Márk. 4. Amilyen mértékkel mértek

Márk. 4,1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság [nagy tömeg] gyűlt Őhozzá, úgy hogy Ő a hajóba lépvén, a tengeren ül [a tengeren tartózkodott] vala [bárkába szállt és leült, kinn a tavon], az egész sokaság [a nagy tömeg] pedig a tenger mellett [a tömeg szemközt a tenger partján] a szárazföldön vala, [a földre telepedett].

Márk. 4,2 És sokat tanítja vala őket példázatokban,* és ezt mondja vala nékik tanításában:

*Példázatok (parabolé): Példabeszédek: A héber szerint: Másál. Ezek sajátos hasonlatok, vagy képes beszédek, melyek azon kívül, amit mondanak, még mást is jelentenek; a rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti.

A görög szerint parabolé. egymás mellé állítás; összehasonlítás, hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány. - összevetés; Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos. Két síkon értelmezhető rövid történet, melynek valódi és szellemi jelentését egymás mellé helyezik, vagy párhuzamba állítják azért, hogy abból tanulságokat vonjanak le.

A szó bizonyos értelmében Jézus egész igehirdetése döntően másál-szerű, amely lehet: általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet, rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó, találós kérdés vagy mese) és allegória.

Jézus egész tanítása parabolikus jellegű, formájában is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. A példázatos tanítás célja kettős: egyrészt magyaráz és megvilágít, amikor Isten országának dolgait földi viszonylatokhoz hasonlítja; másrészt elrejti a mélyebb értelmet, és ezzel próbára teszi hallgatóit.

Csak azok értik meg, akik szívük szerint egyetértenek az összehasonlításban világossá váló tartalommal.

A példázat megértéséhez tudnunk kell, hogy Palesztinában csak a vetés után szántottak, és nem boronáltak. Ezért vet a magvető az útra is: szántáskor visszaszerzi a jövő évi vetés számára az önkényesen kitaposott ösvényt. Ezért vet a sziklás földbe is: csak szántáskor tűnik ki, hogy nagyon vékony földréteg van csupán a palesztinai talajban mindenütt jelen levő szikla fölött. Ezért vet a tövises gyomnövények közé is: arra számít, hogy szántáskor ezeket bele forgatja a földbe.

A „normális” vetési mód ábrázolásában a példázatnak az a vonása mutatkozik meg, hogy sokszor ott van a legfontosabb mondanivalója, ahol a megszokottól elütő, túlzó mozzanatot tartalmaz. Túlzás az, hogy mennyire kevés mag jut a terméshez szükséges jó földbe. Túlzás az is, hogy ezek a magvak milyen hihetetlenül nagy termést hoznak. (Jubileumi kommentár)

Márk. 4,3 Halljátok [figyeljetek]: Ímé, a magvető kiméne vetni.

Márk. 4,4 És lőn [történt] vetés közben, hogy némely az út mellé [az útfélre] esék, és eljövének az égi madarak és megevék [felkapkodták; fölcsipegették] azt.

Márk. 4,5 Némely pedig a köves helyre [sziklás talajra] esék, ahol nem sok földje vala, és hamar kikele [azonnal kihajtott], mivel nem vala mélyen a földben.

Márk. 4,6 Mikor pedig fölkelt [magasabbra, delelőre hágott] a nap, elsűle [megperzselődött; kiégett; a hőség megütötte], és mivelhogy nem volt gyökere, elszáradt.

Márk. 4,7 Némely pedig a tövisek [(akantha): haszontalan, tövises növény, szúrós bogáncs] közé esék, és felnevekednek [felnőttek; megnőttek] a tövisek [a bogáncsok] és meg/el/fojtják [(szümpnigó): teljesen megfojt, elnyomják] azt, és nem ada gyümölcsöt [termést].

Márk. 4,8 Némely pedig a jó földbe [(kalosz): megfelelő; termékeny talaj] esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.

[Más fordítás: A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is].

