Biblia, Újszövetség, Márk Evangélium. 3. A gyógyító Isten

Márk. 3,1 És [Jézus] ismét beméne a zsinagógába [összejöveteli hely(ség)ükbe], és vala ott egy megszáradt [elsorvadt, béna] kezű ember.

Márk. 3,2 És lesik [szemmel tartották, figyelték] vala őt [Jézust], hogy meggyógyítja-e szombatnapon [(sabbat = nyugalom): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás]; hogy (be)vádolhassák Őt [mert okot akartak találni, hogy vádat emelhessenek ellene].

Márk. 3,3 Akkor monda a megszáradt [a sorvadt, béna] kezű embernek: Állj elő [ide] a középre.

Márk. 3,4 Azoknak pedig monda: Szabad-é [meg van-e engedve] szombatnapon jót vagy rosszat tenni [ártani, bajt vagy kárt okozni]? Lelket [életet] menteni, vagy kioltani [veszni (pusztulni) hagyni]? De azok hallgatnak vala [Ők azonban csendben maradtak].

Márk. 3,5 Ő pedig elnézvén őket haraggal [ekkor haragosan végignézett rajtuk], bánkódván [és sajnálta őket; elszomorodott] szívük keménysége [kérgessége, vaksága, érzéketlensége miatt; és a makacsságuk] miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult [helyreállt; rendbe jött] a keze és éppé lőn, mint a másik.

Márk. 3,6 Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt [tanakodni kezdtek, és] tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt [hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És távozván [továbbhaladva] onnan [máshová], méne [bement] az ő zsinagógájukba [összejöveteli hely(ség)ükbe]. És ímé, vala ott egy elszáradt [sorvadt, béna] kezű ember.

És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-e [megengedett dolog-e] szombatnapon gyógyítani? Hogy vádolhassák őt [és vádat emeljenek ellene].

Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha [báránya; birkája], és ha az szombatnapon a verembe [egy gödörbe] esik, meg nem ragadja [nem fogja meg; nem követ el mindent hogy kihúzza] és ki nem vonja [és nem húzza ki] azt?

[pedig hát] Mennyivel drágább [mennyivel többet ér, értékesebb; fontosabb; becsesebb; több] pedig az ember a juhnál! [birkánál] Szabad [megengedhető] tehát szombatnapon [is] jót [nemes, eszményi szép dolgot] cselekedni [tenni].

Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá [és meggyógyult], és olyan éppé [egészségessé] lőn, mint a másik.

A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust]. [amikor] Jézus pedig észrevévén [megtudta, felismerte] ezt, eltávozék onnan. És követé őt nagy sokaság [tömeg], és ő meggyógyítja vala mindnyájokat;” (Mát. 12,9-15

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába méne és taníta, és vala ott egy ember, akinek a jobb keze száradt (sorvadt) volt.

Az írástudók és farizeusok pedig leselkednek ő utána (és figyelték Jézust), ha vajon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene (hogy ily módon találjanak valamit, amivel vádolhatják).

Ő pedig tudván (ismerve) azoknak gondolatait, monda a száradt (sorvadt) kezű embernek: Kelj fel és állj elő (a középre)! És (az) felkelvén, előálla.

Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tőletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? Az életet megtartani (megmenteni), vagy elveszteni (kioltani)?

És körültekintve (és végignézve) mindnyájukon, monda az embernek (és így szólt a beteghez): Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék (kinyújtotta), és keze (meggyógyult, és) oly éppé lőn, mint a másik.

Azok pedig eltelének esztelenséggel (mert esztelen indulat szállta meg őket) és (arról) beszélgetnek vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek (hogy mit tegyenek) Jézussal?” (Luk. 6,6-11)

Mert: „… a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös (céltévesztett) ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük” (Ján. 9,16)

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólanak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)?

