Római levél 16. fejezet: A házaknál működő gyülekezetek üdvözlése ( (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Róm. 16,1 Ajánlom pedig néktek Fébét [ragyogó, tiszta], a mi nénénket [nővérünket; (nő)testvérünket], ki a Kenkhréabeli [szükség-tábor] (kihívott)gyülekezetnek [eklézsiának] szolgálója.

Róm. 16,2 Hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez illendően, [méltóan] és legyetek mellette, [segítségére; támogassátok] ha valami dologban [minden olyan ügyben, amiben csak] rátok szorul. Mert ő is sokaknak [segített] pártfogója [támasza; gyámolítója] volt, nékem magamnak is*

*Hát: „Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek” (Fil. 2,29)

„És az ő munkájukért viseltessetek irántuk megkülönböztetett szeretettel. Velük békességben éljetek”(1 Thess. 5,13)

Róm. 16,3 Köszöntsétek Priscillát [tiszteletre méltó] és Akvilát, [sas] kik nékem munkatársaim [segítőim] Krisztus Jézusban*

*A velük való találkozást így beszéli el az apostol: „Ezekután Pál Athénből [bizonytalanság] eltávozván, méne Korinthusba [jóllakott]. Ott találkozott egy Akvila [sas] nevű pontuszi [tenger] származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából, [borjúszerű] feleségével, Priszcillával, [ősi, tiszteletre méltó; szigorú] mivel Klaudiusz [sánta, béna] elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. [fenséges, hírnév] Pál csatlakozott hozzájuk, És mivelhogy azonféle míves vala, náluk marada és dolgozik vala. Mesterségökre nézve ugyanis sátorcsinálók valának” (Csel. 18,1-3)

Róm. 16,4 Akik az én életemért a saját nyakukat tették le [Ők életüket (saját fejüket) kockáztatták értem]; akiknek nemcsak én mondok köszönetet [Ezért nem csupán én vagyok nekik hálás], hanem a pogányok [nemzetek] minden (kihívott)gyülekezete [eklézsiája] is.

Róm. 16,5 És köszöntsétek azt a (kihívott)gyülekezetet [eklézsiát], mely az ő házukban [g. (oikosz) HÁZ, otthon, állandó tartózkodási hely, - egy lakás (terjedelemben kisebb vagy nagyobb)] van. Köszöntsétek az én szerelmetes [kedves; szeretett] Epenétusomat, [dicséretreméltó, híres] aki Akhája [gyász, fájdalom, szorongás, baj] zsengéje [első gyümölcse] a Krisztusban. [akit Ázsia [mocsár] első zsengéjeként vittem a Krisztusnak]

*Ismét kijelenti a Szent Szellem, hogy a gyülekezetek házanként vannak, és a szolgáló testvérek megbecsülésére hívja fel a szentek figyelmét: „Sokszor köszönt titeket az Úrban Akvila és Priszka a házuknál levő gyülekezettel együtt” (1 Kor. 16,15-19)

És ez így volt Kolosséban, és Filemonnál is: „Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, aztán Nimfást és a házánál levő gyülekezetet” (Kol. 4,15)

És így köszönti az apostol Filemont:… „…és a te házadnál való gyülekezetnek” (Filem. 1,2)

Róm. 16,6 Köszöntsétek Máriát, [látó] ki sokat munkálkodott [fáradozott] körülöttünk. [mi mellettünk; értetek]

Róm. 16,7 Köszöntsétek Andronikust [a győzelem férfia] és Juniát [uralkodó] az én [szüggenész = vérszerinti] rokonaimat és az én fogolytársaimat, akik híresek [jelentősek, kiemelkedők] az apostolok között [akiket az apostolok körében nagyra becsülnek], akik nálamnál is előbb voltak a Krisztusban [s akik előttem tértek Krisztushoz)].

Róm. 16,8 Köszöntsétek Ampliást, [akit felmagasztaltak] ki nékem szerelmesem [akit nagyon szeretek] az Úrban.

Róm. 16,9 Köszöntsétek Orbánt [finom, udvarias], a mi munkatársunkat [segítőnket] a Krisztusban, és [és az én kedves] Stakhist(omat) [gabonakalász] az én szerelmesemet. [szeretettemet]

Róm. 16,10 Köszöntsétek Apellest [akit a gyülekezet tart], aki a Krisztusban megpróbáltatott [a Krisztus kipróbált (dokimosz = a szó szoros értelmében: elfogadható (elemző vizsgálat után érvényben maradó), azaz jóváhagyott), megbízható emberét]. Köszöntsétek az Aristóbulus [a legjobb tanácsadó] háznépéből valókat. [házához tartozókat]

Róm. 16,11 Köszöntsétek Heródiont [hősies] az én [vérszerinti] rokonomat. Köszöntsétek a Nárcissus [elkábítás] háznépéből azokat, akik az Úrban vannak.

Róm. 16,12 Köszöntsétek Trifénát [hallgatag, vonzó] és Trifósát [Fényűzően élő], kik munkálódnak [fáradoznak] az Úrban. Köszöntsétek a szerelmetes [szeretett] Persist [a földre vetett], aki sokat munkálódott [fáradozott] az Úrban.

Róm. 16,13 Köszöntsétek Rufust [vörös]* aki kiválasztott [kiválogatott,kedvenc] az Úrban [az Úr választottját], és az ő anyját, aki az enyém is. [és anyját, aki nekem is anyám]

*Hogy ki volt Rufus, arról az Evangélium így számol be: „Mikor pedig kicsúfolták őt (az Úr Jézust), levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették; és kivivék őt, hogy megfeszítsék. És kényszerítenek egy mellettük elmenőt, bizonyos czirénei (megérkezés) Simont (meghallgattatás), aki a mezőről jő vala, Alekszándernek (bajt elfordító) és Rufusnak (rókavörös) az atyját, hogy vigye az ő keresztjét” (Mk. 15,20-21)

Alexanderről pedig így szól az Írás, Efézusban (a vég): „A sokaság közül pedig előállatták Alekszándert, minthogy előre tuszkolták őt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akart a nép előtt. Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájokból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!” (Csel. 19,33-34)

Róm. 16,14 Köszöntsétek Ásinkritust [Páratlan; a hasonlíthatatlan], Flégont [tűzről pattant; égő, buzgó, sugárzó], Hermást [fordító, magyarázó, hirdető], Pátrobást [az atyjának köszönheti az életét], Merkuriust [fordító, magyarázó, hirdető], és az atyafiakat, kik velük vannak. [és a náluk levő (hozzájuk tartozó) testvéreket]

Róm. 16,15 Köszöntsétek Filológust [Az Ige kedvelője] és Júliát [hajadon], Néreust [lámpás] és az ő nénjét [nőtestvérét], és Olimpást [Mennyei] és minden [a hozzájuk tartozó összes] szenteket, akik velük [náluk] vannak.

Róm. 16,16 Köszöntsétek egymást szent csókkal [szeretet csókja, a testvéri szeretet kifejezése; a hitbeli vonzalom, vagy ragaszkodás külső jele.]* Köszöntenek titeket a Krisztus (kihívott)gyülekezetei. [eklézsiái]

*Az apostolok újra arra hívják fel a gyülekezet figyelmét, hogy a testvéri szeretet külsőleg is nyilvánuljon meg közöttük: „Köszöntenek titeket a testvérek mindnyájan. Köszöntsétek egymást szent csókkal” (1 Kor. 16,20)

„Köszöntsétek egymást szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok” (1 Pét. 5,14).

„Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan” (2 Kor. 13,12).

„Köszöntsetek minden testvért szent csókkal” (1 Thess. 5,26)

Róm. 16,17 Kérlek [buzdítlak, intelek] pedig titeket atyámfiai [testvérek], vigyázzatok azokra, [tartsátok szemmel azokat] akik szakadásokat [egyenetlenséget; széthúzásokat; megosztást, meghasonlásokat támasztanak; háborúságnak okai volnának] és botránkozásokat okoznak [kelepcéket készítenek; elégedetlenséget okoznak] a tudomány körül, [akik más tudományra tanítanának azon kívül; az ellenkezőjét tanítják annak] melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el. [Kerüljétek (eltávoztassátok) őket; Térjetek ki előlük]*

*Az apostol szinte minden levelében figyelmezteti Isten gyermekeit: „Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz” (2 Kor. 11,13-15)

„De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!” (Gal. 1,8-9)

Tehát: „Óvakodjatok az ebektől, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől! Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek” (Fil. 3,2.17-19)

Timóteust is erre figyelmezteti az apostol, megmagyarázva azt is, hogy mik ezek a „hamis evangéliumok”: „Amikor Macedóniába mentem, kértelek, hogy maradj Efezusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat, ne is foglalkozzanak mondákkal (mítoszokkal) és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákra vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének megismerésére hit által.

A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet.

Némelyek elfordultak ezektől, és üres fecsegésre adták magukat, törvénytanítók akarnak lenni; de nem értik sem azt, amit mondanak, sem azt, amit bizonygatnak.

Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él azzal.

És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami csak ellenkezik az egészséges tanítással. Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott” (1 Tim. 1,3-11)

„Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik” (1 Tim. 6,3-5)

Mert: „Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el, tehát ezektől” (2 Tim. 3,5)

Ezek azok, akik szakadásokat okoznak, ezért: „A szakadást okozó ember elől egy vagy két megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és magában hordja ítéletét” (Tit. 3,10-11)

Hiszen: „Aki félrelép, és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.

Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba (a gyülekezetbe, amely a házatokban van), és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel” (2 Ján. 1,9-11)

Róm. 16,18 Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak. És nyájas [szenteskedő] beszéddel [szép (jóságtól csöpögő) szavakkal; ékesszólással; mézes-mázoskodással], meg hízelkedéssel [hízelgő szavakkal; áldó szójárásukkal; jól hangzó szólamokkal] megcsalják [megtévesztik; elámítják; becsapják; tévútra vezetik] az ártatlanoknak [gyanútlanok; jóhiszeműek; álnokság nélküliek; tapasztalatlanok; járatlanok] szívét. [elcsalják azokat, akikben különben nincs gonoszság]*

*És az apostol folytatja a figyelmeztetést: „az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek” (Fil. 3,19)

„Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel. Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne, Meggyökerezvén és tovább épülvén Őbenne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással.

Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való: Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, És ti Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 2,4.6-10)

Már Dávid emiatt így könyörög az Úrhoz: Segíts Uram, mert elfogyott a kegyes, mert eltűntek a hívek az emberek fiai közül. Hazug módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek. Vágja ki az Úr mind a hízelkedő ajkakat, a nyelvet, amely nagyokat mond” (Zsolt. 12,2-4)

Isten Igéje egy történeten keresztül mutatja be, hogy ez a gyakorlatban hogyan történik: „Reggelenként odaállt Absolon (az atya jólét) a kapun átvivő út mellé, és megszólított mindenkit, aki valamilyen peres ügyben ment a királyhoz ítéletért. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? És ha az ezt felelte: Izráelnek ebből vagy abból a törzséből való a te szolgád, akkor ezt mondta neki Absolon: Nézd, a te ügyed helyes és jogos, de nincs a királynál senki, aki meghallgasson téged.

Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá ebben az országban, akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én majd igazságot szolgáltatnék neki. És ha valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, akkor kinyújtotta a kezét, magához szorította, és megcsókolta. És e képen cselekedék Absolon egész Izráellel, valakik ítéletért a királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fiainak szíveket alattomban megnyeri vala” (2 Sám. 15,2-6)

Róm. 16,19 Mert a ti engedelmességetek [híre] mindenekhez eljutott [minden helyen ismeretes]. Örülök azért rajtatok [örömöm is telik bennetek]; de akarom [mégis szeretném], hogy bölcsek [járatosak] legyetek a jóban, ártatlanok [együgyűek] pedig [járatlanok] a rosszban. (gonoszban) [képtelenek a rosszra, és így sérthetetlenek a gonosszal szemben]*

*Újra és újra hangzik a figyelmeztetés: „Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben (a gondolkozásban) pedig érettek (egy cél felé irányuló törekvésűek) legyetek” (1 Kor. 14,20)

„Hogy többé ne legyünk gyermekek, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától. Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Eféz. 4,14-15)

Róm. 16,20 A békességnek Istene megrontja [összezúzza; összetiporja; összemorzsolja] a Sátánt [ellenség; ellenfél; vádoló; üldöző] a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme [legyen] veletek. Ámen*

*Az az Isten, aki ígéretet tett, a bűnbeesés után azonnal az embernek, és ítéletet hirdetet a sátánnak: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. (1 Móz. 3,15)

Ám: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen: akinek álljatok ellene a hitben szilárdan…” (1 Pét. 5,8-9)

„De hű az Úr, aki megerősít titeket és megőriz a gonosztól” (2 Thess. 3,3)

És: „Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait” (Zsolt. 7,14)

A tüzes nyíl pedig, amit Isten készített, és amely győzelmet szerez: „… Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt” (1 Ján. 2,14)

„Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig” (Jel. 12,11)

Róm. 16,21 Köszöntenek titeket Timóteus [aki Istent tiszteli], az én munkatársam [segítőm], és Lucius [világító (fényt árasztó)], Jáson [orvos], és Sosipáter az én (vérszerinti) rokonaim.

Róm. 16,22 Köszöntelek titeket az Úrban én Tertius [harmadik], ki e levelet (le)írtam.

Róm. 16,23 Köszönt titeket Gájus [földi], aki nékem és az egész (kihívott)gyülekezetnek [eklézsiának] (házi)gazdája. Köszönt titeket Erástus [a szeretett] a városnak kincstartója [aki a város vagyonát kezeli; várossáfár], és Kvártus [a negyedik] atyafi. [testvér]

Róm. 16,24 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme [legyen] mindnyájan ti veletek. Ámen.

Róm. 16,25 Annak pedig, aki titeket megerősíthet [megszilárdíthat] az én evangéliumom [örömüzenetem; a jó hír] és a Jézus Krisztus hirdetése [prédikálása] szerint, ama titoknak kijelentése folytán [kinyilvánítása; leleplezése, felfedése szerint], mely örök időktől fogva el volt hallgatva, [elrejtetett volt; amelyre ősidők (/aioni/ idők) óta csend borult; amelyről most lehullt a lepel]*

*És így folytatja az apostol: „Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.

Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul” (2 Tim. 1,9-11)

„és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében” (Eféz. 3,9)

Róm. 16,26 Most pedig megjelentetett [nyilvánvalóvá lett; kijelentetett (tudtul adatott)] a prófétai írások által [kinyilatkoztattak láthatóvá és közismertté lettek] az örök [világkorszakos] Isten parancsolata [rendelkezése] szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván (megmagyaráztatott). [és minden nemzet »nép« előtt ismertté tettek, »kihirdettetett« hogy így a hit befogadására »engedelmességére« eljussanak]*

*És a Szent Szellem így fejti ki a titkot: „mégpedig azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek, akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag ennek a titoknak dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek” (Kol. 1,26-27)

„Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett Őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.

Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban” (Eféz. 1,9-12)

„amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által: hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.

Ennek lettem szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében” (Eféz. 3,5-9)

Róm. 16,27 Az egyedül bölcs Istennek [szóljon a dicséret, imádás] a Jézus Krisztus által [legyen tisztelet és] dicsőség mindörökké. [a világkorszakoknak a világkorszakaiba /aionok aionaiba]! Ámen*

*Az Úr Jézus által: „… vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz (az Úr Jézus) nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét” (Zsid. 13,15)

„Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogysem mint kérjük, vagy elgondoljuk, a mibennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!” (Eféz. 3,20-21)

„Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen” (1 Tim. 1,17)

„az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen” (Júd. 1,25)

„Mert Őtőle, Őáltala és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen” (Róm. 11,36)

Efézusi levél 5. fejezet: Legytek követői az Istennek (szerkesztett)

Eféz. 5,1 Legyetek annakokáért követői [utánzói] az Istennek, mint szeretett [(agapétosz): kedvesen, drágán, nagyon szeretett] gyermekek:

Eféz. 5,2 És járjatok [(peripateó): éljetek (agapé): isteni] szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul

[Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]

Eféz. 5,3 Paráznaság [házasságtörés] pedig és akármely tisztátalanság [romlottság], vagy fösvénység [nyerészkedés; haszonlesés; kapzsiság; mohóság, fösvénység, bírvágy még csak] ne is neveztessék [még szóba se kerüljön; még csak ne is említtessenek] ti közöttetek. amint szentekhez illik [méltó].

Eféz. 5,4 Sem undokság [szemérmetlenség; trágárság, sikamlósság, illetlen figurázás; se rútság; sem ocsmányság; vagy mocskos viccelődés], vagy bolond [szégyenletes, ostoba vagy szellemeskedő] beszéd [ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki. Káromkodás], vagy trágárság [mocskos viccelődés ne hangozzék], melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.

Eféz. 5,5 Mert azt jól tudjátok [és értsétek meg; és jegyezzétek meg magatoknak], hogy egy paráznának is [(pornosz) parázna, fajtalankodó férfi], vagy tisztátalannak [romlott], vagy fösvénynek [nyerészkedőnek; kapzsinak, pénzimádó (mert az ilyen valójában bálványt imád)], ki bálványimádó, nincs öröksége [egy sem kaphat helyet; nincs sorsrésze] a Krisztusnak és Istennek országában, [Királyságában]

Eféz. 5,6 Senki titeket meg ne csaljon [ne vezessen félre; meg ne tévesszen; ne ámítson el] üres beszédekkel [üres hazugságokkal; hiú beszédekkel; üres fecsegéssel]. Mert ezekért [az ilyen dolgokért] jő [ilyenek miatt sújtja] az Isten haragja a hitetlenség fiaira.

Eféz. 5,7 Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek [nehogy cinkostársak legyetek velük; ne vállaljatok velük közösséget; ne legyen tehát velük semmi dolgotok]

Eféz. 5,8 Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság [fény] az Úrban: mint világosságnak [fény] fiai úgy járjatok [úgy éljetek]

Eféz. 5,9 (Mert a világosságnak [a Szellemnek] gyümölcse minden jóságban és igazságban [(dikaioszüné): megigazult vagy megigazított, igaznak nyilvánított] és valóságban [(alétheia): Isten Igéje] van)

Eféz. 5,10 Meggondolván [azt vizsgálgassátok; azt keressétek], mi legyen kedves [(euaresztosz): kellemes, tetsző, ami megnyeri a tetszését] az Úrnak

Eféz. 5,11 És ne legyen közösségetek [(szünkoinóneó): részt vesz másokkal együtt, részesedik] a sötétségnek gyümölcstelen [meddő, haszontalan, eredménytelen] cselekedeteivel. hanem inkább meg is feddjétek [leplezzétek le] azokat;

Eféz. 5,12 Mert amelyeket azok titokban [alattomban] cselekesznek, éktelen dolog [(aiszkhrosz): szégyen, gyalázat, csúfság] csak mondani [még beszélni] is [róla].

Eféz. 5,13 Mindezek pedig megfeddetvén [(elenkhó): megvizsgál, kikérdez, napvilágra hoz, feltár, ismertté teszi a tényeket], a világosság [(phósz): fény] által napvilágra jőnek. [Mindaz, ami lelepleződik, a világosság (a fény) által lesz nyilvánvalóvá (láthatóvá, ismertté)]; mert minden, ami napvilágra jő, világosság [de mindaz, amit a világosság (a fény) leleplez, nyilvánvalóvá (láthatóvá, ismertté) lesz (fény lesz)].

»Más fordítás: Mert minden, ami láthatóvá válik, világosság (fény); s ami így világossá válik, fényforrás lesz«

Eféz. 5,14 Annakokáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol [ébredj fel, aki szunyókálsz] és támadj fel a halálból [a halottak közül], és felragyog; tenéked a Krisztus [Más fordítás: S majd rád veti fényét a Krisztus]

Eféz. 5,15 Meglássátok annakokáért, hogy mi módon okkal járjatok. [gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek], nem, mint bolondok [ne esztelenül, botorul, nem, mint balgák], hanem mint bölcsek

Eféz. 5,16 Áron is megvegyétek az alkalmatosságot [(exagoradzó): kihasználva a lehetőséget, megragadva az alkalmat], mert a napok [az idők] gonoszok.

Eféz. 5,17 Annakokáért ne legyetek esztelenek; [oktalanok meggondolatlanok; értetlenek; ostobák], hanem megértsétek [lássátok be], mi legyen az Úrnak akarata

Eféz. 5,18 És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van [ami a megmentetlen állapotból fakadó veszélyes életmódra utal (aszótia: züllöttség, elvetemültség), és amiben menthetetlen romlás van].

»Más fordítás: Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt«: hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel [a Szent Szellem töltsön be újra meg újra benneteket]

Eféz. 5,19 Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben [szellemi dallamokkal], énekelvén és dicséretet mondván szívetekben [(kardia): szív = a szellemi élet központja (a benső)] az Úrnak

[Más fordítás: a Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást; Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket].

Eféz. 5,20 Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának

Eféz. 5,21 Engedelmesek [készségesek] legyetek [egymás iránt] egymásnak [(hüpotasszó): alkalmazkodik, tehát: alkalmazkodjatok egymáshoz] Isten félelmében [a Krisztus iránti tiszteletből]

Eféz. 5,22 Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek [(hüpotasszó): engedelmeskedik, alkalmazkodik], mint az Úrnak.

Eféz. 5,23 Mert a férj [a férfi] feje [(kephalé): eredete, forrása] a feleségének [az asszonynak], mint a Krisztus is feje [(kephalé): eredete, forrása] az egyháznak [(kihívott) gyülekezetnek, eklézsiának]. És ugyanő megtartója [üdvözítője: megváltója, megszabadítója, megmentője, gyógyítója, megszilárdítója, helyre állítója] a testnek (szóma: személyének) [az egyháznak, az ő testének].

Eféz. 5,24 De miképpen az egyház [a (kihívott) gyülekezet, eklézsia] engedelmes [(hüpotasszó): alkalmazkodik, alárendeli magát] a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is [úgy tegyenek] engedelmesek [(hüpotasszó): alkalmazkodók; aláveti magát] legyenek férjüknek mindenben

Eféz. 5,25 Ti férfiak, szeressétek [(agapaó): önmagad teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad valakivel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben] a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette [agapaó] az egyházat [a kihívott gyülekezetet, az eklézsiát], és Önmagát adta [feláldozta, kiszolgáltatta] azért; [Odaadta érte a saját életét]

Eféz. 5,26 Hogy azt megszentelje [(hagiadzó): Istennek elkülönít, szentté tesz], megtisztítván a víznek feredőjével [a bemerítés fürdőjében] az ige [rema; az élet igéje] által.

[Más fordítás: hogy felkészítse, és megtisztítsa az övéit az Isten élő beszéde által]. »Még más fordítás: Hogy a bemerítésben az élet igéje által tisztára mosva megszentelje«

Eféz. 5,27 Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat [hogy megdicsőülve állítsa maga mellé a (kihívott) gyülekezetet, az eklézsiát], úgy hogy azon ne legyen szeplő [folt; szennyfolt], vagy sömörgözés [ránc], vagy valami afféle [vagy bármi hasonló]; hanem hogy legyen szent [(anómosz): kifogástalan, feddhetetlen, támadhatatlan, hibátlan] és feddhetetlen.

[Más fordítás: Krisztus azért halt meg, hogy a Gyülekezetet felkészítse a maga számára, mint dicsőséges, szent és tökéletes szépségű menyasszonyát, hogy szent legyen és kifogástalan; Ragyogó tisztává akarta tenni, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen]

Eféz. 5,28 (Hasonlóképpen) úgy kell (kötelesek, tartoznak) a férfiak(nak) szeretni [(agapaó) = önmagad teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad valakivel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben] az ő feleségüket, mint az ő tulajdon [saját] testüket [(szóma): lényüket, énjüket]. Aki szereti [agapaó] az ő feleségét, önmagát szereti [agapaó].

