy ily csodadolgok is történnek általa.

[Más fordítás: Micsoda tudomány az, melyet kapott, hogy az isteni hatalomnak ekkora megnyilvánulásai támadnak kezétől; és mik azok az erő-megnyilvánulások, amelyek a keze nyomán végbemennek]?

Márk. 6,3 Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala [megütköztek] Őbenne [kelepce fogta meg őket, ezért nem tudták elfogadni őt].

Márk. 6,4 Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül [nem vetik meg a prófétát másutt, és nincs becsülete a prófétának] csak a maga hazájában [szülővárosában], és a rokonai között és a maga házában.

Márk. 6,5 Nem is tehet vala [nem is tudott tenni] ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit

[Más fordítás: Nem is mutathatta meg ott egy csodában sem hatalmát, csak kevés gyengélkedőre vetette rá kezét, hogy gyógyítsa őket].

Márk. 6,6 És csodálkozik vala [meg volt döbbenve] azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a [környező] falvakat, tanítván*

*Máté is leírja a történetet, a következő módon: „És hazájába érve [visszatért a saját városába, és] tanítja vala őket az ő zsinagógájukban [(szünagógé): gyülekezés (helye)], annyira, hogy álmélkodnak és [megdöbbenve; meglepődve, elámulva magukon kívül voltak a megdöbbenéstől, szörnyülködtek, és feldúltan] ezt mondják vala. Honnét van Őbenne ez a bölcsesség és az erők [és csodatevő ereje]?

Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának (jelentése: keserűség, szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő], Józsénak [jelentése: felmagasztalt], Simonnak [jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek; akiért hálát adnak]?

És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e? Honnét vannak tehát ennél mindezek. [Honnan kapta mind e hatalmat]?

És megbotránkoznak vala ő benne [és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe (csapdába) estek].

Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül [megbecsülés híján; nem vetik meg a prófétát, nem becsülik, és nem tisztelik], hanem csak az ő hazájában [a saját szülővárosában] és házában.

Nem is tőn ott sok csodát [nem is mutatta ott meg hatalmának egy jelét sem], az ő hitetlenségük miatt” (Mát. 13,54-58).

Lukács a felháborodás, és megütközés okáról is bizonyságot tesz: „És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni.

És adák (odanyújtották) néki az Ézsaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, (és megkereste azt a helyet, és) arra a helyre nyita, ahol ez vala írva. Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem.

Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat (a megkínzottakat).

Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És behajtván a könyvet (ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset), átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.

Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra. És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle (egyetértettek vele), és elálmélkodának kedves beszédein, amelyek szájából származtak (majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti), és mondának: Avagy nem a József fia-é ez?

És monda nékik: Bizonyára azt a példabeszédet (közmondást) mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában” (Luk. 4,16-24)

Amikor az Úr kijelenti, hogy Ő honnan való, a zsidók reakciója: „És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?” (Ján. 6,42)

Mert aki azt hiszi, hogy ismeri Őt, az így nyilatkozik: „De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, (róla) senki sem tudja, honnan való” (Ján. 7,27)

Pedig már Mózesen keresztül előre figyelmezteti népét az Úr: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (5 Móz. 18,15)

És így figyelmezteti Krisztus népét a Szent Szellem: „Mert nékünk is hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak (is): de nem használt nékik a hallott beszéd (a hirdetett ige), mivel nem párosították hittel azok, akik hallották” (Zsid. 4,2)

Márk. 6,7 Majd magához szólítá [magához hívta] a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni [szétküldeni] kettőnként [kettesével], és ada nékik hatalmat [felhatalmazást; teljhatalmat] a tisztátalan [gonosz] szellemeken [szellemek felett].

Márk. 6,8 És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán [vándorboton] kívül; se táskát [tarisznyát], se kenyeret, se pénzt az övükben;

Márk. 6,9 Hanem kössenek [húzzanak] sarut, de két ruhát [köntöst] ne öltsenek.

Márk. 6,10 És monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét [amíg el nem hagyjátok a várost].

Márk. 6,11 Akik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. [ez figyelmeztetés lesz számukra]. Bizony mondom néktek: Szodomának [(Szodoma): körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék; meszes hely] vagy Gomorának [(Gomora): elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; kévék országa; gabonabőség; hasadék, szakadék] tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak*

*Máté írása további részleteket közöl a kiküldetésről: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget].

Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá [ezt a rendelkezést adta] nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, [pogányokhoz (a nemzetekhez) vivő úton el ne induljatok] és Szamaritánusok [jelentése: őrtorony, őrhegy; őrséghez tartozó] városába ne menjetek [ne térjetek] be; Hanem menjetek inkább Izráel házának [népének] eltévelyedett [elveszett] juhaihoz.