Álnokságokat koholnak (terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7)

Márk. 3,7 Jézus pedig elméne [elvonult] tanítványaival a tenger mellé [a Galileai-tóhoz]; és nagy sokaság [nagy tömeg] követé őt Galileából [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] és Júdeából,

Márk. 3,8 És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is [szintén nagy tömeg gyűlt köréje; nagy sokaság csatlakozott hozzá], amikor hallották, hogy miket mível [miket tesz] vala [milyen nagy dolgokat visz véghez], nagy sokasággal jövének ő hozzá.

Márk. 3,9 És [Jézus pedig szólt, és] megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót [egy bárkát] tartsanak néki készen, a sokaság [a tömeg] miatt, hogy ne szorongassák őt [hogy ne tolongjanak körülötte].

Márk. 3,10 Mert sokakat [sok embert] meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk [betegségük] volt [akiket valamilyen fájdalom, csapás, szenvedés, kín gyötört, akiket csak valami ostor vert (masztix: korbács, ostor, ostorozás)], reá rohanának [megrohanta őt; hozzátódultak, és körülötte tolongtak], hogy illethessék [megérinthessék] őt.

Márk. 3,11 A tisztátalan szellemek [a démonok] is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte [elé vetették magukat], és kiáltának [(kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít], mondván: Te vagy az Istennek a Fia.

Márk. 3,12 Ő pedig erősen fenyegeti vala őket [szigorúan (keményen) rájuk parancsolt, és erélyesen megtiltotta nekik], hogy őt ki ne jelentsék [nehogy felfedjék kilétét; hogy ne tegyék őt láthatóvá, (nyilvánvalóvá)]*

*Az Evangélium gyógyítóként, és szabadítóként is kijelenti az Úr Jézust: „És az emberek [rimánkodva] kérik vala őt, hogy csak [legalább] az ő ruhájának [köpenyének] peremét [szegélyét, szélét, bojtját; szegélyrojtját] illethessék [megérinthessék].

És akik [csak] illeték vala [megérintették], mindnyájan meggyógyulnak [megmenekedtek minden bajból]” (Mát. 14,36)

„És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (vagy településekre), a betegeket letevék a piacokon (a tereken), és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (érinthessék). És valahányan csak illeték (megérintették), meggyógyulnak” (Márk. 6,56)

Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (megérinteni): mert erő származék (áradt ki) belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,19)

Az emberek nem ismerték fel, hogy ki jött el hozzájuk, de a démonok igen. amikor bement a zsinagógába az Úr: „Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiálta,

[Éppen ott volt a zsinagógában, egy tisztátalan szellemben levő ember (aki) felkiáltott; felsikoltott]. És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled

[Mi közünk egymáshoz], Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts [elpusztíts; megsemmisíts, romlásba vigyél] minket [a vesztünkre jöttél]? Tudom [rólad], hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

[El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]” (Márk. 1,23-24)

És bármerre járt az Úr: „… meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben [nyavalyákban; bajokban (noszosz): - egy betegség, kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek] sínlődnek [gyötrődtek; gonoszul szenvedtek] vala,

és sok ördögöt [ördögi szellemet; démont] kiűze [kihajított, kidobott], és nem hagyja [nem engedte] vala szólni [szóhoz jutni; beszélni] az ördögöket [ördögi szellemeket; démonokat], mivelhogy Őt (fel)ismerék” (Márk. 1,34)

Lukács így tesz bizonyságot Róla: „Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket.

Sokakból pedig ördögök is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedé őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41)

Márk. 3,13 Azután felméne a hegyre, és magához szólítá [magához hívta azokat], akiket akar [akiket kiválasztott] vala; és [ők pedig] hozzá menének.