Eféz. 5,29 Mert soha senki az ő tulajdon [saját] testét [(szarx): hús, hústest] nem gyűlölte [(miszeó): megvet, utál, kevésbé szeret)]. Hanem (ellenkezőleg) (fel)táplálgatja [(ektrephó): gondját viseli, táplálja; felnevelni egészen addig, amíg éretté válik] és ápolgatja [(thalpó): gondozza, melengeti, babusgatja] azt, miképpen (akárcsak) az Úr (Krisztus) is az egyházat [(ekklészia): (kihívott) gyülekezetet, az eklézsiát];

Eféz. 5,30 Mert (minthogy) az Ő testének [(szóma: = a személye, lényege, ereje] tagjai [(melosz): a test (szóma = személy) egy - egy funkciót végző része] vagyunk, //az Ő testéből [(szarx): húsából] és az Ő csontjaiból valók:

Eféz. 5,31 Annakokáért (ezért) elhagyja [(kataleipó): elhagy, otthagy, hátrahagy] az ember atyját és anyját, és ragaszkodik [(proszkollaó): csatlakozik, tapad, ragad] az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy (hús)test(té [Más fordítás: úgyhogy a kettő egy hússá lesz]

Eféz. 5,32 Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról [a (kihívott) gyülekezetről, az eklézsiáról] szólok

Eféz. 5,33 Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki [mindegyiktek, egyenként] az ő feleségét úgy szeresse [(agapaó): önmagad teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad valakivel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben], mint önmagát; az asszony pedig meglássa, hogy félje [tisztelje] a férjét

Efézusi levél 3. fejezet: Kijelentés A Krisztus titkáról (szerkesztett változat)

Eféz. 3,1 Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért [nemzetekért]

Eféz. 3,2 Ha ugyan hallottátok [ha tényleg megértettétek, és felfogtátok] Isten kegyelmének [rendjét] rendelkezését [Isten jóindulatát, kedvezését, jóindulatú gondoskodását irántatok; kegyelmének arról a sáfárságáról], melyet nékem adott a ti érdeketekben; [amelyben a ti javatokra részesültem]

Eféz. 3,3 Hogy tudniillik kijelentés [leleplezés; kinyilatkoztatás, kijelentés, a lepel lerántása] útján ismertette meg velem a titkot, a szerint, amint az elébb [korábban] megírám röviden,

Eféz. 3,4 Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem [hogyan értem én, és milyen az én ismeretem,] a Krisztus titka felől [milyen betekintést nyertem; micsoda belátást kaptam Krisztus titkába]

Eféz. 3,5 Amely egyéb [korábbi] időkben [más nemzedékek idejében] meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett [kinyilatkoztatott, felfedetett, lelepleztetett, a leplet levonták róla] az Ő szent [Istennek, az Ő szolgálatának fenntartott, és a világtól elválasztott] apostolainak [az evangélium nagyköveteinek, csodatevő erőkkel meghatalmazottainak] és prófétáinak [Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeknek] a Szellem által:

Eféz. 3,6 Hogy tudniillik a pogányok [nemzetek] örököstársak [sorsrészesek] és egyugyanazon test tagjai [egy testbe vannak szerkesztve] és részesei [részestársai] az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium [örömhír; jó hír; örömüzenet] által.

Eféz. 3,7 Amelynek szolgájává lettem az Isten kegyelmének ama ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának [és csodatevő erejének] munkája [(energeia): hatóerő, energia] szerint. [amelyet hathatós erejével juttatott nekem]

Eféz. 3,8 Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott [jutott osztályrészül] ez a kegyelem [ez az ajándék], hogy a pogányoknak [nemzeteknek örömüzenetül] hirdessem a Krisztus végére mehetetlen [felfoghatatlan, kinyomozhatatlan, kifürkészhetetlen, mérhetetlen] gazdagságát;

Eféz. 3,9 És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett vala örök időktől [örök korok;(világ)korszakoktól (aionoktól)] fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által.

[Más fordításban: és felvilágosítsak minden embert, hogyan valósult meg ez a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve az Istenben, a mindenség Teremtőjében].

Eféz. 3,10 Azért, hogy megismertettessék [kijelentse, ismertté tegye, értésére adja, tudomására hozza] most a mennybeli fejedelemségekkel [az égi helyeken lévő kormányzatokkal; fennhatóságokkal] és hatalmasságokkal az egyház [a kihívott gyülekezet (eklézsia)] által az Istennek sokféle [szerfölött sokrétű] bölcsessége,

Eféz. 3,11 Amaz örök eleve-elvégezés [az örök korokban előzetesen tett elhatározása, szándéka] szerint, amelyet megcselekedett [megvalósított] a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:

Eféz. 3,12 Akiben van a mi bátorságunk és bizodalommal [szabadon] való menetelünk [biztonságos utunk] Istenhez az Őbenne való hit által. [a világkorszakok (aionok) szerint]

Eféz. 3,13 Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek [ne veszítsétek el bátorságotokat; ne gyengítsenek] el az én tiérettetek való nyomorúságaim [elszenvedett megpróbáltatásaim; szorongattatásom, és az üldözés] miatt, amelyek néktek dicsőségetekre vannak. [szolgálnak]

Eféz. 3,14 Ez okáért meghajtom térdeimet (a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, [az Atya előtt]

Eféz. 3,15 Akiről neveztetik [akitől nevét nyerte] minden nemzetség [a leszármazottak összessége], mennyen [az égben] és földön, [a világmindenségen]

Eféz. 3,16 Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Szelleme által a belső emberben; [Másik fordítás: „s kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok]

Eféz. 3,17 Hogy [állandóan ott] lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;

Eféz. 3,18 A [agapé: Isten szerinti] szeretetben meggyökerezvén [(ridzoó): szilárddá, stabillá válva, gyökeret verve, és gyökereivel szilárdan a talajba kapaszkodva, és azokon keresztül táplálkozva] és alapot vévén, [azért] hogy megérthessétek [képesek legyetek felfogni] minden szentekkel egybe [együtt], mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága.

[Más fordításban: „hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység (az előzőek mellett ez a négyirányú kiterjedést a mondat egyenlőnek, egyenlően végtelennek tekinti: ez a négyirányú (kockaszerű) kiterjedés a tökéletesség kifejezője)]

Eféz. 3,19 És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig. [és beteltek az Isten egész teljességével]

Eféz. 3,20 Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik [mert hatalma van és képes rá], feljebb [azon felül is] hogysem mint kérjük vagy elgondoljuk [amit mi kérünk vagy megértünk], a mibennünk munkálkodó (ható)erő [bennünk ható hatalma] szerint,

Eféz. 3,21 Annak légyen dicsőség az egyházban [a kihívott gyülekezetben, eklézsiában], a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre [a világkorszakok világkorszakába nyúlóan nemzedékről nemzedékre; minden nemzedéken át] örökkön örökké. Ámen!

Márk Evangélium. 9. Az Úr Jézus kinyilvánítja dicsőségét

Márk. 9,1 Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között [a jelenlevők közül], akik nem kóstolnak [(geuomai); nem ízlelik (tapasztalják) meg] addig a halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa [királysága] eljött [erővel] hatalommal [amíg meg nem látják Isten hatalommal megvalósuló uralmát. (dünamisz) erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)]*

*Mátén keresztül hangzik a kijelentés, hogy mit jelent az Úr Jézus által kimondott Ige: „Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állnak, vannak némelyek, akik nem kóstolják [nem ízlelik, nem tapasztalják] meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát [az Emberfiát] eljőni [királyként] az ő országában [az ő királyságában]” (Mát. 16,28).

Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Így is van megírva: Lőn [teremtetett] az első ember, Ádám [jelentése: (vörös) földből való], élő lélekké [élőlénnyé]; az utolsó Ádám (az Úr) megelevenítő [éltető] Szellemmé.” (1 Kor. 15,45).

Így ígéri meg az Úr a Szent Szellem (vagyis az Ő) eljövetelét tanítványainak: „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, … Ő tesz majd én rólam bizonyságot… Ő engem fog dicsőíteni…” (Ján. 15,26; 16,14).

Pál apostol bizonyságtétele Isten országáról, uralmáról: Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5).

„Mert nem beszédben áll [nem szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20).

Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49).

Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8)

Márk. 9,2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy [igen] magas hegyre. És elváltozék előttük [és ott a szemük láttára más alakot öltött; átalakult];

Márk. 9,3 És a ruhája [felső ruhája; köpenye] fényes [tündöklő; csillogó; ragyogó] lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.

Márk. 9,4 És megjelenék [láthatóvá lett] nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.

Márk. 9,5 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester [Rabbi], jó [kellemes; eszményi szép] nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot [három sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Márk. 9,6 De nem tudja vala [nem volt tudatában] mit beszél, mivelhogy megrémülének [Más fordítás: Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek, meg voltak ijedve].

Márk. 9,7 És felhő támada [keletkezett, ereszkedett le; szállt alá], mely őket befogá [beárnyékolta; rájuk vetette árnyékát; beborította őket], és a felhőből szózat jöve [hang hallatszott], mondván: Ez az én szerelmes [(agapétosz): kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam; őt [reá] hallgassátok.

Márk. 9,8 És mikor nagyhirtelen körültekintenek, senkit [mást] sem látának többé maguk körül [maguk mellett], egyedül [csak] a Jézust*

*Máté bizonyságtételében sok további részlettel egészíti ki a történteket: „És hat nap múlva magához [maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban [külön] egy [igen] magas hegyre.

És elváltozék [átalakult] előttük, [szemük láttára], és az ő orcája ragyog [fénylett; világítani kezdett] vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn [fehéren ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár; ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának].

És ímé megjelenék [egyszerre láthatóvá lett] ő nékik [megjelent előttük] Mózes és Illés, akik beszélnek [beszélgettek] vala Ővele [Jézussal]. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, eszményi szép (kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk [felállítok] itt három hajlékot [sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes [fénylő, ragyogó, világos] felhő borítá [takarta; árnyékolta] be [hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé körül] őket és ímé szózat lőn [és hang hallatszott] a felhőből [a ködből], mondván:

Ez az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam, akiben én gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam; ő nyerte el tetszésemet; akiben kedvem telik]: Őt hallgassátok [reá hallgassatok].

És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon (roppant) megijedtek (megrettentek), és nagy félelem fogta el őket].

Jézus pedig hozzájuk menvén [hozzájuk lépett], illeti [megérintette] őket, és monda: Keljetek [álljatok] fel és ne féljetek! Mikor pedig szemeiket [tekintetüket] fölemelik [felnéztek, feltekintettek], senkit sem látnak, hanem csak Jézust egyedül” (Mát. 17,1-8).

>az időpont megjelölésében: „hat nap múlva”, nem számítja a határnapokat, míg a római módon számító Lukács nyolc napról beszél<.

Lukács bizonyságtétele szerint, amikor az Úr Jézus a tizenkét tanítványát kiküldte az evangélium hirdetésére: „És lőn e beszédek (elhangzása) után mintegy nyolcad nappal (mintegy nyolc nap múlva), hogy (Jézus) maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.

És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn (fehéren tündöklött). És ímé két férfiú beszél vala Ővele, kik valának Mózes és Illés; Kik dicsőségben megjelenvén, (élete végéről szólottak, és) beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni (amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie)

Pétert pedig és a vele lévőket (a társait) elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele (ott) állnak vala. És lőn, mikor azok eltávoztak Őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot (készítsünk három sátrat), egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.

És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és azokat (őket) beárnyékozá; ők pedig megfélemlének (nagyon megrémültek), mikor azok bementek a felhőbe (amikor a felhőbe kerültek).

És szózat lőn (hang hallatszott) a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam (akit kiválasztottam), őt hallgassátok (reá hallgassatok).

És mikor a szózat lőn (a hang hallatszott), találtaték Jézus csak maga (Jézust egyedül találták). Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban” (Luk. 9,28-36).