Elmenvén [menjetek el, (hírnökként)] pedig és prédikáljatok [és ezt hirdessétek nekik], mondván: Elközelített [közel jött] a mennyeknek országa [királysága; az Egek (Istenének) királyi uralma].

Betegeket [erőtleneket; gyengélkedőket] gyógyítsatok, poklosokat [leprásokat] tisztítsatok [meg], halottakat támasszatok [keltsetek életre], ördögöket [ördögi, gonosz szellemeket, démonokat] űzzetek. Ingyen vettétek [ajándékba kaptátok], ingyen [ajándékba] adjátok.

Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe [övetekbe]. [Ne vigyetek az útra se poggyászt] se útitáskát [tarisznyát], se két (felső)ruhát [köntöst], se sarut, se pálcát [se vándorbotot ne vigyetek]; mert méltó a munkás az ő táplálékára [az ő kenyerére; a munkás ugyanis megérdemli, hogy gondoskodjanak róla].

Amely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg [érdeklődjetek, hogy kire számíthattok; kutassátok ki hogy], ki abban méltó; és ott [annál] maradjatok, amíg tovább [nem] mehettek [indultok].

Ha pedig bementek [beléptek] a házba, köszöntsétek azt [a ház népét e szavakkal: Békesség (eiréné: vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás), a háznak]. És ha méltó [erre az] a ház (az a háznép), szálljon a ti békességetek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességetek rátok térjen vissza.

És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket [meg sem hallgatja szavaitokat (logosz: Igéiteket), távozzatok abból a házból, vagy városból, és] mikor kimentek abból a házból, vagy városból, [még] lábaitok porát is verjétek [rázzátok] le [lábatokról].

Bizony mondom néktek: Az ítélet [(kriszisz): döntés, (meg)ítélés, válság] napján könnyebb [elviselhetőbb (tűrhetőbb, kíméletesebb) sorsa, helyzete] lesz (volt) a Szodoma [jelentése: körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék] és Gomora [jelentése: elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; hasadék, szakadék] földjének. Mint annak a városnak” (Mát. 10,1.5-15).

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt az Övéinek: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására. És (azután) elküldé őket, hogy prédikálják (hirdessék) az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.

És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat (botot), se táskát (tarisznyát), se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És (amikor) valamely házba bementek (betértek), ott maradjatok, és onnét induljatok tovább.

És (ha valahol) valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul (bizonyítékul) ő ellenük” (Luk. 9,1-5).

Megjegyzés: A görög szöveg – sem a eredeti latin Vulgata, sem a német, katolikus, református fordítások – nem tartalmazzák ezt a részt: „Bizony mondom néktek: Szodomának [(Szodoma): körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék; meszes hely] vagy Gomorának [(Gomorra): elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; kévék országa; gabonabőség; hasadék, szakadék] tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.

(A Szent István társulat megjegyzésében az szerepel, hogy: Több görög kézirat hozzá teszi: Bizony mondom nektek, tűrhetőbb sorsa lesz Szodomának és Gomorának ítélet napján, mint annak a városnak)

Márk. 6,12 Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg [hirdették az embereknek, hogy változtassák meg gondolkozásmódjukat, és ahogyan élnek; hogy más, új felismerésre kell térni].

Márk. 6,13 És sok ördögöt [gonosz szellemet, démont] űznek vala ki [kihajtottak], és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala*

*Lukács röviden így ad hírt a tanítványok szolgálatáról: „(Útra keltek, és) kimenvén annakokáért, bejárták a falukat, hirdetvén az evangéliumot, és gyógyítván mindenütt” (Luk. 9,6).

Jakab apostol a szétszórtságban élő hívőknek így ír, kijelentve a betegség okát, és azt, hogy miért támadhatta meg az ellenség a hívőt: „Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget (megszabadítja a szenvedőt, meggyógyítja), és az Úr felsegíti őt.

És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.

Nagy az ereje az igaz (megigazult) ember buzgó könyörgésének” (Jak. 5,14-16).

Már Dávid próféciájában kijelentést nyer a betegség oka, és az Úr megbocsátó szeretete: „Az ÚR megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön; nem engedi át ellenségei dühének. Az ÚR enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik. Ezt mondom: Uram, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,3-5)

Márk. 6,14 És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá lőn [mindenfelé ismertté vált] az ő neve) és monda: Bemerítő János támadt fel a halálból és azért működnek benne [hatnak általa] ez [a hatalmas] csodatevő(erő).

Márk. 6,15 Némelyek azt mondják vala, hogy Illés Ő; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül.

Márk. 6,16 Heródes pedig ezeket hallván, monda: Akinek én fejét vétetém [lefejeztettem], az a János ez; ő támadt fel a halálból.

Márk. 6,17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette [és bilincseltette] vala [meg a] börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.