Márk. 3,14 És választa tizenkettőt [arra], hogy vele legyenek, és hogy [azután] kiküldje őket prédikálni [hogy hirdessék az igét, az evangéliumot (az örömhírt, a győzedelmes hadvezér érkezésének jó hírét),és akiket apostoloknak nevezett],

Márk. 3,15 És [hogy a tőle kapott hatalommal] hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket [a gonosz, tisztátalan szellemeket, a démonokat] kiűzni [kihaj(í)tani]:

Márk. 3,16 [Kiválasztotta tehát a tizenkettőt:] Simont, akinek Péter nevet ada;

Márk. 3,17 És [kijelölte; kiválasztá] Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, amely azt teszi: [azt jelenti] mennydörgés [égzengés] fiai;

Márk. 3,18 És [kijelölte] Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai [a buzgó, féltékenyen szerető] Simont [a zélótát],

Márk. 3,19 És Iskáriótes Júdást, aki [később] el is árulta őt*

*Máté így ír erről: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek (a démonok) felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget].

A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon [jelentése: Isten meghallgatott], akit Péternek [jelentése: szikla vagy kő(darab)] hívnak, és András [jelentése: férfias], az ő testvére. Jakab [jelentése: ravasz; aki a másik helyére lép], a Zebedeus fia [jelentése: Isten ajándéka], és János [jelentése: az Úr megkegyelmezett] az ő testvére.

Filep [jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli] és Bertalan [Talmai fia; Talmai jelentése: merész, bátor, vakmerő]. Tamás [jelentése: kettős] és Máté [jelentése: az Úr adománya], a vámszedő. Jakab [jelentése: más helyébe lépő], az Alfeus [jelentése: vezető, tanító] fia, és Lebbeus [jelentése: szívélyes, értelmes férfi], akit Taddeusnak [jelentése: szívélyes; dicséret; vagy Tádénak: jelentése: bátor] hívtak.

[a vakbuzgó] Simon [jelentése: meghallgattatás] a kananita [jelentése: buzgó, féltékenyen szerető; a zelóta], és Júdás, az Iskariotes [Jelentése: kerióti férfi; akit a sqarja = áruló névvel illették], aki el is árulta [kiszolgáltatta (feladta)] őt [aki árulója is lett]” (Mát. 10,1-4).

Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn (történt) azokban a napokban, (hogy) kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el (és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát).

És mikor megvirrada, előszólítá (odahívta) az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is neveze” (Luk. 6,12-13)

Az Úr Jézus akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek (és hogy semmi se árthasson nektek)” (Luk. 10,19)

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására.

És (azután) elküldé őket, hogy prédikálják (hirdessék) az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat (botot), se táskát (tarisznyát), se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen.

És (amikor) valamely házba bementek (betértek), ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. És (ha valahol) valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul (bizonyítékul) ő ellenük” (Luk. 9,1-5)

És Márk így folytatja a tanítványok kiküldését, ami a mindenkori tanítványokra is vonatkozik: „Majd (ezek után) magához szólítá (hívta) a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek (démonok) fölött.

És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán (egyetlen vándorboton) kívül; se táskát (tarisznyát), se kenyeret, se pénzt az övükben; Hanem kössenek sarut (saru viszont legyen rajtuk), de két ruhát ne öltsenek (magukra).

És (ezt is) monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét. Akik pedig nem fogadnak (be) titeket, sem nem hallgatnak rátok, (akkor) onnét kimenvén, verjétek le a port (is) lábaitokról, bizonyságul ő ellenük.

Bizony mondom néktek: Sodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,7-11)

És hogy ez a parancs a minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem. Az apostol Antiókiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindíták (felingerelték ellenük) az istenfélő és tisztességbeli (tekintélyes) asszonyokat és a városnak eleit (előkelőit), és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52)

A Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és (hús)test ellen van nékünk tusakodásunk (harcunk), hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen (erők és hatalmak ellen), ez élet sötétségének világbírói ellen (a sötétség világának urai ellen), a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.

Annakokáért (és éppen ezért) vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén (leküzdve) megállhassatok.

Álljatok hát elő (álljatok meg tehát), körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel (igazságszeretettel), és felöltözvén az igazságnak (a megigazulás) mellvasába (páncéljába).

És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;

Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván (legyetek éberek) minden (teljes) állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)

Akiket az Úr kiválaszt, azok egy akaraton vannak, és együtt maradnak. Amikor az Úr felment a mennybe: „Akkor megtérének (ezután visszatértek) Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett (közelében) van, egy szombatnapi járóföldre.