Péter apostol bizonyságtétele az Úr mennybemenetele után: „Mert nem mesterkélt (kitalált) meséket (mítoszokat) követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (és megjelenését); hanem mint akik szemlélői voltunk az Ö nagyságának (hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének).

Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott (ilyen szózatot intézett): Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből (a mennyből) jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18).

Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok (őreá hallgassatok)!

Mind a szerint (egészen úgy), amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a (össze)gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé (nem tudom tovább hallgatni) az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé (és nem tudom tovább nézni) ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak (mert meghalok)!

Az Úr pedig (így szólt hozzám és) monda nékem: Jól mondták, amit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, és (ő pedig) megmond nékik mindent, amit parancsolok néki.

És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,15-19).

És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a prófécia: „Mert (maga) Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai (testvéreitek) közül, mint engem (olyat, mint én); azt (őt) hallgassátok mindenben, amit csak szólánd (amit csak mond) néktek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23).

Ézsaiás pedig így beszél az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam ő belé (Szellememmel ajándékoztam meg), törvényt beszél (hirdet) a népeknek” (Ésa. 42,1)

Márk. 9,9 Mikor pedig a hegyről leszállnak, [szigorúan] megparancsolá [elrendelte] nékik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak vala, csak amikor az embernek Fia a halálból [a halottak közül] feltámad.

Márk. 9,10 És ezt a szót [(logosz): igét; parancsot] megtartják magukban [meg is jegyezték jól; jól az eszükbe vésték], tudakozván [tanakodtak; megvitatták] egymás között, mit tesz [egymással vitatkozva azt kutatták, mit jelent] a halálból [a halottak közül] feltámadni?*

*A tanítványok engedelmeskedtek a parancsnak, és: „… Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit a látottakról” (Luk. 9,36)

Márk. 9,11 És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?

Márk. 9,12 Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie [(paszkhó): átél, megtapasztal; elvisel, eltűr] és megvettetnie: [(exúdenoó exúdeneó): semmibe vesz, azaz megvet, lenéz, nem vesz tudomást róla]?

Márk. 9,13 De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele [de kényük-kedvük szerint bántak vele], amit akartak, amint meg van írva ő felőle*

*Zakariáshoz, Bemerítő János apjához így szól az angyal születendő fiáról: „És az Ő [az Úrnak színe] előtt fog járni az Illés [jelentése: erősségem az Úr] szellemével és erejével [(dünamisz) Képesség; erő, ami képessé tesz bármi megtételére].

Hogy az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse [visszafordítsa], és az engedetleneket [meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [megigazultak vagy megigazítottak, igaznak nyilvánítottak] bölcsességére [okosságára térítse; vezesse; észjárására hozza; megfontoltságára; az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa].

Hogy készítsen az Úrnak [állítson az Úr elé] tökéletes [alkalmas; felkészült] népet” (Luk. 1,17).

Őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok;

ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6).

És Jánosról így hangzik a prófécia: „Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az ÚR szolgája? Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé” (Ésa. 42,19.21).

Mert János az Evangéliumot, vagyis a győztes hadvezér érkezésének jóhírét hirdette, de Heródesnek a mózesi törvényt: „Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned [nem szabad neked (feleségül) venned a testvéred feleségét]” (Márk. 6,18).

Mert a törvény kimondja: „A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az. Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok legyenek” (3 Móz. 18,16; 20,21)

Márk. 9,14 És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot [tömeget] láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengenek [vitatkoztak] vala.

Márk. 9,15 És az egész sokaság meglátván [észrevették] őt, azonnal elálmélkodik [megdöbbent; elcsodálkoztak], és hozzásietvén [eléje futva] köszönté őt.

Márk. 9,16 Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel [miről vitatkoztok velük]?

Márk. 9,17 És felelvén egy a sokaságból [valaki a tömegből], monda: Mester [Tanító], ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma szellem van [akit néma szellem szállt meg, vett birtokába].

Márk. 9,18 És ahol csak előfogja [megragadja; amikor hatalmába keríti], szaggatja [leteperi; földhöz veri] őt; ő pedig tajtékot túr [tajtékzik; habzik a szája], a fogát csikorgatja, és elfonnyad [kiszikkad; és megmerevedik]. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt [hogy hajítsák ki belőle], de nem tudták [de nem volt rá erejük].

Márk. 9,19 Ő pedig felelvén néki, monda: Óh, hitetlen nemzetség [nemzedék], meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek [visellek] még titeket [meddig hordozzalak, tűrjelek benneteket]? Hozzátok őt hozzám [elém].

Márk. 9,20 És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt [mikor a szellem megpillantotta Jézust], a szellem azonnal szaggatá azt [megrázta a fiút; azonnal össze-vissza rángatta a fiút; nyomban gyötörni kezdte]; és leesvén a földre [az a földre zuhant], tajtékot túrván [tajtékzott] fetreng vala; [habzó szájjal fetrengett].

Márk. 9,21 És megkérdezé az atyját [apját]: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta [hogy ő így van; mióta szenved a bajban]? Az pedig monda: Gyermeksége [gyermekkora] óta.

Márk. 9,22 És gyakorta veté [kergette; dobta; lökte] őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse [elpusztítsa; hogy megölje] őt; de ha valamit tehetsz [ha valamire képes vagy], légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk [szánj meg minket, és segíts rajtunk; gerjedj szánalomra irántunk; induljon meg szíved rajtunk; légy részvéttel irántunk].

Márk. 9,23 Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek

[Más fordítás: Ha lehet valamit tennem? Ha tudok valamit tenni? - Minden lehetséges annak, aki hisz; - mondta neki Jézus].

Márk. 9,24 A gyermek atyja pedig azonnal [hangosan] kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek

[Más fordítás: A fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek! De segíts, hogy még jobban tudjak hinni].

Márk. 9,25 Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul [hogy tömeg fut hozzá, és egyre nagyobb tömeg verődik össze], megdorgálá a tisztátalan szellemet [keményen rászólt a tisztátalan szellemre], mondván néki: Te néma és süket szellem, én parancsolom néked, menj [takarodj] ki belőle, és többé belé ne menj! [és soha vissza ne térj belé]

Márk. 9,26 És kiáltás és erős szaggatás között [erre az felordított és heves rángatások közepette] kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt [vége van].

Márk. 9,27 Jézus pedig megfogván kezét, felemelé; és az fölkele [Más fordítás: Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt; életre keltette őt, és az talpra állt]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, a szabadító Istenről: „És mikor [visszamentek és] a sokasághoz [a tömeghez] értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén [térdre borult, térdre hullott] Őelőtte [és így kérlelte őt].

És mondván: Uram, könyörülj [segíts] az én fiamon, mert holdkóros [epilepsziás és nagyon sokat] és kegyetlenül [gonoszul] szenved [és rosszul van]. Mivelhogy [sokszor megtörténik vele, hogy] gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.

És [amikor] elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták [nem voltak képesek; de ők képtelenek voltak] őt meggyógyítani. Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult [(diasztrephó): elfordított, eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott, torz] nemzetség [nemzedék]! Vajon meddig leszek veletek [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]?

Vajon meddig szenvedlek titeket [meddig kell még türelmesnek lennem veletek; meddig foglak még elviselni benneteket]? Hozzátok őt [azt a fiút] ide nékem [hozzám].

És megdorgálá őt Jézus [rákiáltott; ráparancsolt; keményen, szigorúan rászólt], és kiméne belőle az ördög [a démon, a gonosz szellem]; és meggyógyult a gyermek azon órától fogva [s attól az órától fogva egészséges lett a gyermek]” (Mát. 17,14-18).

Lukács így mondja el a történetet: „És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak (lejöttek), sok nép (nagy sokaság) méne elébe. És ímé egy (ember) a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem:

És ímé (időnként valami) szellem megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja (rázza) őt, annyira, hogy tajtékot túr (és tajtékzik), és nehezen megy el tőle (miután meggyötörte), szaggatván őt. És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.

Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség (nemzedék)! Meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek (szenvedlek még) titeket? Hozd (vezesd) ide a te fiadat! Amíg pedig az (a fiú feléje tartott, és) odaméne, azon közben az ördög (a démon, a tisztátalan szellem) földhöz üté (leteperte és megrázta) azt, és megrángatá.

De Jézus megdorgálá (ráparancsolt) a tisztátalan szellemet, és meggyógyítá a gyermeket, és (vissza)adá azt az ő atyjának (apjának). Elálmélkodnak pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején (és nagyságán).

Mikor pedig mindnyájan csodálkoznak mind azokon, amiket Jézus cselekedik, monda az ő tanítványainak” (Luk. 9, 37-43).

Az Úr Jézus pedig így bátorít: „… Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” (Ján. 11,40).

„Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az” (Márk. 11,23).

Hogy mit jelent a hitből fakadó dicséret, és ujjongás a Krisztusban lévőknek, azt egy történeten keresztül mutatja be a Szent Szellem. Egyben arról is bizonyságot téve, hogy az ellenség feletti győzelemnek mi a titka: „És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa (jelentése: trombitaszó, kürtszó / evangélium hirdetés) pusztájára; és mikor kiindulnának onnan, megálla Jósafát (Jelentése: Jahve igazságot szolgáltat), és monda:

Halljátok meg szómat, Júda (Jelentése: hálaadás, dicséret, magasztalás) és Jeruzsálemben (jelentése: békesség alapja / Krisztus) lakozók! Bízzatok (higgyetek) az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősíttettek (és megmaradtok);

bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek (és boldogultok)! Tanácsot tartván pedig a néppel, előállítá (fölállította) az Úr énekeseit, hogy dicsérjék (szent öltözetben) a szentség ékességét, a sereg előtt menvén, (és így énekeltek) és mondják:

Tiszteljétek az Urat (és adjatok hálát az Úrnak), mert örökkévaló az Ő irgalmassága (örökké tart szeretete). És amint elkezdették az éneklést (az ujjongást) és a dicséretet: az Úr ellenséget szerze az Ammon (jelentése: tőrőlmetszett) fiai és a Moábiták (jelentése: kívánság) és a Seir (jelentése: durva, nyers, szőrös / edomiták, azaz: Ádámi /) hegyén lakozók ellen, akik Júdára jövének, és megverettetnek (ezért vereséget szenvedtek).

Mert az Ammon és a Moáb fiai a Seir hegyén lakozók ellen támadának, hogy őket levágnák (kiirtsák) és elvesztenék (és elpusztítsák); és mikor mind elvesztették a Seir hegyén lakozókat, azután egymás elpusztítását segítették elő.

A Júda népe pedig méne Mispába (jelentése: őrtorony, őrség) a puszta felé (és mire a Júdabeliek a pusztai őrhelyhez érkeztek), és mikor a sokaság felé fordulának: ímé csak elesett holttestek valának a földön, és senki sem menekült meg” (2 Krón. 20,20-24)

Márk. 9,28 Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt [Más fordítás: Mi miért nem voltunk képesek mi kihaj(í)tani azt]?

Márk. 9,29 Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel [Ez a fajta semmi másra nem megy ki, csak az imádkozásra] és böjtöléssel*

*A Máté írása szerinti Evangéliumban kerül kijelentésre, hogy milyen szellemet lehet csak ima által kiűzni: „Ekkor [amikor Jézus egyedül volt] a tanítványok magukban Jézushoz menvén [odamentek hozzá], mondának néki: Mi miért nem tudtuk [miért nem voltunk képesek] azt [a gonosz szellemet] kiűzni [(kihaj(í)tani)?].

Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt [kishitűségetek miatt. Mert kevés, gyenge a hitetek]. Mert bizony [igazán] mondom néktek: Ha [csak] akkora [annyi] hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek [számotokra].

Ez a fajzat pedig ki nem megy [ez a fajta pedig nem távozik el], hanemha könyörgés [imádság] és böjtölés által” (Mát. 17,19-21).