Márk. 6,18 Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned [nem szabad neked (feleségül) venned a testvéred feleségét]

Márk. 6,19 Heródiás pedig ólálkodik vala utána [ármánykodott, áskálódott ellene; gyűlölte Jánost], és meg akarja vala őt ölni; de nem teheti [nem tudta].

Márk. 6,20 Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá őt [megvédte; vigyázott rá]; és ráhallgatván [gyakran zavarba jött; tanácstalanul állt vele szemben, de] sok dologban követi, és örömest [szívesen] hallgatja vala őt.

Márk. 6,21 De egy alkalmatos nap [a kedvező alkalom] jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala,

Márk. 6,22 És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és táncola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom néked.

Márk. 6,23 És megesküvék néki [esküvel fogadja], hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom [királyságom] felét is.

Márk. 6,24 Az pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Bemerítő János fejét.

Márk. 6,25 És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Bemerítő János fejét egy tálban.

Márk. 6,26 A király pedig noha igen megszomorodék, esküje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani [esküjét megszegni].

Márk. 6,27 És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.

Márk. 6,28 Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak [lefejezte őt] a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.

Márk. 6,29 A tanítványai pedig, amikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a (holt)testét, és sírba tevék [egy sírboltba helyezték].

Márk. 6,30 És az apostolok összegyülekeznek Jézushoz, és elbeszélnek néki mindent, azt is, amiket cselekedtek, azt is, amiket tanítottak vala.

Márk. 6,31 Ő pedig monda nékik: Jertek el [velem] csupán ti magatok valamely puszta [lakatlan; csendes; elhagyatott] helyre és pihenjetek [nyugodjatok] meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők [Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek], és még evésre sem volt alkalmas idejük [lehetőségük].

Márk. 6,32 És elmenének hajón egy puszta [lakatlan; csendes; elhagyatott] helyre csupán ő maguk, [hogy magukban legyenek].

Márk. 6,33 A sokaság pedig meglátá őket, amint mennek vala, és sokan megismerik őt; és minden városból egybefutnak oda gyalog, és megelőzik őket, és hozzá gyülekeznek.

Márk. 6,34 És kimenvén Jézus nagy sokaságot [tömeget] láta, és megszáná [megsajnálta] őket [megesett rajtuk a szíve], mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra [sok mindenre] tanítani.

Márk. 6,35 Mikor pedig immár nagy idő vala [amikor az idő már későre járt; beesteledett], hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta [lakatlan; elhagyatott] ez a hely, és immár nagy idő van, [az idő már későre jár]:

Márk. 6,36 Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő [a környező] majorokba [településekre] és falvakba, vegyenek maguknak kenyeret; mert nincs mit enniük.

Márk. 6,37 Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniük. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-e kétszáz pénz [kétszáz dénár] árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?

Márk. 6,38 Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt [kenyerünk van], és két halunk.

Márk. 6,39 És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.

Márk. 6,40 Letelepednek azért szakaszonként, százával és ötvenével [száz és ötvenfős csoportokban].

Márk. 6,41 Ő pedig [kézbe] vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, [megáldotta] hálákat ada [Istennek]; és megszegé [megtörte] a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájuk között.

Márk. 6,42 Evének azért mindnyájan, és megelégednek, [és jól is laktak];

Márk. 6,43 És maradékot is szedének fel [összeszedték a kenyérdarabokat] tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

Márk. 6,44 A kik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezren valának [csak a] férfiak*

*Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus által tett csodáról: „Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek néki mindent, amit cselekedtek (tettek). És azokat maga mellé vévén, elvonult (velük külön) magánosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére.

A sokaság pedig ezt megtudván (amikor észrevette), követé őt (utánament): és Ő (Jézus) örömmel fogadván őket, szóla (beszélt) nékik az Isten országáról, és akiknek gyógyulásra volt szükségük (a gyógyulásra szorulókat), azokat meggyógyítá.

A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettő ő hozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló (a környező településekre a) falvakba és majorokba (hogy ott) megszálljanak, és eledelt találjanak (és élelmet szerezzenek), mert itt puszta (lakatlan) helyen vagyunk.

Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk eledelt (ennek) az egész sokaságnak.

Mert valának ott mintegy ötezren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével (ötvenenként).

És akképpen cselekednek (így tettek), és leültették valamennyit. Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, (feltekintett az égre és) a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé (megtörte); és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék.

Evének azért és megelégednek (jóllaktak) mindnyájan; és (azután) felszedik, ami darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral” (Luk. 9,10-17).

János is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatettéről: „Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl (Tiberiás tavának túlsó partjára). És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala (azokat a jeleket) az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik (tett) vala a betegeken.