Márk. 4,9 Ezeket mondván [emelt hangon hozzátette, és kiált vala], és monda nékik: Akinek van füle a hallásra, hallja [(akúó: értse) meg]*

*Mert: „Aki az Istentől van, hallgatja (és meghallja) az Isten beszédeit” (Ján. 8,47).

Meg van írva: „A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet, és minden keresményedből szerezz értelmet” (Péld. 4,7).

Azért, mert: „Szégyent vallanak a bölcsek… Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az ÚR igéjét?!” (Jer. 8,9).

A Szent Szellem így figyelmeztet: „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben…” (Kol. 3,16)

Márk. 4,10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől [mi a példabeszéd értelme].

Márk. 4,11 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott [ti megkaptátok], hogy az Isten országának [Isten királyságának] titkát tudjátok [előttetek föltárom, hogy megismerjétek], ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek

[Más fordítás: s Ő ezt felelte nekik: „Az Isten királyságának titka nektek van szánva, azokhoz a kívülállókhoz minden példázatokban jut el],

Márk. 4,12 Hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak; és hallván halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek [hogy ne forduljanak Istenhez] és bűneik [(hamartéma): tévedés, hiba, vétek, bűn, amit elkövetett az ember] meg ne bocsáttassanak.

Márk. 4,13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mi módon értitek meg majd a többi példázatot?

Márk. 4,14 A magvető az igét [logoszt] hinti [Isten üzenetét veti].

Márk. 4,15 Az útfélen [(hodosz): Krisztus tanítása, amelynek útjain járnak. Keskeny, határozottan kivehető ösvény, életmód, életvezetés] valók pedig azok, akiknek hintik az igét [logosz], de mihelyst hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívükbe [a bensőjükbe] vetett igét [logosz].

Márk. 4,16 És hasonlóképen a köves helyre [(petródész): sziklás, azaz sziklaszilárd talajra] vetettek azok, akik mihelyst hallják az igét, mindjárt örömmel [ujjongással] fogadják,

Márk. 4,17 De nincsen ő bennük gyökere [(ridza): gyökér, sarj, hajtás Itt: nem tud mélyen belegyökerezni a szívükbe, a bensőjükbe; de az nem ver, nem ereszt bennük gyökeret], hanem ideig valók [(proszkairosz): rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti, alkalomszerű]. Azután ha nyomorúság [(diógmosz): üldözés, üldöztetés] vagy háborúság [(thlipszisz): nyomás, szorítás; szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás, baj] támad az ige [logosz] miatt, azonnal megbotránkoznak [felháborodnak, eltántorodnak; tüstént tőrbe esnek].

Márk. 4,18 A tövisek [tövises, szúrós növény, bogáncs] közé vetettek pedig azok, akik az igét [logosz] hallják [meghallgatják],

Márk. 4,19 De a világi [(aión): e világkorszak, létkor] gondok [(merimna): aggodalom, gond, aggódás, tépelődés, törekvés] és a gazdagság csalárdsága [csábítása, és a csalóka (félrevezető) gazdagság, vagyon, bőség]. És egyéb [más] dolgok kívánsága [megkívánása; (epithümia): vágy, kívánság, szenvedély] közbejővén [és egyéb vágyak szívükbe lopódzva; a többi dolgokat körülrajzó vágyak belopóznak (behatolnak) a szívükbe] elfojtják [(szümpnigó): teljesen megfojt, elnyom] az igét [logosz], és gyümölcstelen lesz [úgyhogy ez sem hoz termést, meddő, eredménytelen marad].

Márk. 4,20 A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják [meghallgatják] az igét és beveszik [befogadják; magukévá is teszik], és gyümölcsöt teremnek [termést hoz], némely harminc annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit*

*Az Úr Ézsaiás prófétát idézi, akinek a kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10).

„Mert tanács-vesztett (tanácstalan) nép (nemzet) ez és nincs bennük értelem (és milyen értelmetlen)” (5 Móz. 32,28).