Az Úr azért mondja ezt a tanítványainak, mert nem sokkal korábban történt, hogy: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett. Hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget]” (Mát. 10,1)

Lukács is bizonyságot tesz arról, hogy az Úr mielőtt kiküldi a tanítványait: „… ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására. (Luk. 9,1)

És Márktól megtudjuk, hogy az Úr: „… kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek (démonok) fölött.” (Márk. 6,7)

Mert a hitetlenség szellemét csak ima és böjt által lehet kiűzni: „És Jézus … monda nékik: Legyen hitetek (higgyetek) Istenben. (Más fordítás: legyen Isten hite bennetek).

Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj (emelkedjél) fel és ugorjál (vesd magadat) a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki (annak meg is adatik az), amit mondott” (Márk. 11,22-23)

Márk. 9,30 És onnét kimenvén, Galileán [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja [hogy felismerje őt valaki].

Márk. 9,31 Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia [árulással] az emberek kezébe adatik [(paradidómi): kiszolgáltat, elárul], és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.

Márk. 9,32 De ők nem értik vala e mondást [(réma): megnyilatkozás, beszéd, kijelentés; Ige], és féltek őt megkérdezni [nem merték faggatni]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig [újra együtt voltak, és] Galileában jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik [kell, hogy az Emberfiát átadják majd az embereknek]; És megölik őt, de harmadnapon föltámad [életre kel]. És [erre] felettébb megszomorodnak” (Mát. 17,22-23).

Lukács is bizonyságot tesz, és kijelentést nyer, hogy a tanítványok miért nem értették a kijelentést: „… monda az ő tanítványainak: Vegyétek füleitekbe (és jegyezzétek meg jól) ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni.

De ők nem érték e mondást (ezt a kijelentést), mivel el vala rejtve előlük, hogy ne értsék (hogy fel ne fogják) azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől (a kijelentés értelméről)” (Luk. 9,43-45)

Márk. 9,33 És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek [miről vitatkoztatok] egymással az úton?

Márk. 9,34 De ők hallgatnak, mert egymás között a felett vetekedtek [arról vitatkoztak] vala az úton, ki a (leg)nagyobb?

Márk. 9,35 És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek [mindenkinek] szolgája.

Márk. 9,36 És előfogván [kézen fogva] egy (kis)gyermeket, közéjük állatá azt; és ölébe vévén [átölelte] azt, monda nékik:

Márk. 9,37 Aki az ilyen (kis)gyermekek közül egyet [is] befogad az én nevemben [az én nevemért], engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott [elküldött]*

82 Lukács bizonyságtétele: „Támada pedig bennük az a gondolat, (és vita támadt közöttük arról) hogy ki nagyobb közöttük. Jézus pedig látván (ismerve) az ő szívük gondolatát, egy kis gyermeket megfogván (kézen fogott), maga mellé állatá azt,

És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy” (Luk. 9,46-48).

Mert: „Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint (egy kis)gyermek, semmiképpen nem megy be abba” (Luk. 18,17).

Még az utolsó vacsorán is, amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy a tanítványok egyike elárulja Őt, Ők: „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük (a leg)nagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon (népeiken) uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van (és akik hatalmuk alá hajtják őket), jóltévőknek hívatnak (jótevőknek hívatják magukat.).

De ti ne úgy (cselekedjetek): hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő (aki vezet), mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-e, aki (az) asztalnál ül, vagy (az) aki szolgál? nemde aki (az) asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Luk. 22,24-27).

„És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti (rab)szolgátok” (Mát. 20,27).

Az Úr Jézus újra-és újra kijelenti, hogy az Övéivel Ő eggyé válik, ezért: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Ján. 13,20).

És hogy mit jelent az Úr befogadása, arról János apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek.

Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek.” (Ján. 1,12-13).

Erről így tesz bizonyságot Péter apostol: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból (a halottak közül) való feltámadása által” (1 Pét. 1,3).

Mert: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).

Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5).

És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő, és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23).

Mert: „Nem az igazságnak cselekedeteiből (nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért), amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg (üdvözített) minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által (újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által),

Melyet (akit) kitöltött reánk bőséggel (gazdagon) a mi megtartó (Üdvözítőnk) Jézus Krisztusunk által; (Tit. 3,5-6)

Márk. 9,38 János pedig felele néki [(apokrinomai): elkezd beszélni], mondván: Mester [Tanító], látánk valakit, aki a te neveddel [(onoma): hatalom, tekintélyt is magába foglalja] ördögöket [tisztátalan szellemeket, démonokat] űz [aki a Te nevedben haj(í)tott ki gonosz szellemeket]. Aki nem követ minket, és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket [nem tartozik közénk; nem csatlakozott hozzánk].

Márk. 9,39 Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz [(dünamisz): erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)] az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem [és ugyanakkor gyalázni tudna engem];

»Más fordítás: Ne tiltsátok el, mert lehetetlen, hogy valaki az én nevemben úgy gyakoroljon isteni hatalmat, hogy utána nemsokára becsméreljen [(kakologeó): rosszat mond, gonoszul beszél; becsmérel, ócsárol, gyaláz, átkoz] engem«.

Márk. 9,40 Mert aki nincs ellenünk, mellettünk [velünk] van*

*Máté így írja le: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol [Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem gyűjt, széjjelszór, pazarol]. Csak az van ellenetek, ki nincs velem” (Mát. 12,30).

Lukács is bizonyságot tesz: Amikor a tanítványok látnak valakit, aki nem jár velük, de az Úr Jézus nevében démonokat űz,azt kérik az Úrtól, hogy tiltsa meg: : „És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk (és ellenetek), mellettünk (és veletek) van” (Luk. 9,50)

És így zárja beszédét: „Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar (nem gyűjt, nem szed össze), tékozol” (Luk. 11,23).

És a kijelentés Pál apostolon keresztül folytatódik: „Azért tudtotokra [értésetekre] adom néktek, hogy senki, aki Istennek Szelleme által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; [nem mond átkot Jézusra; az egy sem mondja: Átkozott legyen Jézus]

és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Szellem által. [De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak ha Szent Szellemben beszél]” (1 Kor. 12,3).

A Szent Szellem egy előképben mutatja be, hogy miért így válaszolt az Úr Jézus, kijelentve azt is, hogy csak a Szent Szellem által lehet démont űzni, vagy prófétálni: „Kiméne… Mózes…., összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül.

Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta (elvett) abból a Szellemből, amely vala őbenne (amely Mózesben volt), és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtok a Szellem, menten prófétálnak, de nem többé (máskor nem).

Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád (Jelentése: akit Isten kedvel), a másiknak neve Médád (jelentése: kedvenc), és ezeken is megnyugodott vala a Szellem; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálnak a táborban.

Elfutamodik azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Akkor megszólalt Józsué (Jahve szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; a megváltó; az Úr segít v. megment; A Józsué neve görög formában: Jézus), a Nún fia (jelentése: folyamatosság, utód, sarj), Mózes szolgája, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg őket (tiltsd meg nekik)!

És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é (miért vagy ilyen féltékeny)? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő Szellemét ő beléjük” (4 Móz. 11,24-29).

És azt is bemutatja Isten Igéje, hogy mi történik akkor, ha nem a Szent szellem által cselekednek: „Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz szellemektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét.

Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz szellem azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?”

Az az ember pedig, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból” (Csel. 19,13-16)

Márk. 9,41 Mert aki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát [el nem marad a jutalma].

Márk. 9,42 Aki pedig megbotránkoztat [(szkandalidzó): tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal] egyet ama kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet [(onikosz) - szamár- (tudniillik. olyan nagy, hogy egy szamár kell a forgatásához)] kötnek a nyakára, és [azzal együtt] a tengerbe vetik*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek (bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt, botlásba visz); de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek (kötnek) a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogysem, mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson” (Luk. 17,1-2)

Márk. 9,43 És ha megbotránkoztat [(szkandalidzó): tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal] téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára* [mint két kézzel a kárhozatra jutni; a pokolba jutnod], a megolthatatlan tűzre.

*Gyehenna: (geenna): - Hinnom völgye (jelentése: nyöszörgés, sóhajtás; kegyelmes, jóságos, gazdag), Hinnom fia; - ge-henna (vagy Gaj-Hinnom), Jeruzsálem egyik völgye, (átvitt értelemben) az örök büntetés helyének (vagy állapotának) megnevezésére használják. BDB: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság);

Pokol. (jelentése: amit nem láthatunk; a büntetés helye). A halottak tartózkodási helye, vagy állapota. Megfelel a héber seolnak, amit sírnak fordítanak. Az Újszövetségben a »gyehenna« sehol sem földrajzi, hanem mindenütt teológiai fogalom, mely az Isten eljövendő ítéletének eszmei helyét jelöli.

Seol: A holtak hazájának neve az Ószövetségben, hova az emberek haláluk után »alászállanak« Sírgödörszerű képződmény. Ezt a téries képzetet nem szabad túlértékelni. A seolba való leszállás gyakran csak a meghalás képes kifejezése, az eltemetésre történő utalás (Bibliai nevek, és Keresztény lexikon)

Márk. 9,44 A hol az ő férgük meg nem hal [nem pusztul el], és tüzük el nem aluszik.

Márk. 9,45 És ha a te lábad botránkoztat meg [tőrbe csal; visz botlásba; visz bűnre] téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre; [mintha két lábbal a gyehenna olthatatlan tüzébe dobnának; mint két lábbal a pokolba kerülnöd].

Márk. 9,46 Ahol az ő férgük meg nem hal [férgük nem pusztul el], és tüzük el nem aluszik [és a tűz nem alszik ki].

Márk. 9,47 És ha a te szemed botránkoztat meg [csal tőrbe; visz téged botlásba; megejt] téged, vájd ki azt: jobb néked [kedvezőbb rád nézve] félszemmel bemenned az Isten országába [királyságába], mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára;[mint két szemmel a gyehennába kerülni; mint két szemmel a pokolba kerülnöd].

Márk. 9,48 Ahol az ő [ott az ilyeneknek] férgük meg nem hal [nem pusztul el], és tüzük [és a tűz] el nem aluszik; [és a tűz nem alszik ki; Ott örökre a férgek tápláléka lennél, és soha ki nem alvó tűz égetne].

Márk. 9,49 Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg [Minden (áldozatra szánt) dolgot a tűzre tétel előtt megsóznak]*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Jaj a világnak a botránkozások (tőrbe csalások, azaz elgáncsolások, hitszegésre, aposztáziára csábítások) miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek (történjenek); de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás (tőrbe csalás, azaz elgáncsolás, hitszegés, aposztáziára csábítás) esik (történik).

Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat (bűnre, hitszegésre (aposztáziára) vagy elégedetlenségre csábít) téged, vágd le (hiúsítsd meg, akadályozd meg) azokat és vesd (dobd) el magadtól. Jobb néked az életre (dzóé=az örök //természetfeletti// életre) sántán vagy csonkán (rokkant, vagy nyomorékként) bemenned, hogysem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök (aióniosz: világkorszak, vagy létkor) tűzre (pür: általában izzás, szellemi értelemben is).

És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd (dobd) el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogysem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére” (Mát. 18,7-9).

A Szent Szellem kifejti, hogy mik azok a cselekedetek, amelyek halálba visznek, és mit kell tenni velük: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat (vagyis: öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul), paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot (szenvedélyt), gonosz kívánságot és a fösvénységet (kapzsiságot), ami bálványimádás.

Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira. Melyekben ti is jártatok régente (ti is ezeket tettétek egykor), mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést (indulatot), gonoszságot és szátokból a káromkodást (az istenkáromlást) és gyalázatos beszédet.

Ne hazudjatok egymás ellen (és egymásnak), mivelhogy levetkeztétek amaz ó (régi) embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol. 3,5-10).

„(És) paráznaság… és akármely (bármiféle) tisztátalanság vagy fösvénység (nyerészkedés) ne is neveztessék (még szóba se kerüljön) ti közöttetek, amint szentekhez illik (méltó); Sem undokság (szemérmetlenség), vagy bolond (ostoba) beszéd, vagy trágárság (kétértelműség), melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.

Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek (nyerészkedőnek), ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. Senki titeket meg ne csaljon (meg ne tévesszen) üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség (engedetlenség) fiaira.

Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek (Ne vegyetek tehát részt ezekben)” (Eféz. 5,3-7).

Ezek mind a hústest indulatai: „Mert a (hús)test (kívánsága) a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a (hús)test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek (viaskodnak), hogy ne azokat cselekedjétek (tegyétek), amiket akartok (szeretnétek). Akik pedig Krisztus Jézuséi, a (hús)testet megfeszítették indulataival (szenvedélyeivel) és kívánságaival együtt” (Gal. 5,17.24).

„Mert, ha (hús)test [kívánata] szerint éltek, meghaltok [minden bizonnyal be fog következni a halálotok] de ha a (hús)test cselekedeteit [tetteit] a Szellem által megöldöklitek, [a halálba viszitek; halálra juttatjátok] éltek. [de ha a Szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok]” (Róm. 8,13).

A hústest követésének okáról így szól az Úr: „A bűn (a céltévesztés) az, hogy nem hisznek énbennem” (Ján. 16,9).

Mert vagy evilágot, vagy az Urat választja az ember: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti…” (Mát. 6,24).

Így hangzik a prófécia: „Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence (az a nap olyan lesz, mint az izzó kemence). És olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja (a polyva), és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat (és nem marad sem gyökerük, sem águk)” (Malak. 4,1).

Ézsaiás így prófétál erről az időről: „És lesz, hogy hónapról-hónapra (újholdról újholdra) és szombatról-szombatra eljő minden test (ember) engem imádni, (és leborul előttem) szól az Úr.

És kimenvén (amikor eltávoznak), látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek (akik hűtlenül elhagytak engem), mert az ő férgük meg nem hal és tüzük el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek

(Más fordítás: Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük)” (Ésa. 66,23-24).

A mindenkori tanítványokat pedig így figyelmezteti az Úr: „Ti vagytok a földnek sója ha pedig a só megízetlenül [az eredeti szövegben szó szerint: ha a só megbolondul /ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét)], mivel sózzák meg [mivel lehetne ízét/erejét visszaadni]? Nem jó azután semmire [Semmi ereje nincs többé, nem győz, hanem másra nem való], hanem hogy kidobják és eltapossák [széttiporják] az emberek” (Mát. 5,13).

A kijelentést megismétli Lukács is, újabb részlettel kiegészítve: „Jó a só: de ha a só megízetlenül (elveszti az ízét ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét), mivel sózzák meg (hogyan tudják azt visszaadni)? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: (tehát) kivetik (kidobják) azt. A kinek van füle a hallásra, hallja” (Luk. 14,34-35).

Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek (vagy a nyers tojásnak)? Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér (és mint a romlott étel)!” (Jób. 6,6-7).

A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj (Minden áldozatodat sóval mutasd be)” (3 Móz. 2,13).

És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál apostol,: „… emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).

Így inti Pál apostol a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók (kívülállók) irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván (a kedvező alkalmakat jól használjátok fel). A ti beszédetek mindenkor kellemetes (kedves) legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek (és hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni)” (Kol. 4,5-6).

Az Úr Jézus figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is, hogy mit jelent a só – hogy a Szent Szellem ereje nélkül nem tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És velük összejövén (és amikor együtt volt velük), meghagyá (megparancsolta) nékik, hogy el ne menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem.

Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. (és) vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)

Márk. 9,50 Jó [hasznos] a só: de ha a só ízét veszti [ízetlenné válik], mivel adtok ízt néki [hogyan adjátok vissza az ízét]? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.

Márk Evangélium. 9. Az Úr Jézus kinyilvánítja dicsőségét

Márk. 9,1 Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között [a jelenlevők közül], akik nem kóstolnak [(geuomai); nem ízlelik (tapasztalják) meg] addig a halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa [királysága] eljött [erővel] hatalommal [amíg meg nem látják Isten hatalommal megvalósuló uralmát. (dünamisz) erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)]*

*Mátén keresztül hangzik a kijelentés, hogy mit jelent az Úr Jézus által kimondott Ige: „Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állnak, vannak némelyek, akik nem kóstolják [nem ízlelik, nem tapasztalják] meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát [az Emberfiát] eljőni [királyként] az ő országában [az ő királyságában]” (Mát. 16,28).

Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Így is van megírva: Lőn [teremtetett] az első ember, Ádám [jelentése: (vörös) földből való], élő lélekké [élőlénnyé]; az utolsó Ádám (az Úr) megelevenítő [éltető] Szellemmé.” (1 Kor. 15,45).

Így ígéri meg az Úr a Szent Szellem (vagyis az Ő) eljövetelét tanítványainak: „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, … Ő tesz majd én rólam bizonyságot… Ő engem fog dicsőíteni…” (Ján. 15,26; 16,14).

Pál apostol bizonyságtétele Isten országáról, uralmáról: Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5).

„Mert nem beszédben áll [nem szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20).

Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49).

Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8)

Márk. 9,2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy [igen] magas hegyre. És elváltozék előttük [és ott a szemük láttára más alakot öltött; átalakult];

Márk. 9,3 És a ruhája [felső ruhája; köpenye] fényes [tündöklő; csillogó; ragyogó] lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.

Márk. 9,4 És megjelenék [láthatóvá lett] nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.

Márk. 9,5 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester [Rabbi], jó [kellemes; eszményi szép] nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot [három sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Márk. 9,6 De nem tudja vala [nem volt tudatában] mit beszél, mivelhogy megrémülének [Más fordítás: Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek, meg voltak ijedve].

Márk. 9,7 És felhő támada [keletkezett, ereszkedett le; szállt alá], mely őket befogá [beárnyékolta; rájuk vetette árnyékát; beborította őket], és a felhőből szózat jöve [hang hallatszott], mondván: Ez az én szerelmes [(agapétosz): kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam; őt [reá] hallgassátok.

Márk. 9,8 És mikor nagyhirtelen körültekintenek, senkit [mást] sem látának többé maguk körül [maguk mellett], egyedül [csak] a Jézust*

*Máté bizonyságtételében sok további részlettel egészíti ki a történteket: „És hat nap múlva magához [maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban [külön] egy [igen] magas hegyre.

És elváltozék [átalakult] előttük, [szemük láttára], és az ő orcája ragyog [fénylett; világítani kezdett] vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn [fehéren ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár; ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának].

És ímé megjelenék [egyszerre láthatóvá lett] ő nékik [megjelent előttük] Mózes és Illés, akik beszélnek [beszélgettek] vala Ővele [Jézussal]. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, eszményi szép (kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk [felállítok] itt három hajlékot [sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes [fénylő, ragyogó, világos] felhő borítá [takarta; árnyékolta] be [hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé körül] őket és ímé szózat lőn [és hang hallatszott] a felhőből [a ködből], mondván:

Ez az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam, akiben én gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam; ő nyerte el tetszésemet; akiben kedvem telik]: Őt hallgassátok [reá hallgassatok].

És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon (roppant) megijedtek (megrettentek), és nagy félelem fogta el őket].

Jézus pedig hozzájuk menvén [hozzájuk lépett], illeti [megérintette] őket, és monda: Keljetek [álljatok] fel és ne féljetek! Mikor pedig szemeiket [tekintetüket] fölemelik [felnéztek, feltekintettek], senkit sem látnak, hanem csak Jézust egyedül” (Mát. 17,1-8).

>az időpont megjelölésében: „hat nap múlva”, nem számítja a határnapokat, míg a római módon számító Lukács nyolc napról beszél<.

Lukács bizonyságtétele szerint, amikor az Úr Jézus a tizenkét tanítványát kiküldte az evangélium hirdetésére: „És lőn e beszédek (elhangzása) után mintegy nyolcad nappal (mintegy nyolc nap múlva), hogy (Jézus) maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.

És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn (fehéren tündöklött). És ímé két férfiú beszél vala Ővele, kik valának Mózes és Illés; Kik dicsőségben megjelenvén, (élete végéről szólottak, és) beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni (amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie)

Pétert pedig és a vele lévőket (a társait) elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele (ott) állnak vala. És lőn, mikor azok eltávoztak Őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot (készítsünk három sátrat), egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.

És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és azokat (őket) beárnyékozá; ők pedig megfélemlének (nagyon megrémültek), mikor azok bementek a felhőbe (amikor a felhőbe kerültek).

És szózat lőn (hang hallatszott) a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam (akit kiválasztottam), őt hallgassátok (reá hallgassatok).

És mikor a szózat lőn (a hang hallatszott), találtaték Jézus csak maga (Jézust egyedül találták). Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban” (Luk. 9,28-36).

Péter apostol bizonyságtétele az Úr mennybemenetele után: „Mert nem mesterkélt (kitalált) meséket (mítoszokat) követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (és megjelenését); hanem mint akik szemlélői voltunk az Ö nagyságának (hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének).

Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott (ilyen szózatot intézett): Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből (a mennyből) jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18).

Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok (őreá hallgassatok)!

Mind a szerint (egészen úgy), amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a (össze)gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé (nem tudom tovább hallgatni) az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé (és nem tudom tovább nézni) ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak (mert meghalok)!

Az Úr pedig (így szólt hozzám és) monda nékem: Jól mondták, amit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, és (ő pedig) megmond nékik mindent, amit parancsolok néki.

És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,15-19).

És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a prófécia: „Mert (maga) Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai (testvéreitek) közül, mint engem (olyat, mint én); azt (őt) hallgassátok mindenben, amit csak szólánd (amit csak mond) néktek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23).

Ézsaiás pedig így beszél az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam ő belé (Szellememmel ajándékoztam meg), törvényt beszél (hirdet) a népeknek” (Ésa. 42,1)

Márk. 9,9 Mikor pedig a hegyről leszállnak, [szigorúan] megparancsolá [elrendelte] nékik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak vala, csak amikor az embernek Fia a halálból [a halottak közül] feltámad.

Márk. 9,10 És ezt a szót [(logosz): igét; parancsot] megtartják magukban [meg is jegyezték jól; jól az eszükbe vésték], tudakozván [tanakodtak; megvitatták] egymás között, mit tesz [egymással vitatkozva azt kutatták, mit jelent] a halálból [a halottak közül] feltámadni?*

*A tanítványok engedelmeskedtek a parancsnak, és: „… Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit a látottakról” (Luk. 9,36)

Márk. 9,11 És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?

Márk. 9,12 Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie [(paszkhó): átél, megtapasztal; elvisel, eltűr] és megvettetnie: [(exúdenoó exúdeneó): semmibe vesz, azaz megvet, lenéz, nem vesz tudomást róla]?

Márk. 9,13 De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele [de kényük-kedvük szerint bántak vele], amit akartak, amint meg van írva ő felőle*

*Zakariáshoz, Bemerítő János apjához így szól az angyal születendő fiáról: „És az Ő [az Úrnak színe] előtt fog járni az Illés [jelentése: erősségem az Úr] szellemével és erejével [(dünamisz) Képesség; erő, ami képessé tesz bármi megtételére].

Hogy az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse [visszafordítsa], és az engedetleneket [meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [megigazultak vagy megigazítottak, igaznak nyilvánítottak] bölcsességére [okosságára térítse; vezesse; észjárására hozza; megfontoltságára; az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa].

Hogy készítsen az Úrnak [állítson az Úr elé] tökéletes [alkalmas; felkészült] népet” (Luk. 1,17).

Őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok;

ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6).

És Jánosról így hangzik a prófécia: „Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az ÚR szolgája? Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé” (Ésa. 42,19.21).

Mert János az Evangéliumot, vagyis a győztes hadvezér érkezésének jóhírét hirdette, de Heródesnek a mózesi törvényt: „Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned [nem szabad neked (feleségül) venned a testvéred feleségét]” (Márk. 6,18).

Mert a törvény kimondja: „A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az. Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok legyenek” (3 Móz. 18,16; 20,21)

Márk. 9,14 És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot [tömeget] láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengenek [vitatkoztak] vala.

Márk. 9,15 És az egész sokaság meglátván [észrevették] őt, azonnal elálmélkodik [megdöbbent; elcsodálkoztak], és hozzásietvén [eléje futva] köszönté őt.