És mikor bementek (hazatértek), felmenének a felsőházba (a felső szobába), ahol szállva valának: (mégpedig) Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.

Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel (homothümadon: - egyhangúlag, egyetértésben; közös akarattal) foglalatosak valának (kitartóan vettek részt) az imádkozásban és a könyörgésben…” (Csel. 1,12-14)

Már Dávid a hívők egységéről így prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak (ha a testvérek egyetértésben élnek)!

Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké (mindenkor)!” (Zsolt. 133,1-3)

Márk. 3,20 Azután haza térének. És [ott] ismét egybegyűle a sokaság [a tömeg], annyira, hogy még nem is ehetének [úgyhogy még evésre sem maradt idejük].

Márk. 3,21 Amint az övéi [hozzátartozói] ezt meghallák [tudomást szereztek erről], eljövének, hogy megfogják [és erővel elvigyék] őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van [hogy nincs magánál, extázisban / önkívületben van; hogy megzavarodott; megháborodott; hogy elvesztette az eszét]*

34 És tették ezt azért: „Mert a testvérei sem hittek benne” (Ján. 7,5)

Márk. 3,22 Az írástudók [törvénytanítók] pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub [jelentése: a legyek, a férgek ura; a szemétnek ura] van vele [Belzebub van benne (szállta meg)]. És: Az ördögök [a gonosz szellemek, a démonok] fejedelme által [segítségével] űzi [haj(í)tja] ki az ördögöket [a gonosz szellemeket, a démonokat].

Márk. 3,23 Ő [Jézus] pedig [ekkor] magához híván azokat [a törvénytanítókat], példázatokban monda nékik: Sátán miként [milyen módon] tud [hogyan képes] Sátánt kiűzni [kihaj(í)tani]?

Márk. 3,24 És ha egy ország [királyság] önmagában [önmagával] meghasonlik [részekre szakad], meg nem maradhat az az ország. [Más fordításban: Hiszen az a királyság, amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem képes megállni az a királyság].

Márk. 3,25 És ha egy ház önmagában [önmagával] meghasonlik [részekre szakad], meg nem maradhat [nem állhat meg] az a ház. [És ha egy háznép (család) amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem maradhat fönn többé az a háznép, az a család].

Márk. 3,26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg [nem képes megállani tovább], hanem vége van [elpusztul]*

*Az Evangélium beszámolója szerint többször vittek az Úr Jézushoz gonosz szellemektől megszállott, vak és néma embert: „Akkor egy vak és néma ördöngőst (megszállottat) hoztak ő eléje (és odavitték hozzá); és (Ő) meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodék (elcsodálkozott) az egész sokaság, és (ezt) monda: Vajon nem ez-é Dávidnak ama Fia?

A farizeusok pedig ezt hallván, mondának (kijelentették): Ez nem űzi ki az ördögöket (démonokat másként), hanemha (csak) Belzebubbal, az ördögök (démonok) fejedelmével (az ördögök=démonok fejedelmének a segítségével (Belzebub jelentése: a legyek, a férgek ura; a szemétnek, a bálványáldozatnak az ura).

Jézus pedig, tudva (ismerve) az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely (ön)magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép (vagy ház) sem állhat meg (maradhat fenn), amely meghasonlik (ön)magával.

Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; (és akkor hogyan) mimódon állhat meg (maradhat fenn) tehát az ő országa? És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által (kivel) űzik ki?

Azért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm ki az ördögöket, akkor (bizony) kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Mát. 12,22-28)

Lukács is beszámol a történtekről: „És (egyszer azután) ördögöt (démont, gonosz szellemet) űz vala ki, mely néma vala. És lőn, mikor kiment az ördög (a démon), megszólala a néma; és (el)csodálkozék a sokaság.

Némelyek pedig azok közül (így szóltak és) mondának: A Belzebub által, az ördögök (a démonok) fejedelme által (segítségével) űzi ki az ördögöket (a démonokat).