Az Úr Jézusban nem ismerik fel az ő Istenüket, ezért így szól az Úr: „Hogy beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde (szava), amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? És az Úr karja kinek jelentetett meg (és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá)?

Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ézsaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ézsaiás, amikor látá az Ő dicsőségét; és beszél Ő felőle (és őróla szólt)” (Ján. 12,37-41).

Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyeznek meg (nem értettek egyet) egymással eloszlának (szétoszlottak). Miután (s ekkor) Pál ez egy szót (igét) mondá: Jól (helyesen) szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak (atyáitokról), mondván: Eredj (menj) el (ehhez) a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok (meg)!

Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.

Legyen azért néktek tudtotokra (vegyétek tehát tudomásul), hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek üdvözítése, és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmenének (eltávoztak) a zsidók, maguk között sokat vetekedve (vitatkozva)” (Csel. 28,25-29).

És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett (nem elég világos) a mi evangéliumunk, azoknak leplezett (csak azok számára nem világos), akik elvesznek. Akikben (ezeknek) e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit (gondolkozását, mert hitetlenek), hogy ne lássák (és így nem látják meg) a Krisztus dicsőséges evangéliumának (a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium) világosságát, aki az Isten képe (képmása)” (2 Kor. 4,3-4).

Mert: „… megtompultak [megkérgesedtek; érzéketlenné váltak] az ő elméik [érzékeik; gondolkozásuk; értelmük; felfogóképességük]. Mert ugyanaz a lepel [fedél; fátyol] mind e mai napig ott van [megmaradt] az Ószövetség olvasásánál [az Ószövetségen, amikor olvassák; (anagnószisz): - felolvasás (eredeti jelentése: felismerés)] felfedetlenül [s rajta is marad], mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

[De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]” (2 Kor. 3,14).

Hát: „Meglássátok azért (és vigyázzatok), mi módon (hogyan) hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, elvétetik tőle” (Luk. 8,17-18)

Márk. 4,21 És monda nékik: Avagy azért hozzák-é [veszik-e] elő a gyertyát [a lámpást; vajon azért van a mécs], hogy véka alá tegyék [rejtsék], vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba [a lámpatartóba; mécstartóra] tegyék [helyezzék]? *

*A kijelentés fontossága miatt az Úr Jézus többször felhívja a tanítványai, és a minden korban élő hívők figyelmét: „Senki pedig, ha gyertyát (lámpást) gyújt, be nem fedi (nem takarja le) azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba (a lámpatartóra) teszi, hogy akik bemennek, lássák a világot (a világosságot)” (Luk. 8,16).

Mert: „Ti vagytok a világ világossága [kozmosz fénye; ti vagytok a világ számára a fény]. Nem rejtethetik el [nem lehet eltitkolni, titokban tartani] a hegyen épített [fekvő, elhelyezett] város.

Gyertyát [lámpást; mécsest] sem azért gyújtanak, hogy a véka alá [véka (modiosz): űrmérték gabona mérésére (kb. 8 és ¾ liter). Gyakran nádból készült, ami gyúlékony], hanem hogy a gyertyatartóba [lámpatartóra; mécslábra] tegyék [helyezzék] és fényljék [onnan világítson; ragyogjon, fényt adjon] mindazoknak, akik a házban vannak” (Mát. 5,14-15).

Pál apostolon keresztül teszi egyértelművé a kijelentést a Szent Szellem: „Mert nem magunkat prédikáljuk [hirdetjük], hanem az Úr Jézus Krisztust [Krisztus Jézust, mint Urat]; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat [rabszolgáitokat], a Jézusért [az Ő kedvéért].

Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság [fény] ragyogjon [támadjon], ő gyújtott [maga támasztott] világosságot [Ő csillant (ragyogott) fel] a mi szívünkben (bensőnkben) az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. [hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik (annak a dicsőséges felismerésnek sugároztatására, mely Istennek a Krisztus orcáján megjelenő fénye)” (2 Kor. 4,5-6)

Márk. 4,22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék [ami ki ne derülne]. És semmi sem volt eltitkolva [elrejtve], hanem hogy nyilvánosságra [(phaneroó): nyilvánvalóvá; ismertté, láthatóvá válik; megmutatkozik; napfényre] jusson.