Márk. 9,16 Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel [miről vitatkoztok velük]?

Márk. 9,17 És felelvén egy a sokaságból [valaki a tömegből], monda: Mester [Tanító], ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma szellem van [akit néma szellem szállt meg, vett birtokába].

Márk. 9,18 És ahol csak előfogja [megragadja; amikor hatalmába keríti], szaggatja [leteperi; földhöz veri] őt; ő pedig tajtékot túr [tajtékzik; habzik a szája], a fogát csikorgatja, és elfonnyad [kiszikkad; és megmerevedik]. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt [hogy hajítsák ki belőle], de nem tudták [de nem volt rá erejük].

Márk. 9,19 Ő pedig felelvén néki, monda: Óh, hitetlen nemzetség [nemzedék], meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek [visellek] még titeket [meddig hordozzalak, tűrjelek benneteket]? Hozzátok őt hozzám [elém].

Márk. 9,20 És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt [mikor a szellem megpillantotta Jézust], a szellem azonnal szaggatá azt [megrázta a fiút; azonnal össze-vissza rángatta a fiút; nyomban gyötörni kezdte]; és leesvén a földre [az a földre zuhant], tajtékot túrván [tajtékzott] fetreng vala; [habzó szájjal fetrengett].

Márk. 9,21 És megkérdezé az atyját [apját]: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta [hogy ő így van; mióta szenved a bajban]? Az pedig monda: Gyermeksége [gyermekkora] óta.

Márk. 9,22 És gyakorta veté [kergette; dobta; lökte] őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse [elpusztítsa; hogy megölje] őt; de ha valamit tehetsz [ha valamire képes vagy], légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk [szánj meg minket, és segíts rajtunk; gerjedj szánalomra irántunk; induljon meg szíved rajtunk; légy részvéttel irántunk].

Márk. 9,23 Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek

[Más fordítás: Ha lehet valamit tennem? Ha tudok valamit tenni? - Minden lehetséges annak, aki hisz; - mondta neki Jézus].

Márk. 9,24 A gyermek atyja pedig azonnal [hangosan] kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek

[Más fordítás: A fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek! De segíts, hogy még jobban tudjak hinni].

Márk. 9,25 Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul [hogy tömeg fut hozzá, és egyre nagyobb tömeg verődik össze], megdorgálá a tisztátalan szellemet [keményen rászólt a tisztátalan szellemre], mondván néki: Te néma és süket szellem, én parancsolom néked, menj [takarodj] ki belőle, és többé belé ne menj! [és soha vissza ne térj belé]

Márk. 9,26 És kiáltás és erős szaggatás között [erre az felordított és heves rángatások közepette] kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt [vége van].

Márk. 9,27 Jézus pedig megfogván kezét, felemelé; és az fölkele [Más fordítás: Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt; életre keltette őt, és az talpra állt]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, a szabadító Istenről: „És mikor [visszamentek és] a sokasághoz [a tömeghez] értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén [térdre borult, térdre hullott] Őelőtte [és így kérlelte őt].

És mondván: Uram, könyörülj [segíts] az én fiamon, mert holdkóros [epilepsziás és nagyon sokat] és kegyetlenül [gonoszul] szenved [és rosszul van]. Mivelhogy [sokszor megtörténik vele, hogy] gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.

És [amikor] elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták [nem voltak képesek; de ők képtelenek voltak] őt meggyógyítani. Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult [(diasztrephó): elfordított, eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott, torz] nemzetség [nemzedék]! Vajon meddig leszek veletek [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]?

Vajon meddig szenvedlek titeket [meddig kell még türelmesnek lennem veletek; meddig foglak még elviselni benneteket]? Hozzátok őt [azt a fiút] ide nékem [hozzám].

És megdorgálá őt Jézus [rákiáltott; ráparancsolt; keményen, szigorúan rászólt], és kiméne belőle az ördög [a démon, a gonosz szellem]; és meggyógyult a gyermek azon órától fogva [s attól az órától fogva egészséges lett a gyermek]” (Mát. 17,14-18).

Lukács így mondja el a történetet: „És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak (lejöttek), sok nép (nagy sokaság) méne elébe. És ímé egy (ember) a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem:

És ímé (időnként valami) szellem megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja (rázza) őt, annyira, hogy tajtékot túr (és tajtékzik), és nehezen megy el tőle (miután meggyötörte), szaggatván őt. És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.

Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség (nemzedék)! Meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek (szenvedlek még) titeket? Hozd (vezesd) ide a te fiadat! Amíg pedig az (a fiú feléje tartott, és) odaméne, azon közben az ördög (a démon, a tisztátalan szellem) földhöz üté (leteperte és megrázta) azt, és megrángatá.

De Jézus megdorgálá (ráparancsolt) a tisztátalan szellemet, és meggyógyítá a gyermeket, és (vissza)adá azt az ő atyjának (apjának). Elálmélkodnak pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején (és nagyságán).

Mikor pedig mindnyájan csodálkoznak mind azokon, amiket Jézus cselekedik, monda az ő tanítványainak” (Luk. 9, 37-43).

Az Úr Jézus pedig így bátorít: „… Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” (Ján. 11,40).

„Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az” (Márk. 11,23).

Hogy mit jelent a hitből fakadó dicséret, és ujjongás a Krisztusban lévőknek, azt egy történeten keresztül mutatja be a Szent Szellem. Egyben arról is bizonyságot téve, hogy az ellenség feletti győzelemnek mi a titka: „És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa (jelentése: trombitaszó, kürtszó / evangélium hirdetés) pusztájára; és mikor kiindulnának onnan, megálla Jósafát (Jelentése: Jahve igazságot szolgáltat), és monda:

Halljátok meg szómat, Júda (Jelentése: hálaadás, dicséret, magasztalás) és Jeruzsálemben (jelentése: békesség alapja / Krisztus) lakozók! Bízzatok (higgyetek) az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősíttettek (és megmaradtok);

bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek (és boldogultok)! Tanácsot tartván pedig a néppel, előállítá (fölállította) az Úr énekeseit, hogy dicsérjék (szent öltözetben) a szentség ékességét, a sereg előtt menvén, (és így énekeltek) és mondják:

Tiszteljétek az Urat (és adjatok hálát az Úrnak), mert örökkévaló az Ő irgalmassága (örökké tart szeretete). És amint elkezdették az éneklést (az ujjongást) és a dicséretet: az Úr ellenséget szerze az Ammon (jelentése: tőrőlmetszett) fiai és a Moábiták (jelentése: kívánság) és a Seir (jelentése: durva, nyers, szőrös / edomiták, azaz: Ádámi /) hegyén lakozók ellen, akik Júdára jövének, és megverettetnek (ezért vereséget szenvedtek).

Mert az Ammon és a Moáb fiai a Seir hegyén lakozók ellen támadának, hogy őket levágnák (kiirtsák) és elvesztenék (és elpusztítsák); és mikor mind elvesztették a Seir hegyén lakozókat, azután egymás elpusztítását segítették elő.

A Júda népe pedig méne Mispába (jelentése: őrtorony, őrség) a puszta felé (és mire a Júdabeliek a pusztai őrhelyhez érkeztek), és mikor a sokaság felé fordulának: ímé csak elesett holttestek valának a földön, és senki sem menekült meg” (2 Krón. 20,20-24)

Márk. 9,28 Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt [Más fordítás: Mi miért nem voltunk képesek mi kihaj(í)tani azt]?

Márk. 9,29 Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel [Ez a fajta semmi másra nem megy ki, csak az imádkozásra] és böjtöléssel*

*A Máté írása szerinti Evangéliumban kerül kijelentésre, hogy milyen szellemet lehet csak ima által kiűzni: „Ekkor [amikor Jézus egyedül volt] a tanítványok magukban Jézushoz menvén [odamentek hozzá], mondának néki: Mi miért nem tudtuk [miért nem voltunk képesek] azt [a gonosz szellemet] kiűzni [(kihaj(í)tani)?].

Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt [kishitűségetek miatt. Mert kevés, gyenge a hitetek]. Mert bizony [igazán] mondom néktek: Ha [csak] akkora [annyi] hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek [számotokra].

Ez a fajzat pedig ki nem megy [ez a fajta pedig nem távozik el], hanemha könyörgés [imádság] és böjtölés által” (Mát. 17,19-21).

Az Úr azért mondja ezt a tanítványainak, mert nem sokkal korábban történt, hogy: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett. Hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget]” (Mát. 10,1)

Lukács is bizonyságot tesz arról, hogy az Úr mielőtt kiküldi a tanítványait: „… ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására. (Luk. 9,1)

És Márktól megtudjuk, hogy az Úr: „… kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek (démonok) fölött.” (Márk. 6,7)

Mert a hitetlenség szellemét csak ima és böjt által lehet kiűzni: „És Jézus … monda nékik: Legyen hitetek (higgyetek) Istenben. (Más fordítás: legyen Isten hite bennetek).

Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj (emelkedjél) fel és ugorjál (vesd magadat) a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki (annak meg is adatik az), amit mondott” (Márk. 11,22-23)

Márk. 9,30 És onnét kimenvén, Galileán [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja [hogy felismerje őt valaki].

Márk. 9,31 Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia [árulással] az emberek kezébe adatik [(paradidómi): kiszolgáltat, elárul], és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.

Márk. 9,32 De ők nem értik vala e mondást [(réma): megnyilatkozás, beszéd, kijelentés; Ige], és féltek őt megkérdezni [nem merték faggatni]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig [újra együtt voltak, és] Galileában jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik [kell, hogy az Emberfiát átadják majd az embereknek]; És megölik őt, de harmadnapon föltámad [életre kel]. És [erre] felettébb megszomorodnak” (Mát. 17,22-23).

Lukács is bizonyságot tesz, és kijelentést nyer, hogy a tanítványok miért nem értették a kijelentést: „… monda az ő tanítványainak: Vegyétek füleitekbe (és jegyezzétek meg jól) ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni.

De ők nem érték e mondást (ezt a kijelentést), mivel el vala rejtve előlük, hogy ne értsék (hogy fel ne fogják) azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől (a kijelentés értelméről)” (Luk. 9,43-45)

Márk. 9,33 És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek [miről vitatkoztatok] egymással az úton?

Márk. 9,34 De ők hallgatnak, mert egymás között a felett vetekedtek [arról vitatkoztak] vala az úton, ki a (leg)nagyobb?

Márk. 9,35 És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek [mindenkinek] szolgája.

Márk. 9,36 És előfogván [kézen fogva] egy (kis)gyermeket, közéjük állatá azt; és ölébe vévén [átölelte] azt, monda nékik:

Márk. 9,37 Aki az ilyen (kis)gyermekek közül egyet [is] befogad az én nevemben [az én nevemért], engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott [elküldött]*

82 Lukács bizonyságtétele: „Támada pedig bennük az a gondolat, (és vita támadt közöttük arról) hogy ki nagyobb közöttük. Jézus pedig látván (ismerve) az ő szívük gondolatát, egy kis gyermeket megfogván (kézen fogott), maga mellé állatá azt,

És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy” (Luk. 9,46-48).

Mert: „Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint (egy kis)gyermek, semmiképpen nem megy be abba” (Luk. 18,17).

Még az utolsó vacsorán is, amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy a tanítványok egyike elárulja Őt, Ők: „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük (a leg)nagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon (népeiken) uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van (és akik hatalmuk alá hajtják őket), jóltévőknek hívatnak (jótevőknek hívatják magukat.).

De ti ne úgy (cselekedjetek): hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő (aki vezet), mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-e, aki (az) asztalnál ül, vagy (az) aki szolgál? nemde aki (az) asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Luk. 22,24-27).

„És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti (rab)szolgátok” (Mát. 20,27).

Az Úr Jézus újra-és újra kijelenti, hogy az Övéivel Ő eggyé válik, ezért: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Ján. 13,20).

És hogy mit jelent az Úr befogadása, arról János apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek.

Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek.” (Ján. 1,12-13).