Felméne pedig Jézus a hegyre, és leült ott a tanítványaival. Közel vala pedig húsvét, a zsidók ünnepe. Mikor azért felemelé Jézus a szemeit (amikor körültekintett), és látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga (már) tudta, mit akar vala cselekedni (mit fog tenni).

Felele néki Filep: Kétszáz dénár (dénár: Római ezüstpénz, értéke egy napszám) áru kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset. Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?

Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülnek (letelepedtek) azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta (és kiosztotta) a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen (osztott) a halakból is, amennyit akarnak (amennyit kívántak) vala.

Amint pedig betelének (jóllaktak), monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen (hogy semmi ne menjen kárba).

Összeszedik azért, és megtöltenek tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők után” (Ján. 6,1-13).

Dávid így prófétál az Úr Jézus tetteiről: „Dicsérjétek az Urat (JHVH=Jehova)… Nagyok az Úrnak cselekedetei (tettei); kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban (kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne).

Dicsőség és méltóság az ő cselekedete (munkája fenséges és ékes), és igazsága megmarad mindvégig (örökre).

Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak (emlékezetessé tette csodáit); kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,1-5).

„Mindenki szemei tereád vigyáznak (mindenki várakozva néz rád), és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élő(lény)t ingyen (kegyelmesen).

Igaz az Úr (JHVH=Jehova) minden ő útjában (az Úrnak minden útja igaz), és minden dolgában kegyelmes (és minden tette jóságos)” (Zsolt. 145,15-17).

Egy előképben pedig így hangzik a prófécia az Úr Jézus csodatettéről, Aki több mint egy próféta, és nagyobbak a tettei is: „(Egyszer) jöve pedig egy férfi Baál Sálisából (jelentése: a harmad ura), és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit (az első termésből készült kenyeret), húsz árpakenyeret, és megzsendült (meg friss) gabonafejeket az ő ruhájában (a tarisznyájában).

De ő (Elizeus: jelentése: az én Istenem üdvösség, szabadító) monda: Add (oda) a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek (és hogyan) adjam ezt száz embernek?

Ő pedig monda ismét: Add (oda) a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt (hagytak) is belőle, az Úrnak beszéde szerint (ahogyan az ÚR megmondta)” (2 Kir. 4,42-44)

Márk. 6,45 És azonnal kényszerítette [sürgette] tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra Bethsaida felé, amíg Ő a sokaságot elbocsátja.

Márk. 6,46 Minekutána pedig elbocsátotta őket, felméne a hegyre imádkozni.

Márk. 6,47 És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, Ő pedig egymaga [egyedül] a szárazon [a parton; a szárazföldön].

Márk. 6,48 És látá őket, amint vesződnek [küszködnek; kínlódnak] az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velük [ellenszelük volt]; és az éj negyedik szakában [a negyedik éjszakai őrváltás idején, vagyis hajnali háromkor] hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.

Márk. 6,49 Azok pedig látván Őt a tengeren járni, kísértetnek vélték, és felkiáltanak;

Márk. 6,50 Mert mindnyájan látják vala Őt és megrémülének [megrettentek; és nyugtalanság fogta el őket]. De Ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

Márk. 6,51 Ekkor beméne [beszállt] hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak [meghökkentek, megdöbbentek] és csodálkoznak vala [úgyhogy egészen magukon kívül voltak; (exisztémi): extázisban / önkívületben kerültek]*

*Mert Ő az, akiről így hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait (tetteit), és az ő csodáit a mélységben (a mélységes tengeren). Szólott ugyanis és szélvészt támaszta (szavára forgószél támadt), amely felduzzasztá a habokat (és fölemelték őket a hullámok). Az égig emelkedének, a fenékig süllyedének (majd a mélybe zuhantak); lelkük elolvada az ínségben (kétségbeestek a veszedelemben).

Szédülének (imbolyogtak) és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala (bölcsességük egészen odalett). De az Úrhoz kiáltának az ő szorultságukban (nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeté őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből).

Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék (lecsendesítette a forgószelet), és megcsendesedtek a habok (elcsitultak a hullámok). És örülének, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és vezérlé őket az ő kívánságuknak partjára (és a kívánt kikötőbe vezette őket)” (Zsolt. 107,24-30)

Hiszen Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos (a tenger hullámhegyein lépdel)” (Jób. 9,8)

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10)

Márk. 6,52 Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg vala keményedve. [Más fordítás: És bár látták, hogy Jézus hogyan sokasította meg a kenyeret, mégsem értették, mit jelent, mert kemény volt (meg volt kövesedve) a szívük (és a bensőjük még érzéketlen volt)].

Márk. 6,53 És átkelve, eljutnak a Genezáret [jelentése: a fejedelem kertje] földére, és kikötnek.

Márk. 6,54 De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerik [felismerték] Őt [az emberek].