[Más fordítások: Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül; Mert csak azért van titok, hogy kiderüljön, és rejtelem, hogy napfényre jusson]*

*Ha üldöznek benneteket: „Azért ne féljetek [ne rettenjetek, (ne ijedjetek, rémüljetek, riadjatok) meg] tőlük. Mert nincs oly rejtett [leplezett, eltitkolt] dolog, ami [egyszer] napfényre ne jőne [le ne lepleződnék]; és oly titok [rejtett, titkos, vagy színlelt dolog], ami ki ne tudódnék [melyet meg ne ismernének]” (Mát. 10,26).

A mindenkori hívőket figyelmezteti az Úr: „oltalmazzátok meg magatokat (óvakodjatok) a vallásos tanításoktól, ami képmutatás: „Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne (amely le ne lepleződnék); és oly titok, mely ki ne tudódnék” (Luk. 12,2).

„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos (titkolt) dologgal, akár jó, akár gonosz (rossz) legyen az” (Préd. 12,16).

„Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza. (Más fordítás: Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat). (Jób. 12,22)

Márk. 4,23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja [hallja, értse meg].

Márk. 4,24 És monda nékik: Megjegyezzétek [figyeljetek arra], amit hallotok (hogy mi módon (hogyan) hallgatjátok, mert): Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok [sőt hozzá is tesznek számotokra].

Márk. 4,25 Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van*

*Mikor tanítványai megkérdezik, hogy miért tanít példázatokban: „Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának [Isten királyságának] titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.

Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik [úgyhogy feleslege lesz]; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van [amije volna]” (Mát. 13,11-12).

Az Úr azt tanítja, hogy vigyázzunk: „Mert amilyen ítélettel [felebarátaink magatartásának megítélése, elbírálása. Kedvezőtlen mellékértelemmel elítélése, bírál(gatása), kárhoztatása, rosszallása] ítéltek [ítélkeztek, elmarasztaló ítéletet, véleményt alkottok], olyannal ítéltettek [olyannal fognak titeket is megítélni, fölöttetek is ítélkezni], és amilyen mértékkel mértek, [másoknak] olyannal mérnek [majd vissza] néktek [is]” (Mát. 7,2).

Az Úr a tálentomokról mond példázatában azt mondja, hogy aki elásta a kapott tálentomát: „Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik (és bővelkedni fog); akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van” (Mát. 25,28-29)

Márk. 4,26 És monda: Úgy van az Isten országa [Isten királysága], mint mikor az ember beveti a magot a földbe.

Márk. 4,27 És alszik és fölkel [felébred] éjjel és nappal [múlnak az éjszakák és a nappalok]; a mag pedig kihajt és felnő [sarjad és nő; a szár megnyúlik], ő maga sem tudja miképpen.

[Más fordítás: Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga (a gazda) sem tudja hogyan]

Márk. 4,28 Mert magától terem a föld, először füvet [először zöld sarjat, szárat], azután kalászt, azután teljes búzát [érett magot] a kalászban.

Márk. 4,29 Mihelyt pedig a gabona arra való [amikor beérett a termés, a gazda] azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás [ideje, a betakarítás] elérkezett*

*Jóel prófétán keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy mit jelent az Úr Jézus példázata az aratásról: Serkenjenek fel (induljanak) és jöjjenek fel (vonuljanak) a népek a Josafát (a döntés) völgyébe; mert ott ülök törvényt (mert ott tartok ítéletet), hogy megítéljek (diakrinó: Különbséget tesz, szétválaszt, megkülönböztet); minden népeket.

