2014. március 3.

János evangélium 21. fejezet: A feltámadott Úr megjelenése: (Szerkesztett)

Ján. 21,1 Ezek után ismét megjelentette [(phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá tette] magát Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél [a Tibériás tavánál]. Megjelentette [(phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá tette] pedig ekképen [(hútó hútósz): ilyen módon]:

Ján. 21,2 Együtt valának Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek [vagyis Ikernek] hívtak, és Nátánáel, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül.

Ján. 21,3 Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit.

Ján. 21,4 Mikor pedig immár reggeledék [és megvirradt], megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban [nem tudták], és nem ismerték meg, hogy Jézus van ott.

Ján. 21,5 Monda azért nékik Jézus: Fiaim [(paidion) gyermekeim]! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen!

Ján. 21,6 Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták [nem volt erejük] azt a halaknak sokasága miatt.

Ján. 21,7 Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét [(ependütész): felső ruháját], mert mezítelen vala, és beveté magát a tengerbe [a vízbe].

Ján. 21,8 A többi tanítványok pedig a hajón menének, mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire [vagyis kb. 100 méterre], és vonszszák vala [és kivonták] a hálót a halakkal.

Ján. 21,9 Mikor azért a partra szállának, látják, hogy [izzó] parázs van ott, és azon felül hal és kenyér.

Ján. 21,10 Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.

Ján. 21,11 Felszálla [vagyis beszállt] Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló.

Ján. 21,12 Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr Ő.

Ján. 21,13 Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen a halat is.

Ján. 21,14 Ezzel már harmadszor jelent meg [és tette magát láthatóvá] Jézus az ő tanítványainak, minekutána feltámadt [vagyis életre kelt] a halálból [a halottak közül].

Ján. 21,15 Mikor aztán megebédelének, [vagyis ettek], monda Jézus Simon Péternek [jelentése: meghallgatott kődarab]: Simon, Jónának [jelentése: galamb] fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél [(agapaó): úgy, hogy magad teljesen átadod nekem]? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek [(phileó): kedvellek] téged [hogy milyen kedves vagy nekem]! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat!

Ján. 21,16 Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? [(agapaó): úgy, hogy magad teljesen átadod nekem]? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged [hogy kedves vagy nekem]. Monda néki: Őrizd [(poimainó): terelgesd, pásztorold] az én juhaimat! [Viseld gondját a nyájamnak].

Ján. 21,17 Monda néki harmadszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem [(phileó): kedves vagyok neked]? Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondotta vala néki: Szeretsz-é engem [(phileó): kedves vagyok neked]? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged, [hogy kedves vagy nekem]. Monda néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat!

Ján. 21,18 Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.

Ján. 21,19 Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem!

Ján. 21,20 Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén [az estebéden az Úr keblére dőlt] és mondá [és megkérdezte]: Uram! Ki az, aki elárul [aki kiszolgáltat, átad] téged?

Ján. 21,21 Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen [Uram, hát vele mi lesz]?

Ján. 21,22 Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]? Te kövess engem!

Ján. 21,23 Kiméne azért, e beszéd [(logosz): ez az Ige] az atyafiak [a testvérek] közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]?

Ján. 21,24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz [(martüreó): tanúskodik] ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele [az ő tanúságtétele] igaz, vagyis a [(aléthész): valóság].

Ján. 21,25 De van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett vala, amelyek, ha egyenként megiratnának [és ha azt mind megírnák egytől egyig], azt vélem, és úgy [(oiomai oimai): gondolom], hogy maga a világ sem foghatná be [sem tudná befogadni a megírt] a könyveket, amelyeket írnának. Ámen.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.