Márk. 6,55 És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy Ő ott van. [Más fordítás: Sietve bejárták azt az egész vidéket s elkezdték azokat, akik gonoszul szenvedtek, ide is, oda is hordozni, ahol csak hallották, hogy jelen van, hogy megjelent].

Márk. 6,56 És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba [vagy más településekre], a betegeket letevék a piacokon [tereken], és kérik vala őt [könyörögtek Jézusnak], hogy legalább a ruhája [a köntöse] szegélyét [szegélyrojtját; köpenyének bojtját] illethessék [érinthessék]. És valahányan csak illeték [megérintették], meggyógyulnak [megmenekültek bajuktól]*

*Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (megérinteni): mert erő származék (áradt ki) belőle, és mindeneket meggyógyít” (Luk. 6,19).

És az emberek megtapasztalták Isten országának jelenlétét: „Mert sokakat [sok embert] meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt [betegségük; akiket valamilyen fájdalom gyötört, akiket csak valami ostor vert], reá rohanának [megrohanták őt, körülötte tolongtak; hozzátódultak], hogy illethessék [hogy megérinthessék] őt” (Márk. 3,10)

Márk Evangélium. 5. fejezet: A szabadító

Márk. 5. Jézus csodatétele a gadarai megszállottal

Márk. 5,1 És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok [Gadarénus = végén levő jutalom] földére [vidékére].

Márk. 5,2 És amint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne [futott feléje.] egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan [gonosz] szellem volt.

[Más fordítás: Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan szellemtől megszállott ember],

Márk. 5,3 Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni [megkötözni, fogva tartani, ártalmatlanná tenni].

Márk. 5,4 Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal [bilincsekkel] és láncokkal [és láncra is verték], de ő a láncokat szétszaggatta, és a béklyókat [bilincseket] összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.

Márk. 5,5 És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt [a sírok közt és a hegyeken kóborolt], kiáltozva és magát kövekkel vagdosva [ütötte-verte magát, szabdalta önmagát.].

Márk. 5,6 Mikor pedig Jézust távolról [messziről] meglátta [észrevette], oda futamodék [odaszaladt hozzá], és elébe borult [a földre vetette magát előtte],

Márk. 5,7 És fennhangon kiáltva [és hangosan így kiáltott] monda: Mi közöm [mi dolgom vagyon] nékem Teveled [mit akarsz tőlem, mi bajod velem], Jézus, a magasságos [Felséges; Legfelsőbb; a magasságbeli] Istennek Fia? Az Istenre [esküvéssel] kényszerítelek, ne kínozz [ne gyötörj] engem.

Márk. 5,8 Mert ezt mondja [parancsolta] vala néki: Eredj [takarodj] ki, tisztátalan [gonosz] szellem, ez emberből.

Márk. 5,9 És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem [Légió Kb. 6000 főből álló katonai egység], mert sokan vagyunk.

Márk. 5,10 És igen [nagyon] kéré Őt [rimánkodott neki], hogy ne küldje [ne űzze] el őket arról a vidékről.*

*Azért figyelmezteti a Szent Szellem az embert, mert a démonok tudták, hogy ki parancsolt nekik: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek” (Jak. 2,19).

Hiszen meg van írva: „És minden versengés nélkül (homologúmenósz: közismerten, elismerten, bevallottan) nagy a kegyességnek (euszebeia: istenfélelem) eme titka: Isten megjelent (phaneroó: nyilvánvaló(vá) / ismert(té válik, megmutatkozik, megmutatta magát) /hús/testben,

megigazíttatott (igaznak/igazságosnak bizonyult) szellemben, megláttatott az angyaloktól (megjelent az angyaloknak), hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (Tim. 3,16)

Az emberek pedig azért nem értették, hogy mi történt, mert: „Érzéki ember [az itt szereplő pszükh i kosz görög szó jelentése: pusztán emberi, testi. Olyan ember, akinek életét emberi (természeti) elgondolásai, szempontjai, (vagyis a saját emberi értelme, akarata, érzelmei) irányítják] pedig nem foghatja meg [nem fogja fel; (nem fogadja el)] az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki

[Balgaságnak tartja; oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára]. Meg sem értheti [nem képes megérteni (megismerni)] mivelhogy szellemileg ítéltetnek meg. [kellene megvizsgálni]” (1 Kor. 2,14).

A (hús)testi ember azért nem értheti Isten dolgait: „Mert a (hús)test szerint valók a (hús)test dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira... Minthogy a (hús)test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni” (Róm. 8,5.7).

Az Úr Jézus kijelenti, hogy mi az oka ennek: „...Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és ami Szellemtől született, szellem az” (Ján. 3,5-6).

Azok a (hús)testi emberek: „...akikben nincsen Szent Szellem” (Júd. 1,19).