Eresszétek néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok, mert tetézve a (taposó)kád, ömlenek (csordultig vannak) a sajtók! Mert megsokasult (és nagy) az ő gonoszságuk! Tömegek, tömegek! (Hatalmas tömeg van) az ítélet (a döntés) völgyében! Mert közel van az Úrnak napja az ítélet (a döntés) völgyében!” (Jóel. 4,12-14).

János apostol elragadtatásban így látta ezt az aratást: „És látám, és ímé vala egy fehér felhő; és a felhőn üle valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében éles sarló.

És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván annak, aki a felhőn ül vala: Indítsd (ereszd neki) a sarlódat és arass; (itt az aratás órája), mert a földnek aratni valója megszáradt (beérett). Bocsátá (ledobta) azért, aki a felhőn ül vala az ő sarlóját a földre; és learattaték a föld. (Jel. 14,14-16).

Az Úr Jézus így mutatja be az aratást, amelyben az aratás az emberek megtisztítása, és meggyógyítása, a sarló pedig az Evangélium: „És körüljárja [bejárta] vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten [a mennyek] országának] Evangéliumát [az Isten királyságáról szóló örömhírt; királyi uralmának jó hírét; a győztes hadvezér érkezésének hírét].

És gyógyítván mindenféle [mindenfajta] betegséget és mindenféle erőtlenséget [gyengeséget; minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket] a nép között.

Mikor pedig látta vala a sokaságot [a tömeget], könyörületességre indult rajtuk [megszánta őket; megesett rajtuk a szíve], mert el voltak gyötörve és szétszórva [és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak], mint a pásztor nélkül való juhok.

Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Mát. 9,35-38)

Márk. 4,30 És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát [Isten királyságát]? Avagy milyen példában példázzuk [foglaljuk; vagy milyen példázattal szemléltessük] azt?

Márk. 4,31 A mustármaghoz, amely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,

Márk. 4,32 És mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz [fává terebélyesedik], és nagy [hosszú, magas, hatalmas] ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak*

*A Szent Szellem még nem töltetett ki, ezért: „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az (mit jelent), amit szól vala nékik” (Ján. 10,6).

Mert Isten országa az Úr Jézusban jelent meg, és folytatódott – és növekedett – az Ő teste, vagyis a kihívottak gyülekezete által. Ezért Péter apostol így buzdítja a mindenkori hívőket: „… növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó (üdvözítő) Jézus Krisztusunknak ismeretében.

Néki legyen (és Övé a) dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké (most és az örökkévalóságban). Ámen” (2 Pét. 3,18).

De hogy Isten országa megnyilvánuljon a jelenvalóvilágban, ahhoz a hitnek is növekedni kell. A tanítványok nem tudtak kiűzni egy démont, és: „Ekkor a tanítványok (külön) magukban Jézushoz menvén, (megkérdezték és) mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni?

Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,19-20).

A prófécia pedig így szól az Úr Jézusról és az Ő testéről, a kihívottak gyülekezetéről: „Így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): És veszek én ama magas cédrus tetejéből, és elültetem. Felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen

(Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen). Izráel magasságos hegyén plántálom (ültetem el) őt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem s nagyságos (pompás) cédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak ágainak (és lombja) árnyékában fognak lakozni.

És megismeri (és akkor majd megtudja) a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát magassá; megszárasztottam a zöldellő fát, és zölddé (virulóvá) tettem az aszú (a kiszáradt) fát. (mert amit én, az ÚR, megmondok, azt meg is teszem!) Én, az Úr szólottam és megcselekedtem” (Ezék. 17,22-24)

Márk. 4,33 És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az igét [logosz: Igét; Isten üzenetét], úgy amint megérthetik [(akúó): megért, felfog] vala [Más fordítás: Még sok hasonló példázattal prédikált nekik, ameddig csak figyelni tudtak rá, hogy képesek legyenek megérteni]*

*És az Úr Jézus azért beszélt példázatokban: „Hogy beteljesedjék [a kijelentés] amit a próféta szólott [amit az ÚR, vagyis (JHVH = Jehova) mondott a próféta által], mondván: Megnyitom az én számat [ajkamat] példázatokra [példabeszédekre].