Erről így tesz bizonyságot Péter apostol: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból (a halottak közül) való feltámadása által” (1 Pét. 1,3).

Mert: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).

Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5).

És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő, és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23).

Mert: „Nem az igazságnak cselekedeteiből (nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért), amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg (üdvözített) minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által (újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által),

Melyet (akit) kitöltött reánk bőséggel (gazdagon) a mi megtartó (Üdvözítőnk) Jézus Krisztusunk által; (Tit. 3,5-6)

Márk. 9,38 János pedig felele néki [(apokrinomai): elkezd beszélni], mondván: Mester [Tanító], látánk valakit, aki a te neveddel [(onoma): hatalom, tekintélyt is magába foglalja] ördögöket [tisztátalan szellemeket, démonokat] űz [aki a Te nevedben haj(í)tott ki gonosz szellemeket]. Aki nem követ minket, és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket [nem tartozik közénk; nem csatlakozott hozzánk].

Márk. 9,39 Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz [(dünamisz): erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)] az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem [és ugyanakkor gyalázni tudna engem];

»Más fordítás: Ne tiltsátok el, mert lehetetlen, hogy valaki az én nevemben úgy gyakoroljon isteni hatalmat, hogy utána nemsokára becsméreljen [(kakologeó): rosszat mond, gonoszul beszél; becsmérel, ócsárol, gyaláz, átkoz] engem«.

Márk. 9,40 Mert aki nincs ellenünk, mellettünk [velünk] van*

*Máté így írja le: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol [Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem gyűjt, széjjelszór, pazarol]. Csak az van ellenetek, ki nincs velem” (Mát. 12,30).

Lukács is bizonyságot tesz: Amikor a tanítványok látnak valakit, aki nem jár velük, de az Úr Jézus nevében démonokat űz,azt kérik az Úrtól, hogy tiltsa meg: : „És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk (és ellenetek), mellettünk (és veletek) van” (Luk. 9,50)

És így zárja beszédét: „Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar (nem gyűjt, nem szed össze), tékozol” (Luk. 11,23).

És a kijelentés Pál apostolon keresztül folytatódik: „Azért tudtotokra [értésetekre] adom néktek, hogy senki, aki Istennek Szelleme által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; [nem mond átkot Jézusra; az egy sem mondja: Átkozott legyen Jézus]

és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Szellem által. [De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak ha Szent Szellemben beszél]” (1 Kor. 12,3).

A Szent Szellem egy előképben mutatja be, hogy miért így válaszolt az Úr Jézus, kijelentve azt is, hogy csak a Szent Szellem által lehet démont űzni, vagy prófétálni: „Kiméne… Mózes…., összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül.

Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta (elvett) abból a Szellemből, amely vala őbenne (amely Mózesben volt), és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtok a Szellem, menten prófétálnak, de nem többé (máskor nem).

Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád (Jelentése: akit Isten kedvel), a másiknak neve Médád (jelentése: kedvenc), és ezeken is megnyugodott vala a Szellem; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálnak a táborban.

Elfutamodik azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Akkor megszólalt Józsué (Jahve szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; a megváltó; az Úr segít v. megment; A Józsué neve görög formában: Jézus), a Nún fia (jelentése: folyamatosság, utód, sarj), Mózes szolgája, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg őket (tiltsd meg nekik)!

És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é (miért vagy ilyen féltékeny)? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő Szellemét ő beléjük” (4 Móz. 11,24-29).

És azt is bemutatja Isten Igéje, hogy mi történik akkor, ha nem a Szent szellem által cselekednek: „Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz szellemektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét.

Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz szellem azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?”

Az az ember pedig, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból” (Csel. 19,13-16)

Márk. 9,41 Mert aki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát [el nem marad a jutalma].

Márk. 9,42 Aki pedig megbotránkoztat [(szkandalidzó): tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal] egyet ama kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet [(onikosz) - szamár- (tudniillik. olyan nagy, hogy egy szamár kell a forgatásához)] kötnek a nyakára, és [azzal együtt] a tengerbe vetik*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek (bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt, botlásba visz); de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek (kötnek) a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogysem, mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson” (Luk. 17,1-2)

Márk. 9,43 És ha megbotránkoztat [(szkandalidzó): tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal] téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára* [mint két kézzel a kárhozatra jutni; a pokolba jutnod], a megolthatatlan tűzre.

*Gyehenna: (geenna): - Hinnom völgye (jelentése: nyöszörgés, sóhajtás; kegyelmes, jóságos, gazdag), Hinnom fia; - ge-henna (vagy Gaj-Hinnom), Jeruzsálem egyik völgye, (átvitt értelemben) az örök büntetés helyének (vagy állapotának) megnevezésére használják. BDB: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság);

Pokol. (jelentése: amit nem láthatunk; a büntetés helye). A halottak tartózkodási helye, vagy állapota. Megfelel a héber seolnak, amit sírnak fordítanak. Az Újszövetségben a »gyehenna« sehol sem földrajzi, hanem mindenütt teológiai fogalom, mely az Isten eljövendő ítéletének eszmei helyét jelöli.

Seol: A holtak hazájának neve az Ószövetségben, hova az emberek haláluk után »alászállanak« Sírgödörszerű képződmény. Ezt a téries képzetet nem szabad túlértékelni. A seolba való leszállás gyakran csak a meghalás képes kifejezése, az eltemetésre történő utalás (Bibliai nevek, és Keresztény lexikon)

Márk. 9,44 A hol az ő férgük meg nem hal [nem pusztul el], és tüzük el nem aluszik.

Márk. 9,45 És ha a te lábad botránkoztat meg [tőrbe csal; visz botlásba; visz bűnre] téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre; [mintha két lábbal a gyehenna olthatatlan tüzébe dobnának; mint két lábbal a pokolba kerülnöd].

Márk. 9,46 Ahol az ő férgük meg nem hal [férgük nem pusztul el], és tüzük el nem aluszik [és a tűz nem alszik ki].

Márk. 9,47 És ha a te szemed botránkoztat meg [csal tőrbe; visz téged botlásba; megejt] téged, vájd ki azt: jobb néked [kedvezőbb rád nézve] félszemmel bemenned az Isten országába [királyságába], mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára;[mint két szemmel a gyehennába kerülni; mint két szemmel a pokolba kerülnöd].

Márk. 9,48 Ahol az ő [ott az ilyeneknek] férgük meg nem hal [nem pusztul el], és tüzük [és a tűz] el nem aluszik; [és a tűz nem alszik ki; Ott örökre a férgek tápláléka lennél, és soha ki nem alvó tűz égetne].

Márk. 9,49 Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg [Minden (áldozatra szánt) dolgot a tűzre tétel előtt megsóznak]*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Jaj a világnak a botránkozások (tőrbe csalások, azaz elgáncsolások, hitszegésre, aposztáziára csábítások) miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek (történjenek); de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás (tőrbe csalás, azaz elgáncsolás, hitszegés, aposztáziára csábítás) esik (történik).

Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat (bűnre, hitszegésre (aposztáziára) vagy elégedetlenségre csábít) téged, vágd le (hiúsítsd meg, akadályozd meg) azokat és vesd (dobd) el magadtól. Jobb néked az életre (dzóé=az örök //természetfeletti// életre) sántán vagy csonkán (rokkant, vagy nyomorékként) bemenned, hogysem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök (aióniosz: világkorszak, vagy létkor) tűzre (pür: általában izzás, szellemi értelemben is).

És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd (dobd) el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogysem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére” (Mát. 18,7-9).

A Szent Szellem kifejti, hogy mik azok a cselekedetek, amelyek halálba visznek, és mit kell tenni velük: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat (vagyis: öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul), paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot (szenvedélyt), gonosz kívánságot és a fösvénységet (kapzsiságot), ami bálványimádás.

Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira. Melyekben ti is jártatok régente (ti is ezeket tettétek egykor), mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést (indulatot), gonoszságot és szátokból a káromkodást (az istenkáromlást) és gyalázatos beszédet.

Ne hazudjatok egymás ellen (és egymásnak), mivelhogy levetkeztétek amaz ó (régi) embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol. 3,5-10).

„(És) paráznaság… és akármely (bármiféle) tisztátalanság vagy fösvénység (nyerészkedés) ne is neveztessék (még szóba se kerüljön) ti közöttetek, amint szentekhez illik (méltó); Sem undokság (szemérmetlenség), vagy bolond (ostoba) beszéd, vagy trágárság (kétértelműség), melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.

Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek (nyerészkedőnek), ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. Senki titeket meg ne csaljon (meg ne tévesszen) üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség (engedetlenség) fiaira.

Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek (Ne vegyetek tehát részt ezekben)” (Eféz. 5,3-7).

Ezek mind a hústest indulatai: „Mert a (hús)test (kívánsága) a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a (hús)test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek (viaskodnak), hogy ne azokat cselekedjétek (tegyétek), amiket akartok (szeretnétek). Akik pedig Krisztus Jézuséi, a (hús)testet megfeszítették indulataival (szenvedélyeivel) és kívánságaival együtt” (Gal. 5,17.24).

„Mert, ha (hús)test [kívánata] szerint éltek, meghaltok [minden bizonnyal be fog következni a halálotok] de ha a (hús)test cselekedeteit [tetteit] a Szellem által megöldöklitek, [a halálba viszitek; halálra juttatjátok] éltek. [de ha a Szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok]” (Róm. 8,13).

A hústest követésének okáról így szól az Úr: „A bűn (a céltévesztés) az, hogy nem hisznek énbennem” (Ján. 16,9).

Mert vagy evilágot, vagy az Urat választja az ember: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti…” (Mát. 6,24).

Így hangzik a prófécia: „Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence (az a nap olyan lesz, mint az izzó kemence). És olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja (a polyva), és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat (és nem marad sem gyökerük, sem águk)” (Malak. 4,1).

Ézsaiás így prófétál erről az időről: „És lesz, hogy hónapról-hónapra (újholdról újholdra) és szombatról-szombatra eljő minden test (ember) engem imádni, (és leborul előttem) szól az Úr.

És kimenvén (amikor eltávoznak), látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek (akik hűtlenül elhagytak engem), mert az ő férgük meg nem hal és tüzük el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek

(Más fordítás: Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük)” (Ésa. 66,23-24).

A mindenkori tanítványokat pedig így figyelmezteti az Úr: „Ti vagytok a földnek sója ha pedig a só megízetlenül [az eredeti szövegben szó szerint: ha a só megbolondul /ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét)], mivel sózzák meg [mivel lehetne ízét/erejét visszaadni]? Nem jó azután semmire [Semmi ereje nincs többé, nem győz, hanem másra nem való], hanem hogy kidobják és eltapossák [széttiporják] az emberek” (Mát. 5,13).

A kijelentést megismétli Lukács is, újabb részlettel kiegészítve: „Jó a só: de ha a só megízetlenül (elveszti az ízét ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét), mivel sózzák meg (hogyan tudják azt visszaadni)? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: (tehát) kivetik (kidobják) azt. A kinek van füle a hallásra, hallja” (Luk. 14,34-35).

Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek (vagy a nyers tojásnak)? Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér (és mint a romlott étel)!” (Jób. 6,6-7).

A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj (Minden áldozatodat sóval mutasd be)” (3 Móz. 2,13).

És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál apostol,: „… emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).

Így inti Pál apostol a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók (kívülállók) irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván (a kedvező alkalmakat jól használjátok fel). A ti beszédetek mindenkor kellemetes (kedves) legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek (és hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni)” (Kol. 4,5-6).

Az Úr Jézus figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is, hogy mit jelent a só – hogy a Szent Szellem ereje nélkül nem tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És velük összejövén (és amikor együtt volt velük), meghagyá (megparancsolta) nékik, hogy el ne menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem.

Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. (és) vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)

Márk. 9,50 Jó [hasznos] a só: de ha a só ízét veszti [ízetlenné válik], mivel adtok ízt néki [hogyan adjátok vissza az ízét]? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.