És azok a szellemi emberek, akikben: „...az Isten Szelleme lakik. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé” (Róm. 8,9)

Márk. 5,11 Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj [disznócsürhe; disznókonda], amely legel vala [turkált].

Márk. 5,12 És az ördögök [a tisztátalan, gonosz szellemek] kérik vala őt [könyörögtek, rimánkodtak Jézusnak] mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be [hadd szálljuk meg azokat.].

Márk. 5,13 És Jézus azonnal megengedé nékik [beleegyezett]. A tisztátalan [gonosz] szellemek pedig kijövén, bemenének a disznókba [a disznókba költöztek; megszállták a disznókat]; és a nyáj [a csürhe] a meredekről a tengerbe rohant. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúltak a tengerbe.

Márk. 5,14 Akik pedig őrzik [legeltették] vala a disznókat [a kondások], elfutnak, és hírt vivének a városba és a falvakba [és a környező településekre; és a tanyákra]. És kimenének [és kitódultak az emberek], hogy lássák, mi az, ami történt.

Márk. 5,15 És menének Jézushoz [amikor Jézus közelébe értek], és láták, hogy az ördöngős [a megszállott, akiben a gonosz szellemek voltak; akit a démonok légiója megszállva tartott; hogy az a démonizált ember] ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, akiben a légió volt; és megfélemlének [megijedtek; megdöbbentek; félni kezdtek].

Márk. 5,16 Akik pedig látták [a szemtanúk], elbeszélék nékik, hogy mi történt vala [hogyan történt a dolog] az ördöngőssel [a démoni megszállottal; mi történt a démonizálttal], és a disznókkal.

Márk. 5,17 És kezdék kérni Őt [esengeni kezdtek], hogy távozzék el az ő határukból [menjen el a vidékükről].

Márk. 5,18 Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős [aki az imént még démoni megszállott (démonizált ember) volt; akiben korábban a gonosz szellemek voltak] kéré őt, hogy vele lehessen [hogy mellette maradhasson].

Márk. 5,19 De Jézus nem engedi meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez [a saját népedhez], és jelentsd meg [vidd hírül; és mondd el] nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

Márk. 5,20 El is méne, és kezdé hirdetni [elhíresztelte] a Tízvárosban [Dekapoliszban], mely nagy [hatalmas] dolgot [hogy milyen nagy jót] cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkoznak*

*Beteljesedett a Dávid által mondott prófécia: „Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet (levetted rólam a bilincset)” (Zsolt. 116,16).

Az igehirdetésnek – amely az Úr Jézus csodálatos szabadításáról szólt – ilyen eredménye lett: „És nagy sokaság [tömeg] követé őt [szegődött az Úr Jézus nyomába; csatlakozott hozzá; Csapatostul kísérték] Galileából és a Tízvárosból [Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról [való tartományokból]” (Mát. 4,25)

Márk. 5,21 És mikor ismét általment [átkelt] Jézus a hajón a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt Őhozzá [nagy tömeg gyűlt köré]; és vala a tenger mellett [de ő a tenger partján maradt]*

*Lukács így ír erről: „És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép (a sokaság) örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt” (Luk. 8,40)

Márk. 5,22 És ímé, eljöve a zsinagógafők egyike [az egyik zsinagógai elöljáró; a helyi zsinagóga egyik vezetője], név szerint Jairus [jelentése: akit Isten megvilágosít; (héb. Ragyogjon föl az istenség], és meglátván Őt, lábaihoz esék [lába elé borult],

Márk. 5,23 És igen kéré [így könyörgött neki, és esedezve kérte] őt, mondván: Az én leánykám halálán van [a végét járja]; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon [megmeneküljön] és éljen [és életben maradjon].

Márk. 5,24 [Jézus ekkor elindult]. El is méne vele, és követé Őt nagy sokaság [nagy tömeg is követte őt, és tolongott körülötte], és összeszorítják [úgy, hogy minden oldalról szorították] vala Őt.

Márk. 5,25 És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos vala,

Márk. 5,26 És sok orvostól sokat szenvedett [sok orvos részéről mindenfélét elviselt már], és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult [semmi hasznát sem látta], sőt inkább még rosszabbul lett [még inkább rosszabbra fordult az állapota],

Márk. 5,27 Mikor Jézus felől hallott vala [amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek eljött], a sokaságban hátulról kerülve [hozzáment a tömegben, és a tömegen át mögé került, és háta mögé furakodott,], illeté [megérintette] annak ruháját [a köntösét; a köpenyét].

Márk. 5,28 Mert [így gondolkodott magában, és] ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem [megérintem] is, meggyógyulok [megmenekülök].