És kitárom, amik e világ [(koszmosz) világegyetem; világmindenség; a teremtett világ (azaz: az angyalok és emberek együtt); univerzum] alapítása [(katabolé): ledobás; levetés; /elvetés Isten színe elől/] óta rejtve valának.

[Más fordítás: Példázatokra nyitom ajkamat, elmondom, ami a világ levettetése (alapítása) óta rejtve volt]. A prófécia így hangzik a továbbiakban, de már az Úr Jézusról: „… Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből (ősrégi titkokat akarok hirdetni)” (Zsolt. 78,1-2)

„Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány (gondolatai értelmesek). Példabeszédre hajtom fülemet (és példázatra figyel fülem), hárfaszóval nyitom meg mesémet (és hárfakísérettel adom elő talányomat)” (Zsolt. 49,4-5)

Márk. 4,34 Példázat nélkül pedig nem szól [nem tanított] vala nékik; maguk közt [(idiosz): amikor egyedül voltak] azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala [(epilüó): kifejt]*

*A Szent Szellem kitöltetése előtt az Úr Jézus ezt mondta tanítványainak: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Ján. 16,12).

És azért nem hordozhatták el, mert a Szent Szellemmel való beteljesedés előtt még a „hús” szerint gondolkodik az ember: „Mert a (hús)test szerint valók a (hús)test dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira.

Mert a (hús)testnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a (hús)test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti” (Róm. 8,5-8).

Ezért: „Érzéki /hústesti/ ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg” (1 Kor. 2,14)

Márk. 4,35 Azután monda nékik azon a napon [alkonyatkor], amint este lőn: Menjünk [evezzünk] át a túlsó partra.

Márk. 4,36 Elbocsátván azért a sokaságot [erre elengedték a tömeget], elvivék őt, úgy amint a hajóban [bárkában] vala; de más hajók is valának vele [több bárka kísérte őket].

Márk. 4,37 Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

Márk. 4,38 Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk [(apollümi): elpusztulunk]?

Márk. 4,39 És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És [erre] elállt a szél [a vihar], és lőn nagy csendesség, [és teljes szélcsend lett].

Márk. 4,40 És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek [miért féltek ennyire]? Hogy van, hogy nincsen hitetek. [Még mindig nem hisztek]?

Márk. 4,41 És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek [engedelmeskedik] néki?*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Látván pedig Jézus a nagy sokaságot [tömeget] maga körül, parancsolá [úgy rendelkezett], hogy menjenek [keljenek át a tó] a túlsó partra.

És mikor a hajóra szállt vala [beszállt a bárkába], követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn [heves vihar (nagy rengés) támadt] a tengeren [a tavon], annyira, hogy a hajót [a bárkát már-már] elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik [lepihent, és szunnyadott] vala.

És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik [felébresztették] őt, mondván: Uram [Urunk], ments [tarts] meg minket; mert elveszünk [mindjárt elpusztulunk, meghalunk]” (Mát. 8,18.23-25).

Már Dávid így prófétál: „Szólott ugyanis és szélvészt támaszt (szavára forgószél támadt), amely felduzzasztá a habokat (fölemelték őket a hullámok). Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek (majd a mélybe zuhantak); lelkük elolvadt az ínségben (kétségbeestek a veszedelemben).

Szédülnek (imbolyogtak) és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala (bölcsességük egészen odalett). De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban (nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeti őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből).

Megállítá (lecsendesítette) a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok (elcsitultak a hullámok). És örülnek, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,25-30).

„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj (ébredj) fel, ne vess (ne taszíts) el minket örökké (végképp)!” „Kelj fel, Uram (lépj elő), haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen (szállj szembe dühös ellenségeimmel); serkenj (kelj) fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet (szolgáltass igazságot nekem)!” (Zsolt. 44,24; 7,7).

Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8).

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal (mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7)