Ő pedig tudván (ismerve) azoknak gondolatát, monda nékik: Minden ország, amely (ön)magával meghasonlik, elpusztul; és ház a házzal, ha meghasonlik, leomlik.

És a Sátán is ha (ön)magával meghasonlik, mimódon állhat meg (maradhat fenn) az ő országa? Mert (ti) azt mondjátok, hogy én a Belzebub által (segítségével) űzöm ki az ördögöket (a démonokat). És ha én a Belzebub által (segítségével) űzöm ki az ördögöket (a démonokat), a ti fiaitok ki által (kinek a segítségével) űzik ki (azokat)?

Annakokáért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, (a démonokat, akkor bizony) kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Luk. 11,14-20)

A tömeg csodálkozik, és megdöbben a történteken, de a farizeusok nem így látják az Úr cselekedeteit: „És az ördögöt [a gonosz szellemet, a démont] kiűzvén [és mihelyt a démont kihajtotta belőle], megszólalt a néma.

És a sokaság [a tömeg] csodálkozik [megdöbbent] vala, mondván: Soha nem láttak [még] ilyet [ilyen hatalmas dolog még soha nem történt] Izráelben!

A farizeusok pedig ezt mondják [kijelentették] vala: Az ördögök [a gonosz szellemek, a démonok] fejedelme által [segítségével] űzi ki az ördögöket [a gonosz szellemeket, démonokat]” (Mát. 9,33-34)

Később már bármit jelent ki az Úr, a sokaság is azt mondja: „… Ördög (démon) van benned…” (Ján. 7,20)

Az Úr Jézus az örökélet feltételét jelenti ki, és a tömeg válasza: „Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké. Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg (és most már tudjuk), hogy ördög (démon) van benned.

Ábrahám meghalt, a próféták is (meghaltak); és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet (az én igémet), nem kóstol (nem ízleli meg a) halált (soha) örökké” (Ján. 8,51-52)

Az Úr Jézus arról beszél, hogy Ő maga fogja letenni az életét, mert azt senki el nem veheti Tőle, és a zsidók válasza: „És sokan mondják vala közülük: Ördög (démon) van benne és bolondozik (és őrjöng), mit hallgattok reá?” (Ján. 10,20)

Márk. 3,27 Nem rabolhatja el [nem foszthatja ki, nem dúlhatja fel] senki az erősnek [az erős harcosnak, a hatalmasnak] kincseit [javait, vagyonát, holmiját], bemenvén [nem hatolhat be, és nem törhet be] annak házába, hanemha elébb az erőset [az erős vitézt] megkötözi, és azután rabolja [foszthatja] ki annak házát*

36 Lukács bizonyságtétele: „Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, amije van, békességben van (a vagyona biztonságban van); De mikor a nálánál erősebb reá jövén (de ha nála erősebb tör ellene és) legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja” (Luk. 11,21-22)

A prófétán keresztül így szól a Megváltó: „Elvétethetik-é a préda az erőstől (el lehet-e venni a zsákmányt a hőstől), és megszabadulhatnak-e az igazak foglyai (megmenekülhetnek-e a foglyok az erőszakostól)?

Igen, így szól az Úr, az erőstől (a hőstől) elvétetnek a foglyok is, és megszabadul (megmenekül) a kegyetlen (az erőszakos) zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg (perlőiddel én fogok perelni), és én tartom (én szabadítom) meg fiaidat.