Márk. 5,29 És vérének forrása azonnal kiszáradt [elapadt; elállt] és megérzi testében [szóma: bensőjében], hogy kigyógyult bajából [s észrevette testén, hogy az őt verő betegség ostorától (kínzó bajából) meggyógyult; hogy megszabadult fájdalmaitól].

Márk. 5,30 Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni [csodatevő] erő áradott vala ki belőle [azonnal felismerte magán, hogy hatalmas erő távozott el tőle], megfordult a sokaságban [a tömegben], és monda: Kicsoda illeté [ki érintette, fogta meg] az én ruháimat?

Márk. 5,31 És mondának néki az ő tanítványai: Látod [hogyan tolong körülötted a sokaság], hogy a sokaság szorít össze [összenyom] téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett [ki érintett, fogott meg] engem?

Márk. 5,32 És [ő mégis] körülnéze, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte

[Más fordítás: Jézus azonban körbenézett, hogy meglássa azt, aki megérintette őt].

Márk. 5,33 Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve [ijedten, rémülten] és remegve megy vala oda és elébe [lábához] borult, és elmonda néki mindent igazán [és megmondta neki a teljes igazságot].

Márk. 5,34 Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott [megmentett meggyógyított] téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

[Más fordítás: És megszabadulva (a te kínzó) bajodtól (a téged verő ostortól), maradj egészséges; Nem kell többé szenvedned]*

*Lukács így írja le a történteket: „És (ekkor) egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani, Hátulról hozzá járulván (hozzáférkőzve), illeté (megérintette) az ő ruhájának peremét (szegélyét); és azonnal elálla vérének folyása.

És monda Jézus: Ki az, aki engem illete (ki érintett engem)? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ő vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged (és tolong körülötted), és azt mondod: Ki az, aki engem illete?

Jézus pedig monda: Illete (érintett) engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem (áradt ki belőlem).

Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban (hogy nem maradhat észrevétlen), reszketve előjöve és előtte leesvén (eléje borult), megjelenté néki az egész sokaság előtt (és elbeszélte az egész nép előtt), miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult (és hogy miként gyógyult meg azonnal).

És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott (meggyógyított) téged; eredj el békességgel (és maradj egészséges)!” (Luk. 8,43-48).

A törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban, hátulról férkőzött az asszony az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és véressé lesz az ő magfolyása a testén (vérfolyás a testében), hét napig legyen az ő havi bajában (hét napig számít havi tisztulásban levőnek),

és valaki (és mindenki aki) illeti azt (érinti őt), tisztátalan legyen estvéig. Mindaz is, amin hál (fekszik) az ő havi bajában (havi tisztulása idején), tisztátalan legyen és mindaz is, amin ül, tisztátalan legyen.

És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának idején kívül (is), vagy ha a folyás a havi bajon túl (a havi tisztulás idejénél tovább) tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen (akkor tisztátalan legyen folyásának egész idején),

mint havi bajának (éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának) idején, tisztátalan az. És mindaz is, aki illeti azokat (bárki ér hozzá azokhoz), tisztátalan lesz, mossa meg (mossa ki) azért a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3 Móz. 15,19-20.25.27)

Az asszony azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának érintésétől meggyógyul, mert hallotta – ahogy ezt a Márk írása szerinti Evangélium kijelenti – hogy: „És ahová bemegy vala (az Úr Jézus) a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (vagy településekre), a betegeket letevék a (tereken) piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (megérinthessék). És valahányan csak illeték, (megérintették) meggyógyulának” (Márk. 6,56).

„… sokakat (sok embert) meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék (megérinthessék) őt” (Márk. 3,10)

És bárhová megy az Úr, az Ő híre már megelőzi, egyben kijelentést nyer, hogy az ő gyógyulásuk oka az volt – és ma is az – hogy „felismerték” Őt: „És általkelvén (a túlsó partra), eljutnak Genezáret földére. És mikor megismerték (felismerték) őt annak a helynek lakosai, szétküldnek abba az egész környékbe (embereket), és minden beteget hozzá hoznak;

És kérik vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét (szegélyét) illethessék (megérinthessék). És akik illeték (megérintették) vala, mindnyájan meggyógyulának” (Mát. 14,34-36)

„És alámenvén ővelük, megálla a síkságon (egy sík helyen), és (vele együtt) az ő tanítványainak serege (nagy sokasága) és a népnek nagy sokasága (és nagy néptömeg) egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik (azért) jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből.

És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulának. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (megérinteni): mert erő származék (áradt ki) belőle, és mindeneket (mindenkit) meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)

Ezzel az erővel ruházta fel az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az utcákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon (fekvőhelyekre), hogy az arra menő Péternek (legalább) csak árnyéka is érje valamelyiket közülük (vetődjék rá valamelyikükre). És a szomszéd városok sokasága (népe) is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket: kik mind meggyógyulának” (Csel. 5,15-16).

Az Úr már kijelentette, hogy ha az ellenség – vagyis a sátán betegséggel – megtámad, kihez kell menni gyógyulásért: „… én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód” (2 Móz. 15,26).

Ezt ismerve így imádkozik Dávid. „Adj szabadulást nékünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség! (Más fordítás: Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér!)” (Zsolt. 108,13).

Egy történeten keresztül mutatja be az Ige, hogy ha előbb nem az Urat keresi az Ő népe, annak mi az eredménye: „És megbetegedék Asa, királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége (és egyre súlyosbodott); mindazáltal betegségében is nem az Urat keresé, hanem az orvosokat (nem az Úrhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz).

És elaluvék Asa az ő atyáival, és meghala az ő királyságának negyvenegyedik esztendejében” (2 Krón. 16,12-13)

Márk. 5,35 Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől [a zsinagógai elöljáró házától], mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? [Miért zaklatod még tovább a Tanítót]?

Márk. 5,36 Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala [Jézus pedig rá sem hederítve e beszédre, és elengedve a füle mellett a hírt], azonnal monda a zsinagóga fejének [így bátorította a zsinagógai elöljárót]: Ne félj, csak higgy.

Márk. 5,37 És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.

Márk. 5,38 És méne a zsinagóga fejének [a zsinagóga vezetőjének] házához. [Amikor megérkeztek], és látá a zűrzavart, a sok siránkozót [(klaió): siratót] és jajgatót.

[Más fordítás: Mikor bementek a zsinagógafő házába, zajongó tömeget pillantott meg, mely sírt, jajveszékelt és igen kiáltozott].

Márk. 5,39 És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok. [Miért csináltok ilyen zűrzavart; Mit lármáztok itt] és [miért] sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik [csak szunnyad].

Márk. 5,40 És nevetik [(katagelaó): megvetően (gúnyosan, lenézően) kinevet] vala Őt. Ő pedig kiküldvén [kiutasítva] valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala.

Márk. 5,41 És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj [ébredj] föl [Talitha: kisbárány; báránykám; kúmi: kelj fel].

Márk. 5,42 És a leányka azonnal fölkele és jár vala [és elkezdett járkálni]. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkoznak

[A jelenlevők szinte magukon kívül voltak (eksztaszisz: önkívület, elragadtatás, extázis) a nagy csodálkozástól].

Márk. 5,43 Ő pedig [szigorúan meghagyta] erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja [hogy senkinek ne beszéljenek erről; hogy senki ne tudjon a dologról]. És mondá, hogy adjanak annak enni*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És Jézus a főember házához érvén [bement az elöljáró házába], látván a sípolókat [fuvolásokat] és a tolongó [zajongó; jajgató] sokaságot [tömeget, a temetési zenét játszó embereket, azonnal rájuk szólt és] Monda nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó [a kislány] nem halt meg, hanem [csak] aluszik [szunnyad].

És kinevették (kigúnyolták) őt. Mikor pedig a sokaság eltávolíttaték [kiment; kiterelték onnan az embereket], bemenvén [a szobába], megfogá annak [a kislánynak a] kezét, és a leányzó felkelt [felébredt; feltámadt]. És elterjede ez a hír abban az egész tartományban [az egész vidéken]” (Mát. 9,23-26).

Lukács így írja le ezt a csodát: „Mikor még a szó szájában vala (még beszélt), eljöve egy ember a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljáró) házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd (tovább) a Mestert!

Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik (meggyógyul). Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó (a kislány) atyját és anyját.

Sírának pedig mindnyájan, és gyászolák azt (a leányt); ő pedig (így szólt hozzájuk és) monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem (csak) aluszik. És (erre) kinevették őt, tudván, hogy meghalt.

Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel (ébredj)!

És visszatére (bele) annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő (Jézus pedig) parancsolá (meghagyta), hogy adjanak néki enni.

És elálmélkodának annak szülei (és nem tudtak hová lenni az ámulattól); ő pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, ami történt” (Luk. 8,49-56).

A kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően cselekedtek, ahogyan erről Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, amelyek szokásossá lettek Izráelben, s ímé azok meg vannak írva a Jeremiás siralmaiban (és el is rendelték ezt)” (2 Krón. 35,25).

Jób panasza, egyben kijelentés az ádámi (testi, természetes ember sorsáról): „De ha a férfi meghal (lehanyatlik) és elterül; ha az ember ('áḏám: emberi faj) kimúlik, hol van ő (hova lesz)?

Mint a víz kiapad (úzzál: elillan, elpárolog) a tóból, a patak elapad, kiszárad: Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem (úketi úk eti: már nem, többé nem) költetnek föl az ő álmukból” (Jób. 14,10-12)