És etetem nyomorgatóiddal (elnyomóiddal) az önnön húsokat, és mint a musttól, vérüktől megrészegednek, és megtudja minden (hús)test (mindenki), hogy én vagyok az Úr; megtartód (a te szabadítód) és megváltód, Jákóbnak erős Istene!” (Ésa. 49,24-26)

És a golgotai kínoszlopon ez megtörtént, mert az Úr Jézus: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta (és nyilvánosan megszégyenítette), diadalt vévén (diadalmaskodott) rajtok abban (Krisztusban)” (Kol. 2,15)

Mert: „Aki a bűnt cselekszi, az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1 Ján. 3,8)

Az Úr Jézus felhatalmazása szerint, a munkát folytatni kell az Ő testének, vagyis a kihívottak gyülekezetének: „Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit (fel)megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát. 18,18)

Márk. 3,28 Bizony mondom néktek, hogy minden bűn [tévedés, hiba, céltévesztés] megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind

[minden rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás, istenkáromlás, amit kimondanak], amelyekkel káromlanak [bármennyi káromlást szólnak, bármennyi káromlás hagyja is el a szájukat]:

Márk. 3,29 De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást [a Szent Szellemet gyalázza, rágalmazza, becsméreli], nem nyer bocsánatot soha [hanem vétkes marad bűne miatt örökké. Mert olyan bűnt követett el, amelyet soha nem lehet megbocsátani, ezért örök véteknek terhe nyomja], hanem örök kárhozatra méltó. [(enokhosz): 1) ki van téve valaminek, valamiből részesülő, alá van vetve valaminek, valami hatálya alá eső. 2) valami vádja alá eső, vádolható. Valamibe belekeveredett, belebonyolódott; aki benne van valamiben; rabja valaminek, adósa valakinek; a sátán rabja marad];

Márk. 3,30 [Jézus azért mondta ezt] Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan [(akathartosz): szennyes, tisztát(a)lan, gonosz] szellem [démoni szellem] van Őbenne [hogy Jézusnak tisztátalan (szennyes) szelleme van; tisztátalan szellem vette birtokába (szállta meg)].

Márk. 3,31 És megérkeznek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldenek hozzá [üzentek neki], hivatván őt.

Márk. 3,32 Körülötte pedig sokaság [tömeg] ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.

Márk. 3,33 Ő pedig felele nékik, mondván: [tudjátok, hogy valójában] Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?

Márk. 3,34 Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön [és végighordozta tekintetét azokon, akik körülötte körben ültek], monda: Ímé [itt van] az én anyám és [itt vannak] az én testvéreim.

Márk. 3,35 Mert aki az Isten [az én mennyei Atyám] akaratát cselekszi [megteszi, teljesíti], az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám*

38 Lukács bizonyságtételében az Úr Jézus a magvetőt hallgatókról beszél, amikor: „Jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai (testvérei), de nem tudtak hozzá (Jézushoz) jutni a sokaság miatt.

És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai (testvéreid) künn állnak, téged akarván látni. Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai (testvéreim) ezek, akik az Isten beszédét (igéjét) hallgatják, (és megtartják) és megcselekszik azt” (Luk. 8,19-21)

Máté így írja le a történetet: „Mikor pedig még szóla [amikor beszélt] a sokaságnak, [tömegekhez] ímé az ő anyja és az ő testvérei (meg)állanak vala odakünn, akarván [igyekezve] ő vele szólni [beszélni].

És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid [rokonaid] odakünn állanak, és szólni [beszélni] akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim [rokonaim]?

És [erre] kinyújtván kezét [kitárta karját, és] az ő tanítványaira [mutatott, és], monda: Ímé [itt van, ez] az én anyám és [itt vannak] az én testvéreim! Mert [mindenki] aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem [mind] fitestvérem [fivérem], nőtestvérem [nővérem] és [az én] anyám” (Mát. 12,46-50)

Pál apostol így ír az Úr Jézus testvéreiről. Isten: „… akiket eleve ismert [öröktől fogva tudott; kiválasztott; felismert] eleve el is rendelte, [a többiektől előre különválasztotta]. Hogy azok az ő Fia ábrázatához [képéhez] hasonlatosak legyenek

[Fiának képmását öltsék magukra; (hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, akivel együttformált]. Hogy ő legyen az elsőszülött [legelőször előhozott, vagyis az új emberiség elsőszülöttje, első példánya] sok atyafi [testvér] között” (Róm. 8,29)

„Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók (egytől származnak) mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni (testvéreinek nevezni)” (Zsid. 2,11)